Petőfi Népe, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-12 / 59. szám

2888. március 12. • PETŐFI NÉPE • 5 Kultúra, VÁSÁRHELYI ZOLTÁNRÓL, SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓJÁN elhivatottság, pénz „Az európai mértékű magyarság zenei világát képviseli” — írta Vásárhelyi Zoltánról Jankovich Ferenc. „Nemcsak a magyarságnak, de egész Európa zenei életének figyelmét fel akarja hívni Kecskemétre”, — olvasható a nyolcvanöt esztendeje — március 12-én — született kórusvézetőről az Énekszó 1936. május elsejei számában. Otján előre haladó fáklyához hasonlította a Népszava cikkírója. „Teljes meg­győződéssel” állította Bartók Béla: Vásárhelyi Zoltán „a mos­tani fiatal nemzedék legkiválóbb ja”. Kodály szerint „dtíeíjjn- tése a zene sokkal nagyobb területeire ér el, mint másoké”. Hegedűművészként is meg­őrizte volna nevét az idő. „Mes­teri játékából a tiszta művészi tudás erejét hallottuk előtörni", így méltatták az 1919-es pro- letárhaingverseny fiatal előadó­művészének teljesítményét. Vá­sárhelyi is szívesein emlékezett a Tóth László által szervezett koncertekre. „Később a mun­kásdalosok körében, meg né­hány nagy Kodály-bemutatón éreztem olyan hitet, mint a for­radalmi hónapokban a kulturá­lis megmozdulásokon." A városi zeneiskola legkivá­lóbb tamásiad közé sorolták. Nagyszerű művészeket, kultu­rált embereiket nevelt. Tóth Aladár szerint: „ének­karának sikerei megindították az iskolai énektanítás reneszán­szát”. Kultúraközvetítőként is elő­nyösen befolyásolta századunk zened életét, ö irányította Ko­dály érdeklődését az észt nép- zenetudományra, a hangverseny- termekben föllépő kiváló tallin- ni így er ékkórusokra. Lelkesen tudatta mesterével, hogy „Kapp Artuir 'hatalmas szimfonikus művének minden egyes melódiá-_ ja észt népdia! és tánc”. Ma ds hallhatók időnként a rádióban, hangversenyeken kom­pozíciói, népdalfeldolgozásai. Az Erdélyi falu című művével meg­nyerte a Liszt Ferenc Társaság pályázatát. Talentumos, képzett zeneszerző volt, idejének na­gyobb részét mégis énekkar-csi- nálásna fordította. Kodály ■ maga jelölte ki pályá­ját. Jól ismerte. Tudta róla; közöny törő, rea­lista, zseniális - karvezető. ... Vásárhelyi világosan iölisrper-**'' teef«Kecskei»éten-*esak zenei- élet-*1 rő(' beszélhetünk. Zened kultúra? Ugyan! A kultúra belülről építi az em­bert! Ezért írta a húszas évek vé­gén: „Üjabb felfelé haladó fej- lődéspályát jeleznek a jelen po­zitív eredményei: ... 2. a zene­iskolai növendékeiből alakult egy nagy női kar, mely programjá­ba vette a régi egyházi kórusok remekeit, és a magyar népdal modern feldolgozásait, és hivat­va van altira, hogy Kecskemét ze­nei életének egyik főfaktora le­gyen”. Csak értékes műveket mutat­tak be: feledett klasszikusokat és a sokak ellenszenvét kiváltó tiszta, új, népi efiedetű magyar muzsikát.' AZ újtól — ma is — riadozó vidéken a felnőtt énekkarok kö­rében a szokott dalárdastílus uralgott. Á középosztály a ma­gyar nótára esküdött. Legfeljebb nagy hírű művészek vonzottak jó esetben néhány száz embert. A gazdasági világválság miatt le kellett mondani vendégművé­szekről. Szerencsére! Vásárhelyi a bajt fordította haszonra. „Ifjúsági énekkarok # Látogatóban (középen) a kecs­keméti Kodály-iskolában. hangversenyeivel pótolják a vá­rosi támogatás hiányában el­maradó hangversenyeket... Nincs .pénz, nincs ktfcjnság.”, tudatta 1929 őszén a Kecskeméti Lapok, ' Hatalmas energiával fogott a szervezéshez. Tizennyolc fontos cikket közöltek Vásárhelyi köz­reműködőével a helyi lapok. ^J&Ea^nj^ainkban Jöbbu&íf tett ^ enyjar djEga- a "zene jOáRazerűsí- tésdr “olykor ■ csak Hosszadalmas utánjárással sikerül előzetes in­formációt szerezni színvonalas hangversenyekről, a fellépő mű­vészekről.) Az iskolai kötelezett­ségekkel, a szükséges kották be­szerzésével, tagtoborzással, a kó­rus betanításával elfoglalt Vá­sárhelyi személyesen kérte föl a magyar kultúra számos jelesét a kecskeméti ifjúsági hangverse­nyek támogatására. A sikerek újabb vállalkozásra ösztönözték. Vegyeskarrá alakí­tották a zeneiskolai kórust, hogy többszólamú Bartók- és Kodály- mű veket ds előadhassanak. Ma­gyarországi bemutatóikról tekin­télyes kritikusok számoltak be felsőfokú jelzőkkel. Fejfájdító nehézségekkel birkóztak. Puroell Didó és Aeneas kottáiért — pél­dául — a Benedek-cég pulykák­kal fizetett az angol kiadónak. Korábbi munkakörömben sű­rűn tapasztaltam: a legszebb szándék is megbicsaklik a szük­séges tárgyi feltételek hiányán. Számos jó ügy, amatőr csoport elszomorító filléres gondokkal küszködik. Mégis, mégis azt mondom: a pénznél fontosabb a lélek, a valamit akarok, a vala­miért felelős vagyok elszántság, meg a kor fejlődésirányát felis­merő, sokszor látszólagos egyéni érdékei ellenére emellett kitartó, annak érvényesítéséért dolgozó népművelő, muzsikus, színjátszó. Ez eiz 1977. január 25-én el­hunyt Kossuth-díj as Kiváló Mű­vész, a Katona József Társaság tiszteleti tagja, több Kodály- és Bar tők-ősbemutató hőse, főisko­lai tanár életművének legidősze­rűbb úffiütira^y;° A hazai rmtuakásénókkari moz­galom egyik vezetője talán el sem hinné, hogy a felszabadulás után négy évtizeddel egyetlen Bács-Kiskun megyei nagyüzem­ben sincs énekkar. (Halála előtt néhány hónappal lelkesen tapsolt a Kecskeméti Konzervgyár ak­kor még működő kórusának és karnagyának.) Bizonyára meg­kérdezné: hová tűnnek, hol vesz­nek el a zenei közműveltség szá­mára az énekes iskolák diákjai? „Karmesteri gyakorlatomban so­hase fordult elő, még hivatásos énekkarok esetében sem, hogy zenei elképzeléseim teljessége rövid, félórás próba nyomán ma­radéktalanul érvényesüljön, csak itt”, olvasható a kecskeméti éne­kes iskola vendégkönyvében. Ko­dály Vásárhelyitől várta ,,a pél­daadás folytatását”; a zeneszerző- karmester a nagyszerűen képzett fiataloktól. örvendetes: Kecskeméten már­vány tábla jelöli Vásárhelyi szü­lőházát. Kívánatos: mielőbb in­tézmény is hirdesse Kodály leg­jobb tanítványának emlékét. Születési évfordulóján azonban a meglevő kórusok jobb megbe­csülését, erősítését, újak szerve­zését érezzük a legsürgetőbbnek. Heltal Nándor fiatalokról - fiataloknak nehézvkérdési Félegyházi diákok sikere Ki Andrej Bolkonszkij és Pierre Bezuhov „szülő­atyja”? Honnan kapja a működéséhez szükséges anyagi fedezetet a szovjet békebizottság? Hány ki­lométeres a BAM leghosszabb alagút ja? Valljuk be, nem-biztos, hogy legtöbbünk kapásból vágná a he­lyes választ az előbbi néhány kérdésre, amelyek pe­dig még a legkönnyebbek közé tartoztak a Ki tud többet a Szovjetunióról című vetélkedő március 2- án, Kecskeméten tartott megyei középiskolai dön­tőjén. A Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthon­ban „rajthoz álló” tizenkét csapat közül a kiskun­félegyházi Varga Jenő Közgazdasági Szakközépisko­la diákjai egyetlen hibapont nélkül szerezték meg az első helyet, s ezzel az országos elődöntőben való részvétel lehetőségét. — Melyik volt a legfogósabb kérdés? — Nem is volt ilyen. Szerintem nagyon könnyűek voltak a feladatok — mondja a „négyesfogat” egyet­len fiútagja, a másodikos Virág László. — Igaz, na­gyon régóta készülünk erre a versenyre. — Miből tanultatok? Hiszen a kérdések jó része negyedikes tananyag, más részük pedig nem is sze­repel a középiskolai tanulmányokban. — A Szovjetunió című folyóirat tavalyi' szál 'ál­nak és idei első kiadásainak cikkeit osztottuk !el egymás között témakörök szerint — magyaré za Nagy Gyöngyi. — Az enyém az új találmányok, a sport és az orvostudomány volt. — Én irodalomból és a különböző művészeti ágak­ból készültem — folytatja Csáki Edit. — Imre a po­litikát és a történelmet vállalta, Kiss Tünde pedig a technika és a földrajz „tudósa” közöttünk. — Persze, emellett tényleg ót kellett tanulmá­nyozni a negyedikes könyveket — szól közbe Tün­de —, és folyamatosan olvasni más lapokat, folyó­iratokat. De figyelemmel kísértük a rádió és a te­levízió Szovjetunióval kapcsolatos adásait is. — Én csak azt sajnálom, hogy — bár úgy tudom, ezt a versenyt április 4-e tiszteletére írták ki — még alig volt kérdés a felszabadulással kapcsolatban. Pedig ez a legkedvesebb történelmi korszakom —- panaszolja a jogi pályára készülő fiú. — Szegeden, az országos elődöntőn még biztosan bebizonyíthatod, hogy jól ismered a negyven évvel ezelőtt történteket is — vigasztalja a csapat felké­szítő tanára, Rádi Erzsébet, majd hozzám fordulva folytatja. — Tizenegy éve vesz részt iskolánk a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőkön, ez alatt többször voltunk’megyei győztesek, de az országos döntőig sajnos soha nem jutottunk el. Most, ezzel a lelkes kis csapattal talán végre ez is sikerül. — Miért érdemes részt venni egy ilyen szellemi erőpróbán? — Bővülnek az ismereteink, átfogóbb képet ka­punk a Szovjetunióról, a szovjet nép életéről, és ez mindenképpen hasznos dolog — mondja Edit, aki jövőre magyar—orosz szakra felvételizik. — A különböző tantárgyakban is jól tudjuk hasz­nosítani a felkészülés során tanultakat. Így például a szocialista realizmussal, vagy a második világhá­ború eseményeivel „régi Ismerősökként” fogunk ta­lálkozni, ha jövőre, negyedikben „terítékre kerül­nek” — látja a dolog praktikus oldalát Tünde. — Na, és a végcél sem megvetendő: az országos döntő legjobbjai Szocsiba utazhatnak a nyáron — így Gyöngyi. — De ha ez nem sikerül is, tanáraink és diáktársaink elismerése, dicsérete kárpótlás az eddigi „fáradalmakért”. Mert szerintem azért az is elég szép eredmény, hogy a megyei középiskolák közül mi szereztük meg az első helyet. — Én abban látom ennek a vetélkedőnek és min­denféle szellemi erőpróbának a legfőbb értékét, hogy általa sokat javul a gyerekek lényeglátó ké­pessége, memóriája, tanulási módszere. Ezt pedig a középiskola elvégzése után is jól tudják kamatoz-^ tatni — hangzik a tanárnő véleménye. — De a leg­főbb ösztönző számukra, persze, a dicsőség, a jól végzett munka öröme. — Kívánjuk, hogy ez szerezzen örömet a szegedi versenyen is! —6 —a ösztöndíj elosztás Ösztönzőbb A napokban kapták kézhez a szakmunkástanulók és a szak­munkásképzést folytató szakkö­zépiskolák diákjai a félévi bizo­nyítvány utáni első ösztöndíjat. Korábban is változott ilyenkor a boríték vastagsága: ha romlott az átlag, akkor laposodott ha pedig jobbra sikerült mint az előző fél­év végén, hát megdagadt a ben­ne lapuló bankóktól. Mostantól azonban nemcsak a feltornázott — vagy rosszabb esetben: Lesüly- lyedt — számítani közép dönti el a végösszeget. A; ,.ítélőszék” tag­jai — az iskolavezetés.'a diákok és a gyakorlati képzést végző vál­lalatok képviselői — figyelembe veszik a magatartást, a közösségi munkát, s az indokolatlan késé­seket mulasztásokat is. Ennek alapján négy fokozatot alakíta­nak ki az adott tanulmányi ered­ményért adható ösztöndíj alsó és felső határa között. A differen­ciálás így elsősorban azoknak kedvez, akik kötelességük telje­sítésén — a tanuláson — túl töb­bet is letettek az asztalra. Per­sze. az órákon és a gyakorlato­kon nyújtott teljesítmény is vál­tozatlanul nagy súllyal «sík a latiba, hiszen az .ítészek” nem a gyengéknek fogják megadni a le­hetséges maximumot —. ha erre lenne is mód —, hanem a jobb tanulókéhoz ragasztják a lustáké­ból megmaradó forintokat. Mindez önmagában is sok vi­tára ad — vagy adna — lehető­séget hiszen nem mindig egy­formán ítéli meg diákját az osz­tályfőnök, a szakoktató, de eltér­het a társak megítélésében a KISZ-titkár és az osztály szak- szervezeti bizalmijának a véle­ménye is. Első alkalommal még­sem közöttük voltak a legnagyobb nézeteltérések: a megállapított ösztöndíjak ellen — a „lehúzott” MENNYIT ÉR EGY BUKÁS? diákokon kívül — főleg a mun­káltatók tiltakoztak. Sok esetben úgy. hogy el sem mentek az is­kolai megbeszélésre, pedig ennek megszervezése, lebonyolítása nem kis munkájába került az intéz­ményeknek. hiszen egy-egy na­gyobb szakmunkásképző több száz munkáltatóval áill kapcso­latban. A vitáikra a legfőbb okot a művelődési miniszter — először most alkalmazott — rendeletének - eltérő értelmezése adta. A szó- ihanforgó jogszabály kimondja ugyanis, hogy a félévkor bukott tanuló a második félévben nem kaphat ösztöndíjat, csak az ebbe beépült 50 forint pótlék illeti meg. Ugyanakkor — a fokozatos­ságot érvényesítendő — úgy dönt. hogy „az ösztöndíj e rendelet szerinti első ízben történő meg­állapításakor — kivéve, ha a ta­nuló, tanulmányi eredményében feltűnő hanyatlás következett be — nem csökkenhet.” Bírálója válogathatja, ki mit tart „feltűnő hanyatlásnak”. Ha ugyanis valaki a múlt év végén kettőből bukott, s idén sem sike­rült több elégtelent beszereznie — hát tartotta a szintjét, vagyis megítélhető neki a bukottaknak is járó — lényegesen magasabb — tavalyi ösztöndíj. Ha viszont a volt közepes most nem felelt meg a minimális követelmények­nek, büntethető azzal, hogy roha­mos visszaeséséért ne kapjon még anyagi elismerést is. Való­színűleg e felemás helyzetet lát­va nyilatkozott úgy — többek között — a kecskeméti SZIM, a Szék- és Kárpitosípari Vállalat és a BRG. hogy egyetlen bukott­nak sem hajlandó többet fizetni a kötelező 50 forintos pótléknál. Lehet róla vitatkozni, kinek van igaza. Csakhogy ami e vitában a leg­vitathatóbb: mindez a leghanya­gabb diákok teljesítményének — ha egy bukást lehet egyáltalán teljesítménynek nevezni — anya­gi elismerése körül forog. Közis­mert, hogy a pedagógusok min­den erőfeszítése ellenére mennyi­re alacsony a szakmunkástanuló­intézetekben folyó oktatás szín­vonala Mert nem-is lehet maga­sabb. ha az itt tanulók az olva­sással. küszködnek és megfejtbe-r- teilen rejtélyt jelent számukra egy-egy — általános iskolai szin­tű — matematikapélda megol­dása. Nem mindenki áll azért a bukás szélén itt sem. Főleg azok emelkednek ki a többiek közül, akik nem „jobb híján” jelentkez­tek oda, hanem a választott szak­ma szépségeit, ősi és legmoder­nebb mesterségbeli fogásait kí­vánják megismerni a három év alatt. Furcsa, hogy nem az ő ösz­töndíjaik megállapításakor lán­goltak fél a viták, bár talán a szakma iránti szeretet nehezebben mérhető. Az a kérdés is felvető­dik. vajon végzett szakmunkás­ként —, mert a végbizonyítványt többnyire a leggyengébbek is megszerzik — hogyan álltak, áll­nak a munkához azok, akik meg. szokták, hogy a kötelességek nem teljesítéséért is jár dijazás. Az első tapasztalatok tehát nem egyértelműek. Remélhetően a kö­vetkező bizonyítványosztás után — amikor érvényét veszti a ren­delet mostani, félreértéseket oko­zó kitétele — már valóban csak az arra érdemesek élvezik a dif­ferenciálás előnyeit. Talán a szakmunkásképzés színvonalát is képes lesz megemelni az így va­lóban ösztönzővé váló ösztöndíj. (26.) Amikor beléptem, Brook meg­lepetésemre már Harry Walker asztalánál ült, és széles mozdula­tokkal gesztikulálni kezdett. Sze­rencsére gáttal ültek a bejárat­nak. Sikerült egy üres asztalt ta­lálnom a közelükben; leültem, rendeltem egy whiskyt, és meg­próbáltam megnöveszteni a fülei­met. — Mindenképpen szükségem van magára — mondta alig hall­hatóan Brook. — Értse meg, nem vagyok olyan helyzetben — Harry Wal­ker az asztalt nézte. — Várjon még két hetet. — Két hét, túl sok idő. Szeret­ném, ha már szombatra szállíta­na valamit. — Lehetetlen — Harry Walker még mindig nem nézett a had­nagyra. — Szóltam a fiúknak, egy időre kiszállok a buliból. Ter­mészetesen megértették. — Hogy lehet valaki ekkora pancser! — szűrte a fogai között Brook. — Magát már, úgy lát­szik, felveti a pénz. Harry Walker megrázta a fe­jét. — Mondtam, egészen másról van szó. — Persze, az emlékek! Képzel­je el, ha mindenki leállna az em­lékei miatt.., — Brook mutató­ujjával a levegőbe bökött. — Az életnek menni kell tovább... Vagy maga már teljesen letett' a dohányról ? Harry Walker fölemelte a fe­jét, és elkapta a hadnagy pillan­tását: — Mondtam már, két hét múlva! Addig ne is kéressen! — Puha, hiúz mozdulattal állt föl az asztaltól. Ahogy elsiklott mel­lettem, láttam, mennyire feldúlt az arca. Szerencsére annyira el volt foglalva az iménti beszélge­téssel, hogy nem vett észre. Az asztalra dobtam némi ap­rót, és utána siettem. Még láttam amint Brook dühösen a pohara után nyúlt. * Valamivel a sarkon túl sikerült utolérnem. — Mr. Walkef, várna egy pil­lanatig? Csodálkozva megfordult; ami­kor meglátott, egész testében megremegett. — Mit akar? — kérdezte, és fejével a klub felé intett: — Gondolom, látta, hogy kivel voltam. — Szerencsére, még jó a sze­mem — válaszoltam. Benyúltam a zsebembe és elővettem ren­dőrigazolványomat. — Hivatalos ügy — tettem hozzá. • Harry Walker elvigyorodott. — Brook szerint magát már régen kirúgták a rendőrségtől... — Akkor nézze meg tüzeteseb­ben — dugtam az orra alá az ok­mányt. Harry Walker belepislantott, aztán megkérdezte: — Mit akar? — Egyelőre két dolog között választhat: vagy a rendőrségen hallgatom ki, vagy a gépkocsim­ban. — Netán letartóztatási parancs is van magánál? — Csupán egyszerű kihallga­tásról lenne szó. — Na, hol az a járgány? — só­hajtotta Harry Walker. Beültünk. A Lótusz bár elé hajtottam. Útközben Harry Wal­ker felesleges dolgokkal traktál- ta a fejem, amire egyetlen árva szót se válaszoltam. Amikor re­csegve behúztam a kéziféket, és Harry Walker kinézett az abla­kon, erőt vett rajta a bizonyta­lanság. — Miért jöttünk ide? — kér­dezte elfúló hangon. — Itt talán könnyebben dalra fakad — válaszoltam egykedvűen. Idegességében a körmét kezdte piszkálni. — Tessék, kérdezzen — jelen­tette ki végül. — A kihallgatáson miért mond­ta azt, hogy maga és Angela Bretall között minden a legna­gyobb rendben volt? — Mert úgy is volt — nézett rám Harry Walker. — Már az esküvő napját is kitűztük. — Angela az utolsó pillanat­ban mégis lemondta az egé­szet ... — Nem értem, miről beszél. — Nézze, Mr. Walker — emel­tem feljebb a hangomat —, nem vagyunk már ötévesek, hogy me­sékkel szórakoztassuk egymást. Biztos értesülésem van arról, hogy Angela Bretall ott akarta hagyni magát. Ügy nézett rám, mint egy be­kerített vad. — Valóban veszekedtünk az utóbbi időben. Az ilyesmi sze­rintem minden családban elő­fordul. * — Mint már említettem, hiva­talosan hallgatom ki. Szeretném, ha beavatna ezekbe a családi bo­nyodalmakba. — Angela féltékenykedni kez­dett ... — Az esküvőjük előtt, három- ’ évi együttélés után?! — Magam sem értettem. Je­leneteket rendezett, úgy visel­kedett, mintha teljesen megker- gült volna. — Mindjárt elolvad a szívem. — Hirtelen megfogtam a karját. —- Mr. Walker, ha továbbra is ezt a dajkamesét akarja bedu­málni nekem, esküszöm, hogy beviszem, és kiszedek magából mindent! Harry Walker riadtan körül­nézett, majd szeme megállapodott a Lótusz bár cégtábláján. — Brook miatt tört ki a balhé. Angéla tudomást szerzett róla, hogy Brooknak tippeket adok. Mármint lóversenytippeket. A bátyám idomár a pályán, így aztán könnyen hozzájuthatok egy-egy biztos befutóhoz. — Ezt könnyen ellenőrizhetem. És Brook vastagon játszott? — Ami azt illeti. Persze én is. — A maga játékáról tudott a menyasszonya ? — Nem. Utálta a szerencsejá­tékokat. Meg kellett neki esküd­nöm, hogy nem játszom. — El­hallgatott. Hosszú, nehéz sóhaj hagyta el a mellkasát. — Amikor megtudta, hogy Brook jelentős összegeket nyer, szagot kapottá En persze tagadtam, de aztán megtalálta a bankszámlámat, és kitört a balhé. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents