Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-02 / 258. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET / Értelmiség és közművelődés m Ideális esetben az „és” szónak fontos jelentése van. Kifejezi, hogy az értelmiség és a közművelődés nem válik el egymástól, lényegileg Összetartozik. Hiszen az értelmiség csak akkor 'lehet valóban értelmiség, ha az öntevékeny köziművelődésben aktívan, hatékonyan részt vesz, s a köz- művelődés is csak akkor lehet élő, lélegző közművelődés, ha a felkínált vagy kiharcolt cselekvési pályákon az értelmi'- ■ ség sokat tehet önmaga és mindenki más művelődéséért. Korántsem tartunk még itt. Az elmúlt évtizedben — minden egyedi jó jel ellenére — az értelmiség és a közművelődés nem közeledett egymáshoz. A települések többségén talán még növekedett is a távolság. Az értelmiség nem egyszer úgy érzi, hogy az állami művelődési intézmények munkája formális, hatástalan, olykor üres, ’ s ezért pótcselekvés vagy álcselekvés a művelődés látszatközösségeiben tiszteletdíjas vagy társadalmi munkát vállalni. Nem a diploma Ugyanakkor a művelődési házak, a könyvtárak és más intézmények hivatásos szakemberei sokszor úgv látják, hogy az értelmiség befelé fordult, nem törődik a köz gondjaival, nem érez felelősséget más rétegek műveltségéért, s különben sem nagyon hajlandó önként segíteni a közművelődésnek. íme. a távolodás. Az érvek, sajnos, gyakran mindkét oldalon jogosak és cáfolhatatlanok. A helyzet valóban ilyen és átláthatatlan, hogy mi lehet a megoldás. Nem is olyan egyszerű az okokat megtalálni, és valamilyen dinamikus, sikeres terápiát elkezdeni. Először is érdemes újragondolni az értelmiség és a köziművelődés fogalmát, s az ebből fakadó gondolati és gyakorlati konzekvenciákat. Nézzük, miképpen is határozható meg az. értelmiség — napjainkban érvényes és. előremutató— kategóriája, önmagában az még senkit nem tesz értelmiségivé; ha felsőfokú diplomát szerzett, és ennek megfelelő munkakörben dolgozik. Már használhatóbb az a definíció, amely a tudás mennyiségére, minőségére, s a megszerzett szellemi javak társadalmi hatékonyságára figyel. De ekkor a legmagasabb a mérce: az értelmiség nyitott, folytonos megújulásra képes autonóm személyiség, akinek elemi kötelessége — a kedvezőtlen egyéni társadalmi hely- \ zetekben is önmaga és a társadalom koncepciózus fejlesztése, a folyamatos reformok előkészítése és véghezvitele. A magyar értelmiség nem ilyen. Már azért sem, mert atomizált, s hiába vannak kivételes emberek, a helyi falusi vagy városi társadalmak többségében nem szerveződött meg a közös gondolkodásra és kooperációra képes értelmiségi réteg. A konkrét lehetőségek is minimálisak voltak egy ilyen fellépéshez, de maga az értelmiség is olykor önfeladó- an belenyugodott abba, hogy nem lehet sokat csinálni. A „'kemény feltételek” és a „puha” értelmiségiek egymást felA KECSKEMÉTI MŰTEREM ÚJ RAJZFILMSOROZATA Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt? — 1978-ban ezzel a címmel készítette első önálló filmjét a Pannónia Rajzfilmstúdió kecskeméti műtermének fiar tál művésze, Tóth Pál. Azóta nem kevesebb, mint huszonegy ország megvásárolta ezt az alkotást, melynek főszereplőivel 13 részes sorozat készül most a Magyar Televízió Ifjúsági és Oktatási Főosztályának megrendelésére. Címe a 'két' szereplő neve: Leo és Fred — Furcsa figurák — mondja róluk „megálmodójuk”. — Egy gyenge ember és egy erős, de buta állat kapcsolatának, együttélésének konfliktusai adják a sztorik alapjait. A humor pedig abban rejlik, hogy ugyanarra a dologra különbözően reagálnak. — Az ötletként szolgáló egyedi filmben nem voltak dialógusok. A sorozatban vannak? — Nincsenek. A figurák mimikával, gesztusokkal ,beszélnek”, s éppen ezért eléggé nehéz animálni. Fontos szerepet kap a zene is ezekben a hétperces epizódokban. •*— Szerzőjük? — Az első részhez Zorán komponált zenét, a következő háromhoz pedig Mártha István. Újabban Másik Jánossal dolgozunk együtt. Azt hiszem, legjobban ő érzett rá arra, milyen funkciója van valójában ebben a sorozatban a muzsikának. Olyan zenét írt az utóbbi három epizódhoz, amely hangulatában adja vissza — nagyon érzékletesen — mindazt, ami vizuálisan megfogalmazódik. — Eddig hány rész készült el •a tizenháromból? tételezik. A tehetetlenség vagy az alul teljesítés pusztán azzal nem indokolható, hogy gyakran nem kielégítő az értelmiség (különösen a közép- és alsóértelmiség) anyagi helyzete, erkölcsi megbecsülése, a politikai döntésmechanizmusban a szerepe. Ám ez az elmúlt kétszáz évben sem volt jobb, az értelmiség mégis nem egy történelmi periódusban jóval többre vállalkozott, bármenynyi kudarc is érte. Szervezett és öntevékeny Az értelmiség tehát szembenézhetne saját szerepével, mindenféle illúzió nélkül. Nincs esély diadalmenetre, de az önfeladás indokolatlan. A világosan felmért helyzetekben számos — noha korlátozott — lehetőség kínálkozik. Az egyik: a közművelődés. Ha másképpen fogjuk fel, mint eddig, ha másképpen csináljuk, mint eddig. A közművelődés nem más, mint a társadalom kisebb-na- gyobb rétegeinek, közösségeinek államilag szervezett és társadalmilag öntevékeny művelődése, kultúraelsajátítása, szellemi építkezése. Magába foglalja az iskolán kívüli művelődés és kultúraterjesztés valamennyi intézményét és spontán vállalkozását. Ezért a közművelődés nem szűkíthető le csak a kulturális életre, mert beletartozik például a munkahelyek társadalmi, kulturális tevékenysége, vagy a települések társadalom- és kultúrafejlesztése. A közművelődés a legtágabb értelemben átfogja az élet valamenynyi szektorát, a gazdaságot, a ■társadalmat, a mindennapi létezést, és mindebben sajátságos kultúraelsajátítást és kultúrafejlesztést jelent. A legszűkebb értelemben a közművelődési intézmények — művelődési házak, könyvtárak, múzeumok stb. — munkájával egyenlő. A hagyományos felülről lefelé haladó állami népművelésben a művelendő lakosság csak a passzív közönség szerepét tölthette be. Ennek a korszaknak már vége van. Az élet és a kultúra minősége csak úgy javulhat, ha a korszerű közművelődés által teremtett állami és társadalmi formákban az önálló egyéni és közösségi aktivitás adja meg ennek a tevékenységnek a lényegét. A helyi társadalmaknak az ott élő értelmiség segítségével keli megszerezniük viszonylag autonóm művelődési életüket. Szükséges a megújulás Másképpen fogalmazva: a közművelődés nem újulhat meg gyökeresen anélkül, hogy az értelmiség minden településen és munkahelyen ne újuljon meg gyökeresen. Történelmileg szigorú ez az egymásra utaltság. Ehhez változtatható feltételek és változtatni tudó értelmiségiek kellenek. Ennek a társadalmi folyamatnak — ha tetszik: kulturális reformnak — még csak az elején vagyunk. Erre már példát mutatnak a nyitott művelődési házak, a művelődési egyesületek, a falukísérletek, a népfőiskolák stb. De az értelmiség és a közművelődés még nem fonódik egymásba. Legfeljebb odáig jutottunk el, hogy ennek a szükségét újra és újra felismerjük. Higgyük: a felismerésekből cselekvések is lehetnek. Varga Csaba SZOGIOFOTÓK KISKUNHALASON Szabó Gábor: Cigányok — Hat. Várhatóan a jövő esztendő elejére filmszalagra kerül az utolsó epizód is. — Az egyedi filmnek ön írta a forgatókönyvét. — A sorozatét szintén én írom. — Ügy hallottam, néhány reklámfogással is próbálkoznak. — Igyekszünk mérsékelni a filmsorozat tetemes gyártási költségeit. Vagyis a befőttes üvegre rákerül a Nyíregyházi Konzervgyár emblémája, az újságra a Petőfi Népe lapfej... így konkréttá válnak a rajzfilm tárgyai, érzékletesebb lesz a szerepük a cselekményben, ugyanakkor jó reklámot jelent, jelenthet a különböző cégek különböző termékeinek. A tetemes költségek miatt próbáltunk egyébként külföldi partnereket keresni e sorozat elkészítéséhez, de eddig sajhos meghiúsultak koprodukciós törekvéseink. — Több fesztiválra benevezték a Hogyan lehet megijeszteni egy oroszlánt?, a Leo és Éred sorozat két epizódja is szerepelt a Kecskeméti Animációs Filmszemle versenyvetítésén az idén. Díjat azonban nem, nyert eddig. — Ez igaz. De szerintem a legnagyobb elismerés a közönségsiker. Annak tudata, hogy a világ különböző országaiban milliók nézik meg a filmemet, többet jelent bármilyen oklevélnél, piecs- ninél. Különösem ha belegondolok, hogy a fesztiválok zsűrijének összetétele mennyire esetleges. — A mostatíi sorozatot követi majd újabb folytatás? Pillanatnyilag milyenek erre a kilátások? — A Moképpel most folynak a tárgyalások egy egész estés játékfilm készítéséről, amelynek ugyancsak Leo és Fred lenne a főszereplője. S a jelek szerint a televíziótól kapunk megrendelést egy újabb tizenhárom részes sorozatra. Tehát a perspektíva ígéretes. .. Koloh Elek BÓDÁS JÁNOS Hangok az őszben Fahangon csörögnek a szarkák. Az ember fázik s tüsszög az árva. Szívet fájdít s szinte fület tép a tücskök őrült zenebonája. ' Vadliba-jajszó: a szálló idő tolla zokogva tovaröppen. \ Ijesztőn zörögnek a bokor-csontvázak kísértetes ködökben. Nyüszít a szél és nyög, mintha sok korábbi víg füttyéért lakolna. ömlő záporával a nyár pusztulását siratja a csatorna. I Hull a dió, koppan, a bús őszből mintha az Elmúlás kopogna. De már a pincékben új kedvderítőnek forr a bor sustorogva. i Csupa hang az ősz. Nincs sehol csönd. Nem hallgatl a föld süket mélye sem. Olt is kisded magvak alusznak és hallom, hogy szuszognak édesen. 1 „Szeretem a cigányokat. Szeretem őket elszántságukért, nyíltságukért, temperamentumukért. És szeretem őket gyönyörű szemükért.” Szabó Gábor nemcsak szavakban fejezte ki rokonszenvét: a kiskunhalasi Gőzön István Művelődési Központban látható fotótárlatából is sugárzik a szimpátia. Talán azért, mert — általában — a cigány-szocifotók csupán megdöbbenteni akarnak, fölháborítani, míg Szabó hat tételbe foglalt sorozata árnyaltabb képet tud felmutatni, miközben ügyesen kikerüli a téma közhelyeit. Milyenek Szabó Gábor cigányai? Nehéz körülmények között élők, nyomorgók. És: a paraszti kultúrát-civilizációt alkalmazva használók; odaadóan büszke magamutogatók — ez a tárlat első „olvasata”. Másod- és harmadjára már kevesebb kép akad fenn az emlékezet szűrőjén (természetesen). Még az is feltűnik, hogy a putriberendezés szervés része a sámlinak használt, törött B—30- as tégla, hogy öt számmal nagyobb zakót viselő fiú int mosolyogva a lencsének; ám már az ábrázolás mélysége is meghökkentő. Társadalmi töltést hordoz a 15. számú fotó, mely egy szoba belsőt mutat: az ágy szélén egy kislány ül, fölötte, egy kivágott folyóirat-fényképen híres színésznő festi a szemét — a két világ közti távolság megrendítő. A 16. számú fotó ezt a gondolatot folytatja: gyerekpár tekint ki a putriablakból; tenyerükkel azonban hiába nyomják az üveget: nem enged. (Vagy: kitörni csak sérülés árán tudnának). Szabó Gábor ügyel arra, hogy mon(Képeinket a tárlat anyagából válogattuk.) dandójg többértelmű legyen, s jobb körülmények között élő cigányokat bemutatva is érzékeltetni tudja: civilizáltságuk foka még csak kezdeti. „Kilóg” kissé a szociofotós megközelítésből — de nem a téma feldolgozásából — a 4. tétel, mély az ősi „szép cigánylány” mítosz művészi folytatásának tekinthető. A jánoshalmi fotó- és filmstúdió képviseletében kiállító Szabó Gábor (a kiskunhalasi a tizenhetedik önálló tárlata) teljesíti vállalt feladatát: érzékletes és továbbgondolásra késztető képet ad a cigányokról, hozzásegít helyzetük, körülményeik és lehetőségeik pontosabb ismeretéhez. Ballai József r ár János bal lábbal rúgott. A kutya — Csipszi névre hallgat — kis ívben repült a lombja vesztett bokor alá, majd vinnyogva iszkolt a garázs mellé, barnára festett kis házába. Nem értette a dolgot. Pedig egyszerű. A z óra reggel hatkor csőr- /A gött, mint rendesen. Tar János fölkelt, megmosakodott. Felesége közben elkészítette a reggelit, s amikor a férfi kilépett a fürdőszobából, már ott gőzölgőit a tejeskávé az asztalon. Tetején, mint az égetett bőr, a ráncos föl. — Már ezerszer megmondtam, hogy ne forró kávét adj! — kiál. tóttá dühösen, és le sem ült az asztalhoz. Maga sem értette pontosan, honnan ez a hirtelen harag, de nem is nagyon törődött vele. A buszt persze lekéste. Gyalog indult neki a tizenöt perces útnak, mert várakozni sem volt kedve. A műhelyben a szokott zajok fogadták, meg a művezető: — Jánoskám! Nincs anyag, el ''se indítsd a gépedet. Menj át a téemkába, ott majd adnak munkát. Tar János dühös lett megint. A fene egye meg! — gondolta magában. Ebben a hónapban már harmadszor nincs anyag, pedig kéne a pénz, a gyereknek születésnapjára megígérte a sílécet. Így nem jön össze az ára. Meg aztán a téemká főnökét ki nem állhatta, s jó oka volt rá. Ifjú farkas — jutott eszébe róla, ahányszor csak ránézett. Fölényes és nyegle a diplomájával, azt hiszi, nála okosabb embert nem hordott hátán a föld. VitáBosszú ról véle szó sem lehetett, egyetlen igazság volt csupán — az övé. Pista . bácsi is, na tessék. Hát hiába mondta el neki, hogy fél liter tejei kér és zsömlét, az öreg mégis kiflit hozott. Az üzemi étkezdében elfogyott a kínált három ételből kettő, így aztán mákostésztát kellett ennie. Tar János érezte, hogy a gyomrát ösz- szeszorítja valami. 7~\ élután fél háromkor lépett / J ki a kapun, de előbb még végigszenvedte a megalázó tortúrát. A rendész őt választotta ki motozásra. Tíz éve nem fordult elő ilyesmi. Emiatt megint lekéste a buszt, gyalogolhatott. Jót is tett a séta az enyhe szélben, kihúzta magát, élvezte a gyaloglást, fölfrissült tőle, és a feszültség is fölengedett ott belül. Az ABC-ben ketten is megelőzték a vásárlásban, pedig a szokás szerint őt illette volna az elsőbbség. Ezen inkább mosolygott. De azon megint' fölhor- gadt benne a keserűség, amikor az eladó félbehagyta az ő kiszolgálását, és a pult végén megjelenő nyakkendős férfihoz fordult. Valamit susorogtak egymással, a nyúzott kis békaarcú eladónő eltűnt a raktárban, 'majd nagy barna csomaggal jött elő. — Banán — gondolta Tar János. — Nekem nem jut belőle. Ha szólnék, kinevetne — álldogált a pult előtt, egyre szerencsétlenebbül érezve magát, húsz deka párizsival a kosarában. Még vett ezt-azt, majd szinte kimenekült a boltból. — Szólni kellett volna. Micsoda dolog az ilyesmi? És belül megint szorítani kezdte egy láthatatlan marok. Már nem élvezte annyira a gyaloglást, nem figyelt a langyos szélre. Egy Zsiguli zúgott el mellette az úton, szétfröccsentve a járdaszéli pocsolyát, amiből jutott Tar János kabátjára is. — Hogy fordulnál föl! — rázta utána az öklét, s csak percek múltán jutott őszébe, hogy elfelejtette leolvasni a rendszámát. Az anyósa nem volt otthon, amikor hosszas tanakodás után becsöngetett hozzá. Jó negyedóra múlva jött elő a szomszédból, s már jöttében ömlött belőle a panasz a hidegre, a melegre, a szomszédokra .. ■ Tar János csak bólogatott a szóözönben, amikor megütötte a fülét: — Margit szerint a te idegességed az oka. — Minek? — Tudod te azt, János. Azt mondja az én Margitkám, hogy a munkahelyen is baj van veled, ötvenegy éves vagy, édes fiam, megjöhetne már az eszed. A rra már nem emlékezett, /A hogyan jött ki a lakásból, csak arra, hogy égett a füle, s azt hitte, az utcán mindenki tudja: fejére olvastak nemlétező, ám kivédhetetlen bűnöket. így találkozott össze Kis- jános osztályfőnökével, a rendetlenül öltöző, lyukasfogú, lompos nővel. — Jó, hogy találkozunk. A múltkori szülői értekezleten úgy sem volt ott, kedves apuka. (Hogy lettem volna — mordult föl magában a férfi —, amikor azt a rohadt nyaralót bütyköltük épp a te igazgatódnál. A pénz... — sóhajtott.) — Káromkodik, „ kérem, jól hallotta. A lányoknak disznóvicceket mesél, szexújságot találtam nála. Korai még egy tizenhat éves fiúnál, nem gondolja? Tar János megsimította a homlokát, úgy érezte, elég. Mára mindenképpen. — De, gondolom. —- Akkor csináljon vele valamit. Mégiscsak maga az apja, nem? — Majd csinálok. — Itt az ideje — vetette oda még foghegyről a lompos nő, és ettől Tar János legszívesebben utána vetette volna magát, hogy belemarkoljon fésületlen hajába. / gy ért haza. Kinyitotta a levelesládát, de a szokott újság nem volt a helyén, pedig számtalanszor megmondta már a postásnak, hogy igenis a ládába tegye, azért vásárolta jó pénzért. Az meg, mintha nem is hallotta volna a kifakadást, másnap megint csak bedobta a kerítésen a Népszabadságot, meg a Magyar Nemzetet. Tar János becsapta a levelesláda fedelét, és megfordult. Egy tócsa szélén átázva, kirajzolva a betűkön át is a járda kavicsait, ott hevert a Népszabadság. Ekkor rohant elő Csipszi, a kedves kis korcs, a garázs mellől. Hortobágyi Zoltán
