Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-20 / 143. szám

1 'S3 8ä§ J ^ tj BP LvT* J J hnA K Nyolcvknöt évvel ezelőtt, 1900. június 20-án szüle­tett, és 70 éves korában, 1970- ben hunyt el Kruzslák Bé­la vaseszter­gályos, a ma­gyar kommu­nista mozgalom jelentős szemé­lyisége. Már 1917-től tagja volt a Va­sas Szakszervezetnek. Több gép­gyárban is közreműködött a gyá­ri sztrájkok szervezésében; az 1918-as októberi polgári demok­ratikus forradalom idején a nép- őrségnél, a Tanácsköztársaság időszakában a Vörös Hadsereg­ben szolgált. 1923xtól tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak; kezdettől a baloldali ellenzékhez tartozott. 1927-ben belépett az il­legális KMP-be, s részt vett a csepeli üzemi sejt létrehozásá­ban. Egy évig Becsben, illetve Párizsban végzett pártmunkát. Hazatérte után, 1931-ben egyik vezetője lett a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Közpon­ti Szövetsége illegális kommu­nista csoportjának. 1932—34-ben részt vett az Egyesült Szakszerve­zeti Ellenzék vezetésében; 1927 és 1943 közölt csaknem tíz évet töltött börtönben, illetve interná­lótáborban. A felszabadulás után a XIII. kerületben szervezte az MKP-t, majd kerületi titkár, országgyű­lési képviselő lett. Különböző ál­lami és gazdasági vezető tisztsé­geket töltött be, s több magas ki­tüntetésben részesült. Anyakönyvi hírek KECSKEMÉT (1985. június 7—13. között) SZÜLETTEK: Abai Károly, Abai Bernadett (anyja: Illés Aranka), Ka­rácsonyi Tibor (Rock Gabriella), Ma­dár Dániel (Szilágyi Irén), Heródek János (Mucsi Klára Ida), Domokos Erika ('Faragó Rozália). Horváth Eni­kő OK el ámen Rózsa), Darin Nikolet­ta (Schiszler Ildikó). Sebők Mónika (Szelei Éva), Kis Kálmán (Meskó Margit), Hirt Katalin (Rapes ó Kata­lin Irén), Szénási Tibor (Somödi Györgyüké Katalin). Szabó Gellént (Nagy Mária). Fúrj János «(Sallai Ka­talin), Feriké Imre (Aranyi Éva), Szú­nyog Dávid (Szabó Éva), Oláh Edi­na (Keresztesi Mária). Juhász Ad­rienn (Szabó Edit). Krizsán Tamás (Drabant Éva), Szűcs Norbert (Zsig- mond Edit), Hoöhman Linda (Hür- ■kecz Mária), Udvardi Anikó Katalin (Mészáros Terézia), Klspataki József Ad árú .(Szénás! Melinda Bernadett), Fekete Sándor (Szűcs Katalin), Uram Klaudia (Rácz Angéla), Fazekas Gyöngyi (Sánta Ágnes Gizella), Nagy Edina (Deák Ildikó). Szabó Virág (Halasi Veronika), Beke Anita (Ko­vács Mária). Balog Andrea (Lember- ger Erika Zsuzsanna), Mező Tibor (FenroviScs Gizella), Vinoze Laura (Kállai Anikó), Kovács Anikó (Busphenreider Anikó), Juhász Me­linda | (Domonyi űrén), Tóth Orsolya (Halász Erzsébet Ilona), Tugyi Dá­vid (Csernius Rozália), Józsa Tamás (Ádáim Éva). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Homo­ki Antal és Vörös Katalin, Kovács István és Hoffer Edit. Szíjártó 'Pál és Kőszegi Irén, Váikonyi Péter György és Stump Anikó Julianna. Patkós Mi­hály és Katona Erika, Simon János és Bitó Ilona, Petróczi Sándor és Fúnák Erzsébet Etelka. Vígh Sándor és Kovács Veronika, Molnár György Tamás és Sóbujtó Erzsébet. Rácz István és Tóth Katalin. Szabó Ist­ván Alfréd és Mizsei Melinda Ka­talin. Eperjesi László Dénes és Kö­kény Annamária, Szabó László Mi­hály és Bugyi Julianna, szórád Atti­la György és Kovács Klára. *ik Ferenc és Szabó Ildikó, Bozóki Ist­ván és Horváth Márta, Fábián István József és Horváth Ildikó Mária, Fok- ti Ferenc Pál és Bese Mária. Horto­bágyi István Árpád és Szűcs Mária, Mészáros Pál és Dobák Katalin Mag­dolna. Lévai Ferenc és Vincze Éva, Kónya Tibor és Unyi Zsuzsanna Ag­nes, Hédjas István és Császi Ildikó. MEGHALTAK: L-aozi István (Kecs­kemét) , Mikecz András István (Kecs­kemét). Kármán Illés (Lajosmizse), Szabó Jánosné Nyerges Borbála (Kecs­kemét). Gófeor Mihály János (Ágas- egyháza ). Szappanos Balázsné Vo- lenszki Eszter (Kerekegyháza). Tóth Gyu'láné Pasfcó Edit (Kecskéméit), Bocskai Lajos (Ballószög), Járdi Üm- réné Rozsnyai Terézia (Szabadszál­lás), Nagy László (Szabadszállás), dr. Tápay Ottóné Sólyomvári Erzsébet (Solt). Fekete Pál (Kecskemét), Al­mást József (Kecskemét), Tóth József (Kunbaracs). Konfár Imre (Kecske­mét), Kiss Ferenc (Kunadacs). Bodor József (Kecskemét). Dávid Jánosné Illés Margit (Kalocsa). Georgievich Nándomé Voelker Sarolta (Kecske­mét), Czérna Sándor (Kunszentmlk- lós). Szabó i Ferenché Kocsis Erzsé­bet (Kecskemét). Kökény István (Ka­locsai; Dobos János (Dunaveose), Mányi Istvánná Balogh Mária (2Mó- •rahalom). Farkas Béla (Kiskunfélegy­háza), Lukácsi Jánosné Kovács Zsó­fia (Szabadszállás), Ubornyáik Antal­• Halász Erzsébet (Lajosmizse), Vi­rág Lajosné Kde Julianna (FüIöd- száilás). Márkus Mária (Kecskemét), Holló Gergelyiné Borsi Anna ' (Kecs­kemét). Boda Julianna (Kecskemét). Marozst Imre (Kecskemét). Német Pál (Fülöpszállás), Németh Péter Pál (Kecskemét). Mészöly I^ászló Tiborné Kapus • Katalin (Kecskemét). Víg Sándor (Kecskemét), Kovács József - né Kerényi Róza /Kecskemét) Bo­dor Gábor (Kecskemét). Domokos Já­nos (Kecskemét), Palkovics Rozália (TN/*rckémét). Vikor József (Kecske­mét). Baranyi Márkné Szőrös Margit (lajosmizse).' Népművelők tanácskozása Tegnap délelőtt Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban ülést tartottba Magyar Népművelők Egyesületének te­rületi szervezete. A szokásos köz­gyűlésen Sajtos Géza igazgató, mint házigazda köszöntötte a megjelenteket, az országos es megyei közművelődési szakém- ■bereket, köztük Király Istvánt, a Magyar Népművelők Egyesü­letének titkárát. A népművelők előtt Bánáti Tibor, a megyei szer­vezet elnöke tartott előadást, melyben ismertette az ölmúlt há­rom esztendő alatt végzett mun­kái. Egyebek mellett kijelentet­te: — Amikor 1980-ban,; öt esz­tendővel ezelőtt megalakult a szervezetünk, negyvenkilencen kaptak módot és lehetőséget ar­ra, hogy szervezett körülmények között munkálkodhassanak a műveltségterjesztés érdekében. Azóta mindenkor és minden eset­ben a demokratizmus szellemé­ben, őszinte és nyílt vita jelle­mezte közös munkánkat. Az egye­sület külső kapcsolatai ugyan' nem bővültek a kívánt mérték­ben, ám ennek ellenére több ör­vendetes eredményről lehet be­számolni. Egyebek mellett ki kell emelni az Erdei Ferenc Művelő­dési Központot, mint bázisintéz­ményt, amely lehetővé tette anya-) gilag és egyéb módon is műkö­désünk gazdagítását. Ezért egy­értelműen köszönetét kell mon­dani”. Az előadó ezután részletesen beszélt arról, hogy a népműve­lők közössége miként befolyásol­ta a mindennapi életalakulást Bács-Kiskun megyében. Ki- emélte annak a jelentőségét, hogy szervezetten támogatták a munkahelyi ríiűvelődéssel kap­csolatos teendőket. Ugyanakkor igyekeztek szakmailag segíte­ni a lakótelepi . kulturális mun­kát. Az eredmények közé sorol­ható az is, hogy több alkalom­mal szerveztek tapasztalatcse­re-látogatásokat, találkozókat, valamint szakmai jellegű kül­földi kirándulásokat. Figyelmet érdemel az összegező előadás­nak az a része, amelyben az el­nök a családias jellegű összejö­vetelek eredményeit méltatta. Miután a szervezet megválasz­tottá az új elnökséget, valamint az országos küldöttgyűlés tag­jait, a közművelődési szakem­berek előtt levetítették Bánki Szi­lárd A piros füzet című filmjét. A nagy érdeklődéssel kísért film ■bemutatását élénk vita követte. V. M. JUTALMUK TÁBOROZÁS A „Szabadság lángja” akció győztesei Az elmúlt esztendő szep­temberében lapunk és á megyei KISZ- ibizottság — a íelszabadu-| lás negyvenedik évfordulója tiszteletére — „Szabadság láng­ja” néven nagyszabású akcióra szólította fel a megye hatvan- hétezer kisdobosát és úttörőjét. örvendetesen - sokan vettek részt a vetélkedősorozatokon. Vitték a lángot a szovjet harco­sok hajdani útvonalán. Nyolc­vannégy úttörőcsapat juttatott el •hozzánk írásos pályamunkát, amelyekben a települések fel- szabadulásának történetét dol­gozzák fel. Az elmúlt napokban befejező­dött a pályázatok értékelése. A bírgló* bizottság á kecskeméti Molnár Erik, a kiskőrösi Iskola utcai, la kiskunfélegyházi Móra Ferenc úttörőcsapat és a bajai II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola úttörőinek a munkáit érté­kelte a legjobbaknak. E csapa­tok tagjai közül két-három út­törő balatonifenyvesi jutalomtá­borba mehet július 31-én. A szellemi vetélkedő leg­jobbjai közül tízen indulhatnak a fenyvesi táborba, ök már a meghívót is megkapták. Ké­pünk három boldog kiskőrösi kisdobost, Juhász Viktóriát, Kál­lai Tímeát és Tóth Évát örökíti meg, akik az utolsó tanítási na­pon átvették a többfordulós ve­télkedő győzteseinek járó jutal­mat; a táborozásra szóló meg­hívót. (Méhesi Éva felvétele.) S. K Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1985. június 19-i szám: Dél-alföldi megyék az öregekért. (A társadalom az idősékért mozgalom Bács-Kiskun megyei eredményeiről.) Szabad Föld, 1985. 25. szám: Südi Bertalan: fryugdíjasbrigád. (A Leveleinkből rovatban, a jánoshalmi Petőfi Termelőszövet­kezet „rendhagyó” szocialista brigádjának tevékenységéről.) — F. P. J.: Hat muzsikus Dunavecséről. Pártélet, 1985. 6. szám: Az állampolgári fegyelemről. Beszél­getés a szerkesztőségben. (Az egyik résztvevő dr.. Adorján Mi­hály, Kecskemét Város Tanácsának vb-titkára.) — A XIII. pártkongresszushoz írásban benyújtott felszólalásokból. (Közük Kosa Antal, a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelő- szövetkezet elnöke hozzászólását is.) Honismeret, 1985. ,3. szám: Gerle János: A századforduló magyar építészetének vidéki emlékei. (Kérik az olvasók segít­ségét a megyéből felsorolt épületék adatainak felkutatásához.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Gyerekek a közlekedés áldozatai között Három sérüléssel járó baleset történt június 18-án a megyé­ben. Szomorú valóság, hogy is­mét vannak gyerekek is az áldo­zatok között. Lovas fogat okozott balesetet Kecskeméten a Mániahegyben, egy bekötőúton, a 351. ’ számú ház mellett. Jakab László kecs­keméti lakos (Farkas S. u. 39.) lova megvadult, a hámból kisza­badult, és nekirohant a kerékpá. ron másodmagával közlekedő; Hegedűs Imrénének. Elestek, s az asszony súlyos. Csősz Andrea pedig könnyít sérülést szenve­dett. Kalocsán az 5 t éves Maros) Zoltán (Kossuth u. 59.) a Tom­pa u. 25. s számú ház előtt át akart szaladni az úttesten, de nem nézett körül, és elütötte egy féktávolságon belül érkező sze­mélygépkocsi, A kisgyerek sú­lyosan, megsérült. . Kunszállás irányából Kiskun­félegyháza felé haladt teher­autóval Serfőző András 45 éves mezőberényi lakos (Árpád u. 3.). Áz 5302 és az 5402 jelű utak ke­reszteződésében nem adott átha­ladási elsőbbséget egy személy- gépkocsinak, melyet Farkas Ist­ván kiskunmajsai lakos vezetett. Az összeütközés halálos kimene­telű volt. A személygépkocsi utasai közül Pallagi Attila 12 éves tanuló, jászszentlászlói la­kos (Békésiparti dűlő 11.) olyan súlyosan meigsérült, hogy kór­házba szállítás után életét vesz­tetté. A személygépkocsi vezető­je és ' másik utasa, Minké Mi­hály jászszentlászlói lakos élet- veszélyes sérülést szenvedett. A tehergépkocsi vezetője és utása, Gábor János gerlai lakos köny- nyebben sérült meg. I Y ÜÜ R. M. r Játék és munka é* Ezzel a címmel nyílik meg a Szórakatémusz Játékműhely és »Múzeum új , időszaki kiállítása pénteken délután fél ötkor. A bemutató anyagának „ge­rincét” a budapesti Képző, és Iparművészeti Szakközépiskola 19G7-ben megalakult játékkészí­tő szakosztályán végzett hallga­tók vizsgatervei • és -munkái al­kotják. Emellett láthatók a Ma- jercsik Krisztina és Kelle Antal által tervezett logikai és érzéke­lésfejlesztő játékok, amelyek kö­zül a Művelődési Minisztérium •többet iskolai segédeszköznek nyilvánított. Modern konstruk­cióik mellett gyűjteményük régi, érdekes elveken alapuló játék­szerei is megtekinthetők. A ki­állítás, amelyet Kéri Ádám, a szakközépiskola igazgatója' nyit meg, szeptember 30-ig tekinthe­tő meg. NAPTAR 1985. június 20., csütörtök Névnap: Rafael Napkelte: 4 óra 46 perc Napnyugta: 20 óra 43 perc Holdkelte: 6 óra 01 perc - Holdnyugta: 22 óra 54 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Napközben délnyu­gat felől lassan megnövekszik a felhőzet és délután főként a Du­nántúlon várható záporeső, zi­vatar. A szél holnap délire for­dul és mérsékelt marad. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között alakul. A Kecskemét! Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Június 18-án Kecskeméten a közép­hőmérséklet 13 (az 50 éves átlag 19,5), a legmagasabb hőmérséklet 17,4 Cel- siusfok volt, a nap 14,2 órán át sü­tött. Tegnap reggel 8 órakor 12,2, 14 órakor 19,2- Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 fok, a tenger-szintre átszámított légnyomás 1013,6 millibar (emelkedő) volt. Június 18-án Baján a középhömér- séklet 12,6 (az 50 éves átlag 19,7), a legmagasabb hőmérséklet 17,5 Celsius- fok volt, a nap 14 órán át sütött. Teg­nap reggel 8 órakor 11,9. 14 órakor 19,5 Celsius-fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 7,4 fok, a ten­gerszintié átszámított légnyomás 1014,4 millibar (emelkedő) volt. TV-LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a júniusi tv-lottó játékhéten beérkezett 7 866 105 darab szelvény. Nyere­mények az illeték levonása után: 5 találatos nem volt, 4 találat 62 darab, nyeremény egyenként 114 185 forint, 3 találat 6897 da­rab, nyeremény egyenként 513 forint, 2 találat 202 908 darab, nyeremény egyenként 22 forint. A közölt adatok nem véglegesek. MŰSOR Június 20-án, csütörtökön ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Fresedde zenés pantomimszfniiáz (Olaszország) A lebegő Föld éneke című előadása. MOZI •*. háromnegyed 6 és 8 órakor: A CAPA. sz„ mb. am«. rtfcad film. csak T6 évén Müiiéknek. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: RAGYOGÓ KARRIEREM Sz. ausztrál film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: KÍJNO KALIFORNIÁ­BA KÉSZÜL. Sz., mb., amerikai film. Csak 16 éven felülieknek, Studiomozi; Nincs előadás. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor1 A TELHETETLEN MÉHECSKE BAJA Uránia mozi: fél 4, féd 6 és fél 8 órakor: SANOOKAN. Sz., olasz—fran­cia film. Központi mozi: 6 és 8 órakor: AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK. Sz„ mb.., botswanai film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: FLASHDATíCE. sz„ amerikai film. KISKOROS Petői] mozi: 6 és 8 árakor: SEGÍT­SÉG, FELSZARVAZTAK! Sz., mb., olasz film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 6 órakor: OT LADA ARANYRÖG. Sz.. mb., fran­cia kalandfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: SOH/TÜZ EGY FEKETE BI­VALYÉRT. Sz., magyar—francia film, TISZAKÉCSKE Művelődésiház-mozi: 8 órakor: NEM­FA A LÁPVILAGBAN. sz., lengyel fűm. Csak 16 éven felülieknek. — Útlezárás. Kecskeméten jú­nius 21-től, péntektől, jövő pén­tekig — 22-e kivételével — hang­lemezfelvétel miatt útlezárásra kerül sor, naponta 20 órától 24 óráig. Az útlezárás a Kiskörúton a Csongrádi utcától a Rákóczi útig, valamint a Rákóczi út beve­zető szakaszán a Wesselényi ut­cáig tart. A lezárás időtartama alatt a helyi járatú autóbuszok a Rgkóczi út, Wesselényi utca. Nagykőrösi utca útvonalon köz­lekednek és nem állnak meg. — FELÚJÍTJÁK AZ ÓVODÁT Kunbaján. A 128 kisgyermeknek otthont adó intézményre csaknem egymillió forintot fordítanak ezen á nyáron. A munkálatok legna­gyobb költséggel járó részén már túljutottak, néhány nappal ezelőtt begyújtották a 600 ezer forintba kerülő új kazánt, amiben az ed­digi ólai helyett szén ég majd a télen. A rekonstrukció érdekessé­ge, bogy szakaszosan végzik, s emiatt egyetlen napra sem csukja be kapuit az óvoda. — ELMARAD. A MAFILM közli, hogy betegség miatt elmarad az Eruption együt­tes magyarországi turné­ja: a június 22-én Agárdon, 23- án a budapesti Kisstadionban, 25-én Nyíregyházán és 26-án Bé­késcsabán tervezett koncert. Az együttes vendégszereplésére vár­hatóan későbbi időpontban kerül sor. AKADÉMIA KÖRÚTI TŰZVÉSZ Lezárult a vizsgálat A Belügyminisztériumban teg­nap Héra Attila tűzoltó ezredes, a BM Országos Tűzoltó Parancs­nokság helyettes vezetője arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy befejeződött a március 31- i kecskeméti Akadémia körúti tűzvész vizsgálata. Az újságírók­nak átadott kommüniké tartalma a Petőfi Népe olvasói számára már ismert, hiszen lapunk­ban az első perctől kezdve figye­lemmel kísértük az-ügyet, s min­den fejleményéről részletesen tudósítottunk. A szakértői vizsgálat megerő­sítette, hogy a tűz a II. emeleti lakásban keletkezett. A megyei rendőr-főkapitányság és a me­gyei főügyészség álláspontja sze­rint azonban nincsenek meg a tűzesettel összefüggésben a bün­tetőeljárás elrendelésének tör­vényes előfeltételei, azaz, fele- lősségrevonást nem kezdemé­nyeznek. A sajtóközlemény összegzi a tűzoltás "körülményeit — kezdve az egész városra kiterjedő áram­szünettel, ennek folyományaként a telefonközpont üzemzavarávál, folytatva a helyszínen tett in­tézkedésekkel, befejezve az ön­kéntes segítők (közöttük egyszerű állampolgárok és szabadnapos tűzoltók) önzetlen helytállásá­nak dicséretével. Szól a jelentés az oltást nehezítő tényekről is: a szellőzőrendszer elszívóvezeté­kén terjedt a magasba percek alatt a tűz, meghibásodott a föld alatti tűzcsap, egy ablaküveg- tábla a mélybe zuhanva átvágott egy tűzoltótömlőt, a gépezetes tolólétra pedig 7 percen át mű­ködésképtelen volt. A summázat: - bár az anyagi kár több mint tízmillió forint, s három lakás teljesen, hat rész­legesen kiégett, továbbá az egész lépcsőházból ki kellett költöz­tetni a lakókat, szerencsére em­beráldozatot nem követelt a tűz, és a könnyebb füstmérgezést szenvedett három polgári sze­mély, és három tűzoltó három nap múltán elhagyhatta a kófházat. Héra ezredes értésébe adta a sajtó munkatársainak: a kecs­keméti tűz hozzájárult ahhoz, hogy megfelelő — szükséges — Intézkedéseket sürgessenek a ha­sonló épületek tűzvédelmének fokozásáért. A Petőfi Népe tu­dósítójának kérdésére — érvényt tudnak-e szerezni a -hatályos elő­írásoknak — így felelt: „többé- kevésbé”.' Az Akadémia körúti tűzvész oltása megfelelt az erre vonatkozó szabályoknak, s a tűz­oltók munkája — a körülmények­hez képest — hősiesnek volt mi­nősíthető. A vizsgálat tehát lezárult. A kiégett lépcsőház, a tűzvész azonban arra figyelmeztet: ne felejtsük el. A tanulságait se! Ballal József — A GARABONCIÁSOD KA­LOCSÁN. Június 21-én, pénte­ken este fél 9 órakor Kalocsán, a Zrínyi-lakótelepen Iván-éji misztériumjátékra kerül sor. A Magyar Néphadsereg Helyőrsé­gi Művelődési Otthonának ren­dezésében a kecskeméti Gara­bonciás együttes mutatja be a játékot. — Minősítő hangverseny. A kiskunhalasi művelődési ház nagytermében június 21-én, pén­teken este 7 prai kezdettel tártján, a munkásőrség kecskeméti fúvós­zenekarának minősítő hangverse­nyét. Minden érdeklődőt várnak. — Homokbányák a Balatonban. A tó medréből bányászott, tiszta homokkal töltik fel a balatoni strandokat.' Az e célra alkalmas tiszta homokot a szántód—tihanyi szoroshoz közel levő nagy homok- zátonyból bányásszák. Ezt a ha­talmas homokhegyet a tó ott fo­lyami sebességgel áramló vize hordta össze, s tisztította meg minden szennyezéstől. Újabban az ordacsehi part közelében is nyi­tottak efey vízalatti homokbányát. Az értékes anyagot nagy teljesít­ményű kotróhajóval hozzák fel­színre. A terv szerint az őszig a két homokbányából együttesen 80 000- köbméter homokot termel­nek ki, s szállítanak a strandok­ra. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítá­sok, információk közölhe­tők a '27-611-es telefonon, valamint a 26-216-os telex­számon. [ Holnapi ^ lapszámunkból A Család, otthon, szabad idő összeállításunkban ez­úttal az anyasági segélyről, a gyermekápolási táppénz­ről, és a nyári divatról írunk a negyedik oldalon* Tudósítunk a Jászszentlász­lói Horgász Egyesület ver­senyéről. A Házunk tája rovat egyebek között a le­véltrágyázással. és a kecs­ketartással foglalkozik. Kunadacson gyűjtik a hely- történeti értékeket. Mi lesz ennek a sorsa? Erről ol­vashatunk riportot az ötö­dik oldalon. A könyvespolc­ra a Régi, érdekes játékok című kötetet ajánljuk, film­jegyzetünk pedig a Svéd­országban élő jugoszláv rendező, Dusán Makovejev Montenegro című alkotásá- | ről szól. ESTI CSEVEJ — Nem segítenél elmo­sogatni, drágám? — Ma szörnyen nehéz napom volt, hullafáradt vagyok... — De én már rég elmo­sogattam az edényt, csu­pán ellenőrizni akarta­lak! — Én pedig csak tréfál­tam veled —, boldogan se­gítettem volna neked! _ PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyéi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét,. Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 518,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi üt 6. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablaka István , HU ISSN 0133—235x

Next

/
Thumbnails
Contents