Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-06 / 81. szám

1985. április I ® FETÜM Sin • I FELHŐKBŐL, CSILLAGOKBÓL OLVAS „Elindult Varga Imre, itt a tavasz!” Húsvéti beszélgetés egy számadóval Dunavecse-Ojtelep egyik takaros házában él népes család­jával idős Varga Imre. Híres-neves juhász, akiről ezt mond­ják: a kisujjában van az összes pásztortudomány. Nem vé­letlen az sem, hogy két fia és unokája is folytatja mestersé­gét. A falujában is megbecsült pásztorember — a helyi Bé­ke Termelőszövetkezet nyugdíjasa — ma is nyájjal bajlódik. Ügynevezett falusi juhász: a háztájiban nevelt birkákat őrzi, bojtár nélkül — három hűséges kutyával. Húsvéttól Mihály napig hatszáz birkára vigyáz ... — Nagyon szeretem a thvaszt — kezdte vendéglátóm —, már­cius—áprilisban — amíg össze nem áll a háztáji nyáj —, alig tu­dom kivárni az indulást. Ami igaz az igaz: a magam ötven birkáját azért kihajtom ide az árokpartra, még télvíz idején is. De nemso­kára végre ismét indulhatok a Martoni-rétre, ez évben már hat­vannégy edszerre. — Mondjon valamit a család­járól! — Orgoványon születtem. Apám, sőt nagyapám is pásztor volt; én és a testvéreim folytattuk... Vol­tam magángazda, uraságnál szol­gáló és tsz-tag. Szerettem a mun­kámat. — Merre vándorolt élete folya­mán? — Sose hagytam el a Kiskun­ságot! Izsák, Orgovány, Fülöp- szállás, Kunszentmiklós, Szalk- szentmárton és Dunavecse lege­lőit úgy ismerem, mint a tenye­rem, de másutt nem voltam. Igaz, persze, hogy itt, a vecsei határ­ban a környék legjobb legelői vannak, jó, szelíd mezők, híznak rajta az állatok. — Milyenek voltak a régi ki­hajlások? — Minden attól függött, ho­gyan fogták a nyájat. Ha saját, vagy kommenciós volt az állo­mány, úgy már közvetlenül a hó után a legelőn voltunk. Ha falu­si juhászként alkalmaztak, Szent György-napon indultunk. — Többen? Kikkel? • —- Ma másként megy-; de-régen első volt, hogy megfogadtuk mun­katársainkat, a bojtárokat. Volt kis-, öreg- és számadó bojtár. Ezeknek volt az irányítója a fő­számadó, akinek mindennel tisz­tában kellett lennie. Értett min­denhez, mert kijárta a tíz-tizen- ötéves „pásztoriskolát”. A gazda nem is állt szóba mással, csak vele. Kihajtáskor körbenéztük a nyájat, milyen állapotban van. Van-e beteg közötte és általában • hogyan teleltek? Végül kellett né­hány jófajta kutya, és a csacsi is. — Mit kellett tudnia egy ran­gos számadó juhásznak? ­— A jó pásztor mindegyik álla­tát „személyesen'’ ismeri. Bármi­kor kiválasztja az ezer—ezeröt-. ‘ száz állat közül azt, amelyikét ■ keresi... Ismerni kell a beteg­ségeket is. Van a sár- és a ren­des-métely, a sződféreg, sánta­ság, kergeség és még sok más. Orvosság mindegyikre van, de a gyógymódokat ne kérdezze, mert titokban tártjuk. Apáról fiúra száll a „tudomány”. A vezérjuhásznak a felhőkből és a csillagokból is olvasnia kel­lett. Megértettük, mondhatni mű­szer nélkül, hány óra, és hogy milyen idő jön. így nem érhette kint a pusztán vészes fergeteg a nyájat és nem tévedtünk el. Jó gazdálkodáshoz az is kell: ismer­jük azokat a mezőket, ahová le­geltetési igazolványunk szól. Ta­vasszal a szikeseken kezdünk, mert akkor még nem szárad ott ki a fű. Nyárra már nem érde­mes ottmaradni, mert a száraz fű elkoptatja a birka fogát és már hatévesen mustra lesz. Ha vigyázunk rá, megérheti a tíz- tizenkét esztendőt is. Ősszel a tarlókon és kukoricaföldeken könnyen bezabálnak az állatok a szömön és felfújódnak, elpusztul­nak. Szóval, nagyon fontos tudo­mány ... — Mit tettek a batyuba indulás­kor? — A legfontosabb: a suba, a kalap és a bot. Ezek nélkül nem pásztor a pásztor,; még, ha há­romezer birkája is . van.' Vittünk főzőedényeket és elemózsiát is: tarhonyát, lebbencset, lencsét, kö­lest és szalonnát. A falutól tá­voleső — úgy hívtuk: „kinti” — legelőkön minden délben mi főztünk. Keménytarhonyát és -lebbencset, vagy vízzel megönt­ve ezek levesit. Én nagyon sze­rettem a „tutajost” is, amit köles­kásából és egy kis szalonnából kerekítettünk. Igazi pásztorele­del volt — amikor fejtünk — a gomolya és a sajt is. Meg kellett • A jó pásztor „személyesen” is­meri a juhait. szenvednünk, amíg naponta két­száz birkát megfejtünk. A sze­zon végén zörögtek a .csontjaink. r— A • húsvétot A.azert, . gondo­lom otthon,' a családdal töltöt- . ték... — Az ünnepet míiiden pásztor­nak á családjayá-i kell megülnie. Elmentem a féltámadási körme­in etre, mikorrá' Visszatértem, már várt otthon a friss húsvéti ka­lács, sonkával, tojással és jó bor­ral. A húsvétvasárnap pedig — mindmáig — a húsvéti bárányé. A régiek a húsvéti ételek min­den falatjának mágikus erőt tu­lajdonítottak. Egyes helyeken az ünnepi sonka megmaradt csont­ját kiakasztották a fákra, hogy sok gyümölcsöt teremjenek. A ka­lács és a kenyér morzsáját sem dobták el: megszárították és nyá­ron — a madarak kártevése el­len — kereszt alakjában meghin­tették vele a kertet. Régen ilyen­kor küldték a „komatálat” is. Ná­lunk a húsvéti báránylakoma szokás. Feleségem kiválóan el tudja készíteni az igen ízletes húst. A levesestál is kap a gyen­ge állatból. A jó bárányragunak nincsen párja, nagyon szeretjük a rántott báránycombot és a tej­fölös báránypaprikást is. Feje­delmi eledel a tűzdelt bárányge­rinc is, bárkinek ajánlhatom! — A finom húsvéti ebéd és az ízes borok után, gondolom, nem kellett a nótát sem hívogani, jött magától... — A pásztorok mulatós embe­rek; Kedvünk volt mindig; akár magunkban is jót nótáztunk a nyáj mellett, de ünneptájon meg­bokrosodtunk.- A; kecskeméti pi­acra hordtuk a bárányt. Jó pénzt kaptunk érte, azután hazafelé ahány csárda vagy jóbarát akadt, mindegyiknél megálltunk, hogy összemérjük a hangunkat. Min­dig is jó nótás ember voltam, száz és ezer régi nótát tudok ma is. Emlékszem, Kurjantó-puszta mellett laktunk, az úgynevezett Hármasi-határnál. Ünnepkor be­mentünk Kisizsákra, a Csontos­féle kocsmába. Egy-két liter után dalolva indultunk az állatokkal a kurjantói dűlőn. Csattogtak az ajtók a tanyákban, amerre elha­ladtunk. A feleségemet is ott is­mertem meg egy szép tavaszon. — Citerázni tud-e? — Nem játszom hangszeren. Apám — aki nagyon szigorú em­ber volt — nem engedte, hogy zenéljünk. A pásztornak — mond­ta — csak a bot való a kezébe. — Az ünnepek után elindul­nak ... — Nem tudom elmondani azt az érzést, büszkeséget, amit ér­zek, amikor elindulunk. Előttem a nyáj; a bojtárok kétoldalt, elöl a szamár és a vezérürük. Szép- szavú harangok (kolompok) és csengettyűk adják tudtára a vi­lágnak, elindult Varga Imre, megjött a tavasz ... Farkas P. József • Hazatérés. Húsvét keddjén n agyon akadozva indult a munka gyárunkban. Micsoda? Hogy csak húsvétvasárnap és -hét­fő van? Maguknál lehet, hogy ilyen a naptár, de nem ná­lunk! Mert ugye vasárnap ké­szülünk a locsolásra. Hétfőn öntözünk és iszunk, kedden meg iszunk, és föllocsolnak bennünket. Szóval azzal. kezdődött, hogy reggel bejött a Józsi a műhelybe egy demizsonnal. Már csak félig volt. Ha meg nem. isszuk, ráromlik. A bo­rászati szakkönyvben is ben­ne van. hogy a bort nem sza­bad félben hagyni. Nem volt biztosítva. lelöktük, hogy megelőzzük a kárt. Alig hogy ezzel megvol­tunk. odalibegett a Maca. Hétfőn nem. tudtuk meglo­csolni. mert Albertirsán la­kik. Saját főzésű kisüstije volt. Az üveget visszaadtuk neki. Odajött a csoportvezetőnk, a Guszti. Csak úgy ’dőlt belőle Kedd a húsvéti illat. Szilvapálinka meg konyak. Az utóbbiból még volt vagy fél liter a zse­bében. Nem sokáig. No, szó­val azt mondta, hogy most már dolgozni kellene, mert fél kilenc van, és délben le­jön a góré ellenőrizni a me­lót. No jól "van — gondoltam —, de azért át kellene ugrani a szomszéd műhelybe, hátha van ott anyáscsavar. A mién­ket még nem hozták ki az anyagmozgatók. Vagy elitták? A fene tudja. Át is léptem. Csavar ugyan nem volt. de szájról szájra járt a szürke­barát. A csuda tudja, hogyan történt, de valahogy az én szám is odakerült az üveg alá. Egyszer csak hallom ám, hogy zuhan valami. — Rá se ránts, pajtás — mondta az egyik haver —, a Jani lement a liftaknába. — Mit keres ő a liftakná­ban — érdeklődtem naivan —, hisz lakatos, nem liftsze­relő?! — Ez igaz — világosított föl a haver —, de azt mondta, hogy a sok piától már lifte­zik a gyomra. Akkor jó — gondoltam — ott a helye. A lift úgyse jár vagy két hónapja. Leültünk a fal mellé, és iszogattunk dé­lig. Egyszer csak jött két pa­sas. Olyan egyformák voltak, mint két húsvéti nyuszitojás. Egyszerre beszéltek, • Azt mondták, hogy spuri, mert jön a góré! Ha így meglát bennünket, kezünkbe adják a zsugát. Meg az is lehet, hogy a fülünket. Fel is álltunk valahogy. Akkor vettem észre, hogy a haver is másodmagával van. Gyerünk — mondom —, és akkor jött n vaay dilemma: vajon meluik ajtó az igazi? T. Ágoston László I A beleszólás joga Néhány évvel ezelőtt Petőfi szülővárosában büszkén újságolta néhány helyi fiatal, hogy ná­luk remek ifjúsági park épül. Már csak a befe­jező munkák vannak hátra — tették hozzá. A sportkombinátból, szabadtéri színpadból és KRESZ-parkból álló létesítmény valóban impo­záns látványt nyújtott, de azt is könnyen megál­lapíthatta a szemlélő, hogy az ünnepélyes átadá­sig bizony bőven van még tennivaló. A fiatal lo­kálpatrióták elmondták, hogy mindössze három- , százezer forint hiányzik az építkezés befejezésé­hez. Hosszú hónapok óta áll a munka, mert erre a célra nem tudott ekkora összeget előteremteni a város. Háromszázezer forint... Ennek a kétszeresé­be, talán háromszorosába kerülhetett az a Chrys­ler, amelyet magyar rendszámmal naponta lát­tam elsuhanni a városka főutcáján. A híres bor­termelő vidék csaknem valamennyi községében több milliós házak épültek fel, — nem volt ez alól kivétel a szóban forgó város sem. Óriási érté­kek halmozódtak fel a borból, pálinkából egy-egy háztartásban. Valószínűleg nem' túlzók, ha azt mondom: egy-egy módosabb gazda a mellény- zsebéből kifizethette volna az ifjúsági párkot te­tő alá hozó iparosokat. Távolról sem áll szándékomban, hogy az Alföld bortermelő népét kipellengérezzem. A többségük ügyes gazdálkodásból, szorgalmas munkával te­remtette meg a maga jólétét, mint ahogy az or­szág más vidékein sem napi nyolc óra alatt gür­cöli össze a kenyérre és a kalácsra, az autóra és a nyaralóra valót a falusi ember. A háromszázezer forint feletti eltűnődésem nem azt jelenti, hogy a következő pillanatban a gazdasági rendészetért kiáltok. Csupán elgondol­kozom azon, hogy miközben az utca egyik olda­lán több emeletes, villának is beillő családi haj­lékok, garázsok, a temetőben „összkomfortos” kriptasorok épülnek, az utca túloldalán össze­dőlni készül a község, a város iskolája, óvodája, művelődési háza, tűzoltószertára. Olyan épüle­tek, amelyek vitathatatlanul a közösséghez tar­toznak, annak az érdekeit szolgálják. Furcsa és elgondolkoztató, hogy egy-egy nagyközség költ­ségvetésében a legutóbbi időkig mindössze né­hány százezer forint jutott a község fejlesztésé­re, csinosítására. Saját szememmel láttam olyan tanácsi költségvetést, amelyben a művelődési ház fenntartására — írd és mondd: — évi kettőezer forint jutott. Ugyanebben a faluban többszörös milliomosok élnek. Szerencsére ma olyan korban élünk, hogy — ha csak az ember nem akar a demagógia bűnébe esni — a dolgok ily módon történő szembeállí­tását legalábbis meg kell tudni magyarázni. Sze­rencsére, mondom, mert volt olyan időszak, ami­kor a község és az egyén életének akkori „disz­harmóniáját” erőszakos, kíméletlen módszerek­kel: kuláklistákkal, beszolgáltatásokkal oldották fel. Túléltük. Ma már ez az út nem járható. Am nem kevesen vannak, akik szívesen megsarcol- tatnák — személyválogatás nélkül — az úgy­mond hirtelen megtollasodott újgazdagokat. Kétszeresen is vigyázni kell hát az elhamarko­dott ítéletekkel. A hatalmi szentenciák helyett sokkal rokonszenvesebb az a bevált megoldás, amely mostanában van kialakulóban: igazságo­san megkülönböztetett, sokrétű adórendszer, az egyéni tőke nagyobb bevonása a közösségi beru­házásokba, alapítványok engedélyezése, kötvé­nyek kibocsátása, bankhitelek, téglajegyek, és így tovább. A falusi lakosság minden értelmes célra hajlandó áldozni, ha ezt előtte megbeszélik ve­le,'és véleményét valóban figyelembe veszik. Az idéni’megalakuló községi elöljáróságok bizonyá­ra segítik majd ezt a folyamatot. A valódi részvétel a közösségi életben, a közös gondok megoldásában — akár nagyobb anyagi áldozatok árán is — minden egyén közvetlen ér­deke. Hosszú távon pedig az egész társadalomé, hiszen tartós közmegegyezés nélkül egyetlen rendszer sem létezhet sokáig, még a leghumánu- sabbnak tűnő rendszer sem. Kölcsönös bizalom­ra van szükség a társadalom irányítói és tagjai között az érdekek felismerése és kölcsönös. tisz­teletben tartása alapján. A milliomos polgárok és a szegény helyi 'ta­nács paradoxonét fel lehet oldani adópréssel, gazdasági megszorításokkal is. De a bizalom fel­keltése, a gondok szabad, felelős megtárgyalása, a beleszólás jogának tényleges biztosítása hosz- szú távon sokkal gyümölcsözőbb módszernek látszik. Havasi János Megjelent a kongresszusi jegyzőkönyv Megjelent könyvalakban a Magyar Szocialista Mun­káspárt XIII. kongresszu­sának , rövidített jegyző­könyve a Kossuth Könyv­kiadó gondozásában.'A kön tét tartalmazza a Központi Bizottság előzetes jelenté­sét a kongresszus küldöt­teinek, a Központi Bízóét« ság beszámolóját, a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság jelentését. Kádár János szóbeli kiegészítését a Köz­ponti Bizottság beszámoló­jához, Gyenes András szó­beli kiegészítését a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság jelentéséhez, Kádár János vitaössZefoglaló beszédét, az MSZMP XIII. kong­resszusának határozatát a párt munkájáról éi a to­vábbi feladatokról, a Ma­gyar Szocialista Munkás- párt Szervezett Sxabályza- : tál, valamint a párt veze- - tő testületéibe megválaM- . toltak névsorát. Filmjeink külföldön Magyar filmbemutatót tartanak Bukarestben hazánk felszabadu­lásának 40. évfordulója alkalmá­ból. Kis József „Hazánk” című dokumentumfilmjét vetítik ápri­lis 16—21. között a román fővá­rosban. Magyar művészeti estet rendez­nek április 8-án Bécsben. A Ring művész-kávéházban bemutatják Müller Péter Iván „EX-KODEX” és a „Mi jut eszedbe az énekes­nőről?” című produkcióját is. Mészáros Márta filmjeiből tar­tanak bemutatót Wunsiedelben. Az NSZK-beli városban április 11—14. között az „Eltávozott nap”, az „Örökbefogadás”, a „Kilenc hónap”, az „ök ketten”, az „Örökség” és a „Napló gyerme­keimnek” című alkotást láthatja a közönség. REST FUVAROZTATÓK Szervez a MÁV A január— februári rend­kívül hideg időjárás miatt az első negyedévben a tervezett 28,2 millió tonna helyett csak 25 millió tonna árut szállított a vasút. Az úgynevezett előszállí­tási akció sem volt sikeres, an­nak ellenére, hogy ebben az év­ben az eddiginél nagyobb mérté­kű fuvarkedvezményt nyújt a vasút. A jó idő beköszöntővel ugrás­szerűen me&iőtt a vasútra fel­adandó áru mennyisége. A kora tavaszi csúcs — a hosszú, fuvar­ínséges időszak után — most nagy erőpróba elé állítja a vasutat. A MÁV erőfeszítései ellenére időnként és helyenként akadozik a szállítás, nő a kocsiforduló-idő, az áru lassabban jut el rendelte­tési helyére, s a fuvaroztatóknak hosszabb ideig kell várakozniuk üres vagonra. A fogadási nehéz­ségeket elsősorban az okozza, hogy a vasút technikai felszerelt­sége az elmúlt évek során — a szűkülő beruházási lehetőségek következtében — romlott. A ne­hézségek egy része azonban abból adódik, hogy jó néhány fuvaroz­tató vállalat csak arra fordít gon­dot, hogy áruját vagonokba rak­ják, arra már nem, hogy az ér­kező kocsit ki is ürítsék. Emiatt több száz kocsi kénytelen hosszú ideig kihasználatlanul vesztegel­ni. A MÁV belső szervezési intéz­kedésekkel igyekszik javítani a helyzeten. RÁDIÓJEGYZET Áprilisi kabaré Bár a hétfő ebben a hónapban éppen elsejére esett, a Rádiókaba­ré mellőzte a bugyuta áprilisi tré­fákat, s ahogy azt megszoktuk már e műsortól: inkább élcelőd- ve politizált. Stílusosan és kacagtatóan, az elmúlt négy évtizedre emlékezett „beköszöntőjében” Major Ta­más, megjegyezve, hogy „szeren­csére az emlékezés természetraj­za kevés időt enged a rémségek felidézésére, mert az ember már olyan, hogy a derű óráira gondol vissza legszívesebben”. A témában és előadásmódban egyaránt sokszínű műsorszámok közül a legérdekesebb talán az volt, amelyét Agárdi Gábor és Bárdi György tolmácsolt, s amely a következő negyven év végén (2025-ben) játszódott, egy könyv­kiadói előszobában, ahol két me­moáríró így emlékezett vissza az 1985 utáni esztendőkre: — ... ja, az 2006-ban volt, emlékszem, amikor Arafatot megválasztották Tel Aviv polgár- mesterének. Közvetlenül Szö­rényi Levente 147-ik búcsúkon­certje után, amit Kecskeméten adott. — Az a búcsúkoncert nem le­hetett Kecskeméten — vitatko­zott a másik —, mert a helyi színház vezetését éppen akkor vette át a Regóczi—Sallai jég­tánckettős ! — A Regőcziék az Ulmann Mó­nikától vették át a színház veze­tését, amikor Mónikát kinevez­ték a Mozgó Világ főszerkesztő­jének ... — Ugyan! Hiszen akkor a Kar­pov már 5—3-ra vezetett! — 2012-ben, pontosan a kolozs­vári olimpia évében! — Téved! A 20Í2-es olimpia New Yorkban volt, a szovjet konzulátus kertjében... fis így tovább. Fanyar humor arról, hogy valójában semmi sem lehetetlen. S — bár nézőpont kérdése — mi ez, ha nem opti­mizmus? Az autók árától a mezőgazda­ságig, a szénellátástól a közleke­désig, sok mindennel élcelődött a többi músorszám is. A '-«töb­bet emlegetett témája azonban a környezetszennyezés, a környe­zetvédelem volt a hétfő esti — és csütörtökön délelőtt megismé­telt — kabarénak. Ez ügyben — és a humor ürügyén — szakem­ber is nyilatkozott, akitől meg- tudhattuk, hogy az egyik kuko- ricagyom-irtó ezer hatóanyaga, az eptán olyan vegyületet is tar­talmaz, amelyet harcigázként al­kalmaztak az első világháború­ban. Vagyis a gyomirtó előállítá­sa igen veszélyes, s nem is sok ország vállalkozik a gyártására, mindössze három: a japánok egy lakatlan kis szigeten állítják elő, az amerikaiak egy távoli siva­tagban. Mi, magyarok pedig Sa- jóbábonyban, Miskolctól néhány kilométerre... Kacagunk rajta a kabarét hall­gatva, de eléggé keserű szájízzel. Ahogy sok más dolgon is. Olyas­miken, amik valóban megkese­rítik mindennapjainkat, amik szorongást, félelmet vagy felhá­borodást ébresztenek bennünk... — S mindezeket a humor, a ka­cagás némileg feloldja bennünk. Eltüntetni persze nem tudja, ge legalább feloldja és felmutatja: íme itt van, ez vagy az a megol­dást sürgető probléma, jobb ha nem feledkezünk meg róla, s mert megoldatlan, megérdemli, hogy kigűnyoljuk, pellengérre ál­lítva kinevessük. Nem kelt pá­nikot, rémületet, de a belenyug­vás, az elégedettség érzetét sem. Nevetésre ingerel, de ugyanakkor gondolkodásra, cselekvésre is. S ettől igazán nagyszerű műfaj a kabaré. Illetve nagyszerű mű­sor a Rádiókabaré... Keteh Etek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents