Petőfi Népe, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-23 / 69. szám

Ortutay arcai s harcai

Nemzedékszervező? Tudós? A közművelődés élharcosa? Polil tikus? No persze, 'ez is, az is ™lt — és még sok minden más, -de legfőbb műve az élete: ez az - ellentmondásokban gazdag, mégis oly következetes életmű, élet és mű párját ritkító egysége.

A „Szegedi Fiatalok" kis egye. térni köre, melynek a harmincas -évek közepén ó volt a motorja, jelentősebb vállalkozás, mint a ■köztudat számon tartja: szinte történelmi tett, az új, még marxizmuson kívüli, ám azzal érintkező fiatal, haladó polgári és plebejus törekvések első falanxa, s nemcsak — mint any. nyi más — derékbatört kísérlet, hanem nemzetközi viszonylatban párját ritkító műhely: a vizsgálódás. szépség, humánum, hagyomány és haladás, népiség és demokratizmus remek eredményeket létrehozó — és ez is csodaf — vidéki munkaközössége. Bárót! Dezső, Bálint Sándor, Buday György, Erdei Fferenc, Hont Ferenc, Szómjas-Schiffért György, Tolnai Gábor, Tomory Viola és a többiek új hangot szólaltattak meg a magyar egyetemi élétben, tudományosságiban, könyvkiadásban, színjátszásban, etnológiában, szociológiában. Ahány személy, annyi arc, any- nyiféle pálya, s legfőbb szervező, összekötő: a jó humorú, megnyerő, szívós Ortutay. Ragyogó népköltési kiadványaik külsőben is újat hoztak, a népi szellemű könyvművészet európai rangú biblSofilláját, munkaközösségük pedig (a spanyol vagy franoia népfronttal egyidőben) népfront szellemű együttműködést katolikusok, marxisták, polgárok, népiek és urbánusok között. Szinte mindenki másnál komolyabban vették a népi értékek fölfedezésének, s a modem kultúrába való beemelésének gondolatát, de sosem visszalépve, s nosztalgikusan, hanem mindig az új, a korszerű felé előre tekintve, mindennek politikai konzekvenciáit is levonva; mindig új fórumot teremtve, Magvarságtudomány-t alapítva, később rádiót szervezve.

E széles körű, tudományos és népszerűsítő, majd politikai munka során Ortutaynak vállalnia kellett a nacionalista, parasztromantikus és revíziós hagyományokkal szembeni határozott kiállást, a marxizmussal való „lepaktálást”, ezért elszenvedve a jobboldal és a tájékozatlan, megtévesztett Itömegek előtti népszerűtlenséget is. Aztán kulturális irányítóként, kormánytagként új tankönyveket íratni, általános iskolát szervez• Ortutay Gyula

ni, iskolákat államosítani, az egyház akkori reakciós vezetésével vitatkozni.

Ám épp a szocializmus megvalósulásának első éveiben becsülték meg legkevésbé. A dog- matizmus alatt a néprajzunk minti tudományunk létéért kellett megküzdenie. Űj világért, új erkölcsökért harcolt, a nemegyszer egy ódon morál nevében ítélték el.

Oly korban, amikor a népi gondolatra gyakorta az ösztönös- ség, sőt a vajákosság volt a jellemző: ő ridegen racionalista tudott maradni, népismeretét alapos fölkészültségre, széles körű európai tájékozottságra alapozva. A néprajzban, népkutatásban, folklórban szakszerű, szinte már pozitivista volt, de mindig a mélységek megismerésére, megértésére, föltárására, megmagyarázására törekedett. Tudományos és politikus racionalizmusa nem szorította ki életéből, művéből az érzelmeket — az is személyiségéhez tartozik, hogy korszerűen tárgyias vagy ironikus stílusa mögött mindig ott lüktetett a szegényparaszti tömegekkel való azonosulás szenvedélye, a szenvedés fölismerése és gyűlölete.

Mindent megtudni, megtapasztalni, mindent belátni igyekezett, de sohasem belenyugodni abba, ami volt, ami van, hanem

— akár az ősi paraszti kultúra szépségeinek feláldozása árán is!

— új, emberibb világot teremteni.

Most lenne hetvenöt éves...

Kristó Nagy István

A csupa aktivitás, dinamizmus politikust, tudóst közeli ismerősként, közénk valóként fogadták Bács-Kiskunban. Már a két világháború között jó barátságba került Tóth Lászlóval, az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda RT. vezetőjével: a Kéttemplom közi nyomdában sokszorosították Ortutay Magyarság tudomány című folyóiratát Ide tartozónak érezte magát, mert öt ciklusban képviselte megyénket, választókerületét az országgyűlésben. Része volt jó kezdeményezések kibontakoztatásában. 0 javasolta — egyebek között — a kalocsai öntözőfürt létesítését, segítette vízügyi társulások szervezését. Személyes tekintélye, közreműködése nélkül óhaj maradt volna a kecskeméti Magyar Naiv Művészek Múzeuma. A tanyai diákotthon-mozgalomban ugyancsak maradandóak érdemei, (hn)

,,Nem mese ez..

játos, külső vi_

lág sugárzik. Nem mese ez, a felnőttek .fantáziavilágából táplálkozik, amelyben a gyermekkor tapasztalatai, emlékei, a mesék, a kamasz-álmok, a képzelet hősei egyenrangúként léteznek. A vursli, a cirkusz, a tündérország keveredik, kaleidoszkóp- szerűen az életszinpad kesernyés bölcsessége tanulságaival ..." — írj® Egri Mária művészettörténész a Munkácsy-díjas grafikus, Wilrtz Adám képeiről. A közismert képzőművész alkotásaival gyakran találkozhattak már Bács-Kiskun kiállítótermeiben is a művészetbarátok. Legutóbb például a

megyei Téli tárlaton szerepelt (pályázaton kívül, meghívott művészként). Egyik alapító tagja, s évről évre visszatérő vendége Wttrtz Ádám a tisza- kécskei nyári művésztelepnek. Az itt készült alkotások egy részét rendszeresen közszemlére bocsátja a Tisza-parti nagyközség művelődési központja. A napokban a fővárosi Dürer-teremben nyílt kiállítás Würtz Ádám grafikáiból.

• Látogatók

RÓZSA ENDRE:

Lélek-időm

óraművé

Mint cseppkő képzelt oszlopa az alsó és a felső kúp között -r fájdalmaimban régen összenőtt a már nem és a még soha.

E képzelt oszlop oly való; magát a hiányt méri; pereg-e7 Homokóra, melynek nincs

közepe,

és vissza — nem fordítható!

KISS DÉNES:

Sorok

a suhanásban

Majd évek múlnak el és arra rettenek hogy rázkódik az ágy és zúgnak a falak S fölsikoltanék hol van az anyám?

Hol van aki volt?

Majd évek múlnak el észre se veszem irgalmaznak-e éhínségeim?

Szeretetlenül vergődve tovább mivé változik , a csillagarculat?

Minden ugyanúgy fájdít és emészt?

Vagy föl se foghatom pillanatokban évezred suihan?!

KÖNYVESPOLC

Lányok az éjszakában

Napjaink magyar utcalányainak világáról kétségtelenül nagyon nehéz konkrét, alapos információkat gyűjteni. Lévén a prostitúció 'büntetendő: a divatos bárok, szállodák környékén — vagy például a pesti Rákóczi téren — striohelő örömlányok, illetve a stricik és kerítők egyszerűen nem nyilatkoznak. Minden bizonnyal ez az oka, hogy nem íródott a mai napig sem egy valóságfeltáró szociográfia erről a témáról.

Információk szerzésére persze más lehetőség is volna, mégpedig az, hogy az író személyes tapasztalatok gyűjtésének reményével, „lemerül” ebbe a világba. Ez viszont nemcsak pénz- és időigényes vállalkozás, de sok veszéllyel is járhat. Nem beszélve a morális meggyőződések, elvek feladásáról, amire egy ilyen szerepkörben vállalkoznia kellene a publicistának. Így marad az adatgyűjtés legkönnyebb útja:, a rendőrségi jelentésekből, jegyzőkönyvekből, bírósági dokumentumodból merít az író, megpróbálva logikus következtetéseket

levonni a különböző esetekből, miközben nyakonönti az egészet egy jó adag írói fantáziával. Balázs Anna új, Lányok az éjszakában című regényét olvasva nem nehéz megállapítani, hogy ez utóbbinál többre ő sem vállalkozott.

Két főhősének; Csontos Dénes- nek (az idősödő stricinek) és az általa futtatott lánynak, Gizinek a története tanulságos, megszívlelendő, s kétségtelenül a jobbítás szándéka, az erkölcs védelme inspirálta e könyv megírására Balázs Annát. Csak az a baj, hogy didaktikus részletek tömkelegével hígítja fel regényében mondandóját, olykor már-már szájbarágós módon, mintha gyerekeknek magyarázna. Vagyis nem rádöbbenti a prostitúció embert alázó, tiszta érzelmeket tip- ró világára az olvasóját — élve az irodalom művészi eszközeivel —, hanem megmagyarázza, sőt többször túlmagyarázza mondandóját.

Hogyan lesz valakiből ma Magyarországon prostituált? — Érdekes, sőt izgalmas kérdés, de

hihető érvek után kutatva végül a legbanálisa'bbakat választja regényében az írónő: Gizi falun, nőtt fel, nevelőszülőknél, akik csak dolgoztatták meg ütlegelték, részeges mostohaapja. pedig mindig tapogatta, ezért elszökött, Pestre utazott, ahol rossz társaságba keveredett, és így tovább. De Dénes esete sem kevésbé elcsépelt, agyonírt. Édesanyja egyedül nevelte testvéreivel, nagy nyomorban éltek, így amint tehette, eltűnt otthonról, s ő is rossz társaságba keveredett ugyebár, ahogy az már a stricik esetében is lenni szokott...

Miért nem változtatott az évek folyamán megalázó életén a szexárus „szakmából” lassan kiöregedő Gizi? Mert lakásra gyűjt. Tehát ez lenne az inspiráció arra, hogy prostituált legyen, azaz: maradjon valaki? No hiszen 1 Százezrek várnak saját otthonra ma az országban ...

Azután arra a kérdésre keresi regényében a választ, hogy ki lehet-e lépni egyáltalán ebből az éjszakai, undorító világból, s milyen esélyei vannak a mindennapi, dolgos emberek társadalmában annak a negyvenvalahány éves férfinak, akit serdülőkora óta az utcalányok tartottak ki, akinek soha sem volt állandó munkahelye? Balázs Anna válasza: nagy akarat, erős elhatározás kell hozzá, de a múltját még akkor sem vetkőzheti le senki, a bűnösnek bűnhődnie kell. Közben felvillantja a börtön világát, ahol csaló, tolvaj, gyilkos és stri- gó egyaránt található, de elvezeti olvasóját a „felső tízezerhez” is, Dénes milliomos öccsé- hez, aki még gazdagabb akar lenni, s ezért neki is bűnhődnie kell...

A jobbítás szándéka szinte átsüt a regény csaknem négyszáz oldalán, de valójában nem sok irodalmi erénye van Balázs Anna új kötetének. S ha a hitelesség meggyőző erejét, a korhűséget, a szociográíusi igényt sem kérhetjük számon ebben az új regényben, legaláhb izgalmas, fordulatos olvasmány lehetne. Lehetne, de nem az. (Kossuth Könyvkiadó, 1985.).

Koloh Elek

N e°Sa v DÉKÁNY KÁLMÁN:

arrébb

tedd az asz- £.*•. ’ i . •

•* ä» ■ A dinasztia

öreg volt már. ’1

Szédült, ha le

kellett hajolnia. Csontjaiban, ízületeiben, de még a hangjában is érezte a fáradtságot. Bizony ideje volt, hogy Vikit magával hozza a placcra. Lásson, halljon a kölyök, tanulja meg a mesterséget.

— Hölgyek, urak, ide tessék! Itt kapható a varázserejű kínai cement.

Egyfolytában szerette volna végigmondani a szöveget, úgy az igazi. A „hézagmentes”, pergő beszéd ragadja meg a közfigyelmet, csábítja köré a lótó-fu- tó járókelőket. A fulladás, a rátörő köhögési inger kizökkentette lendületéből.

— Hölgyek, urak — folytatta harákoló késlekedéssel —, párja egy forint. Csak egy forint párja a kínai cementnek. Most vegyék, most vigyék. Lehet kombinálni edényforrasztóval.

Kezek nyúltak felé, csörrent a pénz a kartondobozban.

Ráérős kíváncsiskodók is szép számmal akadtak mindig, akik szórakozásképpen gyűltek az utcai árus standja köré. Meghallgatták, végignézték a bemutató műveletet, és nem vásároltak. Sőt, ott maradtak tovább, végighallgatták elölről az egészet.

Beszélt-beszélt a sápadt, öreg -árus, járt a keze, csapkodta a cserepet a flaszterhez, noha egyre,cudarabbul érezte magát. Lélegzete sípolt, homlokán hideg veríték gyöngyözött.

— Hölgyek, urak... — Egyszerre megtántorodott, billegett az utca hosszanti tengelye; érezte, hogy kering a föld a világmindenségben. Estében munkaasztala peremébe kapaszkodott, azt magával rántotta.

A nézőközönség riadtan szétrebbent.

— Papa, papa! — kiáltotta a vékony gyerekhang.

Egyszerre többen is leguggoltak az ájult kikiáltó mellé a járdára, göthös mellkasán megnyitották az inget, dörzsölgették a szíve táján. A szája sarkán szivárgó üveges nyálerecskéket a gyerek törölgette zsebkendővel.

Lassan magához tért az öreg, a szemét fölnyitotta, kérdőn kör- bejártatta a tekintetét. Mi is történt? Csak arra emlékezett most még, hogy mozgott az utca, a város, száguldva szállt a földgolyó, és azzal együtt ő maga is. Semmi fájdalom, inkább valami kellemes zsongás himbálta, mint. egy kiterjesztett szárnyú madár a szellősuhogásban.

A gyerek szíve örömében nagyot ugrott.

— Papa, ugye már nincs semmi bajod? — Kezét a hóna alá fűzte, emelte, talpra támogatta. A szétgurult tubusokat, cinkru- dakat a kis kopott kofferba rakta, összehajtogatta a munkaasztalt.

Odahaza megvetette apja ágyát, s lefektette. O maga > az ágy szélére telepedett.

— Papa, most mi lesz?

Az öreg kissé megemelte a fejét a csíkos vánkoson.

— Meg kell élnünk, kisfiam — mondta. — Majd te folytatod a mesterséget.

A gyerek így válaszolt:

|— Éppen erre gondoltam, papa. Ne félj, hamar belejövök, te csak pihenj nyugodtan. Heget dolgoztál. Nem vagyok én már olyan kicsi.

Merő töprengés, harmonlkázó ránc az öreg homloka. Megmosolyogni való a gyerek kérkedése. Már hogyne volna kicsi, hiszen csak tizenkét éves! Késői gyermek, s korai félárva, az öreg nem volt már fiatal, amikor elszánta magát a házasodásra... A kínai cement’azonban nem kezdőnek való, főleg nem gyereknek — hozta meg a döntést. így szólt hozzá:

— Van itt valami a te számodra, ami megfelelőbb lesz.

Fölült az ágyban,- élénken rendelkezett. A kamrából előhozatta Vikivel a zöld viaszkockákat. Bűvös radírnak nevezte ezt a portékát, és egész nap magyarázta, hogyan kell vele bánni. Viki késő éjszakáig gyakorolta a radírozást meg a szövegmondást.

Reggel az öreg úgy tett, mint akinek esze ágában sincs kibújni az ágyból. Űtravalóul megrázta Viki kezét, és azt mondta:

— Járj szerencsével, kisfiam.

Magára maradva számolta az időt, gondolatban nyomon követte a gyerek minden mozdulatát. Most ér a placcra. Most szétnyitja az asztalt, kiteregeti a képes újságot, rendezget. Most mély lélegzetet vesz, s belefog:

— Hölgyek, urak, gyerekek...

— A vékonyan csengő hang elvész az utca zajában, a járókelők rá se hederitenek, közönyösen jönnek-mennek. Viki hangja el- csuklik, sírhatnékja támad, torkában gyülekeznek a könnyek. Számára csak most kezdődött el az élet, túl fiatalon, s rögtön kudarccal. Hogy bízzon akkor a holnapban, ha mindjárt az első önálló próbálkozás keserű szájízt hagy benne?

Szúrta, karmolta az ágy, mintha tüskével hintették volna tele. Körülményesen fölkászálódott, szedelőjsködött. Még szédült a gyöngeségtől, de az nem tarthatja vissza. Neki már mindegy, akkor legalább használjon az ember. Ennek is megvan a csíziója, akár az egész mesterségnek. A kölyök sosem fogja megtudni. >

Egy közeli ' kapumélyedésben úgy helyezkedett el, hogy csak 6 láthassa, az őt ne. A rejtőzködés a csízió veleje.

— Nem kell hozzá tudomány, nem kell hozzá szakértelem — mondta Viki hibátlanul a kísérőszöveget, csupán a hangja volt remegős. — Két-háromszáz másolatot készíthetünk a bűvös radírral bármilyen képről, ahogy önöknek bemutattam. Nem csalás, nem ámítás. Mindenkinek jut. amig a készlet tart.

Csak hát kinek adjon? Jelentkező nincs, még mutatóban sem akadt. A könnyek már a szemét csípték,' meg-megrándult az álla, de azért hősiesen újra kezdte:

— Hölgyek, urak, gyerekek ...

Tarts ki fiú — buzdította magában a kapumélyedésben leselkedő öregember. Tarts ki még egy kicsit. Fürkészve vizslatta a kapu előtt elhaladók arcát, viselkedését, hogy kipuhatolja a természetüket. Rá van az irva valahol az ember külsejére, csak a leolvasását kell megtanulni. Bár a rossz, a hitványság sokáig tud megtévesztő álarcot hordani. S 6 itt most csak biztosra mehet, fogyóban a kölyök kitartása. Muszáj eltalálnia egyből.

— Uram! — szólított meg egy poroszkáló, sárga felöltős férfit. Hanyagul kigombolkozva ballagott, a szemében apró rozsda- pettyek. Ez, meg ahogy elmerült belső világának szemlélésében, bizalmat ébresztett benne. A könyökénél fogva húzta be magához a fedezékbe. Szabad kezével pérkzt kotort elő a nadrágzsebéből, csupa egyforintos érmét. A révedező szelid megrökönyödéssel meresztgette a szemét.

— Uram — hadarta a fölhe- vült öreg —, tegyen meg egy csekély szívességet. Ott, az a gyerek a placcon, az én fiam. Most tanulja a mesterséget. Először csinálja önállóan. Én már kidőltem. De látja, nincs egy fia kuncsaft, mindjárt eltörik a mécses szegénykének. Vegyen a bűvös radírból az én költségemre. Ezért mindért.

— Rendicsek, fater — mondta a sárga felöltős. Zsebre . vágta a pénzt, cinkosan az öregre kacsintott. — Értem én a csíziót.

Az öreg elégedetten dörzsöl- gette a kezét. Sikerült a választása, egyből sikerült. Ez még ismeri a régi szavakat.

Óvatosan kilesett a kapumélyedésből.

Az embere ott állt Viki asztala előtt, egy csomóban dobta a forintosokat a dobozba.

— Mindért — vetette utána foghegyről.

— Mennyi? — kérdezte a káp- rázó szemű Viki.

— Számold meg, öcsi.

Viki mohón megszámolta a pénzt, majd ugyanannyi radir- formájú portékát nyújtott át.

Az öröm villanyos izgalma gombócba csomósodott a torkában.

— Nem kell hozzá tudomány, nem kell hozzá szakértelem.

Hang kell, fiú — szurkolt neki magában az apja. A hang a mi szakmánk szerszáma.

Végre-valah^ra lecsúszott a az a gombóc, kitisztult, szinte szárnyalt a hangja.

— Két-háromszáz másolatot készíthetünk a bűvös radírral, bármilyen képről, ahogy önöknek bemutattam.

Ez az, bravó! — dicsérte az öreg a fedezékben. Így kell azt, fiú. Nem lesz semmi baj.

Úgy belefeledkezett a lelkesedésbe, hogy amikor a Sárga felöltős szólította, összerezzent. A régi, ízes kifejezéseket használta most is.

— Tessék, fater. Ehol a vásárfia.

ö meg azt sem bánta volna, ha nem kapja vissza a portékáját. Fő, hogy megélénkült az üzletmenet, miként általában történni szokott Ilyenkor. Egyik vevő a másikat vonzza. Megér az egy kis áldozatot.

— Köszönöm uraságodnak — hálálkodott a kimustrált kikiáltó. — Köszönöm a fiam nevében.

— Sok szerencsét a dinasztiához — mondta távozóban á sárga felöltős, újabb cinkos hunyo- rítás kíséretében.

A placc előtt azonban Ismét megállt egy percre. Felöltője szárnyát meglengetve kotorászott a zsebe mélyén.

Ezúttal saját magának vett egy bűvös radírt a kikiáltófiókétól.