Petőfi Népe, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-12 / 59. szám
2888. március 12. • PETŐFI NÉPE • 5 Kultúra, VÁSÁRHELYI ZOLTÁNRÓL, SZÜLETÉSI ÉVFORDULÓJÁN elhivatottság, pénz „Az európai mértékű magyarság zenei világát képviseli” — írta Vásárhelyi Zoltánról Jankovich Ferenc. „Nemcsak a magyarságnak, de egész Európa zenei életének figyelmét fel akarja hívni Kecskemétre”, — olvasható a nyolcvanöt esztendeje — március 12-én — született kórusvézetőről az Énekszó 1936. május elsejei számában. Otján előre haladó fáklyához hasonlította a Népszava cikkírója. „Teljes meggyőződéssel” állította Bartók Béla: Vásárhelyi Zoltán „a mostani fiatal nemzedék legkiválóbb ja”. Kodály szerint „dtíeíjjn- tése a zene sokkal nagyobb területeire ér el, mint másoké”. Hegedűművészként is megőrizte volna nevét az idő. „Mesteri játékából a tiszta művészi tudás erejét hallottuk előtörni", így méltatták az 1919-es pro- letárhaingverseny fiatal előadóművészének teljesítményét. Vásárhelyi is szívesein emlékezett a Tóth László által szervezett koncertekre. „Később a munkásdalosok körében, meg néhány nagy Kodály-bemutatón éreztem olyan hitet, mint a forradalmi hónapokban a kulturális megmozdulásokon." A városi zeneiskola legkiválóbb tamásiad közé sorolták. Nagyszerű művészeket, kulturált embereiket nevelt. Tóth Aladár szerint: „énekkarának sikerei megindították az iskolai énektanítás reneszánszát”. Kultúraközvetítőként is előnyösen befolyásolta századunk zened életét, ö irányította Kodály érdeklődését az észt nép- zenetudományra, a hangverseny- termekben föllépő kiváló tallin- ni így er ékkórusokra. Lelkesen tudatta mesterével, hogy „Kapp Artuir 'hatalmas szimfonikus művének minden egyes melódiá-_ ja észt népdia! és tánc”. Ma ds hallhatók időnként a rádióban, hangversenyeken kompozíciói, népdalfeldolgozásai. Az Erdélyi falu című művével megnyerte a Liszt Ferenc Társaság pályázatát. Talentumos, képzett zeneszerző volt, idejének nagyobb részét mégis énekkar-csi- nálásna fordította. Kodály ■ maga jelölte ki pályáját. Jól ismerte. Tudta róla; közöny törő, realista, zseniális - karvezető. ... Vásárhelyi világosan iölisrper-**'' teef«Kecskei»éten-*esak zenei- élet-*1 rő(' beszélhetünk. Zened kultúra? Ugyan! A kultúra belülről építi az embert! Ezért írta a húszas évek végén: „Üjabb felfelé haladó fej- lődéspályát jeleznek a jelen pozitív eredményei: ... 2. a zeneiskolai növendékeiből alakult egy nagy női kar, mely programjába vette a régi egyházi kórusok remekeit, és a magyar népdal modern feldolgozásait, és hivatva van altira, hogy Kecskemét zenei életének egyik főfaktora legyen”. Csak értékes műveket mutattak be: feledett klasszikusokat és a sokak ellenszenvét kiváltó tiszta, új, népi efiedetű magyar muzsikát.' AZ újtól — ma is — riadozó vidéken a felnőtt énekkarok körében a szokott dalárdastílus uralgott. Á középosztály a magyar nótára esküdött. Legfeljebb nagy hírű művészek vonzottak jó esetben néhány száz embert. A gazdasági világválság miatt le kellett mondani vendégművészekről. Szerencsére! Vásárhelyi a bajt fordította haszonra. „Ifjúsági énekkarok # Látogatóban (középen) a kecskeméti Kodály-iskolában. hangversenyeivel pótolják a városi támogatás hiányában elmaradó hangversenyeket... Nincs .pénz, nincs ktfcjnság.”, tudatta 1929 őszén a Kecskeméti Lapok, ' Hatalmas energiával fogott a szervezéshez. Tizennyolc fontos cikket közöltek Vásárhelyi közreműködőével a helyi lapok. ^J&Ea^nj^ainkban Jöbbu&íf tett ^ enyjar djEga- a "zene jOáRazerűsí- tésdr “olykor ■ csak Hosszadalmas utánjárással sikerül előzetes információt szerezni színvonalas hangversenyekről, a fellépő művészekről.) Az iskolai kötelezettségekkel, a szükséges kották beszerzésével, tagtoborzással, a kórus betanításával elfoglalt Vásárhelyi személyesen kérte föl a magyar kultúra számos jelesét a kecskeméti ifjúsági hangversenyek támogatására. A sikerek újabb vállalkozásra ösztönözték. Vegyeskarrá alakították a zeneiskolai kórust, hogy többszólamú Bartók- és Kodály- mű veket ds előadhassanak. Magyarországi bemutatóikról tekintélyes kritikusok számoltak be felsőfokú jelzőkkel. Fejfájdító nehézségekkel birkóztak. Puroell Didó és Aeneas kottáiért — például — a Benedek-cég pulykákkal fizetett az angol kiadónak. Korábbi munkakörömben sűrűn tapasztaltam: a legszebb szándék is megbicsaklik a szükséges tárgyi feltételek hiányán. Számos jó ügy, amatőr csoport elszomorító filléres gondokkal küszködik. Mégis, mégis azt mondom: a pénznél fontosabb a lélek, a valamit akarok, a valamiért felelős vagyok elszántság, meg a kor fejlődésirányát felismerő, sokszor látszólagos egyéni érdékei ellenére emellett kitartó, annak érvényesítéséért dolgozó népművelő, muzsikus, színjátszó. Ez eiz 1977. január 25-én elhunyt Kossuth-díj as Kiváló Művész, a Katona József Társaság tiszteleti tagja, több Kodály- és Bar tők-ősbemutató hőse, főiskolai tanár életművének legidőszerűbb úffiütira^y;° A hazai rmtuakásénókkari mozgalom egyik vezetője talán el sem hinné, hogy a felszabadulás után négy évtizeddel egyetlen Bács-Kiskun megyei nagyüzemben sincs énekkar. (Halála előtt néhány hónappal lelkesen tapsolt a Kecskeméti Konzervgyár akkor még működő kórusának és karnagyának.) Bizonyára megkérdezné: hová tűnnek, hol vesznek el a zenei közműveltség számára az énekes iskolák diákjai? „Karmesteri gyakorlatomban sohase fordult elő, még hivatásos énekkarok esetében sem, hogy zenei elképzeléseim teljessége rövid, félórás próba nyomán maradéktalanul érvényesüljön, csak itt”, olvasható a kecskeméti énekes iskola vendégkönyvében. Kodály Vásárhelyitől várta ,,a példaadás folytatását”; a zeneszerző- karmester a nagyszerűen képzett fiataloktól. örvendetes: Kecskeméten márvány tábla jelöli Vásárhelyi szülőházát. Kívánatos: mielőbb intézmény is hirdesse Kodály legjobb tanítványának emlékét. Születési évfordulóján azonban a meglevő kórusok jobb megbecsülését, erősítését, újak szervezését érezzük a legsürgetőbbnek. Heltal Nándor fiatalokról - fiataloknak nehézvkérdési Félegyházi diákok sikere Ki Andrej Bolkonszkij és Pierre Bezuhov „szülőatyja”? Honnan kapja a működéséhez szükséges anyagi fedezetet a szovjet békebizottság? Hány kilométeres a BAM leghosszabb alagút ja? Valljuk be, nem-biztos, hogy legtöbbünk kapásból vágná a helyes választ az előbbi néhány kérdésre, amelyek pedig még a legkönnyebbek közé tartoztak a Ki tud többet a Szovjetunióról című vetélkedő március 2- án, Kecskeméten tartott megyei középiskolai döntőjén. A Szalvay Mihály Úttörő- és Ifjúsági Otthonban „rajthoz álló” tizenkét csapat közül a kiskunfélegyházi Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola diákjai egyetlen hibapont nélkül szerezték meg az első helyet, s ezzel az országos elődöntőben való részvétel lehetőségét. — Melyik volt a legfogósabb kérdés? — Nem is volt ilyen. Szerintem nagyon könnyűek voltak a feladatok — mondja a „négyesfogat” egyetlen fiútagja, a másodikos Virág László. — Igaz, nagyon régóta készülünk erre a versenyre. — Miből tanultatok? Hiszen a kérdések jó része negyedikes tananyag, más részük pedig nem is szerepel a középiskolai tanulmányokban. — A Szovjetunió című folyóirat tavalyi' szál 'álnak és idei első kiadásainak cikkeit osztottuk !el egymás között témakörök szerint — magyaré za Nagy Gyöngyi. — Az enyém az új találmányok, a sport és az orvostudomány volt. — Én irodalomból és a különböző művészeti ágakból készültem — folytatja Csáki Edit. — Imre a politikát és a történelmet vállalta, Kiss Tünde pedig a technika és a földrajz „tudósa” közöttünk. — Persze, emellett tényleg ót kellett tanulmányozni a negyedikes könyveket — szól közbe Tünde —, és folyamatosan olvasni más lapokat, folyóiratokat. De figyelemmel kísértük a rádió és a televízió Szovjetunióval kapcsolatos adásait is. — Én csak azt sajnálom, hogy — bár úgy tudom, ezt a versenyt április 4-e tiszteletére írták ki — még alig volt kérdés a felszabadulással kapcsolatban. Pedig ez a legkedvesebb történelmi korszakom —- panaszolja a jogi pályára készülő fiú. — Szegeden, az országos elődöntőn még biztosan bebizonyíthatod, hogy jól ismered a negyven évvel ezelőtt történteket is — vigasztalja a csapat felkészítő tanára, Rádi Erzsébet, majd hozzám fordulva folytatja. — Tizenegy éve vesz részt iskolánk a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőkön, ez alatt többször voltunk’megyei győztesek, de az országos döntőig sajnos soha nem jutottunk el. Most, ezzel a lelkes kis csapattal talán végre ez is sikerül. — Miért érdemes részt venni egy ilyen szellemi erőpróbán? — Bővülnek az ismereteink, átfogóbb képet kapunk a Szovjetunióról, a szovjet nép életéről, és ez mindenképpen hasznos dolog — mondja Edit, aki jövőre magyar—orosz szakra felvételizik. — A különböző tantárgyakban is jól tudjuk hasznosítani a felkészülés során tanultakat. Így például a szocialista realizmussal, vagy a második világháború eseményeivel „régi Ismerősökként” fogunk találkozni, ha jövőre, negyedikben „terítékre kerülnek” — látja a dolog praktikus oldalát Tünde. — Na, és a végcél sem megvetendő: az országos döntő legjobbjai Szocsiba utazhatnak a nyáron — így Gyöngyi. — De ha ez nem sikerül is, tanáraink és diáktársaink elismerése, dicsérete kárpótlás az eddigi „fáradalmakért”. Mert szerintem azért az is elég szép eredmény, hogy a megyei középiskolák közül mi szereztük meg az első helyet. — Én abban látom ennek a vetélkedőnek és mindenféle szellemi erőpróbának a legfőbb értékét, hogy általa sokat javul a gyerekek lényeglátó képessége, memóriája, tanulási módszere. Ezt pedig a középiskola elvégzése után is jól tudják kamatoz-^ tatni — hangzik a tanárnő véleménye. — De a legfőbb ösztönző számukra, persze, a dicsőség, a jól végzett munka öröme. — Kívánjuk, hogy ez szerezzen örömet a szegedi versenyen is! —6 —a ösztöndíj elosztás Ösztönzőbb A napokban kapták kézhez a szakmunkástanulók és a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolák diákjai a félévi bizonyítvány utáni első ösztöndíjat. Korábban is változott ilyenkor a boríték vastagsága: ha romlott az átlag, akkor laposodott ha pedig jobbra sikerült mint az előző félév végén, hát megdagadt a benne lapuló bankóktól. Mostantól azonban nemcsak a feltornázott — vagy rosszabb esetben: Lesüly- lyedt — számítani közép dönti el a végösszeget. A; ,.ítélőszék” tagjai — az iskolavezetés.'a diákok és a gyakorlati képzést végző vállalatok képviselői — figyelembe veszik a magatartást, a közösségi munkát, s az indokolatlan késéseket mulasztásokat is. Ennek alapján négy fokozatot alakítanak ki az adott tanulmányi eredményért adható ösztöndíj alsó és felső határa között. A differenciálás így elsősorban azoknak kedvez, akik kötelességük teljesítésén — a tanuláson — túl többet is letettek az asztalra. Persze. az órákon és a gyakorlatokon nyújtott teljesítmény is változatlanul nagy súllyal «sík a latiba, hiszen az .ítészek” nem a gyengéknek fogják megadni a lehetséges maximumot —. ha erre lenne is mód —, hanem a jobb tanulókéhoz ragasztják a lustákéból megmaradó forintokat. Mindez önmagában is sok vitára ad — vagy adna — lehetőséget hiszen nem mindig egyformán ítéli meg diákját az osztályfőnök, a szakoktató, de eltérhet a társak megítélésében a KISZ-titkár és az osztály szak- szervezeti bizalmijának a véleménye is. Első alkalommal mégsem közöttük voltak a legnagyobb nézeteltérések: a megállapított ösztöndíjak ellen — a „lehúzott” MENNYIT ÉR EGY BUKÁS? diákokon kívül — főleg a munkáltatók tiltakoztak. Sok esetben úgy. hogy el sem mentek az iskolai megbeszélésre, pedig ennek megszervezése, lebonyolítása nem kis munkájába került az intézményeknek. hiszen egy-egy nagyobb szakmunkásképző több száz munkáltatóval áill kapcsolatban. A vitáikra a legfőbb okot a művelődési miniszter — először most alkalmazott — rendeletének - eltérő értelmezése adta. A szó- ihanforgó jogszabály kimondja ugyanis, hogy a félévkor bukott tanuló a második félévben nem kaphat ösztöndíjat, csak az ebbe beépült 50 forint pótlék illeti meg. Ugyanakkor — a fokozatosságot érvényesítendő — úgy dönt. hogy „az ösztöndíj e rendelet szerinti első ízben történő megállapításakor — kivéve, ha a tanuló, tanulmányi eredményében feltűnő hanyatlás következett be — nem csökkenhet.” Bírálója válogathatja, ki mit tart „feltűnő hanyatlásnak”. Ha ugyanis valaki a múlt év végén kettőből bukott, s idén sem sikerült több elégtelent beszereznie — hát tartotta a szintjét, vagyis megítélhető neki a bukottaknak is járó — lényegesen magasabb — tavalyi ösztöndíj. Ha viszont a volt közepes most nem felelt meg a minimális követelményeknek, büntethető azzal, hogy rohamos visszaeséséért ne kapjon még anyagi elismerést is. Valószínűleg e felemás helyzetet látva nyilatkozott úgy — többek között — a kecskeméti SZIM, a Szék- és Kárpitosípari Vállalat és a BRG. hogy egyetlen bukottnak sem hajlandó többet fizetni a kötelező 50 forintos pótléknál. Lehet róla vitatkozni, kinek van igaza. Csakhogy ami e vitában a legvitathatóbb: mindez a leghanyagabb diákok teljesítményének — ha egy bukást lehet egyáltalán teljesítménynek nevezni — anyagi elismerése körül forog. Közismert, hogy a pedagógusok minden erőfeszítése ellenére mennyire alacsony a szakmunkástanulóintézetekben folyó oktatás színvonala Mert nem-is lehet magasabb. ha az itt tanulók az olvasással. küszködnek és megfejtbe-r- teilen rejtélyt jelent számukra egy-egy — általános iskolai szintű — matematikapélda megoldása. Nem mindenki áll azért a bukás szélén itt sem. Főleg azok emelkednek ki a többiek közül, akik nem „jobb híján” jelentkeztek oda, hanem a választott szakma szépségeit, ősi és legmodernebb mesterségbeli fogásait kívánják megismerni a három év alatt. Furcsa, hogy nem az ő ösztöndíjaik megállapításakor lángoltak fél a viták, bár talán a szakma iránti szeretet nehezebben mérhető. Az a kérdés is felvetődik. vajon végzett szakmunkásként —, mert a végbizonyítványt többnyire a leggyengébbek is megszerzik — hogyan álltak, állnak a munkához azok, akik meg. szokták, hogy a kötelességek nem teljesítéséért is jár dijazás. Az első tapasztalatok tehát nem egyértelműek. Remélhetően a következő bizonyítványosztás után — amikor érvényét veszti a rendelet mostani, félreértéseket okozó kitétele — már valóban csak az arra érdemesek élvezik a differenciálás előnyeit. Talán a szakmunkásképzés színvonalát is képes lesz megemelni az így valóban ösztönzővé váló ösztöndíj. (26.) Amikor beléptem, Brook meglepetésemre már Harry Walker asztalánál ült, és széles mozdulatokkal gesztikulálni kezdett. Szerencsére gáttal ültek a bejáratnak. Sikerült egy üres asztalt találnom a közelükben; leültem, rendeltem egy whiskyt, és megpróbáltam megnöveszteni a füleimet. — Mindenképpen szükségem van magára — mondta alig hallhatóan Brook. — Értse meg, nem vagyok olyan helyzetben — Harry Walker az asztalt nézte. — Várjon még két hetet. — Két hét, túl sok idő. Szeretném, ha már szombatra szállítana valamit. — Lehetetlen — Harry Walker még mindig nem nézett a hadnagyra. — Szóltam a fiúknak, egy időre kiszállok a buliból. Természetesen megértették. — Hogy lehet valaki ekkora pancser! — szűrte a fogai között Brook. — Magát már, úgy látszik, felveti a pénz. Harry Walker megrázta a fejét. — Mondtam, egészen másról van szó. — Persze, az emlékek! Képzelje el, ha mindenki leállna az emlékei miatt.., — Brook mutatóujjával a levegőbe bökött. — Az életnek menni kell tovább... Vagy maga már teljesen letett' a dohányról ? Harry Walker fölemelte a fejét, és elkapta a hadnagy pillantását: — Mondtam már, két hét múlva! Addig ne is kéressen! — Puha, hiúz mozdulattal állt föl az asztaltól. Ahogy elsiklott mellettem, láttam, mennyire feldúlt az arca. Szerencsére annyira el volt foglalva az iménti beszélgetéssel, hogy nem vett észre. Az asztalra dobtam némi aprót, és utána siettem. Még láttam amint Brook dühösen a pohara után nyúlt. * Valamivel a sarkon túl sikerült utolérnem. — Mr. Walkef, várna egy pillanatig? Csodálkozva megfordult; amikor meglátott, egész testében megremegett. — Mit akar? — kérdezte, és fejével a klub felé intett: — Gondolom, látta, hogy kivel voltam. — Szerencsére, még jó a szemem — válaszoltam. Benyúltam a zsebembe és elővettem rendőrigazolványomat. — Hivatalos ügy — tettem hozzá. • Harry Walker elvigyorodott. — Brook szerint magát már régen kirúgták a rendőrségtől... — Akkor nézze meg tüzetesebben — dugtam az orra alá az okmányt. Harry Walker belepislantott, aztán megkérdezte: — Mit akar? — Egyelőre két dolog között választhat: vagy a rendőrségen hallgatom ki, vagy a gépkocsimban. — Netán letartóztatási parancs is van magánál? — Csupán egyszerű kihallgatásról lenne szó. — Na, hol az a járgány? — sóhajtotta Harry Walker. Beültünk. A Lótusz bár elé hajtottam. Útközben Harry Walker felesleges dolgokkal traktál- ta a fejem, amire egyetlen árva szót se válaszoltam. Amikor recsegve behúztam a kéziféket, és Harry Walker kinézett az ablakon, erőt vett rajta a bizonytalanság. — Miért jöttünk ide? — kérdezte elfúló hangon. — Itt talán könnyebben dalra fakad — válaszoltam egykedvűen. Idegességében a körmét kezdte piszkálni. — Tessék, kérdezzen — jelentette ki végül. — A kihallgatáson miért mondta azt, hogy maga és Angela Bretall között minden a legnagyobb rendben volt? — Mert úgy is volt — nézett rám Harry Walker. — Már az esküvő napját is kitűztük. — Angela az utolsó pillanatban mégis lemondta az egészet ... — Nem értem, miről beszél. — Nézze, Mr. Walker — emeltem feljebb a hangomat —, nem vagyunk már ötévesek, hogy mesékkel szórakoztassuk egymást. Biztos értesülésem van arról, hogy Angela Bretall ott akarta hagyni magát. Ügy nézett rám, mint egy bekerített vad. — Valóban veszekedtünk az utóbbi időben. Az ilyesmi szerintem minden családban előfordul. * — Mint már említettem, hivatalosan hallgatom ki. Szeretném, ha beavatna ezekbe a családi bonyodalmakba. — Angela féltékenykedni kezdett ... — Az esküvőjük előtt, három- ’ évi együttélés után?! — Magam sem értettem. Jeleneteket rendezett, úgy viselkedett, mintha teljesen megker- gült volna. — Mindjárt elolvad a szívem. — Hirtelen megfogtam a karját. —- Mr. Walker, ha továbbra is ezt a dajkamesét akarja bedumálni nekem, esküszöm, hogy beviszem, és kiszedek magából mindent! Harry Walker riadtan körülnézett, majd szeme megállapodott a Lótusz bár cégtábláján. — Brook miatt tört ki a balhé. Angéla tudomást szerzett róla, hogy Brooknak tippeket adok. Mármint lóversenytippeket. A bátyám idomár a pályán, így aztán könnyen hozzájuthatok egy-egy biztos befutóhoz. — Ezt könnyen ellenőrizhetem. És Brook vastagon játszott? — Ami azt illeti. Persze én is. — A maga játékáról tudott a menyasszonya ? — Nem. Utálta a szerencsejátékokat. Meg kellett neki esküdnöm, hogy nem játszom. — Elhallgatott. Hosszú, nehéz sóhaj hagyta el a mellkasát. — Amikor megtudta, hogy Brook jelentős összegeket nyer, szagot kapottá En persze tagadtam, de aztán megtalálta a bankszámlámat, és kitört a balhé. (Folytatjuk.)
