Petőfi Népe, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-13 / 36. szám

1985. február 13. • PETŐFI NÉPE • 5 TERVEZHETŐ VALÓSÁG Rajzórák a kiállítóteremben • Dunavecsei általános iskolá­sok. Korom Ferencné rajztanár irányításával Csikós András Ta­nya képét elemzik. (Pásztor Jo­lán felvétele) J eles kecskeméti festő- barátom bécsi élmé­nyeit mesélte a na­pokban lelkesen. Tetszettek a múzeumok, a képtárak — mondta — de leginkább a Stefáns-dóm tette rám a leg­nagyobb hatást: ott éreztem át, értettem meg úgy igazán, mi is a gótika. Képeken már láttam, vizsgálgattam igen részletesen a monumentális épületet, de hol van az a va­lódi tapasztaláshoz, az igazi élményt adó találkozástól! Magam is emlékszem az örömre, amikor az addig csak tankönyvben csodált Munká- csy-képeket Budapesten és Debrecenben a maguk lenyű­göző valóságában ismerhet­tem még. A nagy — a „sze­mélyes találkozás” — ma­gyarázat nélkül is érthető és hatásos. És felejthetetlen. Ezért is üdvözlöm öröm­mel mindahányszor, amikor iskolás tanulókkal találkozom a kiállításokon, a szoborker­tek sétányain vagy a műter­mekben. Városokban ez — legalábbis úgy hiszem — har­monikusan illeszkedik a tan­tervbe, úgy mint a könyvtári órák. Szerencsére a falvak­ban is egyre inkább tanterv­be építhető, tervezhető va­lósággá válik ez. Egyre több értően rendezett, nívós kiál­lítást szerveznek a művelő­dési házak. Császártöltésen, Dunaegy- házán, Izsákon, Bácsalmáson — hogy csak néhány példát említsek — ez már több év­tizedes hagyomány. És — ahogyan az intézményekben egyre jpbb lehetőségek adód­nak a kiállításokhoz — úgy terjed másfelé is ez a gya­korlat. Tükre ez annak is, hogy a közművelődési és az okta­tási intézmények között egy­re szorosabb a kapcsolat, tar­talmasabb az együttműködés. F. P. J. HONISMERET — HELYTÖRTÉNET A bácsborsódi földosztás Az ország nyugati területein még dörögtek a fegyverek, ami­kor a felszabadult községekben már egy új világ építésén mun­kálkodtak. A demokratikus pár­tok helyi megszervezése mozgó­sította mindazokat, akik maguk­nak és honfitársaiknak is jobbat akartak Megyénk egyik határ­menti kisközségében, Bácsborsó- don is a változás tavaszi fuvalla­tát hozta meg 1945. A 14/ME. 1945. számú rendelet alapján 1945. március 24-én lét­rejött a községi Nemzeti Bizott­ság. Az alakuló ülésen — a ren­delet értelmében — a faluban működő pártok elnökei jelentek meg. Érdemes a jegyzőkönyvben felsoroltakat e helyen is ismer­tetni. „A független Kisgazda Párt. részéről Viszmeg János elnök, a Nemzeti Parasztpárt részéről Ba­konyi István elnök és Nagy Já­nos alelnök, a Magyar Kommu­nista Párt részéről Polák István elnök, a Szabad Szakszervezetek Szövetsége részéről Bakonyi Ist­ván elnök.” Az alakuló ülés résztvevői megállapodtak abban, hogy a Nemzeti Bizottságba mi­lyen arányban jelölnek, illetve küldjenek tagokat. A bácsborsó­di Nemzeti Bizottság nyolc tag­ból állt: Viszmeg János, Kovács János. Bakonyi István, Nagy Já­nos. Szalma László, Lajdi József Polák István és Bényei Károly. A helyi politika négy évtized­del ezelőtti ? irányítóira ma már csak az idősebb nemzedék em­lékszik a községben. Néhány csa­lád, amely most is a faluban él, közülük egyet-egyet magáénak is mondhat. Bácsborsód életében a felszaba­dulás utáni egyik legnagyobb vál­tozást a földosztás jelentette. Mi­ként oszlott meg a földbirtok a földreform előtt és után? Érde­mes a legsokatmondóbb adato­kat számbavennk A földreform előtt öt holdon aluli birtoka 243, öt és tizenöt hold közötti földje 68. tizenöt és huszonöt hold kö­zötti területe pedig 51 gazdának volt. Ez a következőképpen ala­kult a földreform után: 359-en öt holdon aluli, 275-en öt és ti­zenöt hold közötti. 109-en pedig tizenöt és huszonöt hold közötti birtokon gazdálkodhattak. A száz és kétszáz hold közötti területen gazdálkodó nyolc birtokos száma a földreform után háromra csökkent, a hét kétszáz és ezer hold közötti birtokot pedig föl­számolták. Azoknak, akik a helyi földreformot végrehajtották, több mint tízezer kataszteri föld igaz­ságos elosztását kellett megolda­niuk. Ez a községben mintegy 850 jogosultat érintett. Mindeze­ken felül Bácsborsódon kétszáz házhelyet is juttattak az arra rá­szorulóknak. Ezt a történelmi mérföldkőnek tekinthető munkát a helyi Föld­igénylő Bizottság tizennyolc tag­ja végezte: Bakonyi István. Ko­máromi János, Paszterkó János, Polák József, Molnár György, Vidák György. Polák János, Ku- batov Máté, Palatinszki Gyula. Polák István, Horváth József, Dömény János, Vidra Imre. Nagy Sivó Pál, Nagy Sivó János, Fá­bián Antal, Laczi .Ferenc és Taskovics Pál. Közülük többen a község életében a későbbiekben is fontos feladatok megoldására vállalkoztak. A történelem őket a néptömegek legaktívabb, leg­távolabb látó képviselőiként tart­ja számon R. S. MEGMOZGATTA A NÉPMŰVELŐK FANTÁZIÁJÁT A 118-as egy éve Egyéves az a rendelet — ahogyan a köznyelv mondja: a 118-as —■, amely a kor igé­nyeinek megfelelően szabá­lyozta a közművelődési intézmények gazdálkodási rendjét. Á ,,118”-as szerint a művelődési otthonok, klubok és a köz- művelődési könyvtárak — alapvető művelődéspolitikai fela­dataik megoldása mellett „többlet bevételhez” is juthatnak. Ahol az említett rendeletet alkalmazzák általában a városi, nagyközségi intézményeknél — ott a közművelődés szerve­zői érdekeltté váltak pénzben mérhető haszon növelésében- A sikeres műsóro)c, kiállítások és szolgáltatások bevételéből ugyanis — külön erre vonatkozó megállapodások alapján — nekik is jut. Nehéz lenne .röviden összegez, ni, az elmúlt pénztári év JoegyeL\ tapasztalatait. Hájas Sándor, a megyei tanács -közművelődési fő­előadója szerint az intézmények — vagy azok fenntartói: a taná­csok — zömében nem is figyeltek föl a rendelkezésre. Nem látták meg benne az új helyzet kínálta remek lehetőségeket. Így nem is indul(hat)tak el azon a jog sza­vával is ajánlott kísérleti úton. „Az edd'ig eltelt idő — hang­súlyozta Hájas Sándor — már bizonyította a 118-as gyengéit is, amiért nem alkalmazzák a kívánt mértékben. A tanácsok pénz­ügyesei az esetek többségében ma még ódzkodnak a 118-astól. Attól félnek, hogy túlságosan js „gazdaságos” lesz a kultúraköz­vetítés, azaz, esetleg nagyon „meggazdagszanak” a népműve­lők. Egyszerűbb, és — számukra — megnyugtatóbb havi fixszel elkötelezni a kultúra közkatonáit, aztán menjen a bolt, ahogy ép­pen megy...” FILMJEGYZET A postakocsi Pedig —^idézzük most azoK- nak/. a .véleményét iSv-. akik elin* dúltak az ismeretlen ösvényen — a 118-as igen jói hasznosítható! Bács-JClskunban például Kiskun­halason, Kiskőrösön és a kecske­méti Érden Ferenc Művelődési' Központban éltek a lehetőséggel. Az anyagi érdekeltség megipoz- I gáttá a népművelők fantáziáját. ! Számos új kezdeményezés szol­gálhatta így az adófizető polgá­rokat, azaz a közönséget. Vásáro­kat, közhasznú tanfolyamokat szerveztek számukra. Ma már — és ezt be kell lát­niuk a közművelődés területén dolgozóknak — a jó gazdálkodás nem pusztán kívánalom, hanem követelmény is. A jövőben ahhoz, 'hogy megőrizhessük az állam kultúrára fordítható forintjainak reálértékét, egyre több új forrást, pénzhasznosulási módot kell fel­kutatni a pálya szerelmeseinek. Alaposan megfontolva persze minden változtatást, mert nem lenne jő, ha például az elvonás, a már meglevőről való indokolat­lan lemojiőás- lentre vjaz- i új m ;4ot.u - rás”, hiszgn ez esetben neves má<. vészeti csoportok, sikeresen mun­kálkodó szakkörök, klubok bam- lanának föl. Mielőtt egy-egy „ágacska” lemetszését határozná el az intézményvezető, avagy a pénzügyes, érdemes átgondolni, jövőbelátóan mérlegelni a közös­ségi munka eredményességét, fontosságát. Megszüntetni a nép­dalkört, a textitműhelyt, vagy a táncegyüttest sokkal egyszerűbb, mint aztán egyszer — ha valaki megint fontosnak látná — újra életre hívni. Arra kell figyelni elsősorban, hogyan változnak a műve­lődés tartalmi kérdései manapság. 1974-ben párthatározat, 1976-ban törvény született a közművelődésről, egységes ér­telmezést és hatásos ösztönzést adva a legmegfelelőbb gya­korlat kialakításához. Olyan folyamat, állomásait kell a mindennapok valóságához kapcsolódó változásokban felis­mernünk, amelyek társadalmunk helyzetéből, a mindennapi élet alakulásából, fejlődéséből következnek. Merre tovább? Amerre a 118-as mutat.. Farkas P. József A többszörös fesztiváldíjas Éttere Scola, akiinek né­zőtábora gyarapodóban Van nálunk is, minden új film­jében új arcát mutatja a közön­ségnek. Azonban minden arca' mögött azonosak a szándékok, s az alapgondolatok. Az intelligens komédia olasz mestere, az Egy különleges nap, a Csúfak és go­noszod e5ké-t szítette kosztümös''”produkcióját, A postakocsit is. A főcím egy régi fakult metszet rögzített ké­pén indul: A Szajna két partja, a Notre-Dame homlokzata lát­ható rajta. A kép egyik pillanat­ról a másikra élettel telik, szí­nesre vált, s már a kamera, a. történelem tanúja figyeli az ese­ményeket. A nézők egyike kiválik: Res­tit de la Bretömne, aki nyomdá­jába menet állt meg itt néhány pillanatra, s mindent látott, ö a tanú, a kar egyik legjobb szemű megfigyelője, iaiki az éjszakai Pá­rizs falainak tövében igyekszik valahová. Különösebb cél nélkül tér be egy bordélyba, ahol a ma­dam bemutatja neki gyönyörű új „szerzeményét”. Az író — miköz­ben a zöld harisnyás érzéki bo­kát simogatja — éberen figyel a' 'közélet híreire is, ezért jó ösz­tönnel egy titokzatos osztrák grófnőt követve, magénak a ki­rályi párnak a nyomába ered, együtt a párizs—verduni posta­kocsi utasaival. A társasággal tart egy író,. Tom Paine, aki az amerikai for- I radalom harcosaként nem titkol­ja, hogy a monarchia intézmé­nyét elavultnak tartja. A posta­kocsiiban ül még egy hivatalnok, egy iparos, egy gazdag földbirto­kosnő, egy olasz énekesnő, s egy fiatal jakobinus. Az utasok ösz- szetétele telitalálat. Az általuk létrehozott helyzetek, párbeszé­dek izgalmasan közvetítik az in­tellektuálisan érzéki, az intel- ■ (ektuálisan politikus atmoszfé­rát, amely a történelmet a gon­dolkodás tárgyává teszi. A film zárókópén a Varennes-i éjszaka gyertyafényeiben a szök­ni próbáló XVI. Lajos, s Marie- Antoinette lábszárában gyönyör-: ködhetünk: a sok alakban meg­jelenő, ^de most ismét egységes akaratú nép nézőpontjából. Druet postamester huszonnyolc éves fia feltartóztatja a forradalom ellen­ségeihez szökni próbáló király családját, és ezzel jelképesen ha­lálos sebet ad a monarchiának. (A király fizikai- megsemmisíté­sére azonban csak másfél eszten­dővel később kerül sor.) Éttere Scola nem a királyi család menekülését ábrázolja, hanem azt a társadalmi, szelle­mi. erkölcsi környezetet, amely­ben a történelem emlékezetes kalandja végbemehetett, hangsú­lyozva: a változások még ma sem érték véget; s hogy az em­ber sorsa még mindig a saját kezében van. Károlyi Júlia ' (3.) Az autót a szálló előtt hagy­tam-. A sarokhoz érve megálltam. Nem' tudtam szabadulni az em­lékeimtől^ Lábam autó matikusan Charlie kocsmájához vitt. Vagy öt percig áUdogáltarh p bejárat előtti végül benyitottam. A füst* ugyanolyan függönyt vont a be­járat köré, mint annak idején. Odafúrtam magam a pulthoz, ‘és rátehénkedtem a foltos mahagó­ni borításra. — Nahát, Mr. Wittgen! Ez az­tán a meglepetés! — ámult a jó öreg Charíie, amikor meglátta az ábrázatomat. S — Jóestét, Charlie — mosolyog­tam, és megszorítottam a kezét. — Hogy megy a bolt? — Hát mehetne jobban is — válaszalta, de hangjában nem éreztem panaszkodást. — És ma­ga, Mr. Wittgen? Hogy került ide? Csak nem ment vissza a zsarukhoz? — Nem, Charlie, eszembe se jutna ekkora őrültség — nyug­tattam meg —. mindössze né’hánv napig maradok. Délen szeretnék letelepedni, s gondoltam, eltöltők itt néhány kellemes napot. I — Ez kedves öntől. Mr. Witt­gen — bólintott Charlie; az ita­lospult felé bökött. — A szoká­sosat?" — Igen. Lassú kortyokban ittam a whiskyt. A szusszanásnyi piálda négy év elteltével semmit se vál­tozott: ugyanaz a füst. ugyanaz a tumultus, ugyanaz az illat uralta a helyiséget, s mindennek a te­tejében még néhány ismerős arc is rámvigyorgott. — És hol tölti el azt a néhány napot? — kérdezte Charlie, miu­tán kiszolgált'' egy hórihorgas vendéget. — A Nazirban vettem ki szo­bát. — Csöndes, eldugott szálloda — mondta1 —, csak a bogarakra vigyázzon. — Meglesz. — Zsebemből elő­halásztam egy gyűrött ötdollárost, mire Charlie felháborodottan til­takozni kezdett: — Hová gondol. Mr. Wittgen? Meg akar sérteni? Tegye csak el a pénzét! Vegye tudomásul, errte a néhány napra a vendégem fesz! Szó nélkül eltettem, a dohányt. — Kösz, Charlie. Maga való­ban remek ember. Most már. igazán sietnem kel­lett, ha még sötétedés előtt oda akarok érni Lilihez. * J A Viktória téren autóbuszra ül­téin, -három fnegállónyi zötykölő- d-és után befordultam a Sholter utcába, s rövid gyaloglás után lytaxák háza elé értem. El tudtam volna képzelni jobb környéket is, de a rendőri fizetésből sajnos nem telik úszómedencés villára a B-rooklin negyedben. A külső vakolatra igazán ráfért volna már egy kiadós tatarozás, de az előtte levő tarackodra is némi kertésze­ti szakmunka. Megnyomtam a csengőt. A második emeleti ablakban irésnyiire elhúzódott a függöny: nyilván Lili dugta az üveghez a fejét. Néhány másodperc múlva a bejárat fölött lámpa gyulladt; gyér fényével alig világította be a kopott lépcsőket. Kezemet a kapu kilincsén pihentettem, ami­kor régi zsaruösztönömmel meg- éreztem, hogy valaki figyel. Nem a házból. A hátam mögül éreztem a pillantás sugarát. Pedig amikor idejöttem, alaposan körülnéztem. Maxék házával szemközt elhagyott, üres telek púpaskodik; a környék­beliek szeméttelepnek használják. Nyilván onnét figyelik a há­zat. A berregésre gyorsan le­nyomtam a kilincset, átsiettem a tara-ckoson, s néhány homorú lép­csőt megmászva benyomtam a nehéz 1 tölgyfa kaput. A második emeleten jobbra fordultam, és megálltam Maxék ajtaja előtt. Nem kellett megérintenem a csen­gőt. Lili állt a küszöbön, szemei céklavörösen ültek az arcában; kezében zsebkendőt szorongatott, majd hirtelen átölelte a válilamat, és fejélr a mellemre hajtva sírni kezdett. — Ö, Flint, de jó, hogy itt vagy — szipogta. — Jól van, Lili, nincsen semmi baj — próbáltam vigasztalni. A nappaliban az összes lámpa égett. A tévé bekapcsolva, hang nélkül működött. A dohányzóasz­talkán könyvek, magazinok, és a legkülönfélébb napilapok. — Elnézést a rendetlenségért — szabadkozott Lili, és hellyel kí­nált. Iszol egy sört? — Sajnos, igen — válaszoltam, de Lili most nem értette a tréfát.- Rikisértem a konyhába, ' meg­vártam amíg előhalász a frigóból egy doboz Amstel sört. Nem volt nehéz megállapíta­nám, mennyire megviselte az ügy. Sötétkék selyemruhája legalább két számmal nagyobb volt a kel­leténél, s kedves, mindig vidám arcocskájában most az álmatlan­ság és a félelem vonásai ültek. — Nyugodj meg, Lili, hiszen még nem tudunk semmi bizo­nyosat — mondtam, miután he­lyet foglaltam az egyik fotelban. — Tudom Flint, tudom, de hát éppen ez az ... — Hidd el, engem is megviselt, ami Max-szel történt. — Köszönöm, Flint. A kapi­tány említette, hogy elvállaltad az ügyet.'Nem is tudom elmonda­ni, mennyire Hálás vagyok ezért. — Max a barátom volt. — El­hallgattam. Szerencsére, Lili nem vette észre a múlt időt. Gyorsan másra tereltem a szót: — Tudod, hogy figyelik a házat? — Igen. A> kapitány rendelke­zett így. Megkönnyebbültem. — Mindenesetre eléggé pancser módon végzik a feladatukat. — Lehet. Viszont valamelyest biztonságban érzem magam. A behúzott sötétítő függönyök­re pillantottam. Hiába, bármeny­nyire is megedződnek a rendőr- feleségek, a tragédiákat ők is ne­hezen viselik el. Lili és Max hat éve házasok. Én voltam Max es­küvői tanúja. Lili a padlót bámulta. Meg­próbáltam elkapni a pillantását. — Idefigyelj, LUi. Ahhoz, hogy megtudjam, mi történt Max-szel, el kell mondanod mindent. Min­dent, amit tudsz. — Oké, Flint — emelte rám duzzadt szemeit —, megpróbálom. Bár a rendőrségen már elmond­tam mindent. — Tudod, hogy utálom a jegy­zőkönyvek stílusát... Most mosolyodon el először. — Azt hiszem, tudód, hogy Max nem az az ember, aki beleavatott volna a munkájába. — Hangja annyira halk volt, hogy közelebb . kelletét hajolnom hozzá. — Ha vi­szont sikeresen lezárt valamit, mindig elvitt vacsorázni. Ilyenkor röviden elmesélte1 a lebuktatás körülményeit, kicsit talán el is túlozta benne a szerepéi, aztán becsípett. Nos, ez az Angéla Bre- tall-eset is olyan volt számomra, mint a többi. Aztán egy szerdai napon, emlékszem, éppen ideha­za vacsoráztunk, amikor váratla­nul beszélni kezdett. Elmondta, valami borzasztó nagy dologra jött rá, ami összefüggésben van a 7*lhamson-üggyel. Azt is elmondta, már tudja, ki rejtőzik a Thomson név mögött, s néhány napon be­lül megszerzi a szükséges bizo­nyítékokat, mi pedig nagykanál­lal eszünk. Így mondta: nagyka­nállal eszünk. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents