Petőfi Népe, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-26 / 199. szám

1985. augusztus 26. ® PETŐFI NÉPE ® 5

Apáti-T óth Sándor fotói az Ernst Múzeumban

Apáti-Tóth Sándor kiállítási katalógusában ezt írja magáról:

„Nem voltam még egészen húszéves, amikor nagy, szent elhatározással végérvényesen és visszavonhatatlanul eldöntöttem: fotográfus leszek. Megteremtem a ,magam mítoszát’ — fotókon.. ,Hősi énekkel’ áljítok emléket parasztember .nagy- szüleimnek, megmutatom a szerelem-szü- letésj.qlm.úlás^, .százezer éve’ bennem kavargó élményét, s rögzítek néhány emlékképet Európáról — fotóim majdani boldog nézőinek gyönyörködtetésére, örömmel jelenthetem: ,a mű’ bevégeztetett. Harminchét éves vagyok.

Az első fényképezőgépem egy ALTIS- SA-BOX masina volt, amivel az első önálló képriportomat 1955. május 1-én készítettem. Először tizenhárom éves koromban szerepeltem munkámmal fotókiállításon. Nemzetközi tárlaton először Tokióban állították' ki képeimet 1965-ben. Első alkalommal a pécsi országos középiskolás fotókiállításon kaptam díjat 1966-ban.

Fontosabb önálló kiállításaim a következők voltak: 1970 Szeged, 1971 Cegléd, Budapest, 1972 Budapest, 1974 Cegléd, Budapest, Nagykőrös, 1975 Karcag, Abony, 1980 Miskolc, Cegléd, 1982 Eger, 1984 Cegléd. Nagyobb kollekcióval szerepeltem a Munkásmozgalmi Múzeumban a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója „Első”, valamint a Nemzeti Galériában a „Második’ kiállításon. Képeim láthatók voltak a magyar fotográfia történetét áttekintő ,Tény-kép’ című kiállításon a Műcsarnokban.

Cegléden születtem, ma is ott élek. Alkalmazott fotográfusként dolgozom, fotóim

számas napi-, heti- és képeslapban, folyóiratban megjelentek. Készítettem könyvborítót, illusztrációs mellékletet, plakátot, prospektust, s több terjedelmes néprajzi sorozatot. Ceglédi felvételeimből két alkalommal jelent meg képeskönyv. Tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetségének. ,Az emberélet útjának felén’ boldogan mondhatom: van néhány ember, akit barátomnak nevezhetek, s akik ugyanezt mondhatják rólam. Büszkeséggel tölt el: ellenségeim is vannak már. Két gyermek szólít apjának. Kívánom: ne csalódjunk túl nagyot egymásban.”

„Legyen

munkátokon áldás!”

Beszélgetés idős Váci Mihálynéval

Váci Mihály tavaly lett volna hatvanéves, de már közel tizenöt esztendeje elment... Bronzba öntött alakja ölelésre tárt karjaival azóta ott áll Nyíregyházán. Szobra előtt mindig van pár szál friss virág.

A költő özvegy édesanyja, nyolcvanöt évet immár maga mögött tudva, ma is a nyírségi városban lakik. Legfeljebb telente költözik egynéhány hétre a fővárosiban élő képzőművész fiához, Andrásihoz. Beszélgetésünk idején kórházban fogadott.

— Kötelességemnek tartom, hogy ápoljam Mihály fiam emlékét — mondotta. — Bármilyen nagy fájdalom egy anya számára gyermeke elvesztése, .úgy érzem, nem zárkózhatok el azok elől, akik felkeresnek, hogy beszéljek fiamról. Ha olvasta a „Legyen munkátokon áldás” című könyvemet, abból sok mindent megtudhat a családról, életünkről.

— Visszaemlékezéséből valóban sok mindent megtudhat a költőről, de Zsuzsa néni életéről is az olvasó. Hogyan született ez a pár éve megjelent könyv, amelyet lapozva joggal gondolhatjuk: Váci Mihály tehetségének jó részét édesanyjától örökölte?

Mihály fiam halála után kezdtem papírra vetni emlékeimet. Mikor a nyíregyházi megyei könyvtár akikori igazgatója, Horváth Gabriella tudomást szerzett - róla, elhatározta, kiadja a munkám. Aztán hogy, hogy nem, fiam egykori barátjának, Fábián Zoltánnak, az Írószövetség azóta elhunyt titkárának kezébe került a kézirat, iki azonnal eltette a pak- samétát. Hónapokon belül, szokatlan gyorsasággal jelent meg, kicsit nekem is meglepetés volt. Férjem is nagyon várta, mikor veheti kezébe, tde •sajnos ő már nem‘érhet-. te meg. Nem sokkal korábban ő is meghalt.

— Az ünneplés, a hatvanadik születésnap idején többet emlegették Váci Mihály nevét, mint az utóbbi években megszokhattuk. Halála után mintha kicsit eltűnt volna az irodalmi köztudatból Váci Mihály. Édes-, anyja szerint mi lehet ennek az oka?

— Mihály egyenes, szókimondó ember volt, aki a fonákságok mellett nem tudott és nem is akart elmenni szó nélkül. Közben talán természetes, hogy nemcsak barátokat szerzett.

— Élete bizonyára nem mindig csak munkából állt. Váci Mihály biztosan szakított időt szülei meglátogatására is.

— Amikor csak dolga engedte, hazajött. Legújabb munkáit Sokszor nekem olvasta föl legelőször, várta, mit szólok hozzá, mi a véleményem róla. Tudta, hogy tőlem csak őszinte szót kaphat. Sokszor nem egyedül érkezett. Költőtársait is magával hozta: Simon Istvánt, Illyés Gyulát. Ilyenkor én főztem nekik, mert azt mondta mindenkinek, hogy igazán jóízűt csak otthon tud enni. Erről jut eszembe: egyszer éppen ebédeltünk — bablevest meg túrós tésztát csináltam, mert azt nagyon szerette —, mikor csöngetnek. Kimegyek, hát Kádár János áll a kapuban. Kérdi tőlem, itthon van-e Mihály? Mondom,- hogy igen, éppen ebédelünk. Kerüljön beljebb! Addigra már Mihály fiam is kinn volt. Később derült ki, hogy küldöttség járt Nyíregyházán Kádár János vezetésével. Mikor ebédre került a sor, Mihály elköszönt/ Szabadkozott, hogy ő bizony édesanyjához megy haza ebédelni, mert az ő főztjével senki nem versenyezhet. Kádár János kevéssel utána tréfásan azt mondta: megnézi Mihályt, mert szerinte biztosan valami csinos hölgyet látogat meg. Mihályt otthon találta, aztán elfogadta a meghívást, s nálunk ebédelt.

— Biztosan számtalan egyéb olyan emléke van költőfiáról, amelyet szívesen olvasna mindenki, akit Váci Mihály személye, élete, munkássága érdekel.

— A „Legyen munkátokon áldás!” megjelenése után biztatott Fábián Zoltán, adjak újabb kéziratot. Szerkesztőségek is kértek írást, hozzá is kezdtem egy újabb könyvhöz, de lassan haladok vele. Fiamról szóló emlékeim mellett seregnyi dolgot szeretnék leírni az életemről: a kenyérsütést, a régi asszo- nyi munkákat, hogyan volt mindez valaha. Úgy érzem, a fiatalokat nagyon érdekli a múlt minden egyes mozzanata, még akkor is, ha apróságok. De hogy mikor lesz mindebből könyv, azt ne is kérdezze, mert nem tudom megmondaná.

Cs. Cs.

SZÉPECf MAGYARUL IT — SZÉPEN EMBERÜL

Szókincsünk tekintélyes része idegen nyelvből való kölcsönzés. Az átvétel leggyakoribb formája az, hogy mind jelentésben. mind hangalakban (ki- sebb-nggyobb változtatással) befogadjuk az idegen nyelvi szót. Ezek vagy meghonosodnak, vagy csak ideig-óráig élnek. Van olyan kölcsönzés is. amikor a szó hangalakját nem vesszük át. csak a jél'entését. magyarán: lefordítjuk őket. Ezeket nevezzük tükörszavaknak.

A nyelvújítás korában, de meg a múlt század derekán is valóságos divattá vált a tükörszavak teremtése. Az még nem lett volna •baj. ha csupán fordították volna, de az idegen szemléletet is meghagyták sok lefordított szóban kifejezésben. Tehát hiába kapott a szó magyar köntöst — azaz hangalakot —. szemléletében, képszerűségében idegen maradt. Nyelvünk nagyon sokat nem fogadott be, de jó néhány meghonosodott például: alapvető, állásvont, befolyás, tetszhalott, és még sorolhatnánk tovább. Ma már néni is érezzük őket íükörszavak- nak.

Az önkényuralom korában igen erős volt a német nyelv hatása. Sok német szó, kifejezés hatolt be tükörfordításban a magyarba. Erre a korszakra esik például a következők születése: ért valami alatt (helyesen: valamin), kívülről tud (=fejből tud), arcába mond (=szemébe mond). És ekkor vált gyakorivá (sajnos, még ma is tart a hivatalos levelekben) az állítmánynak a mondat végére való helyezése. Bizony, telivér germanizmus az efféle: „Kérjük, hogy ... szíveskedjék". E kortól kezdve lép fel nyelvünkben az

úgynevezett nálnélozás és a helytelen ige- kötő-használat. Pl.: „Gyomorrontásnál (helyesen: -kor) tartsunk diétát”. Vagy: kihangsúlyoz. Nyelvművelésünk felvette a harcot a tükörszavak ellen. s azóta szinte félve használ- • juk őket. A túlzások elleni harc helyes ugyan, de nem minden tükörszó rossz és hibás. Ugyan mi kifogásunk lehet a hóna alá nyúl (=segít) kifejezés ellen? A magyarban is képszerű, szemlélete nem idegen — pedig a németből fordítottuk.

Ha nem is túlságosan gyakran, de manapság is keletkeznek tü- körszavak. Az oroszból vettük át például, a következőket: béketábor. érdemes művész, tervgazdálkodás stb. Ezek a magyar szemléletnek megfelelnek. Persze, itt is akadnak hibás átvételek: irányt vesz valamire, élére állítja d kérdést, viszonyul a munkához, stb.

Napjainkban az angolból is veszünk át szavakat tükörfordítással. A légikalóz (air-pirate) szó telitalálat, s megfelelő a légierőd szó is. Az indián nyár (=vénasz- szonyok nyara) kifejezést hallva egy magyar — főként az indiánregények hatására — azonban mást gondol, mint egy angol. Nyelvünkben a vénasszonyok nya-. ra kifejezés szemléletes, így felesleges, sőt káros egy másik — teljesen eltérő képet, hangulatot felidéző — kifejezéssel felcserél-, ni. Alighanem a nyelvi humor témakörébe tartozik a fórró kutya (hot dog) elnevezés is.

A tükörszavak között tehát egyaránt találunk jót és hibásat; elvégre a tükör sem mindig tiszta, gyakran lehet homályos, sőt: lehet görbe tükör is.

R. V. J.

Forró kutya

KÖNYVESPOLC

Ártalmatlan sárkányok

Mióta tv-film, könyv és hanglemez (no meg magnókazetta) formájában a magyar gyermek- és felnőttközönség egyaránt szívébe zárta Süsüt, ezt a jószándékú sárkánylegényt, nem hiszem, hogy azóta bármelyik rakoncátlan óvodás vagy kisiskolás megijedne a hétköznapi pedagógia korábban kedvelt fegyelmezési módjai egyikétől: a sárkánymesétől.

Modern korunk sokat vitatott erényei között emlegetjük az évezredeken át hagyományozódott, minden konkrét alapot nélkülöző- hiedelmek, babonák okainak kutatását, egyúttal azok „trónfosztását. Nos ezt tette most is a Móra Könyvkiadó a Kossuth Nyomdából nemrég kikerült, szellemes gördülékenységgel magyarított és szépen tervezett „Sár- kányos könyv” megjelentetésével. A mű eredeti .belga szerzői , és illusztrátora nem új mesét gyártanak a régiek helyébe, 'hanem élvezetes stílusban, jól felépített logikai gondolataiénettel" vallanak olvasóiknak egy olyan állatfiguráról, amely ezernyi fajta ábrázolása ellenére sosem létezett, de mindenkor — valamilyen érdekből — mást és mást jelképezett.

E könyv Réz Pál átültetésében azt is jelzi, hogy egy, valójában kézlegyintéssel és lenéző mosolylyal is elintézhető témát ismeretterjesztő céllal, akár a tudomány és művészet legjavának bevonásával igenis lehet és kell meggyőzően ismertetni. A szerzők (s ez külföldön sem igazán gyakori!) -komolyan vették tárgyukat; közel harminc művészi alkotás, Illetve részlet elemzésével járják körül a sárkány „tulajdonsága- i”-t, melyekkel az egymástól időben és térben távoleső emberi kultúrák e képzelt lényt felruházták. így vezet a sor az őskövületek furcsa hüllőjéből kibontakoztatott rémisztő, ártó és gonosz, vagy éppen a dicsőségét, jószándékot és segítséget nyújtó misztikus lénytől a mai gyermekek újra kedvelt papírsárkányáig, illetve a Csukás—Bergendy szerzőpáros kedvelt Süsüjéig, aki tiszta és naiv szándékával még a ritka emberi kivételeken is túltesz.

E húszezer példányban megjelentetett könyv egyben izgalmas és szép feladat elé állíthatná a magyar tudományos ismeretterjesztő gárda szépírói vénával megáldott tagjait is; s a Móra Könyvkiadó vállalkozói kedvében bízva erősíthetné a perifériára szorult ifjúsági írók körét, végső soron visszaszerezve a gyermekeknek (is) szóló irodalom tekintélyét.

K. V. J.

A djon Isten jónapot — süvegei meg az öreg- ^ ember, amint takaros házának kapujából figyel.

— Magának is, bácsikám — bökök kalapomhoz, s mintha mozduló ujjaimat, s a kicsi, gömböcfortna öregembert láthatatlan szál kötné össze; ö is mozdul. Elém penderül, mint valami eleven gombóc.

— Gyüjjön be, tiszteljen meg egy pohár borra. Saját termés, innét a kertvégéből, a lugas tükék- ről, boldogult nagyapám ültette őket. Isten nyugtassa szegényt. Fölséges ital, magamnak csináltam, éé magamnak, ugye, nem pancsolok. Én megnézem, amit iszok, mert aki nálam jobban szereti a

" bort, az a venyigét rágja.

, Egy szuszra vágta ki, amit. mondott, s mintha leheletnyire megfárasztotta volna a szó, sóhajt, homlokát törli. Lombosodik bennem a gyanakvás: ugyan, miféle mániákus vénemberrel hozott össze a véletlen, mert a présházak között, a tanyák előtt járja az ilyen megszólítás, invitáció, de vadidegenül, ismeretlen falu főutcáján, dologidőben? Nem baj. Szeretek a sorsom elé menni, s engedelmesen követem pincéjének hűvösébe a majdhogynem guruló vendéglátót.

A lopóval, gyertyával, a gyufával babrál, aztán eltűnik a pincegádorban, s később tiszteletet, áhítatot parancsoló arccal hozza a viasz színű italt. Szertartásosan csurgat a poharakba, azután:

— A fiam egészségére — mozdítja poharát.

— Egészségére.

Jó ital, nemes Hol, olyan, amilyennek a gazdája mondta; ettől nem fáj holnap a fejem. Utána kérdezem:

— Beteg a gyerek, hogy annyira köszönti a borral?

A hűtlen fiú

— Nem beteg az. Hanem, hogy haza jön, azért. Nem cslak a bánat, az öröm is könnyebb, ha megosztja valakivel az ember. Reggel hozta a postás a táviratot, hogy holnap délelőtt végérvényesen megjön. Maiga mit szól ehhez?

Tényleg, mit szólok? Ügy kérdezi, mintha legalábbis kölyökkorom óta ismerném a fiát, s még távozásához is közöm volna.

— Jól teszi. Ügy látszik, megjött az esze, haza húzza a szive, és belátja: a szülői házban a helye.

— Jól beszél — csap le rám a vénember —, nagyon is jól btíszél. Szivem szerint való a szó. Mert tudtam én, hogy ez lesz a vége. A jó szülők házából nem tud örökre elmenni a gyerek. Nem mondom, ideig-óráig megteszi, hajtja a kíváncsiság, meg a vére, hogy máshol jobb, de amint megnyugszik, a vére lecsillapszik, rájön: a legjobb odahaza. Jó szülei vagyunk mink az anyjával. Akárkit megkérdezhet a faluban, és leköphet, ha nem ez az igazság. Minekünk csak ez az egyszem fiunk van, nem adott többet a jó Isten. Babusgattuk, dédelgettük, pátyoltuk, naptól is óvtuk, mindent megadtunk neki, amit a kezünk bírt — ünnepélyes arcot vág az öreg —, mert 6 a mi reménységünk, a szemünk fénye, bizodalmunk és gyámolitónk. Ügy bizony.

— Disszidált az a hűtlen fiú?

— Ügy is lehet mondani, mert hogy itthagyott bennünket.

— Hány esztendeje?

— Advent hetében volt tíz. Éppen annyi — kezét dörzsöli —, de nem bírta tovább. Tudta 6, hogy

mit éreznek a jó szülei, amiért elment. Tudta ő hogy mennyi álmatlan éccákát küldött ránk, és mennyi bánatot. Mást ne mondjak, a Burkus, az a jó kutya is belepusztult a fájdalomba, amiért elment a gazda. Irt is az én szegény párom olyan leveleket annak a büdös kölöknek, hogy még a kőszikla is elkönnyezte volna magát. Szerelmetes fiam, egyszülött gyermekem, tudom is én még minek nem titulálta. Ügy megtáltosodott a levélírásban, mint egy fiskárius. Qsalogatta, édesgette, hívogatta, csak hogy haza jöjjön. Maga mit tett volna? Maga milyen fia apjának, anyjának?

— Én is hazatérnék — fogadkozom.

— Így van jól. Nem mondom, elsőbb kemény volt a gyerek, mint az ágárcafa. És makacs, mint az öszvér. Leperegtek róla a szavak. Szájait. Hogy ő majd feltalálja magát idegenben is, hogy ő megáll a maga lábán, megél a maga kenyerén. Szép is az, jó is az, de amikor ilyen a szülői ház — értetlenül néz, széles kört ir a karjával —, megvan itt neki mindene. A szép ház, a gyepes udvar, a góré, az istálló, a kert, a gyümölcsfák, ez a bor is. Mi kell még? Másutt jobb, azt hiszi? Két esztendeje kezdett megváltozni: Irta, hogy hiányzunk neki, hiányzik a szülőfalu, meg a pólyafészek a házunk kéményén. Két hónapja tán, hogy telefonált is. Meghívott bennünket délre a postára, fél nap is beletelt, amíg bekapcsolták. Tudja, mit kért? Hogy küldjön neki az anyja lekváros papucsot, mert az roppant hiányzik neki. Küldött a párom egy egész kis vékával. Elhiszi, jóember — emeli föl hangját —, hogy az volt az utolsó csepp a pohárban? Három napra rá itt volt a levél, hogy nem bírja tovább, hogy hazajön, ha van számára hely. Én ritkán fogok tollat, de akkor nem bírtam megállni, hogy ne írjak. Még, hogy van-e hely? Hát hogyne volna. Övé itt minden,

őérette munkálódtunk egész életünkben, neki gyűjtöttünk mindent, amink van. A bolond gyerek. Előtte mindig nyitva a szülői ház ajtaja. Az egyszem gyerekünk előtt.

Sóhajtozik, zsebkendőjével piszmog az öreg, s arcán szélesedik a nyugalom, láthatóan története végéhez ért.

— Így volt, ahogy elmondtam. Máma megjött a távirat, az asszony rögtön fölszerelte az új függönyt, mert tudtuk mi, hogy hazajön, és előre megvettük neki, én meg beállítottam a hordozható cserépkályhát a szobájába, az is újdonat új. Ámbátor velünk is alhatik, a mi szobánkban, hogy egyrakáson legyünk, mint annak előtte, mert ugyan Sándor, Sándor bácsi őkelme maholnap, hiszen negyven éves, d§ minékünk csak Sándorka marad.

Ráncai kisimulnak, venyigéhez hasonlatos ujjaival poharát markolja. Magamban a hűtlen fiút kárhoztatom, s ar.ra gondolok: vajon ha a hazának, a szülőföldjüknek hátat fordítók tizede hallgatta volna végig az öregembert, mennyivel több, végleges hazatérésről szóló táviratot vinnének a postások, szerte Magyarországon?

Lekezelünk, elmenőben kérdezem:

— Honnét jön az a hűtlen fiú? Amerikából?

Mintha villám csapott volna közibénk, úgy megkövül az öregember:

— Huhu, még csak az hiányoznál Akkor mi már nem is élnénk az asszonnyal. Tudja, fiatalember, a mi korunkban már a szomszéd falu is messze van. Higgye meg, nem az számit, hogy hány kilométer. Hanem az, hogy itthagyott bennünket. Egyébiránt Egyházaskozárra származott el. Busszal a hetedik megálló.

Varga S. József