Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-27 / 149. szám

1985. június 27. • PETŐFI NÉPE • 5

"mMn^TAMMEo.., Gavriló Princip merénylete

„Alacsony termetű, széles vál- lú, izmos, barna arcú, sűrű fekete hajú, magas homlokú” — olvashatjuk a rendőrségi aktákban Gavriló Princlpről. A merénylet napján, 1914. június 28-án korán kelt. Kilenc órától a rakparton tartózkodott. Áldozatára még másfél órát kellett várnia.

Princip 1894. július 25-én született a boszniai Veliki Obijajban. Szülei parasztok voltak, a földművelés mellett postai küldemények szállításával is foglalkoztak. A környékbeli kereskedők pedig áruk fuvarozásával bízták meg őket. Tisztességükhöz kétség nem fért. Gavriló gyakran ült apja mellé a lovaskocsi bakjára. A levelekhez nem nyúlt, de az újságokhoz annál gyakrabban. A betűk már ekkor megbabonázták.

Az elemi és a kereskedőiskola néhány éve után 1910-ben egy szarajevói gimnázium tanulója lett. Korábban is sokát olvasott, de most még nagyobb lelkesedéssel nyúl a könyvekhez. Társaihoz hasonlóan szívesen forgatja A. Dumas, W. Scott és Gorkij műveit. De Principhez eljut már Herzen, Bakunyin, Kropotkin, Nietzsche egy-egy könyve is. Ezek mellett hosszú ideig hű olvasója a „Wohlstand für Alle” című bécsi anarchista lapnak, anélkül, hogy az ott közölt írásokat teljes egészében elfogadta volna.

Bosznia-Hercegovinában a diákok szervezkedése az annexiót követően meggyorsul. 1910 után színre lép az „Ifjú Bosznia* (Mlada Bosna) nevű szervezet. Tagjainak száma hónapról hónapra nőtt. Itt találhatjuk nemzetiségre és yallásra való tekintet nélkül a délszláv népek egyesülésének fiatal híveit.

Az „Ifjú Bosznia” anarchista szárnya a merényletektől várta a forradalmat. Nem látták, hogy a harcban az - ellenállásnak e formája nem hatásos. Tömegharc nélkül politikai rendszert nem lehet megváltoztatni. Az egyéni terror gyengíti a szervezett harcot azáltal, hogy többnyire a a legenergikusabb tagjai vesznek el így a mozgalom számára.

Gavriló Princip 1914 márciusában tudomást szerzett Ferenc Ferdinánd júniusban esedékes boszniai látogatásáról. Habozás nélkül a meggyilkolását propagálók mellé állt. A merénylet szervezésében aktív segítséget nyújtott számukra a „Fekete Kéz”.

Június 28. A merénylet végrehajtására alakított csoportok tagjai már kizárólag az akcióra koncentráltak. A trónörököspár és kísérete röviddel 10 óra után érkezett egy különvonattal Szarajevóba az ilidzsai katonai táborból. A Dohánygyár elől gépkocsikkal folytatták útjukat. A karavánt hat autó alkotta. Az elsőben a rendőrség parancsnoka utazott. A trónörökös és felesége a harmadik autóban foglalt helyet. Sofőrjük egykedvűen figyelte az utat. A Csumuria-hídhoz közeledve bomba robbant. Fékezni kényszerült. Csabrinovics, a merénylő tette nem sikerült. Az egyedüli sebesült Merizzi báró volt, aki a negyedik gépkocsiban ült. Csabrinovicsot megakadályozták abban, hogy a Miljacka V

folyóba ugorjon. Amíg a sebesült ápolásra szorult, addig a trónörökös autója az utca közepén állt minden őrizet nélkül. Kiváló célpontul szolgált. Azonban e percekben nem történt semmi.

A városházán megrendezett fogadás rendkívül fagyos légkörben zajlott le. Ferenc Ferdinánd ezt követően mindenáron meg akarta látogatni az első merénylet- sebesültjét, annak ellenére, hogy a katonai kórházzal telefonon beszélt, s közölték, hogy a báró sebe jelentéktelen. Egy újabb merénylettől való félelmükben megváltoztatták a tervezett útvonalat. Erről azonban egy máig tisztázatlan félreértés ^következtében az első kocsikat nem értesítették. A trónörökös sofőrje őket követte. Amikor Po- tiorek észrevette, hogy az első gépkocsik mégiscsak a Ferenc József utcába fordulnak be, rögtön rákiáltott sofőrjére: „Állj! Rossz irányba megyünk!” A vezetőnek az irányváltoztatáshoz lassítania kellett. Ezt a pillanatot használta ki a merénylő...

Principet a lövések eldördültét követően leteperték, egyesek rugdosni kezdték. Ciánkáliadagjá- nak bevételére nem maradt ideje — már a merénylet napjának estéjén több szerbellenes demonstrációra került sor Szarajevóban •. •

A tárgyalás 1914. október 12-től

22-ig tartott. A lapok közül csak a legmegbízhatóbbaknak adtak tudósítást engedélyt, de az ő írásaik sem kerülhették el a cenzúrát. t

Gavriló Princip a tárgyalás folyamán kifejtette, hogy nem kizárólag nemzeti érzéstől fűtve követte el tettét, hanem, látva a nép által elviselt kínokat,- bosz- szúból is. „Azért mert teljesen elszegényedett, mert baromnak tartják. A paraszt elszegényedett, életét lehetetlenné tették. Én is paraszt gyermeke vagyok és tudom, hogyan élnek falun az emberek. Ezért kívántam bosszút állni, és tettemet nem bántam meg” — mondta.

1914. október 29-én kihirdették az ítéleteket. Principet és két társát, Csabrinovicsot és Grabezst

— mivel még fiatalkorúak voltak — húsz évre ítélték. A merénylet szervezésében részt vettek közül hármat kötél általi halálra, másokat életfogytiglan tartó börtönbüntetésre ítéltek. Amikor a hóhért a kivégzettek bitófa alatti magatartásáról faggatták, a következőket mondta: „Ausztriát mindennek elátkozták. De nem is tehettek mást, mivel ők ölték meg a trónörököst és utálták az Osztrák—Magyar Monarchiát ... Én, mint osztrák alattvaló, aki szereti császárát, állíthatom, hogy bátrabb és nyugodtabb elítéltekkel munkám során még nem volt dolgom.”

Principet 1914 decemberében a szarajevói katonai börtönből büntetésének letöltésére átszállítják a csehországi Theresienstadtba. A terézvárosi erődöt Mária Terézia építtette. A börtönben az

I. világháború kitöréséig mindössze 150—200 embert — főleg katonai elítélteket — őriztek. 1916 elejére a foglyok száma ennek több mint a tízszeresére emelkedett. Voltak közöttük boszniaiak, horvátok, szerbek, csehek, lengyelek, oroszok, olaszok, katonák és civilek. Ahhoz, hogy ezt a nagy tömeget befogadhassák, át kellett alakítaniuk a barakkokat és az istállókat is.

Az ételek;' ^ítéltek

kaptak, nem j^^nberi ngyo{nor számára készültek. Á^mosögatóle vet kávénak nevezték, csak azért mert fekete volt A levest piszkos cukorrépa-hulladékból, fagyott és félig rohadt krumpliból készítették. Gyakran kaptak romlott heringet, melytől csillapíthatatlan szomjúság gyötörte őket. A fő ellenfelet azonban az unalom jelentette. „Az idő lomhán vánszorog. /Nem történik semmi már,/ A ma olyan mint a tegnap volt/ S holnap is hasonló vár.” — véste Gavriló Princip a katonai börtön egyik evőedényére.

Dr. Martin Pappenheim, a bécsi egyetem pszichiáter profesz- szora 1915 őszétől 1916 nyaráig Theresienstadtban tartózkodott. Princip gyakran elbeszélgetett vele. A professzor több alkalommal gyorsírással lejegyezte mondatait. Princip az ideális államot nem kommunista, hanem internacionalista formában képzelte el. Nála még a két fogalom kizárta egymást. A kommunizmust egyfajta centralizációval azonosította, mely szemben áll a tanácsok szuverenitásával. Princip eszmerendszerén érződik az orosz narodnyikok és az esze- rek hatása.

Halála előtt néhány nappal meglátogatja a kórházban Ruprecht generális több tiszt kíséretében. Ruprecht azt mondta Principnek a betegágyánál, hogy merényletével nagy bűnt követett el, de reméli, hogy tettét megbánta. Fiatalon könnyű volt rábeszélni őt a rosszra. Elmondta, hogy Szerbiát elfoglalták a központi hatalmak és Oroszországot is földre kényszerítették. Princip úgy érezte, mintha arcába szöges korbáccsal vágtak volna. Karját a gyengeségtől már nem tudta felemelni, de fejével büszkén előredőlve a következőket mondta: „Ne bocsásson ön meg nekem! Tudom, hogy Szerbia nincs legyőzve. Soha nem is lesz, mert ahhoz az utolsó szerb bajonettet is ki kellene csavarni a kézből. Ezt nem tehetik. Önök Becs központjában lesznek arra kényszerítve, hogy letegyék előttünk buta kardjaikat.” Ez volt utolsó politikai hitvallása.

Gayriló Princip 1918. április 28-án hunyt eÍKéít társa,'Csabrinovics és Grabezs is a börtönben haltak meg. Nem érték meg a háború végét és az Osztrák— Magyar Monarchia összeomlását. Princip hamvait 1820 nyarán szállították Szarajevóba. Terézvárosból a vasútállomásra ágyútalpon vitték, katonai kísérettel. A szarajevói ünnepélyes temetés ellen többek között a belgrádi angol követ is interveniált. A nép azonban Princip földi maradványait tartalmazó koporsóját méltó módon fogadta. Még azokon az állomásokon is, ahol a vonat nem állt meg, emberek százai tisztelegtek levett sapkával és lobogó fáklyákkal kezükben.

Szarajevóban ma a merénylet színhelyétől néhány méterre az „Ifjú Bosznia” emlékmúzeum található. Dr. Bozsity Lajos

V Megmondja a nevét, így se * emlékszem. Aztán szinte koppan a fejemben a fölismerés, ez az ember hem lehet más, csak ,a... Mondom neki, az az, feleli ő.

— Hamar elköltözött tőlünk.

— Lakást kaptunk, azért.

Végre még egy ismerős! Aki

ráadásul nem is dolgozik, mert nem fér hozzá. Látszik rajta a segítő szándék, de vannak olyan esetek, hogy egyszemélyes munkát ketten nem végezhetnek. Legföljebb az eszét adhatja kölcsön az ember. Most éppen ahhoz, hogy miért nincsen víz a meleg csapban.

— Biztosan eldugult.

Jól vág a másik esze, azonnal fölismeri, hogy más eset nem is

■ lehet. Ha folyik,' akkor nincs eldugulva, ha nem folyik, akkor viszont eldugult az is. De mitől tud

■ eldugulni egy vízcsap?

— A karikától talán.

Valóban, a karikát nem találja a csap műtője. Jó erősen rányitja a vizet, hátha kihozná a I csőből, de nem hozza ki. Van ott a szatyorban egy vékony csavarhúzó, azt add ide! Odaadja az én szomszédom, avval se jön elő a dugulás. Eltelik fél óra, mire úgy megjavulnak a viszonyok, hogy a csapnak orrán-száján jön a forró víz. Na végre! Már csak visz- sza kell illeszteniük a kagylót, és van egy jó csapunk.

Vissza is teszik, akkor derül ki, hogy nem jó.

— Nézd csak! Hát evvel .meg mi történt?

Amikor kinyitja a fölső hideg csapot, elkezd járni a tokjában a meleg, mint valami szivattyú. Egy darabig ketten próbálgatják, aztán ketten szidják, hogy a fene ette volna meg, ide egészen új csapot kell tenni. Az új csap természetesen nincsen benne a táskában, azért el kell menniök. Ha , ketten vannak, akkor mind a kettőnek. Mi pedig ott maradtunk a ■ földúlt szobában, a kifordított

ággyal, alatta a kifolyt vízzel. Van már akkora tócsa itt is, mint a fürdőben szokott lenni. Szerencsénkre jön Ilonka, a takarító, és bár azonnal átlátta, hogy most fölösleges munkát csinál, mert emezek még nem végeztek, mégis fölitatta a sok vizet.

Nem tudtuk meg, hová kellett menniök az új csapért, de föltehetően jó messzire, mert legalább két órába tellett. Reggel elég korán elkezdték a munkát, és mire haza kellett menniök, be is fejezték. Hoztak a világbajnok új csapot, egykettőre fölszerelték, és elmentek. Rágódni való példának maradtak csak nálunk, mert sokat beszéltünk róluk később is. Arra a következtetésre jutottunk, közönséges géemkában ugyanez a két ember fél óra alatt megcsinálta volna. Nekik ez az egy volt kiadva egész napra, vagy a többit lealkudták a főnöknél, amikor a csapot keresték, meg is csinálták még azon a napon, mehettek tehát haza nyugodtan.

Meg lehetne írni ugyanezt a históriát másik szemszögből is, de beteg a mi fejünk, most csak ennyire tellett. Majd ha a géem- ká minden tapasztalata úgy vonul be a gyárakba, hogy rendes munkaidőben is aszerint fizetnek, ki mennyit dolgozott, akkor biztosan másként lesz. De meg is fizetik! Igen-igen, de mit csináljon a melós, ha éppen nincsen kéznél a csap? Nem tehet mást, mint a lábát lógatja nagy tétlenségében. Dehogynem tehet! Akkor az anyagraktáros is a munkája szerint kapja a fizetést, meg az is, akitől ő kapja az

anyagot. Oda jutottunk, hogy betegfejű emberekre nem nagyon szabad bízni ilyen fontos dolgokat, mert azok képesek percek alatt megoldani minden gondot. Pedig itt van már a cipőgyárból a Szabó László is szalagmunkás minőségben, és a Jeney Pista is itt várja Csabáról, hogy elmúljon a köhögése, és megoperálják végre. Valakit nagyon emleget a Laci, aki a gyárban együtt indult vele, és becsülettel szidta a kávéfőzőket odafönt, egészen addig, amíg őt is föl nem vitték az emeletre. Az volt a szava járása, hogy rájuk borítja az asztalt, ha csak a kávéfőzéshez értenek. Valaki aztán az új beosztásában is úgy köszönt rá, hogy ráborítja az asztalt.

— Elviselte?

— Mi mást tehetett volna? De ha valakit kiemelnek, akárhonnan, első dolga, hogy elfelejti, honnan jött. Elfelejti a cserebogár, hogy csimaszból lett?

Időmilliomos az ember a klinikán, ha a baját el tudja felejteni, politizáltunk is jó nagyokat időnként. Akkortájt voltak a személy- cserék, találgattuk azt is, ki hová megy. A kajla eszű embernek tévednie is szabad, de nagyjából eltaláltuk azért.

Ahogy múlt az idő, úgy cserélődtek körülöttem az emberek. A porckorongsérvesek általában egy hétig voltak bent, az operáció másnapján már föl is kelhettek, ha tudtak, és mindennap jobban érezték magukat. Először csak vánszorogtak, később már majdnem futva közlekedtek.

(Folytatjuk.)

Az a bizonyos almafa

Napjainkban, indokoltan, egyre több szó esik a család, a családi nevelés szerepéről, növekvő fontosságáról, a szülő felelősségről, még olyan, kiemelkedő jelentőségű dokumentumban is megfogalmazódik az, mint a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozata. Társadalmi szükségszerűség diktálja az ilyen irányba fordulást, mert minden tiszteletet követelő eredmény ellenére is sokasodnak a gondok a felnövekvő nemzedék egy részének felfogása, világlátása, magatartása, társadalomhoz, munkához, szülőkhöz fűződő viszonya miatt. S tarthatjuk-e ezt magánügynek, a család belső bajának?

Folyamatosan növekszik a fiatalkorú elítéltek száma a legutóbbi években, 1989-ban 4613, 1983-ban 5865 ifjú kapott büntetést bűncselekmény elkövetése miatt. A fiatalkorúak közül évente súlyos testi sértésért 290—300, rablásért 330—340, lopásért 1800— 1900, jármű önkényes elviteléért 480—500, ittas járművezetésért 190—200 főt vonnak felelősségre, s a fiatalkorú elítéltek húsz, huszonkét százalékánál kimutatható a bűn- cselekmény szoros összefüggése az alkohollal...! A törvény által elmarasztalt, még nem felnőtteknek több mint a fele veszélyeztetett családi környezetből kerül ki, azaz arányuk — az ilyen családoknak a társadalomban szerencsére töredéknyi súlya miatt — szembetűnően magas, meghökkentő.

Szándékosan említettük a a végletet, a közmagatartásból kirívó, a törvénnyel összeütközésbe kerülő cselekedeteket, alhová természetesen a gyermekeknek, az ifjaknak csupán maroknyi — korosztályuk ’ létszámához képesít maroknyi, hatásában azonban le nem becsülhető — csoportja jut éL Róluk tudni, ám kevésbé azokról, akik a szülői valJszívűs égnek köszönhetően kitartatják magukat, mert keresik — de nem akarják meglelni... — a munkát, az állást, ami nekik való. Még

kevesebbet tudni azokról, akik úgy ülnek be az iskolapadba, úgy kezdik pályájukat, hogy a szülőktől hallott „jótanácsok” különleges mikroprocesszorként vezérlik magatartásukat; ne legyél élhetetlen, ügyeskedj, csak nem fogod azt a piszkos munkát csinálni... Amint e különleges szülői vezérlések átfutnak a magánmagatartások áramkörein is; a barát-, a társválasztás terepén éppúgy, mint a nyilvános helyeken való viselkedésben, a másokkal szembeni viszonyban, mindenütt és mindenben, ahol, amiben a személyiség megmutatkozik. megnyilatkozik.

Nemcsak a tapasztalat, hanem a tudomány a maga különleges módszereivel is iga- zolója: a személyes példa mindennél nagydbb hatással van a nyiladozó értelmű, formálódó egyéniségű gyermekre, ifjúra. Számára a tanulás ilyen értelemben nem más. mint a példák követése, a hallottak, látottak átmásolása a maga életébe.

Magyarázat, mentség sokféle van a szülő számára — a munkahelyi lekötöttség, az életkörülmények nehezebbé válása, a túlmunka kényszere, és így tovább —, amikor, mert becsületes, tisztességes, igyekvő ember, riadtan néz szembe azzal, mit tett a gyerek, hová jutott, vagy kevésbé riadtan, de megütközve látja, hallja, hogyan viselkedik, miit mond csemetéje. A magyarázatok, mentségek egy része nem nélkülözi az objektív igazságot, mégis, a jövendő felnőtt társadalma mihez kezdhet az okok és okozatok körül táncoló szavakkal?! Szavak? Talán segít „almafa” és .alma” bonyolult kapcsolatrendszerének átvilágításában néhány bölcs szó, a keménykezű forradalmáré, akinek — Feliksz Edmundo- vics DzerasinszkAjről írunk — kérlelhetetlen szigorúsága így lágyult el a témáról, témánkról gondolkodva: „a gyermek csak azt képes szeretni, aki őt szereti, és csak szeretettel lehet nevelni.”

M. O.

Magyar könyvek a Szovjetunióban

A Szovjetunióban szeretik a magyar szépirodalmat: A szovjethatalom évei alatt 34 Szovjetunióban élő nemzetiség nyelvére fordítottak le és adtak ki 1165 magyar irodalmi alkotást. A prózai művek, verseskötetek, színdarabok és pubüáoikztikai írások több mint ötvenmillió példányiban láttak napvilágot. Sok olvasó ismerkedhetett mega modem és klasszikus magyar irodalommal, amelynek alkotásai önálló kötetekben vagy antológiákban jelentek meg. A legjelentősebb külföldi magyar kiadvány. a Magyar Irodalom Könyvtára sorozat.

Népszerűek Petőfi, Arany, Ady, József Attila, Móricz, Illyés, Mesterházy és Szabó Magda művei. Évente 18—20 magyar könyv jelenik meg orqsz, illetve nemzetiségi nyelveken. A közelmúltban a Progresz és a Hudozsesztvennaja Lityeratúra kiadónál jelent meg Németh László- kötet, Szabó Magda Pilátus és a Régimódi történet című regényed, Rákosi Gergely Szailtó mortale című kisregénye, és Kertész Ákos Aki mer, az 'nyer című alkotása.

A mai szerzők műveinek népszerűsítésére jó módszert találtak a két ország írószövetségei. Kölcsönösen kiadnak egy-egy antológiát a friss írásokból. Az első ilyen orosz nyelvű kiadvány 1978-lban jelent meg a Moszkovszkij Rabocsdj kiadónál, a magyar nyelvűt pedig a Kossuth Kiadó adta ki. A múlt év őszén a Szovjetszkig Pdszatyel jelentette meg a második antológiát, amelyben a többi között Molnár Gábor, Bertha Bulcsú, Rab Zsuzsa, Veress Miklós, Béli la István írásaival találkozunk.

APN—KS

A muzsikus témájára

(A Neue Berliner Illustrierte-ből)