Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-15 / 112. szám
Száznegyven ■évvel ezelőtt. 1845. május 15-én született, és 71 éves korában. 1916- ban halt meg Úja Mecsnyi- kov orosz biológus, bakteriológus, No- •bel-díjas orvostudós. 1908-ban két tudóst tüntettek ki orvosi-biológiai Nobel-'dijjal, éspedig homlokegyenest ellenkező elméleteik és kutatásaik elismeréseképpen.' A másik kitüntetett Faul Ehrlich volt, s mindketten a~ immunitástan megalapozói közé tartoztak. (Mint ismeretes, az immunitás a szervezet védekezését jelenti a behatoló „ellenség” ellen; e jelenség tudományos kutatása a múlt század utolsó évtizedeiben, a már kibontakozott bakteorológiai korszakában kezdődött meg.) Mecs- iiiiikov véleménye szerint az im ■ munitás alapja a sejtek fagoci- táló tevékenysége, míg Ehrlich nézete az volt. hogy ezt a vér- savó és a szövetnedvek ellenanyagai jelentik. Sorsdöntő kísérleteit Mecsnyikov 1881-ben Szicíliában kezdte meg. felfel dezve. hogy a tengeri csillag átlátszó lárváiban bizonyos sejtféleségek magukba kebelezik, felfalják a bevitt idegen anyagot. ■ Ezeket a sejteket vándorsejteknek nevezte el (később falósejt lett a nevük, a jelenségé pedig faaocitózis). Évtizedes munka eredményeként létrejött az immunitás sejt- elmélete. amely szerint az emberi szervezet, védelmében a fa- gocitnló tulnidonsáaú fehérvérsejtek játsszák a döntő szerepet. TANKERT VAN, BOLT LESZ Kiskőrösi iskolaszövetkezet Háromesztendős múltra tekint vissza a megyében az iskolaszövetkezeti mozgalom. Az első csoportok kis létszámú iskolákban szerveződtek, ahol tenyérnyi szobákban vagy nagyobb szekrényekben’ nyitottak boltot, hogy ellássák a tanulókat iskolatejjel, péksüteménnyel, tanszerrel, újsággal. A napokban a kiskőrösi Bem József Általános Iskolában megalakították a harmincadik iskolaszövetkezetét. Kapcsolatuk a helyi áfésszel, annak elnökével Pétervári Jánossal már évek óta tart. Az iskola irodalmi színpada rendszeresen fellép a szövetkezet ünnepélyein, az áfész pedig anyagi támogatást nyújt a gyerekek táborozásaihoz. A szövetkezeti csoport megalakításához az egyiholdás tankért adta az ötletet A termék- értékesítést — amely eddig gondot jelentett — mostantól szerződéses alapon oldják meg. Százhúsz úttörő kérte felvételét a csoportba, amely megválasztotta intéző- és ellenőrző bizottságát A csoport tanárelnöke Bálái Györgyné, diákelnöke Szentgyörgyi Zsolt lett. A harmincadik iskolaszövetkezet idei bevételi térivé hatezer forint. A tagok abban is megegyeztek, hogy az év végén boltot nyitnak iskolájuk területén. S. K. MÁJUSI KÁNIKULA Orvosi tanácsok •— Mit együnk, hogyan 'Hí, tűzzünk, mire vigyázzunk a hirtelen érkezett májusi kánikulában? ■— kérdeztük szakértőnktől. — Étkezésünk legyen kalő- H riaszegenv. tejtermékekben gazdag. Különösen ajánlott IH sovány kefir, a .joghurt; aífok,,, íA'>'íV "* i • <-v-'' P-íH ,\ tos gyümölcslé. sz. ásvánvvXz,. A nagyobb. mennyiségú foíválfS dékfelvélel fontos, de a sör I vagy más alkoholos ital .nem., alánlatos! Kei jlo fő a tulhu tött — jégszekrényből kiemelt — italok fogyasztasz, is A lehetőségek szerintegyüiii, mi nél több gyümölcsöt. Zöldseg- fe ét A/ (i’tn/iode nel a pa műt alapanyagú holmikat kell, hordani, rétegesen, mert a műanyag luhák a test természetes szellőzését megakadályozzák. A szabadban,dolgozóknak ió. ha 4: szalmakalapot viselnék. Nem szabad elfelejteni: az elmúl nipcm. hőmérsékletét rosszabbul viselte el szel vezetünk. mint a nyárt .kánikulát; ^ Különösen a kismamák, az idős, a szív. é$ vernvomááÉ&áT"" naszokkal küzdők vigyázzanak magukra, és’ azok.- akik .zárt. magas páratárta} mú heiven •dolgoznak. Ne'* hosszabb ideig napos helyen ■Vonátk ztk c/ i hőbb vertben dolgozókra, es azokra is. aki.t mielőbb brönzbárnák nkaftwty lenni. A napozásaiéi a fokosa- fJJ tosságot kell szem előtt tartani -. ‘ , Az orvosi tanácsokat ki-ki a saját éfdékébeh7—’ 'lehetőségei szerint fogadja meg. ági A KÖVETKEZŐ: FÉLEGYHÁZÁN Űj Budapest Tourist-kirendeltség Tegnap óta újabb utazási iroda kínál hazai és külföldi utakat, s más idegenforgalmi szolgáltatásokat a megyeszékhelyen. A Budapest Tourist kirendeltsége a Centrum Aruház 1985. május 15-én, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZfNHÁZ Este 7 órakor: NEM MINDENNAPI házasság. Blalha-bérlőt. \ ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A KAM&LIAS HÖLGY holnap esti előadása'betegség miatt elmarad. 19 órakor: Kocsis Zoltán hangversenye. Közreműködik a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Kemény Endre vezényletével. Mesterbérlet — belépődíjas. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óraikor: ORDASOK KÖZÖTT. Sz., mb., szovjet film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 <S 8 óraikor: TÁJKÉP CSATA UTÁN. Se., lengyel film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 óraikor: GYILKOSOK UTCÁJA. Sz., mb., francia film. Csak 16 éven felülieknek! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: MESE SZALTAN CÁRRÓL. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: SZAF- FI. Sz., magyar rajzfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: MARATON ÉLETRE, HALÁLRA. Sz., mb., amerikai film. Csak 16 éven felülieknek! TISZA1KÉCSKE Művelődési ház: 8 órakor: EGY ZSENI. KÉT HAVER, EGY BALEK. Sz., mb., olasz—francia fiion. első emletén nyílt meg. Évente mintegy 150 ezer turista kel útra a Budapest Tourist szervezésében. Kétharmaduk fővárosi, a többiek az ország más tájairól jelentkeznek a programokra, elsősorban a megyei idegenforgalmi hivatalokon keresztül. A főváros utazási irodája szeretné bővíteni vevőkörét, s ezért az idén megkezdték — a Centrum Áruház-hálózattal együttműködve — vidéki kirendeltségeik kiépítését. Az első Veszprémben nyílt meg. ezt követte most a kecskeméti, s hamarosan a kiskunfélegyházi Centrum Áruházban is kirendeltséget nyitnak — mondta a megnyitón Fogaras Anna. a Budapest Tourist igazgatóhelyettese. Az új szolgáltatások közül talán a legfontosabb, hogy segítsé. get nyújtanak a fővárosi programok megszervezéséhez. A Budapest Tourist az olcsó diákszállásoktól a szállodákig sokféle szálláshelyet — köztük 13 ezer fizetővendégszobát — tart fenn a fővárosban. A szállásfoglalás mellett vállalják a fővárosi kulturális és turisztikai programok szervezését is, a színházi előadásoktól a 'Parlament-látogatásig. A centrum áruházi pultnál befizethetnek az érdeklődők hazai és külföldi turistautakra is. Az első napokban olcsó bulgáriai tengerparti üdülések közül válogathatnak. Hamarosan lehetőség nyílik a valutaváltásra is a Budapest Tourist új, az áruházi nyitvatar- tás szerint üzemelő kirendeltségénél. L. 0. Hetényi napok A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK A hetényegyházi általános iskola Móricz Zsigmond úttörőcsapata hetényi napokat rendez májas 15-től 18-ig. A program színes, változatos! kiállításon lmutatják be a tanulók rajzait, gyermekműsort ad ja Holló együttes, lesz sportünnepély, kulturális műsor, kisdobos* és úttörőavatás is. ' A pálmonostori Keleti Fény Mgtsz 1985. május 17-én 9 órakor lóárverést tart a gazdaság sárga-majori üzemegységében. . Árverésre kerül: 10 db igáslő és 3 db csikó. 981 Egy ütközés — tíz sérült Városföld határában május 10-én Pesti László 51 éves helybeli lakos (Ady E. u. 19.) segédmotorkerékpárját ittasan vezette, áttért a menetirány szerinti ba'l oldalra, és nekiütközött a vele szembe jövő tehergépkocsinak. Az ittas segédmotoros súlyosan megsérült. (Kiskunfélegyházán ugyanezen a napon egy kisgyerek Gy. Cser- kó László helybeli lakos (VI. kér. 40.) álló autóbusz előtt akart átmenni az úttesten, és elütötte egy fóktávolságon belül érkező személyautó. A gyermek súlyos sérülést szenvedett. Ugyancsak május 10-én Kiskunfélegyháza határában az 5402 és az 5302 számú_utak kereszteződésében történt baleset, melynek tíz sérültje volt. A rendőrség megállapítása szerint Kard László 52 éves abonyi lakos (Vörösmarty u. 23.)- személygépkocsijával nem adott elsőbbséget a védett útvorialon háladó személyautónak, melyet Nagy Jáhos városföldi lakos (Felszabadulás út 42.) vezetett. Összeütköztek és a szabályosan közlekedő személy- kocsiban ülő Nagy Istvánné 41 éves rétközberencsi lakos (Akácfa u. 8.), Nagy Tünde 18 éves városföldi lakős (Felszabadulás u. 42.) súlyosan, Nagy Jánosné 37 éves városföldi lakos (Felszabadulás u. 42.), Nagy István 35 éves rétközberencsi lakos (Akácfa u. 8. ), valamint Nagy János, a vétlen gépkocsivezető könnyű sérülést szenvedett. A szabálytalanul vezető Kard László súlyosan, utasai közül Mogyoró Sán- dorné kiskunfélegyházi lakos (Czuczor u. 25.) súlyos, Kálócz Zsolt és Kálócz Bernadett 4 éves dunaújvárosi lakosok (Jókai krt. 9. ), valamint Kard Lászlóné 52 éves adonyi lakos (Vörösmarty u. 23.) könnyű sérülést szenvedett. Tiszaalpáron május 11-én Szepesi Miklós 23 éves helybeli lakos (Deák F. u. 53.) motorkerékpárjával összeütközött az úttest felezővonalán közlekedő és balra kanyarodni szándékozó Bense József 52 éves tiszaalpári kerékpárossal (Hunyadi J. u. 27.). Bense súlyosan megsérült. Lászlófalván május 12-én Lévai Lajos 22 éves tiszakécskei lakos (Tanácsköztársaság út 10.) személygépkocsijával Kecskemét felől Tiszakécske irányába haladt. Elütötte az úttesten figyelmetlenül átszaladó Csanádi András 7 éves lászlófalvai kisgyereket -(Ad? TCi'. u. 37.), akit súlyos '•Sérüléssel szállottak kórházba. HÍREK HÍREK Kg FOGJUNK ÖSSZE! Ktcskemétai, a Nyíri út 51—57., számú háztömb előtt szép kiskerten át veket az út a bejárathoz. Kis cövekekre feszített nejlonszalag figyelmezteti az arra járóikat: ne a Hívőn) a virágok között közlekedjenek. Nyugtató, zöld gázsit nőtt már, nem kis területen. Tulipánok sárgállnak a locsolt, ápolt földben. iFáft növekednek, valaha majd árnyékot vetnek egy-két emelet ablakára. Ne gondolja senki, hogy a Nyíri úti ház elé a közterületienntartók, vagy a parképítők „varázsoltak” baráiságos, virágos kiskertet. Termőföldet, cserjéket, fákat kaptak, s a lakók fogtak össze. Gyakran látni őket, hogy szorgoskodnak, locsolnak, füvet nyírnak, gereblyéznek. Ha ők nem tesznek Így, ma is port kavarna a szél az újabb lakóházak előtt, a város peremén. Így van ez, ahol nem lelkesedtek az ott élők, hogy környezetüket szebbé tegyék. Mi kell teltét? Csak egy jelszó: Fogjunk össze! S nemcsak a SzéchenyIvárosban . .. (— bor —) • Az iskolaszövetkezeti csoport megalakulása mellett döntenek a kiskőrösi gyerekek. (Bíró László felvétele) PÁLYÁZAT Tartalmas szabad idő, egészséges életmód Ifjúsági és lakóközösségek számára hirdetett közösen pályázatot a megyei tanács ifjúsági és alkoholellenes bizottsága. Azoknak a közösségeknek nyújtanak anyagi támogatást, melyek tenni kívánnak a fiatalok szabad idejének tartalmas eltöltéséért, szőkébb és tágabb környezetük egészségesebb életmódra neveléséért. A pályázat keretében támogatják a települések népességmegtartó erejét növelő egyesületek alakítását,- a tehetséggondozást segítő gyermek-1 és ifjúsági szakmai körök, táborok, klubok szervezését, az ifjúsági turizmust bővítő programokat, valamint az olyan kezdeményezéseket — klubok, táborok stíb. —, melyek csök- kehtik a fiatalok körében az alkohol, a dohányzás és az egészségre ártalmas egyéb veszélyes anyagok terjedését. A pályázatokat —. melyeknek tartalmazniuk kell a megvalósításhoz saját erőiből felajánlott munkát is — a megyei tanács ifjúsági titkára címére lehet megküldeni május 30-ig. (Kecskemét, Május 1. tér 3.) Ugyanitt szerezhető be a részletes pályázati felhívás is. A bíráló bizottság június 30-ig dönt a pályázatokról. Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1985. május 14. szám: ■*Az idén zöld színű spárga is terem már a Duna—Tisza közén. (Hír.) Propagandista, 1985. 3. szám: Farkas P. József: Portrék. Borbély János, a dunavecsei Vikár Béla Könyvtár igazgatója. Méhészet, 1985. 4. szám: Szabó Lajos: A megporzás gyakorlata a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinát gyümölcsösében. , Magyar Horgász, 1985. 5. szám: Elhunyt Szinnai Gyula. (Nekrológ a bajai horgász-veteránról.) NAPTÁR 1985. május 13., szerda Névnap: Zsófia, Szonja Napkelte: 5 óra 07 perc Napnyugta: 20 óra 14 perc Holdkelte: 3 óra 37 perc Holdnyugta: 15 óra 43 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Május 13-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 20,9 (az 50 éves átlag 15,5), a legmagasabb hőmérséklet 87,4 Celsius-fok volt, a nap 12 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 19,4, 14 órakor 27 Celsius* fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet IS,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1010,1 millibar (süllyedő) volt. Május 13-án Baján a középhőmérséklet 20,4 (az 50 éves átlag 15), a legmagasabb hőmérséklet 27 Celsiusfok volt, a nap 9,5 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 20,4, 14 órakor 27,5 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1009,1 millibar (süllyedő) volt. — KÖZLEMÉNY. A DÉMASZ kiskunfélegyházi kirendeltsége értesíti a lakosságot, hogy 1985. május 20-tól 24-iig naponta 7 órától 15 óráig részleges áramszünetet tart Kiskunfélegyházán, a Felszabadulás útján a kápolnától a műanyaggyárig. — Nyugdíjasok béketalálkozója. Az ország nyugdájaskilub-ve- zetőinek béketalálkozóját tartották meg tegnap Mezőfalván. A székesfehérvári megyei művelődési központ és a Hazafias Népfront Fejér megyei bizottsága által a béke- és barátság hónap Fejér megyei programjának keretében szervezett rendezvényre ötvennél több településről érkeztek a résztvevők. Előadást hallgattak a békéről, majd szalagokat kötöttek arra a békéí&ászilóra, amelyet a nyugdíjas küldöttek visznek el az Országos Békekonferenciára. — Csengődi tárlat. Pénteken délután négy órakor á csengődi Dankó Pista Művelődési Házban nyolc kortárs festőművész — Balogh Ervin, Balogh István Péter, Garabuczy Ágnes, Hévízi Éva, Somos Miklós, Sugár Gyula, Tóth László és Ugocsai Antal —alkotásaiból nyílik kollektív kiállítás, melyet május 26-ig tekinthetnek meg az érdeklődőik. — Tüzet okozott az elektromos vezeték rövidzárlata Kiskunfélegyházán, Takács Immréné Berzsenyi u. 7. szám alatti portijának melléképületében. A tető- szerkezet és a "Benne tárolt építőanyag gyulladt meg. Az anyagi kár mintegy 8 ezer forint. BÍRÓSÁG ELŐTT A KATALÁN BEM. Barcelonában, Francisco Lopez hétfőn kezdődött perében az ügyész összesen 759 év börtönbünte- tés kiszabását kérte. A 21 éves vádlott bűnlistáján 41 nemi erőszak, illetve kísérlet és 10 rablótámadás szerepel. Faco (Ferkó) több mint két éven át rettegésben tartotta Barcelona lakéit. Éjszaka, a kihalt utcSn támadt a nőikre, majd pedig késsel kényszerítette őket „kívánsága” teljesítésére. Francisco Lopez végül úgy bukott le, hogy egy polgári ruhás rendőrnőt támadott meg, aki miniatűr rádióadóján riadóztatta a közelben rejtőző Járőrt. A katalán rém kihallgatása során azzal kérkedett, hogy 41-nél jóval több „sikeres akciót" hajtott végre. A spanyol törvények szerint minden egyes nemi erőszakért 15—(20 év börtönbüntetés szabható ki. Intézményünk .kollektívája élenjáró volt. (Mindig kezdeményeztünk ... i Elsőként tettünk olyan felajánlást, hogy nem kínozzuk a vadállatokat, la madarakat és a írovarokat! És nem is'kínoztuk. A ■ tévében \is foglalkoztak velünk. És mit gondolnak, ki volt Iaz ababua nyelvtanulási /lázának elindítója? Szintén (mi. Erről az újságban is megjelent <a hír. Mi szerveztük meg a „Meg ne mukkanj éjfél rután!" mozgalmat is. Sokan nem hitték él, hogy mi szerveztük, de bebizonyítottuk. A Inapokban ösz- szejöttünk, iszogattunk, énekeltünk, ikurjongattunk egészem éjfélig, de (aztán elhallgattunk mint íhalott kezében a igitár. Avantgardizmusurikért szeretett minket az igazgató is. Minden negyedévben prémiumot kaptunk,,újévre pedig kitüntetést. Aztán túllőttünk a célon ... Az egyik gyűlésein a mi Szun- dovszkijunk egy lagyalágyult pillanatában szó iszerint ezt mondta: „Javaslom, hogy a következő .negyedévi vállalásunk valami új legyen; ezentúl dolgozzunk | a munkahelyen, nehogy telveszítsük a szakmai jártasságunkat." Mivel a isajtó iis jelen volt, kénytelenek voltunk• megszavazni. Mpst /apránként fizetünk meg túlbuzgóságunkért. Mindennap dolgozunk. A fizetésért. Csak a ,fizetésért, mert prémium az nincs. V. Klimovics Saiga Attila fordítása — BÉKEMOZGALMI KITÜNTETÉSEK. Az Országos Béketanács a Békerhozgalom Kitüntető Jelvénye elismerésiben részesítette Konsztantyin Feöktyisztov űrhajóst, a Szovjetunió Hősét és Alekszandír Konovalovot, a Szovjet Tudományos Akadémia Amerika-ikutató Intézetének munkatársát, akiika béke- éi barátsági hónap alkalmából tartózkodnak hazánkban. A kitüntetéseket tegnap az OBT székhazában Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanáps elnöke nyújtotta át.’ KITÜNTETÉS A Magyar Népköztársáság Elnöki Tanácsa Nemeskürfy István írónak, irodalomtörténésznek, a Magya Filmintézet igazgatójának kiemelkedő tudományos és közéleti munkássága elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Köpeczi Béla művelődési miniszter kedden adta át. — A közlekedési szakmapolitikai tanfolyam május 17-i megnyitó előadását Uxbán Lajos közlekedési miniszter — a nagy érdeklődésre való tekintettel — a meghirdetett helyszín helyett a budapesti Műszaki Egyetem auditorium maximumában tartja, reggel nyolc órakor. — VÁGÓ MAGDA festőművész munkáiból rendeznek kiállítást a kecskeméti Képcsarnokban. A tárlatot holnap délután öt órakor dr. Bánszky Pál művészettörténész nyitja meg. Az alkotások május 25-ig láthatók. — Szerkesztőségi ügyeiéit vasárnap> 10-tŐl 18 óráig, hétfőtől 'péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. A negyedik oldalon jelentkezünk az Irinyjelző összeállítással, amelyben felhívjuk a figyelmet egy, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács által meghirdetett pályázatra, melynek (tétje márkajel elnyerése. (Szólunk a kétke- réken közlekedőket fenyegető veszélyekről is. Ugyanezen az oldalon írunk meg - újhodó külkereskedelmünkről. A tiszakécskei Béke és Szabadság Tsz egyik használaton kívüli gépműhelyében dolgozik Cseri (Antal. A harminchét éves faszobrásszal az ötödik oldalon ismerkedhetünk meg. Ugyanitt a könyvespolcra ajánljuk a Népszava Lap— és Könyvkiadó Fórum sorozatának legújabb kötetet, melynek szerzője Marosán György. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapék Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 27-511 Telexszám: 26-019 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 45,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: Z59,— Ft. egy évre: 519,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárásaal Kecskemét, Külső-Szegedi út 9. 9001 Telefon: 28-771 Igazgató: Ablaka Iatváa HU ISSN 0133—2514