Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-16 / 243. szám

1985. október 16. • PETŐFI NÉPE © 5

SEGÍTETTEK AZ OLVASÓK

• Baka Norbert negyedikest az állatvilággal foglalkozó könyvek érdeklik. (Straszer András felvétele)

Azok a bácsalmási olvasók, akik az elmúlt évben nemigen vetődtek a könyvtár tájékára, s mostanában keresik fel a bibliotékát, bizonyára a fejükben már gondosan összeállított könyvlistáról is megfeledkeznek néhány percre. Az újjávarázsolt könyvtár

— augusztus 20-a alkalmából adták át — megérdemli, hogy egy kis időt a szemlélődésre áldozzanak a látogatók, barátkozzanak a rendkívül esztétikus, vonzó környezettel.

Maga az épület a századfordulón készült. Eredetileg szálloda volt, majd a járási 'bank fiókja lett. A felső szinten a mai napig magánlakások vannak. A tervező

— a belső felújítás során — ragaszkodott az eredeti állapothoz, •megtartották a 'hajdan kialakított boltíveket, s a hatalmas ablakokat.

— A felújítás 1984 szeptemberében kezdődött — emlékszik vissza a nyugodtnak véletlenül sem nevezhető elmúlt évre Szénásiné Harton Edit, a könyvtár vezetője. — A munkálatokat szakaszosan végezték, így ez idő alatt is folyamatosan nyitva tarthattunk. Húsvétra elkészült a hátsó front, ezután fogtak az első teremhez, amelyet példamutató gyorsasággal befeztek.

— Nem akarok ünnepronló lenni, de bővítés ide vagy oda, még mindig elég zsúfoltnak látszik a könyvtár.

— Százkilencvenhatról háromszáz négyzetméterre nőtt az alap- területr-' S ezzel csak enyhültek raktározási gondjaink, de nem szűnték meg. Állományunk 53 ezer kötetes, az olvasók száma általában 1750 körül mozog, bár az átalakítás ideje alatt a forgalmunk kissé visszaesett. A nyitás épp jókor jött — idénykezdésre. A beszerzési keretünk sajnos változatlan, aránytalanul kevés, mindössze hetvenezer forint. Ehhez jön még a minisztériumtól vagy

a termelőszövetkezettől némi támogatás, amire persze nem lehet mindig számítani.

— Az átalakítás, úgy tudom, nem lett volna ilyen gyors és zökkenőmentes, ha nem találnak lelkes segítőkre a helybéli vállalatok, téeszek dolgozóiban.

— így igaz. A Keripar bácsalmási üzemének szocialista brigádjai készítették el az egész galériát. Mintegy háromszázezer forintnyi társadalmi munkát végeztek. A Petőfi Tsz dolgozói intézték a vas tartók, az acélrudak beszerzését és szállítását. A nagyterem bepolcozásához a Művelődési Minisztériumtól és a helyi közművelődési bizottságtól kaptunk támogatást. Amikor azonban a könyvtári bútorokra megkaptuk az árajánlatot, kiderült, hogy ez az összeg távolról sem elég. Ismét a Keripar sietett segítségünkre: elkészítették a polcokat.

— Érdemes lenne a kiemelkedő társadalmi munkásokat név szerint is említeni.

— Gilicze Sándor lakatos, Bal- lai Mihály festő, Palatinszki Imre asztalos, Szénási László asztalos művezető és persze, még sokan mások.

— A műszaki átadás és a nyitás között tíz napnál nemigen telt el több. Jó néhányan ügyködhettek a hurcolkodásnál is.

— Ez ügyben felhívást intéztünk a lakossághoz, s nem eredménytelenül. A határőrség lovas kocsit, a halasi könyvtár autót adott a költözködéshez. A

Keripar nődolgozói segítettek a takarításban, a ruhagyáriak, a

gyermekotthonos gyerekek, a

Sárga Csikó étterem dolgozói, Molnár József tanár és még hosz- szasan sorolhatnám — a hurcol- kodásban. A berendezkedésnél a szakmabeliek, Ramháb Mária, Kovács Pál és Fekete Dezső sietett segítségünkre. Azt talán mondanom sem kell, ebben a zűrzavaros helyzetben támogatóink többsége olvasóink közül került ki ...

Kormos Emese

Művészetünk és Európa

Szófejtő vagy értelmező szótáraink — meglepő módon — alig adnak támpontot arra vonatkozólag, hogy az európaiság mikor is vált irányadó fogalommá nyelvhasználatunkban. Mintha bizony a felvilágosodás (Csokonai), s a reformkor (Kossuth) igazította volna kultúránkat, gondolkodásunkat, eszmevilágunkat Európához. Pedig jóval azelőtt, hogy Batsányi Párizsra — tehát a polgárosodó Európára — irányította volna vigyázó szemünket, megfogalmazódott 1610-ben, latinul, s hozzá külföldön, Szenei Molnár Albert tollával az egyedi nemzettudatokra épülő európaiság normateremtő gondolata, az új magyar nyelvtan előszavában: „Mivel úgyszólván valamennyi európai nemzet nyelvét nemcsak különb-különb könyvekben művelik és ékesítik, hanem a sok nyelv kedvelőinek kedvéért nyelvtani szabályokba is foglalják, úgy tetszett a felséges és hatalmas Móric fejedelmes úrnak, Hessen tartományi grófjának stb., az én kegyes uramnak és Maecenasomnak, hogy a magyart sem szabad elhanyagolni.”

Mérce: a világ

Közismert, hogy századunk magyar progressziója nem kevésbé európai távlatokban gondolkodott: a Nyugat című folyóirat, Ady, Babits, Móricz útja bizonyította ezt; József Attila is az európaiság megtisztító fogalmára hivatkozott, amikor a fasizmustól szennyezett világban Thomas Mannt mint „fehérek közt egy európait” üdvözölte 1937- ben.

Helsinki, 1975 programja csak visz- szaigazolta, amit a magyar kultúrában 1957-től fokozatosan és folyamatosan sikerült érvényesítenünk: a világhoz mérni teljesítményeinket. Megmutatni idehaza mindazt, amit Európa (és Kanada, és az Amerikai Egyesült Államok) érdemeset alkotott, és cserében hírt adni saját értékeinkről.

Óriási hagyományai vannak nálunk a műfordítás-irodalomnak; saját lite- ratúránk megerősödését is szolgálták a külföldi hatások. Nemigen mondhatnánk olyan írót, költőt, művet, akinek vagy amelynek nemzetközi hír jutott osztályrészül, s magyarul egyáltalán nem olvasható. Nagyvilág című folyóiratunk immár több évtizede tudósít a legfrissebb irodalmi újdonságokról. A viszonosság esélyeit alighanem két nagy nyelvterületen ítélhetjük a legkedvezőbbnek: az oroszon és a francián. Eddig is a Szovjetunióban számíthatott irodalmunk a legnagyobb külföldi nyilvánosságra, s újabban a francia kapcsolatok is ugrásszerű fejlődést mutatnak (a nem jelentéktelen múltbeli hagyományok szép kiteljesedéseként). Az, hogy — mondjuk Mesterházi Lajos egyik főműve, A Prométheusz-rejtély megjelent oroszul, kortárs irodalmunk nemzetközi „frontáttörésének” ígéretes mozzanata volt. De — hallhattuk a rádióban — készül már egy magyar eredetű angol költő fordításában Az ember tragédiájának föltehetőleg minden korábbinál sikerültebb átültetése. S ezen a ponton utalhatunk a magyar po-* litika, művelődéspolitika mind eredményesebb erőfeszítéséire a nagyvilágban élő magyar írók, művészek — egyének és csoportok — megnyerése, de legalább az óhaza iránti lojalitásra való késztetése céljából.

Igazodási pontok

Keveset beszélünk Helsinki szellemének egy olyan ösztönző mozzanatáról, amely a szocialista országok jobb, alaposabb, hitelesebb megismerésének folyamatát segíti. Arról, hogy a Szovjet Irodalom című folyóirat révén immár az egyes szovjet köztársaságok irodalmának újdonságai is hozzáférhetőkké válnak a számúnkra. Vagy arról, hogy olyan életművek gyarapodásának a bemutatása, mint például a cseh Vladimir Páralé, a saját jelenünk és közelmúltunk birtokbavételéhez is hasznos, izgalmas viszonyítási lehetőség.

Színházművészetünk 1973 elején — már az enyhülés Helsinki felé mutató folyamatában — tisztázó szakmai viták során keresett igazodási pontokat Európában. Ilyen volt az angol Királyi Shakespeare Társulat magyarországi vendégjátéka, Peter Brook bemutat-; kozása, mely a korszerű formanyelv,' kifejezésmód, játékstílus dolgában igen fontos tanulságokkal szolgált, de ilyen volt a szovjet színházi élet számos — hazánkban vagy a működés eredeti színhelyén megismert — teljesítménye, s köztük: Tovsztonogov s mások vendégrendezései nálunk. Európa „leckéjét” a hetvenes évek közepétől olykor már ígéretesen „rríondták föl” társulataink: Kaposvár, a budapesti Katona József Színház, az Állami Bábszínház, a Győri Balett számos előadása, a Várszínház által külföldre vitt Csíksomlyói Passió bizonyította: csökkentek valamelyest a világhoz, Európához mérendő hátrányaink, s tán egynémely mozzanatban az élvonalban tudhatjuk magunkat. Most újabb vita van éledőben, s nem lehet meglepő, hogy a mérték változatlan: Európa, a világ.

Filmjeink jó híre a felszabadulás után alapozódott meg igazán, s az ötvenes évek közepétől vívták ki maguknak azt a rangot, amelyet mindmáig sikerült megőrizniük. Mégis: aligha véletlen, hogy a Helsinkit követő időszakban eddig sosem tapasztalt szakmai és közönségsiker övezte legjobb filmeseinket világszerte: Szabó Istvánt, Rofusz Ferencet, Gothárt, Erdősst — a névsor folytatható. Bárcsak maga a folyamat sem szakadna meg most, amikor filmművészetünk alkotói feltételei — gazdasági okokból — rosszabbodtak, s egy nemzedékváltás stiláris, tartalmi útkereséseivel is számolnunk kell.

A zene művészei szinte mindenütt és mindenkor a „határok feletti megértés, a nemzetközi együttműködés, kölcsönös megismerkedés eszméjét képviselték. Helsinki gondolata tehát igazan az övék. El is mondhatjuk: Helsinkiben megegyező országokból számos művészt fogadtunk, s tőlünk is számosán mutatkoztak be külföldön. Fogalommá vált már a világban, a kortárs z®n_ei rendezvényeken az Űj Zenei Stúdió, mesterré érő fiatalok e csoportja, mint ahogyan Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Jandó Jenő — bravúros pianistáink művészete is kelendő „exportcikké” vált. Zenei versenyeinkre nem kevésbé özönlenek a világ minden tájáról a magukat megtisztelve érző fiatal tehetségek.

Nemzetközi

koordinátarendszer

S a képzőművészet nem létezhet másképp, csak nemzetközi koordináta- rendszerben. Európa eredményeit sem mostanában kellett bemutatni élvonalbeli művészeinknek, hiszen Európai Iskola néven szerveződött alkotói közösség nálunk a negyvenes évek végén. Oslói, firenzei megmérettetés nélkül Sze- methy Imre grafikai életműve sem gyarapodhatnék azon a szinten, amilyennek ismerjük, Szántó Piroska festészete is teljesebb, hogy az angol Baconnak „a hús esendőségét” kifejező munkáival találkozhatott. S az irigylésre méltóan szép duisburgi múzeum is gazdagodott, amikor 1976-ban két olyan szobrászunktól állíthatott ki, mint az emberiségért szorongó, az ember esélyeit aggódva féltő Saár Erzsébet és Vilt Tibor; Róma művészeti vonzását is gyarapította Varga Imre szobrainak ottani elhelyezése. Adunk is és kapunk is ebben a művészeti kölcsönhatásban. Kurucz D. István érdekesen szólt erről egy intecáiiban: „többször jártam Párizsban, Olaszországban, összejöttem francia festőkkel, és érdekes, mi több, figyelemre méltó, hogy irigyelnek bennünket. Azt mondják, a mi festészetünk háttere, .hinterlandja’ népi eredetű, amely szocialista tartalmú mindenképpen. Náluk pedig már nincs, vagy még nincs ez, és ők úgy vélik, hogy az európai piktúra jövője valahol errefelé, minálunk, Kelet-Európábán dől el.” Szép és jóleső gondolat.

Mindamellett bennünket arra kötelez Helsinki számvetése, a hazánkban ta- náéskozó nemzetközi kulturális fórum, hogy helyünket és feladatainkat újra és újra meghatározzuk, mégpedig valós teljesítmények alapján./ József Attila útmutatása szerint: a „mindenséggel” mérve magunkat; Európához, a világhoz viszonyítva.

K. Zs.

Dongér-csatornát Kistelektől északkelet 10 kilométerre.

A 23. magyar tartalék hadosztály jobbszárnyát a megújuló ellenséges támadás miatt ismét visszavonták.

Az 1. repülő hadtest 180 gépe súlyponttal Debrecentől délnyugatra részerőivel a tiszai fronton támadott.

A VIII. magyar hadtestnek alárendelve: 23. magyar tartalék—

8. m. tar. ho. és az 1. m. pc. ho. maradéka (harcértéke egy zászlóalj). Az LVII. n. pc. hadtestnek alárendelve a 20. magyar

gyalogos ho. és az 1. magyar lovas hadosztály maradéka.

Az Armin légvédelmi harccsoport részei Kecskemétre érkeztek. Az 1. lovas ho. zömének kivonása és gyülekeztetése Kiskunfélegyháza—Alpár—Kecskemét körzetben a hadsereg összpontosítása érdekében.

1944. október 15. vasárnap A 23. magyar tartalék hadosztály jobbszárnyán páncélosokkal támogatott ellenséges erők támadtak, s egy harccsoportját elvágták. Csongrádtól északnyugatra az ellenség az 1. magyar

lovas hadosztály szakaszán helyi betörést ért el.

Az eddigi magyar kormányzat fegyverletételi (Horthy-prok- lamáció) ajánlatának hatása a magyar csapatok harckészségére és moráljára a magyar parancsnokság tömeges hűségnyilatkozata ellenére még nem tekinthető át.

A 23. magyar tartalék ho. jobbszárnyának visszavonása, ami az ellenség ismételt támadása miatt vált szükségessé, befejeződött.

Az 1. magyar lovas ho. Kiskunfélegyháza— Alpár—Koháry- major térségében összpontosulva. A Hortian légvédelmi harccsoport, 1 Luftwaffe zászlóalj Kecskemétre érkezett.

1944. október 16. hétfő.

Az éjszaka folyamán az LVII. német pc. hdt. alárendeltségében lévő 23. magyar tartalék hadosztály és a Giokowitsch-csoport elhagyták állásaikat.

Október 15-i rádióproklamá- ció hatására a hadsereg déli szárnyán, a 23. magyar tart. honál a harci cselekményeket beszüntették. A hadosztály éppúgy, mint a 8. magyar tartalék hadosztálynál jobbszárnyon, ellenséges támadás nélkül visszavonulóban vannak a Kiskunhalas—Pálmonostora—Tiszaújfalu vonalra. A 133. német légvédelmi ezred zömét, a déli szárnybiztosító szereppel, bevetették a kiskunfélegyházi útkereszteződéseknél. Az ezred többi része Kecskemétet biztosítja.

Az 1. m. lovas ho. 2. ezreddel Kecskemét körzetében és attól északra 2 ezrede — egy osztag és tüzérezred, egy osztag nélkül — a vasút mindkét oldalán Kecskeméttől délkeletre 10 kilométerre. A VIII. magyar hadtest harcálláspontja Kiskunfélegyháza.

Elgondolás: Megállítani a jelenlegi főharcvonalat az új rendelkezés céljából, a 23. magyar tartalék hadosztály megbízhatatlan csapatrészeinek leváltása az

1. magyar lovas hadosztály megerősített ezredével.

• A Kecskeméti Közlöny október 16-i száma közli a Száiasi-puccs tényét és az új kormány tagjainak névsorát. Közli vitéz örményi alezredes (volt Héjjas-brigádista) felhívását Kecskemét népéhez, amely szerint „mindenki egyéni érdekét félretéve, teljesítse a mai idők követelte hazafias és áldozatos kötelességeket”.

KÉPERNYŐ

II. József

Sorra elbuktak Németh László szolgáló hősei. Példázatsorsú emberei hiába látják a jobb holnapra nyíló kapukat, hasztalan mutatják föl a jót, fölöslegesen áldozzák föl magukat másokért: megfojtja ügyüket az érdektelenség, a közöny, a mara- diság. Miért? Mert nincs nehezebb vállalkozás, mint az érzelem megújítása, a fölismerő értelem á.ltal. Miért? Mert gyanús az emberék számára, aki megzavarja megszokott életüket, azt követeli: élj másként. Miért? Mert el kényei meskedő korunkban keveseket csábítanak a szellemi túrák.

Nincs magyar író, aki annyira vágyott a színpadi népszerűségre, nincs magyar író, akinek sajátos dramaturgiáját oly sokan félreértették.

Sajnos már nem érte meg fiatalabb művészek új megközelítésében tolmácsolt rendezéseit. Ruszt József VIII. Gergelyét például. A szertartásos játékban kifényesedtek Németh László szó-színházának szépségei.

Ádám Ottó beleélő-beleérző rendezői képessége — egyik méltatója szerint — Németh László irodal- mias színházában bontakozhat ki leginkább. A Madách Színház jelenlegi igazgatója' mindig is kedvelte a konfliktusokat moral izálásban, szép dik- ciókban föloldó stílust, színpadi építkezést. Sokat bíz a színészre, nem vonja el róluk tömegjelenetekkel, világítási hatásokkal, sokkoló szituációkkal a figyelmet.

A kissé késve trónra került II. József életsorsa valóban drámai, a szó köznapi és esztétikai értelmében egyaránt. Tragikus' vétsége: megfeledkezett, meg akart feledkezni arról, hogy alattvalói érző emberek, kötődnek családjukhoz, népükhöz, nyelvükhöz. Az emberek tudata — ha úgy tetszik — hatalmi, politikai tényező. Jaj annak, aki erről megfeledkezik. Parancsszóval — mint említettem —, értelmi ráhatással nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni az embereket. II; József édesanyja azért is volt egyik legkiválóbb uralkodónk, mert átfogó reformintézkedéseit kellő körültekintéssel vezette be.

Félve írom le kisebb fenntartásaimat; helyenkénti erőtlenségei, sablonjai ellenére a péntek esti műsor összehasonlíthatatlanul értékesebb, érdekesebb produkció volt, mint a kifogyhatatlan külföldi krimik. Noha Koltai János II. Józsefként olykor „szavalt”, noha olykor lefényképezett színháznak éreztük a tévéfilmet, mégis azok közé sorolom a péntekit, amikor érdemes volt a képernyő elé ülni.

H. N.

SZÍNÉSZEK

Mester Attila:

Harmadszor ugrik neki a szövegnek, harmadjára, hogy abbahagyja valahol a felénél. Nem megy. Ez még mindig nem igazi. Megtörli izzadó homlokát, ismét nekirugaszkodik.

— Haragudj jobban Klementinára — mondja neki a rendező. — Te egy piszok fráter vagy, egy intrikus alak, egy profi gazember, aki nem bírja elviselni, ha miaki tiszta és szép. Te ráadásul ronda is vagy, aki álmomba se jöjjön elő.

— Értem — nyögi a színész, és negyedszer is nekirugaszkodik. Hangjából szinte süt a gyűlölet. Már úgy haragszik Klementinára — aki egyébként valóban szép és tiszta —, hogy meg tudná fojtani. Ott ül szemben vele, habkönnyű, fodros ruhában, tökéletes vál- lain két pici masni, még a szövegkönyvet is így tartja, félig az ölébe ejtve, mint régi flamand festményeken tartják az ábrándos szemű lányok kedvesük levelét.

— Hű, de haragszom rá — gondolja a színész. — Mindjárt nekimegyek, és megölöm az angyalarcú bestiát, — és mondja, mondja>? a szöveget,

hogy csak úgy fröcskölnek a szavak.

— Ez az! — lelkendezik a rendező. — Így kell. Pontosan erről van szó. Még egyszer elölről.

ötször próbálják végig a jelenetet (egyre jobb), s aztán az előcsarnokban, kifelé sodródva a jól végzett munka után vidáman nevetgélő színészek között látom, hogy az előbb még haragvó „profi gazember” kézenfogia Klementinát, és azt mondja neki:

— Krumplit is vegyél, mert nincs otthon, meg valami húsfélét vacsorára. Én megyek a gyerekért.

W. D.

Megújult a bácsalmási könyvtár