Petőfi Népe, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-24 / 198. szám
1 GY. SZABÓ BÉLA NYOLCVANÉVES „Felettünk a nagy vörhenyes ég... • IRODALOM . MŰVÉSZÉT Dokumentumfilm és útkeresés 99 Pukkamcs petárdáik nem köszöntik születése napját, nem ás illene hozzá a zajos ünneplés. A gyulafehérvári vasúti kalauz hetedik gyermeke sohia »nem feledte, honnan érkezett, minit ahogyan azt sem: tehetségének nem vasárnapi elégedettséggel, sokkalta inkább kemény, kitartó munkával tartozik. A Hónapok fametszetsorozat augusztusi képén azonban még ez a példa- arióan szerény, .gyakran magamagával csúfoilkadó művész is ellágyul, és hosszú útra induló, lassú röptű gólyákat úsztat a bonc- hidai kastélypark nádasa fölé. Mivel e hónapban születtem, ide hát metszettem gólyát is — nyomatékosát ja még Verssel a képet, 'hogy a nyolcvan esztendővel korábbi nap — 1905. augusztus huszonlhatodika — kitörölhetetlenül megörökajtődjék. Miként a bonchidai gólyáké, hosszú Valit Gy.. Szabó Béla útja is, térben, Időben egyaránt. Bebarangolta Kínált és Kolumbiát, Finnországot és Mexikót, 'be a két hazának mindet? talpalatnyi "térségét. Már férfikorában, harmincegy esztendősen érkezett az akkor itt szolgálatot teljesítő Esze Tamás tisztetss úr meghívására Szánkra, ebbe az alföldi faluiba, melyet mindmáig hálás fiúi ragaszkodással második szülőföldjeként emleget. Első élményeiről az Erdélyi Helikonban rajzos tudósításban számol be, a később külön könyvecskében kiadott Homokvilágban. Üdítő, a hegyi paitak tisztaságára emlékeztető monda tokban örökítette meg 1936-ban az ideérkezés óráit, a maiinál félszáz évvel korábbi, r.ádfödeles Szánkót: ..Túl puha volt a homokos talaj. is túl nipigy az éebo't. Fiatal Ismerősöm honvágyait és a nén szegénységéit panaszolta. Nóisrád megyei, hegyek közül. való. nem bírta ezt a vidéket. Én csak faltam szemeimmel a sok látnivalót/ A szőlő javában érett, . az akác egyéniként iszínésződcitt. sár-. gíMfa a,z ősz. Felettiünk a nagy vörhenyeis ég szinte kongott. — Azért el tudnék iitt élni akármeddig — mondtam önkéntelenül, talán vigasztalásképp! de mindenesetre az új és meglepő környezet ösztönzésére. Sóhajtás volt a válasz A nap laposodott, vö- rösödött és kíméletlenül igyekezett elhagyni minket. Nádfedelű, lompos kunyhók, mint megvert kutyák hunyászkodtak a homokba cövekelődlött nagy jegenyék mellé. Mellettük egy-egy .óriásszúnyog’. a már alföldi jelképpé vált kútgém. Az if ja vígabban • Szanki utcasarok (tus rajz). a szelíd emberségű alföldi parasztokat; rajzolja, festi, fába metszi élményeit. A művészettörténet ma már e szanki korszakától számítja a halhatatlanságba vezető út kezdetét; a művészi új- , jászületést ez a találkozás hívja életre — ezért tartja második szülőhelyének bizonyára ő is ezt á Bács-Kiskun megyei települést. Legutóbbi, 1982jes magyarországi látogatása alkalmával a szanki vezetők „okos gyülekezetéiben” is megfordulva merült föl először az újirahonosító közös gondolat, egy Gy. Szabó Béla munkáit világ elé táró közösségi ház terve. A művész azóta is elégszer emlegetett egyetlen feltétele — száraz legyen! — a Homokhátságon könnyen teljedolgozik, az öregebbje már nyikorog, zsörtölődik, háta ívalakban görnyed a sok , vízhúzástól, mig egyszer 'bele nem szakad. Messziről gágogás, ugatás és me- keáés hallszik. Szegény emberek laknak itt, és‘ kecske a tehenük .. ■ Festőféle alkotóember nemigen járt korábban erre, megszemlélik hát alaposan a lázasan munkálkodó „csudabugarát” szerte a faluban. Ám a gyakori látogatások jóízűen csendes barátsággá érlelik a kevésszavú homoki» emberek és az ugyancsak szófukar erdélyi művész kapcsolatát. A „rajzmappás kóborló” harmadik, negyedik szanki útja alkalmával már hazaérkezik. Megszereti a számára szokatlanul lapos tájat, mm ül Augusztus (fametszet). Tódor János: Infarktus Megfagyott lila derengés az arcon. Eszméletét elvesztve szemei nyitva maradtak,, a száj mintha a levegőbe készülne harapni. Nem érti, mi készteti árrá, hogy csaknem egy órája figyelje ezt a szisztematikusan rutinszerű küzdelmet * egy ember életéért. Miféle perverz, félelmetes kíváncsiság ez, amely odavonzza a rácsos ablakhoz? Az utcán emberek jönnek és mennek, s mindannyiszor tőle kérdezik, liogy vajon mi történt odabent az étteremben. Észrevétlenül, cigányzene dallamfoszlányaira lopakodott be a halál, hogy kiválassza a maga emberét a jókedvűen nótázó asztaltársaságból. Ók már éppen indulni készüliek, amikor barátjuk invitálására átültek a szomszédos asztalhoz, , ahol Béla bácsi, a nyugdíjas asztalosmester és ősz hajú barátnője múlatta a korántsem Oly drága időt. Szinte irigykedve nézte az öreget, aki hetvennek mondta magát, ám barázdált arcával, tömör, koromfekete bajuszával, csont- keretes szemüvege niögött csillogó huncut szemével hatvannak sem látszott. A társaságában lévő asszonyság, akinek feltűnően fiatalos arca sehógysem volt szinkronban a feketéből hirtelen őszbe váltott hajjal, egyre azt bizonygatta, hogy neki öt kiskorú gyermeke van. S bár ezt senki sem' vonta kétségbe, a nő mégis minduntalan gyerekeiről -beszélt, fényképüket mutogatta, dicsekedett a legkisebbel, aki csak nemrégiben született. De nehogy azt higgyük, hogy ő most magára hagyta őket (mi akkor éppenséggel semmit sem hittünk), vigyáz rájuk a szomszédasz- szony. Értelmetlenül múlt az idő, az életnek igenis vannak efféle üresjáratai, amikor magásíthető. A szankiak ennél többre vállalkoztak. Kerényi József tervei alapján, s a falu lakóinak kétkezi munkája nyomán már növekszik, és még az alkotó születésének nyolcvanadik esztendejében fölépül a közös szándékot jelképező ház, mely a' település kulturális központja lesz az elkövetkezendő évtizedekben. Fábián Gyula újságíró már összeválogatta azt a háromszáz alkotást számláló gyűjteményt, melyet a világhírű alkotó magyarországi munkáiból állított össze, s amelyeket belátható időn belül állandó és időszakos kiállításokon láthatnak a messzi földről idevándorlők, no meg természetesen az egykori nyűttruhás fiúcskák és leánykák fiai, unokái: a helybéli tárlatlátogatók. Gy. Szabó Béla a huszadik századi képzőművészet Petőfijeként halhatatlanságba emelte a kiskunsági tájat. Igaz, a zsörtölődő kútgémek helyett »már az olajkutak himbái bólogatnak, de — és ezt örömmel vette észre legutóbb — .az egykori szegénység ugyancsak múlófélben. Szerencsére idejét múlta az a szemlélet is, mely szerint minden értéket közös csűrbe kell gereblyézni. A helyhez kötődő kulturális alkotások fénye ugyanis újabb értékeket nevelihet-növelhet a' szülőföldön. Ez esetben Szánkon és környékén, a nemcsak aranyhomokjáról s csikósairól híres Kiskunságon. Kozma Huba nyunkat nyüzsgő társaság veszi körül, és mégis... Nem látta, mikor került a padlóra a fehér in- ges, sötét bőrű férfi. Az ősz hajú magyar anya éppen arról fecsegett, micsoda disznóság, hogy a vakációra hazahozott állami gondozottak után ilyenkor is kell gondozási dijat fizetni. Béla bá’ állandósult mosolya elárulta, hogy ő már a világba való belenyugvás békevonatán utazik. Tőlük néhány méterre a piros szőnyegen ott feküdt az élettklennek látszó test; részvétlen résztvevőivé váltak a halállal beárnyékolt emberi színjátéknak. Most, utólag visszaidézve, volt az egészben valami groteszk, vá^lránditó tehetetlenség. Mintha csak tévében nézték volna, borukat kortyolgatva a halállal szemben időközben megkezdődött küzdelmet. . Kibomló tincsekkel hajóit az eszméletlen férfi ajkára egy átlátszó tüllrühás amazon. Lélegzetével igyekezett mozgásba hozni a dermedt szívizmokat; könnyező barna szemében az őrült aggódás szikrái csillogtak. Karnyújtásnyira ültek ettől a némafilmtől, mégis mintha asztalukat üvegbura venné körül; a múlás szigorúan racionális halottkémeiként akaratlan, ám mégis tüntető mindennapisággal. „Az. a nő egész este ivott, még megmérgezi azt a szerencsétlent” — mondta affektálva asztaltársaságukból a rövidre stuccólt frizurás öszes hölgyemény. Két rövidnadrágos-pólós fiatalember masszírozta a férfi mellkasát. Német dokik, súgta oda a tüsténkedő főpincér. Amikor udvariasan felszólították őket, hogy hagyják el az éttermet, szinte szabadkozva tettek eleget a kérésnek. A belső terám homályló iIvegü ajtaja mögött meghúzódó zenészek csak hangsúlytalan árnyak voltak. Látod, mondta neki a barátja, ennyi az élet.. Minden vagyunk, és semmik leszünk — (tette hozzá már ő, természetesen csak magában). De hirtelen a tudat klausztrofóbiájává zsugorodott a mindenség. Nem ismerte a halált, ha a Tisztázandó kérdések , Lnoek egyrészt társadalmi, másrészt szakmai háttere van. Amiként a XIII. pártkongresz- szus is hangsúlyosan érzékeltette:" bonyolultabbak a feladataink, a valóság minden eszközt igénylő 'kutatása létkérdéssé vált, így á dokumentumfilm is hozzájárulhat az útkeresés, a tisztázás, az önmagunkkal való szembenézés folyamatainak elmélyítéséhez. Ami pedig a dokumentaristák hazai fölesz- mélésének szakmai okait illeti, e vonatkozásban két szempont látszik jelentősnek. Világszerte — így nálunk is — roppant mértékben megdrágult a filmgyártás, ezért kevesebb játékfilm készülhet. A dokumentumfilm azonban továbbra is viszonylag olcsó műfaj, a valóságnak nem kell tiszteletdíjat fizetni, nincs szükség költséges díszletekre stb. Másrészt: a filmszakma jelenleg folyó'— e részben már lezárult — átszervezését a dokumentaristák vészelték át a legjobban, s kevésbé küszködnek olyan jellegű sttiáris gondokkal is, mint amilyenek az utóbbi esztendők játékfilmes nemzedékváltását szembeszökően kísérik. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a dokumentaristák körében ne volnának alkotói gondok, viták, tisztázásra váró elméleti és gyakorlati kérdések. Ez év tavaszán például arról folyt eszmecsere, hogy a dokumentumfilm készítője milyen mértékben avatkozhat bele a valóság folyamataiba, s milyen mértékben szabad, kell, lehet nevetségessé, el- lemszenvesssé tennie valakit. S vitatkoztak, vitatkoznak persze arról is: mi a különbség a riport- s a dokumentumfilm között? Van, aki arra esküszik, hogy az életből kiválasztott figurákat valamilyen konfliktushelyzetbe kell hozni, pontosabban»: engedni kell, hogy a kamera előtt éljék a maguk életét, önmaguk lehessenek. Ezzel szemben sokan nem ódzkodnak attól a megoldástól sem, hogy kérdésekkel faggassák hőseiket, akik aztán a kamera felé fordulva közvetlenül mondják el érzéseiket, gondolataikat, amiként a televízió képernyőjén is láthatjuk-hallhatjuk számos esetben. Nem egy stúdió kiváltsága A megéledő magyar dokumentumfilm-művészet- ről szólva örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy a Balázs Béla Stúdió — mely épp az idén részesült a filmkritikusok nemzetközi szervezetének kitüntetésében — isimét nagyobb figyelemmel fordul a hazai valóság ábrázolásának lehetőségei felé (mert volt egy korszak a közelmúltban», amikor meglehetősen öncélú formai kísérletek, polgárpukkasztó hatáselemek uralkodtak el a stúdió munkájában). Balogh Gábor Otthon című filmje részvéttel és megdöbbentő erővel szól azokról az idős emberekről, akik magukrá hagyatva — esetleg hasonló sorsúak- kal összekapaszkodva — tengődnek, s még a bürokrácia,, a lélektelen hivatalosság akadályaiba is beleütköznek. Vajda Péter Hazatérése pedig itt-ott némi formai bizonytalansággal, szépelgő megoldásokkal bár — német ajkú embereket bír szóra a filmkamera előtt. Ok voltak azok, akik. mindvégig hűségesek maradtak magyar hazájuk, szülőföldjük iránt; elszenvedték azokat a sérelmeket, amelyeket a hitíerizmu? miatt méltatlanul zúdítottak rájuk, s szenvedést, megpróbáltatást vállalva szöktek vissza Magyarországra, amikor kitelepítették őket. A dokumentumfilm —, s ez így van jól — nálunk nem egyetlen» stúdió kiváltsága. Készített ilyet más műhelyben például Gazdag Gyula a közelmúltban. Társasutazás című megrázó alkotása nem csupán a negyven év előtti fasiszta rémtettek fölidézése a szenvedések színhelyén, a koncentrációs táborban, hanem a közgondolkodásban ma is létező súlyos torzulásokra is fényt vet — például az antiszemitizmus, a zsidóellenesség . megbúvó, néha azonban nyilvánvaló jelenléte. Moziba is eljutnak Annak ellenére, hogy legújabb dokumentumfilm-. jeintebői izgalmasan áll össze a mai magyar társadalom tablóképe, annak ellenére, hogy ezek a művek fontos lajstromot adnak eredményeinkről és hiányosságainkról, nincs megoldva épp azoknak a dokumentumfilmeknek a moziforgalmazása, amelyek a Híradó és Dokumentumfilm Stúdióban készülitek. Ezek a húszperces, vagy néha hosszabb filmek el-elsikkadnak a játékfilmek vetítése előtt, vagy el laikusoknál (és ki nem az) valamivel többet is vélt. tudni róla. A halál, mint zavaros, agyagtól piszkos-sárga víz egy tizenkét éves fiú megérzésében. Akkor már harmadszor dobta föl a Duna, s ha nővére nem ugrik utána másodperceken belül, végé a dalnak. Miközben sodorta a nagy folyam, kizárólagosait az járt a fejében, hogy immár többé nem focizhat. Nem anyjára, apjára, testvérére — egyedül a játék elvesztésére gondolt. A gyermeki tudat őszintén barbár infantiliz- musa, amikor még el merte képzelni vágyait. . Az élet akkor ■ még maga volt a játék. Ahogy ma felidézi: nem kétségbeesetten, csupán valamiféle szomorú belenyugvással gondolhatott az a srác, ott, a Dunában fuldokolva a halálra. Ma már persze á halál nem rezignált nyuga- lorh, sokkal inkább gyáva kényszerképzet. Ha ez a halál, szánalmas dolog a vég, gondolta, miközben egyre a fiatal doktornő/szőke.hajának játékát figyelte, belemerülve a szemlélődés imbolygó semmijébe. Méltatlan volt ez a leskelődés (meglesni a halált), ám szorongásába vegyült valami, |a számaimon túlmutató drukk' is. Szurkolt ennek a sötét bőrű férfinak, egyfajta humán fair play [nevében: ahogy a gyengébbnek szurkolunk. Figyelte a doktorlány kézét; amint oxigént pumpált a férfi fejére húzott gumimaszkba; kívülről valószínűtlen játéknak tűnt az egész, akár egy légógyákorlat. Szerette volna megszólítani, Ssegitségétről biztosítani, szerette volna szeretni, igen ezt .érezte akkor, szeretni fenntartás nélkül azért, ami, azért, amit tesz. Szeretni a halál miatt, a közhelyeié rohadt valóságával: a halál ellen. — Nem, kérem nem halt meg. Az intenzív osztályon feHszik — mondta másnap a telefonba ia mentőszolgálat ügyeletese. A doktornő nevét is feljegyezte agy papírfecnire, hogy majd esetleg felhívhassa. Persze, mint annyi minden, ez is elmaradt. Hagyományosan erőteljes ágazata volt a magyar filmművészetnek a dokumentumkészítés. Gondoljunk a hat'' vanas évek termésére, a Balázs Béla Stúdió fiataljainak világfigyelmet keltő, tehetséges kirajzására, Sára Sán- ■Hul Huszárik Zoltán, Szabó. István munkáira, a dokumentarista Kovács Andrásnak a gazdaságirányítás reformját filmes eszközökkel támogatÓTelőleg- tő műveire. -"7 ' üiÉB a helyzet napjainkban? — Éledőben van ismét a dokumentumfilm. sem jutnak a közönséghez. Pedig számos alkotása ennek a műhelynek komoly figyelemre számíthat közönségtalálkozókon, nem hagyományos mozielőadásokon. Magyar József például rengeteg közönségtalálkozón vesz részt a filmjeivel, és legújabb — a mozikban is hamarosan megjelenő — munkája, A mi családunk is számíthat „késhegyig menő” vitákra, szenvedélyes elutasításra és rokonszenvre. Körképet ad társadalmunkról, és olyasmit vétet észre, amit naponta meg kellene látnunk, mégsem tudatosul bennünk. Műsorra tűzik a mozikban Zom- bori Katalin rövid dokumemtumfitmjét, a Húzzák a nótánkat cimű alkotást is. A manapság égetően időszerű közművelődés, szórakozás furcsa jelenségét ábrázolja, egyebek között azt, amikor a kocsma s a művelődési ház alkalmilag társul, s valójában mindenki rosszul jár, ami a szellemi értékek gondozását illeti. Talán a képernyő nyilvánossága lehet az, amély ezeknek a filmeknek a hatását nem csupán megsokszorozza, hanem egyáltalán működni engedi, valamennyiünk érdekében. Kőháti Zsolt Ratkó József: Habzó mezőben Habzó mezőben lábalok; tavaszodik, tavaszodik. Fújkálja bársony szájú szél a virágok buborékait. Izeg a világ, mag fülel, kő ugrik, fű tolong, Fa belsejében, még csak a háncs alatt, de már leng a lomb. Esztergakés a napsugár. Üzemi hőmérsékletű a föld — s finom forgácsaként pendülve, zengve dől a fű. Péntek Imre: Betört vitrin i«£ky Mindenkinek fáj az, ami fájhat, mégis nekivágunk a fölszaggatott tájnalk ... Ólomcsizmában, lepkeverdeséssel ki csak magához, ki messzebré ér el. Döbbenten figyeli, mi van velünk, mi történt, mi jogosít föl érteni és sérteni a törvényt? De már kilépünk a kopott díszletek közül, s tördeljük az arcunkra fagyott cukormáz-mosolyt istentelenül! Akkor is, ha a lepkeszárnyat megperzseli a lámpa, s az ólomcsizmés menekülést a mélység magába rántja... Györke Zoltán: Vádlón néz ránk Épült a ház dús veríték-habarccsal s éveket dönt porba egy indulat már akkor tudtuk homok áz alapja álszent csőcselék vigyorog s mulat vak ablakszemmel állunk a fal alatt a gerenda vasszegei voltunk ernyed a kötés kapocskéz-ölelés eldöntötted egyedül a sorsunk mutogathatunk most egymásra gyáván az én-ből s te-ből úgyse lesz már mi kibicek tanulnak a balgák kárán Mondhatjuk már a vérző sebre nem fáj hazudhatunk is egymásnak dacból de vádlón néz ránk egy ártatlan szempár
