Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-19 / 271. szám

1985. november 19. • PETŐFI NÉPE • 5

SZAPPANOS ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA

„Szólni az emberről, a tájról...”

Pedagógusként és alkotó művészként is egyaránt ismert Szappanos István SZMT művészeti díjas festőművész alkotásaiból rendeztek kiállítást Kiskunfélegyházán, a Villamosszigetelő és Műanyaggyárban.

A közszemlére tárt képekben

— linóleum- és cink metszetekben — kifejeződik a művész eredendő kötődése a valósághoz, a megélt életérzésekhez.

Ember és táj, a társművészet, a zene életélményeiből foglant alkotásokat láthatnak a kiállítás látogatói. A művész úgy fogalmazza meg képein legbelsőbb énjét, érzéseit, gondolatait, hogy végül is helyes irányú cselekvést váltson ki a szemlélődőbői. Ezért is vallja büszkén Szappanos István ars poeticájában: „A művészet csak akkor ér valamit, ha gyökérrel ízesül a valóság felé. Munkáimban élményeim lüktetését kívánom a felszínre hozni a képzőművészet kifejező- eszközeivel; szóljanak azok emberről, tájról, zenéről... A mű születésében a genezis a lényeg

— a létrehozás öröme, bánata, kudarcai. Mondani szeretnék a művel valamit, mások számára ás kiövathetőt. Nem érdiekéi a divat és a nonfiguratív játszadozás

— én inkább élményforrásaimhoz szeretnék hű maradni."

• Szappanos István: Táj.

♦ Szappanos István: Népdal.

A művészetnek ez a fajta megnyilatkozása nemcsak esztétikai értéket hordoz, de közösségi értéke is van, mert alkotásait Szappanos István eszközként a közösség javára, okulására, hasznára mutatja be, vállalja az egyén közösséget szolgáló tiszta alázatát. Képi világa cicomázat- lanul az igazság és a tisztaság hordozója. Sűríti, egyszerűsíti, sajátos jélllé. jelekké formálja a valóságból indíttatott élményeit, hogy végül személyesén mégfü- rösztve. egyéniségével átszőve kitárul kozzon előttünk képeivel. Jelrendszerében nem „leltárba veszi" az embert, a természetet, a társadalmi mozgásformákat, hanem a téma ürügyén arra törekszik, hogy elindítson bennünket valamely úton, és másként lássuk önmagunkat abban a közegben, amit közösségnek nevezünk.

Egyetlen jellel: az embert kézzel óvásra, szeretetre, simogatáS- •u bátorít. Erről a legszebben talán a Csillagok es madarak, Az emberi üdvözlet és Az út című képével va(M. Ez utóbbin a kézpár védő, féltő és biztonságos

bürköt Is jelent. A kéz pár közvetlen közelségében a madár — amely a béke jelképévé vált a képzőművészetben — a boldogság szárnyalásának, a felfelé ívelésnek, a szebb, a btoldogabb tájak felé evezésnek az érzetét is kelti. A kézpár között a háromszögkompozícióban van az emberpár, mely £almu|tatja az együtt megtehető út lehetőségét. Az első rétegben megjelenik az, amit a szemünk felfog az útról, de ha a kép által ránk haló élményeknek teret adunk, akkor ebben a kézpárbán óhatatlanul arra is asszociálhatunk: milyen jó. hogy időnként összefonódhatnak ujjainlk... A lényeget azonban — amiért az alkotás megszületett — az emberi életút jelenti és ennek az útnak a felelősségét, gyötrelmét, szépségét, örömeit, megtisztulását.. .

Meggyőződésem, hogy Szappanos István művészi alkotó útja is egyre gazdagabb ,/tájak" felé visz, emberközpontú világa biztosan építkezik és üzenetei fontos tartalmakat hordoznák valamennyiünk számára.

Dulity Tibor

— Honnan vettétek ezt a kardot? —kérdezte álmél- kodva a tanítónő, de nem a gyerekre, hanem a fényes pengére Inézett, s mielőtt Laci válaszolt volna, még odaszólt Kórsainak:

— Tedd le, még leütöd vele a villanyt.

A penge fémes surranással szaladt a hüvelybe >s az ütközésnél csattant egyet.

— Ez már végen imegvan édesapámnak — hebegte az egyik apród szerepével megbízott már sodikos Gurgya Laci, s hogy szavainak még erősebb hitelt adjon, hozzátette:

— Még egyenruhája is van hozzá. Azt is a szekrényben tartja.

— És édesapád megengedte, hogy elhozd?

— Nincs otthon senki. Én meg tudom, hogy a szekrénykulcs a konyhában a rézmozsárban szokott lenni. Hát elhoztam — hebegte a kisfiú, s kérdően nézett Márta nénire, aki csak a gyerekeknek volt néni, mert alig töltötte be a huszonkettedik életévét. Túlságosan szép lány volt azonban ahhoz, hogy a falubeliek közül férjet remélhetett volna.

— Azonnal vidd vissza! — utasította a gyereket.

— Nem adom! — kiáltotta Nándor, s féltő mozdulattal a háta mögé rejtette a kardot.

— De hátha az apja nem is engedte volna elhozni — érvelt immár sokkal kisebb határozottsággal ia tanítónő, mert a kard neki is tetszett, ő is örült a gyönyörű kelléknek, ami nagyon jól illett Karsai Nándor oldalára. Gurgya Laci tanácstalanul állt.

— Majd én beszélek édesapáddal. Folytassuk a próbát r— s a tanítónő tapsolva intette csendre, fegyelemre a felbolydult társulatot.

A kard híre még aznap este bejárta a falut. Sokan ezáltal már arra gyanakodtak, hogy az öreg Gurgya horthysta rendőr volt, s ezért őrzi a kardot, meg a ruhát, mert azt hiszi, visszajönnek azok az idők, és ő újra császár lesz.

Karsai Nándor apja, Karsai György, mint a falu párttitkára alaposan kifaggatta a fiát, aki

boldogan és >büszkén mesélt a kardról, annak minden részletéről, is futólag említette az egyenruhát is, amit talán szintén el lehetne Ikérni hercegi ruhának. Az öreg azonban egyetlen szóval sem válaszolt fia ötletére, hanem bekapta a vacsorát és sietett Vörös Ferenchez, az R-gárdista parancsnokhoz, onnan pedig immár kettesben loholtak Pataki Gyula rendőr törzsőrmesterhez.

— 'Tudtál te erről? —- tette fel a kérdést Karsai György, miután elmondta, mi derült ki Gurgyá- ról. A kérdésben felelőssé gr evonó hangsúly lappangott. No nem azért, ,miniha 'Karsai azzal gyanúsította volna Patakit, hogy tudott a dologról, s mégsem szólt, inkább azért, hogy miként maradhatott titokban öelötte is mindez.

— Tudta a rosseb! — vágta rá mérgesen Pataki.

— De most már tudjuk! — terelte a lényegre a beszélgetést Vörös, aki talán harminc <évvel is fiatalabb volt Kársainál, s aki otthonosan érezte magát a rendőrségen, mert most sem a székre, hanem a szolgálati vaságy szélére ült.

— Oszt legalább láttátok azt a kardot? — kérdezett vissza a törzsőrmester, s rezzenéstelen tekintettel bámulta társait, örült a rendőr, hogy ez a kérdés az eszébe jutott, s átvillant az agyán: ez amolyan ravasz keresztkérdés is lehetne, ts egyáltalán nem véletlen, hogy éppen neki jutott eszébe.

— Hát azt nem láttuk. |De van ...! — makacskodott a párt- titkár.

— Éppen úgy beszélsz Gyuri bátyám, mint a papok. Sose látták az istent, mégis erősködnek, hogy van — s a rendőr arcán az elégedettség újabb hulláma vibrált.

— iNe hasonlíts te engemet a csuhásokhoz, csak annyit mondok — pattant fel vérbeborult arccal Karsai, de Vörös leintette.

— Nem úgy gondolta a törzs- őrmester elvtárs. Igaz Gyuszi- kám?

— Nem hát! De azért csak látni kéne valamit. Gyerekfecsegésre nem intézkedhetünk.

Karsai leült, s noha 'kicsit sértette, hogy az ő fiáról úgy beszél ez a Pataki, mint egy fecsegő vénasszonyról, belátta, hogy mégis igaza van, sőt már intézkedést emleget, tehát komolyan veszi a dolgot. Alapos ember éz a rendőr.

— Akkor gyerünk az iskolába! — Karsai felugrott, s a többiek követték.

Enyhe, tavaszi este volt. A frissen nyílt virágok, a párolgó föld szaga elvegyült az udvarokban felhalmozódott trágya szagával. Alig egy-két iember lézengett az utcán. Valahonnan harmonikaszó hallatszott, néhány kutya ugatott fel lépteikre, s a falu túlsó feléből más kutyák válaszoltak rá.

A három férfi aggodalmas áb- rázattal ballagott az iskola felé, hogy szemügyre vegye a kardot, sőt talán el is kobozza a törvény nevében.

— El lehet ezt kobozni? — kérdezte Karsai a mellette lépkedő rendőrtől.

— iHát lőfegyvernek nem lőfegyver. De mégis fegyver. Ha tartási engedélye nincs, márpedig nincs, mert arról én tudnék legelőször, akkor kötelességünk elkobozni.

— Es a ruha? — emelte fel mutatóujját Vörös, de a sötétben ennek semmi jelentősége nem volt.

— Az más eset. Majd meglássuk! — odázta el a döntést a rendőr, és tovább ballagtak.

Az iskolához értek. A kapu természetesen zárva. A dübörgésre a környék összes kutyája iszonyatos csaholásba kezdett, mígnem ingujjban, papucsban, homlokára tolt szemüveggel megjelent a kapuban Szarka Máté igazgató. Az idős pedagógus akárha Móra valamely elbeszéléséből lépett volna ki. Abszolút jóindulatú, gyermekszerető és hivatásának megszállottja volt.

— Jöttünk a kardért! — súgta kissé lehajolva Karsai, mert az igazgató bizony egy fejjel alacsonyabb volt a vele szemben álló férfiaknál.

— Milyen kardért, elvtársak? Itt valami félreértés van — hebegett az igazgató, mitsem tudva a délután történtekről.

— Itt van a kard a nyolcadik osztályban, a szekrénybe zárva. Nyissa ki a termet, elő a szekrény kulcsát. Ne gatyázzunk itt az ufcán — váltott határozottabb hangra a párttitkár.

— Kérem, megnézhetjük, ámbár fenntartom iménti véleményemet, miszerint tévedésről van szó — hadarta Szarka Máté, s igyekezetei színlelve szaladt a kulcsért, villanyt gyújtott, és bezárta belülről a nagykaput.

(Folytatjuk.)

fiatalokról - fiataloknak

________________________________________________________*---------------------------------------—--------------------------------------------------*

J

obbat termelni — olcsóbban

Az olvasó előtt bizonyára ismerősek a népgazdaságunk teljesítményének jellemzésére használt „alacsony munkaerő-kihasználás", az „egy kilogramm késztermék előállításához felhasznált magas nyersanyagszükséglet'’, az „újítások bevezetésének ■hosszadalmassága'’ kifejezések. Az is köztudott: ezek fékezik leginkább fejlődésünket, társadalmi méretű gazdagodásunkat.

A gyorsabb gazdasági fejlődésben, országunk gazdagodásában az ifjúság érdeke legégetőbb, hiszen csak ettől remélhetjük egzisztenciális gondjaink átfogó megoldását. (Családalapítás, lakás stb.) Ugyanakkor a fiatalok jó szakmai képzettsége és tenni- akarása teszi e korosztályt a haladás legfőbb bázisává. A munkahelyek különböző fórumain, baráti beszélgetések során rendre meg is fogalmazódnak a tennivalók, ám — sajnos, éppen a fenti tények ismeretében — meg kell állapítanunk: nem sok eredménnyel.

A KISZ — országosan egyedülállóan — megyénkben össze kívánja fogni ezeket az erőket, a gazdaságfejlődés hatékonyabb

Mit lehet, mit illik írná egy olyan együttes koncertjéről, amelyről eddig még nem hallott a közönség? Az első, bemutatkozó hangversenyre nyilván alaposan felkészülnek, tehát sok kivetnivalót nem találhatunk munkájukban. Ha pedig ennek az ellenkezőjéről győződünk meg, inkább azt mondaná az ember, kár volt elsietni a dolgot, miért nem gyakoroltak tovább. Nos, a Budapest Big Bandröl az előző variáció mondható el. Csak akkor léptek dobogóra, amikor tökéletes produkciót adhattak át a dzsesszkedvelőiknek. A múlt héten szerdán Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban mutatkoztak be. A BBB kitett magáért, kitűnő összeállítással lepte meg közönségét.

A big band nagyegyüttes, általában 14—20 tagból álló dzsessz- zenekar. Különösen a swing-kor- szakban játszott fontos szerepét ez a formáció, amely melodikus és ritmikus részlegből áll. A nagyzenekart nehéz fenntartani, éppen ezért volt jelentős a feloszlás, az alkalomszerű együttját- szás. A viharokat Duke Ellington, Count Basie, Woody Herman zenekara élte túl, sok-sok sikerrel.

Magyarországon a Deák Big Band vált ismertté, az amatőr társulások nem küzdötték fel magukat az élvonalba. Egyszer csak terveket szövögettek a fiatal, tehetséges muzsikusok... Ez már a Budapest Big Band története: először magnóra vették fel az alsó szólamokat, a többit „élőben” adták hozzá. Állandó klubjuk is volt az ELTÉ-n. Szűkebb körben játszottak. Megpályázszolgálatáért. November 23-ra tanácskozásra hívtuk össze a helyzetértékelésben és a további teendők meghatározásában vélemény- és javaslatalkotásra vállalkozó fiatal szakembereket. Bács-Kiskun mezőgazdasági, élelmiszeripari, gépipari, könnyűipari és építőipari üzemeiből mozgósítottuk a résztvevőket. Az anyag- és energiafelhasználás, munkaszervezés, innováció, vezetővé válás és pályakezdés gyakorlatáról kívánunk képet alkotni és a teendőkre vonatkozó javaslatunkat megfogalmazni. Értékelésünket, javaslatainkat oda tervezzük továbbítani, ahol a legtöbbet lehet tenni az előbbre- jutásért: gazdasági életünk vezetőihez.

A kecskeméti kertészeti főiskolán szombat délelőtt tíz órakor kezdődő tanácskozáson szívesen látunk minden, a téma iránt érdeklődő fiatalt, aki szeretné elmondani saját véleményét, javaslatait.

Szöllösi Béla, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkára

ták az MTA Soros-alapítványát, s ekkor már együtt volt a big band. Rengeteget próbáltak, hatalmas lelkesedéssel kezdtek programúk kidolgozásához. Elnyerték az ösztöndíjat... S most a közönséget szeretnék megnyerni.

Kecskeméten sikerült. Thad Jones szerzeményeivel kezdték és azzal is fejezték be a koncertet. Szerepeltek repertoárjukban John Coltrane, Count Basie kompozíciói is. A megérdemelt taps mindig felzúgott egy-egy szóló után, Dés László (szaxofon), Sípos Endre (trombita), Friedrich Károly (pózán), Csepregi Gyula ttenorszaxofon) játéka adta a 4eg- nagyobb élményt. Persze a többi tagot is fel lehetne sorolni, hiszen a szólózásra majdnem minden hangszeres lehetőséget kapott. S az improvizálásra is, Coltrane egyik remek szerzeményében. A szaxofonkórus kecskeméti „mennybemenetele” a Lábujjhegyen című vidámabb, ' ritmi- kusabb darabban történt meg.

A Budapest Big Band fiatal muzsikusokból áll, úgy hirdették a plakátokon őket, mint a hazai dzsessz szenzációja! Ha nem is szenzáció, de az biztos, érdemes rájuk figyelni. S megérdemlik, hogy nevüket is felsoroljuk az írás végén: Zakar Zoltán, Setényi Dezső, Friedrich Károly, Gőz László (pózán), Csizmadia Gábor, Sipos Endre, Kovács György, Cvikovszky Gábor (trombita), Söptei Géza, Kalmusz Pál, Molnár Ákos, Csepregi Gyula, Dés László (szaxofon), Solti János (dob), László Attila (gitár), Szacs- ki Róbert (zongora), Tóth Tamás (basszusgitár). Borzák Tibor

Kazinczyjutalom

(Részlet a KJG Híradó 1985. évi 4. számában azonos címmel megjelent írásból.)

Iskolánk Beszélni nehéz körének előző tanévben végzett munkáját a nyár folyamán Ka- zinczy-jutalommal díjazták.

— Hogyan lehet ezt kiérdemelni? — kérdezem a szakkör vezetőjét, dr. Sárkány Ernőnél.

— Kitartó, rendszeres munkával. Iskolánkban négy éve működik a Beszólni nehéz kör, és ez alatt az idő alatt rendszeresen részt vettünk a rádió hasonló című műsorának a munkájában. A feladott rejtvényeket megoldjuk, beküldjük, versenyeken szerepelünk, ott vagyunk az évente egykét alkalommal megrendezett „gyűlésen", ahol beszámolunk feladatainkról, eredményeinkről. Minden héten — a szünetektől függetlenül — egyszer összejövünk, és a rádióban elhangzott feladványokat próbálgatjuk megfejteni.

— Ezeken a szakköri foglalkozásokon Péchy Blanka és Deme László műsorán kívül esik-e másról is szó? Például regényekről, versekről, irodalomról.

— Ügy mint műelemzés nem, de a hangsúlyozás, a hanglejtés, a kiejtés gyakorlására természetesen gyakran veszünk példákat irodalmi művekből. — Beszéd- és légzésgyakorlatokat is végzünk, nyelvtani problémákkal is foglalkozunk, és a fennmaradó időben — ha van ilyen —, önállóan készülnek a kör tagjai a versenyekre, gyakorolják a jelöléseket stb.

— A szakkör tehát nagyon tartalmas, érdekes! Bizonyára nagy az érdeklődés is iránta.

— Igen. A tanév elején egy kicsit sokan is vagyunk, de aki nehéznek találja ezt a munkát, hamarosan lemorzsolódik. Most főleg másodikosok járnak a szakkörbe, de pár évvel ezelőtt főleg harmadikosok töltötték meg a termet- Visszatérve a Kazinczy-jutalomhoz: már két évvel ezelőtt is kaptunk ilyet! De most nem ugyanazokkal érdemeltük ki újra — és ez nagy értéke eredményeinknek! Z. E.

KONCERTNAPLÓ

A BBB kitett magáért

mBmmmÉs..' -/" sVálaszút előtt

DIÁKŰJSÁGÍRÓK

Két pályaválasztás előtt álló ifjú kollégánkat kerestük meg a napokban, afelől tudakozódva: milyen szerepet szánnak lövőjükben az újságírásnak? Zagyi Erika, a kecskeméti Katona József Gimnázium 4/a. osztályos tanulója, a KJG Híradó diákszerkesztője — saját bevallása szerint — nem alkar profi lenni.

— Szeretném folytatni az írást — mondja —, de ném főállásban. Inkább tanítani szeretnék. Orosz—matek szakra jelentkezem a szegedi tanárképzőbe. Ügy tudom, ott is van diáklap ...

— Hogy cseppentél bele az újság csinálásba?

— Másodikos voltaim, amikor részt vettem egy afrikai esten.

• Zagyi Erika

Ez akkora élmény volt, hogy úgy döntöttem: nem maradhat csak az enyém. Megálltam, méghozzá kalligrafikusain: Afrika-térkép

formábain jelent meg a lapban. . Ekkor „fedezett fél” Vámos Károly tabár úr, a Híradó felnőtt „gazdája’, s pár hónap múlva már arra ként: legyek én az újság diákszerke&zrtője. Meglepődtem, dé szívesén vóflf!al:tam, volt kedvem hozzá. Most már, sajnos, abba kell hagynom: a legfontosabb mégiscsak az érettségi.

— Megvan már, ki lesz az utódod?

— Igen, de ez még titok!

Szabó Agnes, a kecskeméti

Közgazdasági Szakközépiskola negyedik toése viszont nem titko- lódzik. Újságíró szeretne lenni.

— Nemrég jelentkeztem az út- törőháiz riporter szakkörébe, hogy kicsit hozzáértőbben kapcsolódhassak be iskölaújságunk, . a Közgazdászlka szerkesztésébe. Az újságműfajokkal most ismerkedem, de novelláikat, verseket — főleg az utóbbiakat — régóta írok. Magyartanárom, Fazekas István szerint nem is naigyon rosszul.. .

♦

— Hogy képzeled el az újságíróvá válást, s egyáltalán: ezt a pályát?

— Magyar—történlellem szakra fogok jelentkezni, még nem döntöttem ed, hogy a szegedi egyetemre, vagy a tanárképzőbe. Kicsit félek a bölcsészkartól: ugyanabból kell felvételizni, mint a gimnazistáiknak, g hiába járok különóráikra, érzem, hátSzabó Ágnes

lánnyal indulnék. A diploma megszerzése után pedig jó llenne elhelyezkedni égy lapnál.:. Hogy mit gondolok erről a hivatásról? Szabadnak, kötetlennek képzelem, sok utazással. Ahol ha vannak is kötelezően elvégzendő, kevésbé érdekes feladatok, sok lehetőség van arra, hogy írásivá- gyamat — félve mondom: készségemét — , /kiéljem”. Persze, folytatnám szépirodalmi kísérletezgetéseimet is.

— S ha nem megy ilyen simán?

— Addig próbálkozom, míg nem sikerül.

összeállította: Szabó Klára