Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-23 / 249. szám

1985. október 23. * PETŐFI NÉPE » S

SZÁMÍTÓGÉPES KORSZAK KEZDETE A TISZAALPÁRI ISKOLÁBAN |

U zem-patrónusok

A Szolnokról Kiskunfélegyházára vivő út mellett, az akkori falu közepén épült az egyemeletes, nyolctantermes tiszaalpári iskola; 1930. június 4-én döntöttek létesítéséről, s ami ma hihetetlenül hangzik: 1931 januárjában már zajonghatta'k benne gyerekek, Izsó és Dömötör nevű építőmesterek jóvoltából. Az- időben egyébként Alpáron — még Tiszaújfalu nélkül — 547-en jártak az alapfokú oktatási intézménybe; ma — bár jelenleg emelkedőben van a tanulólétszám — az egyesült nagyközség egész területén tucatnyival több csupán az iskolás.

A betűvető műhely tájékozódási pont volt hajdan, s ma is az az idegen számára, mint a település legtekintélyesebb épülete. Üj szárnyat toldottak hozzá — nem éppen a régi építők gyorsaságával —, s alakja most T-re hasonlít; felújították az ötvenöt éves részt is. S a T valójában nem egészen igaz, ugyanis már-már „hozzáírtak” egy talpat, s ha az készen lesz, a római egyesre emlékeztet majd az iskola, felülnézetből. Mellette áll már a tornacsarnok, igaz, a befejezése még hátra van. De végre lesz!

A szeptemberi évnyitón számítógépeket kapott az iskola, ajándékba. A patrónusok: az MMG Automatika Művek, valamint a Villamosszigetelő és Műanyaggyár, mindkettőnek üzeme van a községben. Két Commodore és egy HT 2080Z segít közelíteni az itteni gyerekek esélyeit a városiakéhoz.

— Sőt, a kedvezményes vásárlási lehetőséggel is éltünk, megrendeltünk két Commodore-t, mert akkora az érdeklődés a gyerekek körében, hogy azokra is szükség van — bővíti ismereteimet a tiszaalpári általános iskoláról Vén Ferenc igazgató, akinek irodájába bekopogtam.

— A tanárok is ilyen lelkesedéssel fogadták a gépeket?

— Nem volt gondunk azzal, hogy ki tanítsa meg a gyerekeket a kezelésükre. Két szakkörvezetőnk is van: az egyik Maróti Pál matematika, fizika és technika szakos kollégánk, aki már főiskolás korában is foglalkozott számítástechnikával. Tóth Gyula mérnöktanár számára sem volt ismeretlen ez a terület, s vállalkozott a szakkörvezetésre fölkészítő nyári egyetemen való részvételre is. Ketten ötven gyerekkel foglalkoznak, három csoportban.

— Volt a fiúk. lányok közt, aki már hamarabb is látott számítógépet?

— Igen, s ez most derült ki az ajándékok átvétele után. Nem egy család van, amelyik vásárolt il.ven masinát, elsősorban a gyerekeire gondolva. Ok már ismerték a Commodcre-t. De a többiek is gyorsan belejöttek, a megfelelő szakanyag feldolgozása során, a programok lejátszásába. A játékosságot hangA tanévnyitó, az új iskolaszárny avatása. A Villamosszigetelő és Műanyaggyár ajándékát, a HT 2080Z típusú számi tógépet Szőcs Gyula, a vállalat igazgatója adja át. Pár mondata beszélgetésünkből:

„Nem bántuk meg....^. hogy két éve üzemet telepítettünk Tiszaalpárra.

Félegyházáról hoztunk ide termékeket, s ezáltal az ottani gyárunk 90 millióval növelni tudta exportját, új cikkekből."

„Tavaly Novák Lajos tanácselnök kérdezte, nem tudnánk-e segíteni az iskolának? Akkoriban szerveztünk számítógépes szakkört a budapesti XI. kerületi közösségi házban. Láttam, kedvelik a fiatalok, fogékonyak az újra. Arra gondoltam, itt is elkelne egy számítógép. Most itt van. Ha szükséges, a kezelés megtanításához is adunk segítséget.”

A jövőben lehet hasznunk az ajándékozásból. A vállalatnál nő a számítógépek szerepe. Alpáron jelenleg csak nyolcvan fős az üzemünk, de ha meglesznek a feltételek, esetleg bővítjük. Képzett embereket várunk oda, a mostani iskolások közül is.”

„Szeretnénk gyökereinket rrjályebbre ereszteni Tiszaalpáron. Ez a község javát is szolgálná. Ha a cégnek jól megy, azt a falu is megérzi majd.”

VI Bemutató a tízperces szünetben. A Commodore-t Tóth Gyula mérnök tanár (kezeli. Keserű Ferencné igazgatóhelyettes és Vén Ferenc igazgató is a gyerekekkel tart.

súlyoznám, ebben rejlik számukra a szakkör vonzereje.

Erről módomban áll meggyőződni: a tízperces szünetben rögtönzött bemutatót láthatok.

— Amikor elterjedt a faluban 'a hír, hogy számítógéptulajdonosok lettünk, felnőttek is érdeklődtek: a tanulókhoz társulva nem ismerkedhetnének-e meg velük ők is — folytatja csengőszó után az igazgató.

— Gondolom, ennek nincs akadálya.

— Más megoldás jutott eszünkbe. Mivel a kedvezmény jóvoltálbíol' nekünk négy Commodore-unk lesz, az ötödiket, a HT-t, kellő érdeklődés esetén kölcsön adjuk a művelődési háznak. Ott szervezhetnek szakkört a felnőttek. A községi üzemek közül bizonyára többnek is köze lesz a következő években a számítástechnikához — tudomásom szerint jelenleg csak a Tiszatáj Tsz-nek van gépe —, ezért nem lenne haszontalan a közművelődés házában egy ilyen kör szervezése.

— Egyéb tekintetben milyenek az oktatás-nevelés körülményei itt, az iskolában?

— Sokat javultak az új épületszámy birtokbavételével, ami a tárgyi feltételeket illeti. Szülési szabadság. katonai szolgálat miatt a megnyugtató szakos ellátottságunk az utóbbi években foghíjas volt; most csak kémiás hiányzik. Sajnos a főiskoláról nem tudunk senkit idecsábítani. Maróti kollégánk vállalkozott, hogy levelezőn elvégzi a kémia szakot, gyorsabb megoldás híján.

— A folyosón láttam egy oklevelet, mely szerint a tavaszi kiskunfélegyházi Móra emlékversenyt az itteni diákok nyerték meg, megelőzve a városikkal. Következtethetünk így: a jó eredményhez nem kell feltétlen városi iskolában tanítani, illetve tanulni?

_. ,-ro. Az - bizonyos, hogy az alapos, lelkiismeretes

munka sikerre vezet, városi és falusi intézményben -úiegyarábti' persze a nagyobb településen többnyire jobbak a körülmények, még mindig. Mi, a község vezetését is értem ez alatt, arra törekszünk, hogy a különbségek zsugorodjanak. Ehhez épülnek meg a következő tanév kezdetére az újabb tantermek, műhelytermek és a két napközis terem, majd ■. a tornacsarnok. Ami az eddigi tanulmányi színvonalunkat illeti, véleményem szerint nem marad el a közepes városi iskoláétól.

— Alátámasztja ezt a végzett gyerekek középiskolai boldogulása?

— Nem kell szégyenkeznünk, annak ellenére sem, hogy időnként egyik-másik fiatal a vártnál nehezebbben veszi az új akadályt.

Annál a gondolatnál tartunk, hogy bőven ellátná magát mérnökkel, orvossal, tanárral, szakmunkással, agronómussal a község, ha az itt végzettek visszatérnének szülőfalujukba, amikor érkezik a hír: Ivicz Lázár igazgatóhelyettes megérkezett Kecskemétről.

— öt televíziót hoztunk — újságolja örömmel, már a számítógépek termében. — A Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalattól; kaptuk, amelynek szintién van üzeme nálunk. A számítógépeket eddig kölcsönkészülékekkel működtettük; most már lesz elegendő sajátunk. A. Tóth Sándor

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET

Értékek a kecskeméti temetőkben- «

1964. december 31-én a város öreg temetőit lezárták. Ettől az időponttól számított 25 év elteltével, vagyis 1989. december 31-ét követően megkezdődnek a református-, a szentháromság-, a kis-budai- és az evangélikus temető hantjain a földmunkálatok és a területrendezés. Ettől kezdve nincs keresnivalójuk a sorokban nyugvók hozzátartozóinak, elveszítenek minden jogot a síremlék al- és felépítményeire vonatkozóan.

Hornyik János történetírónk, a MTA levelező tagja, 106 évvel ezelőtt az ó-itemető felszámolásakor így kiáltott: „Uraim, polgártársak! Nem mondhatjuk senkinek az élő emberek közül, (hogy egykori ősének, Csáktornyái iFe- rencznek emlékezete megőrzéséről gondoskodjék; gondolkodjunk tehát mii Kecskemét város polgárai, kik szeretjük hinni, hogy az érdemet meg tudjuk becsülni. Ha 95 év óta nyugvó hamvait (a nagy-győri lovas sereg vitéz zászlótartójának, Kecskemét városának 33 évig nótáriusa és egyik főbírójának) régi helyén hagynák is, vitessük át sírkövét a felsőtemetőibe (a imái budai úti temetőbe, amelyet 1778-ban nyitottak meg), s véséssük hátlapjára azt, hogy emlékét a sírkő áthelyezésével kívántuk fenntartani.

Sajnos, a város és polgárai, Hornyik János emlék- és lelet- mentő, kegyeletes cselekedetre való felhívását elengedték fülük mellett. Az 1899-toen elegyengetett ó-temetőből innen iaz utcanév), sem Csáktornyái hamvai, sem 0 szépen faragott vörös márványkő nem került át az akkori új temetőbe. Az emlékkövet V— feltehetően —. a sírral együtt betemették.

Most, a hátralevő rövid idő alatt, hasonló feladataink, tennivalóink vannak, mint amikor a város volt főbírája felhívását megtette. Kápolnák, szobrok, emlékművek és jeles elődeink földi 'Maradványai iránt a múlttal

szemben is van kötelességünk, hogy felemelt fejjel; nézhessünk a jövő nemzedékei szemébe, és ne kelljen szégyenkeznünk azért, hogy valamit elszailaj to ttunk,

hogy valamit nem óvtunk meg. Tegyünk meg mindent azért, hogy amit a gyom és az értelmetlen rombolás ma még megtartott láthatni, arról bizton tudjuk, hogy unokáink is látni fogják.

Olyan szobrászművésznek találhatók szobrai, emlékművei a Szentháromság és a református temetőben is, aki világhírnévre tett szert. Erő című óriási grándt- szoibra Rio de Janeiro egyik főterén áll. Brazíliai bennszülöttekről: készített karakterszobraival New Yorkban ás ismertté és keresetté vált. Ugyanitt érmei és plakettjei ma is állandó kiállításon tekinthetők meg.

Fi.nta Sándor volt ez, a csikós- bojtárból lett világhírű művész, akinek kifejező erejű, szép síremléke Szegedi Györgyről — a szikrai szőlők nagy telepítőjéről — a Szentháromság temető bodzabokraitól már alig közelíthető meg. Ez a síremlék a Kecskeméten inaskodó, majd később kivándorló Finta Sándornak egy korai alkotása. Váry István szerint ez az emlékmű 1937-tben egyik értékes dísze volt a temetőnek. Finta másik alkotása a református temetőben egy fiatalon elhunyt katona életnagyságú hősi emlékműve.

Nemcsak a világhírűvé lett Finta iránt, de Szegedi György em• A 48-as Szappanos István síremléke. (Pásztor Zoltán felvétele)

• Ybl Miklós tervezte a szép Fe- renczy-kriptát, mely a kecskeméti temetőben látható.

liéke miatt is tennünk kell, cselekednünk szükséges. Márvány mellszobrát tartó magastalapzat egyik oldalán egy szőlőmunkás domborművű alakja áll, dúsfürtű szőlőtőkék között, amely méltó és nagyszerű kifejezője munkássága legnagyobb eredményének, a kecskeméti szőlőkultúra önzetlen művelésének és magasra lendítésének.

Emlékezetünkre és tiszteletünkre méltó Ferenczi Ida is, akiről korábban már írtunk e hasábokon. Nyughelye, az Ybl .tervezte Ferenczy-kripta. A kripta és a felette épült kápolna „átmentésére” városunk szülötte, a foatto- nyai SOS-gyermekfalu egyik létrehozója és szervezője, Jozef von Ferenczy anyagi támogatására és segítségére is számíthatunk.

És ott vannak a 48-ások, akik közül — a város és segítőkész lakosai jóvoltából — Lestár Péter, László Károly, Batika Gáspár már az új temető lakója. De a „48-as körbe”, a szabadságharcosok utcájába még átvihetnénk Bodnár Pál 1848 49-iki honvéd huszár őrmestert az evangélikus temetőből!, iDunszt Ferenc honvéd főhadnagyot a Szentháromság temetőből. Kecskeméti Lajost, a szabadságharc honvédjét, orvost, a kecskeméti jogakadémdán a törvényszéki orvostan magántanárát a zsidótemetőből. A budai úti református temető lakói közül' Csabai Imrét, Bem főhadnagyáét, aki 38 éven át tanára és 20 éven keresztül igazgatója volt a református gimnáziumnak. Ugyancsak itt nyugszik Balásfalvd Kiss Miklós, a Károlyi-huszárok századosa 'és Szappanos István 48-as honvéd.

A Szentháromság temető jelenleg még úgy-ahogy megmaradt „magja” szinte kínálja egy emlékpark kialakítását, melyben több kápolna, sírok, emlékkövek és szobrok szép együttese maradhatna fenn, anélkül, hogy a holtakat bolygatni kellene. Ebben a körben^ ebben az épület- és építményegyüttesben a Ferenczy-, a Bogyó- és a Balatoni-Fankas-ká- polnák helyezkednek el, itt (van. a nagy pestisjárványban a város lakosságát életük feláldozásával is ápoló ferences barátok hagy kriptája, a Bagiak, ÍHanusz János és Szegedi György sírjad. Az egész egy 50 méteres sugarú körön belül.

Szolnok megye népi ellenőrei az idén 43 temető állapotát vizsgálták 21 városban és községben. Megállapításuk szerint az összkép igen szomorú, helyenként felháborító. Visszaélések történnek a gazdátlanul maradt sírkövekkel, nem egy újonnan épült ház kovácsoltvas kerítése a temetőből ered. A temetők kerítés nélkül őriz ellenek, sokasodnak a szeméthegyek, az egyes szolgálati lakások mellett az állattartás kirívó nyomaival, hulladékokkal, trágyadombokkal lehet találkozni.

(E megállapításokat akár a kecskeméti népi ellenőrök is írhatták volna!)

Szabó Tamás

III.

ajd jön a váltás! — ordított a motoros, és elvihar- zott.

— És ha nem áll meg? — kérdezte hirtelen Miklós Balázstól.

— Kicsoda?

— Hát akit igazoltatni akarunk.

— Akkor lövünk, édesapám — válaszolt rezzenéstelen arccal Balázs. Miklós ijedten tágra nyitotta a szemét.

— Esetleg lövünk — enyhített a másik a kijelentésen, azután még hozzátette: — Persze, a levegőbe. És ha akkor sem áll meg a pasas, hát mehet az öregany- nyába.

Szekérzörgés hallatszott. A két katonaruhás az árokban, egy kökénybokor tövébe vágta magát, lesállásba helyezkedett, karabélyukat végigfektették a száradó fűben, a csövet az útra irányítva. A szekér hamarosan láthatóvá vált a kanyarban. Két ló húzta a kukoricaszárral megrakott kocsit, a tetején kucsmás paraszt- ember, s egy siheder gyerek.

— Megállítsuk? — suttogta Miklós, de Balázs csak legyintett.

— Ez az öreg Kurgyik. Anti bácsi. Ismerem!

A szekér elhaladt előttük.

Hátha fegyverek vannak a rakomány alatt! — érvelt Miklós, de Balázs újra leintette:

— Az öreganyád térgye. Tököt visz ott az öreg. Mondom, hogy ismerem. Ez akkor se fogna fegyvert, ha felakasztanák.

— Hát akkor már tényleg nem! — tréfálkozott Miklós, és kuncogott az árokban.

A bokor védelmében, a mélyedésben nem érezték a szelet, köpenyük meleg volt, s úgy látszott,

szórakozás lesz ez a lesállás. Alig haladt el azonban a szekér, te- herautó-búgásra lettek figyelmesek. önkéntelenül összerezzentek, mert tudták, ezt már meg kell állítani, akárhonnan jön.

A városból jött, nagy sebességgel. Hátul a platón liszteszsákon egy középkorú férfi nemzetiszínű zászlót tartott.

— Megállni! — pattant ki az út közepére Miklós, Balázs pedig oldalról „biztosított”. Az autó lassított, majd még meg sem állt, amikor a vezetőfülkéből egy fekete kalapos, pufajkás, derékszí- jas marcona alak ugrott ki, s öles léptekkel rohant Miklóshoz. A fiú csak állt az út közepén, a karabélyt úgy fogta, leengedve, hogy a fegyver egyensúlyban volt a markában.

— Nem látod a zászlót, az anyád hülye úristenit? -r- fröcsögött a kalapos, és teljes erőből pofonvágta Miklóst. A fiú elesett, hármat penderült, és a túloldali árokban állt meg. Közben az autó tó- vábbrobogott. Miklós feltápász- kodott, lesöpörte köpenyéről a száraz füveket, és a puskáját kereste. Az út közepén találta meg, átment rajta a teherautó. Csöve elhajlott, fából készült része megrepedezett.

Balázs az árokban, a bokor alatt lapított. Amikor már elhalkult a teherautó motorzaja, kimászott, és méltatlankodva állt meg Miklós előtt:

— Miért hagytad magad?

A fiú vérbeforgó szemmel végignézte a másikat, hegyeset köpött, és immár használhatatlan fegyverét teljes erővel a bokorba vágta. Fájt a pofon helye, zúgott a füle. Ismét sercintett egyet, s rémülten vette észre, hogy véreset köp. Bemászott a bokor alá, és rágyújtott.

Közben Balázs állt az út szélén, vállára akasztott fegyverrel, és mindenkit igazoltatott. Kerékpárosok voltak körülötte, s akár volt papír, akár nem, mehetett mindenki isten hírével.

— Na, igy kell ezt. Látod bajtársam? — mászott a bokor alá Balázs is, de Miklós most nem válaszolt. Hányáit feküdt az árök oldalán, és bámulta az eget. Kis idő múlva megszólalt.

— Azt mondd meg nekem, mi lesz ebből?

— Győzelem, édesapám. Győzelem. Akkor pedig téged megteszünk az egyetem igazgatójának. Engem meg felveszel mondjuk portásnak? Rendben?

— Miért éppen portásnak?

— Hat elemi, plusz büntetett előélet. Ennyi elég? — kérdezte saját szavain erősen felindulva Balázs, és megrázta a kezében lévő fegyvert.

Az úton közben lovas kocsik, kerékpárosok, motorosok haI

ladtak el, de nem törődtek velük, nem igazoltatták őket. Meghúzódtak a bokorban. Miklós nem válaszolt Balázs ingerült kérdésére, de az láthatóan nem is várt választ! Cigarettát vett élő, csattogtatta az öngyújtóját, de mert az nem fogott tüzet, szó nélkül nyúlt Miklós parázsló cigarettájáért, s arról gyújtotta meg a magáét.

A fiú oldalról figyelte társa behorpadó arcát, furcsán meghajtó orrát, kiugró szemöldökét, elálló, nagy fülét. Próbálta kitalálni, miért lehetett bezárva ez az ember. Megölt valakit, lopott, erőszakolt, betört? Félni kezdett a magas, csontos embertől. A kezdő jogász a börtönviselttől. Amaz, mintha megérezte volna társa vallató tekintetét, hirtelen szembe fordult a fiúval, s visszaadta a cigarettát, nagyot sóhajtott.

— Három és fél évet húztam le odabent, édesapám. És megfogadtam: ha kiszabadulok, át- szökök a határon — kezdte Balázs, mintegy válaszolva a fiú gondolataira.

— Hát annyit nem tyúklopásért adnak — töprengett hangosan Miklós.

— Nem hát. Emberölés kísérletéért kaptam. Ha ugyan embernek lehet nevezni azt a bitangot. Az apám paraszt, itt nem messze az egyik kis községben, de már nem él. Hallottál már a beszolgáltatásról? Na, erről van szó. Mindenünket elvitték azon az őszön. Mégis kijött egy koma, hogy megnézze, hátha maradt még egy szem kukorica a padláson. Aszondom neki, apuskám, ha felmegy, élve nem jön le. Erre még neki állt feljebb, hogy mit ugrálok én, ő hivatalos személy, meg ilyenek. A létra közepéről rántottam vissza, agyba-főbe vertem, megtapostam. Ha a szomszéd nem szedi ki a kezem közül, kipaszírozom — s Balázs hosszasan, _ elgondolkodva nézett a messzeségbe, talán éppen arra, amerre a faluját tudta. Miklós nem tudott erre válaszolni, s Balázs folytatta:

— És most megvárom, amíg leszáll a sötét. Három kilométer a határ, aztán illaberek-nádake- rek. Téged meg itt hagylak, mint eb a Szaharát. Ámbár, ha akarsz, vélem jöhetsz.

A fiú arca elfehéredett. Átfutott agyán a lehetőség. Senkije nincs ebben az országban. És a többiben talán van? Ott még megszólalni sem tudna, se ismerőse, se barátja sehol, csak itt, ebben a nyomorult kis országban. Egyébként is a fiúknak megígérte, hogy visszaadja a pénzüket. Az első ösztöndíjból.

— Nem akarok. Nekem jó itt — mondta csöndesen, aztán hazudott: — Szüleim, testvéreim vannak.

— Nekem is, te marha. Anyám a nővéremhez költözött az öreg halála után. Az öcsém szintén a Dunántúlon lakik, de fütyülök rájuk. Egyszer sem látogattak meg.

Ebben a pillanatban egy oldalkocsis motorkerékpár kanyarodott a kökénybokor közelébe. A pilótasapkás volt, aki reggel kihozta őket.

— Mi az isten megy itt? Ügy jönnek-mennek az emberek, mintha ez volna a sétatér. Nem szórakozni tettük ki ide magukat. Álljanak vigyázzba! — harsogta a középtermetű férfi az árokból kimászó őröknek, akik mukkanni sem merészeltek.

— Én már háromszor mentem el itt, és egyszer sem igazoltattak — ordított a motoros. — Hadbíróság elé állítom magukat, szarháziak. Ott pedig nincs téke- tória. Értik?

— Igenis értjük! — válaszolt hátározottan Balázs, s megnyugodott, mert a férfi a motorhoz indult. Beült a nyeregbe, egy mozdulattal berúgta a gépet, és elment.

A két katonaruhás bárgyú áb- rázattai állt az út szélén, bámulták a porfelhőt, amit a motor kavart fel. Hirtelen alkonyodul kezdett.

— Eredj a rohadt anyádba! —

sziszegte Balázs a már messze járó motoros után bökve borostás áliával. ’

— Ki ez az alak? Ismered? — kérdezte Miklós.

— Ez? Gyakran láttam a feg- geli sétákon. Politikai volt. Szóval egy rohadt fasiszta.

Miklós megdöbbent ezen. Fasiszta? És ez dirigál neki. Éppen neki? (Folytatjuk)