Petőfi Népe, 1985. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-16 / 192. szám

1985. augusztus 16. • PETŐFI NÉPE • 5 BÁCS-KISKUN MEGYEI FŐISKOLÁSOK PALICSON LECHNER ÖDŐN-EMLÉKKIÁLLÍTÁS A FŐVAROSBAN Ki a legény a Tisza-gáton? Nemzeti Hajnalban halk duru- zsolásra ébredtünk. A pa- licsi Ivó Lola Ribar Ifjú­sági Munkatábor magyar lakói az ablakon át kém­lelik: vajon eláll-e az eső? Már több napja, hogy az égi áldás keresz­tülhúzza számításaikat: nem indulhatnak munká­ba. Azóta a Vajdaságban is felszökött a hőmérő hi­ganyszála, s minden bi­zonnyal hasznosan töltik az időt a Bács-Kiskun megyéből Palicson tá­borozó főiskolások. Már több esztendős ha­gyomány, hogy két hé­tig Jugoszláviában dolgoz­hatnak a magyar fiatalok, együtt a vendéglátókkal. Két napos látogatásunk során nemcsak ők mond­ják el élményeiket, ha­nem megismerkedünk a jugoszláv építőtáborokkal, s a palicsi mindennapok­kal. A tartomány akciói Zlatko Fiser, a Szocialista If­júsági Szövetség vajdasági tar­tomány elnökségének tagja, a nemzetközi kapcsolatok felelő­se mondja: — Nemcsak a Vajdaságban, ha­nem más tartományban is van­nak hasonló munkatáborok, ahol főképp városrendezési felada­tok várnak a fiatalokra. Mint­egy 40 építőbrigádban kétezren szorgoskodnak jelenleg. A tur­nusok egy hónapig tartanak. A delibláti homokpusztán fásítás, az erdő megvédése a legfőbb ten­nivaló, Fruska Gorán kommuná­lis munkákat végeznek a tábo­rozok a nemzeti park területén, '«í'al-iesooce'.mezöga zd as ágban' fog- * lalkoztatják . őket, s ott vannak a gátakon is. já xiwtmw Szilvia Mihalic, az ifjúsági szö­vetség Bácska Topolya-i közsé­gi választmányának tagja, a pa­licsi munkatáborban a társadal­mi tevékenységért„f elel: — Fontosnak tartjuk — a ba- rátkbzáson túl — a tábor neve­lő hatását. Nagy gondot fordí­tunk az értékrendek kialakítá­sára. Hat bizottságot alakítot­tunk, helyet kap az eszmei, a kulturális, a sporttevékenység. A magyar fiatalok bekapcsolód­nak a programokba, bár nyelvi akadályok azért vannak. A bri­gádesteken ők is fellépnek, s mondhatom: óriási sikert arat­nak. Én az egész nyarat Pali- csőn töltöm. Áprilisban jött ide a táborvezetőség, s októberig maradunk. A turnusok befejez­tével az értékelést készítjük el. Régebben tartományi jellegű ak­ciókon vettem részt, az idén' elő­ször vagyok tagja a vezetőség­nek. Azt meg kell hagyni, bri­gádtagként sokkal több idő ju­tott a szórakozásra, a kikapcsoló­dásra. Több nemzedék együtt — Tíz esztendős a szövetségi akció. Mit jelentemek számodra a táborok? — kérdezem ismét Zlat- kó Fisért. — Az ország minden részéből összejönnek az ifjúkommunisták, s ez a legjobb alkalom a barát- kozásra. Nálunk április elseje a «■ w • Jó időre várva... Bács-kískun megyei főiskolások a palicsi tá­borban. munkaakciók napja, ettől kezdve indulnak a helyi tevékenységek. Az önkéntes ifjúsági munka a szövetség magvát képezi, ezért egyfajta káderiskoláról beszél­hetünk, bár inkább az alkotójel­leget tartjuk elsődlegesnek. Több nemzedék dolgozik együtt, a pio­níroktól a veteránokig. S ha ösz- szebarátkoznak, később a bri­gádklubokban találkozhatnak isimét. A palicsi táborozok a Tisza- gáton kaptak munkát. Hajnal­ban, négy órakor kelnek, majd autóbuszba ülnek, s a környezet- rendezés tennivalóival teljesítik a normát. A legjobban dolgozók elnyerhetik az építőtábori sza­lagot, ehhez 120—130 százalékos teljesítményt kell felmutatniuk. A rohammunkanapokon három­száz százalékkal is büszkélked­hetnek a jugoszláv fiatalok. Mindehhez nem szoktak hozzá a magyar építőtáborozőik... Vass Gyula, a Bács-Kiskun megyei főiskolások vezetője er­ről így vélekedik: — Nincs panasz a fiúk, lányok rriímkájáraf;'“ Hhszötfftégy főisko- íás 3Ött .pl, hat, brig&lhoz; osztot- ^'täk W D'é™ün^et.1^lb’effiutátko- zó est is jól sikerült, magyarnó­tákat énekeltek az óvónőképző­sök, a többiek pedig megpróbál­ták a brigádindulót előadni — szerbül. Ez nagy tetszést aratott a jugoszlávok körében... A gá­ton, most megmutatjuk, hogy ki a legény? Nem panaszkodunk a munka nehézségére, bírjuk az iramot. Csak az eső ne essen! Igyekszünk példát mutatni Pacskó Noémi, a Kecskeméti Óvónőképző Intézet másodéves hallgatója: — Már jártunk a városban, Szabadkán és Palicson is. Bár nagyon' szigorúan veszik a kime­nőt, mindig alá kell Íratni egy blankettát. Este a brigádok ad­nak műsort. Szerencsénk, hogy közülünk ketten is tudnak szerb- horvátul, így ők fordítják a je­leneteket, a dalokat. A jugoszláv fiatalokkal pedig oroszul és né­metül társalgunk. No és: kézzel - lábbal mutogatunk. Kameniczki Eva, a bajai Eöt­vös József Tanítóképző Főisko­la diákja: — Lényeges különbséget Iá­tok az otthoni építőtáborok és az itteni között. Jártam az NDK- ban is, négy hétig táboroztam ott. Elfogadtuk, megértettük a palicsi követelményeket, igyek­szünk példát mutatni a munká­építőművész Máig uem csitultak el úgy látszik a viták századunk nagy magyar építészének munkáiról. (Cgy, ahogyan kortársa,. Csontváry első kiállítása is heves polémiát robbantott ki.) Erről tanúskodik, hogy még a száznegyven éve született Lechner Ödön emlékére rendezett látványos kiállítás ven­dégkönyvébe is jutott a hitetlenkedő megjegyzésekből. „Me­sés” stílusát az egyik látogató túl valószerűtlennek ítélte, véleménye szerint — például — az Iparművészeti Múzeum szinte egy zseniális giccs. Jelkép. ■ ban. Amin viszont változtatni kel­lene: több ruhát adjanak, hiszen egy öltözékben dolgozunk, ebben mehetünk ki a városba, s a tá­bor területén Is viselni kell. Így állandóan mosunk, hogy tiszta legyen az egyenruhánk. Török Juli, szintén óvónőkép­zés: — Mit dolgozunk a Tisza-gá­ton? Gereblyézünk, gazt írtunk, a fák hajtásait vágjuk le. Meg­szoktuk a nem kimondottan lá­nyoknak való munkát, már a hólyagok is eltűntek a tenye­rünkről. Barátkozás délután A palicsi tábor irodájában ál­landóan csörög a telefon. Nagy a nyüzsgés, a délutáni progra­mot szervezik. Szavity Miliszav parancsnokkal és helyettesével, Katona Andrással beszélgetünk. — Jól dolgoznak a magyar diá­kok, s megértik egymást a mi fiataljainkkaL Hallottuk, hogy néhány probléma felmerült. A kimenőkkel kapcsolatban azt mondhatom, hogy ezeket nem tartjuk annyira fontosnak. A célunk az, hogy a táborban ba­rátkozzanak a fiatalok, hiszen a délelőtti munka közben erre nemigen van módjuk. A másik: a hangosbemondón csak szerbül tudatjuk az információkat. A jö­vőben igyekszünk magyar nyel­ven is közölni a tájékoztatást, hi­szen vannak közöttük olyanok, akik beszélik a nyelveteket... Szemerkélő esőben búcsúzunk a palicsi táborlakóktól. Sokan a körlet körül sétálnak, persze nem tétlenül, a reggeli takarítást vég­zik. Gládában állnak a kapák, a talicskák. A tábor főterén pedig büszkén magaslik az „emlékmű”, a kompozícióba illesztett két ta­licska. Hirdeti, hogy Itt szorgos­kezű fiatalok adnak egymásnak randevút, minden nyáron. Borzák Tibor Biztos azonban, hogy a Mű­emléki Felügyelőség vármegyéd­ben kiállítótermébe ellátogatók többsége másként minősíti az el­hivatott mestert, ki a századvég és a századelő más területein működő alkotókhoz hasonlóan magyar gyökereken szerette vol­na felépíteni az új kultúrát — éppen akkor rádöbbenve erre, amikor Európával közvetlenebbé vált gazdasági és szellemi kap­csolatunk. Egy Lechner-hfvő szenvedélyes ellenvéleményben írta a vendégkönyvbe: korunk amúgy is túlságosan észelvű, a mesére érzékeden embereinek ma is éppen az ad örömet és iz­galmat, ha belefeledkezhet egy- egy Lechner-épűlet színes ke­rámiákkal díszített romantikus homlokzatába. Sokan és sok mindenben aka­dályozták Lechnert, számtalan elképzelése megvalósításában. Sokszor kénytelen volt megal­kudni a szűkös pénzügyi lehető­ségekkel, talán mégsem cserélt volna a mai tervezőkkel. A szé­pen rendezett dokumentumokból, a mester által készített szemgyö­nyörködtető tervvázlatokból, fo­tókból álló kiállítás tanúsága sze­rint jónéhány városnak dolgoz­• A víztorony terve. Miért vállalják mégis? (3) — Ha most azt mondom, hogy szeretem a sportot, nem ve­szed komolyan. Ezt már any- nyian mondták... Tudod, mi adott nekem erőt? Én a pályám különböző szakaszaiban, külön­böző minőségekben, sokszor csak egyszerű szurkolóként olyan em­berek, olyan társaságok közelé­be kerülhettem, mint annak ide­jén a Granek-féle nagy kajako­zó, kenuzó, gárda, aztán a Széchy Tamás-féle úszóiskola. Hargi- tayék időszakában, vagy a He­gedűsék, Benedekék vezette, Bal- czóék fémjelezte öttusasport, leg­utóbb pedig a birkózóké. Von­zódtam a fanatikusokhoz! A ma­gyar sport nagy megszállottái sohasem számolgattak, vagy ha számolgattak is, mindig csak azok után, hogy eredményt ér­tek el. Ezeknek a csodálatos sportembereknek majd mindig akadtak ellenségeik, majd min­dig akadtak „ügyeik”, mégsem torpantak meg, valami fantasz­tikus belső erő tüzelte őket, még akkor is, amikor kiderült: bizo­nyos közegekben már nem tud­ják megvédeni őket az dskóló- dókkal szemben, a középszerűek­kel szemben. És persze... Nem­csak .a megszállottak hite hatott rám. Egyébként is olyan voltam, vagyok, mint egy bulldog: akár­hányszor agyonütnek, feltáma­dok, és képes vagyok elölről kez­deni mindent... Jakabházy tényleg sok-sok mindent túlélt, átélt, lenyelt. Milyen jó lenne — jut eszem­be —, ha minden tehetségünk ilyen bulldogtermészettel lenne megáldva! De sajnos, nagy részük — mint az alkotó emberek többsége — érzékeny, megtéveszthető, „kibo­rítható'’. Hol van már az az idő, amikor egyértelműen lelkesedtek a „Granek-fiúk”-ért, a Balezókért, a Széchy Tamásokért! Ha kihú­zom a szerkesztőségi szobám Író­asztalának jobb felső fiókját, egy furcsa korszak jellemzőjeként huszonegy névtelen, rágalmazó levél tűnik elő belőle — mind­mind a magyar úszósportiiak olimpiai és világbajnokokat ne­velő Széchy Tamás ellen íródott! Hol van már az az idő, ami­kor a bizonyított tehetség, a meg­cáfolhatatlan siker elegendő érv volt a vitákban, az „ügyek­ben”? ... Talán, ha éreznénk: akiknek kell, azoknak van szemük, ere­jük, hatalmuk, befolyásuk ahhoz, hogy kiálljanak a sportért élő­haló volt sztárokért, mai szak­emberekért, versenyzőkért! Ha megtalálnák az ő nagyobb, mél­tóbb, serkentőbb anyagi megbe­csülésük módját! És persze, ha nem a fúrkilók, az áskálódók kerülnének ki győz­tesen, tisztán és makulátlanul az • Pólya Tibor: Lechner Ödön. (Valószínűleg 1911-ben, Kecske­méten készült.) hatott. Rengeteg középületet; ok­tatási intézményt tervezett, szá­mos izgalmas budapesti bérház is az ő hírét tartja fenn. Látha­tunk a kiállításon templomterve­ket, kastélyokat, villákat: meg­tört síkjaikkal, a ma újra diva­tos üvegablakaikkal és lágy, harmonikus berendezésükkel egy, a mi nézőpontunkból feltét­lenül vonzó, mozgalmas környe­zetet teremtenek. Korunkból visszanézve ki­sebb távlatban gondolkodtak azok, akik felhasznált motívuma­it nem találták eléggé eredetien népinek és azok a nyugati kul­túrában bízók, akik szerint nem létező stílusokat ötvözött egybe. A valamihez való hűség mellett ugyanis a teremtőerő is igen fon­tos egy olyan nagyváros színesí­tésénél, mint amilyen a század- fordulón gazdagon burjánzó Bu­dapest. Ne feledjük, Kecskemét is olyan település, amelynek városi stílusjegyeit a Lechner által meg­álmodott tanácsház jelölte ki. Ehhez társult néhány szecessziós épület, amelyet igazi városmag hiányában mostanában oly félt­ve óvnak Kecskeméten, amit az idelátogató turisták megcsodál­nak. Más idekötődő munkái is szerepelnek a kiállításon. A Rá­kóczi utat az ő csillogó-villogó, egy Rákóczi-emlékművel kom­binált víztornya zárta volna le, ha tovább élhet Kada polgár- mester, ha nem jön közbe a vi­lágháború. ö tervezte az egyko­ri Rudolf-laktanyát. Látható a tervezett kecskeméti elmekórház és fürdőház terve is. Mint isme­retes ezek térvek maradtak. A kiállításhoz készített' tartal­mas, szép, nyomdateehnikailag viszont minősíthetetlen kataló­gusban idézett cikkek is tudat­ják: már sok kortársa úgy érez­te, hogy érdeménél kevesebbre becsülik az.egyik legnagyobb ma­gyar építészt. Sohasem tanítha­tott egyetemen és csak kávéházi törzsasztalánál adhatta közre ötleteit, ismertethette a magyar építészet fejlődéséről kialakított nézeteit, javaslatait. Hatását el­ismerő tanítványai, a követésére szövetkezett fiatal építészek ar­ról tanúskodnak azonban, hogy a századelő forrongó művészi kö­reiben, életében tisztelték Le­chnert,- aki — bár azóta az épí­tészet rendkívüli mértékben, sajnálatosan nemzetekfelettivé- vált — a mi' számunkra mégis megteremtett egyfajta magyar stílust, amelynek féltve mentjük maradványait. Dicséret illeti életműve jelen­tőségét tudatosító kiállítás ren­dezőit: Pusztai Lászlót és Hadik Andrást. H. Gy. igazi tehetségek körül keletkezett ügyekből és álügyekből. Egyálta­lán: ha ügyek végre nem a szor­gos tehetségek, a hirt, nevet szerzett sikeres sportemberek, ha­nem a sportból csak megélni akarók körül keletkeznének!... Jakabházy már indul is: a TF- ről jött, a műjégpályára siet, most éppen egy fenenagy terven töri a fejét. Szeretné elérni, hogy az iskolák nagy többsége azon az icipici és túlzsúfolt városligeti műjégpályán tartsa a testneve­lésórát, amelyen már a század- fordulón is több jég volt a kor­csoly ázásra, mint ma. Sokszoro­sított felhívásokat küld szét, a maroknyi pályafelülettel és a maroknyi idővel próbál gazdál­kodni, hogy mindenkinek marad­jon belőle: a diákoknak is, a kedvtelésből korcsolyázóknak is. Közben persze tanít, aztán bir­kózókkal, labdarúgókkal lelkizik^ előadásokra készül, jégkorong­szaklapokat fordít, és böngészget. Lehet, hogy eközben nemegy­szer felemeli a hangját, vagy ép­pen figyelmetlenségből, idő­hiányból megsérti, megbántja azokat is, akiket a legjobban szeret. Ellensége, ellenlábasa bi­zonnyal volt, és akad ma is. Mégis boldog embernek tet­szik. Az ipari tanulóknak tartandó' újabb ankétot pedig készségget. elvállalja. Nagy terhet vesz le váltamról vele.... (Következik: Akik példát mu­tattak.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents