Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-01 / 76. szám

1985. április 1. « PETŐFI NÉPE • I

ELMÉLET ÉS GYAKORLAT

Az egyetem összefog

a tsz-szel

Nemrégiben csendes, . minden különösebb visszhang nélküli esemény színhelye volit az egyik kecskeméti termelőszövetkezet. Egy-két rövidke 'beszéd, méltatás, néhány baráti hangú megnyilatkozás. és sok-sok vánako- zásteljes mondat: így jellemezhetnénk az eseményt, amelyen a Kertészeti Egyetem és a Magyar—Szovjet Barátság Termelő- szövetkezet vezetői aláírták a két lél közötti hosszú távú együttműködési szerződést. 'Méghozzá „ab. ból a felismerésből kiindulvai, hogy a kutatás eredményeinek gyakorlati megvalósítását ezzel is elősegítsék.”

Az immár mindkét szerződőiéi által aláírt, 'hitelesített írásos megállapodás a bevezetőben leszögezi, hogy egyformán szükségesnek tartják az állandó szerződéses kapcsolat fenntartását. S azt is, hogy mindkét fél a maga eszközeivel segíti a közös ügyet, a szellemi kapacitások minél jobb kihasználását, az összehangolt fejlesztést, az oktatás 'hatékonyságának növeléséit. Legfőbb célként azit tűzték ki, hogy az egyetem által elért kutatási eredményeket fokozatosan és rendszeresen ■ átadják a termelőszövetkezetben dolgozó szakembereknek.

Hogy mindez milyen módon,

milyen formában Itörténlk majd? íme néhány példa: Vállalja az egyetem, hogy javaslatokat készít a szövetkezeti vezetők munkájának javítására, a gyümölcs- termesztés technológiájává)!, a fajtaösszetétellel kapcsolatosan. Evenként szakmailag értékelik a gazdaság termelési adatait, mutatóit, azokat összevetik más gazdaságok eredményeivel, és javaslatokat készítenek az új típusú öntözőrendszer bevezetésére.

S cserébe mit kínál a másik fél? Nem kevesebbet, mint hogy erejéhez mérten bekapcsolódik az egyetemi oktatási munkába. Például a szövetkezet vezető szakemberei végzik majd részben az üzemvezetési gyakorlatokat, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy a leendő mezőgazdasági szakemberek ezáltal is közelebb kerülnek majid az élethez, a mindennapi valósághoz.

Lényeges pontja a megállapodásnak, Ihogy a szövetkezet a szerződésben ■ vállalja: a fontosnak tartott témákban megadja a lehetőséget az egyetemen dolgozó oktatók által végzett kísérletek rendszeres folytatásához. E két utóbbi dolog együttesen — másmás oldalról nézve — azt jelenti, hogy az elmélet és a gyakorlat a mindennapok során közelebb kerül majd egymáshoz. A fontos megállapodásnak minden bizonnyal ez a leglényegesebb, legjelentősebb oldala.

Varga - Mihály

Táncosjubileum Szalkszentmártonban

Szinpompás műsorral és hajnalig tartó bállal ünnepelte szombaton alakulásának tizedik évfordulóját a szalkszentmártoni Petőfi Sándor Művelődési Ház táncegyüttese. A rendezvényre érkező nagyszámú közönséget Mercz Vince művelődésiház-igaz- gató köszöntötte, majd bemutatta azt a folklórkiállítást, amely az elmúlt évtized fontosabb fellépéseit, kirándulásait idézi.

A megnyitót, követő előadást is elsősorban az emlékezés, a visz- szatekintés jegyében állították össze. Felújították a megalakulás óta megismert, legsikeresebb táncokat. A műsorban — régi tán- cosszokás ..szerint — az alapító tagok is felléptek.

Wünsch Lászlótól, az együttes művészeti vezetőjétől megtudtuk: a Duna-parti község fiataljai az elmúlt években több mint hatvan koreográfiát tanultak meg; 166-szor szerepeltek közönség előtt, és közel százezer embernek szereztek maradandó élményt műsoraikkal. Számos szemlén, és minősítő versenyen is ott voltak a szalkszentmártoniak. Szorgalmuk elismerése a több tucat arany, ezüst és bronz minősítés. Több alkalommal szerepeltek a környező baráti országok színpadán is. A többi között Csehszlovákiában, Lengyelországban és Jugoszláviában voltak sikeres előadásaik.

A látványos, hangulatos műsorban — melynek finisét vastapssal kísérte a közönség — szer., repeltek ,a társközség — Drágszél, — táncosai is. F. P. J.

ISÜ

Négy évtized színházművészeti fejlődése

Jelentékeny drámairodalmi hagyományokat, kitűnő színészeket és jó rendezőket örökölt a megújuló társadalom a felszabadulás után. A két magyar munkáspárt, a szooiál- demoknata, s a kommunista párt kezdettől fogva nagy figyelmet szentelt (XXXIV. kongresszusán, 1945 augusztusában, illetve 1946. június 24-i irányelveiben) a színház ügyének. Szorító volt azonban a helyzet, így 1945 és 1948 között — jobb megoldás nem lévén — töret (kellett engedni a magánvállalkozásoknak, lehetővé téve, hogy hozzáértő, politikai lag legalábbis nem reakciós színházi vállalkozók, bérlők, úgynevezett koncesz- sziósok vegyék kézbe a dolgokat. El kellett tartania magái a színházművészetnek.

Nem véletlen, hogy a kommunista párt javaslatára alapított Kossuth-díj első ''kitüntetettjei között, az 1848-as forradalom centenáriumán három színész is szerepel: Bajor Gizi, Somlay Artur, Major Tamás. Igen magas politikait társadalmi megbecsülést tükröz ez a döntés. A Magyar Kommunista Párt harcolta ki . azt is, hogy 1948. január 1-vel a művészeti főiskolák — köztük a szí ni akadémia — egyetemi rangra emelkedtek.

1947 elején a művészeti ág legkiválóbb szakemberei jegyzéket állítottak össze azokból a hazai és külföldi darabok-^ ból, amelyeket bemutatásra, játszásra ajánlottak. Egészséges, korszerű értékszemléletet fejez ki ez a klasszikusoktól új szerzőkig terjedő kínálat, melyet á színházi vezetők csakhamar föl is használnak munkájukban. Természetes, hogy az orosz és szovjet művek kitüntető helyet kaptak a repertoáron. Egyelőre persze még egymás mellett élnek a legkülönfélébb eszmei törekvések, színházi fölfogások; gyakran éri bírálat a Belvárosi, a Víg- s a Pesti Színház műsorpoliitikáját — és ebben sokszor van is igazság, másrészt azonban bizonyos fokú merevedés is kifejeződik már egyes. teljesítmények, .türelmetlen elutasításában, megbélyegzésében.

A negy venes évek végén lezajlik a színházak államosítása is, ami a fővárosban történt a legkevesebb zökkenővel, hiszen itit három kivételével állami kézben voltak korábban is á színházak. Üj környezetbe kerül a Madách Színház, 1951-től elkezdi működését a Magyar Néphadsereg Színháza (mely a Vígszínház jogutóda). Ónálló vidéki társulatok jönnek létre, s ezek a legkisebb településeket is fölkeresik előadásaikkal. S megszervezik 1951-ben az Állami Faluszínházait (mely 1955-től megszűnéséig, a hetvenes évek közepéig Állami Déryné Színház néven tevékenykedett). A mai napig szeretettel és őszinte csodálattal emlegetik a vidéken élő emberek e társulat zenés és prózai előadásait.

Az 1956-os ellenforradalom leverése után új távlatok nyíltak a magyar színházművészet fejlődése előtt is. Kiigazították a műsorpolitikát, törlesztették azokat az adósságokat, amelyek az ötvenes évek első felében elfogadható személyi kultusz, dogmatizmus számlájára íródtak, helyet kaptak a játékrendben azok a hazai és külföldi szerzők, akiket vagy akiknek egyes műveit időközben leparancsoltak a színpadról. S megváltozott a 'színházművészet társadalmi fogadtatásának a feltételrendszere is. Előretörtek az ötvenes évek második felétől egyes vizuális művészeti ágazatok: nagy hazai és külföldi sikereket aratott a filmművészet, új utakon haladt a festészet, a köztéri szobrászat, a grafika, s talán a legfontosabb tényező az volt, hogy rohamosan kibontakozott a magyar televíziózás. Mennyiségi helyett minőségi változásokra volt szükség a színházművészetben is. S valóban: a játékfelfogás sokszínűbbé vált, a politikai agitáció elsődleges szempontját fölváltották azok a törekvések. amelyek a művészi .megközelítésmód, az esztétiÉ Gobbi Hilda mint Boszorkány I Nemzeti Színház Csongor és Tündéjében.

kum szerepét helyezték előtérbe.

A hatvanas évek közepétől vált sürgető igénnyé a magyar színházi szerkezet korszerűsítése. Összefüggésben azzal, hogy ekkortájt virágzott a magyar amatőrszínjátszás, tehetséges előadásaik nemegyszer szégyenítették meg a hivatásosakat. Lehetővé vált most már a nemzetközi tájékozódás. a legújabb színház- művészeti törekvésekkel való megismerkedés. Érdemleges változást hozott színházművészetünk fejlődésében az a tény. hogy a hetvenes évek elején kiépült vidéki színházaink hálózata, és tehetséges fiatalok jutottak vezető szelephez. Csakhamar valamiféle Budapest — vidék ellentét is kialakult, egy olyan látszat következtében, mintha a fővárosi színházak játékfelfogása. stílusa elöregedett volna, miközben a vidék szinkronba került a világ élvonalával. Ez persze erős túlzás volt.

Nem volt zavartalan folvamat tehát a magyar színház- művészet korszerűbbé válása. A hetvenes évek második felében vitatható döntések is születtek; nem váltotta be teljes mértékben a hozza fűzött reményeket a Déryné örökén létrehozott Népszínház, válságba jutott a Nemzeti Színház stb. Nyolcvanas eszten- deink mindamellett reményt keltők. Az újonnan elindított nyíregyházi Móricz Zsigmond Színiház, a zalaegerszegi állandó társulat megteremtése. Budapesten a Katona József Színház önállóvá, s meghatározó szerepűvé válása; a gondolat. hogy Egerben ismét saját színház működik hamarosan, a terv, hogy fővárosunkban a Pesti Színház külön válik a Vígtól, s új utakat' keres. mindenekelőtt pedig, hogy fölépül a Nemzeti Színház új épülete — mindez azt jelzi, hogy kultúránk négy évtizede számottevő eredményeket hozott a színházművészetben is.

K. Zs.

Cseres Tibor születésnapjára

Amikor a hatvanas években a szélesebb olvasóközönség is megismerte Cseres Tibor nevét és alkotásait, már kész, érett író volt. Mindannak emberileg és esztétikailag birtokában volt, ami a magyar prózairodalom élvonalába emelhette.

Hosszú út vezetett ,odáie. Gyermekkorában szakadt el szülőhelyéről, Gyergyóból, Székelyföldről. Budapestre került, többféle iskolát próbált, közgazdasági diplomát is szerzett Kolozsvárott. Versekkel indult irodalmi pályáján, mint annyian, akik később a próza rögös útjára tértek irodalmunkban.

Nemzedékének is meghatározó élménye, sőt sorsa volt a háború. Cseres Tibor megtapasztalhatta a második világháború minden borzalmát katonaként, civilként is. A felszabadulás után egyike volt az első lapcsinálóknak Békéscsabán. Aztán jó néhány esztendő telt el újságírással, írással, de igazából a Hideg napok című regénye emelte be az irodalmi tudatba Cseres Tibor munkásságát, holott novellái, regényei, s nem utolsósorban publicisztikai írásai már régen sejtették, hogy nagyobb ívű munkái vannak készülőben. És jöttek is a művek, kisregények, regények, a Parázna szobrok, az Én, Kossuth Lajos című legutóbbi nagyregénye igazolta a folytonos olvasói várakozást. S az írói műhelyben készülődnek az újabb művek, a történelmi közelmúltba ágyazott ábrázolások. Mert ábrázoló, figurákat alkotó, helyzeteket megtetem- tő író Cseres Tibor. Azért hangsúlyozzuk, mert napjaink modern prózakísérletei mintha lemondanának az irodalom alapvető céljáról és módszeréről: az ábrázolásról.

Cseres egész írói munkássága — mesélő kedve ellenére is — dokumentumokon, hiteles történelmi adatokon alapszik, akár a múlt században játszódó .történelmi" munka, akár a közelmúlt valamelyik korszaka. A dokumentumokkal azonban íróként bánik, a histórikusság csak megtermékenyítője, serkentője az írói képzeletnek. s egyben megteremti a hitelességet a mű alakjai köré.

Nagytudású író, minden munkájához szinte filológusi felkészüléssel fog neki. De a pontos adatok, a történelmi környezet hiteles rajza sohasem rontja el a mű olvasmányosságát, esztétikai értékeit. Alakjairól szinte min• Cseres Tibor portréja.

dent tud, s ez a realista prózaíró egyik legfontosabb adottsága, éltető ereje Cseresnél is.

Külön kellene méltatni írói eszközei közül a nyelvet, mondatainak megkomponálását, archaikus ízeit, s a székelység nyelvi leleményeit felidéző szóképeit. Balla- dásan tömör és kifejező nyelven ír Cseres Tibor, fel-felvillantva egy-egy régi kifejezést, s mégis a mai beszélt nyelv közvetlenségével szólnak alakjai az olvasóhoz.

Cseres Tibor közéleti ember; szokták mondani, hogy ő az írók között amolyan „elnök típusú” alkat. Többféle elnökséget viselt már az irodalmi életben, jelenleg az Irodalmi Alap vezetőségének elnöke hosszú évek óta. Kevesen ismerik ezt a testületet, hiszen nem a nyilvánosság előtt folyik tevékenysége — minthogy Magyarországon az íróknak nincs (nem is volt) szakszervezete. Az Alap egyebek között egy kicsit szakszervezeti„ érdekvédelemmel is foglalkozik. Családi gondok és örömök (temetés és gyermekszülés) épp úgy tarkítják az, író. az irodalmár életét, mint a társadalom más rétegeiét. Cseres Tibor ismeri és számon tartja pályatársainak írott munkáit csakúgy. mint életük egyéb eseményeit is; s így tud bölcsen dön-- tést befolyásolni, vagy éppen elnöki szavával dönteni ösztöndíjról, díjról, irodalmi támogatásokról.

Hetvenedik születésnapján egyik novellájának kiragadott mondatával köszönthetjük: „Kívánom, hogy soraink egészségben találják kedves családjával együtt,” . '

F. M.

bolhát Tállyai professzor ültette az elnök fülébe. Az összehasonlító nyelvészet szikár, nyugalmazott tanára. Am a bolhának kevés köze . volt a nyelvészethez, bár Kardos, az elnök azt szerette hallgatni, honnan származnak, hogyan keletkeznek édes anyanyelvűnk szavai.

Ellenben a tábla: Ez a ház eladó — Orsós Károly tanyaházá- rn került fel. Ott szemben az öreghegyi állomással.

@

Károly zömök, háborút járt ember, aki mindig tudta, mit kell csinálnia, de itten jövevény, hát egy kis interjú elől nem menekülhet. De nem is próbál elzárkózni, sok olyan dolog van, amiről nem szégyell beszélni.

— Csak a számítás, a kiszámi- tás hozott ide éngemet, mert nem idevalósi vagyok én, kérem, hanem nyáregyházi, ötvenkét ben kerültem én ide, öreghegyre, nem korábban. Az uradalomban bé- reskedtem valamikor, onnan rukkoltam be igényest a túzvonal- ba. De vissza kellett jönni, mert leány várt énrám, s hat hold föld. Az osztásból. Amikor kitavaszodott a béke. Mindig elébb a földdel kellett megbirkózni. Elébb a földdel, aztán meg az agitátorokkal. De az már idébb volt. Sokan viskót húztak fel, mások otthagyták a földet, ismét mások engedtek a szövetkezetnek. Én azonban vártam. Nekem számításom volt! Mire vártam? Egyszer csak elkezdett ára lenni a földnek! Még soha addig nem volt ára, mióta nekem földem volt. Akkor meg: egyszer csak elkezdték adni és venni. Én mindig számítással éltem, addig is. Gondoltam, itt az én időm! Került is egy illető, aki nyolcat beígért holdjáért. Én meg azt feleltem: tízezer az ára annak, egy fillérrel sem kevesebb! Kucsmás paraszt volt, tanyasi, veres nyakú. S megkérdeztem: miért akar földet vásárolni. Azt mondta: „Mert számítással élek!” Majdnem elröhögtem magamat: mivel ugyanabban a dologban ketten nem élhetünk számítással. Valamelyikünk a rövidebbet húzza. Az átírás után majdnem ötvenezer maradt. A veres nyakú meg igen boldog volt. 5T mondják, másfél évre aztán, becsavarodott

CSERES TIBOR:

Ez a ház eladó

a téesz-be. Merthogy Nyáregyháza is szocialista község lett, amint várható volt.

A pénzből én meg nagyszerű számítással, ezt a házat vettem, közel a vasúthoz, szemben az állomással.

— S most mégis eladja?

— El.

— Nyilván megint számítással él. Igaz-e?

Csorbán rám mosolygott. Nem szól. Csorba fogú ember Orsós. De csak olyankor látszik, amikor mosolyog. Szeme pedig szűk, mintha mindig ravaszkás hunyo- rítás bujkálna körülötte.

Tállyai professzornak négy hold szőlője volt öreghegyen. Ebből a háztájit még most is élvezi, bár csak afféle tiszteletbeli tag, aki pálcával sétálgat. Gyűlésekre nem jár, s Kardos is csak akkor ismerte meg, amikor az új zongora érkezett az állomásra a KISZ-szervezetnek, s a fiatalok ügyeskedtek a kirakodásnál. Akkor súgták meg Kardosnak, ki az ■ érdeklődő bácsi.

— Zongora — állt Tállyai mellé az elnök —, ez is valami régi, idegen szó.

— Ó, dehogy — csattant fel a professzor —, éppenséggel nem régi, és nem idegen. Nyelvújítás- kori. Múlt századbeli. A klavir szó helyett találták ki, amellyel ezt a hangszert tisztelték. Ügy hangzik, okoskodtak a billentyűk fölött, mint a tambura. Csak zen- gőbb. Tehát zengő tambura. Égy ’kicsit hosszallották, s hát egybe eresztették a két szót. Lett; zen- gura. Az e helyett természetesen kínálkozott az ó. Hangilteszkedés! Maradt hát zongora.

Kardos bemutatkozott.

Attól kezdve leste Tállyait, s ha az öreg kibotozott öreghegyre. együtt sétáltak egy-egy órácskát. És Kardos, az egykori lakatoslegény. aki a mostani világban is csupán a „zsámbéki egyetemet” járta ki. hétről hétre tájé- kozottabbá vált az összehasonlító finnugor nyelvészetben.

Ilyen vogul származású mondatok hangzottak e sétákon: „Hvremszát-husz hulach-szem enipem vitem éli.” Más szóval:

Háromszázhúsz hollószemü

ebem vizen él.

S ugyancsak a közös nyelv hajdani szavaival évezredeket visz- szalépegetve társalogtak osztjá- kul: „Pegte lau lasinen mont tou szilen.” Ami magyarul is pontosan azt jelenti, hogy fekete ló lassan megy a tó szélén,

Tállyai, aki még nemrégen maga mívelte szőlőjét, szívesen és hevesen magyarázott, de ereje mostanában annyira hanyatlott, hogy csak a szónak maradt ura. A háztájira napszámost kényszerüli fogadni, bár erről soha nem beszéltek az elnökkel. Aki csupán a nyelv eredetére gondolt, mihelyt a professzort meglátta.

A Tállyai-féle elaggultak pedig mindössze egy emberre építhettek, a napszámost keresők, Orsós Károlyra, szemben az állomással.

Napszám a szokásos volt: 80 forint és fél liter bor. Legfeljebb permetezéskor duplázódott meg a bor.

Orsós munkájában nem találhatott hibát még a rosszakarat sem. Nyitás, metszés, kötözés mind időben történt. S a szüret is jól sikerült 'ősszel. A must mennyisége iránt sem illett kifogást tenni.

Nemcsak a professzornak, hanem vagy hat sorstársának dolgozott Károly a következő évben is, amikor a napszám száz forintra emelkedett, s a boradag a könnyebb számolás kedvéért általánosan egy literre kerekedett.

— Ügy tetszik nékem — panaszolta halkan az egyik társ (töpörödött öregasszony) annak az évnek a szürete körül —, mintha az én háztájimban valaki megszedte volna a tőkéket a legutóbbi héten. — összenéztek a sorstársak, de bizonyítani egyikőjük sem tudott.

A professzor egyáltalán _ nem bocsátkozott az ügy tárgyalásába. Éppen aznap magyarázta Kardosnak a borászati eszközök nevét. elnevezéseit, s hogy a nyelvújítás idején még az üres hordóra is próbáltak nyelvünk gazdagítása végett külön szót találni — az üres hordó kongó hangját utánozva: Így hordong. Ez a sző azonban nem maradt meg.,

— Ez hasonlít ahhoz, amire a zsiráfot akarták elmagyarositani

— tellett már társalgásra Kardos elnök nyelvészeti emlékezetéből —, amikor foltos nyakorjának próbálta nevezni!

A harmadik esztendőben, sajnos, még inkább vérszemet kapott Orsós. Ahelyett, hogy mérsékelte volna árait, vagy legalább megállt volna velük, meredeken felcsapta a taksát, nem — hogy hússzal, hanem ötven forinttal.

A professzor már úgy nyár elején nyugdíjából fizette a napszámot, s bizony szíttá a fogát.

De azért nyelvészeti sétáik során csupán annyira vetemedett, hogy elmagyarázta Kardosnak a taksa, a tarifa, a bér, a költség, a napszám, az árenda és az uzsora szavak eredetét. Mindössze egyszer tett célzást afelé, vajon visszavenné-e a tsz az ő háztájiját?

Azokban a napokban csak any- nyi történt, hogy öreghegyi fiatalemberek környékezték meg a városi „bebíró” véneket, a háztáji szőlők ügyében. Egyesek öt- ven-, mások negyvenforintos napszámokat kérvén, a hátralevő szőlőmunkák vállalásáért. Ez csodával határos volt, megmagyarázhatatlan. Hiszen ők százötvenet fizetnek, s liter bort! Nem is álltak kötélnek mindenütt az első szóra — a kültag, tiszteletbeli agg szőlészek, hanem egymás példáján csak utóbb bátorodtak fel, s rendre sajnálkozásukat üzenték Orsósnak, oda a vasúti megállóval szemben. Mire Károly észbe kapott, már nem tudta visszaforgatni a történelem kereKét.

®

Szüret után ismeretlen pénzalapból új és pompás biliárdasztalt hozattak a fiatalok öreghegyre.

S néhány hete nagy fehér tábla világit Orsósék ablakában, még a robogó vonatról is szemet szúr: EZ A HÁZ ELADÓ.

— De hát «mégis miért, Orsós Károly?

— Miért? Mert megalázni nem akarom magamat a téeszben. S igaz, hogy haragosom nincsen, de mindennapos szégyenkezés a részem, amióta a közgyűlésen Kardos elnök nyelvtudományi előadást tartott rólam ezen a elmen: Honnan származik napszámuzsora szavunk?

§f DEMOKRATIKUS KULÍURÁLIS INTÉZ\1ÉNYE»NkSS