Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xL. évi. 121. szám Ára: 1,80 Ft 1985., június 1. szombat KÖZREND, KÖZBIZTONSÁG - AZ IDŐSKORÚAK TÁMOGATÁSA A megyei pártbizottság és a megyei tanács végrehajtó bizottságainak együttes ülése Tegnap Kecskeméten, a megyeházán együttes ülést tartott az MSZMP Bács-Kiskun megyei Végrehajtó Bizottsága és a Bács-Kis- kun megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A testületek tagjait, a meghívottakat — közöttük dr. Kamara János belügyminisztert — Romany Pai, a megyei pa ismertette az ülés napirendjét. Ennek -megfelelően először a megye 'közrendjéről, közbizton­ságáról, az erre érvényes határo­zatok Végrehajtásáról készített jelentést' yijatták-meg a jelenlé­vők, közöttük dr. Kamara János is. Elmondta a . belügyminiszter, hogy a megyei: rendőr-főkapi­tányság jelentését jónak, elem­zőnek s körültekintőnek tartja. A párt megyéi végrehajtó bizot- ságir&ytérnOTiPr mARKssmr - tre^ zott, a 'bűnmegelőzésre vonat­kozó határozat nyomán kedvező változásuk tapasztalhatók, noha ezzel együtt még csökkenésről n.em, de a bűncselekmények szá­mának stagnálásáról szólhatunk '— rríondta a belügyminisztei, aki elismerését és köszönetét fe­jezte ki mindazoknak, akik hiva­talból vagy, állampolgárként fel­lépnek á törvények, a jogszabá­lyok megsértői ellen. Végül ar­ról szólott, .hogy Bács-Kiskun- ban is — éppen úgy minti orszá­gosán — bőséges tartalékok van­nak miág az együttműködés olyan értelmű javításában, hogy az át­fogó és tartalmasabb legyen. Az együttes ülés megállapí­totta, hogy az 1983-as határozat végrehajtása jó úton halad, ugyanakkor felhívta a figyelmet a még megoldásra váró feladatok összefogottabb és szervezettebb végrehajtására. A testület a je­lentést elfogadta. Második napirendi pontként tárgyalta a két testület azt a je­lentési, amely a megyében élő ag első titkára köszöntötte, majd nyugdíjasok és időskorúak hely­zetéről, a társadalmi segítség-, nyújtás ' szélesítésének felada­tairól és; lehetőségeiről' készült. A témával összefüggésben el­mondta véleményét dr. Juszt László, egészségügyi miniszter- helyettes is. Elöljáróban elisme­rését fejezte ki az együttes ülés­nek, a két testületnek azért a rendszeresen illetve folyamato- '"táTtűkífótt ^g’öhdoskbdásért, amelyet a nyugdíjasok és az idős­korúak helyzetének javításáért nagy felelősséggel folytat, A továbbiakban a miniszter­helyettes vázolta a továbblépés lehetőségeit, hangsúlyozva a je­lentéssel való egyetértését ab­ban is, hogy kiemelkedően fon­tos a családok szerepének, fele­lősségérzetének hangsúlyozása az öregekkel összefüggésben. Természetesen a társadalomnak — hatóságoknak, termelő és gaz­dálkodó egységeknek, szervek­nek és szervezeteknek — ugyan-; csak szerteágazó feladataik van­nak ebben a< tekintetben. Az együttes ülés a jelentést elfogadta, elismerve a témával foglalkozók munkáját, ugyanak­kor programot határozott mega feladatok folyamatos elvégzésé­re, hangsúlyozva, hogy erőtel­jes fejlesztést sürget. Ennek ér­dekében országos szervekhez is fordul.. A két végrehajtó bizottság ülése bejelentésekkel ért véget. G. S. REKORDFORGALOM, SOK KAPÓS KIADVÁNY A könyvünnep nyitánya Az egyik szemünk sír, a másik nevet: délre sok könyv­heti kiadványnak már csak hűlt helye maradt a boltokban és a sátrakban, délutánra pedig a nagyobb példányszám­ban érkezett művekből sem jutott a munkából jövőknek. A megye legnagyobb, Katona József nevét viselő könyvesboltja délután kettőkor sokban hasonlított egy rablás utáni hely­színre: üres polcok hirdették, hogy itt a nyitány. Megkez­dődtek a könyvnapok: s ha máskor nem is, ilyenkor sokan sorbaállnak, hogy kedvenc szerzőjük frissen megjelent mun­káját megvegyék. » Sláger Moldova, Berkesi, rend­ire elfogytak az antológiák — Körkép, Rivalda, írószemmel —, nem kapni már egyebek közt Re- viczky-memoárt, s bár a Labirin­tus címmel indított új sorozat­ból még akadt két-hórom pél­dány, 'vasárnap már valószínűleg hoppon marad, aki akkor akarja megvenni. A könyv a főszereplője e na­pokban hazánk kulturális életé­nek — hangsúlyozta a kiskunha­lasi könyvtárban rendezett me­gyei megnyitón dr. Szabó Mik­lós, a városi pártbizottság első titkára. „Ment-e a könyvek által a világ elébb?"— tette föl Vö­rösmarty 'kérdését, s’ így vála­szolta meg: „Ma, száz évvel ké­sőbb rbég sokkal nagyobb joggal mondhatunk igent, itt/a Duna— Tisza közén is. Iskolák épültek, közművelődési intézmények ho­nosodtak még,- s a kultúra de­mokratizálódásának vagyunk ta­núi.” „Nem á könyv lebecsülése — folytatta —, hanem felemelése, hogy a legtöbb szövetkezeti bolt­ban ott a helye a mindennapi . kenyerünk mellett, ' vagy az ' üzemben, a munkapad közelé­ben.” „A demokrácia, á beleszólás feltétele a megfelelő szintű és mélységű információ, s ennek a televízió és a rádió korában is nékülözhetetlen eszköze a könyv’’ — hangsúlyozta dr. Szabó Mik^ lós, A nem egészen egy hétig tar­tó könyvhéten számos író—olvasó találkozó teremt ismerkedési al­kalmat művész, mű és befogadó között. Kiskunhalason 1 például Gyurkovits Tibor• Mándy Iván, Pomogáts Béla találkozott, ol­vasóival. A ' megyeSzékhe- , lyen már másodszorra megren­dezett Kecskeméti KÖnyVnapról a 4. oldalon, a Művelődés, irodai- lom, művészet Összeállításban számolunk be. B. J. > Cí YK Gorbacsov—H®ák találkozó Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára; pénteken, találko­zott Gustáv Busákkal,a CSKP KB főtitkárával, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöké­vel, aki hivatalos baráti látogatá­son tartózkodik Moszkvában. Mihail Gorbacsov és Gustáv Husák kölcsönösen tájékoztat­ták egymást a kommunista, illet­ve szocialista építés menetéről, az SZKP XVII., valamint a CSKP XVÍI. kongresszusának előké­szítéséről. A két vezető nagy - figyelmet szentelt a gazdasági kapcsolatok állapotának és fejlesztésük táv­latainak. Hangsúlyozták a Szov­jetunió és Csehszlovákia közöt­ti, 2000-ig szóló hosszú távú gaz­dasági és tudományos-műszaki ■együttműködési program követ­kezetes végrehajtásának jelen­tőségét. Egyetértettek abban, hogy a Szovjetunió, Csehszlová­kia és a KGST többi tagállama termelési és tudományos-műsza­ki potenciáljának ésszerű egyesí­tése elősegíti az egyes nemzeti gazdaságok tervszerű fejleszté­sét. Mihail Gorbacsov és Gustáv Husák véleményt cserélt idősze­rű nemzetközi kérdésekről is. Hangsúlyozták, hogy jelenleg, amikor a nemzetközi helyzet kü­lönösen bonyolult és veszélyes, mind égetőbbé és sügetőbbé vá­lik a nukleáris fegyverkezési haj­sza megfékezése, és világűrre tör­ténő kiterjesztésének megaka­dályozása. E feladat megoldása megkönnyítené a megállapodá­sok létrejöttét más nemzetközi (Folytatás a 2. oldalon.) KÉP , es HANG A rádió és a televí- ■ zió műsora szombattól jövő vasárnapig. (5—6. oldal) A Egy jelenet az Ámor rabjai című angol filmso­rozat első epizódjából. (Kedd. tv 1: 22.05) ELISMERÉS A LEGKIVÁLÓBBAKNAK Pedagógusok köszöni • A művelődési központ színháztermének nézőterét ezúttal megyénk legkiválóbb pedagógusai foglalták el. (Méhesi Éva felvétele) Tegnap délelőtt a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának szék­hazában a pedagógus képzőmű­vészek kiállításának megnyitója- j Val kezdődött a pedagógusnapi ünnepségsorozat. A szép számban összegyűlt érdeklődő közönséget Sibalin Istvánná, a Pedagógusok Szakszervezete megyei" bizottsá­gának titkára üdvözölte. A peda­gógustársak — a Régi. Zene Együtes — a zene nyelvén kö­szöntötték képzőművész kollégái­kat. Ezt követően Mezei Ottó művészettörténész méltatta az. al­kotásokat, s egyben tisztelgett a pedagógusok alkotó szellemének megnyilatkozása előtt. A megnyi­tón adták áit az SZMT. a Peda­gógusok Szakszervezetének me­gyei bizottsága, a váróSi tanács és a művelődési osztály díjait Külmárné Horóczi Margitnak, Csáky Lajosnak, B. Boros Iloná­nak, Strohner Józsefnek, Varga Imrének, Weinträger Adolfnak és Bruncsák Andrásnak. Az ün népség 11 órakor az Er­dei Ferenc Művelődési Központ­ban folytatódott. A Himnusz hangjai után óvodások, általános és középiskolások vidám műsor­ral kedveskedtek a nézőtéren helyet foglaló pedagógusoknak. Pálfi Edit, a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium 'í negyedik osz­tályosa' riifelég h'ahguY díakösan szellemes köszöntőben fejezte ki hálája > itanulótársai nevében Ezután az ünnepség szónoka, dr. Körös Gáspár, az SZMT ve­zető titkára lépett a mikrofon­hoz, s elismeréssel méltatta a Bács-Kiskunban munkálkodó több mint tizenegyezer oktatási dolgozó áldozatos tevékenységét. Nemcsak a jelenről, á múltról is szólt. Emlékeztetett arra, hogy a negyvenes években még ötven­ezer analfabéta élt a megyében, ma huszonnégyezer óvodásunk, hatvannyolcezer általános iskolá­sunk, kilencezer középiskolásunk van. és öt felsőoktatási intézmé­nyünk. Minden köszönet és elis­merés kevésnek tűnik, ha erre jl jfár.artlan fejlődésre gondolunk,, ■amiben ofos'zlánreszt vállalták a pedagógusok, akik a sorsforduló valamennyi fontos állomásán a haladás ügyét szolgálták. Ezután Tokai László, a megyei .tanács általános elnökhelyettese átadta a kitüntetéseket. Kiváló Pedagógiüs kitüntető címben részesült Ben se György, a kiskunfélegyházi Batthyány Általános Iskola igazgatója, Ned­ró Mihályné, a kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola tanára, Rajfai Sándorné, a kalocsai Ének-Zenei Általános Iskola ta­nítója, Sáfár Jánosné, a dunapa- taji Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskola igazgatóhelyettese. Selb Györgyné, a kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola fánáfsá, vétető s'zak f el ügyelő, Sza­bó Sándor, a Jánoshalmi' Álta­lános Iskola tanára, Szappanos Benedekné, a kecskeméti Molnár Erik Általános Iskola .tanítója, Szentjóbi Szabó Tibor, a bajai Tóin Kálmán Szakközépiskola igazgatója és Varga Mihályné, a kecskeméti Hosszú utcai Övoda vezető óvónője. (Ők valamennyi­en Budapesten vették á,t kitün­tetésüket.) H. K. E. (Folytatás a 3. oldalon) AZ SZMT NAPIRENDJÉN Nevelőmunka, életszínvonal, közéleti aktivitás Gaborják József, a megyei ta­nács tervosztályának vezetője tájékoztatta a VI. ötéves terv megyei területfejlesztési ered-: ményeiről, gondjairól, az 1986- tal kezdődő új tervciklus főbb céljairól tegnap délelőtt a Szák- ■ szervezetek Bács-Kiskun Megyei Tanácsának ülésén részt vevő­ket. Tekintettel a téma fontossá­gára. Némedi Sándornak, az SZMT elnökének javaslatára többen kérdésekkel, észrevéte­lekkel segítették az álláspontok tisztázását, a pontos informáló­dást. Dr. Kőrös Gáspár, a szakszer­vezetek megyei tanácsának ve­zető titkára hozzászólásában el­ismerően szólt a megyei vezető testületek részéről megnyilvá­nult együttműködési készségről. A kormány és a Szakszervezetek Országos. Tanácsa időszakonkén­ti tanácskozásaihoz hasonlóan Bács-Kiskunban is bevonták a 170 ezer fős szakszervezeti moz­galmat képviselő testületeket a leglényegesebb termelési kon­cepciók és területfejlesztési el­vek kialakításába, részben vég-' rehajtásába. A vezető titkár kér­te, a Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa- atetpäsuijon a megy«'i párt - bizottság és a megyéi tanács élet­színvonal-javító, a helyi sajátos­ságokat és szükségleteket érvé­nyesítő, mindezekhez társadal­mi összefogást sürgető törekvé­seivel. Nevezetesen: csak akkor oldhatók meg, enyhíthetők a nagy- családosok, a fiatalok, a valami­ért hátrányos helyzetűek lakás­gondjai, ha a következő ötéves (Folytatás a 2. oldalon.) Nem túlzás azt állítani: mindannyian pedagógusa­inknak köszönhetjük, hogy meffizleltük az alkotó mun­ka, a megszerzett tudás örömét. Bátorítottak min­ket a mind nehezebb erő­próbák vállalására, em­berséggel mellénk álltak apróbb-nagyobb gondja­inkban. Ki tudná megmon­dani, hány félrésiklott kis életet állították ismét sín­re o pedagógusok, akik idejében észrevették, hogy valami megzavarta tanít­ványuk érzelmi harmó­niáját. Különösen fontos a szarepe egy-egy falu ta­nítónénijének, tanárbácsi­jának, aki nemzedékeket tanít meg a betűvetésre, vepet be a matematika rej­telmeibe. Tekintélyét nem külsőségeknek, mégcsak nem is vagyonának köszön­heti, hanem a keze alatt felnövő, . okdsödó generá­cióknak, amelyek szinte második . édesanyjukként, apjukként szeretik és tisz­telik. A ma felnövő fiatalok átlagosan több mint tizen­egy esztendőt töltenek dz iskola falai között. Az új generáció műveltségét, szakképzettségét, világné­zetét tehát még erőtelje­sebben „határozza meg az iskola, mint a korábbi, ke­vésbé tanult nemzedéke­két. A pedagógusoknak nemcsak a szigorúan vett tananyagot kell oktatniuk, haneni segíteni a fiatalo­kat abban, hogy beillesz-,; kedjenek a társadalomba, hocfy reális elképzeléseik legyenek a lehetőségekről, eligazodjanak korunk bo­nyolult kérdéseiben, és ed­zettek legyenek az élet ellentmondásokkal teli vá­ratlan fordulatai között. Amint a Xlil. kong- ■ resszuson is elhangzott, a párt nagy figyelmet fordít az oktatás ügyére, a peda­gógusok munkájára. Cé­lul tűzte ki, hogy a neve­lés a korszerű ismeretek, a közösségi normák köz­vetítésével szolgálja job­ban a fiatalok politikai, vi­lágnézeti elkötelezettségé­nek kialakítását. Az iskola töltsön be növekvő szere­pet a munkára nevelés­ben, ösztönözze a tudás és a tanulás megbecsülé­sét, az értelmes fegyelem vállalását. Neveljen egész­séges, kulturált, a hazához kötődő, a világban, az élet­ben eligazodni képes, fe­lelős közösségi érzelmű fiatalokat. ‘ i De ahhoz, — hangzott el á kongresszuson — hogy iskoláink megfeleljenek ezeknek a sokrétű és ne­héz követelményeknek,- mindenekelőtt a pedagó­gusok munkáját kell tár­sadalmi értékrendünkben sokkal .magasabbra emel­nünk. A pedagógusok hely­zetének, életkörülményei­nek, munkafeltételeinek jelentős javítása, ember­formáló tevékenységük se­gítésének ügye az ország egyik alapvető feladata. Ennek tudatában köszön­tik a hétvégi ünnep alkal­mából a tisztelet virágai­val a tanítványok — mind­annyian azok vagyunk ■ — pedagógusaikat. SZENNYVÍZTISZTÍTÓ MÜ LAJOSMIZSÉN Befejeződött a vízügyi tanácskozás • Átadás után a működő szennyvíztisztító telepen. Jegyzőkönyv aláírásával teg­nap befejezte munkáját Kecs­keméten a Magyar—Osztrák Víz­ügyi Bizottság 29. ülésszaka. Osztrák részről Emil Wurzer, vízügyi kérdésekkel foglalkozó minisztériumi osztályfőnök — akit az Elnöki Tanács nyugalom­ba. vonulása alkalmából magas kitüntetésben. részesített —1 ma­gyar részről dr. Varga Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal el­nökhelyettese látta el kézjegyé­vel az okmányt, amelyben rögzí­tették a közös határ menti víz­ügyi feladatokat. Ezután a bizottság tagjai La- josmizsére utaztak, ahol részt vettek a napi ötszáz köbméter kapacitású szennyvíztisztító át­adásán. Az eseményen, ott volt Tohai László, a megyei tanács általános elnökhelyettese is. Dr. Nagy *Károly, a nagyköz­ségi tanács elnöke elmondta, hogy a 22 millió forintos létesít­mény a község és az Észak-Bács- Kiskun megyei Vízmű Vállalat közös beruházásában készült. A kivitelező is a jelenlegi üzemel­tető, a vízmű volt, de az építés­ben közreműködött a helyi ta­nács költségvetési üzeme, a tech­nológiai berendezéseket pedig a lajosmizsei Vízgépészeti Válla­lat gyártotta és szerelte. A szennyvíztisztító a' maga kategó­riájában az ország egyik legkor­szerűbb telepe, s jelenlegi álla­potában az ezredfordulóig meg­oldja Lajosmizse gondjait, lehe­tővé téve a nagyközség további fejlődését. Utalt erre dr. Varga Miklós, az OVH elnökhelyettese is, aki kiemelte a ■ telep három előnyét: a korszerű technológiát, a köny- nyű bővíthetőséget (kevés mun­kával a kapacitás a mostaninak ötszörösére növelhető), s a gazda­ságos megvalósítást, majd fel­avatta a létesítményt. Végezetül dr. Nagy Károly megköszönte a szennyvíztisztító elkészítésében közreműködők jó munkáját, ezután pedig a tele­pülés fejlődése érdekében kifej­tett kiemelkedő teljesítményé­ért a Laj osmizséért emlékérmet adta át Benkó Zoltánnak, a víz­mű vállalat igazgatójának. Ezt követően a jelenlévők működés közben megnézték a műtárgyat» amely most 140 köbméter szenny­vizet tisztit meg naponta. V. Tk

Next

/
Thumbnails
Contents