Petőfi Népe, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-12 / 162. szám

1985. július 12. • PETŐFI NÉPE 5

GYÖNYÖRŰ KÖRNYEZETBEN — KÉT HÉTIG BAJÁN

A muzsika bűvöletében

Másfél évtizede minden nyáron összegyűlnek a Petőfi-szigeten a zenészfiatalok. Régebben a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága Művészet és Ifjúság Táborában töltöttek együtt napokat a képzőművészekkel, a táncosokkal. Tavaly már külön turnust szerveztek a bajai városi és a megyei tanács, a Magyar Zeneművészek Szakszervezete, a Zeneművészek Szövetsége, az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete támogatásával. Gyönyörű környezetben zenélhetnek az ország minden tájáról Bajára sereglett fiatal muzsikusok: a Liszt Ferenc Állami Zeneiskolában.

9 Kovács Béla klarinét művész

és tanítványa: Kiss Tibor.

Fokozott zenélési kedv

A pihenés óráit a Radnóti Kollégiumban tölthetik, szintén a szigeten. Ez utóbbi helyen találkoztunk a tábor egyik védnökével, Pongrácz Péter Liszt-díjas, kiváló művésszel, a Zeneakadémia tanszékvezető egyetemi tanárával, aki az oboa mesterkurzust vezeti Baján.

— Sok zenei tábor van már az országban, például Barcson- a rézfúvósok, Nyírbátorban a vonósok találkoznak nyaranta. Azt tartom szerencsésnek, ha sikerül valamilyen profilt kialakítani. Baján is erre törekszünk, az idén mesterkurzusok teszik gazdagabbá a programot. Az oboa és a klarinét nyolcnapos tanfolyamain főiskolai hallgatók és fiatal művészek vesznek részt. A Pro mu- sica-tábor lényegét abban látom, hogy reggel héttől este tízig a zene szolgálatában állnak a diákok, persze a kikapcsolódásra, a fel- töltődésre szintén jut idő. Gyakorlás közben egymástól is sokat tanulnak a növendékek. Kamarazenekarok alakulnak, s ez a zenélési kedvet fokozza. Itt olyan fiatalokkal találkozhat, akik élethivatásul választották a zenét. A táborozok felmérhetik, hol tartanak tudásban, a más intézményekben tanulókhoz képest. A művésztanároktól pedig újabb impulzusokat kaphatnak, hiszen más szemszögből világítják meg a kurz,us anyagában szereplő darabokat.

Résztvevők

külföldről

Csetényi Gyula SZOT-díjas fuvolaművész, a budapesti Zene- művészeti Szakközépiskola tanára a Pro musica-tábor művészeti vezetője:

— Nyolcvanhét szakközépiskolás és főiskolás jött el Bajára, tíz tanár és nyolc korrepetitor foglalkozik velük. Itt nem az alapoknál kezdik, a technikai tudás birtokában a művészi előadáson, valamint az együttmu- zsikáláson van a hangsúly. Olyanok is vannak a táborban, akik a Zeneakadémia egyetemi tagozatára járnak, mások pedig nemzetközi versenyre készülnek. Három nyugatnémet diáklány, egy kanadai klarinétos és tanár,,s két osztrák vendégünk is van.

Július első két hetét Baján töltik a fiatal zenészek, de nemcsak a „falak” között, hanem bekapcsolódnak a Bajai Nyár programjaiba, színesítik a város kulturális kínálatát. A tanítóképző dísztermében a kanadai Walter Delahunt zongoraművész, a bécsi zeneakadémia tanára adott hangversenyt, Ella István orgonaművész a belvárosi templomban Bach-műveket tolmácsolt, prof. Georg Arányi-Achner

(Graz) szerzői estjét a szerbtemplomban rendezték meg. Zárókoncerttel fejeződött be a mesterkurzus, július 8-án. A növendékek is többször dobogóra léptek. A gálaműsor július 13-án, szombaton lesz, a békéscsabai Szimfonikus Zenekar (vezényel: Sugár Miklós) közreműködésével. Pándi Marianne muzikológus

Bach munkásságáról. Juhász Előd pedig Handelről tartott előadást a táborozó muzsikusoknak. A növendékek is számot adnak a Baján tanultakról: Tihanyi László fiatal zeneszerző tizenhat hangszerre komponált modern darabot, amelyet elő is adnak.

Régi

és új lakók

Duhavölgyi Mária — fagottos — a pécsi Zeneművészeti Főiskola másodéves hallgatója másodszor vesz részt a Pro musica-tá- borban:

— Voltam már a pécsi nemzetközi táborban is, ahol ugyancsak sokat tanultam. Baján alkalmam nyílik arra, hogy szólódarabokat gyakoroljak, s megismerjem diáktársaimat. Egy tömörített félévnek is felfogható az itteni két hét. Mindenki segítőkész, nincs versenyszellem, tárgyilagosan bíráljuk meg egymást. Ez ösztönöz a további munkára.

Píron Gabriella a szegedi konzervatórium negyedikes diákja, Kiss Tibor pedig a Zeneakadémia elsőéves hallgatója. Mindketten először táboroznak Baján. Mint mondják, nyáron sem lehet hosszú pihenőt tartania annak, aki komolyan veszi a zenélést. Bajára nem nyaralni jöttek. Gabi, a fuvolás a Zeneakadémiára szeretne bejutni, s oda évente

kettőt vesznek fel! A táborban készülhet a nagy erőpróbára, s az országos szakközépiskolai versenyre is. Tibor azt tartja jónak, hogy olyan tanárokkal kerülnek kapcsolatba, akik évközben nem oktatják őket, így más hibákat vesznek észre. A tanévben kevés idő jut a kamarazenére, a táborban erre is van mód. A mester- kurzuson pedig még magasabb szintű ismeretanyagot sajátíthat el Kovács Béla klarinétművésztől, a budapesti Zeneművészeti Főiskola, tanárától.

Az erlangeni zenegimnázium három utolsóéves növendéke, Cárén Forster, Cornelia Haas és Anette Mahr hegedűn játszik. Az NSZK-ban szintén vannak hasonló táborok, amelyeket az ifjú zenebarátok ottani szervezete támogat. Ott inkább zenekarok találkoznak. Baján jól érzik magukat a német lányok, tetszik nekik a város. A táborban az orosz hegedűiskolával ismerkednek meg; az erlangeni intézményben a francia hagyományokon alapuló oktatás részesei. Hogyan hasznosítják majd a Baján tanultakat? Inkább csak „kirándulásnak” tekintik a tanfolyamot.

*

A Pro musica-tábor célja, hogy lehetőséget teremtsen a zene magasabb színvonalú művelésére, gazdagítsa a humánus értékeket,' s az igényes zenéléssel az emberek közötti kapcsolatok tartalmassá váljanak. A jelek szerint mindezek meg is valósulnak Baján a fiatal muzsikusok között, akik a zene bűvöletében töltenek el két hetet...

Borzák Tibor

Bán Zsuzsa:

Hideg vän

Állandóan fázott az utóbbi időben. Belül fázott, ahogy sohasem még, és ettől fehérré vált az arca, melynek előnytelen sápadtságát csak még jobban kiemelte a fokozottan kifestett szemek látványa.

Amikor a kislányával egyedül maradt, eleinte készek voltak — azok, akik között élt és dolgozott — együttérezni vele, de aztán részleteket is megtudtak az úgynevezett családi „tragédiából”, s egymás után elfordultak tőle. A volt férj albérletben lakott, és keresete jó részét gyerektartásra fizette azzal együtt, hogy gyakorlatilag szinte soha nem láthatta a kislányát. Ha Melinda nyaralni ment, külön összegeket csikart ki tőle, azzal, hogy a gyereknek mindent meg akar adni, még ha csonka családban nő is fel, és évente számtalan alkalom volt még, amikor néhány sorban arról értesítette a volt férjet, hogy szükség van a külön hozzájárulására, amit lehetőleg postán küldjön el, mert nem volna jó, ha soron kívül is zaklatná megjelenésével a gyereket.

Mindenkinek az volt a véleménye, hogy a kisemmizett volt férj a sarkára állhatna kicsit, de az túl szelíd volt, és nem tette.

Melinda csoportvezető volt egy kisvállalatnál, és a legfőbb hangsúlyt mindig arra helyezte, hogy a főnökök előtt megfelelően adminisztrálja magát. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy kiemelt jutalmakat kapjon különös tekintettel hátrányos helyzetére is. Gyakorlatilag jó, ha két órát töltött effektiv munkával a napi nyolc órából általában, s ezt a következőképpen oldotta meg:

Reggelente fél órával későbben érkezett azzal, hogy itt voltam ám, csak X-szel beszélgettem. Mondjuk a folyosón, vagy az épület előtt, mindegy. De itt volt. Aztán megkérdezte, nem kell-e valami a boltból a többieknek, mert ő kiugrik vásárolni valamit, egyrészt azért, mert mindjárt éhen hal, másrészt, mert elfogy a kenyér. Soha nem vette észre, hogy senkinek nem volt szüksége

# A kecskeméti Vas Emese (Straszer András feivételei)

VENDÉGÜNK VOLT

Dr. Buda Bulcsú

A. pedagógusok előbb ismerték, hallottak róla, olvasták szakcikkeit, mint az utazást kedvelő százezrek. Hosszú ideig középiskolában tanított, majd az Országos Pedagógiai Intézetben dolgozott. Innen került a Tankönyvkiadóhoz, majd a Medicinánál vállalt el fontos, széles körű tájékozottságot feltételező megbízatást. Ö vezeti a kiadó útikönyvek megjelentetésével foglalkozó részlegét, a Panoráma főszerkesztőségét. A Glóbus klub vendégeként járt legutóbb a megyeszékhelyen. A jó hangulatú, a kiadó és az idegenvezetők, országjárók számára kölcsönösen hasznos ankét után beszélgettünk.

— Többen összehasonlították a külföldi útikönyvekkel a mieinket. Véleményük szerint tartalmi szempontból a Panoráma kiadványai állják a versenyt, de egyikmásik túlságosan vaskos, nehezen kezelhető. Véleménye szerint hol tart a magyar útikönyvkiadás?

— Ahány ember, annyiféle igényt kellene kielégíteni kiadványainknak. Van aki a természeti szépségeket kedveli, más a műemlékekről szeretne minél többet tudni, sokan kizárólag a vásárlási, szórakozási lehetőségről szeretnének tájékozódni. Viszonylag alaposan bemutatjuk egy-egy ország történelmét, kultúráját, művészetét. Sokan ezért szeretik a különféle országokat bemutató köteteket. Számosán, különösen a „karosszékben utazók” közül kézikönyvnek tekintik ezeket az átfogó műveket. Az amerikai útikönyvek talán gyakorlatiasab- bak, áttekinthetőbbek.

. — Megállapításai az úgynevezett nagy útikönyvekre vonatkoznak. Ezek legnépszerűbb kiadványaik? Több mint tíz esztendeje vettem meg Fajth Tibor Itália című kötetének ötödik kiadását.

— Ez a kitűnő, a kulturált utazást és a szépségek meglátását nemesen segítő könyv is elnyerte az olvasók tetszését. Korábban hozzávetőlegesen százezer példányban adtuk ki e sorozat köteteit. Egyik-másik így is nagyon gyorsan elfogyott. Néhány éve ötven-hatvanezret rendelnek a , könyvterjesztő ..yáljalatok.^

— Bevezető előadásában ismertett^:ai^cülöjvféleiPanorámai sorozatokat. Szólt a jól tömörített információkat tartalmazó mini útikönyvekről, a földgömbös útikönyvekről; a külföldi városkalauzokról és a Magyar városok sorozatról. Hányadik kötetnél tart ez utóbbi?

— Az utólsó, a tizennegyedik még idén megjelenik. Szentendre történetével, látnivalóival ismerteti meg a turistákat. Ügy véljük, hogy Győr, Székesfehérvár, Szeged, Kőszeg, Kecskemét és még néjiány nagyobb idegenforgalmi szempontból is .fontos város iránt mutatkozik olyan érdeklődés, hogy a kereskedelem megalapozottan számíthat legalább 20 ezer kötet megvásárlására. Ennél kisebb példányszámban ugyanis ráfizetéses volna a kiadvány, amit állami támogatás hiányában nem vállalhatunk.

— Olvasóik gyakorta sokallják, amíg a kéziratból könyv lesz.

— Mi is szeretnénk rövidíteni az úgynevezett átfutási időt, ami egy nagyobb terjedelmű műnél három, a Kecskeméthez hasonló kiadványoknál 22—26 hónap álVáratlan, véletlen tragédia tágítja személyes üzenetté az Éden boldog-boldogtalannak című alkotást. Főszereplője, Patrick Dcwaere, a kortárs francia film fiatal tehetsége; a tavaly bemutatott Rossz fiú főhőse e filmjének befejezése után röviddel öngyilkos lett.

Boldogságkeresés, depresszió, öngyilkossági kísérlet, sikeres és sikertelen társadalmi beilleszkedés. jólmenő pszichiáter, klinikai kezelés — mind-mind fontos kellékei a nemzetközi irodalmi és filmes művészeti és üzleti közéletnek, jól begyakorolt, fáradhatatlanul ismételt, elavulhatat- lan és elévülhetetlen fogások. Légyen bár az illető- produkció műfaja szomorú játék, vígjáték, krimi vagy tragédia, ügyesen adagolva a fenti elemekből minden előállítható. Az Éden egyetlen produkción belül próbál egységet teremteni ezekből az Összetevőkből. A sémák ellenére a történet feldolgozása izgalmasan kezdődik, menet közben sajnos veszít lendületéből, ellaposodik, jóval lehetőségein alul marad.

Néhány képben látható a film indításakor a mesterséges éden, amelynek előzményeit még csak ez után ismerhetjük meg. Alain

tálában. Természetesen a legfontosabb változások rávezethetők a korrektúrára.

— Terveik?

— Megjelentetjük az Argentína nagy útikönyvet, bemutatlak Afrika nyugati partjainak misztikái látnivalóit, az európai mini- államokat.'szeretnénk kíac i egy skandináviai útikönyvet, elkálau- .zoljuk olvasóinkat Kanadába.

— Hallottam a tervezett Panoráma-klubról. Milyen célból szervezik?

— Elsősorban a hazai turizmus iránti érdeklődés növelésére, a külföldi turizmus színvonala ak emelésére. A tagokat — a L .- pés ingyenes — folyamatosan tá- jékoztatj’ k útikönyveinkről, terveinkről. .seténként kedvezményesen is vásárolhatnak bizonyos kiadványainkból. Előjegyzéssel segítjük igényeik teljesítését. Évente egy-két klubtalálkozót szervezünk.

— Köszönöm a tájékoztatást.

H. N.

egy biztosítási intézet hétköznapi, semmivel sem az átlag fölé emelkedő alkalmazottja, aki állandó depresszióján öngyilkossággal próbál segítem. Terve csődöt mond, tragédiából komédiába fordul a történet, amikor munkahelyének sokadik emeletéről nem az utcára, hanem egy vilá- gítótraverzre esik. Egyetlen karcolás nélkül ásszá meg. ám a kórházba kerülve egy lelkes, kísérletező kedvű orvos beavatkozásának eredményeképpen elveszíti érzelmekre való képességét. Munkahelyén főnöke követendő példaként állítja mindenki elé, de felesége, barátai számára egyre érthetetlenebbek, elviselhetetlenebbek a szokásostól egyre erősebben eltérő reakciói. A doktor szorgos tevékenykedése következtében pedig egyre szaporodnak a fájdalmakat, félelmeket, érzelmeket nem ismerő emberek. A nem ifilozófiával, hanem szintetikus pótszerekkel felépített minden világok legjobbikának tudatos vállalásáról hamarosan kiderül, hogy csak az öngyilkosság egy formája.

A mindenáron való boldogság szatírája helyett Áléin Jessua rendező filmjében csak izgalmas, kidolgozásra váró ötleteket találunk. Károlyi Júlia

FILMJEGYZET

Éden boldog-boldogtalannak

semmire, miután ők az irodába érkeztek, a tnunkaidő előtt megvették, amire délelőtt szükségük volt. Valahogy ezt tartották morálisnak, bár soha külön jutalmakat nem kaptak érte.

Melinda térült-fordult, mosolygott és ment, majd egy-, másfél óra múlva visszaérkezett azzal, hogy őneki már leszakadnak a lábai, és még el kell mennie az óráshoz és a cipészhez is.

Hangsúlyt helyezett rá, hogy mindezt megbeszélje a többiekkel, és vagy nem vette észre, vagy nem akart tudomást venni arról, hogy senki nem néz rá, és nem válaszol neki.

Ilyen jellegű elintéznivalóikat ők ebédidőben intézték, vagy munkaidő után, és ez mindenki számára természetes volt.

Mielőtt kiment az óráshoz, elszaladt a főnökhöz kezében egy üres papírlappal, és olyan szóára- datot zúdított rá arról, hogy mennyi dolga van, de nyugodtak lehetnek, ö elintézi, hogy a főnök örült, ha a végén megszabadult tőle. Bizonyos lelkiismeretfurda- lással, mert tényleg annyit dolgozik ez a szegény kis asszonyka!

. Ezek után Melinda elment az óráshoz és a cipészhez, kinézett közben a piacra is, és valamivel | ebédidő előtt visszaérkezett. Az ebédidő háromnegyed óra. de hát ki róhatta volna fel neki, hogy legkevesebb másfél órát időzött távol a munkahelyéről ilyenkor, és utána még panaszkodott is, hogy olyan gyorsan evett, majdnem megfulladt, mert még elment az édesanyjához is, meg beszélt a sógornőjével a hétvégéről. Igazán nagyon fáradtnak látszott -ekkor már, és le is rogyott egy közeli székre azzal, hogy „most már megérdemlem, hogy nj/ugodtan elszívjak egy cigarettát". El is szívta nyugodtan, mert senki nem zavarta ebben, és éppen felállt, hogy lemegy kicsit az öltözőbe, amikor pechjére egy ügyfél érkezett, akit nem kerülhetett el. Melinda példamutató türelemmel hallgatta végig az ügyfél problémáját, és biztosította arról, hogy ő elintézi.

— Ne higgyen senkinek — mondta —, csak ha én mondom valamiről, hogy nem lehet elintézni, akkor igaz. Hiába, nem vagyunk egyformák! El is intézte az ügyfél dolgát, aki azt hitte, valami külön juttatást kapott a társadalomtól azzal, hogy ilyen

kedves fiatalasszonnyal találkozott, aki fáradságot és időt nem kímélve rendelkezésére állt.

Melinda ezzel teljesítette a napi jócse{ekedetet, amire bátran hivatkozhatott, ha arra került volna a sor, de a főnök nemigen kért tőle számon semmit, éppen elég volt látnia — ha néha odanézett —, hogy mennyit dolgozik.

Ezekután Melinda tényleg lement az öltözőbe, hogy kivegye megérdemelt pihenőjét, és megegye azt a kis valamit, amit behozott magával, „hogy ki ne lyukadjon a gyomra”. Aztán telefonált a kislányának, a sógornőjének, egy ismerősnek, és a munkaidő letelte előtt már igazán nagyon fáradtnak látszott, ezt senki nem tagadhatta.

Megpróbált kicsit beszélgetni a többiekkel, például úgy, hogy bekapcsolódott azok beszélgetésébe, de valahogy nem sikerült a dolog, mert elhallgattak, és amikor végül egyedül ő beszélt, úgy vette észre, hogy mindenki valami munkába merült, és nem figyeltek oda. Emiatt felhúzta az orrát, és bosszút esküdött, amit másnap igyekezett is realizálni az egyetlen módon, amit ismert.

Reggel, amint félórával munkakezdés előtt megérkezett, rögtön bement a főnökhöz, és beszámolt aggodalmairól. Rossz vége lesz szerinte annak, hogy egyesek nem törődnek igazán a munkájukkal. Neveket és példákat említett, melyeknek felét a főnök meg is jegyezte, idegesen attól, hogy zavarják, megígérte: alkalomadtán utánanéz. Az említett nevek közül néhány azonban tényleg meg is maradt a fejében, és nem tudott jó szemmel nézni azokra az emberekre, akiket Melinda ilyenkor megemlített. Mert a fene egye meg, néha utána kell nézni a hanyagságoknak és léhaságoknak, különben mi lenne belőlük? Nem mindenki olyan, mint ez a szegény fiatalasszony, aki ennyire szívén viseli a vállalat ügyeit. És az embernek más dolga is van, mint örökké közöttük járkálni, hogy maga járjon utána, még szerencse, hogy van valaki, aki közöttük dolgozva odafigyel mindenre.

Persze, volt már olyan is, hogy Melindát megpróbálták befeketíteni előtte, de ő átlátott a szitán. Megmondta kereken, hogy bár minden dolgozója ilyen lenne, nem fájna a feje sohasem.

Közben egyáltalán nem volt tisztában azzal, hogy Melinda öt is fúrja, ahol lehet, mert az előmenetel egyik kritériumának ezt a módszert tartotta. Nemcsak lefelé áskálódott, hanem hacsak tehette, felfelé is, hiszen a nagyfőnök sem olyan sokára nyugdíjba megy, és olyan végzettséggel, amilyen Melindának van, korlátlanok a lehetőségek.

Akik naponta vele dolgoztak, és közelről ismerték, megvetették, és érthetően kiközösítették maguk közül, de neki vastagabb volt a bőre annál, hogy ezt észrevette volna. Nem tűnt fel, hogy senki nem szólítja -meg, legfeljebb kelletlenül válaszol, ha ő kérdez valamit, hogy elhallgatnak, ha beszélgetés közben hozzájuk lép, hogy kimennek az öltözőből, ha ő bemegy: Túlságosan el volt foglalva magával és az ügyeivel ahhoz, hogy ilyesmit észrevegyen. '

S az ember azt gondolhatná ezek után, hogy Melinda volt az élet királya (királynője), aki meglovagolt minden lehetőséget, mégis, beteges sápadtság fakította az arcát, és állandóan fáradtnak, kimerültnek érezte magát. Természetesen a sok munkát okolta azért, mert valahol belül meg volt győződve arról, hogy ö naponta halálra dolgozza magát. Már az a tény egyedül, hogy reggelente fel kellett kelnie, és elindulni a munkahelyére, egész napra elbágyasztotta. Akkor ott volt a kislány gondja is, akit nevelnie kellett, a pedálozás a főnökök jelőtt, mindez tényleg igen kimerítette.

Soha nem jutott eszébe, hogy valójában nincs egyetlen barátja sem. Nincs ember, aki együtt- érezne vele, akinek bizalmasan elmon hatná a dolgait. Ha megpróbál,, ., a többiek átnéznek rajta, mint a levegőn, és egészen másról kezdenek beszélni.

Gondol néha arra is, hogy új kalapot vesz, vagy új csizmát, és várja a megváltást, de úgy látszik, ez sem segít. Csak azt tudja, hogy állandóan fázik, akárhány fok lehet bent és kint, az ö arca sápadt marad, a szeme alatt menthetetlenül gyűlnek az újabb szarkaláb ak, és ezen nem segít az egyre több festék sem.

— Hideg van — mondogatja, és összehúzza magán a kardigánt. — Ti nem érzitek?