Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

Hetvenöt év­ppm vel ezelőtt. Iff';.; 1910. június 1­én született, és. t'Wmm -5'" 66 éves korá­ban, 1976-ban % : mm halt meg , Há­moz György J§i V Kossuth-dí­ft 1 jas író, újság- 1 író, kritikus. ■ A budapesti tudományegyete­men volt bölcsészhallgató; 1932- töl a Pester Lloyd tárcaírója, majd 1934 és 1944 között az Uj Idők munkatársa, 1948—49-ben pedig felelős szerkesztője. 1945- töl 1951-ig a Budapesti Rendőr- főkapitányságon alezredesi, ké­sőbb ezredesi rangban vezette a sajtóosztályt, illetve a gyermek- védelmi osztályt. 1951-ben mu­tatták be Aránycsillag című ka­tonai témájú operáját, melynek zeneszerzője Székely Endre volt. Dolgozott az Országos Béketa­nácsnál, és szerkesztette a Ma­gyar Rendőr című lapot; 1958- tól a Filmvilág szerkesztője volt. öt. filmvigjáték forgatókönyvét írta (Két vallomás. Rangon alul, Mici néni két élete, Tilos a sze­relem, Alfa Rómeó és Júlia.) Ma­gyar színpadra dolgozta át a Szabad szél és az Orfeusz című operetteket. Napilapokban, irodalmi lapok­ban megjelent szatirikus kroki­jai széles körben népszerűséget szereztek számára. 1964-től az Élet és Irodalom televíziókriti­kusa volt, e műfaj egyik hazai megteremtője. Ironikus jegyze­teivel rendszeresen szerepelt a rádióban is. * ­Lajosmizsén született 1905. jú­nius 2-án, nyolcvan esztendővel ezelőtt Gerőcs István, aki az 1956-os ellenforradalom mártír­jaként halt meg, 1956. november 7-én. Már fiatalon tagja volt a helybeli mezőgazdasági szövet­kezetnek. Később belépett a kom­munista pártba, ahol egy ideig alapszervezeti párttitkárként dolgozott. 1956-ban megölték a mindenre elszánt ellenforradal­márok. MŰSOR 1985. június 1-én, szombaton ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes. Június 4-én, 15 órakor a Kelemen László Kamaraszínházban: Ciróka Bábszínház. HETET EGY CSAPÁSRA. A BRÉMAI MUZSIKUSOK. 17.30 és 20 órakor: Csemus Mariann estje. Beauvoir: 'A MEGTÖRT ASZ- SZONY; Ulmann: VÁLTOZÁSOK. Pódiumbérlet, belépődíjas. (Figye­lem! A megszokottól eltérően az el­ső előadás 17.30-kor kezdődik!) MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: FLASHDANCE. Sz., ze­nés amerikai film. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: HALÁL EGYENES ADÁS. BAN. Sz., mb., francia film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! ^Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: A BIRODALOM VISZ- SZÁTVÁG, sz., mb., amerikai film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: SIÜNI Á KÖDBEN. Stúdiómozi: 8 órakor: ALLONSAN- FAN. sz., olasz film. iPajtásmozi: fél 4 órakor: APACSOK. BAJA Uránia mozi: fél 4 és 7 órakor: ROCCO ÉS FIVÉREI. I—II. Sz., olasz film. Központi mozi: 4 és 6 órakor: AZ ELFELEJTETT BARÁT. Sz.. mb., szovjet film. 8 órakor: NYÁRI RÉT. Sz., ausztrál bűnügyi film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: ME­NEKÜLÉS A GYŐZELEMBE. SZ., amerikai film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: KÉMEK A LOKÁLBAN. Sz., francia film. Csak 1-6 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 Órakor: FEKETESZAKÁLL SZELLEME. Sz., mb., amerikai-an­gol film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: TÜL NAGY RIZIKÓ. Sz., mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Művelődési ház: 6 és 8 órakor: MA­RAT ON ÉLETRE HALÁLRA. Sz.. mb., amerikai film. Csak I6i éven felüliek­nek! MÁJUS 2-AN, VASÁRNAP MOZI / A MOZIK MŰSORA AZONOS A SZOMBATIVAL, KIVÉVE: BAJA Uránia mozi: délelőtt 10 órakor: AZ IDŐ URAI. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 4 órakor: GUMITAR- ZAN. Sz.. dán film. 6 és 8 órakor: EROTIKUS KÉPREGÉNY. Sz.. japán film. Csak 18 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: PIEDONE EGYIPTOM­BAN. Sz.. mb., olasz film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: HAIR. 9z., amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! TISZAKÉCSKE Művelődési ház: 6 és 6 órakor: LE­BEGÉS. Sz., mb., szovjet film. Helytállt a Dózsa Tsz Közgyűlés Városföldön és Nyárlőrincen Vezetőség választó részközgyű­léseket tartott tegnap Nyárlő­rincen ás üzemi központjában a Városföldi Dózsa Tsz. Egymást fokozó próbatétel elé állította a szövetkezetét az utób­bi évek aszályos időjárása és a világgazdaság gondjaiból szár­mazó nehézségek sora. Mint a beszámoló tartalmazza: 1983-tól napjainkig egy teljes év csapa­dékmennyisége hiányzik a gaz­daság földjeiről. A szorító hely­zetből rugalmas és ésszerű mun­kával, kezdeményezésekkel ta­lált kiutat a vezetőség és a tag­ság. Az egyik legjelentősebb vállal­kozásként tartják számon a ta- karmánykereskedelem megszer­vezését. Egyaránt forgalmazzák a társgazdaságok, a gabona-, gyógy- és tápszeripar terméke­it. Növekedett a háztáji és kis­termelés is: ez árbevétel 30 szá­zalékkal gyarapodott 1980-hoz képest. Legújabban célrészje­gyek összegeiből hoznak létre egy zöldségüzletet és szikviz- üzemet Nyárlőrincen. A bolt félvásárolja és árusítja is a köz­ség lakosainak zöldség- és gyü­mölcstermését. A helytállásnak és megújulá­si készségnek köszönhetően öt esztendő alatt több mint ötven­millió forintos nyereséget ért el a Városföldi Dózsa Tsz a mosto­ha adottságok ellenére. A tagság elnöknek ismét Fenyvesi Jenőt választotta meg. KOLON-TÓ • A Kiskunsági Nemzeti Parkról rendezett, csütörtökön befejeződött természetvédelmi tanácskozáson szó esett a Duna—Tisza közi egye­dülálló élővilágű szikes tavak helyzetéről, jövőjéről is. Az elmúlt csapadékszegény évek alaposan lecsökkentették a vízutánpótlást, s több tavat — a tavaszi esőzések ellenére is — a kiszáradás veszélye fenyeget. Ezek közé tartozik az Izsák melletti Kolon-tó is, ahol fel­vételünk készült. (Tóth Sándor felvétele) Vasárnap éjféltöl új menetrend A MÁV új menetrendje június 2-án vasárnap 0 órakor lép ér­vénybe és 1986. május 31-én éj­félig határozza meg, miként köz­lekedhetünk vonatokkal. A vál­tozásokkal egyidőben a MÁV bő­víti eddigi üzletpolitikai kedvez­ményei körét. Egy példa: az élet­korhoz kötött (nők 55, férfiak 60 év felett) húsz százalékos ked­vezményt ezután kedd, szerda és csütörtök helyett hétfő 12 órától péntek 12 óráig vehetik igénybe az utasok. A csoportosan közle­kedők figyelmébe: 10—19 sze­mélyig 20, 20—49 személyig 33, 50 személy felett pedig 50 száza­lékos kedvezményt ad a vasút. A menetrendből, illetve a pálya­udvarokon érdemes részleteseb­ben tájékozódni. PIACI KÖRKÉP Arak Kecskeméten (kg/forint) Élő csirke (pár) 100—260 Élő tyúk (p£r) 200—400 Tej (liter) 9 Tejfel (lit;er) 60 Tehéntúró 60 Tojás (db) 1,50—2 Üj burgonya 6—18 Óburgonya 4—7 Sárgarépa (csomó) 4—12 Petrezselyem (csomó) 6—12 Vöröshagyma 10—12 Kelkáposzta 88—20 Saláta (db) 2—6 Üj karalábé (db) 2—6 Karfiol 30—35 Paradicsom 60—70 Paprika (dh) 2—12 Főzőtök 18—20 Zöldbab 70—100 Zöldborsó 30—40 Retek (csomó) 2—5 Zöldhagyma (csomó) 2—5 Paraj 20—30 Földieper 40—60 Cseresznye 20—40 Arak Baján Élő csirke 50 Élő tyúk 45 Tejfel (liter) 35 Túró 30 Tojás (db) 1,60 Ujburgonya 30 óburgonya 7—10 Üjsárgarépa (csomó) 12 ÜJ petrezselyem <CSQr mó) 6 Vöröshagyma 12 Fejeskáposzta 10 Saláta (db) 4 Paradicsom 100 Paprika (db)' 7—10 Uborka 45 Zöldbab 100 Zöldborsó 35 Zöldhagyma (csomó) 3 Gomba 100 Alma 14—18 Cseresznye 40 Földieper 120 Héjasdió 50 Szárazbab 60 Mák 110 Duna-Tisza közi HRITTpSIS bábjátékos napok „A népi bábjáték útjai" — ezt az összefoglaló címet adták a szervezők a III. Duna—Tisza kö­zi bábjátékos napoknak, ame­lyeket június 1-én és 2-án ren­deznek meg Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Közr pontban, Kemény Henrik báb­művész 60. születésnapja tisz­teletére. (A hétvégi találkozón részt vesz a művész is.) Ma tíz órakor, a színházterem­ben Farkas Gábor, a megyei pártbizottság munkatársa nyit­ja meg a seregszemlét. Utána gyermekcsoportok mutatkoznak be a színpadon: a kiskőrösi Pity­pang, a tompái Pántlika, a ho- mokm,égyi Katicabogár, vala­mint a paksi bábegyüttes adja elő műsorát. Fél tizenegykor a kamarateremben Vitéz László halhatatlansága címmel nyílik kiállítás. A gazdag szombati program délután két órakor foly­tatódik Mészáros Emőke előadá­sával, melynek címe: Vitéz Lász- ló-já(tékok története és értelme­zése pszichológiai szempontból. Este a Ciróka Bábszínház fellé­pése után táncház lesz. Vasárnap délelőtt folytatódnak a bemutatók: az izsáki Naprafor­gó, a kiskőrösi Pillangó, a szege­di Pipitér, a szentesi Tekergők, valamint a salgótarjáni Pom- Pom-bábcsoport várja majd a szakmai értékelést. Amíg a zsűri döntést hoz, addig a gyerekek népi játékokat készíthetnek az előcsarnokban. Az Erdei Ferenc Művelődési Központ bábos seregszemléje va­sárnap délután egy órakor feje­ződik be, a dijak átadásával. (b. t.) NAPTÁR 1985. június 1., szombat Névnap: Tünde Napkelte: 4 óra 51 perc Napnyugta: 20 óra 33 perc Holdkelte: 18 óra 41 perc Holdnyugta: 3 óra 36 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ima estig: Gyakran lesz erősen felhős az ég, és továbbra is számítani kell záporokra, , zivatarokra. Az északnyugati, északi szél főként a Dunántúlon lesz élénk. A leg­magasabb nappali hőmérséklet szombaton 21 és 26 fok köáött várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Május 30-án Kecskeméten a közép­hőmérséklet 17,9 (az 50 éves átlag 18, a legmagasabb hőmérséklet 23,7 Gel- sius-fok volt, a nap 4,3 órán át sü­tött, és 0,3 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 8 órakor 16,6, 14 órakor 21,2 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyo­más 1013,9 millibar (emelkedő) volt. Május 30-án Baján a középhőmér­séklet 18,1 (az 50 éves átlag 18,3), a legmagasabb hőmérséklet 24,3 Ceisius- fok volt, a nap 7,1 órán át sütött. Teg­nap reggel 8 órakor 15,8, 14 órakor 21,1 Celslus-fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 13,3 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1014,2 millibar (emelkedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint pénteken a Balatonkenesén megtartott 22. heti Ipttósorsoláson a követke­ző nyerőszámokat húzták ki: 22, 30, 32, 54, 63 Kezdődik a strandidény Az elmúlt kánikulai hétvégén több ezren kerestek felüdülést a kecskeméti uszoda medencéiben és sok látogatója volt a megye többi nyitvatartó fürdőjének is. Most borongósnak, hűvösnek ígérkezik az időjárás, mégis — a májusi „előcsatározás" után — hagyományosan június eleje a strandidény igazi nyitánya. Mától nyitott kapuval várja a vendégeket a megye minden hi­deg- és melegvizes strandfürdő­je. Az Eszak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat működési terüle­tén — amint Illés Dezső üzemel­tetési osztályvezetőtől megtud­tuk — ma nyit az izsáki, a kun- szentmiklósi és Kecskeméten a széktói strand. A legtöbb vendé­get fogadó széktói fürdő 9-től 19 óráig üzemel, a nyári hónapokban szünnap nélkül. Változást jelent, hogy a ked­velt csónakázási lehetőség meg­szűnik a széktóin. A csónakok új otthona a közeli széchenyiváro- si záportározótó lesz, ahol egy hónapon belül megkezdik a köl­csönzést. Itt jóval nagyobb víz­felületen próbálhatják ki a vál- lalkozókedvűek evezőtudomá­nyukat. Befejező s’zakaszba érke­zett az egyre szépülő szabadidő- központban a szabadstrand elő­készítése és tervezik a vitorlá­zás és szörfoktatás feltételeinek megteremtését is. A strandbelépők ára nem vál­tozott az elmúlt évihez képest. A megye déli részén, a Dél- Bács-Kiskun megyei Vízmű Vál­lalat működési területén, Kiskun­halason, Kiskőrösön és Kecelen nyitottak ki a strandok — tájé­koztatott Sipos Béla, üzemviteli osztályvezető. A medencék mel­lett futball- és teniszpályák vár­ják a sportolni, felüdülni vágyó­kat. A halasi strandfürdő terüle­tén felújították a néhány éve mű­ködő kempinget. Aki ide betér, egy helyen talál gyógyhatású für­dőt, uszodát, sportolási és étke­zési lehetőséget. A jegyek a me­gye déli részén is változatlan árúak. Az uszodák és melegfürdők a nyári hónapokban is folyamato­san működnek. A bajai sport­uszodában szauna, ' szolárium, 'kondícióterem várja a vendége­ket. Tősfürdőn ezekben a napok­ban az országjáró diákok megyei találkozójának résztvevői tábo­roznak vízközeiben. L. D. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Tanúkat keresnek A kecskeméti rendőrkapitány­ság lopás alapos gyanúja miatt eljárást folytat Sárközi Juliusz külföldi állampolgár ellen. Sár­közi 1985. május 5-én körülbelül 10 órakor a kecskeméti piac­csarnok mögött a külföldiek ré­szére kijelölt árusítóhelyem lo­pási szándékkal belenyúlt egy középkorú, szőke hajú mő kézi­táskájába. A nő észrevette ezt, a lopás nem sikerült. Néhány perc múlva Sárközi ugyanezen a helyen ellopta egy idősebb nő pénztárcáját, annak kézitáská­jából. Tettenérték, s felszólítás­ra visszaadta a pénztárcát. A kecskeméti rendőrkapitány­ság kéri az edidig ismeretlen két nőt, hogy jelentkezzenek tanú- kihallgatás céljából a rendőrség Kossuth tér 3. II. emelet 208-as számú szobájában 8—17 óra kö­zött, munkaszüneti napokon pe­dig a rendőrkapitányság ügyele­tén. Kállai Gyula kitüntetése A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa Kállai Gyulának, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsa elnökének eredményes munkássága és közéleti tevékeny­sége elismeréseként, 75. születés­napja alkalmából a Magyar Nép- köztársaság Zászlórendje kitün­tetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken adta át. Jelien volt Németh Ká­roly, az MSZMP főtitkárhelyet­tese és Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Felmentés, kinevezés A Bács-Kiskun megyei Tanács illetékes szakigazgatási szerve Gyurkó Lászlót, a Kecskeméti Katona József Színház igazga­tóját .— szerződésének lejártá­val — igazgatói munkaköréből felmentette. A színiház új igazgató­jává — 1985. június 1-től — Ge­ra Sándor tanárt, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságá­nak osztályvezetőjét nevezte ki. A PEDAGÓGUSNAP alkal­mából a művelődési miniszter Kiváló Munkáért kitüntetésben részesítette a Kecskeméti Óvó­nőképző Intézet dolgozói közül Bánki Dezső intézeti tanárt, dr. Kökény János intézeti docenst, személyzeti vezetőt, Lakos Im- réné intézeti adjunktust és Si4 pás Károly intézeti docenst. — KÖZLEMÉNY, Kecskemé­ten a 44. sz. főút és-a Kuruc kör­út kereszteződésében, kicserpl-ik a jelzőlámpát tartó oszlopot. Ezért itt 1985. június 3—tői előre­láthatóan június 6-ig nem mű­ködik a „villanyrendőr”, A sze­relési munkák miatt forgalmi torlódásokra is számítani kell a csomópontban. Az- illetékesek fel­hívják a járművezetők figyel­mét, hogy az említett időszakban fokozótt óvatossággal közelítsék meg a munkaterületet. — Bajai pedagógus a rádióban. A Magyar Rádió pécsi stúdiója vasárnap, június 2-án reggel 9 órától sugározza ^pedagógusna- pi műsorát. Ez alkalomból riport hangzik el dr. Szentjóbi Szabó Tiborról, a bajai Tóth Kálmán Szakközépiskola igazgatójából, aki elmondja a Kiváló Pedagó­gus kitüntetéshez vezető útjának történetét. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig,- hét­főtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-61 l-'es telefo­non, valamint a 26—216-os te­lexszámon. ________________ A kunszentmiklósi Szá­razelem- és Akkumulátor- gyár nagyberuházás előtt áll. Erről szóló írásunkat, valamint a közintézmé­nyekben tapasztalható fű-- tőanyag-pazarlással foglal-; kozó cikket a negyedik ol­dalon találják olvasóink. Ugyanitt a Sajtóposta ro­vatban egyebek között já­noshalmi, tiszakccskei és bajai levélírók kapnak vá­laszt panaszaikra. Az ötö­dik oldalon ismertetjük Ká­dár János beszédeinek és cikkeinek gyűjteményes kötetét. Itt írunk arról is, hogy könyvtár épül Kécs­A HÉTVÉGE SPORTJA Forgalmirend­;emétcn. az Arany János Szombat LABDARÚGÁS Körzeti labdarúgó-bajnokság: Kecs­keméti csoport, kezdés 17 órakor: Ladánybene—Kunadacs. Lajosmizse II.—Izsák II., Páhi—Ágasegyháza. Országos ifjúsági és serdülőbajnok­ság: Szekszárdi Dózsa—Bajai SK, Szék szárd. Serdülők 9 órakor, ifjú­ságiak 10.30-kor mérkőznek. KÉZILABDA NB II-as női mérkőzés: Taurus SE—(DUTÉP SG, Budapest, 11 órakor. NB U-es férfimérkőzés: Szegedi Tsz—DUTÉP SC, Szeged. 11 órakor. Megyei női bajnokság: kezdés 10.30- kor: DUTÉP II.—Harkakötöny, La­josmizse—KAC-MEDOSZ, Soltvad- kert—Szánk, Kiskőrös—Bácsalmás, Jánoshalma II.—Kiskunmajsa, Ne­mesnádudvar—Kisszállás. KOSÁRLABDA Felszabadulási Kupa férfimérkőzé­sek: Bp. Honvéd—Kecskeméti SC, Bp.. Dózsa Gy. út, 11 órakor. Jv.: dr. Náday, Szósz. Pécsi VSK—Bajai SK, Pécs, Városi Sportcsarnok, 11 órakór. Jv.: Varga, Péter. Felszabadulási Kupa női mérkőzés: Kecskeméti SC—KSI. Nyíregyháza, Városi stadion, 16.30-kor. Jv.: simó, Farkas. (A színhely megjelölése nem téve­dés. A KSC és a KSI is részt vesz a Nyíregyházán a hét végén megren­dezendő kupasorozaton,x és a kosár­labda-szövetség hozzájárulásával a kupa keretében lejátszott mérkőzé­sük egyben a Felszabadulási Kupa mérkőzése Is.) RÖPLABDA Osztályozó az NB I-be jutásért, fér­fiak, Szegeden; DUTÉP SC—Kazinc­barcikai Vegyész, 10 órakor. Női osztályozó A csoport, Kecske­méten az árpádvárosi sportcsarnok­ban : Szegedi Építők Spartacus— MVSC, 9 órakor, MHD Vasas—Ajkai Videoton, 10.30-kor. VÍZILABDA OB II. A csoport: MAFC—Kecske­méti Vízmű SC, Bp., H órakor. TÖMEGSPORT Úttörő-olimpia területi kézilabda- döntői: Kiskunhalas, Szilády A. Gimnázium. 9.30 és 16 órától. A tesz ÖV Kupa megyei döntői: Kiskunmajsán a községi sportpályán 8.30-tói. Felszabadulási SZOVOSZ Kupa me­gyei döntői: Tiszakécske, sportliget, 9 órától. Lovasbemutató és -verseny: Kun- szentmiklós, 9 órától. Vasárnap LABDARÚGÁS NB If-«* mérkőzés: Bajai SK—Váci Izzó, Baja, (Vasvári Pál utca, 17 óra­kor. Jv.: Plasek. Területi bajnokság, kezdés 17 óra­kor: Kecskeméti TE—Miske, jv.: Len- hart; Lajosmizse—Békés, jv.: Bajnó- czi; Honvéd Kun B. SE—Bcs. Agyag, ipar, jv.: Bodor; szarvas—KSC, jv.: Veres. Megyei labdarúgó-bajnokság, kez­dés 17 órakor: Kunszentmiklós— Honvéd Rákóczi sE, jv.: Kazinczl; Izsák—Kecel, jv.: Dömény; Bácsal­más— Kkfházi Szövetkezeti SE, jv.: Szentgyörgyi; Kalocsai SE—Soltvad- kert. jv.: Czenczik; Bajai Tsz SK— Kiskunhalas, jv.: Szabó J,; S-ükösd— Akasztó, jv.: Nagy-Czirok; Tass— Kiskőrös, jv.: Nagy L.; Jánoshalma— Harta. jv.: Lavati. Megyei U. o. labdarúgó-bajnokság. Déli csoport: BSK junior—Fájsz, 10.30- kor. A többi mérkőzés 17.30-kor kez­dődik: Tompa—Dusnok, Bácsborsód— Hajós). Vaskút—Érsekcsanád, Gara— Mélykút, Úszód—Hercegszántó^. r * <fUs~ 1 szállás—Katymár, Kelebla—Tatahá­“■ * Északi csoport, kezdés 17 órakor: Kiskunmajsa—Csengőd, Tiszakécs­ke—Kkhalasi Spartacus, Imrehegy— MFSC, Tiszaalpár—Harkakötöny, He- tényegyháza—Kkfházi Húsos, Kerek­egyháza—Honvéd Gábor A. SE, Hon­véd Mezőfi SE—Császártöltés. Körzeti labdarúgó-bajnokság. Ka­locsai csoport: Dunavecse—Szak már 10.40-kor, szalkszentmárton—Solt 17.30- kor, Bátya—Dunatetétlen 17.30-kor, Homokmégy—Dunapataj 17.30-kor. Kecskeméti csoport: Kunpeszér— Helvéciái Petőfi 10 órakor, Prgo- vány—Kunbaracs 10 órakor. Kézilabda Megyei férfibajnokság. kezdés 10.30- kor: Gara—MFSC, Lajosmizse—solt- vadkert, Tiszakécske—Kecel, Kiskun­majsa—KAC-MEDOSZ, Kiskunfél­egyháza—Bácsalmás. RÖPLABDA Osztályozó az NB I-be jutásért, fér­fiak szegeden: Győri Dózsa—ÖUTÉP SC, 10 órakor. Női A csoport, Kecskeméten az ár­pádvárosi sportcsarnokbanAjkai Vi­deoton—Szegedi Építők Spartacus, 9 órakor, MVSC—MHD Vasas 10.30-kor. SAKK Megyei csapatbajnokság 9. forduló­ja: Kecskeméti Széchenyi SE—Bajai Spartacus Vízügy, Kecskemét, DU- TÉP-sakkterem. Madaras—Kalocsa, Jánoshalma—K. Spartacus, Lajos­mizse—Kiskunhalas, KTE II.—DUTÉP II. VÍZILABDA OB II. A osztály: Ceglédi VSE— Kecskeméti Vízmű SC, Cegléd, 11 órakor. TÖMEGSPORT Ottörő-olimpla területi kéztlahda- döntői: Kiskunhalas, Szilády Á. Gim­názium, 8.30-kor. változás Mint már korábban szóltunk róla, június 3-tól megváltozik a megyeszékhelyen a Móricz Zsig­mondi utca és a Szabadság tér kereszteződésének forgalmi rend­je. Ez a Kiskörúton közlekedő­ket nem érinti, s az arra ráka- nyarodók számára sem okoz kü­lönösebb! gondot. A forgalom- irányító jelzőlámpák áthelyezé­sének munkálatait már meg­kezdték, sőt korláttal lezárták a Móricz Zsigmond utca 2. számú üres telket. Június 3-tól lezárják a csemegebolt előtti közterületet, és megkezdik a járda építését. Ez a munka egy hétig tart. Arra kérik a gépjárművezetőket, és a gyalogosokat, hogy ebben a ke­reszteződésben fokozott figye­lemmel és óvatossággal közle­kedjenek. A forgalomirányító jelzőlámpa csak sárga villogó — veszély — jelzést ad. A Kiskör­úton haladó gépjárművek is ki­sebb sebességgel közelítsék meg a már említett kereszteződést. PETŐFI NÉPE I A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja.i H Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. ■ Felelős, kiadó: Preiszlnger András Igazgató- Szerkesztőség, I Kiadóhivatal: ■ Kecskemét, Szabadság tér 1/a. ■ 6001 Telefon: 27-Sül i Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető ■ a hírlapkézbesítő ; postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 42,— Ft. negyedévre: ISO,— Ft. félévre: 250,— Ft. egy évre: 516,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ■ ofszet rotációs eljárással ■ Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. > ■ «001 Telefon: 20-777 ■ Igazgató: Ablaka litván HU. ISSN 0133—aiSx

Next

/
Thumbnails
Contents