Petőfi Népe, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-29 / 74. szám

KÁDÁR JÁNOS ELVTÁRS VITAZÁRÓ BESZÉDE

(Folytatás az 1. oldalról.) kan figyelmesen meghallgatták a kommunistákat. Azután mindig többen és többen kezdtek helyeselni is. Eközben lezajlott a gazdasági konszolidáció, a fejlődés dinamikus volt, az életszínvonal évről évre érezhetően emelkedett. A kommunisták nem találkoztak ellenvéleményekkel és egy -kicsit talán elszoktak a vitáktól.

Az elmúlt három—négy esztendőben, amikor a problémák összesűrűsödtek, előfordult, hogy néhány okvetetlenkedő, problémáinkat felnagyítva és az imperialista propagandától is ösztönözve, különböző fórumokon agresszíven lépett fel politikánk,

társadalmunk, népünk törekvéseivel szemben. S mind gyakoribb volt, hogy a teremben senki sem utasította vissza nézeteiket, csak a folyosón méltatlankodtak, és ítélték el a szélsőséges véleményeket. Pedig igazságunk mellett minden időben és minden körülmények között ki kell állnunk. Politikánkat nyíltan és bátran kell képviselnünk. A kongresszusi felkészülés során ezen a téren sikerült egy kicsit előrelépnünk. Azt kérem, haladjunk tovább ebben az irányban, hiszen fő eszközünk a politika szilárd, állhatatos képviselete, a meggyőzés, az érvelés, a bizalom megtartása és erősítése.

Fejleszteni és stabilizálni kell a gazdaságirányítási rendszert

A taps Kádár Jánosnak szól.

időnként segítenek felismerni gyenge pontjainkat, mégis, úgy vélem, hogy mi viszont mintha túl tapintatosak lennénk velük kapcsolatban. így például egyes létesítményeknél unos-untalan megírjuk, milyen külföldi hitelt vettünk igénybe. Pedig a külföldi tőkést ez nem érdekli, neki legfeljebb az jelentene reklámot, ha a cégét megneveznénk. Mi pedig tudjuk, hogy ezeket a hiteleket nem ingyen adják, megfizettetik velünk a kamatokat, vagyis tisztán kereskedelmi ügyletről, s nem valamiféle szívességről van ■ szó. A jó kooperációt persze értékeljük és becsüljük.

Különösen nem 'kell olyan tapintatosnak lenni, amikor a társadalmi rendszerek összehasonlításáról van szó, és a mi viszonyainkat a legfejlettebb tőkés országok bizonyos eredményeivel mérik össze. Ezt persze meg lehet tenni, de ne felejtsék el, hogy a legfejjettebb kapitalista országoknak bi&ony nagy a gazdasági erejük, ott hatalmas méretű tőkekoncentráció megy végbe, és a gazdasági életet a határok felett átnyúló, nagy nemzetközi monopóliumok uralják. A pénznek pedig megvan az a természete, hogy oda gyűlik,' ahol sok van belőle. A legfejlettebb kapitalista ország óriási idegen tőkét vonz magához, még saját tőkés partnereitől is, és kemény adót fizettet kamatok formájában az egész világgal. Ebből persze tudnak produkálni egyet és mást. Ha ezt a békés emberi élet fejlesztésére fordítaná, még nem is kifogásolnám.

Ha összehasonlítják a két társadalmi rendszer viszonyait, ne felejtsék el azt sem, hogy lakosságunk most már ismeri a világot. A múlt évben 5 millió 440 ezer magyar utazott külföldre, különféle társadalmi rendszerű országokba. Lassan igaz, hogy már háromszor örülnek a külföldi útnak; egyszer mikor készülnek, másodszor mikor, ott vannak és harmadszor Iliikor hazajönnek. S mind gyakrabban/har- madszor. örülnek a legjobban.

A kapitalizmus lényegéhez tar- , tozik, hogy — miközben egyikmásik technikai vívmánya okkal kelt élismerést — van egy olyan . kísérőjelensége, amely akár csökken, akár egyhelyben topog, akár növekszik a termelés, mindig jelen van, s ez a munkanélküliség.»'' Aztán, amikor megcsodálják egy fejlett kapitalista ország valamely világvárosát, ahol a központban a neonok még éjfélkor is szinte nappali világosságot árasztanak, menjenek el ennek a fénynek a határára, és nézzék meg, hogy ott mi van. Meg fogják látni a kábítószertől szenvedő emberformájú kísérteteket és a legsötétebb nyomort. Mert ez még a legfejlettebb kapitalista országokban is megtalálható.

Munka szerinti elosztás — rászorultság szerinti támogatás

A pártépítésről sok felszólaló beszélt. Egyetértünk velük: a fiatalokkal foglalkozni kell. Mégpedig egyénenként. Hiszen amikor egy fiatal ember a helyét keresi az életben, a társadalomban, egyúttal formálódnak nézetei, változik személyisége is. Nagy tervei, ambíciói vannak, ami természetes is. Eközben egyvalamire — joggal — nagyon érzékeny: hogy őt is meghallgassák, partnerként kezeljék, beszélgessenek vele. Amikor saját fiatalságomra emlékezem: soha nem felejtem el azokat a beszélgetéseket, amelyeket idősebb elvtársaimmal egy-egy politikai gyűlés, illegális találkozó után folytattunk. Azokat a beszélgetéseket semmiféle csoportos foglalkozás nem pótolja. Ne sajnálják az időt és a fáradságot arra, hogy egyénileg is foglalkozzanak a fiatalokkal.

Nagyon sok szó esett a kongresszuson fejlődésünk, előrehaladásunk legfontosabb zálogáról, arról a munkáról, amely pártunkra, népünkre vár. A felszólalók helyesen mutatták rá arra, hogy nem töhb, hanem jobb munka kell. A termelésben éppúgy, mint a társadalmi élet bármely területén. Ez előrehaladásunk útja, ennek feltételeit kell megteremtenünk.

A gazdasági építés kulcskérdése mindenütt a műszaki fejlődés előmozdítása és a munka termelékenységének emelése. A dolognak természetesen több ösz- szetevője van, nem sorolom őket, ismertek. Egy valamiről azonban külön is kell szólnom: ha a műszaki fejlődés területén előre akarunk jutni, megfelelő figyelmet kell fordítani az oktatásra, a képzésre.

Mindenkit azon a szinten képezzünk ki, amelyet a munkája kíván. Van, akinek elég egy tanfolyam, másoknak tudományos felkészültséget kell adni. De általános követelményként tartsuk szem előtt, hogy nekünk már a holnap technikáját is meg kell tanítanunk, hiszen előtérbe kerül az energetika, az elektronika, a biotechnika és sok más modern ágazat. Ennek kapcsán azonban felvetném: jó lenne elérni.— ha lehet, nem adminisztratív úton —, hogy mindenki bizonyos ideig abban a szakmában dolgozzon, amelyet megtanult. Nehéz úgy eredményeket elérni, ha egyes területeken sok szakembert kép- zünk, de egy részük szinte azonnal más pályára vándorol.

Más kérdésekre áttérve: az egyik felszólaló azt mondta, hogy ő nem akar igényeket bejelenteni, mert előtte már sokan megtették. Ha ezeket — sorrend nélkül — összerakosgatom, akkor elhangzott, hogy javítsunk a

nagyüzemi munkásság, a bányászok, ezen belül az olajbányászok helyzetén. Más szakmák is felvetődtek, mondván, hogy meg kell őrizni vonzerejüket. Szóba kerültek a műszaki értelmiségiek, a pedagógusok, a vasutasok, és nem is folytatom tovább. Helyeslem, hogy ezekről itt szó esett, mert a kérdések felvetését nem tartom alaptalannak és jogtalannak. Csak azt kérem: értsünk egyet abban, hogy a dolgozók nagy rétegeiben a jövedelmek és a keresetek növeléséhez, a juttatásokhoz, a kedvezményekhez mindenekelőtt a gazdasági és pénzügyi alapokat kell megteremteni, mert ha nem, akkor légvárakat építünk, s abból nagy károk származnak még a megnevezett rétegekre nézve is. Helyes volt, hogy felhívták itt a figyelmet ezekre a gondokra, amelyekkel kötelezően foglalkoznunk kell az említett szakmai rétegek esetében, de — ahogyan annak fedezete létrejön — meg kell vizsgálnunk a szükségleteket más rétegeknél, össztársadalmi szempontból is. Felelősen most ezt mondhatom, és kérem, fogadják el, hogy ezekkel a központi kérdésekkel a párt-, az állami, a gazdasági vezetés foglalkozik. A lényeg, hogy munkával teremtsük meg a jövedelmek növelésének alapjait, fedezetét. Ügy igyekszünk kimozdulni a kissé élénkebb fejlődés irányába, hogy az életszínvonal is emelkedjék. S ha bizalom van politikánk iránt és dolgozunk, akkor megoldjuk ezeket a kérdéseket is.

Amikor az összefoglalón gondolkoztam, természetesen szót váltottam a kollégákkal arról, hogyan tudnánk felelősen szólni a vitában felvetődött kérdésekről, igényekről. A Politikai Bizottság egyetértett azzal, hogy a gazdaságirányítási rendszer fejlesztése, javítása ' 'szükséges. De emellett indokolt a termelőegységek vezetőinek és most már kollektíváinak is az az igénye, hogy a gazdasági szabályozók a lehetőség szerint stabilak legyenek. Ez a felelősen gazdálkodó emberek részéről teljesen jogos igény; a pártnak, a kormányzatnak elő kell segítenie, hogy ez mielőbb így legyen. Az országnak stabil gazdasági szabályozórendszerre van szüksége.

Egy másik, a vezetés részére kötelezettséget jelentő feladat, amely a kongresszuson feltétlen megerősítést nyert, hogy a munka szerinti elosztás elvét fokozottabban kell alkalmazni. A kereset a teljesítmény, a szociális támogatás a szükségletek, a közteherviselés a jövedelmek szerint alakuljon. A vezetésnek azon kell dolgoznia, hogy a gyakorlat ezen elvek szerint formálódjon.

dalmi értékrendben. is van valami torzulás. Megfogalmazódott az a jogos igény, hogy változtassunk ezen. Ha e tekintetben a pártban megfelelő a közszellem, annak ki kell sugároznia a társadalom gondolkodására is. Az első számú követelmény, hogy a becsületes munkának legyen tekintélye, és ne az ügyeskedések, az ügyeskedők imponáljanak az embereknek. Ugyanúgy a képzettséget is jobban kellene becsülnünk.

A vitában felszólalt egy művezető elvtárs, s rögtön eszembe jutott: amikor a műszaki értelmiség nagyobb^ megbecsüléséről beszélünk, hány éve törjük a fejünket azon, hogy a művezetői munkával járó felelősséget is jobban el kellene ismerni. Ne úgy legyenek nálunk művezetők az emberek, hogy a legjobb szakmunkások sorsot húznak, jövőre ki legyen a művezető. És az lesz a művezető, aki a rövidet húzza, mert a többi addig pénzt keres. Ezen is gyökeresen változtatni kell!

Én így értem a gazdasági életben a felelős vezetők jobb megbecsülését: Az újért bátran és határozottan kiálló, a rendet és fegyelmet tartó vezetőt becsüljük, népszerűsítsük, s ha . kell, védjük is meg.

A kongresszuson felvetődött további kérdések közül az egyik — amelyet már az elsőként felszólaló bányász elvtársunk is szóvá tett —: micsoda tömegű túlórát kell nekik teljesíteniük azért, hogy az ország energia- szükségletének és a lakosság fűtőanyag-szükségletének kielégítéséhez biztosíthassák a szénét. Azt hiszem, ez nemcsak a bányászatban, hanem az ipar sok más ágazatában is így van. A, túlóráztatás most — különösen ennek a súlyos télnek a következményeképpen és más problémák miaft is — még sajnos elég jelentékeny. Szokták mondani, hogy. aki szombaton meg vasárnap dolgozik, az nem műveli magát, nem szórakozik. Én pedig ázt mondom, hogy a dolgozó embert sose bántsuk! Még akkor sem, ' ha történetesen szombaton vagy vasárnap dolgozik, mert szerintem még mindig jobb, mint ha a kocsmában támasztja a pultot.

Egy más természetű vitatott kérdés: a vállalati gazdasági munkaközösségek ügye. Kísérletről van szó, azt hiszem, ez rolndehkl előtt világos. Célja,

A jó kooperációt becsüljük

Nálunk sok a panasz, az igény — itt is lehetett belőlük hallani bőven és ez helyes —, de azért az emberek alapvető létbiztonságát a szocialista rendszer biztosítja. Itt a munkanélküliség nem fenyegeti az embereket, itt nincs létbizonytalanság, mint a kapitalizmusban. Aki dolgozni akar, itt munkát talál és megél. És olyan elveszett lények, akikből a kapitalista országokban százezrek, milliók tengődnek — Magyarországon nincsenek! Itt megvannak az intézmények és fórumok, amelyek a bajban levő emberen mindig tudnak és akarnak segíteni, s segítenek is.

A kongresszusi felkészülés során nagy nyomatékot kapott — s itt is- szóltak róla — a társadalmi igazságosság követelése, az, hogy rendszerünk ne tűrje a munka nélküli jövedelmet. Ennek az. igazságosságnak a része az is, hogy szdcialista viszonyaink között ki-ki munkája, az általa létrehozott értékek arányában részesüljön a javakból és a közterheket is énnek arányában viselje. Az is felvetődött, hogy a társaA beszámoló és a határozati javaslat foglalkozik a társadalmi rendszerek közötti világméretű ideológiai, politikai harccal. A kapitalista propaganda a szocializmusról mint társadalmi rendszerről és a szocialista országokról nem valami tapintatosan, udvariasan, hanem általában agresszív hangon szól. Bár ezzel

hogy bizonyos hiányosságokat pótóljbri, amit sok helyen meg is tesz> De torzulásai is tapasztalhatók, Mégis úgy véljük, hogy a megfelelően dolgozó vállalati munkaközösségekre szükség van. Jó vonásaikat erősítsük, a rosz- szakat faragjuk le. Ebben sokat segít majd az — amit javasoltunk —, hogy a vállalati munkaközösséget a dolgozó kollektívák demokratikus ellenőrzése alá kell helyezni. Ha a vállalati kollektíva megnézi, mi történik ezekben a munkaközösségekben, akkor nem leh'et majd manipulálni, akkor rendben mennek majd ott a dolgok és kidomborodik pozitív szerepük.

Most visszatérek arra, ami társadalmi szükséglet és jogos igény, nevezetesen, hogy a gazdaság feladatait az egész termelési szférában döntően a fő munkaidőben

kell és Csak ebben lehet megoldani. Mindjárt hozzáteszem ennek munkaügyi, szociális vonatkozását: a dolgozó embernek a fő munkaidejében kell a megélhetéshez szükséges anyagi alapokat biztosítani.

Ez Központi Bizottságunk, kormányunk álláspontja. Ha ez a cél azonnal nem is valósítható meg, következetesen ebbe az irányba kell haladnunk. Belátható időn belül el kell érnünk, hogy fő munkaidőben végezzük el az építőmunka alapvető feladatait és teremtsünk megfelelő kereseti lehetőséget is. Ehhez járulhat azután a szükséges kiegészítő munka. Az itteni vita alapján bízom abban is, hogy a társadalmi értékrendben, a köztudatban is teret nyer a munka szerinti elosztás és . a rászorultság szerinti támogatás elve.

Erősítsük a család, az anya, a gyermek kultuszát

A társadalmi rétegekről elhangzottakhoz is szeretnék néhány megjegyzést fűzni. A. vitában viszonylag kevesen foglalkoztak a nők társadalmi helyzetével. Talán joggal mondhatom: ennek az az oka, hogy több évtizedes erőfeszítések nyomán javult a helyzet. Nem arról van szó, hogy már nincs mit tenni, hiszen itt is bangót kaptak jogos igények, például a továbbképzéssel kapcsolatban. Szeretnénk' továbblépni a nők társadalmi megbecsülése és az egyenjogúság valóságos érvényesítése terén is.

Vannak olyan’ ^társadalmi kérdések, amelyek a nőket talán súlyosabban érintik, mint a férfiakat. Ilyen á Válások nagy száma. Ebben nyilvánvalóan sok minden szerepet játszik, talán az is. hogy a nők most kevesebbet tűrnek el, mint régen, hiszen maguk is dolgozók, szavuk van a közéletben és otthon is. Lehet, hogy sokan túl fiatalon házasodnak. Mindenesetre a válások nagy száma valós probléma, amellyel úgy kell foglalkoznunk, hogy tudjuk: a családok felbomlása nemcsak a felnőtteket érinti, ß nemcsak az asszonyokat sújtja erősen, hanem meggyötri a gyermekeket is. Társadalmunk edidig is sokféleképpen segített a nőknek, például a családot, a gyermeknevelést támogató kedvezmények útján. Mindebben elismerésre -méltó módon előbbre léptünk az utóbbi években, s most afra törekszünk, hogy a helyzet tovább javuljon. Nagyon jó volna a harmonikus család, az anya és a gyermek jó

értelemben vett kultuszát erősíteni társadalmunkban.

Sok szó esett a nyugdíjasok -helyzetéről is. Azt hiszem, ebben a kérdésben helyes álláspontra jutott pártunk, a kongresszus: tennivalóink yilágpsak. Egy dologra azonban szeretném- felhívni a figyelmet: tegyünk meg mindent, amit kell a nyugdíjasok érdekében — az igazán rászorulóknál tegyük ezt minél gyorsabban —, de ne „kiskonúsítsuk” a 'nyugdíjasokat. Társadalmunk teljes értékű, megbecsülésre érdemes tagjai ők, akiknek' érezniök kell, hogy a társadalomnak szüksége van rájuk. Ez a legfontosabb. Hallottam már olyan .fiatal marxista előadóról, akinél sokkal különb veteránt tudnék az előadói emelvényre képzelni, hogy a munkás- mozgalomról beszéljen, még akkor is, ha bottal sétál odáig.

A fiatalokról szólva is csatlakozhatom számos felszólaló megállapításához. A döntő: erőt próbáló feladatot adni a fiataloknak. Itt persze a társadalmi szereplésre érett fiatalokról beszéltünk, de szerintem még egy gyermek nevelésének is az a titka. hogy már hároméves korban kapjon olyan feladatot, amelyet el 'tud végezni, és ha teljesíti . a megbízatást. dicsérjük meg érte. Ezzel formáljuk ébredő öntudatát.

Felelős, a képességeiket próbára tevő feladatokat, társadalmi megbízatásokat kell adni tehát a fiataloknak. Mert enélkül soha nem derül kii, melyikük alkalmas a nagyobb megbízatások teljesítésére, és melyikük nem.

Köszönet az üdvözletekért

Amikor még egyszer megemlítem azt a nagy figyelmet és fegyelmet, amellyel a küldöttek és a meghívottak a kongresszus vitáját követték, arra - gondolok, hogy ez a más országokból érkezett küldöttségeknek is sokat mond pártunkról. Itt szeretiném még egyszer megköszönni a szovjet, a portugál és az etióp küldöttség vezetőjének felszólalását, a többi testvérpárt üdvözletét, amelyet a sajtóban nyilvánosságra hoztunk és hozunk.

Kongresszusunkra — kellő szerénységgel — ezúttal sem hívtuk meg az egész világ kommunista és munkáspártjait. Tanácskozásunkat a nemzetközi részvétel szempontjából európai jellegűnek nevezhetjük. Mégis. nagyon sok üdvözlőtáviiiat érkezett a kongresszus címére olyan kommunista és munkáspártoktól, amelyek itt .nincsenek képviselve. Nekik is illő módon meg fogjuk köszönni az üdvözleteket és a szolidaritást.

Azonos szellemben egy ügyért

Néhány szót a sajtóról. Mi a sajtó dolgozóinak munkáját — ide értve a nyomtatott sajtót, a rádiót, a televíziót és a hírügynökséget is — nagyon fontosnak tartjuk. Nem mindig mondjuk így, vagy ilyen szépen, de a lényeg ez. A kongresszusra készülve is arra törekedtünk, hogy a sajtó dolgozóinak, megfelelő munkafeltételeket biztosítsunk.

A lapoknak, a távirati irodának, a többi sajtószervnek ki kellett elégítenie a kongresszus iránti nagy érdeklődést. Tanácskozásunk alkalmából számos külföldi tudósító is érkezett hazánkba szocialista és kapitalista országokból egyaránt. Számukra is megfelelő feltételeket igyekeztünk biztosítani, külön televíziós rendszeren követhették a kongresszus' minden eseményét, hallhatták minden szavát. Tudomásom szerint ezzel elégedettek is voltak.

Azért tettük mindezt, mert komolyan gondoljuk, hogy pártunk hazafias, internacionalista párt, a népék barátságának híve. Ehhez az is hozzátartozik, hogy segítsük a népek kölcsönösen jobb megismerését. S ebben óriási szerepe van a sajtónak.

Nyilván nem mindenkinek volt alkalma követni a kongresz- szus nemzetközi sajtóvisszhangját. Hadd mondjam el: nagyon pagy figyelmet fordít' erre a kongresszusra a Szovjetunió, a többi szocialista ország sajtója,, s nagy terjedelemben | számolnak be munkánkról a kapitalista országokban működő testvérpártok lapjai is. Ez jó és megtisztelő számunkra,

A kapitalista világ polgári lapjai szintén foglalkoznak pártunk kongresszusával. Teszik ezt a

maguk módján, egy részük korrekten ad hírt róla, más részükből a „politika megmerevedéséről”, hol „liberalizálódásról” cikkezve — politikai jckolgatások- bá, személyi kombinációkba bocsátkozik. Erre még néhány órájuk van, azután azt ajánljuk, hogy a kongresszus határozatain gondolkodjanak el.

Égy polgári lap azt írta: Budapesten nem- látszik, hogy összeült a kongresszus, az emberek úgy jönnek-mennek a városban, mint más napokon szoktak. Ezzel arra célzott, hogy érdektelenség mutatkozik kongresszusunk iránt. Az igazság, hogy mi munkakongresszust tartottunk, és az embereket is arra kértük, hogy rendesen végezzék a dolgukat. Ez is történt. A kongresszus küldöttei itt, koll.égáik pedig a maguk helyén dolgoztak. De akárhol is tevékenykedtünk, 'azonos szellemben, egy ügyért dolgoztunk.

Itthon is nagy figyelem követi tanácskozásunkat, a kongresszus munkájával valósággal együtt élt a párttagságunk, sőt az ország egész politikai közvéleménye. Ennek sok jele van. Nemcsak az, hogy az újságok nagyobb számban fogynak, hogy a tv-nézők keveslik a kongresszusi adásidőt. Ennek vannak más, még ennél is. fontosabb jelei.

A szerkesztő' bizottság jelentésében szó volt azokról a levelekről, amelyek nagy tömegben érkeztek a kongresszus előkészítésének időszakában. Sokszor valóban megható, megrendítő formában fejtik ki egyes emberek a véleményüket, álláspontjukat. A kongresszus'ideje alatt is kl- sebb-nagyobb kollektívák, szocialista brigádok, egyes emberek elküldték üdvözletüket távirat-».