Petőfi Népe, 1985. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-16 / 113. szám

1985. május 16. 0 PETŐFI NÉPE 0 5 A SZEGÉNYLEGÉNYEK KAPTA A LEGTÖBB SZAVAZATOT „40 év 40 legjobb filmje” „Gyönyörű átok ül rajtam” Egy fafaragó élettörténete Keleti Márton látott leghama­rabb munkához a felszabadulás után. Szörényi Éva és Jávor Pál főszereplésével rendezte meg Bró- dy Sándor Tanítónőjét. Ezt a fil­met a Horthy-rendsáerben is for­gathatták volna, hiszen a csipet­nyi társadalombírálatot boldog vég feledteti; megváltozott a föl­desúr, egymáséi leseinek a fiata­lok. Sokkal gyorsabban éledt az irodalom, mint a rontott, sziru­pos közönség ízléstől függő film. A magánvállalkozóktól először a koalíciós pártok vették át a műtermeket Az 1947-48-ias idő­szaknak Radványi Géza Valahol Európában című alkotásával mái' filmtörténeti jelentőségű alkotást is köszönhetünk. Nem véletlen, hogy a magyar film- és :tévékritikusok szavaza­tai alapján összeállított „40 év 40 legjobb filmje” között a má­sodik helyre került a Magyar Kommunista Párt kezdeményezé­sére, Bánky Zsuzsa, Gábor Mik­lós és Somlay Artúr kiváló ala­kításaival bemutatott Valahol Eu­rópában. A gyártás államosítása, a mű­velődéspolitikai követelmények hangsúlyozása után a Talpalatnyi földdel kezdődött a magyar film­művészet fellendülése. Űj arcok­kal ismerkedett az új közönség. Szirtes Ádám, Molnár Tibor, Sós Imre, Horváth Teri már megjele­nésükkel, karakterükkel a művé­szeti életben 'is ülő feladatokat igénylő parasztságot, munkásságot képviselték. Az élen a nyolcadik művészet immár világszerte elismert klasz- szikusának, Jancsó Miklósnak Szegénylegények című alkotása A Szputnyik Nemzetközi Ifjú­sági Utazási Iroda története szo­rosa n kapcsolódik a fesztivál- mozgalomhoz. 1957-ben, az ugyancsak Moszkvában tartott VI. VIT után egy évvel született meg a Szputnyik. Az egyetlén feltétel nálunk az életkor, 'hiszen ez a fiatalok utazási irodája — mondja Alekszandr Bocsurov, a Szputnyik elnöke. — A korhatár 30 év. Az útvonalak összeállításakor célunk, hogy látogatóink a leg­teljesebb képet kapják a szovjet jelzi: milyen magaslatokra emel­kedett a korábban meglehetősen jelentéktelen magyar filmgyártás. Jancsó műve hatásában és érté­keiben joggal hasonlítható Bar­tók Allegro Barbarájához, Kassák Mesteremberek című verséhez, Derkovits Dózsa-metszetsorozatá- hoz: új szemlélet, új világ- és történelémlátás, új formai eszkö­zök bravúros alkalmazása emeli a maradandó értékek közé. A rendező Csillagosok, katonák, így jöttem, Fényes szelek. Oldás és fiatalok és az egész ország éle­téről. A mostani VIT idején a cso­portos utakat a partnerirodák állítják össze a nemzeti fesztivál­előkészítő bizottságokkal egyez­tetve. A mi dolgunk a vendég­látás megszervezése. A világ sok országából közel huszonötezer fiatal érkezik majd Moszkvába. A résztvevőknek kirándulásokat szervezünk Moszkva környékére, és körutazást tesznek az Arany­gyűrűn, az óorosz építészet em­lékeit őrző városokban és az or­szág más tájain. kötés című műve is szerepel a legjobb magyar filmek között. A kritikusok szerint Fábri Zoltán és Makk Károly is film- művészetünk meghatározó egyé­niségei. Négy-négy alkotásukat sorolták a 40 legkiválóbb magyar filmek közé. (A Körhinta, a Han­nibál tanár úr, a Húsz óra és a Két félidő a pokolban, illetve a Ház a sziklák alatt, a Szerelem, a Megszállottak és a Liliomfi.) A fiatalabb nemzedékből Szabó István munkásságát ismertük el Hatalmas hengersor és akvá­rium aranyhalakkal — ilyen szo­katlan szomszédsággal találkozha­tunk a moszkvai Sarló- és Ka­lapács kohászati üzemben. A mű­helyekben elhelyezett több mint kétszáz akváriumban egzotikus halak és növények ritka gyűjte­ményét láthatjuk. Még a meleg­üzemi légkör sem zavarja a víz alatti világ lakóit. A 180 hal- és 200 növényfajtá­ból csodálatos szépségű kompo­zíciókat állítottak össze, ami sa­játos hangulatot teremt az ipari üzemben. Pontosan erre törekednek a vállalati Neptun akvarisztikai klub tagjai, amely már negyedszáza­dos múltra tekinthet vissza. A legegységesebben az újságírók. A Mephistó, uz Apa, és az Álmodo­zások kora sok szavazatot kapott. Gothár Péter Megáll az idő és Ajándék ez a nap című alkotása is felelős köizéletiségű, erőteljes mű. Kovács András Hideg napok című műve a „ranglista” negye­dik, a Nehéz emberek a h úszón- harmadik helyen található. Sokra, értékelték Huszárik Zol­tán Szindbádját, Mészáros Márta Napló gyermekeimnek. Kása Fe­renc Tízezer nap, Gaál István Sodrásbtan, Gábor Pál Angi Vera és Mái-iássy Félix Budapesti ta­vasz című alkotását is. Szinte valamennyi jeles rende­zőnk neve — legalább egy-egy alkotással — olvasható a „40 év 40 legjobb magyar filmje” listá­ján. Számomra csupán Ranódy Lásialó (Hintónjáró szerelem, Ara nysárkámy, Árvácska (!)) • mel­lőzese érthetetlen. A „Sorsforduló” is bizonyítja: á hatvanas évek tekinthetők a ni agyar film eddigi aranykorá­nak. A legjobbnak minősített fil­meknek csaknem a fele ebben a.z évtizedben készült. A „Dalol­va szép az élet” címmel jelle­mezhető álpátoszos, torzulásos évekből csupán négy található az összesítésben. Természetesen tucatjával sorol­hatnánk elhibázott, gyenge, bosz- szantóan nyegle, primitív magyar filmeket. Mégis nyilvánvaló, hogy a világon nagyon kevés ország­ban tett és tesz a filmművészet oly sokat, és olyan markánsan a nemzeti múlt igazi megisme­réséért, a közelmúlt, napjaink társadalmi problémáinak feltárá­sáért, miint nálunk. Több figyel­met, szeretetet érdemelne a kö­zönség részérőL Szovjetunióban az akvaristáknak ez a legnagyobb egyesülete, se­gítségükkel az ország több váro­sában több mint hatvan hasonló szervezet alakult. Az üzemben találkozhatunk ak­váriumi halakkal egy másik kiál­lításon is — a vállalat művelődé­si házában. A szovjet főváros sok lakója jár ide. „Szeretnénk meg­tanítani az embereket arra, hogy megértsék a természet szépségét, szeressék és óvják azt” — mondja Jurij Drozdov, a klub alapítója. A klub kapcsolatban áll kül­földi társszervezetekkel — a Kul­turbund Társasággal (NDK), a lengyel Akvarista Szövetséggel, és a holland Növénytermesztők Tár­saságával. A tiszakécskei termálstrand előtt hatalmas méretű kopjafák hívják fel magukra az odaláto­gatók figyelmét. A gazdag fa­faragássá.), népi motívumokkal, domborművekkel díszített oszlo­pok- hozzáértő kezek munkáját dicsérik. Nem sokkal távolabb a helyi Béke és Szabadság Termelőszö­vetkezet egyik használaton kívüli gépműhelyében dolgozik Cseri Antal,, a kopjafák alkotója. A műhely-belső szegletében egy ké­szülő - nagy méretű dombormű bizonyítja, hogy nem tétlenkedik. Lassan, apródonként bontakozik ki az „Egész évben április” című. alkotása. Csodálkozva figyelem a szűkszavú, szemüveges embert, miként vallatja az anyagot és miként formálódik a megálmo­dott mű. Gondosan követi a vo­nalakat, majd határozottián sújt le kalapácsává) a vésőre. Érdeklődésem után kissé sza­badkozva beszél önmagáról, há­nyatott életútjáról a harminchét éves szobrász: — Hárman voltunk testvérek, és mondhatnám, hogy nehéz gyermekkorom volt, mivel édes­anyám egyedül nevelt minket Kivettem a részem a paraszti munkából, és szinte hihetetlen, de sor került arra is, hogy mó­dosabb embereknél dolgoztam. Az általános iskola után kőmű­ves ■ ipari tanuló lettem, de a rossz tanulmányi eredményeim miatt abba kellett hagynom a szakmatanulást. Ezt követően szinte mindennel próbálkoztam. Voltam útépítő segédmunkás, MÁV-dolgozó, kéményseprő, há­ziipari szövetkezetnél vesszőhán­toló, kocsis, majd a tiszaalpári Búzakalász Tsz mindenese. Lassan egy évtizede an­nak, hogy az előbbi munkahe­lyemen fát és szerszámot fogtam a kezembe, és számos állatfigu­rát, szobrot készítettem. 1979-ben meghívást kaptam a hajósi, majd a kiskunhalasi fafaragótáborba. Ezt követték a kiállítások: Sáros­patakon, Miskolcon, Karancslap- újtőn, Budapesten és Kiskunha­lason bemutatták munkáimat. Ez utóbbi két tárlaton harmadik he­lyezést értem él. Ez év márciu­sában Martonvásáron volt önálló kiállításom. Jelenleg a kecske­méti Erdei Ferenc .Művelődési Központban megrendezett megyei népművészeti bemutatón két szobrom látható. — 1980-ban a televízió egy töb­beket bemutató film keretében rólam is portrét készített Gyö­nyörű átok ül rajtam címmel. Ezt követően figyelt fel rám Bu­dai István, a tiszakécskei Béke és Szabadság Termelőszövetkezet elnöke, s azóta lakásom van Kécskén és külön helyiséget kap­tam, ahol csak szoborfaragással .foglalkozom. Szinte mindent megadnak, ami a mun­kámhoz szük­séges, eseten­ként segítséget is kapok a na­gyobb farön­kök mozgatá­sához. Szere­tem a hársat, tölgyet, körtét, de leginkább csak a nyárfa áll rendelkezé­semre. A hét­köznapi ember munkáját, szo­kásait próbá­lom megörökí­teni. • Ilyen meggondolások alaipján szület­tek a termál- strand előtt látható kopja­fák és számos alkotásom. És abban a hitben fogok nap mint nap szerszámot a kezembe, hogy hátha lesz. aki érté­keli az általam készített szob­rokat. V. Kereke* Ferenc UTAZÁS A SZPUTNYIKKAL Ifjúsági turizmus a VIT idején Heltai Nándor Akváriumok a hengersorok között 0 Ifjúsági sportközpont » kaukázusi Dombajban. Mozgás, mozgalom, szakszervezet KÖNYVESPOLC Soha nem voltam ,,néma levente” A szakszervezeti irodalomban tallózók számára nyilvánvaló, hogy a Népszava Lap- és Könyv­kiadó Fórum sorozata nem a normatív megállapítások gyűj­teménye kíván lenni, hanem to­vábbgondolásra szánt tapaszta­latok, módszerek kínálója. A sorozat közel egy tucat kö­tete a legnépszerűbb olvasmá­nyok közé tartozik a szákszer­vezeti irodalomban. A füzetek 120—160 oldal terjedelműek: ke­cses alakjukkal már azért is vonzóak, mivel egy nekiüléssél átolvas haltók. Marosán legújabb írása telita­lálat A mozgalomról olyan ak­tivista adja közre tapasztalatait, aki 1928 óta a szó nemes értel­mében aktivista, hiszen sütő- munkás-tanulóként kijárta a mozgalom iskoláját A szerző legújabb kötete ti­zenöt írásit tartalmaz, ám ezek korántsem önálló fejezetek, ha­nem egy logikus gondolatsor füzérei. Marosán Gyöngy megál­lapításaival vitatkozni lehet, sőt nemegyszer polémiára inch kálók következtetései. Am indulatá­nak fűtöttsége tiszteletreméltó, mozgósító. Ha van igazi munkásvezető tollából származó politikai esz- szé, Marosáné az: múlt, jelen és jövő szintetizálódik írásában, útravaló csomagot téve az útra készülők elé. Ilyenkor az írót illik idézni: „ ... néhány szó az ifjúságról, amelynek nevelését hibásnak, el torzul faiak tartom. Ezért mindenki felelős, a párt, a szakszervezetek, az állam, a KISZ, az iskola és a szülők. Mert könnyű életre készítjük elő őket. Ilyen élet nem volt, és nem is lehetséges. Ha nem történik változás, akkor azért 10—20 év múlva nagy árat fi­zetünk, súlyos sérelem érheti szocialista világnézetiünket is.” Marosán György soha nem volt „néma levente”. Szól, érvel, pe­rel: hogy egyre többen legyünk ügyünkért tettekkel is kiálló bátran szólók. A szerző gondolatait sűrítő néhány fedezeteimet idézve A mozgalom című új Fórum-kö­tetből — Soha nem voltam „né­ma levente”, A tévedés jogát fenntartom a magam számára is. Az egység soha nem volt, és nem is lesz statikus állapot, A demokrácia nem kegy, hanem a szocializmus feltétele — szeret­né a kiadó a könyvet a Tisztelt Olvasónak ajánlani. S. D. T^sküszöm, a tizenhármas szám „bűvöle- r> te" késztet e tárca megírására, nem pedig holmi kitárulkozási vágy, ami, ugye, gusz­tustalan jelenség már nyugdijaskorban. De mert az iskoláról, pontosabban az érettségiről is szó van eme „számmisztikával" — a 13-mai kapcsolatban, nem tudok ellenállni. A ballagások évadja, a „Gaudeamus" fenségesen egyszerű, vagy ha úgy tetszik, nemesen ünnepélyes dallamai immár véndiák mivoltomban is az örök­ké visszatérő tavaszt és a tőle elválaszthatatlan if­júságot juttatják eszembe... No meg a 13-at. Hétfő, verőfényes reggel. Ajtó, ablak tárva-nyit­va, így jól áthallatszik a hasonló „nyitottsága” szomszéd lakásból a (nagy)kislány sírás sopánko- dása. — Jézusom, május tizenharmadika van —, és én ma megyek írásbelire! Menten szöget ütött az én fejembe is: honnan olyan ismerős számomra is ez a dátum? Honnan? — Hát persze, hogy persze! — ütöttem a homlo­komra. Tizenharmadikán érettségiztem én is, csak­hogy júniusban, és akkor már szóbeliztem... — 44 esztendeje már.... De ha már e cikis körülmény­nél tartunk. Nem szándékozom a napjainkban érettségiző diák­nemzedék eljövendő álmait befolyásolni, csak a puszta tényt szögezem le. Azt tudniillik, hogy afe­lől nyugodtak lehetnek: életük folyamán sokszor megismétlik még az érettségi vizsgákat. Almukban! Nem csalás, nem ámítás, de reszketeg aggastyánok­tól hall ilyesmit az ember: — Hü, de rossz álmom volt az éjjel! Ügy meg- könnyebültem, mikor felriadtam. Képzeljétek: la­» tinból szóbeliztem, ét éppen azt kellett volna gerun- divumos szerkezettel kifejeznem, hogy „amennyi­ben nem készül el a lakás, kulcsátadásra, március idusáig..." Az öreg „Hégió" faggatott, pedig réges- rég odavan szegény. Tökéletes zárlatot kaptain. Gondolom, szivgörcs előtt fél pillanattal sikerült felijednem. audeamus ! Ha sokáig éltek, ti is megértek efféle álmokat. De azért, tudjátok gyerekek, igen-igen irigykedek rátok, mostanában maturálókra, mikor eszembe jut — jut? — hasit!, hogy mégiscsak fenesok az a 44 év, ami elszállt azóta, hogy az említett — 13-i — vészterhes napon kiszédelegtem a szóbeli érettségi­ről. Nemcsak a megpróbáltatásoktól kóvályogtam, hanem attól a megrendítő világos felismeréstől is, hogy soha, de soha ebben a jó szagú életben nem kell többé odaállni vizsgázni olyan töméntelen is­meretanyagból. Körülbelül Így voltunk — s gondolom vagytok ma is —, akik a bizottság előtt terítékre kerültök. Azóta se éreztük olyan tömény realitással, mennyi­re tud fájni a boldogság is. Nemcsak az eminensek — bizonyos mai körök érdekrendjében stréberek — lebegtek a szabadság, felszabadultság határtalan­ságának érzetében, hanem az olyan is, mint csábos Menjou-bajuszú barátunk, aki a magyar szóbelire igen súlyos tehertétellel állt ki. Mikszáth „Különös házasság"-át úgy elemezte keresztbe-hosszába írás­belin az árva, mint Jókai legsikerültebb társadal­mi regényét. Azért a szóbelin ügyesen kivágta ma­gát, így ő is átment. Hogy megérett-e? Mintha a sors büntetné az elcsúszott dolgozatért: többedik házasságán tapasztalja, milyen „különös" is az. Negyvennégy év... A mi osztályunkból, meg a fölöttünk, alattunk járókéból hány fiú helye üres maradt a tizen-, húszon-, harmincéves — negyve­nest már nem Is tartottunk — találkozókon. .. .„Ki­dugta fejét a lövészárokból, aztán..— „Eltűnt. — Eltűnt". — Ilyen életút-jelzótáblákat lehetett válna kitűzni azokra a torokszaggatóan üres, néma pa­dokra. .. Szegény egykori maturati, szegény alig- nagyfiúk. Legalább akkor, a szóbeli utáni órákban, napokban nekik is csak kijutott valami a boldog­ságnak e sajátságos műfajából. No de az élet mégsem ilyen szomorú. Az akkor tizenharmadikán és pénteken érettek közül zömmel megvagyunk, s időnként — tiz-húsz ivenként — hal­lunk egymásról. Egyik minisztériumunk épületé­nek társ-tervezőépítésze T. Gy. — Z. I. diák generá­cióknak adta át, amit 6 kapott tanárainktól. Sz. I.- ról olvastuk, hogy egyetemi professzor kollégáját ő javasolta képviselőnek jópár évvel ezelőtti jelölő- gyűlésen. .. Mostanában meg hivatalos közlemé­nyekben „fordulunk elő", mint N. K. kutató ve­gyészmérnök is, ilyképpen: „Nyugdíjba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend..." Ám hogy mi is volt még akkor velem, azon a 13-ikán? A feszültség bénító kínjából felengedve baktattam hazafelé. Esőre állt az idő. Most is látom a falombok szomorúzöld színét, a levelek alázatos várakozását, s érzékelem a csendet, ami körülvett a Püspökladányi úton. Vitt a lábam, végtelenüt üresnek éreztem magam. Talán annak a belátásnak feneketlen mélységéből is, hogy iszonyú anyagtö­meggel birkóztam meg sikeresen. Hogy már a né­metet se kell tudni többé... a latint sem. Ezentúl senki nem vonhat felelősségre, ha nem tudom, Vak Béla meddig ült a trónon (ki gondolta, hogy újság­író leszek, s ezen a pályán megint csak Árgus- szemmel figyelik, mikor lehet tévedésen kapni a nagyokost)... S ha majd egyszer nem emlékszem, mi is a kotangens összefüggés, — na és... El ve­lük örökre!.. Hányszor ébredt tudatára az ember élete során, hogy ezek az „örökre leadott" ismere­tek tovább éltek, hatottak, sőt érlelődtek bennünk, egyszerű és bonyolult áttételekkel, kölcsönhatásuk variációival... Ilyen értelemben lett azután vala­mennyiünké a világ. — Rosszul érzed magad, kisfiam? Apám aggódó hangja ébresztett fel alvajáró káp- rázatombői. Eljött eléb. m... Alig tudta, hogy kér­dezze, sikerült-e? Miko. megértette, hogy minden jól ment, megilletödötten ismételgette: — Így hát leérettségiztél... Jó darabot haladtunk már, mikor ész bekapott. — Nézd csak, ezt meg majdnem elfelejtettem. Én se figyeltem fel rá, hogy egy hártyapapirba csomagolt gömbölyded formájú valamit hozott ma­gával. — Ezt meg neked vettük anyáddal. Most már nagyfiú vagy. S ideadta életem első kalapját. Mert egy akkori érettségizett fiúnak ez adott re­nomét, tekintélyt. Abban a világban az volt a fon­tos, ki milyen kalapot hord. Nem pedig, hogy mi van a kalap alatt... Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents