Petőfi Népe, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-02 / 51. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET * GAZDAGODÓ GYŰJTEMÉNYEK, JŐ SZAKEMBEREK Megyei múzéumösszegző Beszélgetés dr. Bánszky Pállal Múzeumösszegző sorozatunkban a megye városaink múzeumait jártuk be azzal a céllal, hogy beszélgessünk az intézmények irányítóival az utóbbi években végzett munkájukról. Befejezésül dr. Bánszky Pált, a Bács-Kiskun megyei múzeumi szervezet igazgatóját kértük irieg, hogy készítsen számvetést: > — Mi is történt az elmúlt esztendőkben? Ha valaki figyelemmel kísérte a múzeumok születését, létrejöttét, bizonyára elevenen él emlékezetében, hogy öt év alatt számos új intézményt avathatnunk Bács-Kiskunban. A dinamikus fejlődésnek az is bizonyítéka, hogy a megyeszékhelyen szép számmal akad ma már értékes, érdekes gyűjtemény. Szomorú tény volt, hogy sokáig szinte csak az ál- lomáskerti, a Katona József nevét viselő múzeumot látogathatták az érdeklődők, mígnem 1976-ban kinyitotta kapuit a Naiv Művészek Múzeuma. 198L december negyediké óta pedig a Szórakaté- nusz Játékműhely és 'Múzeum fogadja vendégeit a város szívében. A megyeközpont 1983. októberében gazdagodott a Kecskeméti Galériával, felvonultatva a XIX. és XX. századi magyar képzőművészet jeles alakjainak és Tóth Menyhért alkotásainak legjobbjait. (Űj gyűjtemény a Népi Ipar- művészeti Múzeum anyaga is, de nem tartozik a megyei múzeumigazgatóság felügyelete alá.) Ez év tavaszán Bács-Kiskun megye orvos- és gyógyszerésztörténetének emlékeit tárjuk közszemlére a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének régi helyén. Kalocsán 1981-ben készült el az új, állandó kiállítás, Baján pedig tavaly ősszel. Miskén 1983-ban létesült a Tóth Menyhért-emilékhely és alkotóház. Hozzátartozik még .a leltárhoz, hogy két kecskeméti intézményünkben — a Naiv Művészek Múzeumában és a Szórakaténuszban — átrendeztük, bővítettük az állandó kiállítás anyagát. — A múzeumok raktáraiban egyre több érték halmozódik fel. Tulajdonképpen a munkatársak egyik fontos feladata ma is az, hogy gyűjtsék a tárgyi és szellemi dokumentumokat, emlékeket. — Igen. s nem kis dolog ezeket feldolgozni. Restaurálni, fotózni, kartonozni és még sorolhatnám, mi mindent kell csinálniuk a muzeológusoknak. Egyetlen egy darabbal is sok munka van. Csak két területről! hozok példát. Több mint tízezer rajz, festmény került a múzeumi szervezethez az elmúlt időszakban, s ugyanennyi az ásatásokból behozott tárgyak száma is. Azt mondhatnám, hogy a képzőművészeti anyagunk gyarapodott a legszembetűnőbben. A megye régészeti leleteit, kincseit is érdemes lenne bemutatni. Még azt is megérdemelné ez a gazdag kollekció, hogy külön múzeumot kapjon. A rossz emlékű i pesti képlopás óta egyre nagyobb! gondot fordít a megyei tanács is a múzeumok vagyonvédelmére. Mi a biztonsági berendezésekre másfél millió forint támogatást kaptunk. — Ha már a forintok kerültek szóba, megkérdezem, milyen összeg áll a megyei múzeumi szervezet rendelkezésére egy esztendőben? — Tizenegymillió forint. Ebből kell a tizenöt épületünket fenntartani, felújítani, fizetni a teremőröket, a számlákat rendezni, stb. Ennek az összegnek a kilencven százaléka ilyesmire megy el. S csak tíz százalék jut a tartalmi munka támogatására. Ez bizony kevés. Máris megvan a magyarázat arra, hogy miért küszködünk a kiadványok megjelentetésével, miért nincs mód ’ arra, hogy több tudományos dolgozat lásson napvilágot. — Mennyi jut a tizenegymillióból a vidéki intézményeknek? — Ez változó. Tavaly csupán Baja 1,2 millió forintot kapott. Év elején szoktuk megbeszélni a költségvetést. Nem lehet egyformán szétosztani a pénzt, minden városba egyenlő összeget adná, hiszen mások a problémák. A következő évben máshová kell több pénz. Halason és Kecskeméten raktározási gondjaink vannak, de ezek megoldását mi — anyagiak hiányában — nem tudjuk vállalni. Arra törekszünk, hogy a múzeumok korszerűek le_ gyenek. A minőségi munka a célunk, nem pedig az, hogy egyre több intézménnyel büszkélkedjünk. Sok gyűjteményt -ajánlanak fel manapság, ám nincs rá helyünk, s lehetőségünk, hogy valameny- nyit fogadjuk. Inkább a meglévő anyagainkat kell rendbe tenni... — Nem esett még szó a tudományos feldolgozásról ... — Annak ellenére, hogy a kutatásra kevés időnk jut, vannak szép eredményeink, amelyekről a tavaly őszi kétnapos tudományos tanácskozáson ős beszámoltunk. Jelentős megyei vállalkozás volt a keceli monográfia elkészítése. Több kollégám részt vesz országos kiadványok írásában. Kijött a nyomdából a ' Cumania hetedik kötete, most a nyolcadik van soron. A Katona József Múzeum közleményei sorozatunk első kötetében a kiskunhalasi Janó Ákos a szanki és móricgáti tanyásgazdálkodás múltját idézte fel',; most pedig Szabadszállás néprajzához közlünk adalékot. Tervbe vettük, hogy a Szórakaté- nusz pedagógiai kísérleteit is egy könyvbe gyűjtjük. A Naiv .Művészek kiskönyvtára sorozatban örsi Imre szobrászról készül tanulmány. Kiállításvezetőt jelentetünk meg az Élet a Dunán, a XIX—XX. századi festészet anyagából. A Szórakaténusz állandó kiállítását is ilyen módon népszerűsítjük majd. — Milyen szerep jut a múzeumnak a közművelődésben? — Itt gyűjtő-, kutatómunka folyik, s azon szór-' goskodunk, hogy eredményeinket láthassa is a közönség. Közművelődési tevékenységünket saját gyűjteményünk alapozza meg. Azt mutatjuk be, amit kiástunk a földből, s alkalmassá tettünk arra, hogy esztétikus látványt nyújtson. Persze népművelői feladataink nem merülnek ki abban, hogy csak kiállításra csalogatjuk az embereket. Félegyházán, Kalocsán, Baján rendhagyó órákat tartanak a múzeumban. Halason diaprogramokat vetítenek a csoportoknak. Egy esztendő leforgása alatt 4862-en vettek részt tárlatvezetéseinken. Sajnos, az idegennyelr vű, magnetofonos bemutatásnak nincsenek meg az anyagi feltételei. <— Azt hiszem, nem vonja senki sem kétségbe állításomat, hogy Bács-Kiskun megye múzeumainak országosan jó hírük van! — Kétségtelen, hogy kiváló szakemberekkel dolgozunk együtt. Mind a huszonöt muzeológus képzett, egyetemi végzettséggel, többen kisdoktorival rendelkeznek. Sok régészünk, néprajzosunk van, művészettörténészünk viszont csak kettő. Múzeum- pedagógusok is kellenének, vidéken egyáltalán nincs közülük. A jó hír? A felkészült munkatársaknak köszönhető, hogy májusban Kecskemétre sereglenek egy tanácskozásra az országos és a megyei múzeumok igazgatói.. Júniusban pedig a művészettörténészek szakmai továbbképzését rendezik meg a hírős városban. Ezek a találkozók egyben arra is jók lesznek, hogy alaposabban megismerjék a más vidékeken élő szakemberek a megye múzeumainak tevékenységét. S vigyék tovább a megye múzeumainak jó hírét! Borzák Tibor A dunavecsei Vikár Béla Művészeti Szabadegyetem rendezvényeként, a múlt héten nyílt meg Bozsó János festőművész tárlata a Duna-parti nagyközség művelődési házában. Az újabb vecsei bemutatkozás — amely éppen egv 'évvel követig a korábbit — különös érdekességét az a(dta. hogy a kecskeméti művész — több társával együtt — 1984 májusában három hétig dolgozhatott a Petőfi Sándortól oly sokszor megénéltelt tájon, az Észak-Bács-Kiskun megyei Du- na-táj festői településein. A májusi találkozás — ami tulajdonképpen már „viszontlátás” volt — művészi élménnyé, maradandóvá vált Bizonyítja ezt, hogy a kiállítás megnyitójára látogató — nemcsak helyi, hanem a szomszédos falvakból is átutazó — közönség úgy érezte: a télből néhány órára tavaszba érkezett. Mint említettem, a tavaszi festői körút, egy tíz évvél korábbi kirándulás \ ismétlése volt. Az alkotó érzékenységét akkor is és most is megejtette a látvány: a solti, a dunaföldvári pincesor; Dunaegyháza, Apostag, Szalkr szentmárton öreg, falusi utcái, tanyái, árterei. Ha végignézzük a negyvennégy képből álló, falra függesztett „Duna menti képeskönyvet”, meggyőződhetünk róla: valóban érdemes, gazdagító volt a viszontlátás. Bozsó festői képzeletét — a tiszai, Kecskemét környéki után — a Duna-táj is megtermékenyítette. A dunántúli dombok, a folyó és az éter találkozását lírai érzékkel, tónusgazdagsággal képes ábrázolni. Már-máö a valóságot megkísértő árnyaltsággal vallanak képei az ártéri erdők világáról is. Láthatjuk, hogy Bozsó még mindig tud újat mutatni, újat mondani. Faóriásai sorsot és időt idéznek, nyugalmat árasztanak A képekről kiolvasható egyfajta küzdelem is: harc azért, hogy egy tájat, egy népet, egyfajta sajátos kultúrát megértsen a művész. És hogy ez az élmény ilyen hatásos lehetett, az a művész érzékenységét, empatikus képességeit mutatja. • Bozsó János: Solti pincék. Bozsó János Duna-táji impressziói • Bozsó János: Artéri dűlőút. A Duna menti kiránduláson nem hagyta el Bozsót a gyűjtő, megőrző szenvedély sem: művein megörökítette a táj jellegzetes emlékét is. A szalkszent- mártoni Pető fi-házban festett enteriőrjei felérnek egy irodalomtörténeti vagy néprajzi dolgozattal (természetesen a képalkotás sajátos eszközei sokkal gazdagabbá teszik képeit a leírt információnál). Dunavecsén a Hild tervei alapján épült református templom különös épület- együttese is megragadta érdeklődését. A kiállítást dr. Gajdócsi István. a megy« tanács elnöke nyitotta meg, s a bemutatott képekről beszélve la maradandóság és a változás dialektikájának hatását elemezte. — Festményein egyfajta érle- lődés folyamata figyelhető még — — mondotta egyebek mellett. — A finom, alig-alig észlelhető változások bizonyítják, hogy Bozsó János ma már az érett, művészetének eszköztárát biztonsággal használó, ugyanakkor az érzelmeitől elszakadni nem tudó, nem akaró ember teljességében áll előttünk. Megfigyelhető az is, hegy évei gyarapodásával egyre inkább vidámak, derűlátók, életigenlők Bozsó színei. Ez a du- navécsei kiállítás is bizonyítja, hogy Bozsó János számára az élet mennyire a festészetet, a festészet pedig mennyire az életet jelenti. Az új és újabb tájélmény nem hagyja nyugodni. Önmagát sem kímélő szorgalommal és szeretettel alkot, folyamatosan feltöltve és elfogyasztva energiáit. Ezért nem apad ki tehetségének forrása, s ezért 'képes öntörvényei szerint újra és újra megújulni... Farkas P. József ZELK ZOLTÁN: NAPTAR* Szelekkel vívnak a januári fák, február, március les az ormokon: zsellérkéményből nem göndörödik füst, papír vacogj lyukas ablakon. Nehéz illattal üzennek a földek a szirmait hullató tavaszestbe, gallyak frissülnek és karók száradnak: küszöbön mereng, kinek gond a földje. Mint pucér, játszadozó gyerekek pereg a milliónyi búzaszem. Ki tudja sorsukat, ha zsákba rakják s mint áru ringnak vonaton, vízen... Ez már az ősz: miként az emberek, leejtik boglyas fejüket a fák, mint vénhedt, omló maltervakolat: úgy porlik körülöttünk a világ. (1935) * A költs könyvben még meg nem Jelent verse. DEÁK MÓR: Csendélet kardvirágba dőlt az este szirmot ejt a félhomály ■az éj hiába kereste a hajnal hiába vár ., tövisek fölötti vércsepp napkorongnyi rózsafej a láng árnyékvirágot vet s az arcodon hervad el ■ (Utassy Józsefnek) M ■ őrködik talpig viaszban fölötted egy szélfutam ■ örökre elh'agyhatatlan kardvifágos este van az éj hiába keresné szirmot ejt a félhomály tövisekre hull vércseppé a hajnal hiába vár. (18.) — Netán az árfolyamát is tudja? McNeil zavartan felnézett, és megrázta’ a fejét. , — Talán egyszer beszéltem ye- le ilyesmiről. Megkértem, hogy a bárban lehetőleg ne ismerkedjék férfiakkal. — És ő mit szólt ehhez? — Eleget tett a kérésemnek. — Köszönjük, Mr. McNeil s — mondtam azzal a hangsúllyal, amely a beszélgetés végét hivatott jelezni. — Esetleg megengedné, hogy az alkalmazottaival is váltsunk néhány szót? — Természetesen — válaszolta. -— Jöjjenek, elkísértem magukat. — Miattunk igazán ne fáradjon — hárítottam el az ajánlatát. * — Nos, meg voltál velem elégedve? — kérdezte Ruth, miközben visszasétáltunk a még mindig üres bárba. •7 Bólintottam. • Remek színésznő válna belőled — tettem hozzá, aztán a folyosó fölé intettem: — Mit szólnál, ha meglátogatnánk a táncos pipiket? — Ott a helyünk — válaszolta Ruth. A táncosnők öltözőjének ajtaján jócskán megkopott a festék. , A kopogtatásra’ alacsony, fekete hajú lány dugta ki a fejét; amikor meglátta Ruthot, összecsapta a kezeit. — Maria Bretall vagyok, Angela unokanővére — duruzsolta Ruth. A fekete lány csíkos frottírköntösben volt. Néhány pillanatig tanácstalanul toporgott, végűi az ajtó felé intett. A szűk öltözőben nyolc Lótusz- görl készülődött a műsorhoz. A lányok szemmel láthatóan él voltak ragadtatva RuthtóL Míg Ruth kérdezősködött, szemügyre vet-' tem a pipiket; így közelről nézve egyáltalán nem ragadtatták el az embert Smink nélküli arcuk sápadtan sokszorozódott a megfakult tükrökben. Némelyikük még utcai ruhában volt Ruth legalább fél órát kérdezősködött, de talán annyit sem tudtunk meg tőlük, mint McNeil tői; mindegyikőjük a saját problémájával traktált bennünket. Visszamentünk a bárba. A színpad előtti árokban már a zenészek hangoltak. Leültünk az egyik márvány asztad mellé, és whiskyt rendeltünk, Amikor a pincér letette élénk az italt, váratlanul megszólalt: — Ha nem tévedek, ugye a kisasszony Angela unokanővére? , — Nem téved — válaszolta Ruth. — Igaz, le se tagadhatná — mosolyodott el egy pillanatra, aztán Ruth felé hajolt: — őszinte részvétem. — Alacsony volt, és gyermekkorában elég sok pattanása lehetett. — Mr. McNeil említette, hogy itt van... Ugye, még nem kapták el a gyilkost? Ruth megrázta a fejét, és szeméből, a fene tudja hogyan, de két könnycseppet törölt le. — Maiga jól ismerte az unokahúgomat? — kérdezte aztán. — Az azért túlzás. Csak any- nyira', amennyire a kollégáját ismerheti az ember. De bevallom, őt kedveltem' a legjobban ebben a kócerájban. — Ezek szerint gyakran beszélgettek? — Igen. Persze, az attól is függ, hogy ön mit ért gyakoriság alatt. — És miről? — Csupa felszínes ’ dolgokról. Igaz, néhányszor tanácsot is kértem tőle. — Maga tanácsot kér egy nőtől? — csodálkozott Ruth. A pincér halványan elmosolyodott: — Angélát a barátomnak tekintettem. — És ő? — Azt hiszem, ő is. — Nem mondott olyasmit magának, ami esetleg kapcsolatba hozható a gyilkossággal? — Nem. SőKasem avatott a magánügyeibe. Igaz, annyira tisztán élt, hogy mindenki beleláthatott, aki csak akart. A pincér menni készült, — Ég Jlüféle tanácsokat kért az ünokahúgomtól? — mosolygott egy utolsót Ruth. — Persze,' ha diszkrét dolgokról van szó, nem muszáj elárulnia. A pincér elvörösödött; pattanásainak a helyei még jobban látszottak az arcán. — Természetesen szerelemmel kapcsolatos tanácsokat — válaszolta. — Szerettem volna valakit visszahódítani. — És sikerült? — Sajnos, nem. Ezen egyáltalán nem csodálkoztam. A helyiség kezdett megtelni vendégekkel. A kurvák már helyet foglaltak a bárpult körül. Eléggé szakadtak voltak, s nyilván olcsók is. A zenekar pontosan tíz órakor rázendített egy rock and ralira. Ruth cipőjével verni kezdte a taktust. A korai vendégek azonnal elfoglalták helyüket a parketten; vagy hatan riszálták a fenekűket a zseb- kendőnyi területen. A szám végén- Ruth előredöntötte a fejét, és bánatosan rámnézett: T- Azt hiszem, ma nem fogunk táncolni... — Már miért ne táncolnánk? (Folytatjuk.)
