Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-19 / 91. szám

1985. április 19. • PETŐFI NEPE • • EGY KOSSUTH-DÍJAS, ÖT MÜNKÁCSY-DÍJAS SOK MÚLIK AZ ISKOLÁKON Alföldi tárlat Szalkszentmártonban Sokarcú realizmus Ügy esett, hogy teljes órával később nyílt meg Szalkszentmár­tonban A realizmus az alföldi festészetben című szép és gazdag tárlat, mint kellett volna. Aki késett, ezúttal is elnézést kért mindazoktól, akik eljöttek a meghirdetett időpontra és vár­tak rá. Aligha lehet mentség, hogy háromszor változott a kiál­lításkezdet időpontja, s az elő­jegyzési naptárban 18 óra szere­pelt. A képek varázsa, vagy az együttlét vonzalma > mégis ott tartott annyi fiatalt és* idősebb embert egy-egy csésze kellemes tea és néhány tálca friss pogá­csa mellett, amennyinek a jelen­létében de facto is kezdetét ve­hette a rendezvény. Sőt, érdekes párbeszéd alakult ki a résztvevők közt. Rögtönzött tárlatvezetés sem hiányzott a programból. S kisebb csoportban előbukkanha­tott a kérdés: vajon mennyit ér Kurucz D. István: Tanya vagy Pa- tay László: Sziklák című fest­ménye. Az egyik letisztult nyu­galmat áraszt, a másik újabb és újabb részletek váratlanságával tart fogva. Van több alkotás is, amelyik szinte maga elé szögezi, azt, aki megpillantja. Mennyit érnek? Nehéz lenne megmondani. Megállapított áruk van, ami változhat az idővel. Ideje sutba dobni bizonyos sze­mérmességeket, titkolódzást. Miért lenne akkora nagy baj, ha akár a művelődési házak kiállí­tásain gazdára találnak arra ér­demes művek? Legalább érzék­letes visszajelzést kapnak az érintett — és a vásárlásból ki­maradt alkotók is — a közízlés fizetőképes változásairól. Szalkszentmártonban találko­zót adott egymásnak a múlt és jelen szelleme, a költészet és kép­zőművészet. Petőfi 112 versének a községében az átlagosnál is többen ismerik az Alföld költői megjelenítésének képeit: ten­gersík vidék, hosszú gémű kút, nyargaló ménes, dőlt kéményű csárda... Ez a táj kerek évszá­zadon keresztül nem ment át ak­kora változáson, mint az utóbbi negyven esztendőben, s annak is a felénk közelebb eső részén. Táblákká olvadtak össze nadrág- szíjparcellák, több mint húsz esztendeje befejeződött tény a mezőgazdaság szocialista átszer­vezése. Változott a térélmény és az embernek ebben a térben el­foglalt helye, módosul a szerepe. Az úgynevezett vásárhelyi is­kolába tartozó művészek mindig tudták, hogy nem elég külön az Alföldről illetve külön a sorsá­• Kurucz D. István: Várakozás. val küszködő parasztemberről vallani. Népről és nemzetről együttesen gondolkodva kereste a válaszokat Tornyai János, Rud- nay Gyula, Pásztor János, Nagy István. Az elődök nyomán kevés lenne megmaradni az idős pász­torok vagy öreg lovak látványos motívumainál. Az alföldi realiz­mus lényegéhez tartozik a min­dig új kérdések érzékelése és az igaz feleletek egyéniségtől, el­hivatottságtól függő keresése. A hagyományok őrzői és újí­tói megtalálták témáikat a vál­tozó alföldi tájban, az itt élő em­berek gazdagodó életében, átala­kuló környezetében. Szalkszent­mártonban látható az elsők kö­zött kiteljesedő művészetű Sza- lay Ferenc Kazlak és Anyám szo­bája című festménye, s az új Kossuth-díjas Kurucz D. István mestermunkái közé tartozó Vá­rakozás és Tanya is. Két kép is tanúsíthatja, amit a kortárs mű­vészettörténetíró jegyzett fel Kurucz D. Istvánról: „az alföldi piktúra nagy korszakait kapcsol­ja össze, és a helyi ihletést friss európai formaélménnyel gazda­gítja”. Letisztult, egyszerűsödött módon vall a meghatározó pusz­tai tájélményről és az új hely­zetben helyüket kereső falusi em­berekről. «*, Mindennél 1 n'jSl'ferfval óbban bizofÜyíflia a IT aTknt" több mint kétszer annyi művét felvonultató tárlat, hogy az örökség és a nagy pályatársak ereje kötelez. Ritkán látni ennyire színvonalas kiállí­tást — különösen községi műve­lődési házakban. Szalay Ferenc mellett további négy Munkácsy­díjas művész — Patay László. Schéner Mihály, a hercegszántói születésű Szurcsik János és Ve- csési Sándor — fogalmazza vá­szonra festői válaszait megannyi élő kérdésre. A különböző válto­zatok »közé tartozik az erőteljes kontúrok és finom átmenetek egysége, a látoikásos képzelet­gazdagság, népművészeti ihletés, a részletek, tárgyak aprólékos és színgazdag megjelenítése, a mí­ves hangulatteremtés. Itt vannak a Bács-Kiskun megyei korábbi vándorkiállításokon már meg­ismert Csikós András, Erdős Pé­ter, Fodor József és Stéhlik Já­nos zömében új, érzékletes és vá­lasztékos motívumvilágú fest­ményei. Lakatos József a Horto­bágy mellett két képpel, Bazso- nyi Arany pedig a lendületes Május és lírai Hársfa című mű­vekkel jelentkezett. Valamennyien együtt tanúsít­ják, hogy az alföldi realizmus élő, sokarcú és erőteljes irány­zat a hazai képzőművészetben. Nem tagadja ki azokat sem, akik kísérletező kedvvel újabb utakat keresnek. A puszta motívumvi­lágának külsődleges ismételge­tése viszont kevés ahhoz, hogy valaki a jónevű vásárhelyiekhez tartozhasson. A belépő olyan szín­vonal, amely, tiszteletet érdemel. Külön ör^mpazr^hogy haza talál­hattak ezek a * festmények égy’ földközelibb, községi művelődé­si házba. A szalkszentmártoni rendezők ezzel nagyobb városok­nak is becsületére váló élmény­ben részesítik közösségüket. Halász Ferenc Számítástechnika és műveltség Bács-Kiskun negyvenhárom középfokú oktatási intézmé­nyének mintegy száz számító­gép van birtokában. Ez azt jelenti, hogy mindenütt lega­lább egy, viszont jó néhány helyen több személyi számí­tógép is a tanulók rendelke­zésére áll. A számítástechni­kai képzést — mint országo­san — elsősorban szakkörök­ben oldják meg: megyénkben nyolcvanhat szakkört tarta­nak nyilván, ezeket 1150 diák látogatja. Programcsere Az oktatás színvonala még meglehetősen egyenetlen, de vannak már olyan iskolák, ahol igen szép sikereket köny­velhetnek el a tanárok és a diákok. Mindenképpen emlí­tésre méltó a kecskeméti Ka­tona József, a bajai III. Bé­la, a kunszentmiklósi Damja­nich és a tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnáziumban fo­lyó munka. A különösen ér­deklődő tanulók nyáron is képezhetik magukat, mégpedig a bajai számítástechnikai tá­borban. Az utóbbi időben már külön számítógépes szakfel­ügyelő gondoskodik az isko­lák közötti programcserékről, s ellenőrzi a gépek kihasznált­ságát. Az idén az általános is­kolák tíz százaléka — a VII. ötéves terv folyamán pedig valamennyi — kap négy—öt Commodore 16 típusú kisszá- mítógépet. A minap egy negyvenkét esztendős egyetemi adjunktus személyi számítógépet vásá­rolt magának. Tudván, hogy nyelvész, és szótárkészítéssel is foglalkozik, azt hittem, e munkájában fogja hasznosí­tani. A gép valóban komoly segítség lehet a szótárírásban is, de a tanár nem elsődlege­sen ezért szerezte be az egy­általán nem olcsó masinát. „Leendő tanítványaimnak, akik majd négy-öt év múlva kerülnek be az egyetemre, már természetes lesz a számí­tógép ismerete, használata — mondta. — Egyszerűen lehe­tetlenné válna a munkám, ha nem tudnék velük lépést tar­tani.” Nyilvánvaló, a közeli jövő­ben még nem engedheti meg magának minden oktató, hogy saját számítógépet vegyen — nincs is erre szükség —, ami azonban a vásárlás célját il­leti, az helyes. Az Országos Pedagógiai Intézet egy tavaly készült vitaanyagában olvas­hatjuk: „... a számítástech­nikai alapműveltség az általá­nos műveltség szerves része”. Majd alább: „A számítástech­nikai és mikroelektronikai eszközök újfajta technikai-tár­gyi kultúra hordozói. Ezt a kultúrát a technikai és az ál­talános emberi kultúrába be­illeszteni, alapelveit az álta­lános műveltség részévé ten­ni az iskola feladata”. Szükséges és reális Magyarán: a számítógép és a számítástechnika diadalma­san és visszavonhatatlanul be­vonult az iskolába, mert a jövő felnőttjé aligha lehet meg a számítástechnikai is­meretek minimuma nélkül,, s legalább olyan szinten kell majd értenie egy számítógép kezeléséhez, mint ma egy ' hang- vagy képmagnóéhoz. Ha alaposan belegondolunk abba, milyen gyors ütemű napjaink technikai fejlődése, nyilvánvaló, hogy az ezredfor­dulóra a számítógép már Ke­let-Európábán is mindennapi használati tárgy lesz még a magánháztartásokban is, a gyárakban, irodákban, inté­zetekben pedig szerepe mérhe­tetlenül meg fog növekedni. Tehát szükséges és reális a művelődési kormányzat célki­tűzése: „1990-ig a középfokú oktatási intézményekben vál­jék általánossá a számítás- technikai alapismeretekre va­ló felkészítés”. Ahhoz, hogy ezt a célt el­érjük, már megtettük az első lépéseket. Ma talán furcsának tűnik, ha leírjuk: nálunk a számítástechnikai oktatás kezdetei a hatvanas évekbe nyúlnak vissza. Ekkor indult meg, a szakoktatás vonalán, a képzés. Azóta persze már jóval előbbre tartunk. A számítás- technikai, mikroelektronikai alapképzés valamennyi kö­zépfokú iskolára kiterjed. Az 1982/1983-as tanév vége óta a gimnáziumok, a szakközép­iskolák és az önálló igazgatá­sú szakmunkásképző iskolák HT—1080, illetve ABC—80 tí­pusú iskolai számítógépeket kaptak. Jelenleg az említett ; iskolákban összesen 1528 szá­mítógép áll rendelkezésre, s az intézmények több mint egyharmadában 2—4 gép, tíz százalékában pedig ötnél ’ is több működik. Az 1984/85-ös tanévben átlagosan 265 tanu­lóra jutott egy gép, s ez nem­zetközi összehasonlításban sem megvetendő arány. A célt tekintve a gépek korsze­rűsége is megfelelő, természe­tes azonban, hogy mind meny- nyiségi, mind minőségi szem­pontból további fejlesztés a cél. Az ifjúság és a pedagógusok érdeklődését az ügyszeretet, a nagysikerű pályázatok jel­zik. Nagy érdeklődés mellett ■ zajlanak a számítástechnikai táborok is. Kész a javaslat A jövő útja azonban két­ségtelenül az, hogy a számí­tástechnika oktatása szerve­sen beleépüljön a tanórák rendjébe. Mivel azonban az ötnapos tanítási héten az óra­számok amúgy is túlságosan magasak, arra nincs lehetőség, hogy a számítástechnika ön­álló tantárgy legyen. Éppen ezért a Művelődési Minisz­térium tavaly november 30-i határidőre „az általános mű­veltség részét képező számí­tástechnikai alapismeretek­nek a különböző közismereti és a megfelelő szakmai tan­tárgyak tanterveiben való, koncentrikus rendszerű, át­fedések nélküli beépítésére” kért javaslatot. A javaslat elkészült, azt pedagógusok és számítástech­nikai szakemberek megvitat­ták, s éppen napjainkban jut­tatják vissza az OPI-hoz, hogy a végleges dokumentu­mokat az 1985/86-os tanév vé­géig kidolgozzák és az isko­lákhoz eljuttassák. Ennek alapján az 1986/87-es tanévben — felmenő rendi- szerben — valamennyi kö­zépfokú iskolában megkez­dődhet a számítástechnikai alapismeretek oktatása. M. J. Kutyasztori Utaztam a vonaton. Érdekes beszélge­tésnek lettem szem- és fiiltanúja. — Igen, igen — szólt az utas —, manap­ság már az sem lepi meg az embert, ha arról hall, hogy valakinek matematikus kutyája van. Mint például nekem is. Ven­déglőbe sohasem járok a kutyám nélkül. A múltkor is, amikor ellenőrizte a számlán az összeadást, rájött, hogy becsapták. Egyetlen vakkontás nélkül belecsimpasz­kodott a tolvaj pincér hátsó felébe, s ad­dig nem engedte el, amíg az vissza nem adta a jogtalanul eltulajdonított pénzt. — Ez semmi! — szólt a másik utas. — Az egyik alkalommal elmentem hazulról, s egyedül hagytam a kutyámat. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, kifigyelték a betörök, hogy az éjszakát nem töltöm ott­hon. A kutyám észrevette, hogy behatol­tak a lakásba, lábujjhegyen átment a szomszédba, és telefonon felhívta a rend­őrséget. Amikor hazaérkeztem a kutyu- som éppen tanúvallomást tett. — Az én kutyám — kezdte történetét a har­madik — gyönyörűen hegedül. Olyan édes és utánozhatatlan, amikor ül a szőnyegen, végighúzza a vonót a húrokon ... Felcsen­dül a szférák zenéje. Senki sem hiszi el, hogy autodidakta. Hívták a filharmóniá­ba. de kevésnek tartja a honoráriumot. Ekkor elhatároztam, hogy én is bekap­csolódom a beszélgetésbe. Elvégre és utó­végre, mint afféle négylábúnak, igazán jogom van szólni! — Talán érdekelni fogja önöket, uraim, hogy én például gazdámnak, Janus Ose- kának humoreszkeket írok, ö csak a nevét adja hozzá — mondtam farkcsóválva. Ütitársaim döbbenten meredtek rám. Sok mindent hallottak már a kutyákról, de ilyet még nem! Meghúztam a vészféket. Kiugrottam az ablakon. Hanyatt-homlok rohantam a szerkesztőségbe, hogy még lapzárta előtt megírjam a humoreszket... Janus Oseka Fordította: Saiga Attila SZŰKÖS HELY, SOK OLVASÓ_______________________ A megyei gyermekkönyvtárban Lehetőség az együttműködésre A közelmúltban megyénk egyik legszebb gyermekkönyvtárában jártam, Kiskőrösön. Éppen akkor ismerkedtem meg az ottani körülményekkel, amikor nem volt kölcsön­zési idő. Mint hallottam, nydtvatartáskor mindig benépesítik a legkisebb olvasók a tágas, világos, szépen berendezett helyisé­get. Elgondolkodtató, hogy viszont Kecske­méten évek — évtizedek — óta nincs vég­ső, állandó helye a megyei gyermekkönyv­tárnak. (Párhuzamos gond: a Katona Jó­zsef Könyvtárnak is kellene már megfele­lő épület.) Ám látogatottsága, népszerűsé­ge soha sem csappant meg. Régebben a Kisfaludy utcában kölcsönöztek könyveket az iskolásoknak. Helyükre a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége költözött. 1983 decemberében a Szalvay Mihály Út­törő- és Ifjúsági Otthon egyik szárnyában, száz négyzetméteres alapterületen rendez­hették el a polcokat, a könyveket. Olvasó­termük is van, ahol a sarokban hifi-torony, televízió áll. Hanglemezeket helyben hall­gathatnak a gyerekek. Miután rendszere­zik a diatár anyagát, egy-egy témakörhöz kölcsönözhetnek majd sorozatokat az ér­deklődők. Mondhatjuk, hogy a hely itt is szűkös, ám a tartalmi munka, az itt zajló élet változatos, sokszínű. A megyei gyermekkönyvtárban mintegy húszezer kötet közül válogathatnak az ol­vasók. ötvennégyféle folyóiratot vehetnek a kezükbe, köztük a szomszédos országok magyar nyelvű gyermeklapjait. Idegen nyelvű kiadványok is fellelhetők az olvasó­teremben. A lemezgyűjtemény szintén ér­tékes: meséket, komolyzenei és irodalmi remekműveket őriznek hanglemezfelvéte­len. Tavaly 2230 olvasót tartottak nyilván a gyermekkönyvtárban, a megyeszékhely ál­talános iskolásainak tizenöt százaléka jár ide, <s ha a huszonnégy fiókkönyvtár tag­jait is hozzászámoljuk, harmincegy száza­lékról beszélhetünk. Koleszár Márta, a megyei gyermekkönyv­tár vezetője elmondta, hogy gyakran szer­veznek csoportos könyvtárlátogatást, mely­nek során megismerhetik a diákok az alap­vető tudnivalókat, például a katalógus ke­zelését. Napköziseknek is adunk elfoglalt­ságot az intézményben. Népszerű a Kincs­kereső klubjuk, ahová negyedikesek, ötödi­kesek és hatodikosok járhatnak, s az össze­jöveteleken a folyóirat cikkeit, tanulmá­nyait beszélik meg. A gyerekek biblotéká- jában rendezik meg a Kazinczy-versenyt, a megyei úttörőelnökséggel karöltve. A képzőművészeti világhét idején szintén tartalmas program várja a nebulókat. A versmondók is itt mérik össze tudásukat, s mindig a decemberi gyermekkönyvhét idején hirdetik ki a megyei műfordítóver­seny eredményét. Nyáron táborban vehet­nek részt az olvasni szerető gyerekek, Ba- latonfenyvesen. Már készül a közkedvelt olvasótábor forgatókönyve... Tehát a megyei gyermekkönyvtárban mozgalmasak a napok. Már csak azért is nagyobb a forgalmuk, mert abban az épü­letben várják az olvasókat, ahol egyébként is sok fiatal megfordul. Éppen ezért az Út­törő- és Ifjúsági Otthonnal a jövőben szoro­sabb kapcsolatot akarnak kialakítani a könyvtárosok. Az Otthon moziban pedig olyan filmeket vetíthetnének, amelyek az általános iskolai tananyaghoz kötődnek, s gyakrabban műsorra tűzhetnének kimon­dottan gyerekeknek szóló alkotásokat. Vagyis: számos lehetőség van az együtt­működésre. B. T. Páratlan színészpálya — Száz éve született Gózon Filmekből, rádiós felvételekből még olykor fülünkbe cseng a kissé rekedtes bariton, a jellegze­tes füttyszó, az utánozhatatlan Gózon Gyula-i hang. Alig tíz­egynéhány éve — 1971-ben — örökre távozott. Színészpályája terjedelmében, de tartalmában és értékét tekintve is szinte pá­ratlan. Száz esztendeje, 1885. április 19-én Érsekújváron született, Nagyváradon aratta első sikere­it. Nagy Endre szerződtette Pest­re, híres kabaréjához. Egy év múlva a Népoperához került, ahol operettekben aratott sikert. A ko­rabeli kritika egyre többet di­csérte. Az Újság így írt róla: „A kadét szerepét Gózon Gyula, egy egészen fiatal ember játssza. Teg­nap még kabaréénekes volt, hol­nap bizonyos, hogy a nevének csengése lesz a színi világban. A játéka, éneke hódító, a megjele­nése rokonszenves, üde, friss”. Várad a színésztárs, Kabos Gyula és Virányi Sándor barát­ságát, a költő Juhász Gyula és Ernőd Tamás becsülését szerezte meg Gózon Gyula számára, a Népoperánál ismerkedett meg Berky Lilivel, itt kezdődött an­nak a legendás szerelemnek, ké­sőbb házasságnak a története, amely 41 éven át példás volt a színházi világban. A húszas években a Király Színház és a Renaissance Színház tagja lett. A Bélvárosi, az Új és a Magyar Színház voltak pályá­jának állomásai. Operettekben, kabarékban, színpadi bohózatok­ban, drámákban lépett fel. Időközben a hangosfilm meg­kezdte magyarországi pályafutá­sát. Es a filmrendezők — Székely István és mások — egyre többet foglalkoztatták Gózont, a film­színészt. Játszott a Kék bálvány­ban, a Hyppolit, a lakáj, a Rá- kóczi-induló, az Egy éj Velencé­ben, az Emmy, a Meseautó, a Li­la ákác, az Ida regénye, a Sze­relmi álmok, az Édes mostoha, a Segítség, örököltem, a János vi­téz, a Borcsa Amerikában — és még egy sereg filmben, a háború előtt. ' „A hangosfilm — írja Bános Tibor — Gózon Gyula számára óriási népszerűséget biztosított és Gyula — ő a kis, néhány mondatos epizód- szerepekben éppúgy, mint a ter­jedelmesebb, gazdagabb felada­tokban mindig felcsillantotta hu­morát, jellemábrázoló-készségét”. De színészi pályafutására az tette fel a koronát, amikor 1939- ben Németh Antal szerződtette a Nemzeti Színházhoz. Feladatok­kal halmozták el, klasszikus sze­repeket játszhatott (színháztörté­neti jelentőségűek Moliére-, Sha­kespeare-figurái). Aztán, 1941- ben az ismert politikai intézke­dések az ország valamennyi szín­padáról sok sorstársával együtt őt is leparancsolták. 1945 augusztusában már újból színpadra lépett egy operettben. 1946-ban tért vissza a Nemzeti Színházhoz. Kimagasló sikereit drámai szerepekben érte el; Hauptmann-, Schiller-, Csiky Ger­gely-, Sartre-, Brecht-darabokbeli alakításai máig emlékezetesek. Újból megjelent filmvásznon is; a Beszterce ostroma, a Civil a pályán, az Állami Áruház, a Rokonok, az Én és a nagyapám, a Simon Menyhért születése, a Tegnap, a Gerolsteini kaland, ai Elsős vasárnap, az Új Gilgames, a Pacsirta, a Kőszívű ember fiai, az Aranysárkány — kisebb-na- gyobb szerepeit játszotta. Gyak­ran lépett fel a rádióban és a te­levízióban is. Berky Lili halála nagyon összetörte. Egy ideig még színpadon maradt. Aztán rá­zúdult az öregség, a betegség, a magány. Nyolcvanhét esztendő­sen halt meg, 1972-ben. K. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents