Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-22 / 248. szám
PUL. Százharminc- évvel ezelőtt, 1855. október 22-én született, és 61 éves korában halt meg Teszársz Károly vasöntö, szociáldemokrata vezető. Fiatalon ausztriai és németországi vándorútjai sorún csatlakozott a szociáldemokrata mozgalomhoz. Hazatérve, 1880- tól már a munkásmozgalom egyik szervezője volt, s 1885-ben megalakította a vasöntők segélyező egyletét, amely a későbbi szakmai szervezkedés magja lett. Eredményes szervező tevékenysége miatt újból és újból feketelistára helyezték, s többször be is börtönözték. 1893-tól a vasöntök szakmai szervezetének — ahogy akkor nevezték, szakegyletének — az elnöke volt, s megalapította a vasipari szakegyletek közös magyar—német nyelvű újságját, a Vas- és Fémmunkások Szaklapját. Tehetséges agitátor és kitűnő szervező volt, akinek rendkívüli érdemei vannak a magyar szak- szervezeti mozgalom kifejlesztésében. A többi között részt vett a Szakszervezeti Tanács megalakításában is; 1899-től haláláig betöltötte annak elnöki tisztét, s nemzetközi kongresszusokon képviselte a magyar szervezett munkásságot. 1894-től a Szociáldemokrata Párt vezetőségi tagja volt, 1903-tól a Vas- és Fémmunkások Szövetségének elnöke, majd 1904-től az Általános Fogyasztási Szövetkezet alelnöke. Kunszentmártonban, 1935-ben született Szirom János, a munkáshatalom mártírja. Miután befejezte iskolai tanulmányait, nagygazdáknál cselédeskedett. Szüleivel együtt lépett be 1951- ben a termelőszövetkezetbe. 1955- ben Kecskemétre vonult be katonai szolgálatra. A tisztesiskola elvégzése után, az ellenforradalom kirobbanásakor a fővárosba vezényelték. 1956. október 26-án az egyik lazadó csoport felszámolására vezényelték ki. Ekkor érte harc közben a halálos lövés. Temetése után alhadnaggyá léptették elő, majd megkapta a Vörös Csillag Érdemrendet, és a Munkás—Paraszt Hatalomért Emlékérmet. A kecskeméti mártírok emlékművén örökítették meg a nevét az utókbr számára. — RÉSZLEGES HORGÁSZATI TILALOM. A Bajai Sport Horgász Egyesület megkezdte az őszi telepítést a kezelésében levő Su- govicán, a Dunavölgyi Főcsatornán, a Békavári agyaggödrökben és a Sebesfoki csatornán. Ezért ezeken a vizeken október 31-ig csak ragadozó halakra lehet horgászni kishallal, haldarabbal és villantóval. Ismét hétvégi rakodás A szállítási bizottság felhívása Az őszi csúcsforgalmi idényben eddig lebonyolított két hétvégi rakodás sikere arra ösztönözte a MÁV vezérigazgatóságát és a megyei szállítási bizottságot, hogy az akciót harmadszorra, október 25-re, 26-ra, 27-re újbóí meghirdesse. Mint köztudomású, a vasúti árufuvarozást nehezíti az a körülmény, hogy a heti áruszállítás — feladás, kirakodás — nem egyenletes. A fuvaroztatók főleg kedd és péntek között aránytalanul nagyobb berakási igénnyel lépnek fel, ugyanakkor hét végén még mindig magas a«, ki lakatlan kocsik mennyisége. Ezért kérik a fuvaroztatókat, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel segítsék elő a hét végére meghirdetett kampány sikerét: minden címükre érkezett vasúti kocsit határidőn belül ürítsenek ki! A MÁV vállalja, hogy értesítő szolgálatát erre a három napra megerősíti, s más vonatkozásokban is a fuvaroztatók rendelkezésére áll. A fuvaroztatók komplex brigádok megszervezésével. rakodóközösségek alakításával több vállalattal társulva, hétvégi ügyeleti szolgálatok, rakodólétszámuk megerősítésével segíthetik elő ennek az akciónak eredményességét. A hétvégi rakodást a megyei szállítási bizottság, a Központi Szállítási Tanács értékeli, s az eredményekről lapunk is tájékoztatást ad. G 6 SZOT-ösztöndíjasok kiállítása ..Mint ismeretes, a SZOT művészeti ösztöndíjai pályázat útján kerülnek odaítélésre, s ezt a támogatást elsősorban azok az alkotók pályázhatják meg sikerrel, akiknek világnézete és műalkotói felfogása közeláll a szak- szervezeti mozgalom kulturális programjához. Az ösztöndíj voltaképpen megbízás — előlegezett bizalom alapián — olyan konkrét művekre, melyek a valóság problémáit a dolgozó ember szemszögéből vizsgálják, s formanyelvi megoldásaikban is olyan módszerekkel élnek, melyek számolnak a megcélzott befogadók vizuális felkészültségével.” — Ez az idézet abban a prospektusban olvasható, amelyet a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házában rendezett kiállításra készítettek az 1984,83. évi ösztöndíjasok munkáit méltatva. A tizenkét képzőművész alkotásai között láthatók Klossy Irén bajai grafikusművész képei Is. Az SZFMH kiállítótermében (Budapest, Fehérvári út 47.) október 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők az ösztöndíjasok tárlatát. SPORTPÁLYAÉPÍTŐK Nagy volt a nyüzsgés a múlt hét végén Kecskeméten, a Széchenyi- városban. A Lánchíd utcai általános iskola körül szombaton és vasárnap több mint száz szülő és kisdiák dolgozott talicskával, csákánnyal, ásóval, lapáttal. Szabadtéri sportpályát építettek. A munkából kivették részüket a városi és a megyei tűzoltóság, az MMG és a MEZŐGÉP dolgozói is. (Gaál Béla felvétele) MŰSOR Október 22-én, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Szünnap. Előzetes. Október 23-án, szerdán 18 órakor: VölLEGKiNY. C-bériet. 24-én, csütörtökön, IS órakor: VŐLEGÉNY. A-bér- let. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 12.30 órakor a Magyar Népköztársaság l®8ö. évi nemzetközi nyílt férfi- sakikbajnoksága. (Október 22.—november 1.) 13 órakor: Kismama-találkozó. A gyermekek őszi—téli öltöztetése. Előadó: Tóth Klára védőnő. Előzetes. Október 23-án, szerdán 19 órakor: Sz. Míihalkov: A HAB. A Szegedi Nemzeti Színház előadása. Kabos Gyula-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 éK 8 órakor: BOMBAJO BOKSZOLÓ. Sz., mb., olasz film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: HÁNY AZ ÓRA, VEKKER UR? sz., magyar film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: AZ ÉLET MUZSIKÁJA. Sz., zenés magyar—szovjet film. Stúdiómozi: 8 órakor: ÖLOMIDÖ. Sz., NSZK film. 14 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A DARU TOLLAI. BAJA Uránia mozi: fél 4 és 7 órakor: KELLY HŐSEI. Sz., kétrészes, mb., amerikai film. Központi mozi: szünnap! KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: FANTOM AZ ÉJSZAKÁBAN. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 8 órakor: KESZTYŰBE DUDÁLNI. Sz., mb., szovjet film. 6 órakor: MAGANY UTCA 36. Sz., indiai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 5 és fél 8 órakor: SOPHIE V A LAS ZT AS A. Sz., kétrészes amerikai film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Művelödésiház-mozi: 7 óraikor: Átlagemberek, sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. MAI MŰSOR TV II. MŰSOR: TV I. MŰSOR: 8.55: Tévétorna (ism.) 9.00: Iskolatévé. Magyar irodalom (ált. isk. alsó tagozat) 9.25: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) 9.50: A bábu. Lengyel filmsorozat. IX/4. rész: Az első figyelmeztetés (ism.) 10.45: Képújság 15.35: Iskolatévé. Táborozás a múzeumban. Teddide-teddoda 15.50: Orosz nye.lv kicsiknek — 4. rész 16.00: Nemcsak kalitkában. .„Flegma- dár”, „nyugimadár”, „csőrmester” 16.10: Tájak, emberek, nyelvjárások 16.35: Hírek 16.40: Tévéegyetem. Az ókori Hellász. VIII 1. rész: Európa bölcsője (ism.) 17.10: Ha iszol, ne vezess! Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács filmje 17.25: Képújság 17.30: Beszámoló az Országos Ifjú Gárda Szemléről 18.05: Három nap tévéműsora 18.10: Agrárvilág 18.50: Reklám 19.05: Mini-Stúdió 85. 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Betti néni. Csehszlovák tévéfilm — III1. t^sz 21.25: Stúdió ’85 22.25: Kockázat. A Külpolitikai Szerkesztőség világgazdasági magazinja 22.55: Tv-híradó 3. 23.05:. Himnusz 17.20: Aprók tánca II. Dél-Dunántúl (Berzence) (ism.) 17.40: Kerek világ (Ism.) 18.00: Képújság 18.05: „Az is hozzátartozik az élethez” Beszélgetések a családról — 3. rész 18.30: Körzeti adások 19.05: A kardszárnyú delfinek nyomában. Üj-zélandi rövidfilm (Ism.) 19.30: Antoni Tapies. NSZK—angol film (ism.) 20.00: 'Képmagnósok, figyelem! 20.30: Maszk nélkül. Christa Luewig énekel (ism.) (FF) 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Magányosan. NDK tévéfilm 22.45: Képújság SZLOVÁK TV II. MŰSOR; 16.35: Hírek 17.00: Út a sötétségbe — riportműsor (ism.) (FF) 17.25: Névtelen vár — magyar filmsorozat 4. rész 18.30: Szakmunkástanulók műsora 19.00: Tévétoma 19.10: Esti mese (ism.) M.DO: Tv-híradó 20.00: Fiatalok tévéklubja 211.20: Időszerű események 21.55: Időjárásjelentés 212.00: Ez történt 24 óra alatt 212.10: Vérviszály — olasz film (ism.) MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.15: Argentin népi együttes műsora 16.43: Ma a világban 17.00: Sakk-világbajnokság 17.05: Heti posta > 17.35: Hírek 17.40: Tüzes utak — film (bei.) rész 18.00: Híradó Ki..15: Koneertfilm 20.4.5: Mia a világban 21.00: Sakk-világbajnokság 21.20: D'Artagnan és a három muskétás — film II. rész 22.32: Hírek 22.57: Sportműsor 0.27: Koncertfilm ÚJVIDÉKI TV: 15.215: Műsorismertetés 15.30: Tv-napló — magyarul 13.45: Reklám 15.50: Bejelentkezés és akció .13.55: Tv-napló 16.15: Lulu. Rajzfilmsorozat — ismétlés 16.45: Bajnoki kosárlabda-mérkőzés: (Bosznai—Clbona 18j15: Oktatóműsor 18.45: (Fiatalok fóruma WAS: Rajzfilmek 19.23: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 19.53: Reklám 20.00: Művészek a városukért — közvetítés 21.00: újvidéki képeslapok 21.43: Tv-napló 22.05: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Társalgó — Másfél óra Irodalomkedvelőknek 9.44: Népdalok, néptáncok nyomában 10.05: Hangos olvasókönyv 10.20: Fagottnyelven t 10.35: Éneklő ifjúság I 10.51: Romantikus kamarazene 11.40: Nykolas Sluckis: Ádámcsutka. XX 2. rész 12.45: Egy éj az Aranybogárban — Daljáték 14.10: Magyarán szólva — Nyelvőrködés 14.25: Orvosi tanácsok — a szülési felkarbénulásról 14.30: Örökzöld dzsesszmelódiák 15.00: Élő világirodalom: Finnország (ism.) Megyénk az országos sajtóban HÍREK HÍREK IDŐJÁRÁS Magyar Hírlap, 1985. október 21-i szám: Kira Péter: Szabadidőpark Kecskeméten. (Képes riport a széktói szabadidőparkról.) Villamosság, 1985. 9. szám: A munkahelyi világítási pályázat értékelése. (A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának tér- világítása című, 3. díjas munkát is ismertetik.) Könyvvilág, 1985. 10. szám: Horpácsi Sándor: Látleletgyűjtemény a magyar faluról. (Kritika a Falusi Magyarország című kötetről, melyben megyei szerzők is szerepelnek, s amely Bács-Kiskunról is szól.) Néphadsereg, 1985. 42. szám: Taits Károly: Emlékezetes vetélkedés. (A hagyományos jánoshalmi őszi sporttalálkozóról.) Film, Színház, Muzsika, 1985. 42. szám: Kiss Jenő: Nem panaszóra! (A Kecskeméti Katona József Színház művészének írása a Maszk és toll című rovatban.) Előrejelzés az ország területére ma estig: Folytatódik a csendes, az ország nagy részén túlnyomóan napos, őszi idő. A főként délen. délnyugaton gyakorta megnövekvő felhőzetből számottevő csapadék nem valószínű. Kora délelőtt párás, helyenként ködös lesz az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10. 15 fok között lesz. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 20-án Kecskeméten a napi középhömérséklet 8, (az ötvenéves átlag 9,1), a legmagasabb hőmérséklet 13,9 Celsius-fok volt, a nap 7 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 2,8, 13 órakor 12,7 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,8 fok volt, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1033,1 millibar (változatlan) volt. Október 20-án Baján a napi középhömérséklet 9,2 (az ötvenéves átlag 9,6), a legmagasabb hőmérséklet 13,4 Celsius-fok volt, a nap 7,5 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 2,9, 13 órakor 12,9 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,8 fok voit, a tengerszintre átszámított légnyomás 1032,4 millibar (emelkedő) volt. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálos balesetek, súlyos sérülések A múlt hét végén az ország területén összesen 110 — köztüik tizenkét halálos és negyvenkilenc súlyos sérüléses — közlekedési baleset történt. Ismét sok balesethez riasztották a mentőket, a rendőrséget Bács-Kiskunban is. Október 18-án Baja külterületén, egy dűlőúton Rada István 37 éves bajai lakos (Kölcsey u. 40.) kistehergépkocsijával az útszéli rézsűre hajtott és felborult. A gépkocsi kigyulladt és teljesen ki- • égett. Rada István a helyszínen belehalt sérüléseibe. Ugyancsak pénteken, az 52-es számú út 25. kilométerénél Cseh József 29 éves szentesi lakos pótkocsis teherautóját nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette. Későn vette észre az úttest szélén műszaki hiba miatt kivilágítottan álló pótkocsis szerelvényt. Hogy elkerülje a balesetet, a kormányt balra rántotta, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, Kőhalmi Erik 36 éves szabadszállási lakos (Gagarin utca 6. sz.) által vezetett személygépkocsival. Kőhalmi súlyosan megsérült. Halálos baleset történt Harta határában is pénteken. Az 51-es számú út 95. kilométerénél Jenei János 56 éves dunapataji lakos (Ady E. u. 17.) motorkerékpárjával gyorshajtás miatt a jobbra ívelő út.kanyarban kisodródott, a véd-gát oldalába zuhant és a helyszínen meghalt. Kiskunhalason a Kossuth utcában Kállai Istvánná 50 éves helyi lakos (Kuruc vitézek tere 40.) kerékpárját körültekintés nélkül akarta áttolni az úttesten és összeütközött egy féktávolságon belül érkező személyautóval. Kállainé súlyos sérülést szenvedett. Kélesihalom külterületén, az 5312-es számú út 34. kilométerénél Kiss József 19 éves jánoshalmi lakos (Meinholt u. 19.) nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette motor- kerékpárját és nekiütközött egy kivílágítatlan lovasfogatnak. A motoros súlyosan megsérült. Szombaton Csávolyon, a Petőfi és az Epres utca kereszteződésénél Eszik László 34 éves bajai lakos (II. kér. 166.) nem adott elsőbbséget a védett útvonalon haladó — már féktávolságon belül lévő — személygépkocsinak és összeütköztek. A Győrök Antalné által vezetett személygépkocsi utasa, a’ kétéves Győrök Tünde súlyos sérülést szenvedett. A balesetet okozó Eszik László ittasan vezette járművét. Baján a Bajcsy-Zs. utca és a Siska utca kereszteződésében, a johbra ívelő útkanyarban szombaton Rókus László 19 éves helyi lakos (Kölcsey u. 65.) személygépkocsijával — figyelmetlensége miatt — megcsúszott az úttesten és keresztbe fordulva nekiütközött a vele szembe jövő személyautónak, amelyet Krizsán Jó- zsefné 41 éves bajai lakos (Vám u. 29.) vezetett. Krizsánné súlyos, három utasa pedig könnyű sérülést szenvedett. Dunaegyháza határában, az úgynevezett Homokbánya melletti füves, lombos te* rületen Ótóth Kovács György 21 éves dunaegyházi lakos (Felszabadulás u. 22.) motorkerékpárjával figyelmetlen vezetés miatt elesett és súlyosan megsérült. Solt- vadkerten, az Árpád utca 10. számú ház előtt Hirs Imréné 35 éves soltvadkerti lakos (Arany János u. 54.) személygépkocsijával .tolatás közben elmulasztotta a kötelező elsőbbségadást és összeütközött egy segédmotor-kerékpárossal. A segédmotoros, Flórián János 37 éves soltvadkerti lakos (Árpád u. 33.) súlyosan megsérült. * 1 Tiszakécske-Tiszabög belterületén, a Szolnoki út 113. számú ház előtt vasárnap Bagi dános 27 éves helyi lakos személygépkocsiját nem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette. Későn vette észre a menetirány szerinti jobb oldalon — az úttesten keresztben — fekvő Budai Béla 54 éves tiszakécskei lakost (Tiszabög 105.) és áthajtott a lábain. Budai súlyos sérülést szenvedett. R. M. NAPTÁR 1985. október 22., kedd Névnap: Előd Napkelte: 6 óra 13 perc Napnyugta: 16 óra 44 perc Holdkelte: 14 óra 50 perc Holdnyugta: — — KECELI PROGRAM. A Keceli Nevelési Központban ma délelőtt az óvodásoknak, délután az alsótagozatos diákoknak tart bemutatót Levente Péter és Gryl- lus Vilmos színművész. Ezt követően dr. Ránki Lantos Júlia pszichológus és több pedagógus részvételével szakmai tanácskozás, óraelemzés lesz. A téma: milyen hatással volt. lehet a különböző korú gyerekekre eav-egy szórakoztató művészi előadás. — Szakszervezeti delegáció utazott tegnap Kecskemétről Lengyelországba. Hegedűs István SZMT-titkár és dr. Stang Jenőné, a bajai szakmaközi szervezet vezetője tegnap a lengyelországi Tarnow megyébe utazott, baráti látogatásra. — NYÍLT NAP A GAMFON. A Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola október 30-án. szerdán nyílt napot rendez az érdeklődő középiskolások és szüleik részére. A látogatók megismerkedhetnek a főiskola oktató-nvelő és tudományos munkájával, a hallgatók kulturális és sporttevékenységével. Bemutatják a kollégiumot és a három éves képzési idő alatt okleveles üzemmérnököket kibocsátó felsőoktatási intézmény életét. — Városföldről, a falugyűlés után lezajlott beszélgetésről, a tanácselnökasszony véleményéről is szól a szegedi körzeti stúdió műsora ma este a II. műsorban, este fél 7 órakor. — GYŐZTESEK TALÁLKOZÓJA. Ma fél 5 órakor Kecskeméten. a Szalvay Mihály Úttörő és Ifjúsági Otthonban találkoznak a múlt évben rendezett Kecskeméti vagyok elnevezésű vetélkedő győztesei. A Bodaikon jutalomtáborozáson részt vett gyerekek felelevenítik élményeiket, imáid diszkóval fejezik be a találkozót. — Szerkesztőségi ügyelet: Vasárnap 10—tői 18 óráig. Hét*- főtől péntekig naponta 9 és 18 ór« között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-6U-es telefonon. valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból Bácsalmás városi jogú nagyközségi pártbizottságának gazdaságpolitikai es ideológiai titkárával arról beszélgetett munkatársunk, hogy eddig hogyan sikerült megvalósítani a februári partértekezleten előirányzott feladatokat. Az interjú a 4. oldalon olvasható. Ugyanitt befejezzük a Gyógyír a kunbajai bajokra? című cikksorozatot. Az ötödik oldalon folytatjuk Gál Farkas: Lesállás című elbeszélését. A Honismeret —Helytörténet címszó alatt a kecskeméti köztemetők értékeiről olvashatunk, és megtudhatjuk, hogy milyen a számítógépes korszak kezdete a tiszaalnári iskolában. 15.20: Hallgassuk együtt — Liszt-mű16.05: Kérhetek valamit? — A Gyermekrádió kívánságműsora 17.00: Ojraolvasva — Gottfried Keller: Falusi Rómeó és Júlia 17.30: Cigánydalok 17.45: A Szabó család . . . 19.15: Már történelem 19.35: Az új magyar zene hónapja a rádióban Közben: 20.20: Az Abaúj Múzeum Kb.: 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása Kb.: 21.30: Sárközy Gergely lanton játszik 21.44: Van benne ráció . . . 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Nóták 22.50: Munkásutánpótlás — A szakmunkásképzésről. VIII. rész 23.00: Évszázadok mesterművei 0,10: Himnusz 0.15— 4.20: Éjfél után ... A Magyar Rádió zenés műsora hajnalig PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05— 12.00: Napközben — Zenés délelőtt 12.10: Versenyművek fúvóshangsze12.30: Népdalok 13.05: Popzene sztereóban 14.00: Mohos Éva énekel 14.15: Néptáncok 14.40: Zeneiskolásoknak ’ — zeneiskolások muzsikálnak 15.05: Részletek az „Ének az esőben” című film zenéjéből 15.20: Könyvről — könyvért — Irodalmi rejtvényműsor tíz percben 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Kamasz-panasz 18.30: Gramofonalbum — Régi slágerek a korongon 19.05: Csak fiataloknak! — Komjáthy György műsora 20.00: Nótacsokor 20.34: Legkedvesebb verseiből válogat: Fodor Tamás 21.05: Magyar anekdotakincs 21.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból 22.00: Böngészde zenei antikváriumban 23.200.13: Suppé: Boccaccio — Részletek 0.15— 4.20: Éjfél után ... A Magyar Rádió zenés műsora hajnalig 3. MŰSOR: 9.08: Szimfonikus zene 10.30: Operaáriák 10.50: A Shadows együttes felvételei — XXX 27—28. rész (ism.) 11.51: Bach-művek 13.05: Világhírlap — Nemzetközi sajtószemle 13.20: Beethoven: G-dúr trió — Op. 1. No. 2. 13.55: 80 évről fél órában 14.30: Negyvenéves az ENSZ — IX/8. rész (ism.) 15.00: Labirintus — Zenei rejtvények fiataloknak 15.15: Tengerészdal — Muzsika gyerekeknek 15.30: Bart: Olivér — Részletek 16.00: Európai Kulturális Fórum 1985. Dán Királyság. Népzenei összeállt- tás 16.14: Weber: A három Pinto — Részletek 17.00: Iskolarádió: Képek és Jelképek 17.30: Az új magyar zene hónapja a rádióban 18.19: Gesualdo-madrigálok 18.30: Na maternjem jezlku 19.35: Rádíószínház: Hangok az űrben — Karinthy Ferenc bangjátéka (1973) 20.33: Operaest 21.35: Kilátó — A rádió világirodalmi folyóirata 22.20: Weiner: Csongor és Tünde — szvit 22.52: Dzsessz PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt BácsnKiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. eooi Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 123,— Ft. félévre: 253.— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6061 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0133—235x