Petőfi Népe, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-23 / 171. szám
1985. július 23. • PETŐFI NÉPE • T SPORT. SPORT . SPORT . SPORT ____________________________________________________________________________________* NÖVÉNYI ÚSZIK, TAKÁCSOT BEMUTATTÁK Kecskeméten készül a a birkózóválogatott Elbúcsúzott Tatától a magyar kötöttfogású birkózóválogatott, amely az augusztus 8—11 közötti, a Kolbotnban megrendezésre kerülő világbajnokságra készül. A héten már Kecskemét a gyakorlások színhelye. Az augusztus 6-i elutazás előtt még két edzés lesz a fővárosban. Müller Ferdinánd, a szakág legjobbjainak edzője adott összefoglalót az utolsó napról: — A küzdőedzések feszültségét olykor egy-egy barátságos labdarúgó-mérkőzéssel enyhítjük — mondta a szákember. — A formák kielégítőek, bár néhány súlycsoportban az edzőpartnereket olykor fokozottabb tempóra kell ösztökélni. — Csapathirdetés? — Ezzel várunk még augusztus első napjáig, hiszen akad vitás kérdés. — Növényi térdsérülése? — A másfél hete elszenvedett szalaghúzódás javilágbajnokságra vul. Azóta jártunk a Sportkórházban is. A röntgen szerencsére nem jelzett szakadást, csak erős húzódást. Az orvosok „kímélő edzéseket” írtak elő. Olimpiai bajnokunk ezért most az edzőtábor uszodájában gyűjti az erőt, nem birkózhat. Müller Ferdinánd elmondta: a bolognai ifjúsági EB-n két aranyérmeit szerzett Takács János edzőjével, Géth Edével látogatást tett a felnőttkeretnél. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány bemutatta a Tatabányai Bányász ifjú sportolóját azoknak, akik még nem ismerték őt. — Mi hír Gáspár bokaszalag-sérüléséről? — Majdnem tökéletesen rendbejöttem — mondta a 100 kg-os ferencvárosi Európa-baj nők. — Egy- egy edzés után azért a biztonság kedvéért konzultálok az orvossal, de úgy érzem, hogy az áprilisi sérülés már nem lehet akadálya a jó szereplésnek. Annál inkább a mezőny, amely nagyon erős lesz. ŰJ ARC A BAJAI FOCIPÄLYÄN Ismét Baján — bajok nélkül... Baján a fociszakos szurkolók régóta ismerik Csincsák Zoltánt. A huszonkét esztendős, 169 cm magas csatár, a mindössze 37,5 tnéretű focicsukában, külön kál- 1 váriát járt be 1982 őszétől. Féléves NB Il-es bajnoki szereplés után — gyanúsan csendes körülmények között — igazolt át az akkor megyei bajnokságban szereplő Kiskunhalashoz. Amikor errőil faggattam, meglehetősen elkomorult arccal és keserűen fogalmazott. — Rónai Sándor vezetőedző rám bízta a döntést, Gombás László,, a BSK ügyvezető elnöke viszont azt javasolta, hogy igazoljak olyan helyre, ahol többet tudok játszani tíz percnél. Nagyon .csalódott voltam, mert több bizalomra számítottam ... Igaz, nem tudtam teljes mértékben azt hozni, afrnit elvártak tőlem. Ez is az igazsághoz tartoI zik,. é^jidő igazolta, hogy a kény- ' szérű .döntés — mivel levelező í tagozaton kellett folytatnom a főiskolai tanulmányom — a későbbiekben az én malmomra hajtotta a vizet. — Kiskunhalason már a legszőrösebb ' szívű Szertáros sem haragudott meg a cipőkoptatásért, hisz már a területi bajnokságban ‘16 góllal a harmadik volt rangsorban... — Sikeresnek tekintem azt az időszakot. Tavaly nyáron felkerestek a bajaiak átigazolás ügyben, de későn jöttek, akkorra már aláírtam a Szegedi Dózsához. Azt hiszem ez is eredményes lidémy volt, mert 15 gólt szereztem.- A bajnokságban Linka József vezetésével ötödikek lettünk és mi jutottunk legtovább az ú Csincsák Zoltán. (Ifjú Földvári István felvétele.) MNK-ban az alsóbb szintű csapatok közül. Tavasszal sűrűsödtek az események, már májusban aláírtam a szerződést ide Bajára. Aztán a bajnoki és a kupafordulókban éppúgy a hajrá következett, mint a tanulásban. Most minden összejött és sikeresen államvizsgáztam az Eötvös József Tanítóképző Főiskolán. — Kevés olyan labdarúgó van — még az |NB I-es mezőnyben is, aki alig la Ihuszonéven túl felsőfokú végzettséggel |nyugodtan tekinthet b jövő felé. De 'vajon pedagógusként -vagy focistaként? ... — Nem akarok a tanulással sem leállni, 1986 őszén felvételizek Pécsre a Janus Pannonius Tudományegyetemre történelem kiegészítő szakra; ez jelenti a távlatot. Most viszont megy a foci, imádok játszani és az már áz én külön szerencsém, hogy ebből meg is lehet élni. Ha már a jövőről van szó; nőtlen vagyok, sőt még a katonaság is hátra van, egyellőre egy év halasztást kaptam. — iCsupaszív játéka miatt a közönség legyik Ikedvence. Ugyanakkor lóhatatlanul lis eszembe jut egy mese, melyben a róka kiének- li. a sajtot iá holló szájából... j — Már az első edzéseinken is több mint százan voltak kint a lelátón a szurkolók, ami mérhetetlenül jól esett a csapatnak és főleg az újoncoknak. Nagyon szeretem Baját, ezért is jöttem "ide vissza és ugyanakkor rengeteget köszönhetek Rónai Sándornak, aki éveken át foglalkozott velem. A pályán is tudatosabb lett játékom, ezt a góljaim is bizonyítják. Tisztában vagyok azzal, hogy az NB II, már magasabb követelményeket kíván, épnen ezért csak az edzésmunka döntő. Viszont nem elég a vágy, igényeljük a bizalmat is, mert anélkül nehezebben megy a játék. Kovács Zoltán • Guczoghy György, a magyar válogatott egyik legjobb pontszerzője lehet. (Farkas' Tibor felvétele.) Jelenleg egyesületeikben készülnek, jde a novemberi montreali világbajnokság előtt lesz még alkalmuk a legjobb magyar férfitornászoknak arra, hogy igazán jó csapattá érjenek Bordán Dezső vezető edző keze alatt. — Az utóbbi hónapokban mintha kevesebb lett volna a központi felkészülés, — Így igaz — válaszolt Bordán Dezső. — Ebben szerepet játszott az. hogy Ausztriában is feladatot vál,latom. A májusi oslói EB-re 'ily módcin szinte csak á klubiakban elvégzett munka 'alapján lehetett kijutni. A kanadai VB azonban1 más. Ott a csapatért kell felelősséget vállalni mindenkinek. — Képesek megőrizni a hatodik helyet? — A budaipesti VB-n, 1983 ol-jtlóto éréiben Illatosunk remekül szerepelt. Nehéz tartani a lépést, de szerintem az új csapát .is képes á hatodik, helyre. — Űj csapat? Ezek szerint gyökeres változtatások várhatók? , |r Ha gyökeres nem j is, de lesznek új fiúk. örvendetes, hogy Borkai teljesen beérett, felnőtt tudásban Guczoghy mellé. Ök ketten ad,iák majd az ..alaphangot”. Méltó társuk Paprika i,s. A másik hármaisit keresem. Pruma Tibor biztos jelöltnek tűnik. Az IBV-győztes fiatat ember egvre nagyobb felelősségtudattal készül feladataira. — És Kakukk? — Visszatérő, 1 krónikus ge^ rinefájdailmai miatt egyelőre le kell termiem szerepalteté|séröl. így azután Vágány, Hegyes (Kiskunhalas) és másoik előtt nyílhat mód a VB-fellléipósre. — Az év első felében a kerettagok nem tudták kellőképpen az új előírt gyakorlatokat. Változott a helyzet? — Egyértelmű: nagyon elmaradtak a tanulással tornászaink. Valamit javult áz összkép, de augusztusban és szeptemberben öistsze kell szorítani a fogakat azért, hogy a hiány eltűnjön. Jó előírtak nélkül sem a csapatban tervezett jó helyezés, sem jelentős egyéni pozíció nem várható. A vezető edző szerint most ki a jobb: Guczoghy vagy Borkai? — Izgalmas kérdés, bár különös jelentősége nincs a válasznak. Szeriintem Guczoghy .kipiheni majd kisebb szellemi fáradtságát a VB-ig, és újra ő lesz a zászlóvivő — eredményeit tekintve is. Elismerő oklevél Migléczinek A Nemzetközi Fair Play Bizottság 1985. május 29-i párizsi ülésén döntött az 1984. évi sportszerűség í díjak odaítéléséről. Elismerő oklevélét kapott Migléczi Jánosi, a Diósgyőri VTK szabadfogású birkózója. A tavalyi országos bajnoki döntőben Migléczi ellenfele, a ferencvárosi Nagy Béla ll:l-re vezetett. amikor — kevéssel a döntő vége előtt — kiugrott a könyöke. Nyilvánvaló. volt, hogy nem tudja folytatni a birkózást. A szabályok értelmében Migléczinek járt volna a bajnoki aranyérem. A DVTK sportolója azonban — egyesületi edzője, Rusz- nyák József egyetértésével — visszalépett a küzdelemtől, így a sérült Nagy Bélát hirdették ki győztesnek és avaitták bajnokká. RÖVIDEN X Július 22-én repült Mongóliába az a 8 tagú magyar ifjúsági ökölvívó-válogatott, amely részt vesz Ulánbátorban a július 24-től 28-ig tartó IBV-n. Az 57 kg-ban Konkoly, 67 kg-ban Karácson a KSC ökölvívója, a magyar csapat edzője pedig Bal- zsai Károly, a kecskemétiek vezetőedzője. X Előkészületi mérkőzés: Kalocsai SE—SoVtvadkert 3—1 (2—1). Kalocsa, 100 néző. Vezette: Szalai. Gólszerzők: Keszt- , helyT Kovács, Nagy, illetve Pauk.- > X ‘Július 27—28-án, . szombatom és vasárnap rendezik meg a Du- tép Kupa nemzetközi férfi kézi- labdaiornát. Már biztos résztvevő a csehszlovák Tátrán Presov, a jugoszláv RK Stanisity, a Dunaújvárosi Volán és a rendező Dutép SC. Várják még az NB I-es Ceglédi Közgép SC nevezését is. • X Az MLSZ Átigazoló Bizottsága újabb klubcseréket véglegesített. Fekete, az Ű. Dózsa Ausztriát is megjárt válogatottja az újonc NB Il-es Komlóhoz igazolt. Az újabb átigazolások: Debreceni MVSC-be: Horváth B. (Szabó L. SE), Varga (Metripond). Zalaegerszegbe: Szigeti (DMVSC), Videotonba: Simon (Dunaújváros), Komlóba: Fekete (0. Dózsa), Scbulteisz és Gallai (Pécs), Nagykanizsába: Fuisz (Videoton), Metripondba: Kovács G. (SZE- OL). Nyíregyházába: Tóth E. (Debrecen), Szarvasba: Plástyik (Békéscsaba). A szegedi új egyesülethez, a SZEOL DÉLÉP-hez igazoltak a DÉL ÉP alábbi játékosai: Pető, Kántor. Fábián, Kőhalmi, Kenderei, Márton, Szabó I. és Varga S. (MTI) X Két forduló után csoportjában még veretlen a magyar női kosárlabda kadett-válogatott (17 éven aluliak) a jugoszláviai Tuz- lában zajló Európa-bajnoksá- gon. „B” csoport: Magyarország —Hollandia 78:38 (47:18). X A londoni Crystal Palace- ban rendezett atlétikai verseny után, amely a Mobil Grand Prix nyolcadik állomása volt, három magyar sportoló, Bakos. Szalma és Pálóczi is holtversenyben az első helyen áll kategóriájában. TOTÓ A sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 29. heti totó- nyeremények az illeték levonása után a következőik: a 13 plusz egy találatos szelvény 424 dto volt, nyereményük egyenként 9198 forint; 13 találatot 641-en érteik el, nyereményük egyenként 6116 Ft; 12 találata 21774, fogadónak volt, nyereményük egyenként 120 Ft; 11 találatos szelvény 197 013 db volt, nyereményük egyenként 33 forint; a 10 találatos szelvények nyereménye nem érte el a 10 forintot, nyereményük a 11 találatos ok között került felosztásra. A közölt adatok nem véglegesek. Ma: LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Kiskunhalasi AC-MEDOSZ— Honvéd Kun Béla SE, Kiskun- halas, 17 óra. » _________ — HOGYAN ii történt ?8BBB Világbajnokból tv-kommentátor? A vívók barcelonai világran- devúján két tőröző nyert két aranyérmet. A férfiaknál a 24 éves olasz Mau- ro Numa, a nőknél a -32 esztendős nyugatnémet Cornelia Hanisch duplázott a legfényesebb éremmel, ök voltak Barcelona legjobbjai. Hanisch azért emelhető a Los Angelesben is hasonló módon arató Numa fölé, mert ő egyszer már lényegében befejezte karrierjét. Az olimpia után visszavonult, s csak nagy rábeszélésre vállalta ismét a válogatottságot, hogy segítse a fiatalokat. Óriási visszatérés! Harmadszor nyert egyéni VB-t, hozzájött a mostani csapatarany, olimpiai bajnok (csapatban) és ezüstérmes (egyéniben). A szakértők szerint kiemelkedett a Barcelonában színrelépett vívónők közül, olykor varázslat volt, amit a páston produkált. „Csodálatos tehetség, utolérhetetlen rutinnal, ez Hanisch.” — hangzik a szakemberek minősítése. — Nem vártam, hogy világbajnok leszek — mondta Hanisch (1952. június 12-én született, 163 centi, 52 kiló). — Sokáig úgy volt, hogy visszavonulok, így a minimális, úgynevezett levezető edzéseket végeztem. Barcelonát nem várhattam csúcsformában. Küzdelemből küzdelembe menekültem, s egyszercsak ott voltam a döntőben ... — A három egyéni világbajnoki cím közül melyiket szerezte meg a legnehezebben? — Melbourne-be, 1979-ben úgy mentem, mint fiatal anya a gyermekéhez. Clermont-Ferrandra, 1981-ben tökéletesen felkészültem, nagy esélyes voltam. Barcelonában arra törekedtem, hogy minél tovább versenyben legyek és így segítsek a csapatnak. Ha már ott voltám, harcoltam, s egyszercsak ott állhattam a dobogó legmagasabb fokán. Ez a legszebb. — Hogyan tovább? — , Nagyon fáradt vagyok, pihennem kell. ‘A szombat—vasárnapi sétákat feltétlenül előnyben részesítem ezután bármilyen versennyel szemben. A vívás feltétlenül örömet okoz, de a sok utazgatást már nehezen bírom. A következő olimpia szóba sem jöhet. Nem akarok edző lenni, Chris* tiane Web-- edzőpartnere leszek, de mint í. -kommentátort is el tudom magam képzelni. Hanisch még arra a kérdésre is felelt, ki volt a sláger a barcelonai páston? — A fiatal olasz Numa nemcsak ezen a VB-n emelkedett ki, szerintem napjaink legnagyobb művésze a páston. Egy ördögi fickó. A benzinkímélő Prost A Silveistone-i. brit Grand Prix a Forrna I. 16 futamos VB- sorozatának nyolcadik erőpróbája volt. így félúton már bizonyos következtetések levonhatók az idén is rendkívül kiélezett versengés végeredményére. Valószínűnek tűnik, hogy az olasz Alboreto és a francia Prost külön viadalára szűkül a száguldó sportemberek világbajnoksága, hiszen Silverstone után •az éllovas Alboretót két ponttal követő Prostot már további kilenc pont választja el az üldözőbolyt vezető olasz De Angelikától. j V rj H A brit' Grand Prix kulcskérdése az volt. hogy melyik pilóta gazdálkodik jobban az üzemanyaggal, ugyanis a Forma I-es versenyautóknál maximált a tankba tölthető benzin mennyisége. A 65 körös versenyen 58 körön át. vezető brazil Ayrton Senna alaposan ráfizetett arrai hogy mértéktelenül nyomta a gázpedált. ugyanis egyetlen csepp üzemanyaga sem maradt, s éllovas pozícióban kiesett a küzdelemből. De csak hajszál választotta él a dicstelen befejezéstől a végül is harmadiknak, illetve ötödiknek célba ért francia Laffite-ot és az angol War- wickot. pontosabban az. hogy a tervezett 66 helyett csak 65 kört kellett megtenni (célbírói tévedés miatt), s így éppen hogy be tudtak gurulni üzemanyaguk maradékával. — Tudtam, hogy bármelyik pillanatban Senna elé vághatok — mondta — a verseny után az ötéves Forma I-es pályafutása 19. futamgyőzelmét arató Alain Prosit. — Takarékoskodnom kellett azonban a benzinnel, s tudtam, hogy a brazil nagyfogyasztású Lotus Renault gépkocsija elöbb-utóbb a hajtóanyag végére ér. Jól is számítottam, szinte az ölembe hullott a győzelem. Frost Marlboro McLaren márkájú autója a szakértők szerint a jelenlegi egyik legjobb konstrukció. s nem is elsősorban gyorsasága. hanem takarékos üzemmódja miatt múlja felül a riválisokat. A „csodagép” pilótája, Prost mqst már nem akarja kiengedni kezéből a világbajnoki címet. Tavaly balszerencséjé volt, mindössze fél pont választotta el iá győztes osztrák Niki Laudátöl. Emelkedett a színvonal, javultak a feltételek Ligaülést tartottak a megyei I. osztályban Nem vagyunk babonásak, így abból, hogy a megyei labdarúgó-bajnokságban szereplő, 16 csapat közül csak 13 küldte el képviselőjét a bajnokság előtti utolsó megbeszélésre, csupán azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az Izsáki ME- DOSZ, a Sükösd és a Bajai TSZ SK csapatának vezetői- úgy. gondolták, a megyei labdarúgó-szövetség vezetői számukra már nem tudnak újat mondani. Ebben minden bizonnyal tévedtek. A hagyományos ligaértekezletre hétfőn délelőtt Kecskeméten a szakszervezeti székházban került sor. A megbeszélésen részt vett Borszéki Lajos, a megyei tanács vb testnevelési és sportosztályának vezetője. Az 1985—86. évi bajnokság várhatóan a színvonal emelkedését is meghozza, hiszen a megyei II. osztályból két igen erős csapat^ került fel. Mivel a Honvéd Radnóti SE egyesült. Szabadszállás csapatával és a jövőben a Honvéd Radnóti Szabad- szállás SE nevet viseli. Az új egyesület a bajnokságban ifjúsági csapatot is indít, így teljes " lesz az ifik mezőnye. A főtitkári beszámolót követő vita sarán szó esett a játékvezetők működéséről. A csapatok képviselői általában megfelelőnek tartották a bírók tevékenységét. Érdekes javaslattal állt elő Nemcsényi János, az Akasztó labdarúgó-szakosztályának vezetője. Véleménye szerint helyes lenne, ha a szövetség sportsze- rűségi versenyt hirdetne a csapatok. a játékosok és a közönség között. Valamennyi hozzászóló jónak tartotta a szövetség munkáját a bajnokság irányításában, bár arról is szó esett,' hogy a játékvezető-küldés még körültekintőbb legyen. — 82 — Mázsái Endre, a magyar labdarúgó-szövetség főtitkára először az elmúlt évi bajnokságot értékelte. A játék színvonalát — mint korábban a lapunknak adott nyilatkozatában is — közepesnek ítélte. Az élen kezdetben 4—5 csapat is azonos reményekkel küzdött az érmes helyezésért, a végére a bajnoki cím sorsát csak az utolsó forduló döntötte el. A labdarúgó-szövetség főtitkára örömmel állapította meg, hogy az ifjúsági és serdülő labdarúgók nevelésében néhány egyesület — Kiskunhalas, Kalocsá, Baja, Kiskunfélegyháza és Akasztó — jelentős eredményeket ért el. Arról is szó' esett, hogy a nemzetközi, valamint a magyar labdarúgópályákon is magasra csaptak az indulatok. A megyei bajnokságban ezzel szemben az őszi két sajnálatos rendzavarás után a tavasszal érezhető volt, hogy a csapatok vezetői biztosítani akarják a zavartalan játékot. Nem a játékvezetők engedékenységét, hanem a jobb nevelőmunkát igazolja a sárga lapok és kiállítások lényeges csökkenése.