Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-29 / 151. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET SZŰCS ISTVÁN: BAJA Kulcsok, nyilak. A kapualjakban ácsorgó emberek, a beverő eső, a kint táncoló zápor és az átillanó huzat, ez a tér, hol nyáron galambok fújják a levegőt! Tornyok, házak közt maroknyi történelem, antennákban úszik a jelen; s mint egy meglékelt földdarab a városközpontban a park Egybenőtt májusi fasor ez a tizezer-diákos város! Szereted vagy gyűlölöd: talán magad sem tudod. Mint télen a veszteglő hajók, csak füstölsz a Sugovicán — úgy fürkészed a nyomod a szigeten és a nyárfán. ESNAGY JÓZSEF: Végtelen menetben (Radnóti Miklós emlékére!) Nyugtalanul rezdül a fény. Ugyan, miért vagy szomorúi Gallyak árnya kavarog távol, s a Hold szeme rezdit. Alomba borúit a szalma lábad alatt, s úgy kiabál, akár a jóízű alma nappali fénye a csendben. Ujjong már a fénykoszorú. Lásd, újból szivedre szorul rém-rovarok szárnya s elér e táj, hol állsz kifeszítve! Zordan Judás szeme hordoz. Dideregve, míg telik időd, űl a harminc ezüstpénzű: Lassan öli őt a halál. Altatódal fut a szádra. Fulladozik már ez a csúf Éden körülötted Mester és nyugtot nem ád a hajnali fény. RADICS ZOLTÁN: Meghalt Apám és öt követte Hugóm Anyámon az idegosztály szakadt kabátja tegnap arról beszélgettünk, hogy nyugodtabbak már az éjszakák. Mint kiszáradt tómeder olyan a szemed Anyám B. HORVÁTH ISTVÁN: Olvad hófehér haja Tanyáját felszedi kötőjébe húsába ivódnak a barázdák, sziksót izzad százhúsz öl földjére, szeméből kimosódnak a nyárfák. Olvad hófehér haja, kibomlik, kukoricabajusz leng a szélben, emléke kútgémnek támaszkodik, merít, s eltűnik a messzeségben. Sürög-forog most is a halálban, — a valóság, a csend tiltakozhat — megkoccan az ólajtó: kitárja, kukoricát szór a csillagoknak. TÓTH KÁLMÁN IRODALMI KÖR IBS Tüzes ünnep „Van Baján egy maroknyi fiatal, kiket az iroda­lom szeretete, a szó, a gondolat, az emberi életet megszépítő megnyilatkozás ereje tart együtt 1967 óta. A Duna menti kisváros életének, a munkahe­lyek hétköznapjainak, és ünnepi vagy embert meg­indító nagy érzéseink sajátosan egyéni megfogal­mazói valamennyien. Közülük többen nyilvánosság előtt is szóltak már, néhányan a biztató kezdet fe­szítő türelmetlenségével várják a visszajelzést üze­netükre” — írta Eördögh Endre, a Tóth Kálmán irodalmi kör vezetője 1980-ban, e közösség első an­tológiájának előszavában. A Tüzes ünnep címet vi­selő kötetben tiz bajai munkásfiatal mutatkozott be verseivel. Alig három évvel később megjelent a zombori és a bajai fiatalok közös antológiája Találkozások cím­mel, amelyben már a két város képzőművészeinek munkái is szerepeltek. Azóta két újabb könyvet is kiadott az irodalmi kört fenntartó bajai Szakma­közi Bizottság Szakszervezeti Művelődési Háza: Esnagy József és Radics Zoltán mutatkozhatott be önálló verseskötettel. A művelődési ház igazgatója, dr. Stang Jenőné szerint a kezdet kezdetén irodalomkedvelő klub­ként indult ez a közösség, s fokozatosan alakult át a fiatal vers- és 'prózaírók körévé, amely Bárdos Ferenc, Tóth Pál Zoltán, majd Eördögh Endre irá­nyításával működött, s ma már a városi tanács és a BÁCSHŰS támogatását is magáénak tudhatja. Ahogy a vezetők, a tagok is változtak az elmúlt esztendők során. Egy tekintetben azonban mindig hasonlítottak: valamennyien munkásfiatalok, felső­fokú végzettsége egyik körtagnak sincs. Megmutatni, elmondani... Bizonyára nem sok olyan ember él e féltekén, akit soha nem kerített hatalmába az önkifejezés vágya; hogy valamilyen módon elmondja, megmu­tassa mindazt amit érez, gondol önmagáról, min­dennapjairól és a tágabb értelemben vett világról. Végül is így születnek a legkülönbözőbb formában és tehetséggel alkotott művek, miközben fennkölt és örömteli avagy visszás és elkeserítő jelenségekről mesélnek. Van aki vászonra festi, kőbe vési, s van aki a zene nyelvén, vagy versben, prózában mond­ja el... Ám az önkifejezés vágya szinte törvényszerűen egy másik emberi kívánalommal párosul: megmu­tatni, amit művészi igénnyel alkottunk. Őszinte kritikát, véleményt hallani produkciónkról, tudva, hogy minden mű annyit ér, amekkora és amilyen Fiatal bajai költők közössége hatással van közönségére; nézőjére, hallgatójára, ol­vasójára. S valahol itt kezdődik az amatőr művé­szeti közösségek jelentősége, hiszen az azonos ér­deklődésű emberekből szerveződött csoportokban, kollektívákban a bemutatkozásra és a nevelő-segí­tő kritikákra egyaránt van lehetőség. A hovatarto­zás tudata mellett mindez nagyszerű ösztönző erő is lehet egy-egy közösség tagjainak. S ezzel tisztá­ban vannak a bajai fiatalok is ... „Életünk gyógyszere.. Igazi és folytonos megújulásra csak az a kollek­tíva képes, amely időről időre felül tudja bírálni és reálisan meg tudja ítélni saját tevékenységét, an­nak jelentőségét, lehetőségeit. A Tóth Kálmán iro­dalmi kör napjainkban úgy véli, hogy kissé belter­jessé vált kollektívájuk. Ezért heti összejövetelei­ket nyitottabbá próbálják tenni, együttműködve Baja más művészeti kisközösségeivel (a képzőművé­szekkel, az irodalmi színpadokkal, a Duna Fotó­klubbal). Ezt a törekvésüket mutatja az is, hogy a kör tagjai ma már egyre többet írnak a Bajai Hír­lapba, illetve a város kulturális rendezvényeit pro­pagáló kiadványokba. A jövőre vonatkozó terveik között szerepel olyan kötet szerkesztése, amely nemcsak a kör egy-két tagjának alkotásait (verse­it és elbeszéléseit) mutatja be, de érzékletes ke­resztmetszetet is ad Baja teljes művészeti életéről. Mindez várhatóan azt eredményezi, hogy köze­lebbi kapcsolatba kerülhetnek a kör tagjai más művészeti ágakkal, törekvésekkel, amelyek „termé­kenyítő” hatása vitathatatalan, másrészt még tevé­kenyebb részesei lehetnek Baja mindennapjainak. „Életünk gyógyszere, ha az uniformizálódásban a helyit, az egyszerit bedobjuk, s az absztrakció len­gő sátrait cölöpökkel és hurkokkal próbáljuk tájba, múltba rögzíteni” — vallotta Németh László. S ha jobban megnézzük, ma Baja azt az időszakát éli, amikor ismét igyekszik felfedezni saját művészei­nek, művészi közösségeinek értékeit, megfelelő er­kölcsi és anyagi támogatást nyújtva számukra. Az || irodalom mellett vonatkozik mindez a képző- és \l fotóművészetre épp úgy, mint a zenére és a szín- j: játszócsoportok reneszánszára. S a helyi művészi i értékek felfedezése, tudatosítása és népszerűsítése J új távlatokat nyithat valamennyi amatőr közösség — közöttük a Tóth Kálmán irodalmi kör tevékeny- j ségében is ... Nem cáfolatként... A napokban volt szerencséje e sorok írójának i részt venni a Tóth Kálmán irodalmi kör egyik ösz- szejövetelén. Mi tagadás, az említett nagyszerű, ;j mindenképpen figyelmet érdemlő törekvések eile- t nére, kicsit „mostohagyermeknek” érzik magukat : a kör tagjai Bács-Kiskunban. Véleményük szerint i! sem a Forrás, sem a Petőfi Népe nem foglalkozik !> velük — illetve Írásaikkal —, megjelenő' köteteiket ‘ kevesen ismerik a megyében, a „visszajelzést üze- '■ ; netükre” hiába várják. — Nem cáfolatként: elma- !! radásunkat pótolva adunk nyilvánosságot most e hasábokon néhány fiatal bajai költőnek. Ki kicsoda? Esnagy József 1943-ban született Baján. A Tóth I Kálmán irodalmi kör alapító tagja. Versei 1968 óta jelennek meg napi-, heti- és havilapok hasábjain. Első önálló verseskötetét két esztendeje adta ki a bajai Szakszervezeti Művelődési Ház, Éjféli haza- | térés címmel. A BÁCSHÜS raktárosa: Radics Zoltán 34 éves, bajai születésű. Volt hi- 1 vatalsegéd, szállító- és szakmunkás. Asztalosként dolgozik a Sugovica-parti városban. A bajai irodai- I' mi kör alapító tagja. Most jelent még első önálló 3 kötete. B. Horváth István 1953-ban született Baján, s ott él azóta is. Jelenleg postai kézbesítőként dolgozik. í Első versei napi- és hetilapokban jelentek meg. B. Antal István 28 éves, katymári születésű. A bajai Kismotor- és Gépgyárban dolgozik öntvény- ] tisztítóként. Verset 1968 óta publikál különböző or- í gánumokban. Szűcs István Hercegszántón született, 1949-ben. Pécsett szerzett villamos technikusi oklevelet, majd a bajai Vas- és Fémipari Szövetkezet kulturális szervezője lett. Első verseit hetilapok közölték a hetvenes évek elején. Koteschel István 33 éves, bajai születésű. Jelen- í leg Bátmonostoron él, s egyéni gazdálkodó. Verseit több napi- és havilap közölte már. Koloh Elek A napokban jelent meg a Tóth Kálmán irodalmi kör legújabb kiadványa, amely Radics Zoltán több mint fél­száz versét és Tamás József ■■ KISZ-díjas fotós alkotásait tartalmazza. A versek gondolataival, hangulatával adekvát képek illusztrációként és önnálló (autonóm) alkotásként egyaránt figyelmet érdemelnek. A 36 éves fotóművész — a bajai szakmun­kásképző oktaitója — tíz esztendeje tagja a Sugovica-parti város közismert Duna Fotó­klubjának, s ez idő alatt több hazai és nem­zetközi kiállításon bemutatkozott alkotásai­val. Radics Zoltán A széllel szemben is... című verseskötetében 25 fotója látható: kö­zülük válogattunk. VERSEK ES FOTOK KOTESCHEL ISTVÁN: Wm, Tudjuk Mi már tudjuk azt, hogy létezésünk ez a parányi szikra: hamis illúziókat, hazug korlátokat' ledöntő, tudatosult akarat. B. ANTAL IMRE: Katymári reggel Sténásszekerek lobognak fésületlen hajjal, Akáctüskékkel fésüli a Hajnal. Felébredt a falu, megszöknek az álmok, Küllőt vernek a szélbe, a szédült akácok. VJ J — Tessék elképzelni, **■■*■■*• hogy én vagyok a mos­tok aap ja. Amíg itt van a klini­kán, én felelek magáért. Ha én aláírom a papírját, hogy negatív, annak negatívnak kell lennie. A maga leletei nem voltak any- nyira egyértelműek, hogy alá mertem. volna írni. Hazamegy, gyógyultunk ‘hiszi magát, a baj pedig tovább nő. Közbe kell szólnom, mert lé­nyeges tévedés van a szavaiban. — Nyet, nyet! Nem mostoha­apám, legföljebb mostohaöcsém. Még jobban mosolyog: — Igaza van. Én negyvennégy éves vagyok, maga negyven­nyolc. Kellett ez a kis nyújtás, hogy tovább is kérdezhessek: — Mi lesz velem, ha kiderül, hogy ciszta zárja el az agykam­rámat, azért nőtt meg akkorára7 — Ha csak ciszta van ott, ak­kor nagyon örülni fogunk. — Mi lehet még? — Azt keressük éppen. Azért fúrtuk meg a koponyáját, és azért töltöttük föl levegővel az agykamrát. Valószínű, hogy el kell küldenünk Pécsre, CT-re. — Pesten voltam már, állító­lag az se mutatott semmit. — Azért próbálkozunk most Péccsel. Nem az úttól féltem, hanem a gyanútól. Aki ennyire követke­zetes tud lenni, addig kutat, amíg nem talál valamit, és nem tudom, van-e olyan jó fej, ami­ben minden a helyén van. — Az ember feje nem vasfa­zék, hogy turkálni lehessen ben­ne. Tudnom kell előre, mit ta­lálok belül, ha kinyitom a ko­ponyát. — Ha csak ciszta lenne, akkor nagyon örülnénk! Jól megvigasz­talt, az biztos. Vizit után kimen­tem a folyosóra, megvártam, amíg irodai ügyeit elintézi az asztalnál, és mielőtt lefelé in­dult volna, hamisítatlan beszél­getési szándékkal odaléptem hozzá. Jó kiadós fél órát bizto­san beszélgettünk. — Megkérdezhetem, ön szüle­tett pécsi, vagy csak onnan jött? — Tősgyökeres pécsi vagyok. — Tehát tüke. Vagy sértés Így i mondani? — Egyáltalán nem, de maga honnan tudja, hogy a tüke lé­tezik? — Dunántúli vagyok én is, csak egy kicsit följebbről jöt­tem. Elővette cigarettáját, ■rágyúj­tott, és közben arról beszélt, mennyivel más volt otthon. — Tudom, mert az már Pan­nónia. Janus Pannonius óta egy­folytában csak Pannónia. Köze­lebb van Nyugathoz, öröklődnek a jó tulajdonságok, az ottani emberek egészen mások. — Nem erre gondoltam, Pé­csen már működik az idegsebé­szet, itt még csak szerveződik. Most lett önálló klinika, eddig csak külön osztály volt. Olyan műtéteket is elvégzőnk már, amelyekhez azelőtt hozzá se mertek nyúlni. Látta azt a nagy­darab kopasz embert? — Hogyne. Aki azelőtt rendőr volt. — Nem kapott elég vért az agya, két oldalról operáltuk meg, úgy vezettük tovább. — De nem egyszerre mind a két oldalt. — Ott még nem tartunk, hogy egyszerre két sebet merjünk ej­teni a fejen. Vagy ott van á Mis­ka bácsi. Fölnyúltunk az orrán keresztül, és hátul, az agyfügge­lékről csíptünk le egy darabot. — Látom, azóta „bajuszkötő­vel’’ jár az öreg. Sokat beszélgettünk, előjött a szó a Veress Miklósról is. Test­vérének volt az osztálytársa, ne­kem pedig munkatársam volt jó néhány évig. Haragudtam is, amikor elment. A várost söpör- tette vele a lap, arról írogatott, hogy itt is egy szemétkupac, meg ott is, és versbe szedte, hogy az erkélyen szárad nemtudom- hány gatya„ de a kultúra köze­lébe nem mehetett. Meg a Pór­szász famíliáról. Jánosék innen mentek Pécsre, professzornak. Ismerte, persze hogy ismerte, de csak rövid ideig, mert nagyon korán meghalt. Ismeri a csalá­dot is, Gertrúd például az ideg­klinikán dolgozik. Rólam is ej­tettünk néhány szót, avval is előjöttem, hogy mondat közben felejtettem el mit akartam írni. — Később se jutott eszébe? — Elolvashattam akárhány­szor, mégse. — Látja, ezért kell elmennie Pécsre. Tehát erre megy ki a játék. Ez az ember mindenáron meg akar operálni. És komolyabb dologra gyanakszik, pedig nekem a ciszta is elég lenne. A „próbafúrás" után egy hét­tel hazamehettem szombati—va­sárnapi pihenőre, de már tud­tam, mikor kell Pécsre mennem. Csütörtökön este még „körleve­let" Írtam a testvéreimnek, be­számoltam részletesen, mi törté­nik velem mostanában. Megír tam, az a bolondság, hogy va rázsszeres szalagokat ragasztot­tam a karomra a nyár végén, már ezt a nyavalyát jelezte, meg azt is, hogy Janival azért nem mentem Ajkára sirt igazítani, mert sejtettem már, az idei ha­lottak napján nem tudok elmen­ni. Közben voltam Panniéknál is, Polányba is fölugrottam a Gyuszihoz, csak Sanyiék marad- j tak ki a játékból. Azt is termé- szetesen, hogy megfúrták a ko­ponyámat, és biztosan jó helyen keresgélek, mert azóta nem zsib badok. Ja.- és azt is beleírtam, hogy a pécsi vizsgálat dönti el, mi lesz velem. Kotyogó fejjel mentem haza a hét végén. Néni töltődött föl az agykamrám vízzel, ha lehajtot­tam, vagy fölemeltem a féjemet hármat mindig kottyant. Nem baj, végre itthon lehetek. Mazsi lányom vissza is kísért hétfőn, mégse Aehet egyedül beengedni valakit a klinikára. Most tűnt csak föl igazán, mennyire vigyáz rám a család minden tag) a. Könnyű kis bőröndömet se en­gedték vinnem, legyek én csak gond nélküli, nyugodt beteg. r "i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents