Petőfi Népe, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-03 / 181. szám

• IRODALOM ROMANY PAL Hirdesse bizodalmunkat az emberiség jövőjében* R endhagyó, ünnepi ese­mény részesei vagyunk Ji itt, Kiskőrösön. Egy kert első Szobrainak avatásán, Petőfi szülőházánál. Az alkotások nem Petőfi alakját idézik. Mától több más nemzet fiával találkozhat itt mindenki, aki a költőhöz, a szü­lőiházihoz ebbe a városkába tisz­telegni érkezik. Kezdetnek három — bolgár, olasz és orosz — mű­fordítóval, Petőfi-tolmácsolóval teremtették meg a találkozási al­kalmat. A sor folytatódni fog, mert a találkozásokra szüksé­günk van, hiszen ahogyan Sütő András írja: találkozni jó. Rendhagyónak nevezhető, hogy elkezdődik Kiskőrösön egy szo­borkert kialakítása, ahol Petőfi jeles műfordítói, „lelki testvérei” találkozót adhatnak egymásnak? Egyáltalán: rendhagyó lehet-e a találkozás, a kapcsolat, a megér­tés útját egyengető emberek meg tisztelése? Nem az-e a ter­mészetes, hogy a nyelvi és nem nyelvi távolságokat legyőző köl­tők — és nem költők! — iránti megbecsülésünket így is kinyil­vánítjuk? Sőt: nem kötelessége-e mindenkinek, aki megteheti, | a kölcsönös közeledés elősegítése a népek s nemzetek között? Nem éppen a civilizált ember köteles­sége építeni a megismerés, a megértés és a megbecsülés szép hármasából a holnap harmoni­kus közös otthonát? P etőfi életútja válasz ezek­re a kérdésekre. És az a hazafi fogadtatása, aho­gyan a nép számontartóttá, meg­szerette huszonéves országjáró fiát. És igenlő válasz az is, aho­gyan a lírikus utat talált más népekhez akkor, vagy éppen nap­jainkban. Leonyid Pervomajszkij szovjet-ukrán költő, akinek bizo­nyára szintén lesz itt egyszer majd emlékjele — írja, hogy „Petőfi talán mindenki másnál jobb art tudott harcolni a szó *Elhangzott Kiskőrösön, 1985. július 26-án, a Petőfi-szobor- park avatási ünnepségén. fegyverével és a fegyver szavá­val azért az ügyért, amelyet igaz­ságosnak tartott." És hozzátette: „Szerettem öt, rajongtam érte.” A líra — Illyés Gyula szerint — a fiatalság adománya. Petőfi lobogója — lírája — méltán be­csült. Am az több és más, mint fiatalságának egyszerű tartozéka. Ahogyan más volt szülőföld-sze- retete is. Nemcsak dicsérte, de korholta is, ha kellett. A forra­dalom győzelme után írta: „Ma­gyarország az utóbbi időben so­kat tett, de még korántsem ele­get arra, hogy boldog és szabad legyen...” Életét, alkotásait e küzdelmes cél szolgálatába állí­totta. Felelősséggel küzdött, ha kellett, dacolt, és szó szerint har­colt, hogy előmozdítsa 'népe ja­vát. Költőtársai, műfordítói ezt isrperték fel pályaképében, mű­veiben, életében. A néphez for­dulva írta-: „szerszámnak ajánlom magamat a ti kezetekbe, semmi másnak". A jó szerszámmal, értő, nemes szándékkal pedig gyönyö­rű dolgokéit lehet megformálni, véghezvinni. E z történt itt Kiskőrösön, amikor szívből, igaz öröm­mel gratulálok e szobor- kert létrehozóinak: Szűcs Gábor építésznek, valamennyi alkotó­nak, és a szülővárosának. Az Itt, most és a jövőben emlékhelyet kapó költők, műfordítók bizonyá­ra sok tekintetben különböznek egymástól. Különböző korokban éltek, más-más utat jártak be népeik. Hálásak vagyunk azon­ban mindannyiuknak, mert elvit­ték népünk nagy fiának gyönyö­rű szavait övéikhez, s mert elő­segítették, hogy a mi felfogásun­kat, gondolatvilágunkat, tizenki­lencedik századi életünket, törté­nelmünket kicsivel jobban meg­ismerjék, és megértsék a határa­inkon túl is. örülünk annak, hogy e szobrok, emlékművek itt, a Petőfi-ház tágaibb portáján léte­zésükkel is figyelmeztetnek min­denkit -r- most és a jövőben -- a népek közötti barátság ápolá­sára, nemzeti önismeretre,' sza­vunk határaira és egyben — ha az általános emberi — szavunk erejére,' határtalanságára. Szinte mottója lehetne e kert­nek a már idézett Pervomajsz- kijtól egy 1944-ben Petőfihez írt front-vers két sora: „Találkoz­tunk, bár száz év választ széjjel. Köztünk' nincs per, testvérré tett a kard”. I gen, az azonos célokért való küzdelem „hozta ide” az Omszkban született Leo- nyid Martinovot, a garibaldista Giuseppe Cassonét és a szabad Bulgáriáért politizáló, az Emigrá­ció keserűségét is vállaló Iván Vazovot. A további műfordítók „meghí­vására”, a szoborkert építésére és fejlesztésére itt és most szeret­ném kérni a Magyar írók Szö­vetségét, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsát, a KISZ KB-t, a Művelődési Minisztériumot. Egyben e helyen is megköszönöm az elinduláshoz nyújtott nélkü­lözhetetlen erkölcsi és anyagi tá­mogatásukat. Tisztelettel köszö­nöm a Bolgár Népköztársaság, az Olasz Köztársaság és a Szov­jet Szocialista Köztársaságok Szö­vetsége magyarországi nagykövet- ségétöl tapasztalt kedvező fogad- 3 itatást, s külön azt is, hogy itt megjelentek, eljöttek Petőfi váro­sába. Külön is megköszönöm Hu- bay Miklósnak, a Magyar írók Szövetsége elnökének és Kiss Ist­vánnak, a Magyar Képző- es Iparművészek Szövetsége elnöké­nek mindazt a figyelmet és segít­ségeit, amellyel kezdeményezé­sünk valóraváltását kísérték. A Petőfi Társaság, Kiskőrös város és Bács-Kiskun me­gye meg van győződve ar­ról, hogy jó ügyet szolgál, ne­mes feladatot vállal. Megköszö­nöm mindannyiiuk' munkáját, a szoborparkot átadom Kiskőrös lakosságának, a város tanácselnö­kének. őrizzék, gazdagítsák! Kí­vánom, hogy mindig tisztán, mél­tóképpen szolgálja a nemes, szép célt, amelyért létesült. Hirdesse bizodalmunkat az emberiség jö­vőjében, bizodalmunkat a „világ- szabadság” eljövetelében, hirdesse hitünket abban, hogy „az álmok nem hazudnak”. CSANÁDY JÁNOS:­< ;. v. . ■—-------­CS IZÓCZKI JÓZSEF: Gólyanyár Három vers 'Estnézőben Harmathivó Aranysápadtan jön a nyár. \ viszi a felleget Révülő szürllület — Tücsökzene. égmagas szelek szárnya: kibomlik az este. jön idz este. ' a meredek mennyboltozat, Tótágast a csillagok Nyári alkony: szinte szemmel sem érheted. fénylő, tüskés teste. égre festve. de lenn meleg sugarakkal virul a nyárfa. Vén göncöl habozik. ■ Harmat kerül Viszi a szél a zöld akác if igazit a rúdon. fűre, fára illatát. méhek Hold barát kíséri rá az egész. zsonganak békességet. végig a Tejúton. éjszakára. , szántó-vető a végtelenség. csak a lovak Üstökös ostorok kapják fel nyihogva fejüket, pattannak az égen. aki mögöttük: földre néz. Azon ar-fekete homloka verejtéke világmindenségben. elsistereg a forró sugarakban — napraforgó Hogy te is. nyit teljes tányért, sáraa szirmának arany-koronája Gyors szemhunyással merészen szembenéz. fordítod el fejed. « Jön a nyár. jön. jön. gyerekek, Te nem láttad! — észre sem veszed... futó hátát tüze remeg. Ügy látlak mint a lámpafény. magam is ingujjban várom Kikönyökölt a kin arcod szegletén... hogy rámszakad az izzó ég alatt De ne félj! valami csoda álom. Senki sem vette észre — hogy te is... s EG BY JÓZSEF: CSELLÓ KONCERT KÖNYVESPOLC Ryszard Kapuscinski: A sahinsah A Modern Könyvtár sorozat mindig tartogat valami szenzá­ciót. Az 511. kötet is az. A len­gyel Kapuscinski irta Reza Pah- laviról, Irán utolsó sahjáról, a zsarnokságról, a forradalomról. A szerző nem ismeretlen ha­zánkban. A császár cimű munká­ja 1981-ben jelent meg magya­rul. Foglalkozását tekintve új­ságíró. Hosszú éveken át a len­gyel távirati iroda sajtótudósító­ja volt, majd több lap riporte­reként látta el információval az olvasókat. Majdnem harminc ével töltött külföldön, életének másfél évitzedét pedig a 'harma­dik .világ országaiban. Az idő­szerű eseményekről küldött be­számolói érdeklődést válthattak ki, hiszen huszonhét forradalmat, háborút, puccsot élt át, állt ki­végzőosztag előtt, találkozott ki­magasló, érdekes egyéniségekkel. Legfőbb kötelességének a tényék­hez való feltétlen hűséget, a lá­tottak pöntos és hitéles vissza­adását tartatta. Saját ' meghatározása szerint egy idő után elkezdte inni ön­életrajzi riportjait. A szocialista világ repülő H- portere — ahogy Kapuscinskit nevezik — hazájától távoli vilá­got, napjaink történetének ismert eseményét térképez} fel, tárja ol­vasói elé. A sahinsah alapvető­en dokumentáló jellegű. A szerző nem alakítja át önkényesen a helyzeteket. Irán történelméről nagyvonalúan, de fontos és pon­tos ismeretanyag birtokában ír. Informál Iránról, de ez. az infor­máció nem csupán számadatok­ból, közgazdasági vagy politikai tényekből áll, hanem kiegészül az emberek közérzetéről adott hír­adássál |js. Megfigyelései ponto­sak. Látszólag lényegtelenek, hi­szen például arról szólnak, ho­gyan viselkednek az autóbusz- megállóban Iránban, a szemük sarkából lesik , szomszédjukat, senkii sem tudja, hogy a ■ mellette álló mikor jelenti fel. A feszült­ség légkörét, az egyre fojtoga- / több, fullasztóbb levegőit számos történettel, apró epizóddal érzé­kelteti a szerző. Történetei a sah zsarnoki rendszeréről, az erőt fi­togtató hatalomról — szenvedél­lyel telítették. Érzékletesen írja le a forradalom külső, látható részét: a tömeg megmozdulásait, a tüntetőik menetét, a győzelem mámorát, de jelzi a győztesek táborában kezdődő viszályt is. Könyvében a téma kiválasztá­sa, a feltárt anyag értelmezése és kommentálása, újszerű össze­függésekbe való állítása, az ér­zelmi telítettségű, magával raga­dó személyes állásfoglalása azt bizonyítja, hogy nem egyszerű ri­portkönyvről van szó, hanem va- lóságfeltáró műről. Van olyan megállapítása is, amit vitatunk. Ilyen például az, hogy a forra­dalmakban meghatározó jelentő­séget tulajdonít a lélektani moti­vációnak. Más megjegyzése el­gondolkodtató: „Minden forrada­lom két erő, a struktúra és a mozgalom viaskodásából ált A mozgalom megtámadja a struk­túrát. el akarja pusztítani, a struktúra védekezik, meg akarja semmisíteni a mozgalmat. Mind a két erő egyenlő hatalmú, de különböző tulajdonságú. A moz­galom legfőbb sajátossága a spontaneitás, az elemi dinamikus expanzió és az, hogy rövid ideig tart. Ezzel szemben a struktúrát az inarcia, az ellenállóképesség, és d csodálatra méltó, szinte már ösztönös átvészelő-képesség jel­lemzi. A struktúrát aránylag könnyű létrehozni, ennél össze­hasonlíthatatlanul nehezebb meg­semmisíteni. Jóval túlélheti azo­kat az érdekeket, melyek létre­hozását indokolták." ' , Vitatható, elgondolkodtató, vi­tán felüli — így jellemezhetjük a «szerző megállapításait, és ez így van rendjén a nem minden­napi embereknél. Kapuscinski sem mindennapi ember. Hivatá­sát tekintve gondolkodó, alkotó. Komáromi Attila 1/ a a nyaralásról fo- *** gok beszélni — kezdte történetét Szófüző G., az öregedő író, miközben a törzsasztal feszült figyelem­mel várakozott. — Ránc Já­nos barátom nyaralásáról lesz szó, amely nyaralás teljes egy najrlg tartott. Figyeljetek. Nyár volt, sárga, forró nyár, Ránc, kihasználva az oktatá­si szünetet, .N. faluba indult, hogy ott vészelje át a legme­legebb napokat. Évfolyamtár­sa, Péter hívta meg. Péter azt is közölte levelében, hogy­N. remek üdülőhellyé pátt ' az elmúlt évben, az n-t'tó part­ján tízesével épülnek a vi- kendházak, új mozit, éjszakai mulatóhelyeket kapott a falu, a tó vize forr a fürdő vendé­gektől, az étterem zenészei es­ténként égig ugranak a játék örömében, a nők körme olyan piros, mint a tűz — csak Ránc hiányzik N.-bői. „Ezen segíthetünk", gondolta Ránc, és a levél vétele után néhány órával, felszerelve a nyaraláshoz szükséges hol­mikkal: fürdőnadrággal, fog­kefével, alapfokú némát nyelvtudással, már fel is ka­paszkodott az N. felé induló vonatra. Péterék háza nagy távol­ságban állt a tótól, a kilátás egy háromemeletes társasüdü­lő hátsó falára nyílott. A má­sik oldalon vasúti töltés hú­zódott, a ház mellett, a kert veteménye i között Péter gyakran talált vonatból kido­bott tárgyakat: üvegeket, szendvicseket, újságokat, ese­tenként egy részeg utast. A két évfolyamtárs hosszan veregette egymás lapockáját, és elhatározták, hogy a nya­rat a végsőkig kihasználják. Lógó nyelvvel caplatnak majd a nők után, reggeltől estig fürödni fognak, vihar- ban, hóban, náthában egy­aránt, minden este csürdün- gölöt táncolnak a bár pufogó zenéjére, és disznó szavakra tanítják a külföldi turistákat. A nyár még az övék, még két hónapjuk van, aztán újra be kell ülni az iskolapadba, és hallgatni kell. a tanárok ko­mor előadásait. — Menjünk a strandra — javasolta Péter, aki azonnal bizonyítani akarta, hogy N. üdülőhely lett. BÓLYA PÉTER: — Helyes — mondta Ránc, és magára húzta a csíkos für­dőnadrágot. Egymás mellett bandukol­ták a vízpart felé. A házakon (néha még a budikon is> cé­dulákat láttak: SZOBA KI­ADÓ. Vagy, n-i németség­gel: FREI ZIMMER IST. Vagy egyszerűen: ROOM. A gépkocsik két keréken húz­tak el mellettük, a volán melletti üléseken ott ült a mindenkori stoppos, kislányos mosollyal, gyenge olasz nyelv­tudással, A lányos szaga bal­egyeneseket helyezett el Ránc orrán, á sült halak pénzcsör­gető hangokat hallattak, amint farkukon táncolva, ég­nek tartott orral vonultak el Ráncék előtt. A csapos sör­pisztolyt fogó ujjain három gyűrű csillogott a fekete sző- röcskék között. Két tarkasálas ifjú csőkolódzott egy pádon. A színes plakát hatvansze­replős műsort hirdetettAz állomás illemhelyén, ahova Ránc betért egy pilanatra, hosszú hajú fiú aludt az egyik ülőkén. — Nyaralunk — morogta Ránc, miközben a nadrágját gombólgatta. A strand poros, napos, zsú­folt volt. Ráncék jegyet vál­tottak, aztán óvatos léptek­kel, megfontolt talpakkal gá­zoltak a víz felé, kikerülgetve a mindenfelé heverő halotta­kat — „bocsánat”, pirult el Sz. G. —, mindenfelé heverő napozókat. Néhol tócsákban állt a napolaj, 1 a barna kis- kölykök IhomokpogácApkaí gyúrtak vele., Ä tóba lépcsők vezettek, síkos, hanyattesésre biztató lépcsők. Ráncék a korlátba kapaszkodva lépkedtek lefelé, aztán beletérdeltek a bokáig érő, fura szagú vízbe. Mel­lettük papírosok, konzervdo­bozok, rohadt paradicsomok úszkáltak. — Menjünk beljebb? — kérdezte Péter, és a tó köze­pe felé mutatott, ahol már derékig ért a víz. Ránc kiment, és ■ a zuha­nyozónál lemosta magáról a tó vizét. — Napozzunk — javasolta Péter, amikor Ránc visszatért. — Napozzunk — mondta Ránc János. Leheveredtek a földre, egy szemétkosár és egy halomnyi asszony közé, Ránc a napba nézett, aztán lehunyta a sze­mét. A víz susogott, a nyár zümmögött, távoli csiripelés- nek hallatszott á gyerekek kiabálása. Ránc hirtelen felült, ijed­ten nézett a víz felé. — Te aiyq,világ... — hü- ledezett. A tó fogyott. Már legalább tízméternyi tófenék tűnt elő a töltés mel­lett. Ahol az előbb még a gye­rekek tocsogta^, ott moist szürke iszapé kanyargás hí- nárszálaki, Elmerült játékok látszanak. A fürdőzők kifelé talpalnak, a fogyó vizet néze­getik. A tó széle , láthatóan távolodik a parttól., „Szökik... elszökik a tó”, gondolta Ránc kétségbeeset­ten. „Csinálni kellene vala­mit .. Körülnézett. Az emberek barnán pihegtek a homokon. Tűzött a nap.. A sör prüsz­kölve jött elő a pisztolyból, a szőrös kézen már négy gyűrű díszelgett, félméteres cigaret­tát gyújtott meg egy szőke öngyújtó, lóerő toporgott a ‘ bejárat előtt, a padokon fe­hér foltok száradtak, kártya­lap csattant az állomás la­pos tetejére . . . — Hé, emberek, fogy a tó, nem látják? — kiabált Ránc. Már csak a meder közepe táján volt viz. Az iszapon ha­lak ezrei döglődtek, ugrálva, csapkodva. Csónak csúszott kifelé, oldalra dóit vitorlás vergődött a tó fenekén... A nap erősen sütött, az iszap száradni, gőzölögni kezdett. — Emberek, hát nem lát­ják? — ordított fel Ránc. — Mit ordít? — emelkedett fel fektéből egy hordókövér férfi. — Nem látja? Elfolyik a tó! — Na és? Ott a zuhany, nem? Ránc lerohant a lépcsőn, jutni, gázolni kezdett a tó közepe felé, hátha megtalál­ja és betemetheti az oköt: a lyukat, amelyen át a tó vize elfolyik... A lába beleragadt az iszapba, kínlódva, lihegve erőlködött, a fogyó vizet fi­gyelte, sós izzadság csörgött . a szemébe. ... — Ébredj már fel, te any- nyira ordítasz, hogy már fi­gyelnek — rázta meg Péter Ránc vállát. Ránc felriadtálmosan, da­gadt szemekkel nézett körül. — A fenébe... Elaludtam. Felállt, a vízhez lépkedett, lenézett a töltésről... A tó vize láthatóan fogyott néhány arasznyit. — Ránc rémülten hazauta­zott és a nyár végéig gondo­san ügyelt arra, hogy ne ol­vassa a 'vízállásjelentéseket. Arra nem is gondolt, hogy N. mellett van egy csatorna, amelyen esetenként leereszte­nek valamicskét a tó vizé­ből^ Es így Ránc még hosszú ideig várta az ijesztő hírt: nincs már viz a tavakban — fejezte be történetét Szófűzb G., az öregedő író.-a

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents