Petőfi Népe, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-14 / 37. szám

1985. február Iá. •' PETŐFI NÉPE • 7 Messzivel — Régen láttuk! — Nem csoda,, hiszen decem- 1 bér óta edzőtáborban készülök, és mindössze két hét szabadsá­got ikaptunk versenyző társaim­mal a válogatott Szakvezetőitől. Ilyen kemény munkát még éle­temben nem végieztem! Olyan súlyokkal! gyakorolunk, mint máskor a nyári csúcsformában. — Milyen feladatokra készül­nek -a hazai legjobbak? - • — Közeleg a márciusi Druzsba Kupa, ahol többnyire Európa legjobbjai lépnek dobogóra. A felkészülés következő állomása a Pannónia Kupa, amely egyben az utolsó válogató viadal is az Európa-bajnoikság előtt. — Vetélytárs nélkül maradt a válogatottban. Nem teszi elz kis­sé kényelmessé, elbizakodottá? — Nincs időm az ilyesmin gondolkodni. A válogatott edzé­séin régi vetélytársammal, az óz­di Qsengerivél edzünk együtt, ö egy. súlycsoporttal feljebb indul, így valóban komolyabb ellenfél nélkül maradtam, biztos a he­lyem a legjobbak között. Ügy érzem, a hazai mezőnyben már letettem a névjegyemet az el­múlt esztendőben, az idén ma­gasabb mércét ^'állítottam magam elé. — Tavaly 22,5* kg-ot javított egyéni csúcsán, fdost közel eny- nyivel marad el a világrekordtól. Mennyit sikerül ledolgoznia eb­ből az idén? — Ezt nagyon nehéz lenne megjósolni,' meg nem is ajánla­tos. A felkészülésem azt íbiszem jól sikerült. Szakításban szeret- 'nék világcsúcs-közeibe kerülni, lökésben pedig továbbfejlődni. Hogy ez kilogrammban mennyit jelent, ezt még nem tudhatom. — Két hónapja felröppent a hír. amely szerint Messzi el­megy Kecskemétről. Igaz ez? Valóban át akartam- iga­zolni más egyesületbe, éleztem, nem "Becsülik 'meg az eredményeimet, a munkámat. Az­tán ígéretet kaptam, hogy ren­dezik' a dolgokat. Bízom az adott szó hitelében, s így továbbra is a' Kecskeméti Spartacus színei­ben versenyzők. — rajtmár — Keressük négy Amint már tegnapi számunkban közöltük, kedden a Magyar Sajtó Házában kiosztották az 1984. évi sportszerűségi díjakat. A díja­zottak között van Martonosi Attila és Smi- dinger Béla bajai, illetve kiskunfélegyházi szakmunkástanuló (tanáraik: Takács Miklós és Iványi Ferenc). Tabajdi József, a Kiskun- halasi AC-MEDOSZ atlétája Sportszerűségi diplomát kapott* Akik legyőzték önmagukat • A Bács-Kis­*1985. május 1—3-án Kiskunha­lason és környékén rendezték meg a megye legszínvonalasabb háromnapos természetjáró verse­nyét a középiskolások számára ki­írt. ÓDMF-etr'Az ODK-szakosztá­lyoknak ez az év legfontosabb veráénye, ahol a tanulók bizony­ságot adhatnak a szakosztályban végzett munkáról. Húsznál is tölbb középiskola mintegy 250 di­ákja mérte össze tudását városi, honismereti és turisztikai ismere­tekből, honvédelmi versenyből; tájékozódási futásból. A tájékozó­dási futásra a harmadik napon Kunféhértó környékén kijelölt pályán került sor. Nagy volt a harc az elsőségért a kiskunhalasi és a kiskunfélegyházi ODK szak­osztályok tagjai között. Nem tud­ni, hogy mi lett volna a végered­mény, de a félegyháziak vesztet­tek. A csapat két legjobbja Mar­tonosi és Smidinger ölben vitte be a célba az egyik sérült tár­sukat, így a halasiak megelőzték őket. — A cél előtt vagy másfél kilo­méterre jártam — mondta Mar­tonosi Attila, a 609-es Ipari Szak­munkásképző Intézet elsőévés ta­nulója —, amikor észrevettem, hogy az egyik fiúnak kifordult a lába és nagy fájdalommal küzd. Nem haboztam. Éppen akkor ért oda Smidinger is. így, ketten vit­tük a célig, hogy mielőbb orvosi segítséget kapjon. KÉREK EGY SZTORIT Gsacsiügy A nagyváradi ICO-pálya gond­noka ügyes kis szamarat szer­zett be, hogy segítségérei legyen a játéktér rendbentartásábaiu A csacsi vizet hord, a hengert húzza — szóval a maga korlátain belül nagyon értelmesen visel­kedik. Azonban a csacsi lakásügye kun megyei fair play-díja- sok: (balról) Martonosi At­tila és Smidin­ger Béla. évtized legjobb 11-ét s ■■ $ — Nekem kedvenc sportágam a tájékozódási futás és szeretek is győziii —>J mondta Smidinger Bé­lává 608: sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet harmadéves diákja —, de itt nem számított a ver­seny. Sokan járnak túrázni, s elő­fordul az is, hogy a tapasztalat­lan társ bajba jut, tehát segíteni ■kellett. Bajtársias cselekedetük ' dicsé­retes. A fiatalokat, a sportolókat • Tabajdi József, a kiváló kis­kunhalasi veterán atléta Sport­szerűségi diplomát kapott. (Far­kas Tibor felvételei) irányítása miatt letért a kijelölt útvonalról. így a célban az addig ötödik helyen haladó Tabajdi Jó­zsef futott át' elsőként. A kiskun- halasi atléta csak úgy nyerhette meg az első napi 68 km-es sza­kaszt, hogy az előtte futók elté­vedtek. A versenybíróság úgy döntött, hogy végső sorrendnek a 45 km- es befutót fogadjál el, az időered­ményeket pedig Tabajdi befutó­idejéhez viszonyítva állapítja meg. A rendezők botránytól tar­tottak, mivel Tabajdinak semmi köze sem lehetett a többiek elté­vedéséhez, így jogosan óvhatta volna meg a versenybíróság dön­tését. Ám a veterán atléta a dön­tést sportszerűen tudomásul vette és így nagyban hozzájárult a ver­seny sikeres folytatásához. arra kell nevelni, hogy megtanul­janak győzni.. De nem minden áron! Az ötödik hely néha értékesebb, mint az első .A Duna menti Szupermaratoni első napján történt. Négytagú élboly vezette a mezőnyt, de a 45. kilométernél a rendezők "téves — Miért reklamáltam volna? — mondja Tabajdi József, visz- szaemlékezve a történtekre. — Ellenfeleim jobbak voltak nálam, csak azért kerültem elébük, mert rossz felé irányították őket. Az elsőségnek úgysem tudtam volna igazából örülni, az ötödik helyre viszont büszke vagyok. Kecskemétről és vidékről sok szelvényt és leve­let kaptunk, ami a labdarúgás iránti érdeklődést tükrözi. A 82 értékelhető szelvényen 97 játékos neve sze­repelt. A legjobb edző címre tizenegyén „szavaz­tak”. . - , * A verseny állása: Kapus: 1. Bayer (K. Dózsa) 15 szavazattal. A mezőnyjátékosak sorrendje: Boros (K. Dózsa) 24, Laczi II. (KTÉ) 22, Fenyvesi M. (K. 2. BÁCS-KISKUN MEGYE LEGJOBB 11-E Név Egyesület 1. [Kapus) 2. 4 3. 4. > 5. 6. 7. m 8. 9. , \ ÍO. 11. Edző Beküldő neve Cím: Kinizsi), Uzsdki (K. Dózsa) 17—17, Kisznyér (KSC) 16, Dclbó M. (KMTE) 15, Határ (K. Dózsa), Dunai A. (B. Bácska), Seres L. (K. Dózsa) 14—14, és Sahin (Kkifházi Vasaá) 11 szavazattal. Az «edzők versenyé­ben Steiner Brúnó (KMTE) vezet 18 szavazattal. A február 4-i számunkban felhívtuk olvasóink fi­gyelmét, hogy csak azok a játékosok jöhetnek szá­mításba a szavazásnál, akik a felszabadulás óta Bács-Kiskun megyében játszottak, illetve játszanak. Levélíróink közül többen kifogásolták, hogy ez a feltétel nem egyértelmű, mert ez lehetőséget adna olyan játékosok jelölésére, akik innen indultak el, de csak egy-két szezont játszottak megyénkben. Du­nai Antal-, Fenyvesi Máté, Fadkas, Bolemányi, Bund zsák, Friedmanszki jelölését elfogadjuk, mert ezek a játékosok több évig megyei csapatokban sze­repeltek. Albert, Páncsics dr., Koch viszont nem jö­het számításiba, mert ők még fiatal korukban elke­rülték a megyéből.1 Figyelemreméltó levelet kaptunk egy magát meg­nevezni nem alkaró olvasónktól, aki — mint írja — ötven* éve kíséri figyelemmel megyénk labdarúgá­sát. A tippelés megkönnyítése érdekében összeállí­totta az elmúlt négy évtized legjobb megyei játéko­sainak listáját, természetesen a maiak nélkül. Az emlékek felidézéséül álljon itt a névsor: Kecskemét: Bócfogh, Czéh, Határ, Uzsoki II., Bo­ros, Csordás, Hegyes, Morvái, Jónás, Nagy, Laczi II., Pasek, Szappanos, Geröházi. Bohács, Tordasi, Ker- pesics, Bartha, Parádi, Fekete. , Baja: Matos, Molnár, Márton, Ihos, Tóth dr., Csi- lity, Bácsalmás: Folcz, Katona, Harczi, Sewerácz, Hor­váth, Ocskó, Prükidánovios. Molnár. Kiskunhalas: Király. Molnár, Nagy S., Várhelyi, Tegzes. Jeremiás, Vanyiska, Tüske, Szvetnyik, Csá- nyü. Sári. Szalontai. Fuksz, Csincsák. Soltvadkert: Kárász I., JVIeskó, Dobszay, Mayer, Frittmann, Tasnády. Kiskőrös: Fábry, Gass, Szentgyörgyi, Varga, Biá- csi. Jánoshalma: Maráczi, Taskovícs, Bogdán, Várkor nyi, Zadravecz, Fenyvesi III., Csermák. Üjvárl. Kiskunfélegyháza: Horváth, Csekó, Sahin, Ist- vánffy; Lantps, Kanyó. Kalocsa: Balkó, Balaton, Tóth K., Hajós, Sábics, Tamás. . Papp Géza (Kecskemét, Nagykőrösi u. 25.) írja leveliben: „Tudom, most takarékoskodni kell min­denütt, de azért enyire nejn! A Bács-Kiskun megye legjobb 11-e pályázatra keskenynek találom a pályá­zati szelvényt. Kérem, hogy nagyobbra tervezzék, mert' így nincs hely a nevek beírására”. A második tippszelvény beküldési határideje: február 19. Kérjük olvasóinkat, a legjobb 11 játé­kos összeállításakor pontosan írják be a megfelelő rovatba a labdarúgók, edzők teljes nevét és azt is, melyik egyesületbe tartoznak. Címünk: Petőfi Népe Szerkesztősége, Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 6001. A borítékra kérjük ráírni: Sportróvat. H. G. körül botrány tört ki. Gazdája ugyanis éjszakára kinn hagyta szürke segédjét, alkalmas istálló híján boldoguljon, ahogy tud. A MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.05: Idősebbek Is elkezdhetik. 8.10: Iskolatévé. Történelem (ált. lak. 8. oszt.) -Mondd, mit érlel... I. (FF) A magyar társadalom a két világ­háború között 8.35: Magyar nyelv (ált. isk. 2. oszt.) Szórakaténusz. Orsolya orsója 8.45: Fizikai kísérletek I. (FF) Az ideális gáz kinetikai modellje 8.55: Angol nyelv. Follow Me 48. When will it be ready? 9.10: Környezetismeret (ált. isk. 1. oszt.) Testünk V/2. rész: A mozgás, A csontok és az izmok 9.25: Német nyelv. Willkommen in der DDR 11. Messe der Meister von morgen 18.00: Hírek 16.05: A rövidfilmstúdiók műhelyé­ből. Népszerű Tudományos és Ok­tatófilm Stúdió. 1. Itt éltem. 2. Szi- rakuzai bolond. Portré Farkas Ist­ván festőről. 3. Vallomások a gra­fikáról 17.00: Száz híres festmény. Külföldi múzeumok gyűjteményeiből. Rus­sin : Az aranyborjú. 17.10: Perpetuum mobile. A lézer 17.45: Képújság 17.50: „Nem úgy, mint a felnőttek manapság .. avagy tíz felejt­hetetlen nap krónikája. Dokumeiv tumfilm 18.25: Reklám 18.30: Bűvös kockázat. Együttműkö­dés — mélyhűtéssel tartósítva 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. 19.15: Esti mese • 19.30: Tv-híradó 20.00 :■ Á béke hetedik napja. Tévéfilm 21.05: Lakás, lakóhely, közérzet. A Hét különkiadása. Vendég: Somogyi László építésügyi és városfejleszté­si ipiniszter Kb. 22.05: Tv-híradó 3. 22.15: Himnusz. \ ­TV ÉL MŰSOR: 17.30: Képújság 17.35: Nas Ekran. A pécsi körzeti stú­dió szerb-horvát nyelvű műsora Rangos sportesemények A szokásos téli szünet után fo­kozatosan 1 benépesülnek a sport­pályák, tornacsarnokok és uszo­dák. Véglegessé vált az 1985-ös esztendő versenynaptára, és mint kiderül, számos rangos sportese- ményt rendeznek ebben az évben Magyarországon. Február 8—10. között Budapest volt a színhelye a kardvívó BEK- nek. Ma. február 14-én viszont a kosárlabda híveinek érdemes lesz Miskolcra figyelni, ott játsszák a Magyarország—Jugoszlávia vi­lágbajnoki selejtezőt. A világ- és olimpiai bajnok jugoszláv gárda, sztárokat vonultat majd fel a miskolci sportcsarnokban. Már­cius 29—31, az időpontja Zala­egerszegen a Pannónia Kupa súlyemelő-viadalnak. Április 3-án játsszák: Budapesten a Magyaror­szág—Ciprus labdarúgó-világbaj­noki selejtezőt. Ugyancsak a fő­város lesz a színhelye 5—7 között a magyar nemzetközi tornászbaj- .nokságnfak, míg 13-án és 14-én rendezik a Törley Kupa „A” ka­tegóriás férfitőrversenyt. Május első rangos nemzetközi sporteseménye a dr. ílepp Ferenc kosárlabda-emléktorna lesz 9—11 között. Május 14-én a Népstadion­ban eldől, hogy ott lesz-e labda­rúgócsapatunk a mexikói világ- bajnokságon. Ekkor játsszák ugyanis a magyar—holland vb- selejtez'őt. Ez a hónap egyébként gazdag lesz labdarúgó-esemé­nyekben. Aztán 17 és 26 között bonyolítják le a 16 évesek UEFA tornáját. A selejtezőket Csöng rád, Győr. Szolnok és Zala megyékben vívják, a döntő Budapesten lesz. Ugyancsak májusban lesz az UEFA Kupa döntője. Kérdés, el- jüt-e a fináléig a Videoton? Az esztendő legkiemelkedőbb eseménye a budapesti ökölvívó Európa-bajnokság lesz. A konti­nens Jég jobbjainak vetélkedője május 25-én kezdődik, és június 1- én fejeződik be. Május 26-án salakmotoros EB-selejtező színhe­lye lesz Nyíregyháza, június 9-én pedig vbrközépdöntőé Debrecen. Június 15-én és 16-án motorcsó­nak Európa-bajnokságot rendez­nek Dunaújvárosban SD-kategó- riában. Július 25-től 29-ig Debre­cen ad otthont a cselgáncs IBV résztvevőinek. Még egy sportág­ban rendezünk IBV-t, augusztus 2— 12 között a kézilabdások- dön­tik el. hogy ki a legjobb. A kézi. labda IBV házigazdája Pécs. Augusztus 4-én a ■ Népstadion, ban atlétikai Budapest Nagydíj, egy héttel később .Európa Kupa ,.B”-döntő. Október 15—16—17. az időpontja a magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokságnak. a helyszín kijelölésére később kerül sor. Októberben Budapesten lesz a női kézilabdázók Eleggnt Ku­pája, novemberben a ’ férfiak Sopiana Kupája Az előbbi idő­pontja október 23—28, az utóbbié november 13—18. November 21-én férfi kosárlabda-válogatottunk sorsdöntő, mérkőzést vív Zalaeger. szegen a világbajnokság 24-es # döntőjébe jutásáért. A kiemelke­dő nemzetközi események sorát a npvember 30. december 1. között rendezendő hagyomáúyos Tokaj Expressz Dárbajtőr-vérseny zárja Budapesten. L. L. RÖVIDEN • RÖVIDEN X A KTE labdarúgó-szakosztá­lya lesz a sportrovat vendége feb­ruár 19-én. kedden Kecskeméten, a Sajtóházban. A 16.30-kor kez­dődő ankéton kérdéseket tehetnek fel dr. Molnár Istvánnak, az egye­sület elnökének, Huszka Lajos­nak, a KTE ügyvezető elnökének. Katona Lászlónak, a labdarúgó- szakosztály vezetőjének és Sz. Tóth Antal edzőnek. X A kosárlabda-szövetségben elkészült a Magyar Népköztársa­f csacsi újra értelmesnek mutatko­zott, egyszerűen • beköltözött a játékvezetők öltözőjébe. A gond­nok bele is nyugodott ebbe, s a szamár most már minden este bevonult új lakásába, hogy fe­dél alatt töltse a pihenés óráit. Vasárnap bajnoki mérkőzést játszották a pályán. A játékve­zető benyitott az öltözőbe, s az­tán — fülig pirosán rohant a gondnokhoz: — Egy szamár van az öltözőm­ben, erről jelentést fogok tenni. Kikérem magamnak az ilyen ot­romba célzásokat! sági Kupa férfi elődöntőinek pá­rosítása. A február 27-i mérkőzé­sek résztvevői: Videoton—Bajai SK 16.30-kor, Kecskemét—MAFC 17 órakor, Bp. Honvéd—Körmend 16.30, Csepel—Tungsram 18.00 órakor. A győztesek jutnak a március 20—21-i kupadöntőbe. X A hagyományos tbiliszi nem­zetközi cselgáncsviadalon tizenöt ország 230 cselgáncsozója lépett tatamira, közülük 12Q-an szovje­tek voltak. A kecskeméti Deák egy mérkőzés után kiesett. Nagy- solymosi a lengyel Gregorczek és a finn Makelá ellen győzött; vi­szont kikapott a szovjet Merku- Jovtól. és Amirovtól. ezért helye- zetlen lett. É. Kovács János ré­mekül szerepelt. A szovjet Gyi- visenkótól kikapott, vitatható bí­rói döntéssel, aztán Beroasvilit 10 ponttal verte, Nyeszvetaljov nem állt ki ellene sérülés miatt. Az NDK-beli Kreist 10 ponttal ver­te. A bronzéremért vívott mérkő­zésen a szovjet Dolinyintól ka­pott ki szoros mérkőzésen, és így az előkelő ötödik helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben. X Ismét kispadon Kurucz Ist­ván. A KHBSE és a Kecskeméti SC egykori edzője g megyei baj­nokságban szereplő Csongrádi SC-vel kötött szerződést és 1985. január 1-től irányítja az együttes szakmai munkáját. 17.«: Magyarország—Jugoszlávia vb- selejtező férfi kosárlabda-mérkő­zés. Közvetítés Miskolcról Kb.: 19.30: Bartók: A csodálatos mandarin — szvit 19.50: Északi tájak művészete. Szov­jet klsfilm (Ism.) 20.00: Gondolkodó. Tudományos ma­gazin 20.45: Tv-híradó 2. 21.05: Apának lenni nehezebb. .NDK tévéfilm 21.55: Képújság. ÚJVIDÉKI TV: 16-10: Műsorismertetés — magya­rul — 16.15: Tv-napló — /magyarul — 16.30: Bejelentkezés és akció — 16.35: Tv-napló — 16.55: Gyermekműsor — 17.25: Irodalom — 17.55: Miskolc: (Ko­sárlabda vb-selejtező: Magyaror­szág—Jugoszlávia — magyar nyelvű kommentárral — 19.25: Reklám — 19.30: Tv-napló — magyarul — 19.55: Reklám — 20.00: Panoráma — politi­kai magazin — 21-00: Külföldi sorozat — 22.00: Tv-napló — 22.20: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Köznapi ügyeink 8.30: Petényi Miklós gordonkázik 8.51: Weber: Abu Hasszán 9.47: A gyermekeknek válogatta J. S. Bach 10.05: Diákfélóra 10.35: Labirintus 10.50: Népzenekedvelöknek 11.20: Kórusmuzsika 11.39: Wilhelm Meister tanulóével 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Feledés — jegyzet 13.00: Nikolaus Harnoncourt vezé­nyel 13.40: Kapcsoljuk a nyíregyházi stú­diót 14.10: A magyar széppróza századai 14.26: Romantikus muzsika 15.00: Olvasókör 15.30: Zeneiv Tükör . 16.05: Révkalauz 17.00: Rádiószínház. Jóisten farmer­ban 17.52: Operettfelvételek 19.15: Üzenet a virágüzletben 20.15: Muzsika és mikrofon 21.05: Népdalfeldolgozások 21.30: Hová lett a himlővírus? 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Kb.: 23.30: Szimfonikus táucok 0.10: Rácz Aladár címbalmozik. PETŐFI: 8.05: Fúvószene 8.20: A Szábó család 8.50: Tíz perc külpolitika 9.05: Napközben 12.10: Operettdalok 12.25: Néhány szó — zene közben 12^0: „Énekeltem én: Tanka Gábor** 12.45: Archívumunkból 13.05: Pophullám 13.45: Zenés délután 14.15: Idősebbek hullámhosszán 15.05: Néhány perc tudomány 15JL0: Operaslágerek 15.45: Törvénykönyv 16.00: Találkozás a stúdióban 17.05: Dzsessz 17.30: Kézfogások 18.30: Slágerlista 19.05: Bihari verbunkosok 19.15: Közvetítés a Magyarország— Jugoszlávia férfi kosárlabda vi­lágbajnoki selejtezőmérkőzésről Kb..: 19.45: Operettegyüttesek 20.03: Poptarisznya 21.05: A Rádiószínház bemutatója 21.43: A Tatárjárástól a Josephine császárnéig 22.48: Könnyűzene 23.20: Nóták 24.00: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Dzsessz 10.00: Szimfonikus zene 11.39: Kamaramuzsika 13.05: Amiről a világ vitatkozik 13.35: Operafinálék 14.25: Régi magyar dalok és táncok 14.44: Magyarán szólva 14.59: Csak fiataloknak! 15Í45: Üj lemezeinkből 17.00: Iskolarádió 17.30: A Magyar Rádió és Televízió Énekkara énekel, 12.00: Rádióhangversenyekről 18.30: In limba matema 19.05: Iskolarádió 19.35: Barokk kamarazene 20.00: Operaest 20.52: Zenekari muzsika 21.59: Kilátó 22(1: Napjaink zenéje i /

Next

/
Thumbnails
Contents