Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-26 / 252. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MÜVÉSZPORTRÉ j Budapesten született, 1913- ban. A fővárosi képző- és ipar- művészeti gimnáziumban érettségizett. 1966 óta éi Bács-Kiskun- ban. Nyolc esztendeje dolgozik a Pannónia Rajzfilmstúdió kecskeméti műtermében. Első önálló filmjével — címe: Majd a tisztáson — két éve az espinhói nemzetközi fesztiválon, az idén pedig a Kecskeméti Animációs Filmszemlén nyert első díjat. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának nyolc éve. a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének 1983-tól tagja. Az első önálló kiállítása Kiskunfélegyházán volt, 1961-ben. Azóta számtalan hazai és külföldi tárlaton bemutatkozott. Két esztendeje harmadik díjat nyert Angiéban, a Clevelandi Grafikai Biennálén. Október elején Budapesten, a Helikon Galériában nyílt önálló kiállítása. Molnár Péter „Minden egy... KÖNYVESPOLC Kovács István: Véset P esten, a IX. kerületben 1 nőttem fel. Édesapám .jónevű építész volt, aki több könyvet is publikált az iszlám építészetről. Családunk — különösen képzőművészeti, művészettörténeti kötetekben gazdag — könyvtára kétségtelenül szerepet játszott abban, hogy már kisgyerekként nagyon érdekelt a rajz, a festészet. Amikor a képzőművészeti gimnáziumba jelentkeztem, még eltökélt szándékom volt, hogy művészettörténész leszek. Olyan kitűnő tanár keze alá kerültem, mint Göllner Miklós, aki akkoriban — az ötvenes évek végén — a külföldi avantgarde egyik legjobb ismerője és leglelkesebb terjesztője volt idehaza. — Érettségi után segédmunkásként, bolti eladóként, anyagbeszerzőként, dekoratőrként dolgoztam, s közbe rengeteget rajzoltam, festettem, tanultam; a felvételikre készülve. Amikor a harmadik nekifutásra sem sikerült bejutnom a Képzőművészeti Főiskolára, feladtam. Pontosabban elhatároztam, hogy mindazt, amit a főiskola adhat, megpróbálom önerőből elsajátítani, megtanulni. Persze közben segítőim is akadtak; olyan nagyszerű művészek, akiket talán nemcsak ismerőseimnek, barátaimnak is mondhattam. így Barta Lajos szobrász, Csernus Tibor és Bálint Endre festő. .. A művészetük mellett, szellemi életük szabadsága, az új dolgok iránti hallatlan lelkesedésük hatott rám leginkább. Én őket vallom mestereimnek. S talán legnagyobb hatással Paul Klee, Antonio Tapies és Piero della Francesca alkotásai voltak rám.. . — 1966-ban költöztem Lakite lekre, családi okokból. Itt laktam hét évig, s innen jártam be naponta Kecskemétre, a moziüzemi Vállalathoz. ahol ' grafikusként A zt mesélik, élt egy furcsa kis ember a városban. Gyerekkorában szeretett külön- utakon járni. Alkonyaikor néha magányosan kóborolt a békató felé, olyankor, ha mások már hazaindultak. Halászni arra nem lehetett, nem volt más a réten, csak a soha ki nem száradó, békanyáltól zöld felületű víztükör, meg óriási, repedttörzsű fűzfák. Sötétedéskor, ha feltámadt ott a szél, kísérteties, 1távoli hangon zúgott és jajgatott. Olyankor már nem volt kedve senkinek ottmaradni. Lehet, hogy a hang továbbsírt ennek az embernek a lelkében évek múlva is, mert néha egészen furcsán viselkedett. Volt, hogy eltűnt hónapokra, aztán úgy bukkant fel megint, mint aki át- aludta az eltelt időt. A szeme ismeretlen boldogságtól csillogott, és valami bölcs, nyugodt mosoly ült a szája sarkában, ha kíváncsiskodók kérdéseire felelt. A válaszok persze nem világosítottak fel senkit afelől, merre járt, amióta nem látták. Olyat is mondott, hogy dolgozott, de hogy mit és hol, arról nem beszélt. Az emberek úgy gondolták, örökölhetett valamit, abból él, mert munkahelye sem a városban, sem a környékén nem volt, mégis fenntartotta magát, ha szerényen is. Egy kis házban lakott, egyedül. Nem lehetett belátni az udvarára, mert szürke kőkerítés takarta el. Néha, estefelé, nyitott ablaknál hegedült, és olyankor megálltak kint az emberek. Volt azokban a dallamokban valami az esti szél jajongásából, az erdő zúgásából, és « fák közt megbúvó madarak hangjából. Egy kisgyerek azt mondta, málnaíze van a hegedű szavának. Olyan, mint amikor nyáron nagyon süt ,a nap, a bokrokon langyosak a málnák, és édesek. Kinevették. Ügy látszik, bolond ő is, mint az ember, aki az [ablaknál hegedül. j A szemébe nem mondták a férfinak, erősebb nézése volt, ;minthogy meg merték volna {tenni, ha szemben álltak vele, de a háta mögött bolondnak tartották. Mi egyéb lehet, aki mindig mást csinál. mint a többiek? Egyszer árvíz volt a városnak abban a részében, ahová a hegyekből ßebesen lezúduló patak iramlott. Tavasszal kiöntött a víz, és befolyt a házak pincéjébe, menteni kellett az emberieket, mert egyik-másik régi épület öszr szedőléssel fenyegetett. dolgoztam. A grafika, a festészet sók, számomra új lehetőségeit kínálta, kínálja az animáció, ezért mondtam igent, amikor 1977-ben hívtak a rajzfilmes műterembe háttértervezőnek. Azóta, mint tudod, önálló filmet ás készítettem. Mi tagadás, ennek ellenére ma is inkább festőnek, grafikusnak érzem magam, s nem rajzfilmesnek. Csakhogy köztudott: jó animátor az lehet, aki megfelelő színvonalon bánik a ceruzával, tollal, ecsettel. Én éppen ezért jobban szeretek alkotásokban gondolkodni, beszélni, mint műfaji kategóriákban. A Majd a tisztáson című filmem minden kockáját éppúgy a magaménak érzem, mint a kiállítások paravánjaira kiaggatott képeimet. . . — Miért nonfiguratívak alkotásaim? Erre szavakkal nagyon nehéz válaszolni, s nem tudom, egyáltalán érdemes-e megmagyarázni, megokolni? Mindig sokad- lagos kérdésnek tartottam, hogy egy alkotás íiguratív-e vagy sem, hiszen a lényeg az, ami vizuáliAkkor megjelent a hegedűs is. Éjfélig segített a károsultak holmiját kihordani a teherautókra. Kicsit szégyellték magukat azok, akiknek segített. Szégyellték, mert olyan sokszor lebolondozták. Megkínálták borral meg kaláccsal, de ő nem fogadta el. Mosolygott, és dolgozott tovább, amíg szükség volt az erejére. Utána megint eltűnt, egy ideig senki :nem látta. Valami barátja vagy rokona felkereste nyaranta. Szedették volna tudni, ki az idegen, de a bolond erről sem mondott érdemlegeset. Arra is gondoltak, talán ez az ember küld neki néha pénzt, mert jómódúnak látszott. Finom holmikban járt, és a foga közé szorított kurta pipájából illatos, drága dohányfüstöt eregetett. Az az igazság, hogy erre a különös lakójára a városnak már csak az öregek emlékeztek. Ha mesélni kezdtek róla, talán csak azért, mert eszükbe jutott az erdei kunyhó, amelyben egy őszi délelőttön holtan találták. Ha megkérdezte valaki a hallgatóságból, merre gs hol van az a kunyhó, ingerülten pillantottak a közbeszólóra, és azt felelték, régen nincs már a helyén. Lerombolták. Hogy miért? Hát mert... lényegében n kunyhó meg is maradhatott volna, (de akkoriban olyan nagy volt a megdöbbenés, hogy egészen természetesnek vették u kunyhó megsemmisítését. — De miért? Hát igaz. Ha már elkezdtek mesélni, végig kell mondani. Az úgy volt. hogy rőzseszedó asszonyok felfedezték a megritkult ágak között a kunyhót, és bekukucskáltak az ablakán. Megnyitották iaz ajtót, engedett, hát beóvakodtak. Akkor pillantották meg iazt az embert az ágyon feküdni. Napok óta halott lehetett már. Sem öreg, sem ibeteg nem volt, mindenki úgy gondolta, talán tett magával valamit. Evett olyat, amitől elköltözött a másvilágra. Ahogy életében nem értették, halálát sem firtatták so- • kát. Senki nem tudta, mit miért csinált. Az asszonyok riasztották a hatóságokat dél felé, és amikor a san megfogalmazódik. A gondolat, ami nemcsak önmagában szép, de továbbgondolásra késztető. Sokszor úgy érzem, ma is a Bakács teret rajzolom, ahol felnőttem, illetve e tér templomát, mint ötéves koromban... 1 — Hiszek abban, íhogy teljesen nyilvánvaló, könnyen és sokak számára érthető, amit képileg megfogalmazok, Ugyanakkor tudom, még ma sem tartunk ott, 'hogy az emberek nagyobbik hányada el tudna mélyedni egy- egy műalkotásban, legyen szó bármilyen művészetről. Hinni azonban mégis csak abban szabad, hogy sokakhoz szólhat képeivel az ember, ellenkező esetiben talán a dekadencia felé sodródik megállíthatatlanul. Egy művészi pálya meggyőzőereje, szerintem a következetességben rejlik. Akár úgy is, há valaki a következetlenségben következetes, mint például Picasso. • —‘ „Minden egy.” — Ha jobban belegondolunk, fantasztikus ez a megállapítás. Bizonyos tekintetből rémítő, más oldalról nézve megnyugtató, de minden esetben számtalan gondolat csomópontja. Igyekszem ezeket a csomópontokat felmutatni, valami igazi, örök emberi tisztaságot keresve, ami úgy egyetemes, hogy közben érezhető: nagyon is személyes, egyéni... — Mondd, nem hangzik mindez naívul, idétlenül? Az a baj, hogy én a szavakkal mindig nehezebben bántam.. . Valahogy félek kimondani őket, ha a képzőművészetről kell beszélnem, .mert pontatlannak, olykor kevésnek, esetleg közhelyszerűnek érzem az értelmüket... — Valóban kevés önálló kiállításom volt eddig. Egyszerűen azért, mert nagyon lassan, kínlódva dolgozom, s így a képeim száma is kevés. Az olajat, a temperát vagy az akvarellt éppúgy hivatalos emberek is ,ntt topogtak a deszkapadlós kunyhóban, csak akkor figyelt fel valaki ja falaknak körbe több rétegben nekitámasztott festményekre. A szájuk is tátva maradt, amikor a képeken a várost látták, és saját magukat. Ott volt az árvízi mentés is egyiken, a piszkosan 1 kavargó víz, a benne lábaló, elkeseredett emberek, motyókkal, bútorokkal megrakott teherautók. Mire kiteregették a kunyhó körül a színes vásznakat, az egész város megelevenedett körülöttük álmos délutánjaival, vasárnapi nyüzsgésével. Templombajáró vasárnap reggelek, téli alkonyok a kéményekből alacsonyan szálló füsttel, mely szétterült a város házai fölött, mint egy szürke nagykendő. Az első órában gyorsabban dobogott a szívük, a festményeket látva, aztán valami bizonytalanság kezdett ieluralkodni rajtuk. Megmagyarázni nem tudták, de volt azokon a képeken valami, amitől egyszeresek feszengeni kezdtek ■mindannyian. Valahogy több volt rajtuk, mint iaz életben, mint ami bennük, az emlékeikben. Több, de sajátos módon kellemetlen is, feszélyező. Hogy jobban megnézték a vásznaikat, nem is volt olyan, amelyik ne váltotta volna ki ugyanazt a kellemetlen érzést. Mindenesetre beszállították őket a tanácsra. Ügy tervezték, kiállítást rendeznek belőlük. Egyíz- ben még az is felvetődött: a keskeny utcácskát, melyben a festő háza állt, elnevezik róla. Aztán az a feszengő érzés lett úrrá rajtuk is, mint a városban mindenkin, aki a képeket jobban megnézte. Rossz lett a szájuk íze, és elzárták a vásznakat egy szekrénybe. Akkor még úgy volt, hogy gondolkodnak kicsit, mit psinál- janak velük, de (ahogy múltak a hetek, furcsa változást kezdtek tapasztalni magukon iaz emberek. Ahogy élték megszokott életüket, járták a város utcáit, belenéztek otthon a tükörbe, már nem a saját szemükkel látták életüket, szokásaikat, önmagukat — hanem a festőével. használom, mint a ceruzát; a szenet vagy a tust, sőt igen gyakran vegyes technikákkal is próbálkozom. Ez utóbbiakban különösen határtalan lehetőségek rejlenek. . . 1 — Mikor jegyzek ismét -új egyedi filmet? Nem tudom. Egyenlőre a -mások animációs alkotásainak hátterét csinálom, s emellett szinte minden energiámat az autonóm grafika, festészet köti le. Remélem, hamarosan jön egy jó ötlet, egy jó filmtéma, s akkor — ahogy a Majd a tisztáson -forgatásakor — minden más megszűnik egy időre... — Az utóbbi években valóban nem panaszkodhatom, ami a hazai és külföldi elismeréseket, sikereket illeti. De nem tagadhatom, hogy némi ellentmondást is keltettek bennem: Egyrészt hízel- gett, jólesett az elismerés, s minthogy önigazolásul szolgált. Másrészt tisztában vagyok azzal, hogy egyik zsűri döntése sem abszolút mérvadó, legyen szó filmfesztiválról vagy kiállításról; az alkotók ki vannak szolgáltatva a döntnöki gárda ízlésének, összetételének. .. 1 —A megyei mecenatúráról nekem személy szerint csak jó véleményem van, hiszen 1983-ban művészeti ösztöndíjat, nemrég pedig műtermes lakást kaptam. A képzőművészek szövetségének Bács-Kiskun megyei titkáraként azonban, igen sok panasszal is találkozom társaim körében. Különösen a -fiatalok elégedetlenek: több bizonyítási lehetőséget, jobb anyagi támogatást szeretnének. Tudomásom szerint hamarosan megvalósul Kecskeméten a grafikai műhely, s tervben van egy új galéria kialakitásá is. Biztató jelek... Koloh Elek Elromlott a kedvük tőle. Zavarba jöttek, valahányszor a bezárt szekrény eszükbe jutott. Aztán egy tanácsülésen valaki felvetette, hogy talán meg kellene azokat a vásznakat semmisíteni. Ez tű város is csak olyan, mint akármelyik. Megy az élet a maga kerékvágásában, vannak hibák is, de hol nincsenek? A képek azonban hamis oldalról mutatják be az egészet. Sose lehet tudni. Még kellemetlenség is lehet belőle, ha később elemezgetni kezdik ezeket a festményeket. Kaptak a javaslaton, a festménypusztításnak egyetlen ellenzője sem volt. így történt, hogy elégették iá <vászanakat, és a nagy buzgóságban ez idő tájt rombolták le az erdei fakunyhót is. A városbéli kicsi házat tárulta egy ideig az illetékes hatóság, de nem akadt tó vevő. A következő év nyarán megjelent megint az ia rokon vagy barát, aki a festőt szokta látogatni. Kérésére kinyitották a házát és hagyták, hogy megszálljon benne arra a pár napra, tamit itt akar tölteni. Megmutatták neki a sírt is a temető egy félreeső zugában, aztán magára hagyták, hadd tűnődjön barátja rejtélyes életén és •halálán. Egy napon az idegen felkereste a város vezetőit, és a képek felől tudakozódott. Mindenkit i meglepett, hogy ő már la festő életében látta őket, de azt mondták neki, rajta kívül senki más nem tudott róla, hogy az a különös ember piktorkodott is. Megtalálták az erdei kunyhóban, eltemették» de képeket senki nem talált. 1 Hogy a kunyhó? jÜgy látszik, elhordták az iemberek, miután gazdátlanná vált. , | Az idegen elutazott, és a dolog feledésbe ment. Később a városbeli kis házat is lebontották, nyoma sem maradt annak, hogy élt itt valamikor egy bolondos ember, aki különös dallamokat hegedült néha, estefelé. Illetve mégis. Az öregek emlékezetében ott motoszkál, és hol egyik, hol a másik kezdte el: — Te, emlékszel még a bolondra? A fiatalabbak felfigyeltek, így hát végig kellett mondani. A békató, az megvan még. Ugyanolyan, mint akkoriban lehetett. Estefelé most sem járkál arra senki, mert furcsa és fájó hangja van ott a szélnek. Felborzolja a fűzfák levelét, panaszkodik a mozdulatlan, fekete víztükörnek. Egy szokatlan költőnemzedékkel együtt lépeítit fel Kovács István, az Elérhetetlen, föld című antológia költőivel: Utassy Józseffel, Péntek Imrével, Rózsa Endrével, Mezei Katalinnal, Kunczek Józseffel, Kiss Benedekkel, Győri Lászlóval és Oláh Jánossal. A „kiilencek”-nek nevezett költőcsoport serkentette Nagy Lászlót a lelkes szavakra, az együtt-jelentkezés pillanatakor, hisz ők „rajiban” i-epültek fel. Kovács István szokatlan, különös költő egyéniség maga is, ahogy bemutatkozó életrajzában szellemesem önirónikusan vallja: a költők történésznek tartják, a történészeid költőnek, s a költők és a történészek íredig megegyeznek abban, hogy ő műfordító. Ez az „alakváltozás” csak látszólagos, hisz ő valóságosan egyesíti önmagában a fent említett „szakterületeket”. De lehet-e egyáltalán begyömöszólni egy igazi alkotót csak munkásságának egyik fiókjába”? Hiszen valójában nem fér bele, kilóg belőle, mert több az átlagosnál. Kovács Istvánnak a Véset harmadik verskötete (Havon forgó ég, 1973; Ördöglakat, 1982.), Részben megőrizte korábbi verseinek erőteljes történelmi ihletését, részben újabb utakat keresett a mai költészet rengetegében. Nem tudja megtagadni történész mivoltát. Szamosközy István történeti töredékeit olvas* va irta a Kártyakirályság című versét: „sületlen lélegzet-kenyér a világ. Beléje kovászosodik az ember ...” Majd Szalárdy János Siralmas magyar krónikájának kulcsszavait illeszti össze verssé. Itt észre kell vennünk a modern magyar azon sajátosságát, hogy a széttöredezett mondatok helyére szavak kerülnek a versbe „fenyíték-félelem / megátalko- das siralmas példa” . S mint korábbi verseiben is mindig figyel a nyelvre, a nyelvtől való megfosztásra (Beolvasztás), most is vall a nyelvről, a Véset egy bábeli óvóhelyen című versében. A magyar nyelv, mint kedves költőmesterének, Jékely Zoltánnak a költeményében — a templomi szó, a távoli történelmet, erdélyi fejedelmeket idéző nyelvi megmaradás példája (Vallomás). Itt van közöl hozzá Körösi Csorna és Apáczai. S ezer szállal kötődik újra és újra Szervátiusz Tiborhoz. Szobor-triptichont formálva versből. A Kolozsvári Krisztus a második rész ebben a verskompozícióban, melyben a XX. század Pilinszky által is megbélyegzett haláltáborait, bűneit idézi: „Azóta parancsolja a KOVÁCS ISTVÁN: felebaráti szeretet, hogy vegyük számba, tartsuk számon gyilkosainkat.” A költő benne él az időben, és a meghatározott térben: századunkban és KeLet-Európában. Sokat foglalkozik a lengyel történelemmel; Bem tábornokról írt könyvet. A hazai és az európai múlt, távlatok nem hiányoznak verseiből. Dsida Jenő verseinek „tóparti harangjait” hallja Kolozsvár felől, Párizsban érzi fontosnak Batsányi János hajdani versét, a „Vigyázó szemetek ..intelmét. Elmegy a párizsi emlékhelyekre, Ady szállodájában száll meg, ott ül a Luxembourg-kerltban, felnéz a Nolre-Dame-ra, De talán még ennél a versénél is fontosabb az Illyés Gyula temetésére írt, Adám első földi napja című költeménye. Hisz nem lehet elégszer elmondani, hogy Kovács István költő pályakezdését Ily- lyég segítette. Ö juttatta bécsi ösztöndíjhoz. Ádámként borzong meg a fényen, pallossal kerge- tetten, váltságdíja ég a markában ér félreérthetetlenül érzi aiz újraindulás felelősségét: „Eredj!” Korunk izgalmas ikérdését zaklatják, mint a régebbi Forrás-számban közölt Kapuscinski-inter jóban, a kiszolgáltatás, a „szabadságtól rab és a rabságtól szabad ember” fogalompárjai. A krisztusi korban, a „szellem cirkuszában" botladozva mindennapi közéiben jelenük meg családja, a bezárt szobaajtón ás átszól, munkájában megzavarja őt kislánya. Indulattal és szeretettel kérdezi: „És tehet-e bármiit is az ember, ha ily nyilvánvalóan figyeli az Isten?” A magyar vers napjainkban átalakulóban van. Ezt érezzük Kovács István verseit olvasva: a költő olykor csalk jelet hagy, töredéket ír, „vésetet” rajzol. Mint a francia költészetben Fóliáin, figyel a tárgyakra, olykor a „Breughelien szomorú és időtlen gyermekarcokra.” Fényképek, filmek képei, montázsai érződnek a verssorokban. Máskor „síró maszkkal” lep meg, „ön- csendéletrajzot” készít, a versben „üzenetet” fogalmaz, a metszet élességével láttat, a képvers formájával is szól hozzánk. Foglalkozik a Réz Pálnak ajánlott versében A vers születésével, a szellemvonatként észrevétlenül, álomszerűén elsuhanó pillanatokkal. S mint maga Kovács István mondja: „A költészet azonban több is ennél: teremtéskísérlet.” (Szépirodalmi Könyvkiadó. 1985.) Szekér Endre Ádám első földi napja (I. Gy. temetésére) Háttal a fénynek, mint akit a lávafolyam partjáig kergetett a pallos, de angyalával szembenézet... Ki érti, ha rápirít a hajnal? Váltságdíjat markába-égett halpénzdarabbal, kézfogással fizet ördögnek az Angyal. A csönd maszkja a mutogatás. Ahol íecsapolhatatlan a lélek, észrevétlen a forrás, s jelkép a név: egy élet. Bomló hálóban a Koponyák Hegye. Hurkain döglegyek, pillangók. Eredj! Dsida Jenőnek Almok: hajnali leheltet — bepórásul a víznek tükre, szemrebegésed torőlgesse, míg be nem vonja az ég ezüstje. Távol tóparti harangok: őszi esőktől rozsdás fűzfák. Bronzba avarodó hangok temetik be a csönd hattyúját. Harcmodor Akinek halottja van, belegörnyed a földbe, belélegzi a füstöt... Akinek története, felevenekkel és holtakkal) él. Akinek halottai élnek, a holtakkal mi dolga? — történelme az élet: töltött puskacső, s benne rózsa: időzített örökmécses ... BÁN ZSUZSA : Ének egy bolondról • Molnár Péter: Kavicsmező
