Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-17 / 244. szám

1985. október 17. • PETŐFI NÉPE • 5 A SZÍNHÁZ ÚJ TAGJA Sztárek Andrea Hagyomány immár, hogy a szí n­házi évad kezdetén bemutatjuk a kecskeméti teátrum új tagjait. Most szerző­dött a társulathoz Hegyi Árpád Jutocsa rendező. Papp Éva, Sztárek Andrea és Derzsi János színművész. Feldmár Terézia dramaturg. Barta Judit játékmester-koreográfus, Sőmen Mária és Zeke Edit jelmeztervező. Közülük először Sztárek Andreával beszélgettünk, aki nem isme­retlen már a kecskeméti közönség előtt, hiszen tavaly — még főisko­lásként — A kaméliás hölgy címszerepében láthattuk, sőt láthatjuk ismét, ugyanis műsorán tartja a Katona József Színház ezt a dara­bot az új évadban is. — Mennyiben volt meghatározó' ez a vendégjáték abban, hogy a kecskeméti társulatot választot­ta? — Alapvetően. A kaméliás hölgy volt az első igazi szerepem, s itt ismerkedtem meg Hegyi Ár­pád Jutocsával. akit kitűnő ren­dezőnek tartok, s akiről tudtam, hogy szintén Kecskemétre szer­ződik. — Valószínűleg nem született még lány, aki életében legalább egyszer nem álmodozott a „világot jelentő deszkákról".., — Édesanyám rendező, s ígv kislánykoromtól ismerem a szín­házat. Igaz, ő nem akarta, hogv színésznő legyek, tudva, hogy nemcsak gyönyörű, de kegyetlen is ez a pálya, melyen a tehetség mellett rengeteg múlik a szeren­csén. a véletleneken. Tisztes hét­köznapi szakmát szánt nekem, de bennem már olyan erős vonza­lom. hit élt a színház iránt, hogy elképzelni sem tudtam más hiva­tást. Harmadik nekifutásra vettek lel a színművészetire, s addig is a Nemzeti Színház színészképző stúdiójának tagjaként statisztál­tam : dolgoztam, tanultam. A fő­iskolán Békés András osztályába jártam. Nehéz, de szép négy esz­tendő volt. amit azt hiszem, az iskola sajátos, nagyszerű légköre tesz felejthetetlenné. . — Szép Ernő Vőlegény című vígjátékának próbái már javában folynak. Szigeti Károly rendező irányításával, aki Sztárek And­reára osztotta az egyik női fősze­repet. Milyennek ítéli ezt a dara­bot, s azon belül saját szerepét? — Nagyon jó vígjáték, amely­ben jó színészekkel játszhatom együtt —. amilyen például Kézdy György vagy Gumik Ilona — és jó rendező irányításával. Kornél (azaz Kornélia), a menyasszony, akit alakítok ebben a darabban, különösen közel áll hozzám, hi­szen — képletesen szólva — a fe­hértől a feketéig valamennyi szm és árnyalat fellelhető a jellemé­ben: ízig-vérig élő figura, a maga könnyeivel és mosolyával egy­aránt. Én biztos vagyok a siker­ben. Persze közben félek! — Mitől? ... — A kongó nézőtértől. Napi 10 —12 órát próbálunk hetek óta, s közben attól rettegünk újabban, hogv hiába minden, nem kíván­csiak ránk az emberek. Az utóbbi időben elfordult a kecskeméti kö­zönség a színháztól. Legutóbb például azért nem tudtuk megtar­tani A kaméliás hölgy előadását, mert csak eg.v-két jegy fogyott el. Ez így iszonyatos 1.. Remélem, hogy rövidesen újra lesz miért, lesz kinek produkálni megannyi jó előadást. Vagyis, hogy vissza­nyerjük az emberek érdeklődését. — Milyen alkotói közösséget tart ideálisnak a színházban, s ezzel mennyiben adekvál pilla­natnyilag ez a társulat? — Ilyesmiről még korai lenne nyilatkoznom. Azt azonban már tudom, hogy vannak itt tehetsé­ges, ambícióval, bizonyítási vágv- gya] teli művészek, fiatalok is. De ez még önmagában kevés: közön­ség nélkül semmit nem ér . .. — Szerepálmai? — Ö. az rengeteg van, Williams Az ifjúság édes madara című drá­májának női főszerepétől Albee Nem félünk a farkastól című da­rabjának Márta szerepéig. Shakes­peare Kleopátrájáig sok nagyszerű szerepet szeretnék eljátszani a jö­vőben. Itt, Kecskeméten is .. . Koloh Elek Nemzetiségkutatás Információval terhelt — vagy áldott? — vilá­gunkban naponta látni, hallani egyes országok kisebbségeinek önmegvalósításra törekvő igye­kezetét, ennek íelemelően szép és olykor durva, elítélendő formáit. Naponta' tapasztalni egyes kisebbségi sorsban élő nemzetiségek hagyo­mányőrző tevékenységét; azt a sokféle módszert, amelynek segítségével az egyes országok sajá­tos történetű s jelenő etnikai csoportjai meg akarják őrizni nyelvüket, nerpzetiségi tudatukat és önérzetüket, a másokétól eltérő múltjukat. Európában (az egyetlen Izlandon kívül) vala­mennyi országban többféle etnikum él együtt, így hazánkban .is. Ez a tény nálunk nem jelent gondot, mint mondjuk a múlt század közepén, jelentett, a tény mellett mégsem mehetünk el közömbösen. Az MSZMP Politikai Bizottságá­nak 1958-as, majd az 1968-as ezzel kapcsolatos határozata egyaránt ezt hangsúlyozta. Az emlí­tett dokumentumok megismerése, hatása követ­keztében történt is azóta sok olyan dolog, mely nemzetiségi politikánkat messzemenően példa­mutatóvá avatta. A sok közül álljon itt egyetlen példa: Békés­csabán a napokban immár harmadízben ren­dezték meg — tizennégy ország tudósainak, szakembereinek részvételével — a nemzetközi nemzetiségkutató konferenciát. Ezen csaknem kétszázan vettek részt, s kereken száz előadás, beszámoló hangzott el, a legkülönfélébb téma­körökben. Békéscsaba, melyet Köpeczi Béla mű­velődési miniszter a soknyelvű Európa kicsiny tükrének nevezett, ismételten jogosan hívta fel magára a hazai és nemzetközi közvélemény fi­gyelmét. A béke és a haladás ügyét éppúgy szolgálják az ilyesfajta találkozók, mint az egyes országok más anyanyelvű lakosainak sajátos megmaradá­si törekvéseit. A magyar Balassa Iván, a szov­jet Bormlej Pucskov és a szlovák Emilia Hor- vathova másokkal együtt egyértelműen aláhúz­ta ezt. Ugyanígy a nemzetiségi és többségi kul­túra egymásra való hatását is hangsúlyozottan említették. ­A Magyar Néprajzi Társaság elnöke így ösz- szegezte a témával kapcsolatos véleményét: „Nemzetiségeinket hídnak tekintjük olyan szom­szédos országokba, ahol a többség él." Ezt a híd­szerepet, illetve ennek propagálását a különfé­le orgánumok — például a szegedi Tiszatáj és a kecskeméti Forrás — is felvállalták. Visszatérve a békéscsabai kutatói tanácsko­zásra, mely éppen tíz esztendővel ezelőtt zajlott le első alkalommal, érdemes megjegyezni: azóta huszonöt kötet látott napvilágot e manapság is oly fontos, és sokakat érzékenyen érintő téma­körben. A svéd, délszláv, német, szlovén, ma­gyar és más kisebbségi, nemzetiségi sorsban élő kisebb-nagyobb csoportok, közösségek nem nélkülözhetik a tudományos néprajzi és egyéb kutatások eredményeinek sokakhoz- való eljut­tatását. Ezért is mondhatta — írhatta — találóan Si- novatz osztrák kancellár Balassa Ivánnak, a Magyar Néprajzi Társaság elnökének, hogy „... a modern etnográfia a régebbi néprajzi határokat messze túllépte". Tegyük hozzá: eh­hez az örvendetes változáshoz nélkülözhetetlen lesz ezután is, hogy a tartós béke reményében, s a helsinki határozat szellemében az országok és népek közötti barátság tovább javuljon, erő­södjön. A békéscsabai konferencia ismételten jó alkalmul szolgált erre. Legvégül ide kívánkozik még, hogy Bács- Kiskunban, ahol többször is példát mutattak a nemzetiségkutatásban, elsősorban a néprajz­gyűjtés, -feldolgozás és az eredmények publiká­lása terén, az elmúlt években fokozódott a tö­rekvés a nemzetiségpolitikai határozatok végre­hajtására. Csávolyon, Kiskőrösön, Hajóson, Har- tán, Császártöltésen és másutt képesek voltak —- s nyilván lesznek ezután is — szép eredmé­nyeket felmutatni. Varga Mihály FILMJEGYZET MIÉRT VETJÜK A BETŰT MÉG MINDIG „SZAPORÁN”? Utószó és Kék hegyek A Szovjet Fürgék Fesztiválja megyei programjában ebben a hónapban több új alkotást is láthat a közönség. Marlen Hu- cijev: Utószó című filmje a két­személyes produkciók mostaná­ban egyre gyarapodó sorát gaz­dagítja. A huszadik századi szín­padokról (főként az utóbbi idő­ben) a vászonra átlépett „duók” a szovjet filmművészetben is megtalálhatók. Nyikita Mihal- kov Tanúk nélkül című alkotása után Marlen Hucijev új produk­ciója folytatja, a sort. Egy kor­társ szovjet átbeszélő, Jurij Pa- homos regényéből készült a film forgatókönyve. Egy idős ember Moszkvába igyekszik a lányához látogatóba, de váratlanul közbejövő vidéki kiküldetés miatt nem találkoz­hatnak. Az öregnek így közép­korú veje társaságában kell el- cöltenie egy hetet, aki éppen azért ül otthon, hogy doktori disszertációján dolgozzon. A két embert felületes rokoni köteléken kívül semmi nem fűzi egymás­hoz. Néhány napot úgy kell el- töiteniük egymás társaságában, hogy közben — annyi év után — lassan megismerkednek, A film története ennek a szituációnak a precíz, minden részletre kiterje­dő feldolgozása. A Rosztyiszlav Pljatt által ala­kított idős ember a hétköznapok legapróbb megnyilvánulásaiban is képes felfedezni az életörö­möt. Egy vili ám fényes nyári vi­har éppen olyan izgalmas, léiket üdítő számára, mint egy élvezet­tel elfogyasztott pohár bor. A vő mindennek ellentéte: belefárad­® Utószó. va. visszafogottan éli a minden­napok monotóniájába vesző éle­tét. A hét másik szovjet filmje, a Kék hegyek, a grúz iskola egyik kiváló elbeszélőjének "alkotása. Eldar Sengelaja, akinek egész családja — édesapja, édesanyja, testvérei — rendezőként és szí­nészként szoros kapcsolatban áll a filmmel, a Grúz Filmművé­szek Szövetségének első titkára. Magyarországon 1968-ban mu­tatták be Különleges kiállítás, majd néhány év múlva a Csu­dabogarak című komédiáját, most a Kék hegyekkel folytatja, a megkezdett hangnemben, a sort. Szerzője szerint a produk­ció „a bennünket körülvevő ál­talános érdektelenségről szól.” A rendező egy kiadó hétköznap­jainak minden apró részlete elé elhelyez egy-egv görbetükröt. A végeredmény: egy egészében is mulatságos szatíra. A kiadó mindennapjai egyked­vűen, unalmasan telnek. A hoz­zá nem értés, a fontoskodás, a tehetetlenség, a bürokratizmus a közöny érdeklődést keltő bemu­tatására a rendező egy sereg, el­ső pillanatban mindennapinak tűnő, ám a dolgok lényegét meg­ragadó helyzetet teremt. A ki­adó egész építményét valóságo­san és képletesen is, hajszál-, rn.aíc* ,eSyre növekvő repedések hálózzák be, mígnem bekövet­kezik a „katasztrófa”: — keserű konzekvenciaként — minden kezdődjék elölről. Károlyi Júlia » Kék H a a televízió egy-egy ta­nácskozásról — mond­juk, a parlament so­ros üléséről — tudósít, az elnöki emelvények tövében rendre ott látni egy hosszúkás asztalt, amely fölé hajolva ket- ten-hárman, néha öten-hatan is .szorgalmasan jegyzetelnek. Az elesebb figyelmű nézők azt is észrevehették, hogy ezek a foly­vást író nők, illetve férfiak bi­zonyos időszakonként váltják egymást; kisietnek, majd egy röpke negyedóra, húsz perc után ismét munkára fogják hosszú hegyű ceruzáikat. A gyorsírók ők; az a kis csapat, amely még manapság, a mindenféle kép- és hangrögzítő masinák korában is a maguk ősi módszerével vetik papírra mindazt, ami előadások és felszólalások formájában el­hangzik. . Munkájuk valóban igen régi: kereken kétezer éves. Közvetle­nül időszámításunk kezdete előtt élt Marcus Tullius Tiro, aki Ci­cerónak (i. e. 106—43), a kiváló szónoknak volt a felszabadított rabszolgája, és aki a világtörté­nelem legielső gyorsírását — az­az a rövid jelekkel és rövidíté­sekkel történő szövegrögzítést — kidolgozta, majd általánosan el­terjesztette. Találmánya hamarosan mesz- sze földre is eljutott, és például az egyházi zsinatok, az uralko­dói eszmecserék summázatát rendre így tömprítették (Diocle- tianus császár például külön rendeletben követelte meg a gyorsírók alkalmazását.) Az idők folyamán persze sok változata alakult ki ennek a jelvetésnek, úgyhogy előbb- utóbb egységesíteni kel-lett. Az első általánosan használható •Mb:. M esélj, öregfiú, milyen a vidéki élet! — kérlel­ték Tódort a cimborái. A kerthelyiség, • amelynek egyik bádogasztálához teleped­tek, bágyadt volt, akár az egész nyárutói délelőtt, akár a legyek a szeptemberi napsütésben. Tó­dor kínosan érezte magát, fülön fogta a söröskorsót, és lötyög- tetni kezdte a habot. Másik ke­zével a halántékát törölgeite, aztán halkan és lassan megszó­lalt: — Hiszen tudjátok, a felesé­gem ápolónő. — És a lányok, a szögvári hí­res lányok, akiknek olyan für­gén fickándozik a mellük? — vihogott Lajos, a legkövérebb — örülsz, hogy létszámhiány­nyal küszködik az egészségügy? Sok a hosszú ügyelet, ugye? -r- kojánkodott Béla. — Meghív­hatnál minket, az édes volt szo­batársaidat egy kis pecázásra;. Vagy még mindig nem tudod, mire harapnak a síkos szögvári halak? Kukacra. Tódorkám, fi­nom vastag kukacra! Tódor megszámolta: tizen­nyolc kenyérmorzsa, hét fogpisz- kóló-darabka, és három zsírfolt volt a. fakó abroszon. Ivott egy kortyot, köhintett, viszolyogva A gyorsírás históriája módszert az angol Taylor dol­gozta ki. Az ő metódusának lé- nyege a geometrikus jelek, ne­vezetesen a kör és az ellipszis alkalmazása. E szabályos vona­lak- egy-egy meghatározott része hordozza a jelentéseket. A Tay- lor-féle metódus elsősorban az angol és a . francia nyelvterüle­ten vált általános gyakorlattá. A másik főbb 'gyorsírást • mód­szer atyja a német Gabelsberg volt. Ö a kurzív — ősszé kapcso­ló — jelrendszert fejlesztette ki. Ez zömében csak a mássalhang­zókat jelöli, a magánhangzók helyére csupán közvetve utal, Természetesen hazánkat, sem kerülte el ez a rendkívül hasz­nos divat. Itt Gáti István dol­gozta ki és népszerűsítette ma­ga „szaporaírását'’ a XVIII. szá­zad vége felé. Nagy keletje a XIX. század elején, a reform­korban lett ennek a tudomány­nak, amikor a híres országgyű­lések zajlottak,' s ezek szónokla­tait a maguk teljességében meg kellett örökíteni. Szerencsére ak­koriban már rendelkezésre állt az imént említett „szaporairás” továbbfejlesztett, .jól használha­tó változata, mégpedig Kovács Imre 1821-ben közreadott mun­kája. Ezt aztán még ketten újí­tották meg. Az egyik reformer Markovics Iván volt — ő 1863- ban lépett elő tervezetével —, a másik pedig Radnai Béla. akit .manapság az egységes gyorsírás modernkori atyjaként tisztel a szakma, A gyorsírók csapatát három nagyobb táborba lehet besorolni. Az elsőbe — egyúttal a legné­pesebbe — azok tartoznak, akik irodai alkalmazottakként leve­lek szövegeit és más efféle köz­lendőket vetnek papírra, per­cenként ártlagosan 150 szótagos sebességgel. A középfokúak ka­tegóriájába azok sorolhatók, akik 200—250 szótagos sebesség­gel már jegyzőkönyvek vezetésé­re is alkalmasak. A legfelké­szültebb gyorsírók — például a parlamentiek — akár a 450 szó- tagszámot is képesek elérni, vagyis elvileg a szó szerinti jegyzés mesterei. Miért nem lehet nélkülözni még a diktafonok és magneto­fonok elektronikus világában sem ezeket a szótagjegyzetelőket? Nos, erre dr. Kappa György­től, Magyarország örökös gyors­íróbajnokától, tankönyvszerzőtől kértünk választ. Mint mondotta, egyszerűen azért nem kapcsol­ható ki az ember a jegyzőkönyv­vezetés, a beszédrögzítés mun­kájából, mert hiába pörögnek a magnetofonfekercsek, a rájuk felvett szöveget elóbb-utóbb pa­pírra kell tenni, le kell gépelni. Ha tehát az a kívánalom, hogy egy-egy gyűlés, eszmecsere után közvetlenül rendelkezésre álljon az elhangzottak írásos változata, akkor a gyorsírók azon nyomban leírják, majd egymást váltva tüstént lediktálják a beszédeket. Mégpedig úgy, hogy a szokásos pongyolaságokat, nyelvbotláso- kal menet közben stilizálják^ is. Ilyen tömörítő, szépítő, mégis hűségesen közvetítő műagyat konstruálni lehetetlenség. Ilyes­SZOK.OLAY ZOLTÁN: VÉSZFÉK nézett körül, de végül mégis megszólalt. — Szép tőletek, hogy itt vagy­tok. Azért hívtam össze a ret­tenthetetlen bandát, mert taná­csot szeretnék kérni. — Mennyi kell? — vágott köz­be Lajos, majd a választ meg sem várva mentegetödzött. — Sokat elvitt a nyár, egy kissé le égtünk, legföljebb tíz rongyot tudunk összekaparni neked. — El akarok válni — nyögte ki Tódor. — Nofene — dörmögte a baj­sza alá Bálint, aki eddig meg sem szólalt, mert amióta leül­tek, a Dunán vonuló uszályokat nézte. — Ancsa összeállt egy pincér­rel. Azt mondja, költözzek el, nála marad a gyerek, és termé­szetesen övé a lakás is, amit az anyám vett az esküvő után. — Még egy kört! — csettintett Béla az ujjával. — Éljen a sza­badság! — Azt mondja, eleve csak ér­dekből jött hozzám* Dr. Kies Tódor, sebész. Azt állítja, hogy a gyerek sem tőlem van, hanem Mitől a pincértől. Mindenkinek azt híreszteli, hogy én öt meg szoktam verni, ha tíz percet ké­sik. Pedig egy ujjal sem nyúl­tam hozzá. Még akkor sem, ami­kor váratlanul elutazott egy hét­re a Balatonra, és otthagyta rám a tízhónapqs kölyköt. — Talán arra vágyik, hogy tényleg megpofozzad egyszer. A projekció tipikus esete. Pláne ha egy ujjal sem nyúltál hozzá — vigyorgott Béla. Hallgattak, kortyolgatták a híg sört. Bálinton látszott ugyan, hogy szeretne mondani valamit, de a fullasztó melegben elakad­tak az ő szavai is. Tódor sem folytatta. Ahogy társain végig­nézett, rájött, mind a négyen el­• Dr. Kappa Györgynek egy példásan szép jelekből álló gyors­írásos füzetlapja. mire csupán az emberi elme volt és lesz képes. A. L. veszítették életükből ezt az öt évet. Bálint még agglegény, me­lankolikus lett, elcsitultak szak­mai ambíciói is. Béla már két házasságon túl van, körzeti or­vos, és egyre többet iszik. Lajos­ról pedig leperegnek a dolgok, Lajos boldog, akár egy víziló, akinek csak a szeme szomorú. Elfogyott a harmadik kör, el a negyedik. Ültek és hallgattak. Tódor lopva az órájára pillan­tott, eléri-e még az utolsó gyors­vonatot. Nem tudta megkérdez­ni, mit rontott el. Nem is hitte már, hogy éppen tőlük kellett volna megkérdeznie. Amikor el­búcsúztak, Lajos még jól hátba- vágta: — Aztán táviratozz vagy tele­fonálj, ha segítségre van szük­séged! — És akkor is, ha szerveznél egy jó bulit — tette hozzá bi­zonytalanul Béla. Amint a vonat elindult, Tó­dorral forogni kezdett a világ. Aktatáskáját a csomagtartóra tette, és kilépett a fülkéből a fo­lyosóra. Lakását és ingóságait fe­lesége, valamint másfél éves kis­fia örökli, A gyámhatóság által végzett környezettanulmány szerint a gyermek fejlődéséhez megfelelőek a körülmények.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents