Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-24 / 120. szám

PÉLDÁT MUTATOTT — ANKÉTON AZ ALKOTÓK — HOZZÁSZÓLÓK A LAKOSSÁG MINDEN RÉTEGÉBŐL Várospolitikai tanulságok m Kiss Megtisztelő módon régi firenzei polgárokhoz hasonlította Kecskemét lakosságát Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész a Hunyadi-szobor elhelyezéséről a Kecs­keméti Városszépítő Egyesület és lapunk szerkesztősége által rendezet ankéton. Az érdekes és színvonalas eszmecsere a valóságosnál talán szebb képet mutatott közgondolkodásunkról és közállapotainkról, de kétségtelen, hogy ma már testüle­tek, öregek és fiatalok másként vélekednek — másutt is — a szépítő, szabadidőnket gazdagító, képességeink kibontakozását segítő építkezésekről, vásárlásokról, alko­tásokról, mint akár egy-két évtizede. A konok önzésen és a homokba fulladt kicsinyességen még olyan gyakorlatias kezdeményezések is megfeneklettek, késedelmet szenvedtek, mint például a városi vízvezetékhálózat időbeni kiépítése. „Hát a Maris mire való?”, — így tiltakoztak a közgyűlési urak, atyafiak az előterjesztés ellen, arra célozva, hogy a cselédlány továbbra is házhoz cipeli majd a vizet az ártéziről. Környezet és közérzet A városháza nélkül Kecskemét lenne Kecskemét? Pedig sokan dörmögtek: fontosabbra is kelthetnék a közpénzt. Való igaz: tavasszal, ősszel sáros, nyáron poros utak keserítették a polgárokat, bővíteni kel­lett volna a kórházat, támogatni a középiskolákat. Mégis mindenki igennel válaszolna, ha most meg­kérdeznek: jól tették-e a város akkori vezetői, hogy ilyen palotával üzentek a jövőnek? Szinte nevetséges, hogy alig két évtizede bizony­gatni kényszerültek a tanácsi vezetők: érdemes le­építeni a piaccsarnokot, s központi támogatással belevágtak az építkezésbe. De jó volna valamilyen műszerrel kimutatni, mennyivel egészségesebbek, erő­sebbek a fedett uszodában edződő fiatalok, felnőttek, mint az otthon ücsörgők. A megspórolt táppénz, a forintra jelképesen átváltott jobb közérzet fedezné az építési költségeket. Ezrek és ezrek büszkék kecs- kemétiségükre, mert e virágtalan tele'pülésen, ahol évszázadokig a hasznosságot tekintették egyedül üdvözítőnek, szép szobrok, zöldfelületek gyönyör­ködtetik a szemet, múzeumok, gyűjtemények nö­velik a város jó hírét, vonzzák a turistákat. Tulajdonosi szemlélettel Köszönet és elismerés jár mindazoknak, akik be­osztásuk lehetőségeit kihasználva gyorsították a vá- rosszépítési folyamatot, mintát és mércét adtak. A kívánatosnál kevesebben tudják: a szobrok, az új közgyűjtemények nélkül jó néhány millió forinttal szegényebb lenne a megyeszékhely. A legtöbb mű­alkotást ugyanis kizárólag ilyen célokra képzett központi alapokból rendelte meg a tanács. A meg­lévő közgyűjtemények pedig adományozásra ösz­tönzik a műgyűjtőket, erősítik az úgynevezett meg­tartó képességet. Noha a kulturális javaknál az eszmei érték, az általuk sugárzott szépség, tanulság a fontosabb, nem elhanyagolható a városi közva­gyont növelő szerepük sem. Alig túlbecsülhető az ankéton is megnyilvánuló tudati változás jelentősége: a sok ezer ember véle­ményét tolmácsoló résztvevők kivétel nélkül elis­meréssel szóltak a megyei és a városi vezető testü­letek művészetpártoló tevékenységéről. Olyan szere­tettel beszéltek — például — a Széchenyi-emlék- műről, mintha személyes tulajdonuk volna. A lényeget tekintve igazuk van az így gondolko­Országgyülési képviselő- jelölt: „A rendőrfalusiaK is a húnyadivárosiakat tá­mogatják.'* Főiskolai oktató: „Még min­dig több a pénzünk, mint az eszünk.” (Méhes! Éva felvételei) Vállalati igazgató, tanács­tag : „A Vízmű minden mó­don segíti a szobor legész- szerűbb és legolcsóbb el­helyezését.** Gyári csoportvezető, tanács­tag: „Vegyék figyelembe az értelmi és érzelmi Indo­kokat.** A fókertész: „Ebben a ho­moki városban, különösen a ZLM közelében a fáknak eszmei értéke is van.** Tanárnő: „Nekünk nem térkép e táj, itt születtünk, itt élünk.** Iskolaigazgató: .. „Hunya- di pajzsa segítse a róla el­nevezett városrész lakóit.** A nyomdai fényképész: „Szeretnénk pontosan tudni, hogy hány' fát kellene ki­vágni a Béke téren.** GépkocsWe­Laboráns: „Örülünk, hogy a nyílt várospolitika hirdetői meg­hallgatják a la­kosság vélemé­nyét.*» Személyeset! ve­zető : „A kör­nyezet védelem szempontjai a legfontosabbak.” Körzeti nép­fronttitkár : „Nekünk egyet­len köztéri szob­runk sincs.’* Nemzeti Park igazgatóhe­lyettese : „Egyik helyet sem Ja­vaslom. Talán a volt Vigadó kör­nyékén?. . Népfront­munkatárs : „A Városszépítő Egyesülethez ér­kezett levelek az ügy érzelmi vo­natkozásait hang­súlyozzák.*’ A plébános: „A hívők sa­ját pénzükből újították fel a Mária-szobrot.*’ Református lelkész, tanács­tag: „Svájcban úgy tanít­ják, hogy mi hívtuk be a törököket.” Az erdőmémők: „Tájjellegű fákat, növényzetet is te­lepítsenek a Hunyadi-em­lékmű köré.” A költő: „Szép hagyomá­nya Kecskemétnek, hogy történelmi nagyjainkról ne­vezték el a városrészeket.*' dóknak. Kiss István és Kerényi József építészter­vező alkotása valóban mindenkié. Magam is több­ször láttam, hogy úgy mutatják be vendégeiknek kecskemétiek a reformpolitikus szobrát, mintha sa­ját gyarapodásukkal büszkélkednének• Hasonló örö­met tapasztaltam — például — Petőfi szalkszent- mártoni, Nagy István bajai,, a hartai Felszabadulás­emlékmű fogadtatásakor. Az új közgyűjteményeit meglátogatása is mind többször szerepel a rokoni városismertetők programjában. Önérősítő állásfoglalások Gyakorta panaszkodunk a közönyre, a közügyek elhanyagolására, az érdektelenségre, önerősítő szer­tartásnak tekinthetjük a Hunyadi-emlékmű ügyében megnyilvánuló állásfoglalásokat. Néhány kivételtől eltekintve érvelve, vitatkozva, minden előadói ké­pességüket mozgósítva próbálták elfogadtatni javas­latukat a fölszólalók. A tanácstagok, illetve a ta­nácstagjelöltek aktivitása pedig élénken bizonyija a többes-jelölés előnyeit. Erőteljesen képviselték megbízóik, a választóik érdekeit. Rátermettségük igazolására törekedtek. Ügy látszik: a környezetvédelem, a természetes növényzet óvása mindennapjaink hatékony ténye­zőjévé válik. Az egybegyűltek fölháborodásuikban talán meg is verték volna a Béke-fát kitördelő ga­rázdát, ha kezükbe kerül. A lakosság megköveteli — hangsúlyozták —, hogy a közületek mutassanait példát az értékek megóvásában. Csak akkor vár­hatják el az egyénektől — például — a fák védel­mét, ha semmilyen elhárítható ürüggyel sem pusz­títanak ki a levegőt tisztító, a környezetet szépítő fákat. A tanácskozáson a vitában joggal kifogásolták az indokolatlan, a közérzetet súlyosan rongáló fö­lösleges bontásokat és fájó utcaátkereszteléseket. A fórumon is az egész Kecskeméttel számoló vá­rospolitikát támogatták. A megyeszékhely már ré­gen kinőtte az „egyfőteres” szemléletet. Új középüle­tek, létesítmények új színvonalas várostájakat ala­kíthatnak ki, mondták többen is. A hozzászólót ünneplő taps sürgette a peremkerületek, a város­kapuk csinosítását, korszerűsítését. Megfelelő célokért szívesen vállalnak többlet-, és társadalmi munkát egyének, közületek, közösségek; ez is az ankét fontos tanulságai közé tartozott. Töb­ben felajánlották, hogy szívesen közreműködnek a Hunyadi-szobor helyének kialakításában, a vá­rosszéli szemétdombok megszüntetésében, vagyis al­kotó energiát szabadított föl az összejövetel. Tájékoztatás és döntés Félreértéseket okozhat, rongálhatja a közérzetet, téves döntésekhez vezethet a felületes, hiányos, el­nagyolt, vagy torzított tájékoztatás: ez a Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Házban tartott, orszá­gos visszhangú(l) ankét leckéje mindenki számára. Magam is kényelmetlenül éreztem magam, amikor kiderült, hogy nem 15—20 — mint téves tájékozta­tás alapján írtuk —, hanem 40 fát kellene kivágni a Béke téren, ha oda kerülne a szobor. A különféle elhelyezési változatok indoklásából nagyon hiá­nyoztak a pénzügyi vonzatok. Kár, mert éppen az Április 4. téri szennyvíz-átemelő, először nagyon költségesnek látszó áthelyezését akarták elkerülni új helyszín kijelölésével. Vagyis: a Titkosság pénzé­vel akartak takarékoskodni az indítványozók. A tanácskozás sikeréért elismerés illeti az alko­tókat. Tárgyszerűen, jól felkészülve tájékoztatták elképzeléseikről a résztvevőket, egyaránt fogéko­nyak voltak a szakmai és lakossági közhangulatot kifejező észrevételekre, mert mint Kiss István ki­fejtette: életünk egy darabját testesíti meg az em­lékmű. „Csak buta ember ragaszkodik elképzelésé­hez, ha jobb kínálkozik, ha a korábbi keserű érzel­meket kelt.” Aligha csökkentheti a Kecskeméti Városszépítő Egyesület és szerkesztőségünk szervezői érdemeit, ha e helyen is tudatjuk: az ankét megrendezését először az érdekelt művészek, majd — a megyei irá­nyítókkal egyetértve — városi vezetők kezdeményez­ték. Unokáink is örüljenek A vitán sok szó esett a megyeszékhely jellegze­tességeiről. Nyilvánvaló: kevés kérdés dönthető el népszava­zással. Az ankétot bevezető cikksorozatban is hivat­koztam a kor fejlődésirányát felismerő egyéniségek szerepére. Az érdekelt szakemberek minél széle­sebb körű bevonása a döntéselőkészítő folyamaitok­ba, a lakossági észrevételek, javaslatok összegyűj­tése és gondos mérlegelése, a közvélemény folyama­tos tájékoztatása, ha kell meggyőzése előrehaladá­sunk kulcskérdése. A népes fórummal, a vezdtő testültetek reagálásá­val Kecskemét megint példát mutatott. Ilyen előzmények után igen 'kívánatos, hogy uno­káink is helyeseljék az ankét állásfoglalásának is­meretében előterjesztett és egyhangúan elfogadott tanácsi döntést: a hunyadivárosi, minden bizonnyal Liszt Ferenc utcai helyszínt. Heltai Nándor 5. Tiszteletbeli elnök: Lenin V álasztások Magyarországon A vesztett háború népforrada- lomba torkollott. A háborús par­lament, amelyet 1910-ben válasz­tottak meg, 1918. november 16-án „a teljesen megváltozott viszo­nyokra való tekintettel” kimond­ta feloszlatását. Még aznap a Parlament előtti téren összegyűlt tömegek bejelentették a népköz- társaság kikiáltását. Szabad és független nemzetté lettünk A régi képviselőház utolsó ülé­se mindössze 5 percig tartott. Utána a kupolacsarnokban össze­ült a Nemzeti Tanács. Hock Já­nos; a köztársaság lelkes híve ékesszólóan jelentette be a király lemondását. — Máris összetörtük a trónt, amely az önkényuralomnak, a né­pek elnyomatásának, a rabszol­gatartásnak és a vérrel-vassal dolgozó régi világrendnek volt alapköve. Szabad és független nemzetté lettünk, elszakadván a német szövetségtől és az osztrák közösségtől... összelőttünk, hogy kimondjuk most ■ államformánk megváltoztatását: a szabad és független köztársaságot. így lett a vérözönből megváltás, a halál pusztulásából dicsőséges feltáma­dás. Az „őszirózsás forradalom" kormánya az 1918. évi I. Néptör­vényben gondoskodott az általá­nos, titkos, most már nőkre is kiterjedő választójogról, amely csupán a férfiaknál 21, a nőknél 24 éves korhatártól függött, de a nőknél még az írás-olvasás is­meretét is megkövetelte. A tör­vény a számítások szerint mint­egy kétszázezer, elsősorban falusi nőt fosztott meg a választás le­hetőségétől. És nem elégítette ki ez a törvény az ország férfi ifjú­ságát sem, hiszen a 18 évesek, akik közül nem kevesen megjár­ták már a frontok poklát is, és igazán felnőtté váltak, nem sza­vazhattak. Meg is kezdődött a választások előkészítése, megkezdődött a kü­lönböző pártok közötti harc. Az 1918 novemberében alakult Kom­munistáik Magyarországi Pártja nem indulhatott rajtuk. A párt vezetőit letartóztatták, a pártot félillegalitásba, valójában illega­litásba szorították. A régi köz- igazgatás készítette elő a válasz­tásokat, ezzel eleve a polgári pártok kerültek előnybe. A Vörös Újság még a választási küzdelem előtt rámutatott: „A nemzetgyű­lési választásokon a szociálde­mokratákkal szemben a polgári pártok nagy-nagy többséggel fog­nak győzni. A polgári ellenförra- dalom korlátlan szabadsággal szervezkedik ... a szolgab író-ter­ror, a papi uszítás akadálytalanul folyik. Ha valaha azt hitte a Szo­ciáldemokrata Párt. hogy parla­menti többség útián egyszerű szavazással kisajátíthatja a kapi­talizmus oszitályállamát, és kié­pítheti a szocialista államot, en­nek a naiv ábrándnak az orosz, most pedig a német és osztrák példa után vége.” Győzött a proletárforradalom E választásokra azonban' nem került sor, 1919. március 21-én vértelenül győzött a proletárfor­radalom. És a következő vasár­napon, 1919. március 23-án, a magyar történelem e felejthetet­len napján az Qrszágház téren több mint 100 ezer ember kö­szöntötte a két nappal korábban kikiáltott Magyar Tanácsköztár­saságot. Ebben az időben még nem voltak hangszórók, s a száz­ezernyi emberhez egyszerre több szónoknak kellett beszélnie. Kun Béla, Bokányi Dezső, Garbai Sán­dor a munkások vállán állva be­széltek, Bőhm Vilmos hadügyi néobiztos egy automobil te­tejéről, Hamburger Jenő és Nyiszitor György a Földművelés- ügyi' Népbiztosság, ' Vágó Béla nedig az Igazságügyi Palota erké­lyéről tartott szónoklatot. Az egész tér visszhangzott a proletárdik­tatúrát, a Forradalmi Kormány­zó Tanácsot, Szovjet-Oroszorszá- got, a III. Internacionálét és Le­nint éltető kiáltásoktól. Csak a dolgozó népnek S az 1919-es esztendő azt is bebizonyította, az általános, tit­kos és egyenlő választójogot is csak bolsevik forradalom útjáh lehet elérni. Áprilisban, a ma­gyar történelemben először, még­pedig titkos választásokon a sza­vazóurnákhoz járulhattak a ma­gyar dolgozók. A Forradalmi Kormányzó Tanács (amely ugyan­csak a Parlamentben működötl) a választójogot csak a dolgozók­nak adta meg. Rendelete így szólt: „A Tanácsköztársaság csak a dolgozó népnek adja meg a vá­lasztójogot. Választók és tanács­tagokká választhatók nemre való tekintet nélkül mindazok, akik 18. életévüket betöltötték, és a társadalomra hasznos munkából élnek, mint munkások, vagy al­kalmazottak stb., vagy olyan ház­tartási munkával foglalkoznak, amely az előbb említett munká­soknak, alkalmazottaknak stb. munkáját lehetővé teszi. Válasz­tók és választhatók továbbá a Vörös Hadsereg katonái, vala­mint. a Tanácsköztársaságnak azok 1 hasznos munkából élő munkásai és katonái, akik mun­kaképességüket egészen vagy rész­ben elvesztették...” Nem voltak válásztók és nem választhatók azok viszbnt, „akik nyereség szerzése céljából bérmunkásokat alkalmaznak, akik munka nélküli jövedelemből élnek”, valamint az „elmebetegek és gondnokság alatt állók?, és „akiknek politikai jo­gai aljas indokból elkövetett bűn- cselekmény miatt fel vannak függesztve, annak az időnek a tartamára, amelyet az ítélet meg­állapít”. A fiatal Magyar Tanácsköz­társaság vezetőinek volt bátor­ságuk és bizalmuk a választó, a nép elé állni. Mintegy négy és fél millió választásra jogosult já­rulhatott az urnákhoz, bár a te­rület jóval kisebb volt, mint amekkorára a Wekerle-kormány annak idején a kétmilliónál alig valamivel több választásra jogo­sultat tervezte. A volt uralkodó­osztályok tagjain kívül választha­tott minden magyar állampolgár, nő és férfi, aki betöltötte 18. életévét. A tanácsválasztások napjáról a Vörös Újság így kezd­te beszámolóját: „1919. április 7. — Az első választás nagy történelmi dátuma, amikor végre a dolgozók az iga­zi államfenntartók, múnkásférfi- ak és -nők választottak Magyar- országon. Gyönyörű, verőfényes tavaszi nap, amelyen a proletá- riátus felszabadult tömegei meg­pecsételték az emberibb és igaz­ságosabb világhoz való jogukat, és hitet tettek a Tanácsköztársa­ság, a kommunista állam mély­séges akarása mellett.” Az üléstermet vörös drapériák díszítették A lehető legdemokratikusabb módon létrehozott községi, kerü­leti, megyei tanácsok rövidesen megkezdték munkájukat, s egye­bek mellett megválasztották a Tanácsok Országos Gyűlésének küldötteit is. A Tanácsok Orszá­gos Gyűlését 1919. június 14-re hívták össze. Az- előző két napon a képviselőházi teremben a párt­kongresszust tartották meg. Az épület, amelyet az úri Magyar- ország képviselői önmaguknak, a saját dicsőségükre építettek, ez­úttal először fogadta be falai kö­zé az ország igazi képviselőit. Az üléstermet vörös drapériák dí­szítették. Az elnöki emelvény fö­lött, a korona helyén a szíve fö­lött ötágú csillagot viselő, frígiai sapkás munkás alakja szimboli­zálta a megváltozott Magyaror­szágot. A párt programterveze­tét Kun Béla terjesztette elő. A pártkongresszus után össze­ülték a tanácsok küldöttei, az új Magyarország parlamentjének tagjai. A Tanácsok Országos Gyűlésének megnyitó ülését a Városi Színházban tartották 1919. június 14-én. Másnap, vasárnap az első munkaülésre az Ország­ház épületében került sor, ame­lyet az egykorú jegyzőkönyv a Magyar Tanácsköztársaság Házá­nak nevezett. A küldöttség hatal­mas lelkesedéssel választotta tisz­teletbeli elnökké Lenin elvtársat. Kun Béla megnyitó beszédében kijelentette: „Jön a nemzetközi proletárforradalom! De addig is, amíg jönnek új osztagai, új csa­patai segítségünkre, meg fogjuk védeni, meg fogjuk menteni min­den áron, minden erőnkkel ezt a tűzhelyét a nemzetközi pro^l letárforradalomnak...” A Magyar Tanácsköztársaság, bármilyen hősiesen harcolt, nem birkózhatott meg a túlerővel. A „népképviseletből” ismét kiszo­rultak a nép képviselői. Pintér István (Következik: 6. A fehérterTortól i világháborúig-) Folytatása hétfői lapszámunkban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents