Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-26 / 97. szám

1085. április 88. 9 PETŐFI NÉPE 9 5 SIKEREK, AGGODALMAK, GONDOK — A MAGYAR PASSIÓ DICSÉRETE Merre tartanak a Garabonciások? • Több százan tekintették meg produkciójukat. NÉGYMILLIÓ FORINTOS FORGALOM Antikvárium — tíz év után Lesz vagy nem lesz? Legyen, ne legyen? Mikor és hol? Ez a kérdéscsoport forgott közszájon tíz esz­tendővel ezelőtt, amikor arról volt szó, hogy hiány­pótló igyekezettel létre kell hozni a megyeszékhe­lyen egy antikváriumot. Ahol az emberek kedvükre cserélhetik, eladhatják és megvásárolhatják a feles­legessé vált, vagy igényeiknek megfelelő régi köny­veket, nyomdatermékeket. Azóta egy évtized elsza­ladt felettünk. Es a bekövetkezett változások olya­nok, hogy néhány szót igazán megérdemelnek. Ügy kezdődött, hogy egyesek szóvá tették: miért nem lehet éppen itt, úgymond a homoki világ fő­városában például első kiadású verseskötetet,, öreg folyóiratot, sárguló lapokkal teli tanulmánykötetet, régi regényt megvásárolni? Mások meg úgy érvel­tek: miért nincs egy hely, ahol az egyes családok feleslegessé vált köteteit értő szakemberek vásárol­ják meg? Akkoriban ez a törekvés, nemes igyekezet eléggé széles körben hatott, váltott ki vitát. A foly­tatás viszont nagyszerűnek bizonyult. — Kezdetben — mesélte Bodoglári Lajosné bolt­vezető — a hanglemezforgalom volt túlsúlyban. Mostanára az arány éppen a fordítottjára alakult; a régi könyvek javára. S az is érdekes, hogy míg a kezdeti időszakban csupán alig több, mint másfél milliós volt a forgalmuk, ma már eléri a négymillió forintot. A másik beszédes adat, hogy a bolti lét­szám időközben kettőről ötre emelkedett. Törekvésük, hatókörük messze a városhatáron túl­ra terjed. Rendszeresen szerveznek „adok-veszek” kihelyezett vásárokat, akciókat Raján, Kalocsán — de többek között Nógrád és Pest megyében is. Azt tervezik, hogy a közeljövőben ezt a gyakorlatot, módszert kiterjesztik egyes Bács-Kiskun megyei nagyközségekre is. Ide tartozik, hogy legutóbb Ba­ján a régi könyvekből összesen több mint százezer forintos forgalmat bonyolítottak le. Csak érdekes­ségként említjük meg, hogy vásároltak 1824-ben megjelent eredeti fametszetet, Pallas Lexikont, va­lamint jó néhány múlt századi értékes térképet. Elmondták a napokbon a sikeres bolt dolgozói, hogy növekszik a törzsvendégek száma. S azt is: vannak köztük nyugdíjasok, diákok, jogászok és szakmunkások is. A velük való kapcsolatok igényes ápolásáról szólva a boltvezető tájékoztatása sze­rint olyan kipróbált, lelkes, ügyszerető munkatár* sakkal rendelkezik, mint Vargáné Jankó Ágnes, és Kovács Anikó. De hozzátette ehhez, hogy a lel­kes művelődni vágyók, a rendszeres érdeklődők nélkül ilyen nagyszerű eredményekről nem számol­hatnának be. Megtudtuk azt is, hogy naponta átlagosan száz­ötven vásárló, érdeklődő látogat el a Kodály nevét viselő zeneműboltba és antikváriumba, a Kéttemp- lom közbe. Ezeknek mintegy egytizede ad el régi könyveket, kottákat, hanglemezeket. Körülnéztünk a polcokon, hogy milyen és hányféle érdekességet kínál az immár tekintélyes kecskeméti antikvári­um. Íme néhány példa: Hornyik János: Kecske­mét története. Az 1753-ban megjelent Verbőczy-hár- maskönyv. Arany János Nagyidai cigányok című műve, korabeli fametszetekkel. Sorolhatnánk a sort tovább. Ám ezúttal legyen az a fontos, hogy azoknak lett igaza, akik tíz évvel ezelőtt igent mondtak az an­tikváriumra. V. M. KÖNYVESPOLC Budapest múzeumai A Magyar Passió húsvéti kecs­keméti előadása után dr. Kál­mán Lajos, a népművészetek tu­dósa, a kiváló folklórszakértö megerősítette véleményemet: fi­gyelemreméltó, erős, biztató pro­dukciót láttunk, hallottunk. Noha a Katona József téri Ga­rabonciás színpadra olykor— az előttem ülők miatt — hiába ku­kucskáltam, és a környezet sem lelkesített, mindvégig a tenyér­nyi pódiumhoz cövekelte figyel­memet „a soha-nemvolt-népha- gyomány”. Lelkes fiatalok A Tömeg körbeöleli az Anyát és az öregasszonyt. Júlia körbe- körbe jár, a Bolond figyeli. Fur­csa zene. Töröksíp, vagy valami hasonló. Hosszan kitartott han­gok. Furcsán lebegő dallamok. Csönd. Csönd. Halk ének, mint­ha századok messzeségéből per­metezne: „Júlia szép leány, egy­koron kimöne / Búzavirág-szöd- ni a búzamezőbe / Búzavirág szödni, koszorúba kötni / Koszo­rúba kötni, magát ott múlatni.” Majd a Tömeg elbeszéléséből ki­tudódik: „A napot és hódat szarva között hozván” a magos egekből jött „a fodor fejér bá­rány” és „héjjá esett szüzek se­regének”. Vidám, pajkos rigmu­sok. A sokaság buzdítására a Ké­rők megkérik Júliát Janinak. Si­kerrel járnak, mint ez a Kiko- lompolásból is kiderül. így kezdődik a népballadákat, boszorkánypereket, esküvői ha­gyományokat jó érzékkel elegyí­tett játék. A furcsa, stilizált- mozgások, az idő feneketlen mélységeiből fel­színre húzott szokások, a hege­dűk, fuvolák kicsattanó vidám­ságot és barna, bús fájdalmakat erjesztő futamai hosszú tapsra késztetik a nézőket. Elismerik a Garabonciás Stúdió tagjainak teljesítményét. Az óvónőképzős Radnai And­rea szép népi hangvétel, drámai elhitető játékkal alakította Júli­át, az ezeregy és mindig más nőt, lányt, asszonyt, az élet edényét. Fölismertem a „mesemondó” Szokőlai Tétért. Az anyát Fekete Mária játszotta. Az általam lá­tott előadásban közreműködött Armuth Gábor, Bitó László, Fara­• A főtéri előadáson Gábor Anikó volt Júlia. (Somos László felvételei) gó Réka, Csente Tibor, Gudricza Csilla, Jenei Aranka, Lázár Ist­ván, Samu Ferenc, Vincze Gun- dula. A jelmezek Szijj Zoltán te­hetségét dicsérik. A kezdeményező: Beregszászi János A forgatókönyvíró, rendező, a zenei összeállító Beregszászi Já­nos másodszor dolgozta fel bal- lada-színpadjátékká néphagyo­mányunk remekeit. 1979-ben gye­rekekkel mutatta be a megyei művelődési központban a Magyar Passiót. Ekkor gondoltak felnőtt­csoport alakítására. Népballadá­ink drámaiságát, ma is érvényes emberi mondandóját igyekeznek szembesíteni korunkkal. Ezért a feltárás, a megőrzés, a nyitás, a továbblépés egyaránt fontos cél­ja tevékenységünknek. Minde­nekelőtt a folyamatosságot, az emberiét, az embersors azonossá­gait, helyzeteit, ellentmondásait hangsúlyozzák. Pogánykori és ke­resztény motívumok vegyülnek mai életérzésekkel a Garabonci­ás-házban bemutatott összeállí­tásban: is. Napjainkra talán kissé megfakult — és az előadásban is kevésbé érvényesült — a házas­ság-hálái összekapaszkodó mo­tívumpár. A középkori ember szüntelenül maga körül érezhet­te a Kaszást; a nász végül is a Halállal vívott küzdelem egy for­mája. A templomból kilépő ifjú pár az egyházi épületeket övező temetőben tette meg első lépése­it. A szülés — még a múlt szá­zadban is — életveszélyes vállal­kozás volt. Pünkösdkor a Tűzrózsát mu­tatják be a kecskeméti, főtéren és stúdiójukban. Megnevelik a csellengőket? Néhány napja kétszer is meg­gondoltam volna a Garabonciá­sok jövőjére vonatkozó közlése­ket. Többen jogosan bírálták körül­ményeiket, működésük torzulása­it. Bevallom: az omló vakolatú klubhelyiség sivár látványa miatt mondtam először nemet a baráti beszélgetésre fölkérő meghívás­nak. A kopott, koszos, füstös fa­lak lelohasztják az előadás­keltette örömet, jókedvet. Már a produkció közben' zavartak az italozó fiatalok. A söntésből (bü­féből?, mindegy) két-három sö­rösüveget markolva jöttek elő 18 év körüli ifjak. Kisebb botrá­nyokról is suttognak. Bizonyára túlzóak a terjengő hírek. A Ga­rabonciások fenntartói minden­esetre, bölcsen, megrövidítették a Katona József térj klub nyitva­tartási idejét. Célszerű volna a kiadott belépők megrostálása. Jó volna valamiként korlátozni a szeszfogyasztást. Kár volna, ha a klub a több ta­gozatú Garabonciás Együttes ed­digi eredményeit, létét veszélyez­tetné. Szó, ami szó: nehéz feladatra vállalkoztak. Azt szeretnék, ha az esténként az utcasarkon, tereken csellengő, unatkozó fiatalok ott­honra lelnének náluk. Így néha kétes elemek is beülnek a klubba, és nem mindig sikerül illő maga­tartásra, életvitelre ösztönözni őkét. Némi zavart okoz a nemrégiben megalakult Garabonciás egyesü­let — önálló jogi személy — és az Erdei Ferenc Művelődési Köz­ponthoz tartozó stúdió mikénti együttműködése. Tisztázódtak a félreértések, pontosabban körvo­nalazódtak a hatáskörök, a fel­adatok. A megyei művelődési koz-, pont továbbra is értékes, támo­gatandó kezdeményezésnek te­kinti a Garabonciások működését (akik társadalmi munkával teszik alkalmasabbá céljaikra épületü­ket) és a berendezés korszerű­sítésével, felszerelésük javításá­val könnyíti helyzetüket. „Egyre többen vagyunk” A bevezetőben idézett Kálmán Lajos szavai kívánkoznak aggó­dó és biztató írásom végére: „A Garabonciás stúdió izgalmas és vonzó kohéziója valaminek, ami nemsokára talán az utcákon, te­reken, lakhelyeken fogja megál­lítani, meghódítani az embereket. Nagy örömömre szolgál, hogy ■mint népzenekutató és -terjesztő: társutasként vagy inkább harcos­társként közelükben, táborukban lehetek. És, hogy itt egyre többen vagyunk.” A néphit szerint a Garabonciá­sok jót is, rosszat is hozhatnak az embereknek. Szurkolunk értük, az általuk is képviselt szép ügyekért. Heltai Nándor A főváros számos múzeuma kö­zül hat közgyűjtemény kincseit, legszebb darabjait ismerhetjük meg, ezúttal egy szép album lap­jain. Akik gyakorta megfordul­nak a kiállítótermekben, már tud­ják, hol, melyik sarokban lelhe­tő fel az értékes szobor, melyik falon látható a kedvenc festmény. Így vagyok ezzel én is, amikor a Budapest múzeumai című Corvi­na-kiadványt lapozgatom. Fel­villannak előttem a Szépművésze­ti Múzeum antik gyűjteményének szobrai, a Szinyei-Merse-vászon, a Csontváry-kép a Magyar Nem­zeti Galériából, Ripl-Rónai go­belinje az Iparművészetiből, vagy a Mátyás királyt ábrázoló kály­hacsempe a Budapesti Történeti Múzeumból, az Óceániából szár­mazó maszkok, a dunántúli pa­raszti tárgyak a Néprajzi Mú­zeumból. Ennek a hat intézmény­nek a rövid történetét is megis­merhetjük a könyv első részében. Netncsak tény- és dátumszerűen sorakozik egymás után a .króni­ka, hanem az illetékes muzeoló­gusok szót ejtenek arról is, hogy milyen gyűjteményeik vannak, melyek a legféltettebb kincseik. Sokan a Szépművészeti kollek­ciójára a legbüszkébbek, az antik kiállítás éppen olyan látogatott, mint a régi képtár, vagy a grafi­kai gyűjtemény. A modern irány­zatok legjelentősebb mesterei­nek alkotásai is fellelhetők a múzeumban. Joggal mondhatjuk el ma már az 1957-ben létreho­zott Magyar Nemzeti Galériáról is, hogy egységes a gyűjteményük. 1974-ben költöztek fel a Királyi palotába, s ott csodálhatok meg a legszebb magyar festészeti, szob­rászati, grafikai remekek. Az Iparművészeti Múzeum is meg­érte már a századik „életévét”. Bútorok, ötvös- és fémtárgyak, kerámiák, üvegek, textilek és még sorolhatnánk mi minden gaz­dagítja a kiállítótermek tárlóit. Könyvbeli „bemutatkozásában” 25 színes és 3 fekete-fehér kép ad ízelítőt a gyönyörű kollekció­ból. A Néprajzi Múzeum anyaga kezdetben inkább az egyetemes kultúráról adott áttekintő képet, ma pedig már a magyar nép­rajz is megismerhető. A Budapes­ti Történeti Múzeumban pedig a főváros területén élt népekre és históriájukra vonatkozó régé­szeti, életmódi, ipar- és kultúr­történeti valamint általános anya­gokat gyűjtenek, őriznek és dol­goznak fel. A Budapesti múzeumai című albumnak, túl azon, hogy gyö­nyörű reprodukciókat közöl, más jelentősége is van. A képeken lát­ható tárgyakról, szobrokról, fest­ményekről rövid leírásokat, ada­tokat is megjelölnek a szerzők. S aki úgy véli, hogy így még job­ban „megbarátkozott” a műkin­csekkel, remekművekkel, legkö­zelebb a múzeumban már min­den információt tud róluk. Ép­pen ezért ennek a kötetnek a folytatását várjuk! Régebben is megjelentek ugyan összefoglaló jellegű kiadványok (például: A Magyar Nemzeti Galéria gyűj­teményei, vagy Az én múzeumom kötetei stb), de a sorozat tovább bővíthető. Sőt múzemonként megismételhető. Nem egyszer, többször. Hiszen gazdag, s kime­ríthetetlen a tárház. (Corvina Ki­adó) Borzáh Tibor PÁL YÁZA TI FELHÍVÁS j A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa és a KISZ Köz­ponti Bizottsága Üzemünk életének egy éve (1985. ja­nuár 1.—december 31-ig) címmel pályázatot hirdet. A pályázaton részt vehetnek minden állami vagy szövetkezeti termelő tevé­kenységet folytató üzem, gyár, gyáregység, illetve telephely dol­gozói. Ajánlatos, hogy a fiatal kor­osztályhoz tartozók is tevékenyen részt vegyenek e munkában. Pá­lyázni lehet mind az üzem egé­szére, mind annak valamilyen ki­sebb egységére, illetve egységei­re (üzemrész, műhely, brigád) vo­natkozólag. A cél az, hogy a pályamunkák bemutassák: melyek azok a leg­fontosabb feladatok, megoldásra váró problémák, amelyekhez 1985-ben az illető üzem alapvető érdeke fűződik. Az év során a szükséghez képest folyamatosan vezetett eseménynaplókból — kró­nikákból — ki kell tűnnie, ho­gyan és mennyiben sikerült a feladatokat teljesíteni, az esetle­ges változtatásokat megvalósíta­ni, a problémákat megoldani. A pályamunkáknak ugyanakkor azt is be kell mutatniok, hogy ho­gyan hatottak ezek a folyamatok a dolgozókra.. Ahol nem az üzemek egészé­re, hanem csak valamilyen rész­egységre vonatkozólag készülnek pályamunkák, ezeknek ugyanúgy, mint az előbbieknek, tükrözniük kell az üzemek egésze szempont­jából legfontosabb eseményeket, folyamatokat, és azt, hogy azok hogyan jelennek meg az illető ki­sebb egység életében. A pályamunkák szakszerűen megalapozottak, hitelesek, de ne emészthetetlen adattömeget j tar­talmazó puszta szakbeszámolók legyenek; kerüljék a kiürült sab­lonokat, közérthető nyelven íród­janak. A pályamunkáknak ter­jedelmi korlátja nincs; tartal- mazniok kell a szóbanforgó üzem, illetve üzemrész, brigád pontos megjelölését. Beküldendők há­rom példányban 1986 már­cius 30-ig a Hazafias Nép­front budapesti, illetve megyei szervezeteihez. A pályamunkák készítésének segítésére azok az üzemek, ame­lyek részvételi szándékukat jel­zik,. a Hazafias Népfront helyi szervezeteitől részletes tájékozta­tót kaphatnak. A pályázat dijai: Üzemünk élete 1985-ben: két I. díj 12 000,— Ft két II. díj 10 000,— Ft három III. díj 8 000,— Ft Brigádunk élete 1985>ben: két I. díj 8 D00,— Ft két II. díj 7 000,— Ft bárom III. díj . 5 000,— Ft VERES PÉTER: Haza és nép Azt hiszem, jól tapintom: engem itt elég sokan „narod- nyik”-nak, sőt — ne köntör- falazzunk — nacionalistának tartanak. Vitairat helyett: megfigyel­te, vagy legalább észrevette-e már valaki, hogy én az írá­saimban és beszédeimben a haza, hazafiság, sőt még a ha­zaszeretet szót is igen ritkán használom? ’ Nem a tagadás okán, nem, nem, hanem egy­részt eredendő ridegparaszti és írói ízlésből: ezeket a fogal­makat az én ifjúkoromban az ellenfeleink, az uralkodó osz­tályok csatlósai, Íródeákjai, hi­tetlen és cinikus újságírók és nagypipájú, kevésdohányú bankettpolitikusok, a „hazaffy- ak” kisajátították és az élős- diek hazug hangszerelésével, mielöttünk, szegény faluszéli magyarok előtt, lejáratták. Nem lett belőle se föld, se munka, se kenyér. Még csak „jog" se...! Másrészt — s ez még fontosabb — mint gon­dolkodásban és ízlésben kol- lektvista lélek, már kezdettől fogva mélyebbre törekedtem: a haza mint földterület csak a néppel, mint közösséggel lesz országgá és nemzetté. Hiszen a mi őseinknek „haza” volt már a Volga menti Magna Hungária is, „Dentu-Mogeria” is, sőt ha csak rövid ideig, Etelköz is, haza lett a Duna— Tisza melléke is (de így van ez a világ többi népénél is), mi tartott hát meg bennünket, amikor egy-egy hazát él kel­lett hagyni? A nép, mint kö­zösség, egy sajátos politikai, szellemi-lelki és „sors-kohézió”. Beleértve a mindenkori poli­tikai hatalmi akaratot is: az Árpádét, Szent Istvánét, Kál­mánét, IV. Béláét, Mátyásét és Bethlen Gáborét. Majd a Rá­kócziét és Kossuthét! Hisz volt úgy, hogy hazánk nem is »olt, mert egyik részén a török, másik részén a német uralko­dott, de azért a magyarság mint közösség mégis megma­radt. Mint ahogy megmarad­tak sokszázados szolgaságban szomszédaink, csehek, szlová­kok, románok, szerbek, bolgá­rok, görögök, albánok! Így o nemzetfogalom is nemcsak történelmi, hanem szükségképp pen közösségi realitás is. Áz osztály nélküli szocialista tár­sadalomban is. Hogy a messze jövőben hogy s mint lesz, hogy a „megmaradás” és „átalaku­lás” örök (dialektikus) tör­vényei miként érvényesülnek a népek életében, az marad­jon nyílt kérdés: most „ez van”! A szocialista Közép- Európában egy Magyarország és egy magyar nemzet is van. És úgy kell róla gondolkoz­nunk, hogy legyen is... Más­különben miért építenénk ben­ne szocializmust? Újra és újra hallom és ol­vasom: a nemzeti államok csak a XIX. században, a francia forradalom után alakultak ki± A feudális Európára, úgy lát­szik, mintha ez valóban érvé­nyes volna. Igen, de mit szól­junk a régi görögök nemzeti­közösségi érzéseiről, mit szól- jun Marathonról és Thermo- pylairól? Hova tesszük Homé­roszt, és Aiszkhülosz, Szo- phoklész, Euripidész közössé­gi drámáit és tragédiáit? És Rómát, a Korait, az impérium- má növekedés előtt? Vagy az íreket, akik 1600 éve harcol­nak ezért, hogy a „zöld sziget” valóban az írek országa le­gyen? Mi ez? De gondolhatunk akár az ezer év előtti magyarokra is. Amikor idejöttek, a magyar­ság népi-nemzeti közösség volt, ha ugor-türk keveredés­ben is. Olvassuk el Kézai Si­mont, de akár Anonymust, ezek már nemcsak a nemzet krónikásai, hanem „apologétái” is! Hogy hadakozik Kézai a német Orosius állítása ellen, mely szerint a magyarok a gát Alarik seregéből kivetett kó­bor tábori ringyóktól és faj­talan gonosz lelkektől szár­maztak volna! Sőt: Kézainál már ez a kifejezés is megvan: „Isten szava és a magyar nép szava, hogy ezen és ezen a na­pon, ezen és ezen a helyen mindenki fegyverben ponto­san megjelenjék” stb., stb. A feudalizmus csak elhalvá­nyította és ahol lehetett, el­fojtotta a népi közösségek nemzeti összetartozás-érzé­sét, mert keresztül-kasül di­nasztikus és családi birtokok­ra szabdalta Európát, de íme, mihelyst a feudalizmus meg­gyengült, majd megbukott, Európában s tovább az egész földön, nemzeti államok ke­letkeztek, és keletkeznek ma is. Miért? Persze van erre válasz, de én itt most csak a kérdést te­szem fel. Az válaszoljon, aki­nek kétségei vannak!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents