Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-16 / 243. szám
ÉVFORDULÓ Csaknem három évtizede veszítették el családtagjai, barátai és elvtársai azt az embert, aki kora ifjúságától egy eszmének szentelte életét. Tizennyolc éves korában került Kalamár József Csepelre. Az első világháború éveiben az olasz fronton szolgált, ahol felismerte, hogy idegen érdekekért kell ezreknek fiatalon elpusztulniuk. Leveleket írt a Népszava szerkesztőségének, hangot adott felháborodásának. A katonai cenzúrán fennakadtak ezek a levelek, haditörvényszék elé került, s csak azért úszta meg ép bőrrel, mert kellett a katona a nagy vérveszteségek pótlására, megbüntetését a háború végére halasztották. A háborút forradalom követte, ő hazatért, és a Weiss Man- fréd-gyárba ment dolgozni. Belépett az akkor alakult Kommunisták Magyarországi Pártjába, vöröskatona lett, a községi direktórium tagja. Az ellenforradalom idején börtönbe, majd a zalaegerszegi internálótáborba került. Szabadulása után nem köny- nyen, de minthogy jó szakember volt, sikerült újra bejutnia a gyárba, s hamarosan megtalálta az utat az illegalitásban harcoló kommunistákhoz. A húszas években részt vett jó néhány munka- beszüntetés és tüntetés megszervezésében, bérkövetelések szószólója volt. A második világháború kitörésekor a Soroksári úti Hazai Fésűsfonó és Szövőgyárban dolgozott a gyapjúraktárban. Beosztását arra is felhasználta, hogy a raktárban viszonylag biztonságos körülmények között találkozhassanak és tanácskozhassanak kommunista csoportok tagjai. Negyvenkettő nyarán megjárta az Andrássy úti laktanya kínzókamráit. Bizonyítékok hiányában szabadon engedték, így to- ■ folytathatta mozgalmi munkáját. A növekvő veszélyek sem riasztották vissza. Negyvennégyben a csendőrnyomozók az akkor tizenhét éves fiát, Károlyt is letartóztatták, ő maga pedig egyik tagja volt annak a tizenhárom tagú bizottságnak, amely Csepel kiürítése, a gyár leszerelése ellen szervezte a lakosság sikeres ellenállását. A felszabad]llás. u}án Kalamárt Csepel fö- bírájává, 1954-ben pedig a kerület tanácsának elnökévé választották. A magyar munkásosztály fia, aki kilencven esztendeje, 1985’. október 16-án született, s akit ellenforradalmi terroristák hatvanegy éves korában, 1956. október 26-án meggyilkoltak, tevékeny eletet élt. 19#j. október 16-án, szerdán. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes. Október 1,8-án, pénteken fél 8 órakor Jevgenyij Nyesztyerenko dalestje. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 es 8 órakor: MARATON ÉLETRE, haj LALRA. sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 e.s 8 órakor: KÉK HEGYEK. Sz., mb et fllm- M éven aluliaknak nem ajánlott! Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél í..„*ra,kor: filmmúzeum. BUDAI CUKRÁSZDA. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A RÓKA ÉS A HOLLÓ. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: MAJMOK BOLYGÓJA. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 5 és fél 8 órakor- PISZKOS TIZENKETTŐ. Sz., mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Művelődési ház: 7 órakor: ORVOSNŐK. Sz., mb., NDK—NSZK—svéd film. 14 éven felülieknek! Emlékezés Erdei Ferencre Előadássorozat, kiállítás, vetélkedő Három Erdei Ferenc nevét viselő intézmény szövetkezett névadójuk életművét tudományos igényességgel bemutató előadás- sorozat szervezésére. A megyei művelődési központ, a Kertészeti Egyetem Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Karának kollégiuma és a Hartai Erdei Ferenc Termelőszövetkezet rendezésében, védnökségével öt előadásra kerül sor, valamennyire szerdán, délután 5 órai kezdettel az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Ma dr. Tóth Ferenc, a makói József4 Attila Műzeum igazgatója és dr. Forgó István, Makó nyugalmazott tanácselnöke p politikus, szociológus, író, tudós életét, munkásságát, közéleti tevékenységét ismerteti. Október 23-án Heltai Nándor, lapunk főmunkatársa azt vizsgálja a Futóhomok megírását, fogadtatását elemezve, hogy miként hatott a Kiskunság Erdei Ferenc szemléletére. A szociológus, szociográfus Erdei Ferenc, ez Huszár Tibor, az MTA levelező tagja, az ELTE szociológiai tanszéke vezetője harmincadiki előadásának a címe. November 13-án dr. Márton Jánost, az Agrárgazdasági Kutatóintézet igazgatóját hallhatják az érdeklődők, aki Erdeit mint tudományszerMA KEZDŐDIK vezöt, az agrárgazdaság tudósát mutatja be. A sorozat november 20-án Romány Pálnak, a megyei pártbizottság első titkárának előadásával — Társadalmigazdasági fejlődésünk és a „futóhomok" — zárul. Az Erdei Ferenc születésének 75. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvénysorozat keretében december 6-án emlékkiállítás nyílik. December 17-én középiskolások vetélkedőjére kerül sor, amely eldönti, hogy ki ismeri alaposabban Erdei Ferenc életművét, a munkásságával kapcsolatos történelmi eseményeket. Gyorsabban, pontosabban A VÄV kunszentmiklósi gyárában készülő kis- és nagyfeszültségű elosztóberendezések házán számtalan kapcsolónak és műszernek kell nyílást vágni. Ehhez a nem könnyű és nagy pontosságot igénylő művelethez szereztek be egy számjegyvezérlésű koordinátalyukasztó gépet. Ezen dolgozik Kovács József. KALOCSA VIDÉKÉN Fokhagymaduggatás fajtajavítással Ismét növekszik a népi gyógyászatban ősidők óta Ismert és használt fokhagyma kereslete. Az igénynövekedés miatt máris bővítik termőterületét híres tájkörzetében, Kalocsa vidékén. A Duna menti községek. főleg Dusnok. Bátya, Fájsz háztáji gazdaságaiban termelik meg a hazai fokhagymaszükséglet mintegy 60 százalékát. Ehhez most ősszel duggatják el a gerezdeket, amelyek július vegén érnek be. Erre a célra a hófehér gerez- dűeket válogatják a termelők, az elszineződött, vagy túl sárgára érett fokhagymának nincs piaca külföldön. A fajta- javításhoz, újabbak előállításához nyújtanak segítséget a Zöldségtermesztés! Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat fokr hagymanemesitői. A meglevők fenntartása mellett új őszi és tavaszi termesztésű fokhagymafajtákat állítanak elő. Üzemi lapok a pályaválasztásról A vállalati és szövetkezeti híradók, üzemi lapok szerkesztőit hívta meg ankétra tegnap a Bács-Kis- kun megyei Pedagógiai Intézet. A pályaválasztási hónap kecskeméti nyitó rendezvényén dr. Czinege Gábor, az intézet igazgatóhelyettese beszélt arról, hogy milyen hasznos az iskolák, intézmények és a különböző munkahelyek közötti kapcsolat. A sokoldalú együttműködés eredményeként az általános iskolát végzettek,. valamint az érettségizettek közül többen juthatnak a képességeiknek jobban megfelelő pályákra. Az üzemi lapok a pályaválasztási lehetőségek ismertetésével, a tapasztalatok közkinccsé tételével kellő segítséget nyújthatnak ebben az érdekelteknek. Az ankéton Juhász Ferenc, a megyei tanács munkaügyi osztályának főelőadója a foglalkozáspolitikai célokról és azok gyakorlatba való átültetésének eredményeiről tájékoztatta a résztvevőket. A rendezvény vitával zárult. DUTÉP-MEGBÍZÁSRA Pótszellőző ablakokhoz Házgyári lakások tömören záró ablakaihoz dolgoztak ki' pót-szellőzőberendezést, úgynevezett légbevezető szerkezetet az Építéstudományi Intézet szentendrei kísérleti telepének szakemberei a Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat megbízásából. A tapasztalatok szerint ugyanis a modern, energiatakarékos ablakok használatakor — számos előnyük mellett — megszűnik az a természetes le- vegőmozgás, amely egyébként az ablak résein át áramlik a szobába. A tökéletes zárás miatt csupán minimális friss levegő jut a lakásba, s emiatt nem egy esetben penészesedés lép fel. A szakemberek által kidolgozott légbevezető szerkezet az ablak alá, a külső homlokzati panellba beépítve óránként 25 köbméter friss levegőt bocsát a lakásba, ugyanakkor a benne elhelyezett hangcsapda révén csökken a lakásba jutó külső zaj erőssége. A berendezést olyan épületekbe lehet beépíteni, ahol természetes vagy gépi elszívóberendezés működik. A termék sorozatgyártása a jövőben megkezdődik, sőt tervezik, hogy a későbbiekben az ablakokat már ezekkel a berendezésekkel egybeépítve hozzák forgalomba. A Delta a füstmentes órákért A másodlagos füst ántalmas- ságával, passzív dohányzás káros hatásával foglalkozik a televízió Delta című tudományos magazinjának október 20-i adása. A műsorban bemutatják a tokiói televízió íiilmtudósítását azokról a világon egyedülálló tudományos vizsgálatokról, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a passzív dohányosok szervezetét milyen súlyos egészségi ártalom fenyegeti. A japán tudósok az eddigieknél pontosabb és hitelesebb tudományos mérésekkel és kísérletekkel igazolták a másodlagos — a cigaretta végéről a magasba emelkedő — füst károsanyagtartalmát, és így a nem dohányzók szervezetét érő veszélyt. A kísérletekben — mint ahogy a filmtudósításbain is látható — először vált ugyanis lehetővé *a kétféle — a beszívott és kifújt elsődleges, illetve a másodlagos — füst közötti vegyi és biológiai különbség lefényképezése. Az állatokon, illetve a nem dohányzó embereken végzett vizsgálatok; egyebek közt a hőmérsékletet, a vérnyomást és a pulzusszámot rögzítő, illetve a helyiségek szénmonoxid-kon- centrációját mérő műszerek adatai megdöbbentően bizonyítják, hogy a másodlagos füst kényszerű beszívásával nem pusztán „apró kellemetlenség”, hanem a dohányosokéval szinte egyenértékű szervi ártalom éri a nem dohányzókat. A különböző kísérletek bebizonyították azt is, hogy a dohányfüst mintegy negyvenféle rákkeltő vegyületéből jó néhány a másodlagos füstben többszörös mennyiségben van jelen, s így a másodlagos füstnek kitett emberre gyakran nagyobb veszély leselkedik, minit magukra a dohányzókra. A hazai egészségügyi kormányzat célkitűzéséinek megfelelően e műsorával a Magyar Televízió is meghirdeti a Füstmentes órák mozgalmat hazánkban. s azzal a felhívással fordul a gyárak, üzemek és hivatalok közösségeihez, hogy a nem dohányzók védelmére maguk is szervezzék meg ezen akciót. Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1985. október 15-1 szám: Az olvasó véleménye. (Üszómellény gyártását és forgalmazását szorgalmazza egy bajai olvasó.) 5 Népi Ellenőrzés, 1985. 10. szám: Szilárd József: Tiborcok panasza. (Célvizsgálat a Kecskeméti Katona József Színház működéséről.) KISOSZ Értesítő,» október 1-i szám: Tudósítás a KISOSZ Országos Sportkupa döntőjéről. (Több Bács-Kiskun megyei sikerről is beszámolnak.) — Országos események magánkereskedők részvételével. „Ki nyer ma?” a vadkerti Szakál-panzió- ban. (Fényképes tudósítás.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Haláleset a borászati üzemben Kéleshalom külterületén, az 5312-es számú út 32. kilométerénél Horváth Zoltán 19 éves helybeli lakos (I. kér. 13.) motorkerékpárjával egy betongyámnak ütközött és életveszélyesen megsérült. Tragédiáját saját maga okozta azzal, hogy figyelmetlenül vezette járművét és letért az útról. Tragikus szerencsétlenség történt hétfőn este nem sokkal hét óra előtt a Bácsalmási Állami Gazdaság bácsszőlősi borászati üzemében. Rozsnyik Lajos 19 éves géplakatos, bácsalmási lakos (Teleki szőlők 32.) emelővillás dízel-targoncát javított, s nem gondolt arra, hogy — ha nem rögzíti a kerekeket — a jármű elgurulhat. Sajnos ez történt, a targonca elindult, és az akna széléhez nyomta a fiatalember fejét. Rozsnyik Lajos a helyszínen meghalt. , A megyei rendőr-főkapitányság az ügyben — szakértők bevonásával — folytatja a vizsgálatot. R. M. Egy pillanatra Erdőszéli szőlőskertben Ha nap süt, vagy eső szakad, Éjjel-nappal ácsorogva, Riasztom a madarakat. Vén madárijesztőnek mondja Gazdámat a felesége ... Ezek szerint sor kerülhet Majd talán egy helycserére? — O — NAPTAR 1985. október 16., szerda Névnap: Gál Napkelte: 6 óra 04 perc Napnyugta: 16 óra 53 perc Holdkelte: 9 óra 00 perc Holdnyugta: 18 óra 06 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 14-én Kecskeméten a középhőmérséklet 7,9 (az 50 éves átlag 10,7), a legmagasabb hőmérséklet 13,9 Celsius-fok volt, a nap 4,7 órán át sütött, és 7,8 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 8,2, 13 órakor 13 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1016,6 millibar (változatlan) volt. Október 14-én Baján a középhőmérséklet 7,1 (az 50 éves átlag 11,2), a legmagasabb hőmérséklet 12,4 Cel- sius-fok volt, a nap 5,2 órán át sütött, és 5 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 7, 13 órakor 13.8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 6,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015.8 millibar (süllyedő) volt. — A DOMUS LÁSZLÓFAL- VÁN. A kecskeméti DOMUS Áruház bemutatót és vásárt rendez október 21-töl 26-ig Lászlófalván, a művelődési házban. Szekrénysorokat, lakószoba- és konyhabútorokat, lakástextiliákat, háztartási gépeket, világítótesteket kínálnak egyebek között, kihelyezett OTP-ügyintézéssel. A község területére ingyen házhoz szállítják a megvásárolt árukat. — Futóhomoktól az aranyhomokig. Ez a címe annak a kiállításnak, amely ma délután 3 órakor nyílik a laiosmizsei általános iskolában. és Mathiász János. Kocsis Pál szőlőnemesítők. valamint Mészöly Gyula zöldségkutató életét, munkásságát mutatja be. A tárlókban eredeti dokumentumok, könyvek, újságcikkek, megbízólevelek kaptak helyet. Egyidejűleg Szőrös József lajosmizsei fafaragó szobrait is láthatják az érdeklődők, október 23-ig. TV-LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint kedden a Budapesten megtartott októberi Tv-lottó sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 4, 9. 3«. 81. 87. — Siemens orvosi műszerek. Budapesten az QMKER bemutatótermében tegnap megnyílt a Siemens cég orvosi műszer ki állítása. Az NSZK-beli vállalat bemutatóját dr. Jusat Lajos egészségügy! miniszterhelyettes nyitotta meg. A kiállításon október 17-ig többek között látható mikroprocesszoros .intenzív betegőrző rendszer. elektronikusan vezérelt lélegeztető készülék, amelv koraszülött és felnőtt betegekkel kapcsolatban egyaránt használható. Megtekinthetők érrendszeri betegségek vizsgálatát szolgáló, valamint sebészeti képerősítő készülékek, kórtermi röntgen- és ultrahangos berendezések is. — BOCSKAI-EMLÉKÜNNEP- SÉGEK. A Hajdú-Bihar megyei Almosd község határában 1604. október 15-én zajlott le a Bocskai István által vezetett sereg győzelmes csatája a császári csapatok fölött. Az évforduló alkalmából kedden Debrecenben, Al- mosdon, Derecskén, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón, Kismarján és Nagykerekiben megkoszorúzták a Bocskai-em- lékművet. — LENGYEL KÖNYV KIÁLLÍTÁS. A lengyel könyvkiadók tevékenységét bemutató könyvkiállítás nyílt kedden Budapesten, a Lengyel Kulturális és Tájékoztató Központban. Az Európai Kulturális Fórum alkalmából összeállított tárlaton több mint félezer kötet látható. Harmincöt olyan könyvet is kiállítottak, amelv klasszikus, kovtárs magyar szerző munkája, illetve lengyelül olvasható magyar drámakötet, költészeti antológia. Az idegen nyelvekre lefordított lengyel könyvek között bemutatják Wojciech Jaruzelski A szocialista megújulásért című, magyarul is megjelent kötetét. — A MUNKÁSAKADÉMIA és az ifjúmunkás-akadémia első előadása holnap délután 15, illetve 17 órakor kezdődik a kecskeméti SZMT Művelődési Központban (Rákóczi út 3). Dr. Verők István, a kertészeti főiskola tanára az emberi kapcsolatok pszichológiai alapjairól beszél. ízléses ajándék Az ifjú asszony nyakkendővel lepi meg férjét. — Ugye szép? — kérdi hozzásimulva. — Mihez jogod viselni? — Azt még nem tudom — tűnődik a férfi, — de hosszú szakállt növesztek hozzá, az biztos! Jogászküldöttség utazik a Vajdaságba A jugoszláviai Vajdasági Jogász Egyesületek Szövetsége elnökségének meghívására ma háromtagú 'küldöttség utazik Bács- Kiskunból Újvidékre. A delegáció vezetője: dr. Greiner József, a .szövetség megyei szervezetének elnöke. Tagjai: dr. Egyedi Ei nő, a megyei szervezet alelnö- ke és dr. Záhonyi Ákos, a vállalati tagozat vezetőségi tagja. Műsorrend változás a színházban Betegség miatt el kell halasztani Szép Ernő Vőlegény című színművének bemutatóját. Az eredeti időponttól eltérően 21-én, hétfőn este láthatják a Katona-bemutatóbérlet tulajdonosai az érdeklődéssel várt vígjátékot. A váratlan akadály miatt módosul a hétvégi program is. Csütörtökön, pénteken, szombaton nem lesz előadás, vasárnap este 7 órakor kezdődik a Szép Ernő-színdarab nyilvános főpróbája. Az elmaradt előadások új időpontjáról a színház értesíteni fogja a bérlőket, a közönséget. — ARBORÉTUM AVAT ÁS. Arborétumot avattak tegnap a Debreceni Agrártudományi Egyetem Karcagi Kutató Intézetében. A botanikus kert kialakítása 25 évvel ezelőtt kezdődött meg, s a negyedszázad alatt mintegy 370 növényfajt — lombhullató fákat, cserjéket, fenyőféléket és más örökzöldeket — ültettek el. Tudományos jelentősége, hogy a szélsőséges ökológiai adottságok ellenére 170 növényritkaságot is sikerült eredményesen megtelepíteni. A botanikus kert egyben jó lehetőséget nyújt a város és a környező települések iskoláinak a növénytani ismeretek gktatá- sához és a védett természeti értékek bemutatásához. — Szerkesztőségi ügyelőéi vasárnap 10-től 18 óráig. Hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. Holnapi lapszámunkból * Sorozatunkban Lukács Lajosnéval. a kiskőrösi városi pártbizottság titkárával beszélget munkatársunk a párt belső életéről, a szervezed munka javításáról. Az interjút a 4. oldalon találják olvasóink. Itt jelentkezünk az Irányjelző ösz- szeáilítással is. A Szovjet Filmek Fesztiváljának megyei programjában szereplő két alkotásról — Utószó. Kék hegyek — szól az 5. oldalon megjelenő filmjegyzetünk. Ugyanitt bemutatjuk Sztárek Andreát, a kecskeméti színház új tagPETOíT NÉPX A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. • Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Pretszinger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 8001 Telefon: 27-61a Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43.— Ft. negyedévre: 1129.—■ Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 01M—IMI