Petőfi Népe, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-27 / 227. szám
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1905. szeptember 27-én született, és 69 eves korában, 1974-ben halt meg Pless László Kos- •suth-díjas karnagy, a Magyar Népköz- társaság érdemes művésze. A Nemzeti Zenedében Fleischer Antalnál tanult zenekari vezénylést. 1929-től 1931-ig a Városi Színház, 1931-től az Operaház korrepetitora, később karmestere volt, aki sóik nagy sikerű operaelőadáson vezényelt. A felszabadulást követően azonnal visz- szakerült a Magyar Állami Operaiházhoz, mint korrepetitor, 1947- töl pedig ő lett a színház énekkarának igazgatója. Nevéhez fűződik az Állami Operaház kórusának újjászervezése. Ez a kórus kiválóan szerepelt a Peter Grimes, a Halka, az Igor herceg, a Turandot előadásain, és önálló hangversenyeken is sikert aratott. Pless László 1947-től karnagyként is működött; emlékezetesek Mozart-tolmácsolásai, Verdi- és Wagner-operák, Borogyin Igor hercegének vezénylése. 1947 és 1949 között a Nemzeti Zenede, majd 1953-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola operatanszakát vezette. 1969-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is eredményesen foglalkozott fiatal operaénekesek és operaénekesnők tanításával. Műfordítói ' > pályázat általános iskolásoknak A Katona József megyei Könyvtár, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Bács-Kis- kun megyei Szervezete és a Magyar Úttörők Szövetsége Bács- iKiskun megyei Elnöksége az elmúlt évek hagyományaihoz híven műfordítói pályázatot hirdet. A pályázaton részt vehet minden általános iskolai tanuló, aki olyan szintű orosz, német vagy angol nyelvtudással rendelkezik, hogy szótár segítségével le tudja fordítani a megadott szöveget. A fordítandó meséket az általános iskolákban kaphatják meg az érdeklődő pajtások. A pályázatokat 1985. november 10-ig kell eljuttatni a Katona József megyei Könyvtárba. Az eredményhirdetésre és díjkiosztásra december első hetében, a gyermekkönyvhéten kerül sor. • Az első és legfontosabb művelet a mosás — itt és ezúttal is asszonyok közreműködésével. (Pásztor Zoltán felvételei) i>S/ ■ oil.,, í J • Munkában a töltőgép- kezelők. • Zárás után sterilizálják a paradicsomot. SZEDD MAGAD! Mi lesz veled. Fehér-tó? „A kunfehértói tó állapota idén sem javult,- inkább tovább romlott” — irja szerkesztőségünkhöz küldött levelében Andrásfay Ernő Budapestről. A gondok, melyeket felvet és javaslatai a megoldásra nemcsak Kunfehórtón, hanem a megye többi üdülőkörzetében is érvényesek. Íme a levél folytatása; „Történt ez annak ellenére, hogy kunfehértói üdülőterületi bizottság alakult, és a községi tanács mindent, amit hatáskörében. tehetett — a tó és környezetének tisztántartása, a vízzáró réteg alóli víz szivattyúzása —. maximálisan megtett a tó érdiekében. A tó melletti 7-800 üdülő nem elhanyagolható értéket, több száz millió forintot képvisel egy jó állapotban lévő tó esetén. Egy iszap- és nád» tenger mellett azonban az üdülők értéktelenné vádnak. Az üdülőterületi bizottság szerint szükséges munkák anyagi fedezetének egy része előteremthető lenne az üdülötulaj- donosok (magánszemélyek és vállalatok, intézmények) által önként vállalandó befizetések révén, továbbá a strand használatáért a jövőben fizetendő belépőjegyek árából. A strand ugyanis mind a mai napig ingyenes. Megítélésem szerint az üdülőtulajdonosok is szívesebben adakoznának, ha a hozzájárulásért mások sem ingyen fürödnének. Az üdülőtulajdonosok évi bérleteket válthatnának vagy célszerűen hozzájárulásukba lenne betudva a strand használata. A tó megmentése jóval túlnő a községi tanács és az üdülőterületi bizottság anyagi és erkölcsi lehetőségein, a teendőket csak regionális ösz- szefogással lehet elvégezni.” Nyitott kapuk Népszerűvé vált, és nagy sikert aratott az elmúlt évben is a „Szedd 'magad” akció, amikor- is a mezőgazdasági üzemek gyü- fppJ^ültetYényeinek 'kapuit megnyitották mindenki előtt. Családostól érkeztek azok, akik úgy gondolták: egy-két napi munkát megér, hogy a piaci ár feléért juthatnak meggyhez, őszibarackhoz, almához. . Az idén folytatódott az akció, a megye gazdaságai közül a Hosz- szúhegyi Mezőgazdasági Kombinát, a kiskőrösi és a helvéciai állami gazdaságok, a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet az elsők között invitálta gyümölcsöseibe a környék lakóit, s adta el alacsony, tehát kedvező áron az általuk leszedett téli „csemegének” valót. Most a Kiskunhalasi Állami Gazdaság is csatlakozott az akcióhoz. A kunfehértói kerületben, a tóhoz közeli almáskertbe várják mindennap (szombaton és vasárnap is) azokat, akik fajtától függően 6—8 forintos érté-* kesítési árért hazaviszik, amit leszednek. A TÜZEK MEGELŐZÉSÉÉRT Kiállítás az SZMT Művelődési Házában Hosszú idő óta országosan felfelé ivei a tűzesetek grafikonja, növekednek a tűzkárok, az égési sérülések, emelkedik a halálos áldozatok száma. Az állami tűzoltóság ereje kevésnek bizonyul a megelőzéshez, ezért fokozott tár- sadalmi összefogásra van szükség. Ezt hangsúlyozta egyebek között Szabó József százados, Kecskemét város tűzoltóparancsnoka, az SZMT Művelődési Ház nagytermében tegnap megnyílt, kiállításon. A mindenki számára tanulságos bemutató 54 tablón dokumentálja részletesen a tűzoltóparancsnok által mondottakat. Az adatok és fotók elrettentőek. Hazánkban 1979-ben 539-en szenvedtek különböző fokú égési sérülést, 149-en tűzhalált haltak, 1983-ban pedig már 549 volt az égési sérültek, 186 a tűzhalálok száma. 1984-ben 959 alkalommal különböző fűtőberendezések 878 esetben pedig a felelőtlenül elhagyott — eldobott — égő cigaretta okozott lakástüzet. Figyelmet érdemel, hogy — leszámítva a természeti csapásokat (pl. a villám okozta tüzeket) —, szinte valamennyi tűznek a gondatlanság, a felelőtlenség az okozója. Az országos képet mutató kiállításról természetesen hiányoznak a megyei adatok. Ezért megemlítjük, hogy .Bács-Kiskunban is évről évre szaporodnak ß tűzesetek. Az idei első félévben 332- szer pusztított tűz a megyében, s ebből 154 — több, imint az elő- ző év azonos időszakában — lakásokban tett kárt. Emiatt tizenöten sérültek meg, öten pedig meghaltak. A félévi tűzkár: 20 millió forint. A városi tűzoltóparancsnokság által rendezett kiállítást vasárnap, 29-én délig láthatják az érdeklődők a szakszervezeti művelődési intézményben. Azután a megyeszékhely néhány iskolájában, majd a Tudomány és Technika Háza földszinti előcsarnokában teszik közszemlére — mindannyiunk okulására. R. M. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a biztosítási díjak postai úton történő befizetésére korábban kiküldött csekkek nem kasználkatík lel: Október hó folyamán valamennyi ügyfelünknek új csekket küldünk. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ 1. SZ. FIÓK Kecskemét, Petőfi S. u. 16. 1886 HÍREK Szeptember 27-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: ÖPARASZT DEKA- MERŐN. Bemutató előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 18—312 óráig: Amatőrök rock-koncertje. Közreműködik: a Ya ya, a Milleneum, az Is. K., a Timur és csapata, az Ars légió, a Tus és az Illúzió együttes. Előzetes . 28-án, szombaton U órakor Clróka Bábszínház. HETET EGY CSAPÁSRA. A BRÉMAI (MUZSIKUSOK. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: FANTOM AZ ÉJSZAKÁBAN. sz„ mb., amerikai film. Csak 16 éven felülieknek. Árpid mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ÁTVERÉS. Sz„ mb., amerikai film. Csak 16 éven felülieknek. Otthon mozi: Szünnap. ' Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A BÉKÁK KIRÁLYT VÁLASZTANAK Stúdiómozi: 8 órakor: VERONIKA VOSS VÁGYAKOZÁSA. NSZK film. Csak 16 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: AD AZ HAJSZA. Sz„ mb., japán film. Csak 16 éven felülieknek. Központi mozi: 4 órakor: KIŰZ A VADASZOSVENYEN. sz., mb., szovjet film. 6 és 8 órakor: HONCSFA- lota. sz., mb., új-zélandl film. Csak 16 éven felülieknek. i KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: HALÁL egyenes ADÁSBAN, sz., mb. francia film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: AJNDROIDOK LÁZADÁSA. Sz., mb., amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. TISZAKECSKE Müvelődésiház-mozi: 7 órakor: ARANYESÖ YUCCÄBAN. SZ., mb., olasz film. NAPTÁR 1985. szeptember 27., péntek Névnap: Adalbert Napkelte: 6 óra 37 perc Napnyugta: 18 óra 312 perc Holdkelte: 18 óra 21 perc Holdnyugta: 4 óra 34 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Szeptember 25-én Kecskeméten a középhőmérséklet 18,2 (az 50 éves átlag 14,8), a legmagasabb hőmérséklet 25,4 Celsius-fok volt, a nap 8,1 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 12,2, 14 órakor 21,1 Celslus- fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1023,3 millibar (emelkedő) volt. Szeptember 25-én Baján a középhőmérséklet 17,5 i(az 50 éves átlag 15,4), a legmagasabb hőmérséklet 25,8 Celsius-fok volt, a nap 6,9 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 12,0, 14 órakor 21,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1023,7 millibar (növekvő) volt. — KÖZLEMÉNY. A Bácsépszer Vállalat közli, hogy a Végvári utcai transzformátor-állomástól a köztemető virágboltjáig lefektetett földkábelt 1985. szeptember 30-án feszültség alá helyezi. A kábel megsértése életveszé-, lyes és tilofe! . (1967) — KÖRNYEZETVÉDELMI EGYÜTTMŰKÖDÉS. Szeptember 24—26-a között Szegeden ülést tartott a magyar—jugoszláv környezetvédelmi munkacsoport. A két ország környezetvédelmi szakemberei tapasztalatcserét folytattak a veszélyes hulladékok tárolásáról, kezeléséről, megsemmisítéséről; véleményt cseréltek egyéb, a két országot kölcsönösen érintő, a környezet védelmét szolgáló témákról is. A jugoszláv delegáció tanulmányozta az MTA Szegedi Biológiai Kutatóintézetének munkáját és felkereste a Kiskunsági Nemzeti Parkot. — Kettős tárlat. Batáné Bertus Terézia festőasszony és Korom Pál (1922—1985) szoborfaragó munkáiból nyílik kiállítás szombaton délelőtt 11 órakor Kecskeméten, a Magyar Naiv Művészek, Múzeumában. A kettős tárlat december 1.5-ig jekinthető meg. — A BÁV A PIACON. A kecskeméti kereskedelmi egységek közül jó néhány él az igazi piac kínálta lehetőséggel. Időszakonként kitelepülnek, hogy a város vonzáskörzetéből érkezőknek, főleg az idősebb korosztálynak ne kelljen üzletről üzletre járni egy- egy keresett holmiért. E hét végén, pénteken és szombaton reggel 7-től 12-ig a BÁV házi szőtteseket,' abroszokat, törülközőket, konyharuhákat és Fékon-ingeket visz ki a piacra. — Baleset. Jánoshalmán szerdán éjszaka Gyöngyösi Jenő 38 éves itörökbáliniti lakos (Márta u. 13.) személygépkocsijával nem tartotta be a kellő követési távolságot és nekiütközött a vele azonos irányban haladó személyautónak, amelyet Szabó Győző 39 éves törökbálinti lakos '(Munkácsy u. 112.) vezetett. Szabó Győző utasa súlyosan megsérült. — Számítástechnikai bélyeg. A posta a négyévenként rendezendő számítástechnikai konferencia alkalmából — az Évfordulók—események ’85 sorozaton belül — október 1-én COMNET '85 elnevezéssel 4 forintos bélyeget hoz forgalomba. A bélyeg Forgács Miklós grafikusművész terve alapján, többszínű ofszetnyomással 2 037 300 fogazott és 4 800 íogazatlan példányban az Állami Nyomdában készült. A bélyegkép egy számítógépes hálózathoz csatlakoztatható terminált ábrázol, amelynek klaviatúráján a konferencián résztvevő, illetve az ott szót kérő országok zászlói láthatók. A displayn COMNET ’85 felirat olvasható. — Légsugárban őrölt timföld. Különleges őrlőberendezést helyeztek üzembe az almásfüzítői timföldgyárban. Az NSZK-ból vásárolt malomban légsugárral őrlik a speciális timföldeket. Így a? a követelményeknek megfelelően patikatisztaságú lesz. Ezeket az alapanyagokat különleges célokrá használják, az egyikből például gyomorsav-megkötő gyógyszer készül. KÜLÖNBSÉG A tárlaton az idősebb néző a fiatal művészhez fordul: — Mondja, kérem, miért festi zöldnek az eget, és kéknek a pázsitot? — Mert én ilyennek látom — válaszolja az ifjú. — Így már értem... De akkor miért lett éppen festő? — MHSZ-ÜNNEPSÉG. A Magyar Honvédelmi Szövetség székházában csütörtökön ünnepélyes keretek között megemlékeztek a Fegyveres Erők Napjáról. Az ünnepségen Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára kitüntetéseket és elismeréseket adott át a szervezet több munkatársának és társadalmi aktivistának. Rész-falugyűlések (Tudósítónktól) Szeptember 23. és október 20. között tizenkét részfalugyűlésen találkozik Bácsalmás városi jogú nagyközség lakossága a helyi párt-, tanácsi és népfrontszervezetek vezetőivel. Az összejöveteleken ismertetik a település VII. ötéves tervére vonatkozó elképzeléseket, és tájékoztatják a résztvevőket a településfejlesztési hozzájárulás mértékéről is. A lakosság véleménye és javas-* lata alapján alakítják majd ki a rendelkezésre álló pénzeszközök felhasználásának tervét. Bácsalmáson elsősorban a gyermekein- tézmények felújítása (például az alsótagozatos iskola építésének a befejezése, a napközi otthon korszerűsítése), az ivóvízellátás javítása, és más kommunális fejlesztések megoldása a legfontosabb feladat. Juhász Jenő — Vásárnaptár. Holnap országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek Szánkon, vasárnap pedig Kecskeméten autóvásár lesz. — KÖNYVVÁSÁR. Kedvezményes könyvvásár kezdődött a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szabadszállási könyvesboltjában. Október 12-ig féláron adják az 1983-iban vagy korábban megjelent ifjúsági, gyermekirodalmi, művészeti, szép- irodalmi és szakmai műveket. — Cirill—Metód-emlékmű Zala- váron. A bolgár származású Cirill és Metód, a szláv írásbeliség két megalapítója közül Metód'halálának 1100. évfordulójáról ebben az évben egész Európában megemlékeztek. Hazánkban október 11-én Zalaváron Cirill—Metód- emlékmű avatással adóznak a szláv írásbeliség megalapítójának. Az Eötvös Loránd Tudőlhánv- egyetem, Bulgáriai budapesti nagykövetsége és Zala megye tanácsa ebből az alkalomból Metód munkásságának szentelt tudományos tanácskozást és -kiállítást is rendez. — Szerkesztőségi Ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig. Hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. 0 Holnapi lapszámunkból I ] A negyedik oldalon építészeti összeállítást közlünk. Egyebek között bemutatjuk Makovecz Imre építészt, több irás pedig azzal foglalkozik; hogyan fér meg egymás mellett a régi és az új, a hagyományos és a modern törekvés az építészetben. Az ötödik és a hatodik oldalon a rá- . dió és a televízió jövő heti I műsora kap helyet. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András igazgató- Szerkesztőság, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-610. Telexszám: 86-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: D29,— Ft. félévre: 288,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában . ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István HU ISSN 0138—Ült