Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-26 / 277. szám

/

1985. november 26. • PETŐFI NÉPE • 5

Egyesületek

Lelkes sportbarátok találkoznak rendszeresen az Izsák, Szajor-dűlői Fodor-erdőben. Ott egy tisztáson építettek labdarúgópályát; kupamérkőzéseket, majálisokat, szüreti mulatságokat, bálákat rendeznek. A társaság motorja Hajnal Sándor külterületi kézbesítő. Ismeri az embereket. Tudja, kit hol lehet megtalálni, ki milyen programot szeret. Kérésére a termelőszövetkezet szívesen ad a „csapatnak" erőgépeket a terület rendezéséhez. Ha kell, több kisiparos is segít. A rendezvényeikre pedig százával járnak a sport, a vidámság és a közösségi élet szerelmesei.

Nemcsak a Sárfehér szülőhelyén találkozhatunk Hajnal Sándorokkal. Másutt moto- crossozni szerető fiatalok szerveztek „egyesületet". A kétkerekű járgányokat közös pénzből veszik. A tagságot — harminc közül csak 4—5 versenyez az országos mezőnyben — az egyik sporttárs szállítja rendszeresen a versenyekre saját IFA-jával; barátságból. Maguk építették pályájukat, és szívesen segítik egymást bármi másban is.

Legutóbb, amikor pénzügyi szakemberekkel beszélgettem, és megemlítettem a „spontán egyesületeket", éreztem, kinyílt a „bicska" (vagyis a jegyzetfüzet) a zsebükben.

„Micsoda? Rendezvények csak úgy? Ki adott rá engedélyt, jóváhagyó pecsétet? No és a majálisok jegyelszámolása miként történik? A pörköltíőzésnél volt-e KÖJÁL-engedély? Egészségügyi könyv, árkalkuláció? Szabálytalanságok özöne! Vérforraló!"

Nem vitatom: a jogszabályok ezreit őrző óriáskötetek' paragrafusai közt jártas ismerőseimnek van valami igazuk.

Jól tudta Agustinos: Tartsd meg a rendet, s a rend megtart téged!

De nem feledhetem a Hajnal Sándorok jóindulatát sem, s azokét a közösségekét, melyek az intézmények hatókörén kívül szórakozni és szórakoztatni próbálnak. Ha a köz- művelődési eszme igaz — ebben úgy hiszem, ma már nincs vita —, akkor el kell ismerni az „alulról jövő”, spontán kezdeményezések létjogosultságát is. Különösen ma, amikor az államilag fönntartott művelődési otthoni hálózat komoly gondokkal küzd. Tíz- és százezreket emésztenek föl az intézmények, tömeghatásuk azonban elmarad a várakozástól.

Levéltári kutatások támasztják alá, hogy például Dunavecsén a két világháború között tizenegy önfinanszírozó közösség működött. (A még ma is élő tanúk elmondása szerint: igen eredményesen.) Ezeket, s az ezekhez hasonló fiú-, lány-, nő- és legényegyleteket, ipartestületeket, olvasóköröket aztán egy tollvonással megszüntették. Illetve, sokszor csak a cégért kicserélve, írták rá a legnagyobb épületre, hogy művelődési ház, egy másikra, hogy ifjúsági otthon.

Manapság örömteli és reménykeltő, hogy újból alakulnak rétegklubok és egyesületek. Ezek számára létkérdés, hogy az állam milyen szinten és módon adja meg a létezésükhöz szükséges segítséget. A feladat: szervesebb kapcsolatot kell kialakítani az öntevékeny egyesületek és az intézményi közművelődés között. A kultúrára jutó kevés forint demokratikusabb — vagyis igazságosabb — felhasználása kötelesség. A közös pénzből egyre inkább támogatni kell a Fodor-erdei labdarúgók baráti köréhez hasonló szervezeteket, cserébe kérve a pénzügyi, egészségügyi, munkavédelmi jogszabályok betartását. Vigyázva persze, hogy a túladminisztrálással ne vegyük el a szervezők kedvét a munkától. Azt csak fizetett alkalmazottakkal tudják elérni a hatóságok, ami ma még sajnos, jellemző gyakorlat a művelődési házaknál; ha például egy negyventagú énekkar szerepel egy kiállításmegnyitón, és a tagokat megkínálják egy- egy üveg kólával, az italok elfogyasztását személyenként, átvételi elismervényen — két példány, anyja neve, személyi száma stb. — kell bizonylataim

Bölcsen meg kell találni az arany középutat. A demokrácia és az irányítás ma a köz- művelődés egyik legfőbb problémája. Jönnek hírek egyesületek, rétegklubok alakulásáról; léteznek még felfedezetlenül is hasonlóak. A sokféleséget nem korlátozva, javítani kell az ösztönzést. A jól működő egyesületek értékeket teremthetnek, és sok-sok terhet képesek levenni az intézmények, vagyis az állam válláról. ;

Farkas P. József

LETTORSZÁGBAN MINDENKI ÉNEKEL

A rigai kultúrparkban minden évben megrendezik a dal és a tánc hagyományos ünnepét, a híres Éneklő mezőt. Erre egész Lettországból jönnek a műkedvelő versenyek nyertesei, táncosok, zenészek, énekesek.

Az idén is sokan özönlöttek a lett fővárosba, és az utólagos statisztikák szerint minden hatodik lettországi lakos szerepelt a műsorban. A kórusokban például egyszerre 20 ezer ember énekelt. Ekkor rendezték meg a tanuló ifjúság dalos versenyét, a népi színjátszó csoportok fesztiválját, az amatőrfilmesek versenyét is. Természetesen nemcsak lett .együttesek énekeltek, muzsikáltak, vagy ropták a táncot az Éneklő mezőn, hanem más szövetségi köztársaságokból érkezett kollektívák is.

Unoka a tanyán

Kása Józsi bácsi napok óta alig aludt valamit. Ahogy közeledett a szombat, egyre az járt az eszében, mivel kedveskedhetne a kis- unokájának. A legidősebb fia, aki a fővárosban lakott, azt írta ugyanis, hogy a hét végére feleségestül, gyerekestől hazalátogat a tanyára.

Ritkán szoktak a fiáék eljönni, egy évben ha egyszer vagy kétszer, Zoltánka, az unoka pedig még soha nem volt náluk.

— Mit gondolsz, elvigyem majd a nádasba? — fordult Józsi bácsi izgatottan a feleségéhez az érkezés előtti napon.

— Eriggy már! Majd keres az magának szórakozást! Megmász- sza a fákat, vagy kiszedi a gerlefészkeket, ahogy más kisgyerek teszi.

— Bolond vagy te — morgott az öreg. — Városi gyerek ez!

Azzal ki is fordult a konyhából duzzogva, hogy az asszonnyal nem lehet semmit sem megbeszélni. Dühében odaült az istálló küszöbére, ahogy szokta, ha valami felmérgesítette.

Odabent a Csillag, a szép sárga kanca türelmetlenül dobbantott, azt hitte, ennivalót hozott a gazdája.

— Megvan! — kiáltott fel Kása Józsi bácsi. — Megtanítom lovat vezetni. Befogom a Csillagot, s itt a dűlőutakon majd elvezetgeti a gyerek a kocsit.

Madarat lehetett volna vele fogatni. Eszébe jutott a gyerekkora. Milyen boldog volt, ha a gyeplőt a kezébe vehette! Meg amikor legelőször ő hajtotta be a két szürkét a városba!

Amint megérkeztek a fiáék, épp csak kikászálódtak az autóból, odaállt a kis Zoltán elé.

— Aztán tudod-e, mit kapsz én- tőlem?

— Mit?

— Megtanítalak hajtani. Lovat hajtani.

Zoltánka csak nézett, az apja mondta helyette, hogy az bizony jó lesz, mert ilyent odafent Pesten úgysem csinálhatna.

Tízórai után Kása Józsi bácsi befogta a Csillagot a kocsiba, felültette az ülésre az unokáját, és maga is melléje telepedett.

— No, ide figyelj! Kézbe vesz- szük a gyeplőt meg az ostort. Aztán azt mondjuk: Jézus segíts! Evvel indulunk. Érted?

A gyerek tágra nyílt szemmel nézte a lovat maga előtt. Ennyire közelről soha nem látott ilyent.

— Gyí, te!

A kocsi elindult, és Kása Józsi bácsi beszélt, magyarázott, mit, hogyan kell mondani, csinálni, hogy a ló megálljon, jobbra vagy balra forduljon.

Végigmentek a dülőúton, a kiserdőnél megfordultak, s ekkor az öreg megállította a lovat.

— No, próbáld meg!

Zoltánka a kezébe vette a gyeplőt meg az ostort, még a szájával is csettintett, ahogy a nagyapjától hallotta. A ló elindult, és lassan poroszkálva haladt az úton előre. Nem kellett sem jobbra, sem balra irányítani. Ismerte a járást, magától is hazatalált volna, meg a dűlőút is jó vezetőnek bizonyult.

A fiúcska egyszer csak meghúzta a gyeplőt.

GYERMEKÉVEK-GYERMEKÉLET

Bácsalmásiak Berhidán és Peremartonban

Mamuzsits Erika, a bácsalmási úttörőcsapat tanácsának titkára 13 éves. Augusztusban a rádióból értesült a balaton-felvidéki földrengésről. Tudta: a csapat tagjai nem fognak elzárkózni attól, hogy segítsenek a bajbajutottakon.

Szeptember első napjaiban hozták a döntést: hulladékgyűjtést rendeznek, és a MÉH-től kapott pénzt elviszik Berhidára, illetve Peremartonba.

Amikor az öttagú küldöttség elindult, még nem sejtette, hogy milyen megrázó élményben lesz része, hiszen a házak többségét még most is oszlopok támasztják Berhidán, Peremartonban pedig használhatatlanná vált az általános iskola.

A küldöttség három úttörő tagja a két község csapatvezetőjével felvette a kapcsolatot, majd átadta a pénzt, több mint 10 ezer forintot.

Mindhárman, valamint az őket kísérő pedagógusok őszintén remélik, hogy a két dunántúli község úttörői és a bácsalmásiak között igazi testvérkapcsolat alakul ki a továbbiak folyamán. Képünk a

három küldöttet örökítette meg a hazaérkezéskor: Németh Norbertét, Riesz Rolandot és Mamuzsits Erikát. (Suhajda Lászlóné felvétele.)

Tudósítóink jelentik

Újjáalakult Jánoshalmán a riporterszakkör — írja levelében Maráczi Mónika. (Köszöntjük az új és a régi tagokat, és Lusztig Józsefet, a szakkör vezetőjét!)

„Hat társunk kivételével valamennyien tavaly is szakköri tagok voltunk; ketten befejezték az általános iskolát. De örömmel írom, hogy Kóczó Henriett, aki már a Radnóti gimnáziumba jár, szakköri tagunk maradt. 7

Az elmúlt tanév végén eredményes munkánk jutalmául egynapos pesti kirándulásra mehettünk. Valamennyiünknek nagyon tetszett, és abban reménykedünk, hogy az idén is kiérdemelünk hasonló jutalmat.”

*

„Nagyban készülünk a Jelky András történelmi-politikai vetélkedőre — írja Slezák Vanda Bajáról —, hiszen évről évre a mi csapatunk rendezi. Vajon az idén képesek leszünk-e megőrizni a kupát? Városunk nyolc úttörőcsapatától háromtagú delegációk érkeznek, alaposan felkészülve a nagy szellemi viadalra." (Amikor ezek a sorok megjelennek, már eldőlt a Jelky-kupa sorsa.)

Kecelről új tudósító jelentkezett, Csürke József személyében, alki az úttörőcsapat egészségügyi felelőse.

„Arról szeretnék beszámolni, hogy az úttörőmozgalom 40. évfordulója tiszteletére egészség- ügyi stafétát indítottunk el. A staféta a csapat vállalásait tartalmazza, természetesen a vöröskeresztes vállalásainkkal együtt. Azt szeretnénk, hogy minden hatodik osztályos úttörő elvégezze az elsősegélynyújtó tanfolyamot. Kivesszük részünket a véradás szervezéséből is, Kecelen éppen úgy, mint Imrehegyen."

*

Továbbra is várjuk a régi és az új tudósítók jelentkezését.

„Béke legyen — ne háború!”

• Népviseletbe öltözött lettek már kor» reggel elindulnak az Éneklő

mezőre.

A ló megállt.

— No mi van? — riadt meg

Józsi bácsi.

— Semmi.

— Miért álltái meg? i

— Kíváncsi voltam, engedelmeskedik-e a ló — felelte Zoltán, s újból elindított.

Mentek tovább.

— Húzd meg a jobb oldali szárat! Erre befordulunk — mondta az öreg.

Aztán balra fordultak, majd megint jobbra. Végighaladtak a nyárfáson is.

Kis Ambrus tanyájából valaki rájuk kiáltott.

— Hová mész, Jóska?

— Csak az unokámat tanítom hajtani.

Vagy másfél órája kocsikáztak már, amikor Kása Józsi bocsi a tanya felé fordította a kocsit.

— No, elmondjuk nagyanyádnak, hogy eljöhetnél kocsisnak hozzánk.

Ügy hajtottak be a tanyaudvarra, mintha menyasszonyt hoztak volna lakodalomba. Józsi bácsinak ez volt élete legboldogabb napja.

Leszállt az ülésről, levette az unokáját is, és odahajolt hozzá.

— Aztán jó volt-e?

Zoltánka ekkor látta meg a régi

kismotort, amivel a nagyapja szokott néhanap a városba menni.

— Nagyapa!

— Tessék?

— Felülhetnék a motorra?

Azzal meg sem várva a választ,

már ott is volt, már fenn is ült a nyeregben, már tekerte is a pedált, s már indult is körbe-kari- kába a tanyaudvaron a tyúkok és kacsák legnagyobb rémületére.

Kása Józsi bácsi csak nézte, nézte, aztán kifogta a Csillagot a kocsiból, és szép csendben bevezette az istállóba.

Tóth Tibor

E címmel rendezett rajzversenyt a kecskeméti Hollós József Kórház —Rendelőintézet szakszervezeti bizottsága az intézményben dolgozóik gyermekei számára.

A versenyre százhatvanan érkeztek, és különféle technikával fejezték ki békevágyukat; pasztell- és zsírkrétával, tollal, ceruzával, vizfestékkel.

A népes mezőnyben született alkotásqkat alapvetően három csoportba osztotta Horváth Attiláné szb-titkár: külön díjazták a 3—6, a 7—10 és a 11—14 évesek munkáit. A szakértő felnőttekből álló bírálók a következők rajzait ítélték legjobbnak, s jutalmazták apró ajándékkal: az első kategóriában; Mészáros Tamás és Almási Zsuzsanna (mindketten 5 évesek); a második korosztályból kiemelkedett a 9 éves Szél Napsugár és a 10 éves Soós András rajza. Az úttörők közül a 14 éves Bense Márta és a 12 éves Szegedi Attila végzett első helyen. Kiemelkedően jónak ítélték — és külön jutalmazták — a 11 éves ágasegyházi Balogh Annamária és a 13 éves izsáki Takács Zsuzsanna munkáját

Képünk Balogh Annamária rajza.

FELADÓK: NYÁRLŐRINCI ÚTTÖRŐK

Büszkeséggel...

Az elmúlt hetek; hónapok során számos akció zajlott, kezdődött hazánkban, megyénkben. így van ez rendjén, hiszen életünk folytonos mozgás, változás.

Az pedig, hogy ti, hatvanezren, kisdobosok és úttörők a megyében, pontosan érzékelitek az események, akciók fontosságát, és gyorsan cselekedtek, büszkeséggel tölt el bennünket, felnőtteket.

Büszkék vagyunk a bácsalmási pajtásokra, akik a berhidai—peremartoni földrengés utáni napokban — tehát még a tanév kezdete előtt — elhatározták, hogy valamit tenni fognak ü károsultakért. Büszkék vagyunk azokra, akik levelet Írnak nekünk, s azt kérdezik: hogyan segíthetnék a nicaraguai gyerekeket, ho- ’ gyan a battonyai S. O. S, falu építését? És büszkék vagyunk akkor is, amikor arról adtok hírt, hogy valamilyen konkrét cél érdekében fogtok papírgyűjtéshez, vagy éppen az otthon felhalmozott üres üvegeket viszitek őrsönként, rajonként a boltok visszaváltó' helyére, hogy az ott kapott pénzt hasznos dologra fordítsátok.

Jó dolog tudni, és napról napra, hétről hétre tapasztalni, hogy éles szemmel figyelitek a körülöttetek zajló eseményeket, azokból tudatosan részt kívántok vállalni; sokszor bennünket, felnőtteket • is meglepő ötletességgel, cél- tudatossággal.

így tovább, pajtások! Hogy további évtizedek elteltével az utánatok jövők is büszkeséggel emlékezzenek rátok, a mindig segítőkész, aktív, az eseményekre gyorsan reagáló elődökre.

Königsteini képeslap

Csereüdültetésen vehettek részt az idén a nyárlőrinci gyenmeikci- terások és a Dózsa Tsz tagjainak jól tanuló gyermekei az NDK- ban, Szász-Svájcban.

Rácz Attiláné tanítónő vezetésével tizenhármán eredtek útnak: Golovics Anikó, Bőszén László, Rédei Antal, Kulcsár lm. re, Szomjú Csaba és Ildikó, Vörösmarti Imre és Éva, Feró Erika, Németh Szilvia. Csík \Darin- ka, Balogh Mónika és Sváb-Kovács Margit. <

A Philipp Müller Termelőszövetkezet úttörőtáborában várták a magyar gyerekeket, hogy két hét alatt megismertessék velük a környék és a főváros, Berlin nevezetességeit.

Voltak Drezdában, ahol virágot helyeztek el a hősök emlékművénél, és megtekintették a világhírű képtárat, kincstárat. Nagyon érdekesnek találták a meisseni porcelángyárban tett kirándulást és a 20 kilométeres gyalogtúrát is. A világon egyedülálló „Kari May Indiánmúzeum”-ban igazi indiánt láttak; a kíséretükhöz kapott magnó magyarul kalauzolta a nyárlőrinci pajtásokat. Végigjárták a königsteini várat is, innen csodálatos a kilátás a szél koptatta kövekre. Berlinben a 200 méter magas tv-toronyból nézték meg a várost, majd közelről a zenés őrségváltást.

Természetesen megtekintették a vendéglátó termelőszövetkezet központját is, ahol pompás ebéd várta őket. Az iskolában cseppnyi irigységet éreztek: a testvérszövetkezet uszodát épített itt a gyerekeknek.

Élményekben, tapasztalatokban nagyon gazdagon ért haza a tizenhárom nyárlőrinoi úttörő.

összeállította: Selmeci Katalin

SEGÍTSÜNK A NICARAGUÁI PAJTÁSOKNAK !

Bizonyára mindannyian tudjátok. hogy Nicaraguában milyen nehéz helyzetben cinek és dolgoznak a felnőttek és a gyerekek. Mi is hallottunk erről, amikor ellátogattak hozzánk a nicaraguai Sandinista Gyermekszövetség vezetői,

Ekkor határoztuk el, hogy mi, magyar úttörők hozzájárulunk a gondok enyhítéséhez és meghirdetjük

„A segítsük a nicaraguai gyerekek tanulását" akciót.

Kérünk minden magyar kisdobost és úttörőt, járuljon hozzá az akció sikeréhez azzal, hogy felajánl egv iskolai füzetet és egy ceruzát.

A felajánlott tanszereket csapatonként gyűjtsétek össze és küldjétek el a csillebérci vezetőképző tábor címére (Budapest, XII. Konkoly T M. u. 21.)

Határidő: 1985. december lf.

„A tanuláshoz való jog — minden gyermek alapvető joga", de a lehetőségét is' meg kell teremteni.

Zánkán táborozó úttörőtanács-titkárok f