Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-02 / 231. szám

ötven évvel ezelőtt, 1835. akitóber 2-án kezdték el építeni a budapesti Margitszigeten az úgynevezett Bo- dor-kutat, az 1911-ben Marosvásónhe- lyen lebontott eredeti építmény má­solatát. Bodor Péter székely ezermester 1788 Júniusában született, és ltot! augusz­tusában halt meg. Előbb erdélyi fő- urak szolgálatában állott, később ki­tanulta az asztalos-, az órás-, a ker­tész- és a lakatosmesterséget. 1806- ban a bécsi politechnikumon tanult, majd hosszú éveken át a külföldet járta, s l'81ö-ben építész-műszerész­ként kezdett tevékenykedni; H818-ban Marosvásárhelyen telepedett le. A többi között megépítette a városnak a tisztán fából, vasszeg nélkül ké­szült 8 méter széles, 63 méter hosz- szú Maros-hidat. Nevét legismerteb­bé a már említett, a marosvásárhe­lyi piactéren 1820—2:2 között felállí­tott, miajd 181,1-bsn lebontott, a víz erejével hajtott, a nap bizonyos sza­kaiban önmagától zenélő kútja tetté. Az eredeti tervek hiányában — le­írások alapján — Páll Andor és Jan­kó Gyula rekonstruálta a kutat, s az újjávarázsolt zenélő kutat 1936 nya­rán adták át, az eredetihez képest annyi módosítással, hogy az immár villannyal működő orgona órámként szólalt meg. A Bodor-kút a második világháborúban súlyosan megron­gálódott, később újjáépítették, de hamarosan ismét elhallgatott. Fel­újítása most van folyamatban. 188'». október 2-án, szerdán. KECSKEMET! KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Cegléden; PARASZT DEKAMERON. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes. Október 7-én, hétfőn M órakor: Szirmai Albert: MÁGNÁS MISKA. A debreceni Csokonai Színház előadása. Kálmán Imre-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: FLASHDANCE. Sz., amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: RONCSPAiLOTA. Sz., mb„ új-zélandi film. Csak 16 éven felülieknek! Otthon mozi: FILMMÚZEUM. Dél­előtt 10, fél 6 és fél 8 órakor. A KÉT FOGOLY. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A BÉKÁK KIRÁLYT VÁLASZTA­NAK. KALOCSA Otthon mozi: 4 és 6 órakor: KICSI KOCSI ÜJRA SZÁGULD. Sz., mb., amerikai film. 8 órakor: MEGFELE­LŐ EMBER KÉNYES FELADATRA. Sz., magyar film. 16 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: ÉLJEN D'ARTAGNAN! Sz., mb., olasz—angol rajzfilm. 8 órakor: A COBRA NAPJA. Sz., mb., olasz krími. 116 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Művelődési ház: 7 órakor: HALAl EGYENES ADASBAN. Sz., mb„ fran­cia film. Hektáronként tíz tonna csemegekukorica v A Kalocsai Állami Gazdaságban már csaknem egy évtizede foglalkoznak a csemegekukorica nagy­üzemi termesztésével. Az idén is — mint minden évben — öntözték a növényt. Ennek köszönhetően hektáronként tíz tonna termést takarítanak be. Az állami gazdaság a Kecskeméti Konzervgyárral kö­tött szerződést. A feldolgozóüzemben dobozokba töltik a szemeskukoricát és nagy részét exportál­ják. Héromszáznyolcvan hektár a nagyüzemi táb­lák területe. Ezenkívül a gazdaság 180 hektárra kö­tött megállapodást kisüzemi termesztésre. Itt a sze­dés kézzel történik. A kükoricatörést — ha az idő engedi — a héten befejezik. IMPORTHELYETTESÍTÉS Több futózott gumival Tovább bővíti a járműgumik futózását és jelentős mértékű fej­lesztésbe kezd a Szerencsi Álla­mi Gazdaság abaújszántói gép­jármű-gumiköpeny futózó üzeme. Korábban csak 155 R—13-as méretű személygépkocsi-köpe­nyeket „futóztak” jelenleg már a 155 4—14-es és 155 R—14-es, valamint 165 R—13-as méretű gu­miköpenyek újrafutózását és ja­vítását is vállalják, s a kisebb fe­lületű sérüléseket is kijavítják. Emellett — egyedül az országban — itt foglalkoznak a 825-ös mé­retű tehergépkocsi-gumiköpe­nyek újrafutózásával. Ebből je­lenleg 34 ezer darab az éves ka­pacitásuk, de az igények szerint többre lenne szükség. Személy­gépkocsi-köpenyekből mintegy ét és fél ezer gumi felújítására épesek. Újabban a földgépekhez szükséges hatalmas speciális kö­penyek újrafutózását is elvégzik. Jelenleg egyedül itt vállalják az országban. Jelenleg több bánya­üzemtől van megrendelésük. Egy- egy földgép-gumiköpeny ára meg­haladja a 80 ezer forintot, és ed­dig csak külföldről szerezhették be ezt a fajtát. A szántói üzem a fele összegért végzi el egy-egy lefutott földgépgumi felújítását. Az abaújszántói futóüzem hír­neve már túlnőtt az országhatáro­kon. Nemrég egy NSZK-beli vál­lalat felajánlotta, hogy szívesen együttműködnék az üzemmel, s részt venne a fejlesztésében is. A tervek szerint rövidesen elkez­dik az üzem bővítését. Mintegy húszmillió fo'rintos beruházással, új csarnok épül és nagy teljesít­ményű gépek beszerzésével je­lentősen növelik majd a teljesítő- képességet. Az ötven emberrel dolgozó üzem már tavaly 65 mil­lió forint termelési értéket hozott létre, s az sem közömbös, hogy az újrafutózással jelentős import­megtakarítást érnek el. Orvostechnikai kiállítás Az NSZK-beli ERBE orvosi műszer- és készülékgyártó cég eszközeiből kiállítás nyílt kedden Budapesten az OMKER bemuta­tótermében. Ezen a cég ausztriai leányvállalata a már jól bevált műszerek, készülékek mellett a legmodernebb orvosi berendezé­seket állítja ki. A háromnapos bemutatón lát­hatók többek között fizikoterá­piás készülékek, sebészeti vágók, műtőlámpák, EKG-készülékek mikroprocesszoros kiértékelővel, fagyasztással működő sebészeti eszközök, szemészeti készülékek. Újdonság a videoszkópia, amely a belső szervek vizsgálatánál, fő­leg a gyomordiagnosztikában használatos eszköz. A csaknem százötven éve fenn­álló cég gyártmányait a magyar egészségügyben csaknem két év­tizede használják. MEGKÉRDEZTÜK ] Készülnek-e a fűtési idényre? Közeledik a fűtési idény. Ho­gyan készülnek erre a kémény­seprők, és az olajkályha-javítók? Kérdésünkre Oberst Béla, a Kom­munális Szolgáltató Vállalat tü­zeléstechnikai ágazatának veze­tője válaszolt: — Bács-Kiskun megyében nyolc kirendeltségen és Kecskeméten 160 dolgozónk végzi munkáját. Az idén már 14 ezer olajkályhát és 4 ezer különféle gázkészüléket hoztak üzemképes állapotba. Feb­ruár óta CB-rádión is lehet se­gítséget kérni. Kecskeméti köz­pontunkban és öt gépkocsiban van ilyen készülék. Az USB kör­zet felső 11-es csatornáján, vala­mint a középhullámon a 31-es csatornán hívhatók szerelőink. Éjjel-nappal működik Kecske­méten az üzenetrögzítőnk, a 27- 099-es telefonszámon leadott üze­netre a legrövidebb időn belül megjelennek szerelőink a meg­adott címen. Hadd mondjam el, kellemetlen és érthetetlen, aho­gyan egyesek viselkednek a ké­ményseprőkkel. Ahol áttértek a gázfűtésre, ott nem akarják ki­fizetni a kéményseprői díjat. Igaz, a gázfűtésnél nincs korom, de a kéményseprőknek ellenőrizni kell a kémény állapotát, mert az eset­leges hibák könnyen tragédiához vezethetnek. Sajnos, több eset­ben a tanács illetékes szerveihez kellett fordulnunk a kéménysep­rést megakadályozó gázkészü- lék-használókkkal szemben. Ügy gondolom, olcsóbban megúszták volna, ha a rendnek megfelelően kifizetik a kéményseprési díjat. O. L. Kiskőrösi fúvóssiker Szegeden a napokban rendez­ték meg a harmadik országos ze­neiskolai fúvósverseny területi válogatóját. Bács-Kiskun, Bé­kés és Csongrád megye, valamint Szeged város hatvanhat növen­déke mutatta be tudását fuvo­lán j klarinéton, oboán, fagotton. Bács-Kiskunból kecskemétiek (állami zeneiskolások és Ko- dály-iskolások), kalocsaiak, kis­kőrösiek és kiskunhalasiak vet­tek részt a versenyen. Az orszá­gos döntőbe jutott tíz tanuló kö­zül négy Bács-Kiskun megyei. Valamennyien a kiskőrösi Ál­lami Zeneiskola növendékei: András Szabolcs (fagott, tanára Albert József), Csányi Gabriella (oboa, tanára Farkas Zoltán), Ta­kács Erzsébet (klarinét, tanára Albert József), Jóföldi Anett (fu­vola, »tanára Albert József). Az országos döntő november végén lesz Leninvárosban. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Életét vesztette a vétlen motoros Cukor- és cikóriaidény A Petőházi Cukorgyárban is megkezdődött a répafeldolgozás. Az új szezonra 60 milliós beru­házást és 80 milliós felújítást fe­jeztek be, elsősorban olyan új berendezéseket szerelve fel, ame­lyek a jobb minőségű cukorgyár­tást szolgálják. A Petőházi Cukorgyár a gaz­dája az ország egyetlen cukorter­mesztési rendszerének, amelynek gazdaságai az idén 10 800 hektá­ron termesztettek répát a gyár által előírt technológiák alapján. A répa cukorfoka évek óta e rendszer területén volt a legma­gasabb, s várhatóan ez az idén is így lesz, mivel 16,5—17 százalé­kos cukortartalomra számítanak. Petőházán naponta 4 ezer tonna répát dolgoznak fel, s a kampány több mint 100 napig tart. Beérett a Hanság vidékén és a Rábaközben a cikória is, amely a pótkávé legfontosabb alapanya­ga. Az ország egyetlen ilyen fel­dolgozó üzemében, a Győri Keksz- és Ostyagyár jánossomor- jai gyárában ugyancsak kedden kezdődött meg a feldolgozás. Mint­egy 20—22 ezer tonna cikóriát dolgoznak fel karácsonyig, 70 szá­zalékát Nyugat-Európába ex­portálják. Császártöltés külterületén szep­tember 29-én Barbarics Attila 29 éves helyi lakos (Középcsala 13.) segédmotor-kerékpárját ittasan vezette, letért az úttestről, el­esett és súlyosan megsérült. Kiskunhalason szeptember 30- án, hétfőn a Kölcsey és a Szé­chenyi utca kereszteződésében Racsmán Károly 54 éves hely­beli lakos (Míg K. u. 34.) teher­gépkocsival nem vette figyelem­be a kötelező elsőbbségadást jel­ző táblát. Összeütközött a vé­dett útvonalon haladó motor- kerékpárossal, Farkas Mihály 18 éves kunfehértói lakossal (Jókai u. 54.), aki súlyos sérü­lést szenvedett. Kecskemét külterületén az 52- es számú úton ugyancsak hétfőn, Kiss János 74 éves nyugdíjas, nagykátai lakos (Úttörő u. 10.) személygépkocsijával nekiütkö­zött egy — műszaki hiba miatt álló — kivilágítatlan pótkocsis teherautónak. Kiss János és uta­sa, Kiss Jánosné 67 éves nyug­díjas a helyszínen meghalt. A ■vizsgálat eddigi adatai szerint a személygépkocsi vezetője nem a látási és útviszonyoknak meg­felelő sebességgel vezetett. Fajszon egy lovas fogat hajtó­jának szabálytalansága okozott halálos balesetet, szeptember 30-án. A Hemeder és a Somogyi utca kereszteződésében Kalá- nyos Lajos 32 éves helyi lakos (Honvéd u. 18.) lovas kocsijával a Hemeder utcából úgy hajtott ki, hogy nem adott elsőbbséget a szilárd burkolatú úton haladó motorkerékpárosnak. összeüt­köztek, és a motoros, Hajós Jó­zsef 23 éves, fajszi lakos (Marx K. u. 20.) olyan szerencsétlenül zuhant az út menti árokba, hogy a helyszínen életét vesztette. R. M. HÍREK . HÍREK mm NAPTÁR 1885. október 2., szerda Névnap: Petra Napkelte: 5 óra 44 perc Napnyugta: 17 óra 22 perc Holdkelte: 18 óra 43 perc Holdnyugta: 9 óra IS perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: Szeptember 30-án Kecskeméten a középhőmérséklet 11 (az 50 éves át­lag 14,1), a legmagasabb hőmérséklet 18,7 Celsius-fok volt, a nap 10 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 7,2, 13 órakor 21,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1029,9 millibar (mérsékelten emel­kedő) volt. Szeptember 30-án Baján a közép­hőmérséklet 11,2 (az 50 éves átlag 14,7), a legmagasabb hőmérséklet 19,1 Celsius-fok volt, a nap 9,4 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 6,5, 13 órakor 21,7 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,5 folk, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1029,8 millibar (emelkedő) volt. • — NÉPSZAVA-FÓRUM. A Népszava, a magyar szakszerve­zetek központi lapja Nyugdíjas Fórum címmel külön oldalt je­lentet meg októbertől minden hónapban — tájékoztatta á sajtó képviselőit kedden a szerkesztő­ségben Fodor László főszerkesztő. Elmondta: a háromszázezer pél­dányban megjelenő napilap olva­sói között sok a nyugdíjas. Főleg az ő tájékoztatásukat kívánják elősegíteni ezzel a kezdeménye­zéssel. — Csővárosok. Ezzel a címmel tartanak filmvetítéses előadást pénteken 18 órakor a kecskeméti Mezőgép Vállalat Tau-ceti sci-íi klubjában, a tudományos-fantas.-:- tiikius alkotások kedvelőinek. — ZÁRVA A KIÁLLÍTÁS. A Magyar Nemzeti Múzeum közli, hogy a Magyar koronázási jel­vények című kiállítása átrendezés miatt október 3-tól október 12-ig zárva tart. — Volán-járat Ausztriába. A VOLÁNBUSZ új, 'menetrend sze­rinti autóbuszjáratot közlekedtet Ausztriába. A buszok október 5- től minden szombaton 06.20 óra­kor indulnak az Engels térről Grazba, onnan vissza pedig l'ő.OO órakor jönnek. Felvilágosítást és a járatra elővételben legyet az Engels téri Volán-pályaudvaron adnak; telefon: 172-562. — TÁRLATON A SZECESZ- SZIO. A Kecskeméti Galériában a Szecesszió a református egy­házművészetben címmel nyílik új kiállítás október 4-én délután 3 órakor. A tárlatot F. Dózsa Ka­talin művészettörténész nyitja meg. — KÖZÖS KERESKEDELMI BANK. A Központi Váltó- és Hitelbank Rt. Budapest és a City Bank. New York megbízottai a magyar fővárosban megállapodást írtak alá budapesti székhellyel működő közös kereskedelmi bank létrehozásáról. Az új pénzintézet —, amely a Magyar Nemzeti Bank központi banki felügyelete alatt 1986. január 2-.án kezdi meg működését — a megállapodásban meghatározott körben felhatalma­zást kap forint- és devizaműve­letek végzésére. — Nem állnak meg a hajók Ho- rányban. A MAHART értesíti az utazóközönséget, hogy az alacsony vízállás miatt Horány hajóállo­máson — további értesítésig — a személyhajók nem állnak meg. KOTTAHETEK. Kottavásár kezdődött kedden Budapest négy könyvesboltjában: a Martinéin téri Rózsavölgyi Zeneműboltban, a Lenin körúti Erkel Ferenc könyvesboltban, a Kossuth Lajos utcai Corvina és Zenemű Minta­boltban, valamint a Múzeum körúti Kodály Zoltán Zenemű­boltban és Antikváriumban. A zenét tanuló diákoknak, ■pedagó­gusoknak és muzsikusoknak má­sodszor rendezi meg az őszi kot­taheteket az Állami Könyvter­jesztő Vállalat és a Zeneműkiadó. Az október 14-ig tartó akció so­rán a 200 forint feletti vásárlás­nál ajándékkönyvet. 1000 forint feletti postai megrendelés eseten pedig 10 százalékos kedvezményt ad az ÁKV. SZABÁLYSÉRTÉS Tilosban parkol egy ütött-kopott, öreg Trabant. Vezetőjét többször megbír­ságolták már, mindhiába. A rendőr most sem tehet mást: — Ismét szabálysértés ... — Hát. igen... — Kétezer forint! — Adjon még ötszázat, és magáé lehet a kocsi! KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács Mód Péter nagykövetnek, a Magyar Népköz- társaság UNESCO mellett műkö­dő állandó képviselete vezetőjé­nek egész életútja elismeréseként, nyugalomba vonulása alkalmá­ból a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyet­tes elnöke adta át kedden. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Ka­tona Imre, az Elnöki Tanács tit­kára és Esztergályos Ferenc kül­ügyminiszter-helyettes is. — VÉGÁLLOMÁS ÁT­HELYEZÉSE. Kecskeméten a 20-as számú helyi autó­buszjárat Széchenyi téri végállomását — a Kiskörút építési munkálatai miatt —■ október 3-án, csütörtökön áthelyezik a Csányi utcába, a malom főbejáratával szemben levő útszakaszra. Csütörtökön hajnaliban az első járat 4 óra 47 perckor már az új helyről indul. A menetrend és az útvonal változatlan. Megnyílt az újvidéki vásár Kedden megnyílt az újvidéki hagyományos őszi nemzetközi vásár, amelyen mintegy 800 jugo­szláv vállalat, továbbá 10 külföl­di ország, köztük Magyarország, Ausztria. Olaszország, az NSZK és az Egyesült Államok közel félszáz kiállítója mezőgazdasági és élelmiszeripari célgépeket, fel­szereléseket, továbbá zöldség- és gyümölcsfajtákat. készételeket, konzerveket, gyógynövényeket, italokat, fűszerféleségeket és vető­magvakat mutat be. Az idei, sorrendben 22. újvidé­ki őszi vásárt Nikola Sztojano- vics, a JKKSZ KB elnökségi tag­ja nyitotta meg. — Szerkesztőségi ügyeloti vasárnap 10-től 18 óráig. Hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között Ez Idő alatt hírek, rövid tudósítá­sok, információk közölhetők a 27-611-es telefonon, vala­mint a 26-216-os telexszá­mon. Holnapi lapszámunkból Az állattenyésztésről szó­ló cikksorozatunkhoz a ré­mi Dózsa Termelőszövetke­zet osztályvezetője is hoz­zászólt. írása a 4. oldalon olvasható. Ugyanitt meg­tudhatjuk, hogyan haszno­sítják a kalocsai Petőit KISZ-lakásszö vetkezet egyik új építkezésén a ter­mészet ajándékát, a nap melegét. Az ötödik oldalon, a Megyeszékhely című ösz- szeállításunkban hírt adunk arról, hogy az év végéig minden kecskeméti csalá­dot megkérdeznek: akar­nak-e — évi 600—1000 fo­rintos — településfejleszté­si hozzájárulást fizetni? Munkatársunk utánajárt: mikor, hogyan és mennyiért létesülnek lakótelepi zöld­övezetek. Lapszél róva­éiiMlrko it irnrrnl líilr a ImtÍpIc« PETŐFI NÉPÉ A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Élőfizethető a hlrlapkézbesltö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 63,— Ft. negyedévre: 009,— Ft. félévre: 268,— Ft. egy évre: S16,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi üt 6. •Dói Telefon: 28-777 igazgató: Ablaka István ■u USN aus—ua>

Next

/
Thumbnails
Contents