Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-03 / 78. szám
IMS. április 3. • PETŐN NÉPE • % SZABÁLYTALAN TUDÓSÍTÁS AZ ALAPÍTÓKRÓL ÉS A FOLYTATÓKRÓL Ünnepelt, ünneplő pedagógusok „Te voltál a megyei titkár?” Lassabban baktatott Karátsony Kálmán nyugdíjas kecskeméti iskolaigazgató a pedagógus szakszervezeti megyebizottság emlékünnepségére. mint negyven éve az alakuló ülésre. A tovatűrt idóelbá- gyasztotta a ruganyos izmokat, de most is ugyanolyan várakozó érdeklődéssel mi|nt a gyűlésre, mint hajdanán, pedig alaposan megváltoztak a körülmények. Akkoriban a Rákóczi út 32—34- ben, szűk irodából irányították az úgynevezett vegyes szakszervezetet, 1985 márciusában az érdekvédelmi szervezet modern székházában fogadják az alapítókat, akik 1945 tavaszán az első szóra csatlakoztak az új pedagógusszervezethez, vagy éppen maguk kezdeményezték a tömörülést. Többségük nyugdíjas, vagy közeledik hetedik évtizedéhez. Szépszavú kertészek Sibalin Istvánná, az ágazati szakszervezet megyei titkára közvetlen, kedves szavakkal köszöntötte a művelődésügy érdemes harcosait, külön is a volt megyei titkárokat, tisztségviselőket, (a nagyszülei révén a megyeszékhelyhez kötődő) Kósáné dr. Kovács Magdolnát, a pedagógus-szakszervezet központi vezetőségének titkárát, megyei és városi párt-, tanácsi és szakszervezeti vezetőket. A meghívottak biztosan örültek volna, ha hivatásos művészek műsorával alapozzák meg az ünnepség hangulatát. Még lelkesebben tapsoltak volna főiskolások, vagy középiskolások produkciójának. Kiváló ötlettel, a kulturális javak iránti közömbösség miatt gyakorta elmarasztalt szakmunkástanulók vidították a tekintetet, örvendeztették a szíveket! A Bányai Júlia Közép- iskolás Kollégium Irodalmi Színpada, a kecskeméti mezőgazdasági szakmunkásképző tanulói, (a dísznövénykertész Drégelyvári Anita, Nacsa Ildikó, Földes Mariann, a zöldségtermesztő Molnár Hajnalka, Cseri Eszter, a leendő szőlész Rávai Valéria, Lovas Tímea és mások) énekelték öntudatos büszkeséggel, hittel: „Emeld fel fejedet, büszke nép". Derűs, szép lányok mondták meggyőzően Juhász Ferenc, Nagy László, Utassy Gyula . egy-egy költeményét. Az összeállítás, a betanítás Szendi Edit tanárt — és a betegsége alatt őt helyettesítő — Keresztszegi Istvánnét — dicséri. (Lám, hites pedagógus az irodalomban, a zenében kevésbé járatos diákok körében is felébresztheti a lélek tüzét!) Mintha dr. Krajnyák Nándornak, a pedagógus-szakszervezet megyei elnökének, az ünnepség szónokának szavait igazolnák: „gyakorta szigorúan bírált oktatásügyünk ezelőtt elképzelhetetlen lehetőséget teremt minden fiatal számára képességei kibontakoztatására". A mozgatom kutatói Helyeslőén bólogatott a már említett Karátsony Kálmán, amikor az óvónőképző intézet nyugalmazott tanára fölidézte az iskolák felszabadulás utáni újjáélesztését, a demokratikus átalakítás küzdelmes éveit. Valóban, az 1945 márciusában tartott alakuláson összegyűlt kétszáz pedagógus — először ült egy sorban óvónő és főiskolai professzor, tanító és középiskolai igazgató — Barcza Józsefet, a kereskedelmi középiskola igazgatóját választotta elnökké, a titkári teendők Bölcs Istvánra hárultak, a jegyzői tisztségre pedig őt kérték föl. Jól emlékszik a vasgyárba szervezett látogatásra, a pedagógusszakszervezet kecskeméti csoportjának első akciójára. Mentek, mert keveset tudtak a munkáséletről. Jó néhány tanító, tanár akkor látott először belülről nagyüzemet. Ügy érezték: az újjáépülő Magyarországon a pedagógus lesz az egyik legfontosabb kategória, a jövő letéteményese, ezért mindenről tudniok kell. Dr. Krajnyák Nándor tartalmas előadásában szólt a bajai, a kunszentmiklósi és másutt működő nevelők kezdeményezéseiről, majd dr. Fiilöp Tamásné, született Bölcs Etelka olvasott föl egy részt édesapja díjazott szakszervezet-történeti pályamunkájából. Emlékező tanárok Ihletett hangulatban vehette át a szakszervezet központi vezetőségének titkárától Borbély Ferenc,,Botos Ernő, Perjést Pál, Hujber Jözsefné, Szatmári Julianna, Szabó Gyula, Jakkel István és Cikk Ferenc a sokszorosan megszolgált emlékplakettet. Többen emléklapot kaptak. Jóízű falatozásra hívták a szakszervezeti mozgalom kiválóságait a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola növendékei az ünnepség végén. Mi tágadás, jólesett a figyelem, a sok-sok finomság. Nem lettek volna pedagógusok, ha nem kérdezgették volna a mintaszerűen felszolgáló diákokat: kiktől tanulták meg ilyan nagyszerűen a hidegkonyha művészetét, a cukrászremekek készítését. Olykor még a gyönyörűen terített asztalról is megfeledkezve beszélgettek réglátott ismerősök. Talán az a legrosz- szabb a nyugdíjban, hogy tisztségviselő, jövő-menő emberek egyik napról a másikra kiszakadnak korábbi környezetükből. Összefutó sorsok Bizony régen találkozott Jakkel István kecskeméti kollégáival, noha régebben járási titkárként gyakran megfordult a megye- székhelyen. Életpályája jellegzetes falusi tanyai pedagógussors. Hergevicén, Jánoshalma mellett kezdte a pályát. Minden ügyes-bajos dolgukkal hozzá szaladtak az emberek. Dolgozott Hartán, majd Kalocsán lett városi-járási szakszervezeti titkár. Magnószalagra kívánkoznak a bajai Szabó János visszaemlékezései. Nézi-nézi a kecskeméti dr. Marincsák Ferenc: de ismerős valahonnan ez az arc? „Te voltál Bács-Bodrog megye pedagógus-szakszervezetének titkára?” „Igen", pedig alig gondolta 1946-ban, a fogságból hazatérve, hogy ennyit tehet a magyar nevelésügyért. Hónapokig csak cséplőgép-ellenőrként dolgozhatott, de hamarosan tisztázódtak a félreértések és a központi iskola igazgatójává nevezték ki. Még ma is sajognak a lábai a kunszentmiklósi Szabó Gyulának, ha eszébe jut, hogy menynyit kerékpározott 1945.-ben a pedagógus-szakszervezet megbízásából. A falvakat járta jó hírekkel. Mindenütt szívesen fogadták. A tanítók, amint lehetett, azonnal megkezdték a tanítást, falun, városon. És itt van Borbély Ferenc, a kecskeméti Jókai Mór Általános Iskolából. Mivel a szükség úgy hozta, még képesítőzés előtt tanított. Egészen fiatalon országos szakszervezeti fórumokon, fontos döntéseket előkészítő tanács-, kozáson képviselte pedagógustársait. De nincs itt Karátsony Kálmán. Pihenést ajánlott számára az orvos, a beszédek után, emléklappal a kezében hazasétált, pedig idehúzta a szíve. Mások törődött testtel nem mertek vonatra, autóba ülni, de távirattal, levéllel jelezték együttérzésüket, köszönték a megbecsülést. • • • Kijár nekik a jó szó, a tisztelet: jó pedagógusként emelték a nemzetet, mint madarat a szárnya. Heltai Nándor r t ,, Énekeltem a munkáskórusban A K ISZ-szervezet legelső titkára Három tavaszi ünnepünk között szerényen húzódik meg egy negyedik — a mai fiatalok számára szintén jelentőségteljes — évforduló: huszonnyolc éve, 1957. március 21-én bontott zászlót a Kommunista Ifjúsági Szövetség. Most, a KISZ reformkísérletei idején érdemes gyakrabban elbeszélgetni az alapítókkal, mi volt a titkuk, amivel fiatalok százezreit tudták mozgósítani egy-egy feladatra. Ma is olyanok céljaink, amelyek eléréséhez a régiekéhez hasonló hitre van^ szükség. Olyan lelkesedésre, amilyen Tamási Ottónénak, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat munkaügyi osztálya előadójának, a vállalat első KISZ-titkárának a visszaemlékezéseiből kicsillan... — Már tizenöt éves koromban bekapcsolódtam a mozgalomba. Persze, ez akkor még egyáltalán nem volt tudatos részvétel. Apámnak és bátyámnak — akik már a felszabadulás előtt a baromfiipari vállalatnál dolgoztak — hordtam otthonról az ebédet, így ismerkedtem meg az itteni fiatalokkal. Egyszerűen magával ragadott az a pezsgő tenniakarás, amely akkoriban jellemezte az ifjúságot. Szívesen maradtam itt délutánonként társadalmi munkában, énekeltem a munkáskórusban, játszottam a röplabdacsapatban, s tagja voltam a népitáncegyüttesnek. Aztán, az államosítás évében, 1948-ban beléptem a baromfisok DlSZ-szér- vezetébe. Először kultúros voltam. Hetente tartottunk előadásokat, a békekölcsönjegyzések idejében télen—nyáron nyitott platós teherautóval jártuk az agitátorokkal a vidéket. Megismertem a marxizmus—leniniz- mus eszméit, s most már tudatosan kezdtem politizálni. — Hagyomány volt ez a családban? — Apám negyvenötben lépett be a pártba, hamarosan követte példáját a bátyám isi De a testvéremet Ötvenben kizárták, mert — az akkori fogalmak szerint — „kuláklányt” vett feleségül. Én abban az esztendőben kötöttem házasságot: első szeminárium- vezetőm lett a férjem... — ö is a vállalatnál dolgozott? — Igen, s csakhamar én is ide jöttem át korábbi munkaadómtól, az OTI-tól. Kopasztóként kezdtem, s változatlanul tevékenykedtem a mozgalomban. Megválasztottak az ifjúsági szervezet titkárának. Ekkortájt a politikai képzés, a politikai tisztánlátás volt a legfontosabb, hiszen kezdtek egyre jobban összeku- szálódni a dolgok, ötvenötben vettek föl az MDP-be, s elküldték egy verőcei káderképző táborba. Itt már nagyon érződött az ellenforradalom szele ... Természetesen ezt csak most jelenthetem így ki, akkor nem tudtuk, mi az a baljós valami a levegőben, az emberek között. — Hol érte ötvenhat ősze? — Itt, Kecskeméten, a vállalatnál. Akkor már párttitkár is voltam, ezért a „munkástanács” igyekezett meggátolni abban, hogy közvetlenül érintkezhessek a dolgozókkal. Telefonközpontost csináltak belőlem. Tavasszal alakult újjá a pártszervezetünk, az ifjúság pedig a KISZ égisze alatt folytatta munkáját. A vállalat fiataljai engem választottak meg első KISZ-tit- káruknak. Szinte minden szabad időnket együtt töltöttük: népitánc, irodalmi színpad, énekkar, szakmai továbbképzések, KISZ- tanfolyamok jelentették számunkra akkoriban a kikapcsolódást. Mi voltunk a bajai KISZ- iskola első hallgatói. Kőpadlós helyiségekben laktunk, lavórban mosakodtunk, és a tanulás mellett részt vettünk az építkezésekben is. — Mire emlékszik vissza legszívesebben ezekből az időkből? — Talán két dologra. Az egyik a bécsi VIT, őtvenhétben. Elképzelheti, milyen propagandahadjárat folyt ellenünk, szocialista országokból érkezettek ellen! Helikopterek húzták maguk után az uszító transzparenseket. Mégis gyönyörű volt! A másik egyfajta büszkeség: két hónapig, amíg a városi KISZ-bizottság titkára a moszkvai VIT-en volt, én töltöttem be helyette ezt a tisztséget. — Meddig volt KlSZ-titkár a vállalatnál? — Négy év után adtam át a stafétabotot. Abban az időben sokat betegeskedtem, meg az az igazság, hogy ki is öregedtem abból a korosztályból. Később — ugyanennyi ideig — ismét párttitkár voltam, majd megválasztottak a Vöröskereszt vállalati csúcstltkárává, ezt a tisztséget látom el ma is. Pár év alatt sikerült sokszorosára növelnünk az önkéntes véradók számát. Én mindig maximalista voltam — ezt többször fel is rótták hibámul —, igyekszem ezt a társadalmi megbízatásomat is képességeimhez mérten legjobban elvégezni. Megkaptam már a Vöröskeresztes Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát. Szabó Klára VIDÉKI GYŰJTEMÉNYEK A művészet szolgálatában • Csont vary Kosztka Tivadar: Tavasznyílás Mosztárban. (Pécs, Modern Magyar Képtár.) Felszabadulásunk negyvenedig évfordulójának tiszteletére rendezett kiállítások sorában rangos hely illeti meg a Magyar Nemzeti Galériában megnyílt, a magyar múzeumok képzőművészeti gyűjteményeinek igényes válogatását bemutató kiállítást, amely nemzeti művészetünk úgyszólván teljes panorámáját vázolja fel 19 megyei gyűjtemény több mint négyszáz alkotásán keresztül. Ha egyszer sor kerül a magyar múzeumok történetének megírására, kiderül belőle népi demokráciánk döntő szerepe a múzeumügy fejlesztésében és európai rangra emelésében. A vidéki múzeumok művészeti gyűjteményeinek több mint nyolcvan százaléka 1945 után alakult, és az azóta eltelt évtizedekben nyerte el mai formáját. A megyei múzeumok szerepe a kortárs művészeti életben az utolsó évtizedben fokozatosan megnőtt nemcsak a gyűjtéssel, hanem a rendszeresen sorra kerülő művésztelepek szervezésével, az időszaki tárlatokkal, a megyei alkotóközösségek istápolásával. Egyes múzeumok felvállalták az országos bienná- lék rendezését is egyes műfajokban, mint Eger az akvarell, Miskolc a grafika. Békéscsaba az alkalmazott grafika területén. Időszaki kiállításaik legtöbbje a helyi művészéletet és napjaink esztétikai kérdéseiben való eligazodást szolgálja a kortárs művek tárlatával. Gyűjteményeiknek többsége is az országosan elismert, a megyében és a szűkebb pátriában élő, vagy onnan elszármazott művészek alkotásaiból áll. Szorosan kötődik a múzeumokhoz néhány nemzetközi rangú művésztelep — Villány, Nagyatád, Makó és Nyíregyháza — működése is. A kiállításon, ha közvetve is, de tettenérhető az a fejlődés, mely a múzeumok életében végbement. Most hozza meg gyümölcseit az a nagyszabású, mesz- szetekintő múzeumpolitikai koncepció, mely leginkább Ortutay Gyula és tudós, lelkes munkatársainak nevéhez fűződik, amely az anyagilag legnehezebb években megalapozta a magyar múzeumügyet, kijelölve az egyes vidéki központok gyűjtési tevékenységét, a területi adottságoknak és a hagyományoknak a figyelembevételével. Bár a tudatos gyűjtőmunka a nagy vidéki központokban (Szeged, Debrecen, Pécs) már a két világháború közti időszakban megindult, de a dinamikus felfutás az utolsó évtizedek eredménye. A kiállítás történeti sorrendben vonultatja fel nemzeti művészetünk java anyagát, egy-két XVIII. századi külföldi művel együtt, mely az Egri Képtár anyagából származik. Barabás Miklós, Orlai Petrich Soma, Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Lotz Károly, Zichy Mihály, Med- nyánszky László, Benczúr Gyula, Vaszary János, Rippl-Rónai József, a nagybányai iskola, a Nyolcak, a szolnoki művésztelep alapítóinak művei mellett a posztnagybányaiak — közül Ber- náth Aurél, Berényi Róbert, Czóbel Béla — alkotásain át a „Római iskola" tagjain át napjainkig vezet az igényes bemutató. A kortárs művészet minden irányzata gazdagon és jó művekkel van képviselve. Külön gondot fordítottak a helyi iskolák művészeinek bemutatására. Levegős tálalásban sorakoznak csaknem minden jelentős alkotónk művei, de semmi protokolláris íz nincs a szerepeltetésben. A nagy öregek Barcsay, Hincz Gyula, Korniss Dezső mellett békésen megférnek azok, akiket élményviláguk az Alföldhöz köt, például Kurucz D. István, Németh József. Igen jól képviselt az Európai iskola. Egymást erősítik fel a konstruktivisták. Deim Pál, Keserű Ilona és társaik művei. Fontos alkotásokkal szerepel Kondor Béla, és újra látható Or - szágh Lili Minden titkok kapuja című képe is. A legfiatalabb nemzedék groteszk szürrealizmusát Dienes Gábor és El Kazovszkij képviselik. A grafikai anyagból jelentősége miatt Derkovits eddig ismeretlen Paradicsomi bűnbeesése és Börtönjelenetei emelkednek ki. A szobrok' bemutatásának erős határt szabott a teremsor mérete, de így is kiemelkedő művekben gyönyörködhetünk. Kiállításra került például a nemrég elhunyt, világhírű magyar szobrász, Amerigo Tot 1948-ban készült Kavicsasszonya is. A tárlatot — amely június 30-ig látogatható — a nemrég megnyitott, közadakozásból megvalósult Szombathelyi Képtár videobe- mutatója zárja. T. I. Szocializmus, nemzet, kultúra Aczél György könyvéről 1975 és 1985 között elhangzott előadásaiból, cikkeiből, iá nemzetközi sajtónak adott interjúiból válogatta új kötete anyagát Aczél György. Négyszáz oldal, huszonhét cím — ha - az Előszó helyett címmel közreadott interjúrészletet is külön anyagnak számítjuk. S mindjárt ez a pár lapnyi bevezető ráirányítja figyelmünket a kötet egyik jellegzetes vonására. Nevezetesen arra, hogy — miként ebben a Francis Cohen által készített, s a Beszélgetések Magyar- országról, szocializmusról című, 1982-ies kötetből immár ismert nagy interjúban is — Aczél György szívesen vállalkozik beszélgetésre, interjúra —•, álláspontja, nézetei, véleményei „élők”, az élő beszéd közvetlenségével és oldottságávail (és alkalmakként! szenvedélyességével) történő kifejtésére. Aczél György ■tud vitatkozni, ezért élvezetesek ezek a nagy Interjúk olvasmányként is. És érdekesek azért is, mert bennük olyan nézetekkel vitázva, olykor élesen szembe- szállva beszél Aczél György, amelyek nem mindig jóindula- túak, nem mindig, kíméletesek az interjúalany, meg az ország, s a társadalmunk jogos politikai érzékenységévéi szemben. De itt megint észre kell vennünk valamit: sokszor hajlandók vagyunk megfeledkezni arról, hogy a szocialista országok végül is egyáltalán nem barátságos ideológiai környezetben élnek, léteznek. S ezzel az ideológiával nemcsak a szocialista építés tetteivel és té- nyeivel kell szembeszállni, hanem ideológiai síkon is. Ezt teszik ezek az interjúk — a már említett, s a Paul Lendvainak 1980 novemberében, a Der Spiegel című folyóiratnak 1981 júniusában, vagy az Alceste Santání- nak 1984 decemberében adott terjedelmes beszélgetések, mert hegy italán ez utóbbi kifejezés fedi pontosabban a műfajt. S még egy kicsit az interjúknál maradva: azért is igen figyelemreméltó anyagok ezek, mert bennük nem csupán a kultúrpo- litikus Aczél Gyöngy jelenik meg, hanem egy, a magyar gazdasági és politikai élet minden területén tájékozott, felkészült Homo Politicus, aki a maga szűkebb területét is átfogóan, a teljes társadalmi körképbe illesztve látja és láttatja. Ezzel azt is tudatosítja az olvasóban, hogy itt a tudományos világnézet, a marxizmus—leninizmus dialektikus eszmerendszerében gondolkodó Ember szólal meg, aki képes átlátni és rendszerbe foglalni az összefüggéseket, a kölcsönhatásokat. A kötet gazdag anyagából kiemelhető egy másik jellegzetes vonás is: a legfontosabb művelődéspolitikai kérdésekkel foglalkozó kultúrpolitikus éles vo- nású portréja. Aczél György ezekben az írásokban, felszólalásokban (ezekben megint gyakran rögtönözve — vitázva) a magyar művelődéspolitika, az MSZMP átfogó irányelvei által vázolt feladatok és célkitűzések nagy kérdéseit érinti. Sosem elvontan, bár elméletileg is magas szinten, élve az elvonatkoztatás kínálkozó lehetőségeivel. írószövetségi, nemzetiségi, oktatásügyi, képzőművészeti vagy technikai-tudományos problémákról szólva, egyaránt azt tapasztalhatjuk: itt egy szenvedélyesen a fejlődést, s a fejlődés felvetette új meg új kérdések felelősségteljes megoldását követelő vezető szálai meg. Nem fél szembenézni „rázós” kérdésekkel. Nem fél átértékelni megfogalmazásokat, ha az élet ezt teszi szükségessé. Nem habozik kiállni egy politika, annak eszme- rendszere, s ezen eszmék gyakorlati érvényesítése’ mellett —, még akkor sem, ha ezzel esetleg újabb vitákat, eszmecseréket vált ki. Nem képzeli, hogy utasításokkal. rendeletekkel megtakarítható lenne a művelődéspolitikában a gondolkodó, felelős irányítók személyes felelőssége. Ellenkezőleg : számos felszólalása, cikke éppen azt hangsúlyozza, hogy a magyar művelődéspolitika egyik legfontosabb kérdése enr.ek a nagyobb önállóságnak és nagyobb felelősségnek megvalósítása. minél szélesebb körben. Azt mondtuk: a Szocializmus, nemzet, kultúra egy politikus portréja. De azt is hozzátehetjük: egy politika portréja is. T. I. A Kérvényfelülvizsgáló Hivatal üzemi fogorvosa állást változta* tott. Elment egy cukorgyárba Igazgatónak. Ha elment, hát elment. Az 6 dolga. Nyilván megérte neki, hogy átképezte magát, ha egyszer ott többet kereshet. Ezért az ügy az első pillanatban nem is foglalkoztatta különösebben az embereket, hiszen milyen kárt tudna okozni egy fogorvos egy igazgatói irodában? Csakhogy így a fogorvosi állás megüresedett a Kérvényfelülvizsgáló Hivatalban, fogorvosra pedig szükség volt. De hiszen ez nem gond! Csak ki kell húzni a fogat, azután bele kell nyúlni a páciens pénztárcájába. Ennél mi sem könnyebb. Már csak a megfelelő embert kell megtalálni. A vezetőségi ülésen meghatározták az értékelési kritériumokat A számítógép és pályázatot hirdettek a fogorvosi állás betöltésére. A pályázati feltételeknek a legjobban egy bizonyos Kolano felelt meg. A következő pontszámokat érte el: 1. Szakképzettségéért <órásmes- tér volt) — 2 pontot; 2. általános műveltségéért — 1,5 pontot; 3. származásáért — 10 pontot; 4. fejlett öntudatáért — )0 pontot; 5. eszmei elkötelezettségéért — 10 pontot; 6. végül azért, mert a harmadik. a negyedik és az ^tödik feltételnél maximális pontszámot ért el, a teljes pontszámot beszorozhatták tízzel. Az eredményt betáplálták a számítógépbe. A számítógépből S35 pont jött ki. és Kolano elfoglalta az állást. Sajnos, már az első nap kudarcot vallott egy zápfog kihúzásával. Egyórai próbálkozás után a páciens feladta. Nyilván meggondolta magát, és úgy döntött, mégsem húzat fogat. Nem akarom szaporítani a szót, a dolog lényege az, hogy Kolano nem vált be fogorvosnak. Hát ez a helyzet a számítógépekkel ! Kétségtelen, hogy a számítógép fejlődést jelent, de ezt egyelőre még nem lehet mindenütt használni. Bár tulajdonképpen nem is nagyon csodálkozhatunk, hiszen a gazdasági szankciók miatt nem tudunk pótalkatrészeket beszerezni a számítógéphez. Megan (A Szpilkiböl fordította: Üpcseyné Bánfalvi Júlia)
