Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-21 / 273. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! JÓ LÉGKÖR JELLEMEZTE A GENFI CSÚCSOT | Befejeződtek a hivatalos tárgyalások AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XL.. évL 273. szám Ára: 1,80 Ft 1985. november 21. csütörtök Gorbacsov ma sajtótájékoztatót tart Heltai András, ■az MTI tudósítója jelenti: Szerda délelőtt pontosan tíz órakor, a genii szovjet külképviselet épületében megkezdődött Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára és Ro­nald Reagan amerikai elnök tárgyalásainak újabb fordulója. Reagant az ENSZ-palota közvetlen szomszédságában levő szovjet képviselet bejáratánál Mihail Gorbacsov várta, a két vezető szívélye­sen köszöntötte egymást. A tudósítók kérdéseire — mint haladnak a tárgyalások — Reagan annyit válaszolt, hogy a maiakat még el sem kezdték — a tegnapi jól ment. Szóvivőik kölcsönösen „jó légkörről” tudtak beszámolni, jóllehet érdemi tájékoztatást, megállapodásuknak megfelelően a tárgyalások befejezéséig nem adtak. Figyelembe véve a keddi közös vacsorát is, a szovjet és az amerikai politikusok az első napon több mint hart órán át tanácskoztak, és hasonló volt a szerdai napirend is. Beható tárgya­lások tükrében egyik fél sem zárta ki a lehetőséget, hogy a tartálkozó valamivel meghosszabbodik, és a felek csütörtökön —, ha újólag nem találkoznak is — tájékoztatják tárgyalásaikról a közvéleményt. Szerdán délután fél három ára­kor plenáris üléssel folytatódott a csúcstal átkozó a Szovjetunió ENSZ-képviseletének épületében. A délelőtti fordulóhoz hasonló­BŰNÖZÉS ÉS BŰNMEGELŐZÉS BÁCS-KISKUNBAN Ülést tartott a megyei tanács Tegnap délelőtt Kecskeméten, a megyeháza födszinti termében ülést tartott a Bács-Kiskun me­gyei Tanács. A testület tagjait, a jelenlevő országgyűlési képviselő­ket és a meghívottakat — közöt­tük Ladvánszky Károly altábor­nagyot, belügyminiszter-helyet­test — dr. Gajdócsi István, a me­gyei tanács elnöke köszöntötte, majd miután megállapította, hogy az ülés határozatképes, fel­kérte dr. Posváncz Lászlót, aft ügyrendi és igazgatási bizottság elnökét, hogy a tanácsok megala­kulásának 35. évfordulója alkal­mából tartson rövid megemléke­zést. A megemlékezést követően nyújtotta át dr. Gajdócsi István a Bács-Kiskun megye Testnevelé­séért és Sportjáért elnevezésű di­jat A bony i Imre fogathajtó-vi­lágbajnoknak, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz nyugdíjasának, aki je­lenleg is edzőként dolgozik; Ga­lamb Istvánnénak, a kecskeméti Katóim József Gimnázium testne­velő tanárának és Saillai Sándor iskolaigazgatónak, a Kiskunhala­si AC-MEDOSZ edzőjének. A testület ezután elfogadta a végrehajtó bizott­ságnak az ülés napirendjére vonatkozó javaslatát: — Tájékoztató a végrehajtó bizottság két tanács­ülés közötti tevékenységéről. — Beszámoló a közrend és közbiztonság helyzeté­ről Bács-Kiskun megyében. Előadó: dr. Fehér Gé­za rendőr vezérőrnagy, a megyei rendőr-főkapitány­ság vezetője. • A testnevelési és sportmunkáért kitüntetettek. — Beszámoló Bács-Kiskun megye művészeti éle­téről, az irányítás feladatairól. Előadó: Szabó Atti­lává művelődésügyi osztály vezetője. — Interpellációk. Az ülés az első napirendi pontot —, amelyet a tanácstagok írásban kaptak meg — tudomásul vet­te. A következőkben dr. Fehér Géza rendőr vezér­őrnagy tett szóbeli kiegészítést az ugyancsak írás­ban kiküldött beszámolóhoz. SZILÁRD A KÖZREND, A KÖZBIZTONSÁG Bács-Kiskun megye Tanácsa legutóbb 1980. december 12-1 ülé­sén tárgyalta a megye közrend­jének és közbiztonságának a hely­zetét. A tanács — tudomásul vé­ve az előterjesztést — a bűnmeg­előzés elősegítésére határozatot hozott. A határozat végrehajtásá­nak időszakában lendületet adott a munkának a párt megyei vég­rehajtó bizottságának 1983. má­jus 10-i határozata. Közös mun­kával a megelőzés eredményes­sége növekedett, javult a társai dalműi tulajdon védelme, a gya­logosok és kerékpárosok közös használatára épített utak révén a közlekedésbiztonság. A helyi tanácsok elősegítették a körzeti megbízottak közéleti tevékenysé­gét, az önkéntes segítők körének szélesítését. Kevésbé volt ered­ményes az együttműködésnek az a területe, amely a gyermekek veszélyeztetettsége kialakulásá­nak a megelőzését, illetőleg az ilyen helyzetbe jutott fiatalok megmentését, az alkoholizmus visszaszorítását, térhódításának korlátozását célozta. Az 1979-ben hatályba lépett Bük. rendelkezéseinek hatására a két éven át tartó visszaesés után 1981-től a bűncselekmények szá­mának folyamatos, mérsékelten emelkedő tendenciája tart, a nö­vekedés üteme azonban alatta marad az országos átlagnak, de még mindig nem éri el az 1978-as szintet. A bűncselekmények több mint felét kitevő vagyon elleni cselek­mények azonban másként ala­kultak. Az 1979-es visszaesést kö­vetően azonnal megindult a nö­vekedés, 1982-ben már megha­ladták az 1979 előtti szintet, attól kezdve pedig az emelkedés ará­nya nagyobb, mint az összes cse­lekményé. i A társadalmi tulajdon elleni és a személyek javait károsító bűn- cselekmények gyakorisága rész­ben eltérő képet mutat. Mindkét csoportban az 1979. évi lényegé­ben azonos, 10 százalék körüli visszaesés után dinamikus növe­kedés indult meg, amely a szemé- ■ l.vi tulajdon elleni kategóriában . azóta is tendenciaszerűen érvé­Dr. Fehér Géza előterjesztése nyesül. A társadalmi tulajdonban kárt okozó cselekményeknél az emelkedés már a következő év­ben megszűnt, és számuk még az 1978. évi szint alatt mintegy szá­zas nagyságrenden «belül hullám­zik. A személyi tulajdont károsí­tó cselekmények alakulásában a (betöréses lopások gyakorisága a meghatározó, ami például 1983- iban egyharmadával növekedett. A többi évben az emelkedés 10 százalék alatt volt. 1984-ben már 81,5 százalékkal töíbto volt az ilyen bűncselekmény az 1978. évi­nél. Vagyonvédelmi követelmények A társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények viszonylag ked­ve?» alakulásában kétségtelenül szerepe van a vagyonvédelem javulásának. Egyre többen van­nak olyan gazdasági vezetők, akik ezt a kérdést nem a 'gazdál­kodás egészétől független rendé­szeti reszortfeladatnak vagy csu­pán kampánymunkának tekintik. Sokan azonban még mindig így 'kezelik, mert a gazdálkodási (fo­lyamatnak a vagyonvédelem kö­vetelményeit kielégítő megszer­vezése, figyelemmel kísérése és ellenőrzése olyan erő- és eszköz­igényes, amit költségkímélés szempontjából sem vállalnak. A gazdálkodó szervezeteiknek kárt okozó bűncselekmények tetemes része ugyanis rejtve 'marad, a bűncselekményekkel okozott kár­nak tehát csak egy, valószínűsít­hetően a kisebb része válik előt­tük ismertté, ami az ehhez képest magas ráfordítást nem teszi gaz­daságossá. Sokan figyelmen kívül hagy­ják, hogy a bűnözés egy-egy gaz­dálkodó szervezeten ibeűül a fo­rintban kifejezhető káron túlme­nően igen lényeges morális kér­dés, ami a termelést (befolyásoló, és a jelentőségének egyre inkább megfelelően megítélt munkafe­gyelemtől, takarékosságtól, mi­nőségtől, munkahelyi légkörtől nem választható el. A személyi tulajdon elleni bű­nözés okai és lehetőségei (bővül­tek, és ez az ismertté vált bűn- cselekmények összetételének je­lentős negatív változásával járt. Az állampolgárok tulajdonának veszélyeztetettsége az utóbbi évek­ben lényegesen megnőtt. Ennek objektív alapja az értékek fel- halmozódása készpénzben, ék­szerben, műszaki cikkekben. Kielégítő megoldás Az őrzésbiztonság, a nagy átla­got tekintve, nem javult, tulaj­donképpen hiányoznak ás azok az eszközök, 'berendezések, például rögzíthető kisméretű széf, kellő (Folytatás a 3. oldalon.) an Mihail Gorbacsov ezúttal is a bejáratnál fogadta Ronald Rea­gant és a két államférfi szívélye­sen üdvözölte egymást. Az SZKP főtitkára amerikai újságírók kér­déseire válaszolva kijelentette: bizonyos abban, hogy a világ né­pei sikert kívánnak a béke, a fegyverkorlátozás érdekében foly­tatott tárgyalásaiknak. összesen két órán át tartott a csúcstalálkozó szerda délutáni, negyedik, és egyben utolsó for­dulója. Az idő egy részét — im­már harmadszor — 'Mihail Gorba­csov és Ronald Reagan négyszem­közti megbeszélése töltötte ki. Ez­után a szovjet, illetve az ameri­kai küldöttség tagjai külön-külön megkezdték a mérleg megvonását a tárgyalásokról. Bizonyos gondokat okoz az amerikai propaganda számára, hogy már bejelentették Mihail Gorbacsov csütörtöki genfi sajtó- értekezletét. Larry Speakesnek, a Fehér Ház szóvivőjének szerda délutánra bejelentett sajtókonfe­renciáját bizonytalan időre elha­lasztották. Reagan elnök hír sze­rint nem tart Genfiben sajtóérte­kezletet, feltehetően George Shultz külügyminiszter áll majd az újságírók elé. A szovjet és az amerikai vezető tiszteletére a késő délutáni órák­ban a svájci kormány adott foga­dást, majd sor került a csúcsta­lálkozó utolsó hivatalos aktusá­ra, amikor Ronald Reagan vacso­rán 'llátta vendégül Mihail Gor- ibacsovot. * Mihail Gorbacsov, az SZKP fő­titkára csütörtökön délelőtt saj­tóértekezleten nyilatkozik majd a csúcstalálkozóról — jelentette be szerdán Leonyid Zamjatyin. A szovjet küldöttség szóvivője, idéz­ve Mihail Gorbacsov aznapi ki­jelentéseit, hangsúlyozta: maga a tény, hogy a csúcstalálkozóra sor került, hogy a szovjet fél — hat év után először — közvetle­nül megismertetheti álláspont­ját, pozitív tény. Az elmúlt évek­ben — amelyek során az ameri­kai fél aláásta a kétoldalú egyez­mények legnagyobb részét — min­denesetre igen sok kérdés gyűlt fel, amelyek megoldása két nap alatt lehetetlen. A genfi csúcsta­lálkozó ezért kezdet, az első lé­pés, s mint ilyen, mindenképpen pozitív. Természetes — tette hoz­zá —, hogy eltérően közelítenek meg bizonyos kérdéseket. Leonyid Zamjatyin — a két fél megállapodásainak megfelelően ■— kitért az olyan kérdések elől, hogy várhatók-e megállapodások (Folytatás a 2. oldalon.) Felkészültek a hidegre a bajai hajójavítók Annak az autótulajdonosnak, aki hetekig járja az üzleteket fagyálló folyadékért, nem kell so­kait bizonygatni, hogy mennyi gondot okozhat a fagyos időkre való felkészülés. Érthetően köve­tel kettős erőfeszítést a napi fel­adatok ellátása olyan munkahe­lyen, mint a Folyamszabályozó és Kavics kotró Vállalat bajai ha­jójavítója, ahol évente mintegy száz hajót és úszó munkagépet ja­vítanak meg, újítanak fel. A téli előkészületek zömét már elvégezték: a gondjaikra 'bízott tíz jégtörő közül jelenleg az utol­sót javítják. Az utolsót, ami egy­ben a legtöbb munkát adta: a kétszáz tonnás Jégtörő VIII. 600 lóerős Diesel-motorját újra cse­rélték ki. A háznyi méretű, több mint 180 mázsa súlyú szerkezetet egy kölcsönkért konténerdaru két JÖHET A TÉL! óra alatt beemelte, ám a régi mo­tor kiszabadítása, s az új üzem­ibe helyezése több hétig tartó munkát adott sok-sok szakember­nek. Amint azt Tinusz Sándor üzem- igazgató elmondta, a téli időszak egyik fő jellemzője éppen az, hogy a viszonylag egyszerűbb ja­vítási műveletek is bonyolulttá válnak. Igen bajos például hegeszteni, mert a hidegebb időben gyorsab­ban hűl a fém, s ezáltal olyan fe­szültségek keletkeznek benne, amelyek repedést, törést idézhet­nek elő. A vízmentes varratok esetében ezt a veszélyt messziről el kell kerülni, éppen ezért a he­gesztésre váró alkatrészeket ki Sportorvosok tudományos konferenciája • Dr. Albert Dirix professzor (jobbról) átveszi a Magyar Sportorvos Társaság tiszteletbeli tagságát igazoló oklevelet dr. Frenkl Róberttól. Középen Smidit Pál, az OTSH elnökhelyettese. (Méhes! Éva felvétele) Szerdától Kecskeméten tartja nemzetközi tudományos konferen­ciáját a Magyar Sportorvos Tár­saság. Tegnap délelőtt a Tudo­mány és a Technika Házában dr. Frenkl Róbert egyetemi tanár, a Testnevelési Főiskola orvosi tan­székének vezetője, a Magyar Sportorvos Társaság elnöke kö­szöntötte a tanácskozás résztve­vőit, közöttük Smidt Pált, az OTSH elnökhelyettesét, dr. Szen­tesi Istvánt, az Egészségügyi Mi­nisztérium osztályvezetőjét, a Nemzetközi Sportorvos Társaság vezetőit és képviselőit. A házigazdák nevében dr. Ba- binyecz Ferenc, a megyei párt- bizottság osztályvezetője köszön­tötte a konferenciát. Ezt köve­tően ünnepélyes mozzanatra ke­rült sor. Átnyújtották a belga Albert Dirix professzornak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Orvosi Bizottsága tagjának a Ma- Magyar Sportorvos Társaság tisz­teletbeli tagságát igazoló okleve­let. A tanácskozás szekcióülések­kel kezdődött, s pénteken fejező­dik be. kell szerelni, fűtött csarnokba szállítani vagy a helyszínen sát­rat építeni köré, s a művelet előtt is, után is fűteni kell. Tekintve, hogy átlagosan 7—8 uszály vára­kozik a dokkok előtt, ez bizony nem kevés töhbletmunka. Tetézi mindezt, hogy a munka­helyül szolgáló Kamarás-Duna nemzetközileg is nyilvántartott téli kikötő, ahová tavaly is több -mint harminc hajó menekült a jég elöl. Ezek számára vizet, áramcsatlakozási lehetőséget, s egyéb szempontokból .is megfele­lő helyet kell teremteni. Mindez csak a javítás szervezettségének fokozásával képzelhető el. — S mert ez megtörténik, a bajai ha­jójavítóban nyugodtan várják a telet. K. J. ÉRTÉK A FALUKÉP, VIGYÁZZUNK RÁ! Műemlék­védelmi tennivalók Az Országos Műemléki Felügye­lőség vezetői — Mendele Ferenc igazgató, dr. Román András osz­tályvezet ő — és a Bács-Kiskun megyei Tanács illetékesei — dr. Geri István elnökhelyettes, Bor­bély Lajos megyei főépitész és dr. Tamás Ferencné főmunka­társ — vezetői megbeszélésen te­kintették át Bács-Kiskun me­gye műemlékvédelmi helyzetét, az időszerű tennivalókat. Elégedetten állapították meg, hogy a legutóbbi hasonló tanács­kozás óta elkészült Baján a zsi­nagógából kialakított könyvtár. Bács-Kiskun vezetői külön Is kö­szönetét mondtak az Országos Műemléki Felügyelőség szakmai és pénzügyi támogatásáért. Befe­jeződött a solti Vécsey-kastély, a kalocsai Hunyadi utca 2 számú ház (képtár) felújítása. Á bajai volit ferences rendlház és a kalo­csai egykori érseki magtár külső rendbehozatala is befejeződött. Dolgoznak a bajai Voynich-kú- rián, a kiskunhalasi Végh-kúrián, az imrehegyi Erdészházon. A helyi tanácsok közreműkö­désével számbavették a műemlé­ki nyilvántartást, a védelmet igénylő, eddig a jegyzékeken nem , szereplő épületeket. Folyamatban van a szobrok, emlékkertek, sír­kertek felmérése. A szalkszent- mártoni homokpusztai gazdasági épület megőrzésére több változa­tot alakítottak ki, de egyelőre (Folytatás a 2: oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents