Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM Az olvasó ünneplése Milyen jó volna minden nap más poétánk költé­szeti napját ünnepelni! Jelen pillanatban — termé­szetesen fordított sorrendben — a névsor Illyés Gyu­lával kezdődne. Folytatódna Nagy Lászlóval, Kor­mossal, Kassákkal, Füsttel, Szabó Lőrinccel, Rad­nótival, Babitsosai, József Attilával, Juhász Gyulá­val, Kosztolányival... Kosztolányi? De hiszen helyben vagyunk! Mi­előtt a költészet napját bevezették volna — széles és általános demokratizálódás nélkül ez nem megy! — Ö legalább nagyszerűen elképzelte a magyar lí­ra ünnepi hétköznapjait az év minden napján. Adott volna ő teret és időt minden értéknek! Nemcsak Adynak, Arany Jánosnak, Petőfinek, hanem Czóbel Minkának, Radó Antalnak, Reviczky Gyulának is ... S az év háromszázhatvanöt napjának múlásával új és új poétáknak! Az már a költői igazságszolgáltatáshoz tartozik, miért. A húszas-harmincas évek lírájától eltekint­ve, olyan méltó elődök neveivel példálózott, akik ezt megérdemelték. Megérdemelték — mondom — pusztán azzal a ténnyel is, hogy az „édes Koszto- lányi”-nak eszébe jutottak! íme egy példa a művészi alázatra, a műalkotá­sokban való igazi megmerülésre és megméretésre. Amely különben azt is mutatja, hogy a magyar költészet legterebélyesebb fái — egyszersmind ős­fák is. Ha úgy tetszik, az emberi termelés annál inkább emberi jellegű, minél inkább elszakad a közvetlen fizikai, biológiai szükségszerűségtől. A legalapve­tőbb emberi termelés tehát a műalkotás, a költé­szet létrehozása. A költő személyes élményei, ta­pasztalatai alapján megformált üzenet akkor válik csak értékké, ha a befogadó élete és teljes emberi világa maga is nyitott könyvvé válik; a műél­mény az olvasóban is megszületik, s végül — az esztétikum közvetítésével — mindez beépül az ol­vasó személyiségébe. Mostanában igen nagy íróink ünnepeit, centená­riumait tartjuk. Kosztolányi az idén, március 29-én lett volna 100 éves; Babits és Juhász Gyula valami­vel korábban, de egy évben, 1983-ban. Nos, a híres Nógyesy László-szemináriumról Juhász Gyula — akit ott az egyik legragyogóbb tehetségnek tartanak számos éveken át — később így ír: „Meghatottan emlékszem vissza arra a barátság­ra, amely Babitscsál és Kosztolányival összekötött K költészet mindenen uralkodó szeretetében találkoz­tunk. Egymásnak olvastuk föl verseinket, szinte egymás jelenlétében írtunk... A legfontosabbnak a verset tartottuk, mert a jó vers a legtömörebb, legzártabb, legegyénibb és legidőtállóbb kifejezése az élet lényegének... A vers mégis csak a legmű­vészibb irodalmi forma, ősi és örök... Mindezek mé­lyén pedig ott volt a magyar föld és a magyar lé­lek: a szekszárdi szőlőhegy, a Palicsi-tó, a hortobá­gyi Puszta, a Tisza partja, az anyánk csókja és a daj­kánk dala, amely minden esztétikán és szociológián túl hangot és színt ad a művésznek és embernek.” Kedves olvasók, a költészet napját ünnepelve — József Attila is még csak a nyolcvanadik születés­napját ülné most — fogadjuk meg Juhász Gyula in­tő szavait: „Nem azért kutatjuk a költői alkotás titkait, hogy költeni tudjunk — ez a kiválasztottak gyönyöre és édes kínja —, de azért, hogy olvasók legyünk... Öntudatosan és ízléssel olvasók, akik tudják, mit és hogyan kell olvasni.” S még hozzá­tesz egy intelmet a befogadói nyitottság, elfogulatlan­ság és toeleérzés fontosságáról: „... a feléje irányu­ló szeretet nélkül a költészet hazai és távoli virágai pusztán herbáriumi tárgyak lesznek előttünk, szá­mokkal és nevekkel felruházva.” A költészet napján tehát hadd ünnepeljem most a rendszeres és igényes olvasót. Az olvasót, aki nem sajnálja a fáradságot, sőt, a valóságos fizikai fáj­dalmat sem, amibe óhatatlanul kényszerül egy-egy új gondolatsort, vagy új költői eszköztárt megis­merve, annak befogadása közben. Aki a költészetet választja, a szabadságot, a méltóságot, az emberi öntudatot választja. El a hasztalan dolgoktól — mondhatod ezt is — de nincs igazad, mert minden nap más poétánk költészeti napját is ünnepelheted — egymagádban. Méltósággal és kikezdhetetlenül. Rózsa Endre GOÓR IMRE: HATVANI DÁNIEL: • • Ünnepi rövid vers Hullámcsordákon habcsibéken lovagolnak szárnyas tudósaink az International Cosmos anyagában. .. .lógusok futnak rohamra a vírusok bocik és gombák fekete seregei ellen. Politikusok diplomás igaztevők araszolnak a sorompók felvonó- záró szerkezetei mentén. Hemyótalpas katonák rántják ki zsebből a csúzlit mikor a költő ősünknek a csúcson megőrzött lábanyomáról zeng tudatván hogy az illető e helyről égbe lépett. Megyen a világ ahogy illik. Tisztességes viharok őszinte havazások boltjai alól időben érkezem magam is kobaltkék Útlevelemmel ünnepi rövid megrendelt verset írni melynek a lába földig ér S jár is talán (alkalmi döccenéssel). Fölfalásra ítélve Éjszakáimmal vagyok vemhes világítok holdtalan már senki meg nem szül engem ha csak nem önmagam Terhemmél mind súlyosabban csak szorgos homok temet el sasok őrizte magasba boldog légáram nem emel Hogy beragyogja arcom lúcskát hitetlen fénnyel a kelő nap szívemet így e józanságban ítélem fölfalhatőnak DOBOZI ESZTER: Üj ég, Új föld ha távozhatnék most oly messzi rendszerekbe , hová magzatkorod fényei esnek éppen végignézhetném születésed kivárhatnám kisdedkorod megleshetném amint a háromkirályok mennek mennek mennek a futkosó csillag alatt viszik .viszik viszik az aranyat tömjént mirhát mondhatnám ott egy csillagszögleten ez most új ég új föld CSIKÓS ZSUZSA: KISS BENEDEK: Kisborjú Bokor legel az égzengésben, bődülő fák alatt. Felhőkben, az Isten ínyében villognak rézfogak. Mint a bokor, legelek én is, dagadok vihar füvén. Apám a vihar: gomb a Nap és a Hold szarva hegyén. Anyám az ég — a legnagyobb tehén minden felett: Tejút-eres tőgye sajog s csak dönti a tejet. Újabb nemzedék kér bebocsáttatást • Tavaszy Noémi linómetszete: János vitéz-illusztráció. Magyarországom József Attila születésnapjakor ünnepelj ük a költészet napját egyszerre figyel­ve a József Attilla-i ars poeticára a „mindenséggel mérd magad!” követelményére és a mai magyar kiöltőikre. Hisz a tavaszi ünnepek, elismerések, kitüntetések, a Kos­suth-díj és a József Attila-díj át­adása közel van József Attila szü­letésnapjához. Mosit, 1985-bem, az ünnepeltek közt találhatjuk Vas Istvánt,. aki a Branyiszkó című versében ön­magát, s mindannyiunkat arra biztatott, hogy meg kell vívnia mindenkinek a maga branyiszkói harcát, nem szabad senkinek sem meghátrálni. A Pécsett élő Csor­ba Győző is Kossuth-díjait kapott, aki például a keserűség és a pusz­tulás mindennapjaiban is derűre biztat a Derűvel című versében. A József Attila-díjjal jutalma­zott költők között van Orbán Ot­tó. Sumonyi Zoltán. Tóth Endre és Veress Miklós. A kitüntetettek nevelt olvasva nem csupán a köl­tői műfaj gazdagodására figyel­hetünk, hanem anra is, hogy a mai magyar költők jelentős ré­szének munkássága miképpen gazdagodik más műfajú, alkotá­sokkal. Vas István megújította az em­lékirat műfaját, amikor visszapil­lantva életére, kortársaira megír­ta a „Lira regényét”, a Miért vij­jog a saskeselyűt. Csorba Győző meg nagy beleérző készséggel ka­landozott a költészet nagyvilágá­ban, így például Goethe Faustjá­nak második részét. Brecht, Dante és mások verseit szólaltatta meg magyarul. Orbán Ottó a vers és próza határait elmosva kereste Helyzetünket az óceánon, újfajta vensregényt alkotva. Közben meg esszékben, ,vallomásokban vizs- gálgatta, hogy „honnan jön. a köl­tő?” Míg Sumonyi Zoltán a pub­licisztikai alkotásokon túl köny­vet írt az Arcok és vallomások sorozatban, Vas Istvánról. De nem szabad elfelejtkeznünk Veress Miklós pályakezdő fiatalokat fel­fedező írásairól sem. A költészetet földrajzi értelem­ben véve kicsit szőkébben is ün­nepelhetjük itt, (Bács-Kiskunhan. hisz jeles költők élnek megyénk­ben Buda Ferenctől Raffai Sarol­táig és Hatvani Dánieltől Pintér Lajosig. A Könywilágban most olvashattunk Hatvani Dániel és Raffai Sarolta új verskötetének megjelenéséről, és a közelmúltban mutatkozott be hat fiatalabb me­gyei költő Budapesten, az írószö­vetség klubjában (Agócs Sándor, Csikós Zsuzsa, Dobozi Eszter, Jó- zsa Fábián. Tábori Kálmán, Tú­rái Kamii.) Ez pedig azzal az örömmel tölthet el bennünket, hogy az ismert és elismert köl­tők nyomán újabb nemzedék kér bebocsáttatást a kisebb vagy na­gyobb Parnasszus hegyére ... Közben a költői műfajok és a stílus jelentős átváltozásának is szemtanúi lehetünk. A hagyomá­nyos lírai műfajok átalakulnak, a rapszódiát például Vas István formálta éppen újjá, A versbe benyomul az epika, eseményszerű elemekkel, különös adatokkal. Ma már divat az „esszé-vers”, a ré­gi lírai vers mindinkább gondo­lativá válik. Páskándi Géza ver­sei esszészerűen vallanak a szino­nimákról1, a metaforákról, és a Homonimadét című verse már tankönyvbe került. Költészetünk­ben új jelenség a hivatalos stí­lus elemeinek uralkodóvá válása. Néhány 'költő szívesen ír „kér­vényformában” verset, így például Szilágyi Domokos vagy Hervay Gizella. Napjainkban változik a költői nyelv. Épp Szilágyi Domokos ír­ta. hogy búcsút mond a „trónu­soknak”, a költői képeknek. Pi­linszky János versei is „kopár szép­ségükkel” hatnak. S a költői nyelv játékossága talán épp Weöres Sándor verseiben él legerősebben. De a legszebben talán Illyés val­lott nyelvünk hajszál gyökereinek erejéről. Szekér Endre PINTÉR LAJOS: TÚRÁI KAMIL: Plotinosz a tűz Isten lehelete lebilincselve az anyagban őrült örömben láthatatlan ágaskodik az ég fele a dolgokat száz változatban tükrözi a lét tengere de a csillagok tengelye törvényszerű és változatlan a halhatatlan bölcsesség az Egyhez rendeli a vágyat tűz s türelem a magyarázat körfolyamatban nincsen vég a cél az életben vet ágyat mielőtt még minden elég Emlékek madár-röpte Madárröptű emlékek elhagytak fészket, fészert, vacogó tested árva tája elhagyott repülőtér. Emlékek vé-álakban, ék-alakban elszálltak, az Eötvös Kollégium fölött cikáztak, fölszikráztak. Szálltak a Körös fölött, ahol a nyarad telt el, bort ittál, vöröst, halat ettél: csukát, kecsegét, harcsát. A neved éles késsel belevésted a fába, ha egyszer, ember, arra lépdelsz, állj meg, olvasd el: P. L. Mielőtt.., KÖNYVESPOLC Felállók újra s elindulok leporolni a fáradt füveket, elárvult hangyák szeméből nézni: lesz-e eső, kiszellőztetni a falombok közül az idült záptojásszagot, szélesre tárni a kertek ajtaját, dalra fakadni egy margarétával bekötözni a jegenyék sebét $ megírni AZT'A VERSET, mielőtt egy örült komputer leparancsol a Földről, TÁBORI KÁLMÁN: Szabadság > ft Márciusban| mindent bevallhatsz, fölesküdhetsz az ingatlanra, s hogy a gyökeret láthasd, hurkot vethetsz az almafára. Szombaton követ faraghatsz, önkezeddel várat is rakhatsz, a könyvespolcon lovat is tarthatsz, , az íróasztalon szekeret guríthatsz. És vasárnap, Tihannyal szemben, amikor bokádat marja a tenger, kiabálhatod neveinket. Szép versek —1984 A lírában nem volt aszályos az elmúlt esztendő, bőséges termést takarítottak be a költők. így azu­tán bizonyára nehéz- dolga akadt Bata Imrének, a Szép versek cí­mű antológia válogatójának, szerkesztőjének, amikor hozzá­látott összeállítani az 1984-es év költői termésének legjavát, tar­talmazó kötetet. Végül is 81 mai magyar költő 490 versét érdeme­sítette arra, hogy szerepeljen e könyvben. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem lett volna több költő Magyarországon és azt sem, hogy „mindössze” ez a 490 vers lenne az elmúlt évben írtak közül a „legszebb”. Jóval több a költő, s megszámlálhatat­lan verset írtak tavaly is. Vitatkozni szükséges azonban afölött, hogy vajon muszáj-e év­ről évre ilyen terjedelmű és ilyen nagyszámú „szép” verset közre­adni, s hogy valóban a 1 költők legjava szerepel-e az antológiá­ban. Ez utóbbit ne ítéljük meg, mert egy költőt 4—5 vagy akár 10 verse alapján is kockázatos volna minősíteni. Inkább a köte­tet alkotó verseket vegyük szem­ügyre, — a teljesség igénye nél­kül. Lehet valami abban -a több­ször elhangzott kijelentésben, hogy válságban van , a magyar líra. Mert tegyük fel, hogy va­lóban ezek a legszebb, s legjobb \ versek 1984-ből (s miért ne hin­nénk Bata Imrének), akkor vi­szont itt valami nagyon nagy baj van, akkor valóban válságról kell beszélni. Miben érezhető ez, hol lehet tetten érni a kiúttalanságot? Általában a témaválasztásnál, ugyanakkor azok - kidolgozásá­nál, megfogalmazásánál. S ép­pen ez utóbbin áll, vagy bukik a líra minősége. Az antológia szerzői- — tisztelet a kivételnek — laposan, közhelyszerűen fo­galmaznak. Azt is mondhatnánk: nem költők. Nem érezni a mű­helymunkát, a mívességet, az igényt, a szép szórai, az érvényes és értékes gondolatokra . törek­vést. Megrekednek önnön létük napi mozzanatainak leírásánál. De újra -mondom: nem ez a baj, haném a leírás hogyanja. Mert ha az ember (az olvasó) versei két vesz a kezébe, nem ilyen so­rokat vár: „Röptűkben kapd a farhangokat el, de Muraközi sö­röslovakét ám!” Aztán: „Erre az ősz mindennél másabb ..Nos az első idézet szerzője (Rózsa Endre) pukkasztó, meghökkentő szándékkal irta le a sorokat, je­lezvén, hogy ő nem finnyás. Csak­hogy van egy közigény, amit a1 költő sem sérthet meg büntetle­nül. A másik idézet 'szerzője (Ta­kács Gyula) vagy nem tudta le­írni milyen az a másabb ősz, vagy igénytelenséget árul el önmagá­ról. Mintha sejtené, -tudná és ér­vényesnek fogadná el mindazt, amit a fentiekben általánosság­ban írtam a költészet -mai állá­sáról Tandori Dezső. Szándéko­san elszólja magát Vers a konk­rét költészetről című versében: „— mondom, a vers fogyóeszkö­zeire támaszkodván". De valóban fogynak-e a vers eszközei? vEzt Tandori sem gondolhatta át, hi-\ szén a tétel érvényes cáfolatát például Nagy László és Juhász Ferenc költészete adja. Sőt né­hány példát éppen az antológiá­ban is találunk erre. Mert érde­kes módon Vas István, Csoóri Sándor, Ladányi Mihály, Utassy József stb. versein nem érzi az ember, hogy fogyóeszközökkel dolgoznának. Sajnos, sokkal ter­jedelmesebb azoknak a száma az antológiában, akik Tandori állítását: erősítik. A könyvet végigböngészve az ember nem ért néhány dolgot. Azt például, hogy miként ma­radhatott ki a mostani kötetből Benjamin László, Csanádi Im­re, Győré Imre, Rab Zsuzsa, Sá­ránál József, Ratkó József, Ser- főző Simon, Buda Ferenc, Pintér Lajos, akik között. József Attila- dfjas, sőt Kossuth-díjas is van. Ugyanakkor olyanokat találunk az antológiában, akik nem is költők, csupán verseket írnak. Ügy látszik, túlságosan nehéz dolga volt Bata Imrének, aki bi­zonyára szívesen venné, ha nem kizárólag az ő felelőssége volna évről évre összeállítani a Szép verseket. Talán használna az ügynek, ha négy-qt tagú bizott­ságra bíznák ezt a valóban nem könnyű munkát. Az sem volna baj, ha egy költőtől kevesebbet válogatnának, s ha csupán fele terjedelműre sikerülne a kiad­vány. Akkor viszont remélhetően elérhető volna, 'hogy az idei kiadású »kötetek ne találják ott a boltokban a tavalyról megma- radottakat. (Magvető Kiadó). Gál Farkas

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents