Petőfi Népe, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-05 / 156. szám
\ 2 • PETŐFI NÉPE # 1985. július 5. Az érdeklődés központjában a genfi csúcstalálkozó (Folytatás az 1. oldalról.) Világszerte nagy érdeklődéssel és elégedettséggel fogadták azt a szerdai bejelentést, amely szerint Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan idén novemberben Géniben találkozik egymással. Helmuth Kohl nyugatnémet kancellár csütörtöki bonni saj- . tóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy a két világba tál o>m vezetőjének találkozója javulást eredményezhet a kelet—nyugati kapcsolatok egészében, így a két német állam viszonyában is. A genfi szovjet—amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalások kimenetelére szintén hatással lehet a csúcstalálkozó — mondta Kohl. Japán csütörtökön hivatalosan üdvözölte a csúcstalálkozóról szóló döntést, amelytől — mint a japán kormány képviselője kifejtette — Tokió a kelet— nyugati kapcsolatok rendezését reméli. Giulio Andreotti olasz külügyminiszter csütörtöki nyilatkozatában szintén üdvözölte Gorbacsov és Reagan novemberi találkozóját, de hozzátette: még sok erőfeszítésre lesz szükség a világ békéjének megőrzéséhez. Az AP amerikai hírügynökség kiemelte, hogy hat év óta ez lesz az első amerikai—szóvjet csúcstalálkozó. A stockholmi konferencián részt vévp nyugati küldöttek közül többen annak a reményüknek adtak hangot, hogy a Gór-1 bacsov—Reagan találkozó a konferencia munkájának is lendületet ad. Mondvacsinált felhívásra érdemi válasz Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete át. adta a választ arra a levélre, amelyet Gene Lorocque ellentengernagy. az amerikai Katonai Problémákkal Foglalkozó Tájékoztatási Központ (közismert nevén: Védelmi Információs' Központ) igazgatója intézett áprilisban Mihail Gorbacsovhoz, az SZKP KB főtitkárához azzal a felhívással, hogy a Szovjetunió hirdessen moratóriumot az atomfegyver-kísérletekre. A válasz a többi között kifejti, hogy ezeknek a kísérleteknek a beszüntetése igen fontos lépés lenne az atomfegyverek korlátozásában és csökkentésében. A Szovjetunió továbbra is amellett van, hogy a moratórium időpontja például augusztus 6., a hirosimai atomtámadás 40. évfordulója, vagy más, az atomha. talmak által összeegyeztetett jóval korábbi időpont legyen. A moratórium az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltását kimondó szerződés megkötéséig lenne érvényes. Sajnos, az amerikai kormányzat hivatalos képviselői nyíltan kijelentik, hogy a kísérleteket folytatják, mert. tökéletesíteni kell a meglevő robbanótölteteket és az újabbak gyártási technológiáját A levél szerint az amerikai fél nem hajlandó tudomásul venni a Szovjetunió jószándékát. Ezt a Szovjetunió nem hagyhatja figyelmen kívül, biztonsági érdekei bizonyos határokat szabnak, amelyeken egyoldalúan nem mehet túl. Feloszlatják a portugál parlamentet LISSZABON Július 12-én feloszlatják a portugál parlamentet — jelentette be szerdán este Lisszabonban Antonio Ramalho Eanes államfő. Televíziós beszédében Ea-, nes azt mondta, hogy azért kellett így döntenie, mert a jelenlegi kormánykoalíció képtelen ellátni feladatát. Az új választásokig, amely várhatóan október 5- én lesz, a Soares vezette jobbközép kormány ügyvivői szerepkört kap. Bojkottálják a bejrúti nemzetközi repülőteret Az arab világban széles körben felháborodást keltett az az amerikai döntés, hogy bojkottálják a bejrúti nemzetközi repülőteret a nemrég lezárult túszügy ürügyén. Az Arab Polgári Légügyi Tanács közleményben ítélte el a washingtoni kormányzat lépését. A dokumentumban megállapítják, hogy az amerikai kormány — a TWA amerikai légitársaság gépének elrablását megtorló — döntése „veszélyes precedens, amely a nemzetközi légiközleké- dés szabadságát veszélyezteti" és ellentétes a nemzetközi joggal. Az Arab Liga ENSZ-képvise- lője szerdán azzal a kéréssel for1943-TÓL 1979-IG dúlt a Reagan-kormányzathoz, hogy vizsgálja felül a bejrúti repülőtér elszigetelésével kapcsolatos döntését. Az Arab Liga tagországainak washingtoni nagykövetei sürgős találkozót kértek George Shultz amerikai külügyminisztertől. A libanoni székhelyű MEA légitársaság leállította amerikai járatait, válaszul az amerikai bojkottra. A légitársaság elnökének bejelentése szerint a cég New York-i irodájával közölték Reagan elnök döntését, miszerint szüneteltetik az amerikai légitársaságok bejrúti járatait. MIHAIL GORBACSOV ÉS MILKA PLANINC MEGBESZÉLÉSE Kedvező lehetőségek ÉPÍTŐIPAR MOSZKVA A moszkvai Kremlben került sor tegnap Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Milka PÍa- ninc, a JKSZ KB tagja, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnöke találkozójára. Mihail Gorbacsov és Milka Planinc kedvezően értékelte a két ország közötti kölcsönösen előnyös gazdasági és műszaki-tudományos együttműködést, és úgy foglalt állást, hogy kedvező lehetőségei vannak e kapcsolatok új, korszerűbb formákkal történő gazdagításának. Az időszerű nemzetközi kérdésekről ■ folytatott véleménycsere során az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta: a változatlanul bonyolult világhelyzet elengedhetetlenül megköveteli, hogy valamennyi békeszerető erő aktivizálja tevékenységét, alakítson ki szorosabb együttműködést a nukleáris konfliktus veszélye elleni küzdelemben. Jelentősnek nevezték azt a tevékenységet, amit a szocialista országok és az el nem kötelezett országok mozgalmának számos tagja fejt ki a nemzetközi feszültség enyhítése, A civilizáció fejlődésének előfeltétele a béke A csehszlovák köztársasági elnök. teljes támogatáséról biztosította a Prágában ülésező VI. Keresztyén Világgyűlés célkitűzéseit. Gustáv Husák akkor beszélt erről, amikor fogadta a tanácskozás vezető személyiségeit, élükön dr. Tóth Károly református püspökkel, a keresztyén békekonferencia elnökével. A béke megléte előfeltétele a civilizáció fejlődésének — hangsúlyozta a csehszlovák köztársasági elnök. Ez pedig politikai, vallási vagy nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkinek az A KÖZEL-KELET FEJLEMÉNYEIRŐL Mubarak Jordániában KAIRO Hoszni Mubarak egyiptomi államfő tegnap a jordániai Akabá- ba utazott, hogy Husszein . királlyal megvitassa a Közel-Kelet legutóbbi fejleményeit, egyeztessék a két ország politikáját mind a palesztin kérdéssel kapcsolatos diplomácia, mind pedig az irak—iráni háború ügyében — jelentette az Al-Ahram félhivatalos kairói napilap. Mint a lap írja, a két vezető tanácskozik majd azoknak a tárgyalásoknak az eredményeiről, amelyeket a közös jordániai— palesztin küldöttség folytatott a közelmúltban a kínai, az olasz és a francia fővárosban. Személyesen tájékoztatja továbbá Husszein király Mubarakot Washingtonban és Londonban végbement tárgyalásairól. Az öböl mentén dúló háborúval 'kapcsolatban „egyes arab országok álláspontját” jelöli meg az Al-Ahram a megbeszélés témaköreként. Az utalás Szíriára és Líbiára vonatkozik, amelyek a hadban álló felek közül Irán oldalán állnak — ellentétben az Irakot támogató Egyiptommal és Jordániával. Husszein jordániai uralkodó egy szerdai beszédében élesen kikelt a Líbia és Irán .között nemrégiben létrejött stratégiai egyezmény ellen, amelyet Kairóban is igen rossz szemmel néznek. A szovjet—amerikai csúcstalálkozók kronológiája A diplomáciai kapcsolatok 1933- ban történt felvétele Után a második világháború alatt, az antifasiszta koalíció — a Szovjetunió, az Egyesült Államok és ' Anglia — kormányfőinek értekezletein találkozott először a két nagyhatalom vezetője: Sztálin és Roosevelt, illetve Truman. Teheránban (1943. november 28.—december 1.), Jaltában (1945. február 4—11.) összehangolták a német fasizmus teljes szétzúzására vonatkozó katonai terveket, kidolgozták a kapituláció feltételeit. Potsdamban (1945. július 17.—augusztus 2.) megállapodtak a német militarizmus, nácizmus, a monopóliumok felszámolásához, Németország demokratizálásához szükséges intézkedésekben. 1955. július 18—23. Genf — A második világháborút követő „hidegháborús”' szünet Után ekkor először ültek össze a négy nagyhatalom állam- és kormányfői. Bulganyip szovjet . miniszterelnök, Hruscsov, az SZKP KB első titkára, Eisenhower amerikai elnök, Eden brit és Faure francia miniszterelnök a német kérdésről, az európai biztonságról, a leszerelésről, a kelet—nyugati kapcsolatokról tárgyalt. A tanácskozás a nemzetközi feszültség enyhítése mellett foglalt állást. 1959. szeptember 15—27. Washington — Nyikita Hruscsov személyében, aki a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte, először- látogatott szovjet legfelsőbb szintű vezető az Egyesült Államokba. Szeptember 25—27-én Camp Dávidban találkozott Eisenhower amerikai elnökkel. Megbeszéléseiken egyetértettek abban, hogy a legfontosabb nemzetközi kérdéseket tárgyalások útján, békés eszközökkel kell. rendezni. Az 1960. május 16-ra Párizsba tervezett ■ újabb nagyhatalmi tárgyalás és Eisenhower viszontláto- gatása elmaradt egy amerikai U—2-es kémrepülőgép provokációja nyomán. 1961. június 3—4. Becs — Hruscsov és John Kennedy amerikai elnök az államközi kapcsolatokról, a német és berlini kérdésről, a leszerelésről, a nukleáris kísérletek megszüntetéséről 'cserélték ki véleményüket. Elhatározták, hogy a két országot és a világot érintő kérdésekben konzultációkat fognak tartani. 1967. június 23. és 25. Glassbo- ro. — Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, aki részt vett az ENSZ-közgyűlés Közel-Kelettel foglalkozó rendkívüli ülésszakán, két. ízben találkozott Lyndon Johnson amerikai'elnökkel. A közel-keleti helyzetről, a .vietnami háborúról és a nukleáris fegyverek elterjesztésének megakadályozásáról készülő egyezményről tárgyaltak. Haladást csak az utóbbi témában értek el, aminek tanújele a következő évben megkötött atomsorompó-szerződés volt. 1972. május 22—30. Moszkva — Richapd Nixon az amerikai elnökök közül elsőként látogatott el a Szovjetunióba. Brezsnyev és Nixon aláírták a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásáról kötött egyezményt, a hadászati támadó rakétafegyverek korlátozásáról szóló, ideiglenes megállapodást (a SALT—I. megállapodásokat). A szovjet—amerikai kapcsolatok alapelveiről . szóló nyilatkozat a békés egymás mellett élés elvét tette a két nagyhatalom viszonyának alapjává. A találkozón számos más kétoldalú (egészségügyi, tudományos-műszaki, űrkutatási -együttműködési) megállapodás is született. 1973. június 18—25. Washington — Leonyid Brezsnyev viszontlá- togatásán az SZKP KB főtitkára és Nixon három nagy horderejű megállapodást írt alá: a nukleáris háború elhárításáról, a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló SALT—II. egyezmény előkészítésének meggyorsításáról és az atomenergia békés felhasználásáról. Ezenkívül a kétoldalú kapcsolatokat szabályozó további hat egyezményt fogadtak eL Az energiaracionalizálási célprogram eredményei a fegyverkezési hajsza megfékezése, az egyenjogú, békés* államközi kapcsolatok fejlesztése érdekében. Mindkét részről megerősítették, hogy következetesen törekedni fognak e célok elérésére. Mihail Gorbacsov tájékoztatta a jugoszláv vendéget azokról az intézkedésekről, melyek célja a tudományos-műszaki haladás eredményeinek felhasználásával a Szovjetunió társadalmi-gazdasági fejlődésének meggyorsítása. Tájékoztatást adott Gorbacsov az • SZKP XXVII. kongresszusára történő felkészülésről is. Milka Planinc a szocialista építés időszerű problémáiról, és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége ,közelgő XIII. kongresszusáról informálta a szovjet vezetőt. A jugoszláv vezetés nevében Milka Planinc jugoszláviai látogatásra hívta meg Mihail Gor- bacsovot egy számára alkalmas időpontban. Gorbacsov megerősítette a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnöksége elnökének és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnöksége elnökének szóló meghívást. A látogatások időpontjában később állapodnak meg. . Határozatok elfogadásával, javaslatok kidolgozásával fejezte be munkáját tegnap a Székesfehérváron tanácskozó 3. Országos Építőipari Energiaracionalizálási Kollokvium. A háromnapos eszmecserén — amelyen kétszáznál több hazai és külföldi szakember vett részt — megvitatták az ÉVM energiaracionalizálási célprogramja teljesítésének eddigi eredményeit, a további feladatokat. A kollokviumon negyvennél több előadás hangzott el. Mint a tanácskozó szakemberek hangoztatták, az 1976-ban elindított építőipari energiaracionalizálási célprogram eredményeként az építői- és építőanyagiparban számottevően csökkent az energiafelhasználás. Több korszerű, a korábbiaknál alacsonyabb energia- igényű gyártástechnológiai eljárást vezették be. A mésziparban például az új eljárások eredményeként az utóbbi öt évben 25 sZá-* zalékkal csökkent az energiafogy a sztás.Az építőanyagok választéka korszerű, a hőtechnikai követelményeket magas szinten kielégítő termékekkel bővült. Egyebek köSZEGEDEN zott évente 25 ezer családi ház felépítésére elegendő új típusú vázkerámia falazóelemet készítenek, s a már próbaüzemelő Mátrai Gázbetongyárból is évente 1 millió köbméter gázbeton falazóelemhez juthatnak majd az építkezők. Évi negyvenezer tonnára, bővült a padlás- és tetőfödém, valamint a többrétegű falszerkezetek hőszigetelésére alkalmas kőzetgyapot-termelés. Az épületek fűtési energiaigényének csökkentését szolgálja az ablakgyártás jövőre befejeződő rekonstrukciója, amelynek eredményeként 1986-tól már évi 1,25 millió négyzetméter korszerű, az új hővédelmi szabványnak megfelelő fa, műanyag, pvc bevonatú ablakot vásárolhatnak majd az építtetők. A következő években az építőipari energiaracionalizálási célprogram folytatása érdekében szükség lesz az épületek hővédelmének további javítására, s a kormányhatározatnak megfelelően meg kell valósítani a fűtő- rendszerek épületenkénti rendszeres szabályozását, a napi szükségletnek megfelelő" programozott fűtés bevezetését. Növényélettani kutatások és a gyakorlat ügyévé kell hogy váljon. Csehszlovákia ezért úgy véli, hogy a különböző álláspontú békeszerető erők összefogásával meg lehet akadályoziíi a nukleáris háborút, a fegyverkezési verseny bővülését és a világűr militarizációját. Csak békében képes az emberiség megoldani a jelenkor sürgető és fontos feladatait. Csehszlovákia ezért is támogat minden becsületes erőfeszítést, amely a béke, a népek közti barátság és a megértés erősítésére szolgál — hangsúlyozta a találkozón a prágai várban Gustáv Husák. Tegnap Szegeden, a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Központjában befejeződött a II. magyar növényélettani kongresszus. A háromnapos tanácskozáson a hazai kutatóintézetek és az egyetemi kutatóműhelyek képviselői mintegy száz előadásban és poszterbemutatón ismeri tették az elmúlt években elért tudományos eredményeiket. A kongresszussal kapcsolatban Solymosy Ferenc, az MTA Szegedi Biológiai Központja Növény- élettani Intézetének igazgatója elmondta : A növényélettan egyike azoknak a tudományoknak, amely mindig szoros kapcsolatban állt a gyakorlattal. Ez megmutatkozott a most véget ért kongresszuson is. A tudományos és a technikai fejlődés adott lehetőséget arra, hogy a legfontosabb témák között megvitassák a molekuláris biológia és a szomatikus genetika problémáit. "Ez utóbbi a sejtfaluktól megfosztott növényi sejtek egyesítésével foglalkozik annak érdekében, hogy egy növény jó tulajdonságait átvigyék egy másikba. így .például bőtermő, de érzékeny fajták ellenállókká tehetők a betegségekkel, szemben. Az öröklési ányagok átvitele az egyik fajtából a másikba ma már viszonylag egyszerű módon megvalósítható. Az úgynevezett pro- toplasztfúzióval egyesített növényi sejtekből megfelelő körülmények között a teljes növény felnevelhető, s így a korábban csak ivaros keresztezéssel történő nemesítés ideje lényegesen lerövidülhet. Előfordul, hogy az öröklési anyag nem a sejtmagokban, hanem az úgynevezett organellu- mokban található, s ma már ezt az anyagot is át tudják örökíteni. Mint az előadásokban rámutattak, ezzel az eljárással hasznos kultúrnövényeket megvédhetünk a gyomirtószerek káros hatása, ellen, s így azok termesztése biztonságosabbá tehető. A kongresszuson sok alapkutatási témával foglalkoztak, amelyek később hozhatnak gyakorlati eredményeket. A referátumokban többek között olyan kérdések szerepeltek, mint a növények szárazságtűrése, a növényi i légzőnyílások .nyitottságának összefüggése a fotoszintézissel, a növények tápanyag-ellátottsága és a betegségekkel szembeni ellenállóképességének növelése. A növényélettani kutatások sorában — mutatott rá Solymosy Ferenc/— igen jelentős a génsebészet területén folyó munka. Különösen azok a kísérletek, amelyek ennek a technikának a biológiai nitrogénkötéssel kapcsolatos alkalmazására irányulnak. Ezen az úton talán elérhető lenné, hogy ne csak a pillangósok kössék meg a levegő nitrogénjét, hanem más növények is. Igy a terméshozamok ugrásszerűen növekedhetnének. Remélhető, hogy a következő kongresz- szuson már az ilyen irányú kutatásokról is hangzanak el beszámolók, hiszen ebben a témaköriben intenzív kutatások folynak világszerte és hazánkban is. (MTI) 1974. június 27.—július 3. Moszkva — Brezsnyev és Nixon harmadik csúcstalálkozóján megállapodtak a rakétaelhárító rendszerek lényeges korlátozásában, a hadászati támadófegyverek' korlátozását célzó új egyezmény megkötésében, a föld alatti nukleáris fegyverkísérletek korlátozásában. Tíz évre szóló gazdasági, ipari és műszaki- együttműködési megállapodást is aláírtak. 1974. november 23—24. Vlagyivosztok — Brezsnyev és Gefald Ford elnök munkatalálkozóján a felek megállapodtak, hogy a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról a következő évben megkötik az új, 1985-ig érvényes szerződést. 1975. július 30.—augusztus 2. Helsinki. — Brezsnyev és Ford az európai biztonsági és együtt-^ működési konferencia záródokumentumának aláírása alkalmával nem hivatalos eszmecserót folytatott a kétoldalú kapcsolatokról és a nukleáris fegyverkezés korlátozásáról. 1979. június 15—18. Bécs — Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, szovjet államfő és Jimmy Carter amerikai elnök közel hétévi tárgyalás után aláírta a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról szóló szerződést, a SALT—II. megállapodást. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Üj szovjet javaslat Genfben A genfi leszerelési értekezlet csütörtöki ülésén felszólalt Viktor Iszraeljan, a szovjet küldöttség vezetője. Hangsúlyozta: ha sikerülne nemzetközi megállapodást elérni az újtípusú tömegpusztító fegyverek és fegyverrendszerek kidolgozásának és gyártásának tilalmáról, meg lehetne akadályozni, hogy az események veszélyes fordulatot vegyenek. Az Egyesült Államokban — folytatta Iszraeljan — hatalmas ösz- szegeket fordítanak arra, hogy a haditechnológiában minőségi áttörést érjenek el a védelmi és a fámadó, a nukleáris és a hagyományos, a kozmikus és a sugórfegyverek területén. A szovjet küldöttség a fentieket figyelembe véve új javaslatot terjeszt a leszerelési értekezlet elé. Épnek lényege: az értekezleten résztvevő államok vállaljanak kötelezettséget arra, hogy bármilyen újtípusú tömegpusztító fegyver megjelenése után. haladéktalanul tárgyalásokat kezdenek betiltásukról, / egyidejűleg pedig moratóriumot jelentenék be e fégyverfajták kidolgozására. Javasolja, hogy hozzanak létre szakértői csoportot, amely állandó ellenőrzése alatt tartaná e kérdéseket. • Hat új tagja van 'a spanyol kormánynak Az új miniszterek nevét csütörtöki sajtóértekezletén jelentette be Felipe González kormányfő. Fernando Mórán külügyminiszter utóda, a várakozásoknak megfelelően, Francisco Fernandez Ordonez lett. A gazdasági tárca élére — Miguel Boyer helyett — Carlos Solchaga, ^ddigi ipari miniszter került. Az új ipari miniszter Joan Majo lett. Változás történt ezenkívül a területigazgatási, a közmunkaügyi, a szállítási és az idegen- forgalmi minisztériumok élén. Javier Solana kulturális miniszter pedig ,a jövőben egyidejűleg a kormány szóvivője is. • SID-kongresszus Csütörtökön Rómában befejeződött a Nemzetközi Fejlesztési Társaság (SÍD) 18. világkongresszusa. A négynapos tanácskozáson 84 ország mintegy ezer, nem kormányszintű képviselője vett részt. A kongresszuson, ahol a munka plenáris üléseken és 25 albizottságban folyt, elsősorban a harmadik világ gazdasági problémáival foglalkoztak, különös tekintettel Afrikára. A zárónapon a tanácskozás megválasztotta a SÍD új elnökét a francia Edgar Pisani személyében. Pisani tagja az EGK-bizottsógnak és egyben a francia kormány különleges megbízottja Üj-Kaledóniában. *