Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-28 / 123. szám
fl I Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910. május 28- dn halt meg — 63 éves korában — Mikszáth Kálmán író, a magyar kritikai realista próza egyik legnagyobb mestere. Felvidéki <kisbirtokos szülök gyermeke volt; apja néhány hold földön gazdálkodott, s közben falusi kocsma- és mészárszékbérlete volt. Így került már egészen fiatalon közvetlen kapcsolatba a falusi gyerekekkel, a néppel ő maga is. Rimaszombatban és Selmecbányán járt gimnáziumba, majd Pesten lett joghallgató, de a diplomát nem szerezte meg. 1872-ben ügyvédgyakornok lett, és fővárosi lapokba írogatott. Újságíróként politikai karcolatokra specializálta magát; ezt a tárcaműfajt a Szegedi Naplónál (1878—1881) közt) továbbfejlesztette, s később a Pesti Hírlap munkatársaként híres parlamenti karcolataiban a virtuozitásig tökéletesítette. 1887- töl élete végéig országgyűlési képviselő volt. Szépíróként Szegeden talált magára, itt csíráztak ki belőle a Tót atyafiak és A jó palócok történetet. ezek a hagyomány nélküli novellaremekek, amelyek egycsapásra az ország egyik legismertebb írójává emelték. Nagyszerű elbeszélései, regényei ma is olvasottak; műveit a világ sok Nyelvére lefordították. Közvetlen hangú élettörténetét özvegye írta meg, máig is élvezetes. kitűnő stílusban. Műsm 1985. május 28-án, kedden ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 13 órakor: a Kelemen László Kamaraszínházban : Clróka Bábszínház. HETET EGY CSAPÁSRA. BRÉMAI MUZSIKUSOK. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: FLASHDANCE. Sz.. zenés amerikai fűmjfeL Árpád mozi»Kl|4, háromnegyed 6 és 8 órakor: PIED‘0NE EGYIPTOMBAN. Sz., mbí ^olász film. . Otthon mozi:^^aélelött 10 órakor: FLASHDANCE. Sz., amerikai zenés film,. Fél 6 és fél 8 órakor: LANGUSZTA REGGELIRE. Sz.. mb., olasz—francia film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: SZARV ACSKA-MANÓCSKA. Stúdiómozi: 8 órakor: VILLANÁS A VÍZ FELETT. Sz.. NSZK film. Csak 16 éven felülieknek! Baja Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: SORTÜZ EGY FEKETE BIVALYÉRT. sz., magyar film. Központi mozi: 4, J5 és 8 órakor: ESZTERLANC. Sz., magyar film. KALOCSA Otthon mozi: 4. 6 és 8 órakor: URAMISTEN. Sz.. magyar film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4. «háromnegyed 6 és 8 órakor: ÖRÜLT ROMAI VAKA_ CIO. Sz., mb., olasz filmvígjáték. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: MENEKÜLÉS A GYŐZELEMBE. Sz., amerikai film. T1SZAKECSKE 'Művelődési ház: 8 órakor: HÁNY AZ ÓRA VEKKER 'ŰR? Sz.. magyar • film. MAI MÍJSÖR TV I. MOSOR: 8.25: Idősebbek is elkezdhetik (ism.) 8.30: Iskolatévé. Biológia (ált. isk. 8. oszt.) 8.55: Erős, mint a halál. Francia tv- film (ism.) 10.25: Képújság 15.20: Hírek 15.25: Autók és emberek. Francia filmsorozat. Vl/3. rész: Az autó hadba vonul (ism.) 16.15: Magyarországért harcoltak. Dokumentumfilm (ism.) 16.55: Három nap tévéműsora 17.00: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja (FF) 17.20: Képújság 17.25: A nyugdíjkorhatáron túl... Riportműsor 17.56: Reklám 18.00: Egy boldog nyár Budapesten — Hangverseny a Pesti Vigadóban Kerekes János műveiből — I. rész 18.50: Reklám 19.05: Mini Stúdió *85 19.10: Idősebbek is elkezdhetik 19.15: Esti n^ese 19.30: Tv-híradó 20.10: A halál archívuma. NDK tévéfilmsorozat. XIII'9. rész: Versenyfutás az idővel 21.15: Stúdió *85. A Televízió kulturális hetilapja 22.15:JA tolmács koronatanú. Beszélgetést. M. Berezskovval. az USA című- folyóirat főszerkesztőjével 23.05: Tv-híradó 3. 23.15: JHimnusz AZ ÚJ KÖNYVTÁR TERVPÁLYÁZATA Kiosztották a díjakat • Mátrai Péter így képzeli el az Arany János utcát, a modern megyei könyvtárral. Az Építési és Városfejlesztési, a Művelődési és a Belkereskedelmi Minisztérium, a Bács-Kiskun megyei, valamint a Kecskeméti Városi Tanács, a Kecskeméti Ingatlankezelő és Távfűtő Vállalat tavaly decemberben meghívásos, névaláírásos pályázatot hirdetett a megyeszékhely kiskörútja környékének rendezésére és az új megyei könyvtár megtervezésére. Az eredményeket tegnap hozták nyilvánosságra Kecskeméten. Dr. Mező Mihály, a városi tanács elnöke röviden beszélt a jelentős megyei beruházásról, s elmondta, hogy a könyvtár épületének terveit június közepén a nagyközönség is láthatja majd a Tudomány és Technika Házában. Pataki Szabolcs, az ÉVM előadója, a bíráló bizottság titkára a pályázat eredményeiről adott szamot, majd átnyújtotta a díjakat. Százezer forintos díjban részesült Mátrai Péter (Iparterv); hetvenezer forintos díjat kapott Varga Levente és kollektívája (ÁÉT); hatvanezer forintos díjat érdemelt ki munkatársaival Balázs Dénes (Lakóterv.) A pályázat résztvevői, kollektívái meg-, kapták a negyvenezer forintos meghívási díjat. Vendégek a testvérlaptól Tegnap ötnapos tapasztalatcsere-látogatásra Bács- Kiskun megyébe érkezett Romániából a Petőfi Népe 40 ezer példányban megjelenő testvérlapjának, az Unireának két munkatársa: Maier Joan publicista és Editoiu Nicolae gazdaságpolitikai rovatvezető. A vendégeket a szerkesztőségben fogadita dr. Sztra- pák Ferenc főszerkesztő, s tájékoztatást adott a lapról. Délután Izsákra utaztak, s tanulmányozták az állami gazdaság munkáját- A román újságírók ma Tiszakécske gazdasági, kulturális fejlődésével ismerkednek. Megkoszorúzzák a hazank felszabadításában részt vett román hősök emlékművét. Felkeresik a helyi Béke és Szabadság Termelőszövetkezetet, majd a Kecskemét- Szikrai Állami Gazdaságba látogatnak. PAPÍRGYŰJTŐK 9 A tanév utolsó hasznosanyaggyíijtő-akciójában szorgoskodnak a kisdiákok. A Dél-Magyarországi MfiH Nyersanyag-hasznosító Vállalat kecskeméti telepétől kapott tájékoztatás szerint csaknem húsz iskola kapcsolódott, illetve kapcsolódik be a hónap végéig tartó gyűjtésbe. A becslések szerint összesen 34 tonna papírt és körülbelül ugyanennyi vas- és lemezfélét adnak át a gyerekek. Horgászverseny a halasi Sóstónál A kiskunhalasi MÁV-Lokomo- tiv Horgászegyesület Június 2-án. vc.sárnap reggel 7 órától délelőtt 10-ig horgászversenyt rendez a halasi Sóstónál. Az egyesület a város és a környék lakosságát, a horgászat iránt érdeklődő közönséget szeretettel hívja és várja a Május 24-én, este 7 órakor Hajós külterületén az 54-es számú úton Csík András 19 éves, bugaci lakos (Nagybugac, 19.) motorkerékpárral gyorshajtás következtében áttért az út bal oldalára és a vaskorlátnak ütközve életveszélyes sérülést szenvedett. Május 25-én Jánoshalma külterületén, a 37. kilométerkőnél Potyondi László 61 éves, helyi lakos (Dózsa György u. 80.) segédmotorkerékpárral írányjel- zés és körültekintés nélkül 'hirtelen megfordult és összeütközött az őt már előző motorkerékpáverseny megtekintésére, megnyitójára és ünnepélyes eredményhirdetésére. Ugyanott, a Sóstónál a Szigma Kereskedelmi Vállalat halasi kirendeltsége egész napos kiállítást és vásárt rendez kemping- és horgászfelszerelésekből. rossal. Potyondi súlyos sérülést szenvedett. Május 26-án, 22.30 órakor Ja- kabszállás külterületén, az 54-es számú úton Farkas Dömötör 70 éves, helyi lakos (III. kerület 151.) erősen ittas állapotban kt- világítatlan kerékpárral haladt a menetirány szerinti bal oldalon, és összeütközött a szemből érkező nyergesvontatóval. A kerékpáros a helyszínen életét vesztette. Május 26-án a Csalánosi erdőben lévő tóban ittasan fürdött Veszelovszki István 36 éves kecskeméti lakos (Ballószög III. kerület 130.) és a vízbe fulladt. I Megyénk I I az országos I I sajtóban I Népszabadság, 1985. má. I jus 27-1 szám: Horváth I Kálmán: Hallássérültek, és I a külvilág. (Az írás a szegedi siketek általános iskolájáról szól, ahol megyénk sérült gyermekei is tanulhatnak.) Magyar Tudomány, 5. szám: Ladányi Andor: Egy fontos oktatáspolitikai döntés megszületése. (A félsö- fokú tanító- és óvónőkéD- zés megszervezése Kecskemét és Baja pedagógusképző intézményeit is érintette.) Film Színház Muzsika. 21. szám: Országos színhá- I zi találkozó. (A képriport I egyik képe a kecskémét' I Katona József Színház I Faustus doktor-előadásán I B készült.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK ÉLETÜKKEL FIZETTEK AZ ITALOZÁSÉRT TV II. MOSOR: 16.05: Képújság 16.10: Deltácska. A kőolaj (Ism.) (FF) 16.30: Mi és a számítógép. Számítógép- kedvelők műsora 17.00: Ökölvívó Európa-bajnokság Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból 18.30: Körzeti adások. Budapest, Pécs, Szeged 19.05: Levél a nepáli hegyekből. Osztrák rövidfilm 19.30: S. O. s. Gyermekfalu. Charles and Amos műsora 20.00: Ki vagyok én? Az Ifjúsági Szerkesztőség portrémagazlnja 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Autó-motorsport. A Telesport teshnikai magazinja 21.40: Ökölvívó Európa-bajnokság. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból 22.50: Képújság MOSZKVAI TV I. MAGYAR IDŐ SZERINT 6.00: Híradó 6.35: Buratino kiállítása 7.05: Koncert 7.05: Kis csillagok — film 8.15: Koncert 8.55: Hírek 12.50: Dokumentumfilm 12.30: Hírek 13.30: Egy előadás története 14.40: Hírek 14.45: Mindenki stadionja 15.15: Mozart: Prágai szimfónia 15.45: Élet és tudomány 16.15: Dokumentumfilm 16.45: Ma a világban 17.00: A Szovjetunió labdarúgó-bajnoksága 18.45: Ha egészséges akarsz lenni 10.00: Híradó 19.35: Isszlk-kul vörös mákjai — film 21.10: Ma a világban ORBITA-PROGRAM: 1. Bemondó 2. A Győzelem stratégiája Ben. — film (62 perc) 3. Hírek (5 perc) 4. sportműsor (30 perc) 5. Dunajevszkij zenéje (57 perc) 6. Bemondó ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés — magyarul 17.00: Tv-napló 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-napló 17.45: Rajzos sorozat 18.45: Irodalom: fiatal költők fesztiválja IMS: Az önigazgatás folyamata 19.15: Rajzfilm 10.25: Reklám 19.30: Tv-napló — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Újvidéki képeslapok 20.45: Lottó 20.50: Reklám 20.55: A csatorna — lengyel film 22.35: Tv-napló 22.55: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Társalgó. 9.44: Ha varázsló volnék. Végh György gyermekversei í - ,-vQgff^ 10.85: Két hangon — Horgas Béla és Levendel Júlia 10.35: Éneklő ifjúság 10.47: Nótacsokor 11.40: Thackeray: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai. XV/4. rész 12.30: Ki nyer ma? 12.45: A Rádió Dalszínháza — Hárman Párizsban 14.10: Magyarán« szólva ... 14.25: Orvosi tanácsok — a magnéziumról 14.30: Fúvószenekari hangverseny 15.03: Arcképek az orosz irodalomból: Lev Tolsztoj (ism.) 15.21: Dzsesszmelódiák 16.05: Varázskörben 17.00: Vllágablak. A középkori budai nyomdáról 17.30: Beszélni nehéz 17.45: A Szabó család 19.15: Gondolat 20.00: Szervánszky Endre: Névnap a cserénynél 20.15: Van benne ráció .. . Anyag- és energiatakarékos megoldáaok nyomában 20.30: Dietrich Fischer-Dieskau 60 éves 21.30: Földközelben — Gyermelyen 22.20: Tíz pérc külpolitika 22.30: Mozart: E-dúrtrió. K. 542 22.50: Kígyókultusz a magyar nép hagyományában 23.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 0.10: Táncdalok PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika (faun.) 9.05—12.00: Napközben Zenés délelőtt 12.10: A XVIII. század fúvószenéjéből 12.30: Népdalok kóruselóadásban 13.05: Popzene sztereóban HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1985. május 28., kedd Névnap: Emil, Csanád Napkelte; 4 óra 54 perc Napnyugta: 20 óra 29 porc Holdkelte: 13 óra 09 perc Holdnyugta: 2 óra 16 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: elsősorban a délutáni óráktól növekszik meg a gomoly- felhőzet. de még számottevő zápor nem várható.. A délkeleti, déli szél időnként megélénkül. Meleg marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között valószínű. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Május 26-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet IS,8 (az 50 éves átlag 17,6). a legmagasabb hőmérséklet 23,4 Ceí- sius-fok volt, a nap 13 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 17,6, 14 órakor 26,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,3 millibar (alig változó) volt. Május 26-án Baján a középhőmérséklet 19,1 (az 50 éves átlag 16,7), a legmagasabb hőmérséklet 26,5 Celsius- fok volt, a nap 13,9 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 19,6, 14 órakor 26 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 14,4 fok, a tenger- szintre átszámított légnyomás 1019,2 millibar (változatlan) volt. — Olajosok elismerése. Az SZMT titkársága tegnap kihelyezett értekezletet tartott Kiskunhalason, a Kőolaj, és Földgázbányászati Vállalat helyi üzemében. A tanácskozáson értékelték, s elismerték az ottani közművelődési munkát, a felnőttoktatásban, a szakmai képzésben, a szocialista brigádok kulturális vállalásaival elért eredményeket. — ASZFALTRAJZVERSENY. A tiszakécskei pártbizottság és a tanácsháza előtt május 31-én, pénteken 14 órai kezdettel asz- faliiajzversenyt rendeznek. A kicsik mottója: Ha én felnőtt volnék, a nagyoké: A felnőttek furcsák néha. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. — Kistermelők piaca. Megnyílt a kistermelők piaca Kecskeméten. A placcot a városi piaccsarnok mellett alakították ki. ahol hétfőn és csütörtökön kora délutántól késő estig tart a nagybani eladás. A börzére több mint száz kilométeres körzetből érkeznek a kistermelők áruikkal, s elébük jönnek a fővárosi, a miskolci, a veszprémi vevők. Alkalmanként több mint száz személy- és tehergépkocsi parkol kínálnivalójával az elárusítóhelyen. Az egyszeri adásvételen kívül a folyamatos előrendelés is gyakorivá vált. A piac gazdagságát jelzi, hogy itt vannak áruikkal a ; ■ Szentes környéki primőrtermelők, a szegedi szamócások, a jánoshalmi cseresznyések és a nyírségi burgonyások is. — SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ. Hétfőn megkezdődött a IV. Országos Színházi Találkozó, amelyet a Magyar Színházművészeti Szövetség 12 vidéki színház, valamint a fővárosi társulatok részvételével szervezett Budapesten. A június 9-ig tartó színházi seregszemle első vendégjátékát hétfő este a Thália Színházban tartották meg: a szegedi Nemzeti Színház művészei Illyés Gyula Dózsa című drámáját adták elő. 5-én a kecskeméti Katona József Színház vendégszerepei Gyurkó László Faustus dok\ tor boldogságos pokoljárása című darabjával, Jancsó—Szigeti— Márton rendezésében. — VÖRÖSKERESZTES VE-. TÉLKEDÖ. A Magyar Vöröskereszt kecskeméti vezetősége szombaton vetélkedőt szervezett a város vöröskeresztes alapszer- vézetei részére. A SZIM-gyátbun tartott játékon kilenc csapat vett részt. A játékosok mozga- -lom történeti totót töltöttek ki, a szervezett múltjáról tudakozó villámkérdésekre válaszoltak, valamint elméletben és gyakorlatban bizonyították, hogy értenék az elsősegélynyújtásihoz is. Legsikeresebben a sütőipari vállalat csapata szerepelt, mögöttük a növényvédő állomás vöröskeresztesei végeztek, A harmadik helyet a 9. számú Volán versenyzői szerezték meg. — Meteorológusok vándorgyűlése. A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezik a meteorológusok vándorgyűlését. Ez alkalommal — május 29— 30-án — Baja ad otthont a találkozónak. Ambrózy Pálnak, a Központi Meteorológiai Intézet igazgatójának megnyitója után — egyebek között — szó lesz a gyűjtött adatok szerepéről az agrometeorológiai kutatásokban és szolgáltatásokban, majd Kapovits Albert. a Központi Előrejelző Intézet igazgatója az előrejelzés és a főállomások kapcsolatáról beszél. Lesz polgárvédelmi kiképzés, ismertetik a szakma ötéves tervét. — Tűz — gyújtogatásból. Május 26-án Kalocsán, a Lovászi András (helyi lakos) hobbikertiében levő hétvégi faház kigyulladt. A tüzet eddig ismeretlen személy gyújtogatása okozta. A becsült kár 50 ezer forint. — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonon, valamint a 26—216-os telexszámon. — A KOMAROMI kisgalériá- ban május 31-én délután 5 órakor nyitja meg Sőreg Dénes építészmérnök Tóth István Balázs Béla-, SZMT- és SZOT-di- jas fotóművész kiállítását. A tarlat. június 21-ig tekinthető meg. — IRAKI ZENEKAR a GAMF-klub- ban. Holnap este tíz órakor a Munir Basihir iraki zenekar lép föl a GAMF klubjában. A hattagú együttes az ud nevű pengetőshangszeren és öt tamtamdobon Játszik. Az érdekesnek ígérkező koncert után a közönség találkozhat a zenészekkel. FOGORVOSNÁL — Kedves Sohonyui úr. vegyen bátorságot, és végre nyissa ki a száját! — Rendben, doktor ár, én kinyitom, csak aztán ne } legyen kellemetlensége be1 mel é 14.00: Kereskedő Tamás zongorázik 14.15: Népi zenekarok műsorából 14.40: Hangos szótár 15.05: Operettfelvételeik 15.20: Könyvről — könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.05: A budapesti ökölvívó EB-ről jelentjük 17.20: Filmzene 17.30: TTni-toinlk 18.30: Táncházi muzsika 19.05: Csak fiataloknak 20.00: A pajzán griffmadár. VII/1. rész (ism.) 20.25: TTp-top parádé 21.05: A budapesti ökölvívó EB-ről jelentjük 21.20: Török Tamás-portré 22.20: Zenefközelben a hallgató 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig 3. MOSOR: 9.08: Massenet operáiból 9.50: Kamarazene 10.40: Szimfonikus zene 11.40: Verdi-áriák 12.09: A kamarazene kedvelőinek 13.05: Külpolitikai arcképcsarnok (Ism.) 13.20: Bemutatjuk új felvételeinket 14.02: Zenekari muzsika 15.30: Zenei tükör 16.00: Oj operalemezeinkből Közben: 16.58: Májusdicsérő. Versek (ism.) 17.19: Az Cj operatemezeinkböl folytatása 18.30: Na materajem jezllm 19.05: ln der Muttersprache 19.35: Üj lemezeinkből 20.29: Regi magyar muzsika 21.02: A holland! Crooks-együttes nagylemeze 21.42: Operaáriák 22.20: Miért é) az ember? Előadás Kosztolányi Dezsőről Holnapi lapszámunkból Á kecskeméti kertészeti főiskola adjunktusának kandidátusi értekezését úttörő munkának nyilvánították a bírálók — > dr. Frigy esy Ferenccel készített interjú a negyedik oldalon található. Itt kapott helyet a bácsbokodi Aranykalász Termelőszövetkezet munkájával foglalkozó írás is. Testvérmegyénk székhelyére, Gyulafehérvárra látogatunk az Előre cfmű napilapból átvett írás segítségével az ötödik oldalon. Elkalauzoljuk az érdeklődőket Somogyi Győző festőművész kecskeméti tárlatára, kritikusunk pedig televízió gyermeknapi műso- _ ráról mondja el vélemé- ■ nyét. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőság, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 37-01(1 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetést dl]: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: *58,— Ft. egy évre: Sl«,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út t. 0001 Telefon: *8-777 igazgató: Ablaka István HU ISSN 0191—0114