Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-21 / 273. szám

1985. november 21. • PETŐFI NÉPE • 5

A KÖZMŰVELŐDÉS SZOLGÁLATÁBAN

Szép és vonzó feladatok

r

KÖNYVESPOLC

i _____________i

T

ízéves

a Vidám könyvek sorozat

A zt kérdezi, hogyan 'kerültem Kapcsolatba a kultúrával? Általános iskolás koromban zenét tanultam, verset mondtam. A gimnáziumban is megmaradt ez az érdeklődésem, de nagyobb hangsúlyt helyeztem a KISZ-munkára. A magyart és a matematikát szeretem a legjobban, s mivel nem tudtam választani e. kettő közül, biológia—földrajz szakra jelentkeztem a szegedi Juhasz Gyula Tanárképző Főiskolán. 1970-ben kezdtem tanítani Bal- lószögön. Klubvezetőnek, KISZ- titkárnak is megválasztottak a faluban. Egy esztendő múlva a megyei KISZ-bizdttságra kerül- tem, ahol a szakmunkástanulók kulturális tevékenységével foglalkoztam, s az amatőrcsoportok is hozzám tartoztak. Hat évig dolgoztam itt. Az SZMT kulturális osztályán 1977-ben láttam a feladatokhoz, az amatőrök, az ifjúsági klubok, a tanulmányi táborok, a felnőttoktatás témaköre lett az „én asztalom". Itt szintén hat esztendőt töltöttem el. Az SZMT Müvelődé.si Központban 1983 októberében lettem igazgató.

— Milyen tennivalók várták?

— Szép és vonzó feladatok. Mi elsősorban a munkahelyi művelődést szolgáljuk, olyan programokat adunk, amelyek segítik az iparban dolgozók kul- turálódásóí. Mindig sokakat vonzalmaik a munkásakadémiák, s népszerű volt a Négy évtized elnevezésű vetélkedősoirozatunk is. Mócfcszertani anyagokkal segítjük a művelődési bizottságokat, s nem egyszer szerveztünk már képző- és iparművészeti, valamint fotókiállítást. Huszonöt—harminc hellyre visszük rendszeresen a művészek tárlatainak anyagát. Figyelemmel kísérjük a .vállalatok kulturális tevékenységéit, a népművelőkkel megbeszéljük a tapasztalatokat

— Nehezebb a dolguk azoknak a népművelőknek, akik vállalatoknál keresik a kenyérre valót?

— Az utóbbi két-három évben különösen nehéz a dolguk. Azért, mert a gazdasági szempontok vannak inkább szem előtt. A szakszervezeteknek fokozottabban kellene foglalkozniuk a kulturális érdekvédelemmel, s a népművelők érdekével is. Egyébként fváltozatob korosztály jár a művelődési házba, ide, a Rákóczi útra. Az óvodásoktól a nyugdíjasokig szinte mindenki megfordul nálunk, sokszínű programot kínálunk nékik. Az Imre Gábor nyugdíjas- klubunkba kétszázán iratkoztak be. Ha már az eredményeink kerülnek szóba, Ihadd említsem meg a Mesterek, mesterségek dicsérete elnevezésű kiállítássorozatunkat, amellyel a régi szakmákat elevenítjük fel. De az újakról sem feledkezünk meg, amikor a korszerű ipari vállalatoknak adunk !bemu,tatkozási lehetőséget.

— Véleményem szerint az SZMT Művelődési Központról

nemigen tudnak az ' emberek. Talán azért is, mert különösebb hírverés nélkül végzik a munkájukat. Műsorajánlatuk csak a Kecskeméti Szemlében lapozható fel. A városközpont másik végében van az SZMT-szék- ház, sokan ezzel is összekeverik a művelődési központot.

— Igen, igaza van. Abban is, hogy nem reklámozzuk túl magunkat. Amikor elkészült aiz Erdei Ferenc Művelődési Központ, mi kaptuk meg régi helyükéit, vagyis a Rákóczi úti épületeit, azzal a céllal, hogy a munkahelyi közművelődés bázisa legyünk. Tudnak is rólunk, már említettem, hogy a munkásakadémia milyen kedvelt, keresett- Szórakoztató estéket nem rendezünk, ez nem ránk vár, nem is célunk. A kiállításainkra, előadásainkra a városlakók jönnek. összetévesztenek az SZMT- székihóizzal? Jó, hogy így van, a köztudatban nem vált ketté a művelődési központ és a székház, Vatójában összetartozunk. De ha azt mondom: Ráikóczi út

3., akkor mindenki száméra világos, .hogy a művelődési intézményről beszélek.

— Nem kellene más nevet keresniük?

— De. Tervbe vettük már. Erről azonban még korai lenne nyilatkozni.

— Hogyan fogalmazná meg: miért szereti választott hivatását?

— Alapjában véve pedagógus maradtam. Szeretem az embereket. A nehéz rmunkéban is vannak atyáin pillanatok, amiért érdemes csinálni. Ha lálitom aviisz- szpjárókat, te mosolyog a balét t ózni »járó kisgyerek, ha.. Folytatnám a példákat, amiért örömmel dolgozom. Azt is jegyezze fel, hogy mindig jó közösségire találtaim, s itt, az SZiMT '(Művelődési Központban is kiváló csapat kovácsolódatt már össze. Ez könnyít a munkámon.

Borzák Tibor

A világirodalom szórakoztató olvasmányaiból válogató Vidám könyvek-sorozat aíső kötetét tíz éve jelentette meg az Európa Kiadó. Az évtized során kicsit változott a könyv borítója, gerincére a sorozat jele, a kenguru embléma került. Ennél fontosabb viszont, hogy a kezdeti időszak évi két-három kötete helyett az utóbbi években általában öt kötet került kiadásra. 1985-re a J. Durell: Állatok az ágyamban, B. Gasperini: ö és mi. Leacodk: Rosszcsirkeff Mária és társai, H. Rathert: Nagypapa repül ás

J. Wáttlin: Ne hagyd magad lerázni című kötetek kiadását tervezték.

Ez évi kiadásaik közül a legnagyobb sikerre Jacquie Durrell Állatok az ágyamban című kötet számíthat.

A Durrell-család íróinak száma a világhírű Lawrence George Durrell és a hazánkban is jól ismert és népszerű Gerald Durrell mellett megszaporodott egy „kültaggal". Jacquie Durrell, Gerald felesége épp oly jó íráskészséggel és humorral megáldott, mint neves férje.

A kötet megismerkedésük és házasságuk történetével indul, majd a fiatal pár küzdelmes kezdeti éveiről kapunk képet, amit eseménydús utazások követnek, s a fiatalasszony ekkor tudja meg, mit jelent állatot gyűjteni, gondozni, köztük élni.

Megfordulnak Dél-Ameriká- ban. újra meglátogatják a bafuti Font (erről szól a férj, G. Durrell: Állatkert a .poggyászomban című, a könyvesboltokban jelenleg is kapható kötete), majd ausztráliai utazásuk következik, végül megalapítják saját á 11atkertjükét Jersey szigetén.

Az állatok gyűjtése során Jacquie végül annyira magáévá teszi férje szenvedélyes állatsze- retetét, hogy beletörődik: ,,Akár- hová megyünk, mindenütt lesznek állatok, és sose lesz üres az ágyam." „

S hogy a feleség csipkelődő, szurkáló megjegyzéseiért ne maradjon adós: neje könyvét lábjegyzetekben polémikusán kommentálja a férj, még hangulatosabbá téve a kötetet.

K. 1W.

A FŐ DÍJ: EGY-EGY PRIMO

Barátom: a számítógép

£

Vetélkedő általános és középiskolásoknak

’ Lapunk november 14-1, csütörtöki számában közöltük számítástechnikai vetélkedőnk második fordulójának feladatait. A megoldások postára adásának határideje itegnap járt le. Ezúttal a helyes válaszokat (tesszük közzé (terjedelmi okokból a kérdések nélkül, melyek megtalálhatók 14-i számunkban).

A második forduló megfejtései:

Általános iskolások

1. ROM memóriából csák olvasni lehet, tápfeszültség nélkül is megőrzi tartalmát.

RAM írható és olvasható memória, tápfeszültség megszűnése esetén törlődik.

2. Mágnesszalagon a tárolt adatok elérése soros, míg a mágneslemezen direkt.

3.10 LET A = 0 20 LET I = 100 30 LET A = A + I 40 LET 1 = 1 — 2 50 IF I >= 0 THEN 30 60 END

4. Egy byte-on ábrázolható szám 255-nél nem lehet nagyobb. Ugyanakkor az 50-es programsorban

! I • J értéke a külső ciklusból való kilépés előtt 256, ezért a program függvény-argumentum hibát jelez.

, 16 Kbyte-os gépeknél (pl. PRIMO) viszont már a 30-as sorban is jelez hibát a gép, mivel 16384-es címnél nagyobb cím nincs.

5. Nem, mert a program nem öt különböző véletlenszerű számot hoz 'létre. Előfordulhat azonos

■ szám is a kiírt öt szám között.

KÖZÉPISKOLÁSOK

1. A gép ki-be kapcsolásakor a gép RAM memóriá- . ja törlődik, míg a NEW parancs hatására csak a

BASIC munkaterülethez kapcsolódó mutatók állítódnak át, a memória fizikailag nem törlődik.

2. Az interpreter a BASIC utasításokat egyenként értelmezi és fordítja le gépi kódra, s ezt minden futtatáskor újra elvégzi.

A compiler (fordító) pedig, gépi kódú programot készít a teljes BASIC programról, így a program futtatásakor az már mint gépi kódú program fut.

3. A floppy meghajtóba helyezett lemezre felír egy üres katalógust, blokkok szinkronjelét, és minden blokkba a lemez azonosítóját.

4. Igen, megoldható abban az esetben, ha az első program utasítás-sorszámai kisebbek a második betöltendő program sorszámainál, s a második program hívása az első program végéről történik. (Programösszefűzés.)

Ekkor: 1. a LOAD utasítás előtt át kell állítani a .megfelelő memóriacímeket: .a második program kezdőcíme az első program yége utáni cím lesz. 2. A második program legelején vissza kell állítani a programkezdő címeket.

5. A megjelenő szám azon pythagorasi számhármasok számát adja meg, melyeknél a Ibefogókat jelölő mennyiségek nem nagyobbak 50-nél.

Az első fordulóban (beküldött megfejtéseikkel a legtöbb pontot szerezték: az általános iskolásak között: Lesi László (KunszentmiMós), Bodri Csaba, Tóth Csaba, Kocsis Ferenc, Borsos Ferenc, Késmárki Mátyás, Kovács Tamás, Nagy Győző (Kecskemét); a középiskolások között: Petrov Ferenc (Ti- szákécske), Bege Norbert (KunszentmiMós), Csikai Attila, Horváth Sándor, Páli István, Vámos György, Sápi Tamás, Szabó Lajos (Kecskemét).

A vetélkedő harmadik fordulójának feladatait november 28-i, csütörtöki lapszámunkban közöljük!

FILMJEGYZET

"Vij ég csak ma kerül sor or- lvl szágos bemutatójára ' — Kecskeméten az Árpád Moziban a múlt héten országos premier előtt láthatták a nézők —, de máris nagy az érdeklődés, máris szerveződnek Bács-Kiskun megyében a film rendezőjével, Magyar Józseffel az ankétok. Bár Magyar József 1951 óta aktívan rendez, a legváltozatosabb díjak és kitüntetések tulajdonosa, de a közönség körében igazán népszerű 1983-ban A mi iskolánk rendezőjeként lett. . Aktualitásával, vitaindító gondolataival egyik pillanatról a másikra az országos köznevelési viták kereszttüzébe került. Egy átlagos, , hétköznapi iskolakép felvázolásával mutatja be az általános iskolai nevelés — nevelési területenként részletezett — állapotát, s megpróbálja feltárni eredménytelenségének legfontosabb okait.

Magyar József következetesen haladva A mi iskolánkban körvonalazódó gondolatok vonalán a jelenségek természetes logikáját követve egyenes úton érkezett el A mi családunkhoz. A film, amely elnyerte a huszonötödik miskolci rövidfilmfesztivál nagydíját és közönségdíját — a tízszer tíz tagú közönségzsűri mind a száz tagja egyöntetűen erre a filmre szavazott — még szélesebb közönséghez szól, felvetett gondjait többen érezhetik magukénak. Hiszen mindannyian a család valamilyen formájában élünk. A látszólag spontán módon kiragadott példák a problémakörök széles skáláját ölelik fel. Az indító

képsorok a leginkább kiszolgáltatottakról: a legkisebb, az óvodás, s az általános iskolás korú állami gondozásban, nevelőotthonokban élő gyermekeket mutatják be. Életükről, hétköznapjaikról, vágyaikról saját szavaikkal beszélnek; amit látunk, s hallunk, a legszuggesztívebb vallomás. A kamera mindvégig pontos rögzítője és közvetítője a gondolatoknak és érzelmeknek. (Tudnivaló, az itt élő gyermekeknek csak két százaléka valóban árva, a gyermekek 98 százalékának élnek a szülei.)

Izgalmas helyszín a kiragadott szülői értekezlet egy budapesti iskolában, ahol a nő, az anya megváltozott helyzete (a társadalomban és a családban) a vita témája. A kamera akkor is pontosan láttat, ha az életük alkonyát szociális otthonokban, családtól, gyermekektől elszakadva élő idős emberekre szegeződik. (E helyszín épp Lajosmizse ugyan,

de lehetne bárhol az országban.) Léthelyzetek és sorsok tárulnak fel megindítóan néhány bemutatkozó mondatban, rpozdulatban és személyes tárgyban.

Magyar József filmjében szól néhány konkrét család kiragadott példáján keresztül a család felbomlásának lehetséges és általánosítható okairól, de — s ez az arány jogos — bemutat a több variáció közül egy lehetséges pozitív modellt is. Ügy tűnik, hogy csak a jelenségek felületén pásztáz végig a kamerával, ám ezek a felületek annyira tipikusak, bemutatásuk olyan érzékletes, hogy a dokumentumfilm eszközei — ismét igaz a már közhelynek ható fordulat — bármely írásos szociográfiánál hatékonyabbnak bizonyulnak. Magyar József ezekben a hetekben már forgatja a dokumentum-trilógia befejező részét, mely a magyar falu fejlődéséről szól majd.

Károlyi Juli»

— Miféle egyenruha? — kérdezte bizonytalanul, s egy óvatlan fejmozdulattal a szekrénybe nézett. Látta, hogy az ajtóban ott a kulcs.

— Ügy-ügy. Ami ott lapul a szekrényben. Felszólítom, hogy azonnal nyissa ki! — s Pataki nyomatékot adva szavainak, felállt. Példáját követte Karsai, majd Vörös.

Gurgya lassan, kelletlenül emelkedett fel a székről. Vörös csak most figyelte meg, hogy az ötvenöt körüli „ellenség” tartása görnyedt, két válla előreesve kisded púpot, inkább domborulatot hagy a hátán. Nála alacsonyabb, akkora lehet, mint Szarka Máté, az igazgató. Nehezen szedi a levegőt, s hátul a feje búbján bizony alig min néhány őszbe csavarodott hajszál. Már majdnem megsajnálta.

— Csak bátran, bátran! — sürgette Pataki a szekrényhez lépő embert, s megfordult a rendőr agyában, hátha nincs is ott semmiféle egyenruha. Hátha hazudott a kölyök.

De a szekrényben, vállfán ott lógott egy rendőri díszegyenruha, mintha most hozták volna a szabótól.

— Hát itt van, ha erre gondolnak! — és Gurgya kiemelte a ruhát, s a lámpa alá tartotta, forgatta a fény körében.

— Szóval így állunk? — sóhajtott megkönnyebbülten Pataki, aki minden eddigi kimondott és kimondatlan sejtését igazolva látta.

— Ezt most a törvény nevében elkobozzuk. Maga meg holnap

reggel nyolcra jöjjön be a rendőrségre! — mondta parancsoló hangon a rendőr, s kikapta az öreg kezéből a ruhát, átadta Vörösnek. Vörös úgy fogta a ruhát, mintha egy undorító hüllőt kellene a kezében tartania. A három ember kifelé indult. Pataki még visszaszólt a kiskapuból az ott toporgó Gurgyának:

— Az összes papírját hozza magával. Érti?

Gurgya nem válaszolt, csak némán, körülményesen bezárta a kaput, s utána még ‘hosszú ideig állt, állt a sötétben az erős illatú bukszusbokor mellett, mígnem teljesen elhalt a távozó emberek lépteinek zaja.

Patakiék mindhárman megesküdtek volna rá, hogy az öreg reggel nem fog jelentkezni. Ha egy kis esze van, felakasztja magát, de ha több esze van, megszökik. Nincs messze a határ, s talán szerencséje lesz.

Legjobban tehát éppen ők lepődtek meg, amikor másnap reggel pontosan nyolc órakor nyugodt arccal, bár kissé gondterhelten belépett az őrsre Gurgya László. A három helyett azonban most négyen voltak. Ott ült velük Éliás Péter tanácselnök is, aki a háború idején egy legendás partizánbrigádban harcolt, ellenálló volt, még korábban pedig éppen Horthy rendőrei és csendőrei üldözték, s ha elfogták, bizony alaposan megverték, ő tehát nagyon is jól tudta, milyen a rendőri kard, milyen az egyenruha, kik voltak a horthysta rendőrök. Már előre megállapodtak abban, hogy a kihallgatást — ha mégis

megjelenik az öreg —, Pataki Gyula törzsőrmester vezeti. Gur- gyát nem ültették le, hadd érezze, mi a véleményük róla.

— Szóval elismeri, hogy ez a kard a magáé? — kezdte a kihallgatást Pataki, s fenyegető pillantással mérte végig a pernyedten álló embert, de magában elhatározta, nem dől be neki, nem lágyítja meg a szívét, hogy most megtörtén, sajnálatot igyekszik ébreszteni maga iránt.

— Nem az enyém! — válaszolt, halkan az öregember.

— Ne fecsegjen itt összevissza. Az este elismerte, hogy a magáé. Vagy mást álmodott az éjszaka?

— Hazudtam!

— Mikor? Most vagy az este? — recsegett Pataki hangja, s idegesen rágyújtott, aztán a hirtelen füsttől köhögni kezdett.

— Az este hazudtam! — felelte Gurgya László változatlanul halk, nyugodt hangon.

A négy ember összenézett. Tekintetükben egyértelmű volt az ítélet, amely szerint egy megátalkodott horthysta rendőrrel van

dolguk, aki most, mert kutyaszorítóban érzi magát, elkezd hazu- dozni, taktikázni.

— Nekünk maga ne hazudoz- zon. Érti? — üvöltött Pataki, s újabb köhögési roham vett rajta erőt, de közben meg nagyot csapott az asztalra az öklével. A mellette ülő Éliás egyik kezét nyugtatóan a rendőr karjára tette, s 1kihasználva a helyzetet, az öreghez fordult.

— Üljön le bátyám és mondja el, miért hazudott.

A parányit is emberséges hangra az öreg a sarokból előhúzott egy széket, középre tette és nagyot sóhajtva leült. Megtörölte a homlokát és megszólalt:

— Nem is hazudtam én egészen, mert félig-meddig valóban az enyém a kard. De soha nem viseltem, nem voltam én rendőr. A ruha pedig, ha jobban megnézik, nagy volna nekem. Majdnem kétszer is beleférnék — kezdte ugyancsak halkan, de a belső izgalomtól remegő hangon. Tekintetét nem az előtte ülőkre emelte, hanem a padlóra nézett, ahol két hangya egy harmadik,

immár élettelen társukat akarta a padló rései közé becipelni.

Patakiék szinte egyszerre pillantottak az ágyra, ahol hosszában kiterítve volt az egyenruha. Látszott, hogy valóban nem az öreg mérete, s ezt Pataki is azonnal elismerte magában, hiszen az ágyon ő alig fért el, s íme, a ruha is teljesen betölti a vaságy hosszát.

— Hát akkor mi a fene van itten? Mondja mán el az igazat, mert nem tudom, mit csinálok — hirtelenkedett Pataki, akin átfutott a gondolat: hátha tévedésről van szó, hátha mégis ártatlan ez az ember. Márpedig ha ez derül ki, ö nagyon megütheti a bokáját. Éttől a gondolattól viselkedése megfontoltabb, hangja egy árnyalatnyival halkabb lett.

— A fiamé volt a kard is, a ruha is! — nyögte fájdalmasan az öreg, aki megérezte a rendőr nagy bizonytalanságát, s egy pillanatig arra gondolt, hogy azt mondja, találta a ruhát meg a kardot, és nem volt szíve eldobni. Azután jobbnak látta, ha bevall mindent, megkönnyebbülést is remélve, hiszen a fiáról esztendők óta egyetlen szó sem esett még a családban sem. Ki bírja ezt a hallgatást?

— Ne röhögtessen minket. Hiszen a fia még tízéves sincsen! — fakadt ki Vörös Ferenc.

— Az első fiamé. Mert volt nekem egy első fiam is. A nagy fiam, aki odaveszett a háborúban — s az öreg zsebkendő után kutatva most először nézett fel az asztalnál ülőkre, de csak homályosan látta valamennyit a szemét elborító könnyektől. Csönd volt a szobában, csak a falióra ketyegése hallatszott, s a nyitott ablakon át az utcáról szűrődött be kocsizörgés, kutyák ugatása. Az öreg kabátjába gyömöszölte a zsebkendőt, és anélkül, hogy kérdezték volna, tovább beszélt.

— A háború előtt iskolaszolgák voltunk egy tisztántúli faluban. A tanító úr, aki ott lakott az iskolában és akire p feleségem mosott, főzött, takarított, levente- oktató volt. ö oktatta a mi Laci fiunkat is. Már akkor közeledett az idő, hogy a leventéket is kiviszik a frontra — mondta az öreg Gurgya, s ismét a padlót nézve kérges kezét tördelte a térde között.

— Mink a fiunkat meg akartuk menteni a fronttól, ugye, mint minden szülő. Könyörögtünk a Fehér tanító úrnak, mert'ez volt a neve, Fehér Vince, hogy ha istent ismer, csináljon valamit. Egy este, 1944 tavaszán bejött hozzánk és azt mondta: csák egyetlenegy módon maradhat itthon a fiunk, éspedig, ha beáll rendőrnek. 0 már megbeszélte a parancsnokkal a dolgot, de nem úgy, mintha ennek bújtatás volna a célja, hanem hogy a gyerek tényleg rendőr akar lenni. Ettől mink nagyon megijedtünk, de a tanító úr megnyugtatott, hogy nem kell félni, nem lesz sokáig rendőr a Laci, mert a németek elvesztették a háborút, hamarosan, pár hónap múlva itt lesznek az oroszok, ö majd igazolni fogja Lacit a háború után.

(Folytatjuk.)

A mi családunk