Petőfi Népe, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-14 / 37. szám

' • /<■ , -r ■ A KRITIKUSOK ÉS A KÖZÖNSÉG DÍJÁÉRT Az új magyar zene seregszemléje a rádióban 1985. február 14. • PETŐI GONDOLATOK A MUNKAHELYI MÜVELŐDÉSRÖlI Gyár vagy művelődési ház? A Magyar Rádió zenei 'főosz­tálya február 12-éo tizennegye­dik alkatommal rendezett díjki­osztó ünnepséget, melyen az elő­ző évben tartósított felvételre elfogadott új magyar zenemű­vek szerződ közül jutalmazták azokat, akiknek alkotásait a kri­tikusok és a zenekedvelő közön­ség köréből meghívott bírálók a leginkább méltónak tartottak e rangos díjra. Az idén a díjak száma szaporodott, mert külön­választották a szimfonikus zenei és a kamarazenei kategóriát, il­letve a kórusművek értékelésé- . re és díjazására a Kórusok Or­szágos Tanácsa támogatásával új zsűrit ds szerveztek. Így összesen bt díjjal jutalmazták az elmúlt év rádiós zenei termését. A Magyar Rádió ezen túlme­nően is elsőszámú mecénása az új muzsikának. Nemcsak a leg­újabb zeneíszerzői technikát gaz­dagító elektronikus zenei stú­dióra kéll gondolnunk, hanem arra a sok megrendelésre, bemu­tatóra, ikoncertköavetítésre és egyéb műsorra, amelyek nélkül sok, olykor még neves szerző műVe sem kerülhetne közönség elé. Ezen a támogató, segítő sze­repkörön túl is fontos feladatra1 vállalkoztak a Rádió zened mun­katársai éá vezetői az éveidként visszatérő értékelésekkel. Segí­teni kívánják — mint Erkel Ti­bor, á zenei főosztály vezetője egy beszélgetésben elmondotta — a legértékesebb művek életben- maradását, .ennek pedig aiz újra­játszás az egydk legfontosabb, legjobb eszköze. Az elmúlt hé­ten öt este közvetítette a 3. mű­sor azokat a darabokat, amelye­ket a.. három zsűri titkos ponto­zással ! a tavaly, rögzített termés legjobbjainak ítélt. A szervezők előzékenysége folytán e sorok írója, t néhány más vidéki mu­zsikussal!, zenetanárral együtt a közönségzsüri társaságában már decemberben meghallgathatta a komolyzenei seregszemlére kivá­lasztott 54 alkotást. A zsűri elé bocsátás egyetlen kritériuma volt, 'hogy művészi minőségiben érett, mesterségben megoldásá­ban igényes legyen a zenemű. A szervezők nem kötelezték él ma­gukat egyetlen ma élő, mégoly divatos irányzat mellett sem. A magyar komponisták minden ge­nerációját több alkotás is kép­viselte, összesen 33 szerző „lépett pódiumra”. Közülük a nyilvános újrajátszáskor 16 zeneszerző 22 műve szólalt meg. )Aki régebb óta figyelemmel kísérte e rádiós koncertsorozato­kat és a díjakat, megfigyelhette, hogy míg korábban meglehetősen nagy szakadék volt a kritikusok „modernebb’' és a közönség „ma­radibb” ízlése között, ma a ze­nekedvelők táborát képviselők is szívesebben fogadják az új hang­zásokat, a mai zenei eszközöket, a korszerű mondanivalót. Azt, hogy milyen a mai, a kor­szerű zenei nyelv, aligha lehet meghatározni, oly sokféle törek­vés él egymás mellettl'ílgy dolog azonban -feltűnhet, s ez bizonyá­ra az újabb alkotásokat von- • zóbbá tenni a nagyközönség szá­mára is: a szép — és persze ki­fejező —, sokszor határozottan impresszianisztikus hangzás ke­resése, megvalósítása mind ai hangszeres, mind pedig a voká­lis zenében. A magyar szerzők nemzetközi sikereit pedig joggal biztosítja a magasrendű . dologi készség, a mesterségbeid tudás és a humánus mondanivaló. A kritikusok zsűrijét Kroó György zenetörténész vezette. A zenekari termésből Kalmár László Hórák cjmű három szim­fonikus tételét, a kamarazeneiből Kurtág György Jelenetek egy regényből című, Rimma Dalos verseire írt dalciklusát értékel­ték a legmagasabbra. Ez‘ utóbbi hasonló elismerést kapott a Fo­dor András költő elnökletével dolgozó közönségzsűritől is. Ok a szimfonikus termésből Durkó Zsolt Zongoraversenyét helyez­ték az élre. A KÖTA díját a Makiári József karnagy vezeté­sével összehívott bizottság Szo- kolay Sándor Tabernákulum című, Pilinszky János verseire komponált vegyesipari ciklusá­nak ítélte.. A szemle szervezői és bírálói bíznak abban, hogy az előadók és a közönség érdeklődése élet­ben tartja ezeket a figyelemre méltó művészi alkotásokat. A cikkíró csatlakozik hozzájuk, és szívesen ajánlja a díjnyertes da­rabokat és a szemle anyagából ki­választott, újra bemutatott töb­bi alkotást a zenekedvelők fi­gyelmébe. Ittzés Mihály Kulturális életűnk máig vi­tatott kérdése: a munkahelyi művelődés. Ha napirendre ke­rül, újra és újra szélsőséges álláspontokat provokál. Lel- jjl' kés éljenzői, és meggyőzhetet- len ellenzői hirdetik egymás- llj nak homlokegyenest ellent­mondó nézeteiket. Vannak, akik szerint a munkahelyi művelődés végső soron látszat­tevékenységet takar. Mások azt vallják: ez a közművelődé­sünk legdinamikusabban fej- > lődő, legnagyobb távlatokat felmutató ága. Mindenesetre, ha valaki • törvénytisztelő, vagyis munkája során figye­lembe veszi a közművelődési törvény ide vonatkozó parag­rafusait, meggyőződhet róla: a legfelsőbb testületi állásfog­lalás hangsúlyozza a munka­helyi művelődés jelentőségét, |1 fontosságát. E jogszabály életbe lépését követően nagy lendületet vett a szakterület fejlődése. Meg­szaporodtak a vállalati műve­lődési bizottságok és • előbb csak a nagy gyárak, majd a kisebb üzemek is alkalmaztak főhivatású népművelőket. Aztán — egyszercsak — gi megtorpant ez az igen gyor­san szélesedő, lendületes moz­galom. Az „erszények” apadá­sán kívül ezt sok más is okoz- jjf ta, amelyek közül a legnyomó­sabb az, hogy az üzemi nép­művelők módszerei nem kor­szerűsödtek a kor megkívánta mértékben. Az elmúlt évek­ben annyi újszerű jelenség ré­szesei lehettünk a munkahe­lyeken (az újtípusú kereset- szabályozás hatása; a gazda­sági munkaközösségek meg­alakulása), hogy a közművelő­dési apparátus lemaradt a me. zőnytől. A régi módszereivel és formáival nem tudott ha­tásosat, újat adni. 'Problémát jelentett, hogy a változások okozta pillanatnyi zavarban egyre inkább eltá­volodott egymástól a munka­helyi és az intézményi közmű­velődés is. Jó néhány újszerű kezdeményezés (üzemi galéria, hangverseny) abbamaradt, mert nem volt képes a to­vábbfejlődésre, a hagyomá­nyos rendezvényeik pedig (üze­mi kirándulás, vetélkedő, TIT- előadás) nem vonzottak elég érdeklődőt. A megújulás, a kibontako­zás ma -már nem megy egysze­rűen és valljuk meg, nem is olcsó. Megyénk több rangot adó kísérlettel is élen jár e szakterület megújításában. Jó néhány szakember Kiskunha­lason, Kiskőrösön, Szalkszent- mártoniban és Baján magas színvonalon végzi munkáját a gyárakban, üzemekben, ter­melőszövetkezeti telephelye­ken, a termelés nem anyagi feltételeinek javítása érdeké- j ben. És a jó példák bizonyít- || ják.: az ilyenfajta munka tá- J§ mogatására fordított összegek — ha korszerűek a módsze- SJ rek — megtérülnek. Nyilván- £ való tény ugyanis, hogy a gon- JP dókat az érdekek mentén kell jgg rendezni; a közvetlen érdekek felismerése, felismertetése pe- dig óriási húzóerő. A munka- jg helyi művelődés .természeté- |j bői adódóan közvetlenül gaz- g dasági érdekű, mert a terme- j lécben hasznosul; méghozzá a %, tevékenység helyén. Ha e gon- % dolat igazát elfogadjuk, ä| mindjárt másként alakul a £, kép, megmutatja: miért érd«- j mes ezt a munkát jobban pár- Js tolni, támogatni. A jövő prog- jí ramja ugyanis egyértelmű, vi- j lágos. Rohamosan növekednek % a munkaerő felkészültségével p kapcsolatos igények. A közgaz- jj§ dászok nagyobb ' Összefüggő- 3 sekben már régen bizonyítót- é, ták ezt a tényt, az iránytadó jp művelődéspolitikai állásfog- 1 tolásaink pedig határozottan fa kiállnak mellette. Most már i csak a „gazdákon”, a gazdái- ||| kodó egységéken a sor: egyre I többet invesztálni az „emberi tényezőbe”. Ez ma nemcsak | kérés, vagy kívánalom, ha- j nem követelmény! Farkas P. József V KIÁLLÍTÁSON A KORONAVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI # A kiállítás és közönsége. A napokban indult országos körútra a Gödöllői Művelődési Központ és a „Korona Csoport” Reprezentatív kiállítása, amely műszaki rajzok, magyarázó szö­vegek és Szelényi Károly fotómű­vész színes felvételeivel a magyar (szent) koronát mutatja be a nagyközönségnek. A gödöllői kiállítást követő el* ső állomás a dunavecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház. Itt a ku^c tatómunkában és a kiállítás élet- rehívásában vezető szerepet vál­laló Pap Gábor művészettörté­nész diavetítéssel is illusztrált előadásával nyitották meg. a nagy érdeklődéssel kísért tárlatot. Dunavecse után a Duna melléki művelődési intézményekben ke­rül közönség elé az anvae majd a kiskunhalasi Csontváry Stúdió fogadja. A tárlat az aranyműves szak­emberek által 1983. március 7-én és június 27-én lefolytatott koro- navizsgálatok eredményeiből ad ízelítőt. A rajzokat Csömör La­jos-, a színes felvételeket — amint már említettük is Szelényi Ká­roly a műtárgyfotózás doyenje készítette. Felvételeit a Korona­bizottság engedélyével használ­ják fel a közművelődési program­ban. A rajzokat kommentáló szö­veg a Fővárosi Öra. és Ékszer­ipari Vállalat ékszerkészítő mű­helye munkatársainak (Csö­mör Lajos. Lantos Béla. Ludvig Rezső, Poor Magdolna) közös ^szellemi alkotása. A dunavecsei tárlat február 20-ig tekinthető meg. # Szent Demeter képe a koronáról, Gyermekkönyv-illusztrációk A legtöbb gyermek el­ső irodalmi élménye egy­úttal valamilyen képi ábrázoláshoz kapcsoló­dik A mesekönyvek, de az iskolások számára nyomtatott különböző ifjúsági művek is úgy keltik fel igazán az ér­deklődést, - ha minél több, és főként minél színvonalasabb illuszt­rációs anyag kíséri a szöveget. Köztudott. hogy a könyvillusztráció a kép­zőművészet égy sajátos műfaja, amely azonban — sajnos! — mind ez ideig nem kellően érté­kelt és megbecsült, af­féle mostohagyermek szerepre kárhoztatott. Ezt a világszerte meg­figyelhető jelenséget tapasztalva a pozsonyi Szlovák Nemzeti Ga­léria az 1960-as évek derekán elhatározta, hogy egy olyan gyűj­teményt alakít ki. amely az UNESCO védnöksé­gével kétévenként ren­dezett Nemzetközi Gyér- mékkönyv Illusztrációs Biennálékon díjazott műveket megőrzi és be­mutatja. Az 1967 és 1981 között készült és nemzetközileg is figyelemre méltó 220 alkotás seregszemléje most végre hElzánkban is látható. Március 3- ig a budapesti Műcsar­nok ad otthont a ko­rábban már Moszkvát. Tokiót. Rio de Janeirót megjárt. vándorkiállí­tásnak. A Janikovszky Éva író-szerkesztő és Dusán Roll. biennálé főtitkárának szavaival február 8-án meg­nyílt kiállításon 34 il­lusztrátor díjnyertes al­kotásai láthatók. A kü­lönböző nemzeteket kép­viselő névsor Japán­tól Dánián keresztül a ... Szovjetunióig " és Nagy-Britanniátói Svéd­országtól Romániáig igen széles skálát mu­tat. Közöttük találjuk a második biennálén he­lyezett Kass János már klasszikusként' ismert színes topjait. melye­ket a Didergő király cí­mű meséhez készített. A három - kiállítóte­rem anyagát a rende­zők oly módon gazda­gították. hogv helyet ad­tak az 1981—88 között díjazott magyar és kül­földi gyermekiroda­lomnak. valamint a ha­zai könyvkiadás kitű­nően illusztrált friss termékeinek is. Kap­csolódva a bemutató­hoz. a Műcsarnokban hétvégekre művészeti gyenmekprogramokat szerveznek, egyúttal meselemezeket, kazettá­kat és könyveket áru­sítanak. K. V. J. (4.) — Neveket nem említett? — Nem. Egyetlen nevet sem. Hiszen ismered ... Még véletlenül se gyanúsítana olyan valakit, aki ellen nincs bizonyítéka. Ezt el kellett ismernem. — Arról a telefonbeszélgetésről is mondj néhány szót... — Csütörtökön, három óra kö­rül történt. Éppen bevásárlásból érkeztem haza, amikor megcsör­rent a telefon. Max volt. Alig is­mertem fel a hangját. Azt mond­ta, követik. Reggel óta a nyomá­ban vannak. Megpróbált mindent, de nem tudta lerázni őket. Na­gyon zaklatott volt. Azt mondta, Flintnek mondd meg, hogy a te­lefon a legfontosabb! Ezek voltak az utolsó szavai..'. Aztán meg­szakadt a vonal. — Lili szeme is­mét kezdett megtelni könnyel. — Nem tudom, mit akarhatott azzal a telefonnal:1 Gyengéden megfogtam a kezét. Hideg volt és nyirkos. — Lili, van egy olyan érzésem, hogy Max él. Nem tudom megmondani, mi­ből gondolom, de a zsaruösztönöm azt súgja ... — Bárcsak igazad lenne — só­hajtotta; tenyerét kihúzta ujjaim közül, és megtörölte vele az ar­cát. Komolyan gondoltam, amit Max-szel kapcsolatban mond-, tarn, bár kicsit kezdtem magam rosszul érezni: ahhoz, hogy meg­tudjam, mi történt véle, el kelle­ne indulnom valamilyen szálon, de hogy elindulhassak, találnom is kellene valamit... Torkomat teljesen száraznak éreztem, ami­kor megszólaltam: — Lili, gon­dolkozz! Nem jut az eszedbe va­lami apróság, ami esetleg akkor nem ragadta meg a figyelmedet? Lili megrázta a fejét. — Nem, Flint. Elhiheted, azóta volt időm gondolkozni. Részvéttel figyeltem, ahogy las­san összeszedd magát. A körülmé­nyekhez képest, azt hiszem, re­mekül viselkedett. — Lili, még valamit, aztán ígé­rem, békén hagylak. — Kérdezz csak, Flint. Áthajoltam az asztalon, arco­mat majdnem Lili arcához nyom­tam. — A vonal túlsó végén nem hallottál valEimi mellékzörejt? Va­lami olyasmit, amiből kitalálhat- ‘ nánk, hogy Max honnan telefo­nált? Lilli gondolkozott, és megrázta a fejét. — Nem, Flint. Annyira meg­döbbentem, hogy nem volt időm másra figyelni. — Kétségbeeset­ten rám emelte a szemét. — Flint, tudom, hogy holtponton van az ügy. A kapitány ezért keresett meg. Te vagy az egyetlen, aki megtalálhatja Max-et. — ígérem, mindent el ? fogok követni. * Nem volt kedvem visszamenni a hotelba. Gondoltam, kiszellőz- tetfem a fejem, ami annyit jelen­tett, hogy gyalog tettem meg az utat. Charlie kocsmájáig. A nap már teljesen eltűnt az égboltról, mégis úgy éreztem, hogy majd megfulladok a hőségtől; a hátam szinte minden négyzétcentiméte- ren viszketett, ahogy végigfolyt rajta az izzadság. Charlie állta a szavát: mire a pulthoz értem, ott állt előttem a dupla whisky. — Kereste magát valami pofa — mondta aztán. — Ejha! — szaladt ki a szá­mon; sietve megigazítottam arco­mat: az elképedés helyett unott, nemtörődöm pózt vettem magam­ra. Alighogy betettem a lábamat a városba, máris szaglásznak utá­nam! — Hogy nézett ki? — Alacsony, széiesvállú, lófejfl, és alig volt haja — jellemezte Charlie. — És nem ivott alkoholt. — Azt nem mondta, mit akar tőlem? — A kérdést a legunot- tabb hangszínemmel tettem fel. Charlie megvonta a vállát. — Nem. Csupán annyit kérde­zett, hogy járt-e itt. mire mond­tam, hogy igen. Aztán meg a la­kása felől érdeklődött, erre vi­szont azt feleltem, fogalmam sincs, hogy hol bérel szobát. — Kösz. Charlie — mondtam megkönnyebbülve, és mélyet slukkoltam a piából. Emlékeze­temből jó néhány arcot hívtam elő, de bárhogy, is erőlködtem, sajnos nem akadtam olyan rusnya ismerősre, amilyet Charlie leírt. Elszívtam még egy cigarettát, az­tán elbúcsúztam Charlie-től. Amikor kiléptem az utcára, kö­rülnéztem, de nem láttam, hogy figyelnének. A szállodába érve a portás meg­állított. és közölte, hogy valami Brook nevű pasEis keresett. A por­tás által adott személyleírás meg­egyezett Chsirlie-évsd. Megköny- nyebbültem: tehát a kapitány küldte a nyakamra: úgy tettem, mintha örülnék neki. Amikor gyű­rött ötdollárosomat a kezébe csúsztattam, kicsit közelebb ha­jolt hozzám, és a fülembe súgta: „Szerintem vigyázzon a pasassal. A nyakam rá, hogy zsaru.” A szobámban ittam néhány kortyot, és megpróbáltam gondol­kozni. Mi a fenét akarhat tőlem a kapitány, hogy utánam küldte ezt a díszpéldányt? Különben is egyedül vállaltam az ügyet. Majd reggel beolvasok az öregnek. De, hogy a nyavalyába találhatott rám néhány óra leforgása alatt? El vi­gyorogtam: nyilván a kapitány elsuttogta neki Charlie krimójá- nak a címét. Annak idején az öreg elég gyakran felbukkant azon a helyen: engem ellenőrzött. Belekortyoltam a whiskys üvegbe, és hirtelen megvilágosodott előt­tem minden: Charlie kocsmájáról Max is tudott! Istenem, hányszor is keresett abban a lebujbán, ha valami fontos közlendője akadt! Ha tehát ez a féleszű Brook ilyen hamar rámtalált, akkor nyilván Max is járt ott. Bebújtam a zakómba, és visz- szarohantam Charlie-hoz. Szeren­csére már csak páran lézengtek a krimóban. — Charlie, emlékszik még Max- ra?‘ — ábrázatomra nyilván kiül­hetett az izgalom, mert Charlie ijedten hátralépett — A kollégájára? Már, hogy a fenébe he emlékeznék .. — Mikor látta utoljára? Charlie-n látszott, hogy gon­dolkodik. — Miután maga elköltözött a városból, volt még itt párszor. Aztán szép i lassan eltünedezett. — Mostanában nem találkozott vele? — Nem. Mr. Wittgen. De miért olyan fontos ez? — Charlie, nagyon kérem, em­lékezzen ! Csütörtökön délután nem találkozott vele? — Már hogy találkoztam vol­na?... Egész nap a vendégekkel voltam elfoglalva. — Ügy értem, hogy itt... Charlie ingatni kezdte a fejét. — Nem, Mr. Wittgen. biztos vagyok benne, hogy nem. Emlé­keznék rá. — Meg merne rá esküdni! — Hát esküdni nem mernék, de biztos vagyok benne, hogy nem járt nálam .. Miért olytm fontos ez magának. Mr. Wittgen? — Élet-halál kérdésről van szó! Szóval, meg merne rá esküd­ni? — Mondtam már. hogy nem. — Ezek szerint járhatott a kri­móban? Charlie megadta magát. (Folytatjuk-)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents