Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-11 / 84. szám

m 1985. április 11. • PETŐFI NÉPE • I MESTEREK, MESTERSÉGEK A díszkovács Fazola Henrik. Ez a név jut eszünkbe. - ha az egri tanácsháza díszes kapuját pillantjuk meg. A XVIIiI. században Heves megye székhelyén alkotott, dolgozott a híres Fazola vasműves család. Ti- ringer István neve pedig Kecske­méthez köthető, bár lehet, hogy kevesen emlékeznek ma már a századeleji mesterre, akinek keze nyomát sok-sok kapubejáró cizel­lált vasdísze őrzi a Nagykőrösi vagy a László Károly utcában. A.nagy elődök nyomdokain ha­lad Gerencsér László kecskeméti kisiparos. A negyvennégy észtén, dős díszkovácsot jól ismerik a szakmában. Műhelye mellett be­mutatótermet rendezett be az ál­tala kovácsolt darabokból, ha az arra járók rövid időre betérnek hozzá, megmutathassa nekik mun­káit, A szépen formált, feketére festett, csapolással összeállított díszes tárgyakat már sokan meg­csodálták, az ország távolabbi vi­dékein is. ahol Gerencsér mester kiállításon szerepelt. A díszko­vács legutóbb a megyeszékhelyen, az SZIMiT Művelődési Központban tárta közszemlére remekműveit. Ekkor kértük arra, valljon ritka­ságszámba menő mesterségéről. — Még mindig frissen emléke­zem arra, amikor Nyilas Pista bácsi kovácsmű'helyébe először tettem be a lábam. Az Izsáki úton volt a birodalma, s messzi, re kihallatszott az üllő csengése, a kalapács hangja. Addig jártam arra, amíg egyszer csak azt mond­tá a mester: „Gyere el hozzám inasnak!” Nem sokat gondolkod­tam: mentem. Az izzó vas szerel­mese lettem. Szüleim is azt akar­ták hogy szakmát tanuljak. Nyi­las Istvánnál egy év múlva már önállóan dolgoztam. Ha beteg volt. felügyelet nélkül hagyott, min­dent nekem kellett megcsinálni. Megbízott bennem, a munkám, ban. Lovakat patkoltam. ekeva­sat. 'kertiszerszámokat javítottam Egyébként szigorú volt, nyolc hónapig még vasárnap sem me­hettem el szórakozni. Pedig mennyire szerettem volna, mint a többi legény... A műhely na­gyon puritán volt. modern se­gédeszközöknek hírét sem hallót, tűk. Ma már géppél darabolom a vasat, fúró-, hegesztömasina se­gít, és szerkesztettem automata kalapácsot, ventillátoros fájtától is. Vasvirágok — ezt a találó cí­met adta a Szolnoki Hádió annak a műsorának, amelyben bemutat­ták műhelyét és munkásságát. Va­lóban: türelemmel vasból formált virágok, díszek, apró motívumok teszik szebbé darabjait. Sok min­dent kovácsolt már: tükörkerete­ket. lámpákat, korlátokat, kan- dallórácsokat. gyertyatartókat.. Művészi igénnyel. Nem bonyolult, hanem leegyszerűsített formákat fedezünk fel Gerencsér László munkáin. Huszonöt éve dolgozik kovácsként '— időközben a laka­tosmesterséget is kitanulta —. s ma ott tart. hogy kiállítóként (is) • Gerencsér mester legutóbbi tárlatának megnyitóján. (Vincze János felvétele) ismerik. Megbízatást kapott a vá- rosszépítőktől. Kecses gyertya­tartóiból a Képcsarnok Vállalat rendel. Szakirodalmat olvasgat, s amerre jár az országban, minden­hol árgus szemekkel figyeli, kere­si a díszkovács-munkákat. Így (is) tanul... B. T. KÖNYVESPOLC Pártkongresszusok és pártkonferenciák A Magyar Szocialista Munkás­párt XIII. kongresszusára készült kötet tartalmazza a pártkongresz- szusok és konferenciák legfonto­sabb adatait a párt megszületésé­től az 1930-ban tartott XII. kong­resszusig bezárólag. A korabeli sajtóanyagok, pub­likált jegyzőkönyvek és levéltári dokumentumok alapján összeállí­tott kézikönyv tükrözi, hogy egy- egy kongresszus, konferencia idő­szakában melyek voltak az or­szág, a párt előtt álló feladatok. ézegetem a kinyílott bar­kát. Halványzöld tőből pelyhes selyemgubó emel­kedik ki, csillogó fehér, a tö­vénél szürkés. A selyemgubóból ezüstfehér tűhegyek ágaznak szét, a végükön sárga pontok. Ha hozzáérintem az ujjam, sár­ga lesz az is. Virágpor. Hány tűből állhat a barka tüskés-pu­ha virága? Számolni kezdem, harmincnál abbahagyom. Ta­lán száz, vagy kétszáz. Kátszáz virágporpötty. • A lexikonok szerint a barka kocsánytalan virágokból áll. Ezek elnyílás után mindenestül lehullanak. Gumónként kétszáz pötty virágpor a földben. Impo­náló gazdagság. Imponáló pazar­lás. Vagy imponáló biztonság. Persze, méretek kérdése az egész. Egy bogárnak a kétszáz virágporpont jelentős mennyiség. Az embernek nem. Ha mond­juk festéket akarna csinálni a sárga virágporból, több tucat fiatal fűzfát kellene letarolnia. Kivonná, festékké koncentrálná a sárga anyagot, s a több tu­cat fűzfa élete árán megfestene vele egy női sálat. A sálat egy nő a nyakába tenné, egyszer- kétszer-tízszer. Aztán a sárga sál kimenne a divatból, és a sze­métre kerülne. Mire esetleg visszaalakulna fűzfává; talán több száz év is beletelne. De ma­napság nincs idő kivárni ilyen lassú folyamatot. Semmire sincs idő. Az idő is relatívvá vált. Tartalma bizonytalanná. S ve­le a barkák sorsa is bizonyta­lanná. * Nézegetem a kinyílott, barkát, selymes fehér színeit, amelyek legalább tízfélék, a sűrű szür­késfehértől a csaknem eltűnő ezüstfehérig, azt a kis leheletnyi zöldet a tövén, s a két szélső kontrasztot: a szár mélybarná­ját és a kis tűk végén vakító kénsárgát. Talán ha festő len­nék. Talán ha ismerném ezeknek az árnyalatoknak a lelkét. Ta­lán. ha úgy élnének bennem, mint muzsikusban a dallamok. Talán ha nem lenne szükség Tizenöt nagy horderejű tanács­kozás adatait gyűjtötte egybe Vi­da Sándor, főleg a tényekre szo­rítkozva. A könyv elején rövid áttekin­tést nyújt a „Bevezető” a ma­gyar forradalmi munkásmozgalom történetének főbb eseményeiről a Kommunista Kiáltvány megjele­nésétől a Kommunisták Magyar- országi Pártjának megalakulá­sáig. Az egyes kongresszusokról, kon­ferenciákról először összefoglaló. HALLAMA ERZSÉBET: Barka szavakra. Szavakra: nevekre. A névtelen színek mind személyes ismerőseim lennének, nem té­veszteném össze őket soha sen­kivel. Egyéniségük rejtelmeit szavak nélkül megkísérelhetném papírra menteni. Vagy a formákat legalább. A tojásdad tövet, ami ott a végén, ahol a tűk egészen sűrűvé vál­nak, amorffá halványodik. A vo- nalkák rendszerét, a párhuzamo­sok lassú szétválását, azt a le­gyezőszerű feszülést, ami benne van ebben a mozdulatlanságban. Mozdulatlanság? Ez sem igaz. Holnapra, vagy talán már estére, a barka gumója elszakad az ág­tól és leesik. Ha mozdulatlan volna, ez sose következne be. Csak ezt a mozgást nem látom. Szeretnénk hinni, hogy amit nem látunk, nem létezik? Nem, inkább szeretnénk tudni, mi az, amit nem látunk. Szeretnénk megragadni. De hogyan? A szá­nok gyengék, kopottak. A barka nem mozdul a vázában, (mon­dom, de tudom, hogy mozog, lát­hatatlan és rettenetes erők moz­gatják. A barka ugyanis él, és ezáltal feltartóztathatatlanul ha­lad a halál felé. Lehet, ha festő volnék, és bár nem igényelném, hogy nevet ad­jak a színeknek, akkor is tehe­tetlen lennék. Lehet, talán tud­nám, hogy a színek sem állnak meg egyetlen pillanatra sem, sű­rűsödnek, sötétülnek, fakulnak, s elég a megörökítésre vágyó szem egyetlen rebbenése, már nem azonosak önmagukkal. Mi hát akkor ez az ámokfutó igyekezet? * Nézegetem a kinyílott barkát, immár mint egy sose látott je­lenséget, valami idegent és meg- fejtendőt. Ami annyit jelent: tájékoztató szövegrészt közöl. A napirendi pontok címein 'kívül rövid öszefoglalást nyújt a kong. resszus legfontosabb megállapítá­sairól. Tárgyszerűen tartalmazza a tanácskozás időpontját, helyét, a napirendi pontokat, címeit és előadóit. A határozatokat, illetve kongresszusi dokumentumokat tö­mörítve adja közre. A megválasz­tott vezető szervek — így a Köz­ponti Bizottság .(Vezetőség), a Po­litikai Bizottság, a Titkárság, a - Központi Ellenőrző Bizottság és a h pártintézmények — vezetőinek, tagjainak és póttagjainak névso­rát is ismerteti a kötet. Az egyes kongresszusok, konferenciák prog­ramnyilatkozatait függelékben tartalmazza a könyv. A kötetet névmutató, valamint az olvasók előtt eddig kevéssé ismert fotódokumentációs anyag teszi teljesebbé és színesebbé. (jKS) azonosítandót. Azonosítani kel­lene önmagával, elhelyezni az ismert jelenségek rendszerében. Virág? A nárciszok, tulipánok, ibolyák között inkább holmi ro­varra emlékeztet. De nem rovar. Rusztikus . kézimunkák része, műanyag karácsonyfadísz is le­hetne. De mégis: inkább valami bizonytalan szerves alakulat, a mohák, pókfészkek, elszáradt nö­vényi rostok, megpöndörödött le­vélmaradványok, gálacsinoic te- levényvilágából. Az átváltozá­sok, a körforgás félreismerhe­tetlen jegye süt belőle. A hova­tart ozása. Aztán hátrább lépek, és elé- bem tárul a barka — nem az egyetlen, nagyító alá vett kis képződmény, hanem az egész ág. Pompázatosán ülnek a sárgásfe­hér selyemgubók a hosszú ágon, az ág hegyé az ég felé tör. Az üvegedényben víz csillog. Az ab­lakon át látható egy másik fa­ág, azon ugyanez a csillogás, a tavaszi eső lehullni készülő cseppjei. Most, ebben a pilla­natban kúszik el a felhő a nap elől, az ég, az ablak, a viz csep­pek, minden felfénylik. A kis tüskés gubák mintha kigyullad­tak volna, aranysárgán fényle­nek. Kimondom a nevét: barka. Napfényben úszó nedves rétek jelennek meg a nyomában, ma­dárcsicsergés, pattanó rügyek, il­latok. Szép lányok, gyerekek — kezükben virágzó fűzfaág —, ne­vetés. Húsvéti kalácsban mazso­la, festett tojások, locsolkodó legények viháncolása, szoknyák perdülése, friss viz, hajfonatok, egy kútkerék nyikorgása, hajda­ni szekerek lassan forgó kereke, rég elporladt ifjak fehér inge uj­ja, rég elporladt szájak, ahogy kimondták: barka. EfZ mind ő, ez a semmi kis növény, ez az emlékezetre nem érdekes esemény egy vázában, ez a miniatűr futó kaland éle­tünk millió futó kalandja közt. Maga a szédítő viszonylagosság. Es maga a biztos pont is, az örökkéxxilóság, a tavasz kiirtha- tatlan valósága. KÖZELRE TEKINTVE Lakóhely és közművelődés Zöldek és környezetvédők, állatbarát-ligák és kulturális egyesületek hallatnak magukról szerte a, világban. Mintha az utóbbi időkben az embe­rek közvetlen környezetük felé fordulva, a helyi problémák megoldására áldoznák legszívesebben idejüket, energiájukat. Klub a mosókonyhában Az elmúlt négy-öt évben Magyarországon is megélénkült az egyesületi élét. Szakmai szerve­zetek egész sora alakult spontán kezdeménye­zésre. Kulturális szervezetek, társaságok, egye­sületek létesültek, vállalva a szabad idő és a szórakozás szervezését. Az első nagyobb hullám a lakóhelyi klubok tömeges alakulása volt. A városi lépcsőházak szögleteiben, mosókonyhákban, alagsori helyisé­gekben kisebb lakóközösségek által alapított klu­bok nemcsak az. államigazgatási szervek gyanak­vásával kellett, hogy megküzdjenek, legtöbbször a közművelődés munkatársai sem fogadták őket szívesen. Konkurrenciát, a feladatok haszonta­lan megnövelőit látták bennük. Néhány helyen azonban, felismerve az együttműködésben rejlő lehetőségeket, tartalmas szövetséget kötöttek a hivatásosok és „amatőrök”. Ezt a barátságot ne­hezítette az a körülmény, hogy a pénzforgalmi szabályok legtöbbször egyszerűen nem tették le­hetővé az állami támogatás eljuttatását az érde­kelt közösségekhez. A szervezeti, adminisztratív kérdések megol­dásával párhuzamosan — sokszor azok leple alatt — megindult az alakuló klubok integrálása a ha­gyományos közművelődési intézményrendszerbe. Ezzel az egyéni kezdeményezésre létrejött közös­ségek pontosan azt a változékonyságot, rugal­masságot, spontaneitást veszítik el, amelyek pe­dig lényegüket jelentették. Városvédők fegyverrel és anélkül Hasonlóan jelentős szerepet játszik az egyéni kezdeményezés az új virágkorát élő városvédő, városszépítő egyesületi mozgalomban. Sokan haj­lamosak-ennek sikereit egyetlen okkal, a televí­zió népszerű Unokáink is látni fogják című soro­zatának hatásával magyarázni. Az igazság vi­szont az, hogy Ráday Mihály és alkotótársai csak idejében ismerték fel az egyre fokozódó érdek­lődést. Népszerűsítették azt a gondolatot, amely — ahogy mondani szoktuk — benne volt a leve­gőben. Olyan emberek, akik eddig sem társadal­mi munkára való felhívásokra, sem közművelő­dési programokra nem mozdultak, ezekben az egyesületekben rendszeres munkát végeznek, ku­tatják szűkebb lakóhelyük múltját, vigyázzák je­lenét, jövőjét. Számtalan helyen ezek az egyesü­letek is a közművelődési intézmények égisze alatt működnek, felismerve azt, hogy kölcsönö­sen gazdagíthatják, színesíthetik egymás prog­ramkínálatát, bővíthetik lehetőségeik körét. A városvédő egyesületek alakulásuk első pil­lanataiban mindenütt az információhiánnyal kell, hogy megküzdjenek. Nincsenek adatok a város múltjáról, nem ismerik a lakosok a fejlesztési elképzeléseket, nem tudják, ki miben illetékes, milyen a szűkebb hazát érintő döntések megho­zatalának mechanizmusa, illetve milyen ponto­kon avatkozhatnak be a lakosok az ügyek inté­zésébe. Az információ — más területeken is — a társadalmi élet demokratizálásának elsőrangú feltétele. Ennek összegyűjtése, forgalmazása á mai napig specializált, széttagolt szervezetekben folyik. A tanács tájékoztat a szakigazgatási szer­vek tevékenységéről — rendszerint szakterüle­tenként eltérő módszerekkel, formákban —, a kereskedelem a vásárlás feltételeiről, a közleke­dési vállalat a menetrendekről. Nehezen áll ösz- sze egy univerzálisan használható városkalauz. Egyes közművelődési intézmények már felismer­ték azt, hogy képesek szakmai, illetékességi ha­tárokat is átlépve információkat gyűjteni, fel­dolgozni, forgalmazni a mindennapi élet szinte összes területéről. Elsőként a Népművelési Inté­zet és a bakonyoszlopi községi tanács jelentette meg a Közérdekű Közösségi Kalendárium cím­mel mindazokat az információkat, amelyeknek ismerete elengedhetetlenül szükséges a község intézményeinek használatához. Fontos a tájékozódás O Ebbe a tájékoztatási munkába az elektronikus hírközlés is bekapcsolódni készül. Néhány tele­pülésen már működik közösségi televízió, sok más helyen is készülnek ilyen adások beindítá­sára. Érdekességük éppen abban van, hogy a legszűkebb környezet mindennapi gondjaival foglalkozik, hogy lehetővé teszi az azonnali visz- szacsatolást, a beleszólást. Nehéz anyagi helyzetében a közművelődés sok munkása gondolhatja most, hogy újabb felada­tokra kell vállalkoznia, megint valami olyanhoz, amihez nem ért, amire nincs, ember és pénz. Ez azonban nem jelentheti a feladatok mechanikus szaporítását. Ha szükséges, akkor a kisebb haté­konysággal művelhető hagyományos közművelő­dési formák ésszerű szelektálásával kell megte­remteni annak lehetőségét, 'hogy a közművelő­dés ne veszítse el az esélyét arra, hogy részt ve­gyen olyan folyamatok irányításában, amelyek döntően befolyásolják szűkebb közösségeink éle­tét. P. F. MESÉK NYOLCVAN NYELVEN Andersen és városa Odense Dánia középső — Fyn nevű — szigetének legnagyobb városa. Néhány szép műemlék temploma, jellegzetes favázas házai, hangulatos utcája, virág­zó parkjai Dánia egyik legkelle­mesebb városává avatják. Hajózható csatorna köti össze a szárazföldi Odensét a tenger­rel — így Dánia egyik legna­gyobb kikötője is e város. Bota­nikuskertje, számtalan parkja csupa üde zöld és virág. Tavad­ban hattyúk úszkálnak, partjain gyerekek játszanak. Odense hírét-nevét szülötte, Andersen alapozta meg. Az éppen 130 esztendeje szü­letett Hans Christian Andersen, a nagy mesemondó mindmáig Dánia legismertebb írója. Irt színdarabot, verset, útirajzot, re­gényt, novellát — az irodalom csaknem minden műfaját mű­velte. Mégis meséi tették világ­hírűvé, és máig népszerűvé. Nem egy története névtelenül terjedt el a világban, más meséi folklorizációs alappá válva nép­mesévé’ lettek. Páratlan sikereket ért él. Szü­lővárosa még életében díszpolgá­rává választottal, megérhette sa­ját szobrának leleplezését, és azt, hogy könyveit, meséit, tör­téneteit számos nyelvre lefordí­tották. Amikor 1805 áprilisában Fyn szigetének „fővárosában”, Oden- sében meglátta a napvilágot, nem jósoltak neki fényes jövőt. Apja, a művelt, felvilágosult csizmadia korán meghalt. Anyja, a babonás, vallásos parasztlány, és félkegyelmű nagyapja nevel­ték. Iskolába alig járt, csak ími­olvasni tanult meg, s máris mun­kába kellett állnia. Dolgozott szövődében, volt dohánygyári munkás, és patikusinas Koppen­hágában, majd baKett-táncos, szín­padi énekes. Aztán újból tanult Dániában és Németországban, ösztöndíjjal Párizsban és Rómá­ban. Színművek és versek publiká­lása után 1835-ben tette először közzé meséit, amelyek óriási si­kert hoztak számára. 24 füzet­ben adták ki Mesék és történe­tek címmel írásait. „Első füze­téiben közvetlenül népmesékből, népi legendákból, .babonás tör­ténetekből indult ki mind dán, mind különféle külföldi forrá­sok alapján — írja róla Ber- náth István. — A későbbiekben egyre inkább a saját maga konstruálta történetek dominál­tak. A két ősi, paradigmatdkus műfajt, a mesét és a fabliau típusú történetet megújítva, pompás eszközt tartott a kezé­ben, hogy alkatával és közönsé­gével adekvát módon nyilatkoz­hasson meg akár a kor és hely nélküli erkölcsáség, akár a meg­ragadott, konkrét pillanatok vi­lágában ... Meséinek, történetei­nek ábrázolási világa balzaci gazdagságú, rendszerezettségű; korok, színhelyek, foglalkozások, élethelyzetek totalitása jellemzi, de magáiba foglalja az emberen kívüli világ, a virágok, növé­nyek. állatok, tárgyak létét is.” Meséit több mint nyolcvan nyelven olvashatták, olvashat­ják gyerekek, felnőttek. — Ezt már az Andersen szülőházában • Andersen szülőháza. ) D ENS E DÄNEMARK • Odensei jellegzetesség a fe­hér hattyú. berendezett múzeumban tudom meg, ahol Andersen személyes tárgyai — íróasztala, karosszéke, tollai, kedvenc olvasmányai, szekrénye, ruhái, esernyője mel­lett több ezer kötet könyve is látható. Egyebek közt első ma­gyar fordítása is, amelyet Szendrey Júlia fordított és tett közzé. 1856-ban. Az odensei mú­zeumban olvastam azokat a so­rokait is, amelyeket Andersen egy dunai hajóútj áról Pest-Bu­dán és Mohácson elidőzve- Ma­gyarországról írt: „Magyarország gazdag ország, és egy szép nyá­ri nap Dániájára emlékeztet, két testvér .. Andersen szívesen ismerke­dett, barátkozott kora híres em­bereivel. Baráti szálak fűzték Heinéhez, Bálnádhoz, Victor Hu­góhoz, Lamartine-hez, Dicken s- hez. Liszt Ferenchez, Wagner­hez! Schumannhoz. Levelezésben állt Charles Dickenssel — e le­velek gyűjteménye la múzeum­hoz csatlakozó kisj pavilonban látható. Odensében tisztelettel, szere­tetted. órák, ápolják Andersen emlékét. A város közelében levő Fünendorf skanzenpan — ahol kétszáz éves parasztházak, istállók, malmok, gazdaságii udvarok ad­ják a miliőt — nyaranként An- dersen-fesztivált rendeznek. Sza­badtéri színpadon jelenítik meg a költő mesealakjait, játsszák el történeteit — gyerekek és felnőt­tek örömére. / K. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents