Petőfi Népe, 1985. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-19 / 41. szám
1985. február 19. • PETŐFI NÉPE # 5 Ki a művelt? MINT A BIZONYTALAN TÁNCOS, aki csak a kályhától tud elindulni, öregedő emberként azon kapom magam, hogy essék bármiről szó, starthelyül falusi gyerekkorom jut eszembe, oda futok vissza képzeletben, és onnan indítom bizonytalan tűnődéseimet. Ki a művelt? — teszem föl magamnak a mindig időszerű — de ma, a sokat kárhoztatott „tévéműveltség” korszakában különösen időszerű — kérdést, és rögtön az egykori Pesti Hírlap vasárnapi képes melléklete jut eszembe. Az a reszkető kíváncsiság, amellyel vártam. De az a tehetetlen szomorúság is, amely rámtelepült, ha nem értettem belőle valamit. Volt egy állandó rovata: apró érdekességek nagy emberek életéből. Olyasmik, hogy milyen szellemeset válaszolt Nagy Frigyes valamely szemrehányására Voltaire; hogy mit evett reggelire Napóleon Szent Ilonán; vagy hogy mit szagolgatott — rothadt almát szagolgatott — írás közben Friedrich Schiller. A tehetetlen szomorúság annak szólt, hogy fogalmam se volt róla: ki az a Voltaire, Napóleon vagy Schiller. De még inkább a rovat címének. „Miniatűrök” — ez volt a cím, és senki a környezetemben meg nem tudta mondani, hogy ez mi az ördögöt jeleníthet. Minthogy valamelyik számiban a budai pasáról íródott az egyik apróság, a hangalaki rokonság alapján arra a gyermekes szófejtési ötletre jutottam, hogy a rovatcím voltaképpen azt jelenti: „Nini, a török”. De akkor miért írják úgy, hogy „miniatűrök” és hogyan kerül a rovatba Voltaire, Napóleon vagy Schiller, akik a hevük alapján aligha lehetnek törökök. A tehetetlen szomorúság önnön művelet- lenségem miatt telepedett rám. Ügy éreztem, körülvesz egy mérhetetlen nagyvilág, s én nem tudok róla semmit. Most viszont úgy érzem, hogy kérdéses: csakugyan műveletlen voltam, csakugyan nem tudtam semmit? Mert először is írni—olvasni—számolni tudtam, és ezek nagyon fontos gyakorlati készségek. de volt bennem egy szellemi készség is: a kíváncsiság. Ha azt akarja a világ, hogy megismerjem, jöjjön csak, mutatkozzék be, én örömmel fogadom. MÁSODSZOR AZONBAN tudtam én egyebet is. Tudtam, hogy a búzának kövérebb, az árpának soványabb a kalásza, és hosszabb rajta a toklász. Tudtam, hogy aratáskor, hajnali harmattal, hogyan kell a kévéhez kötelet csinálni. Tudtam, hogy kacsatöméshez sós vízbe kell áztatni a kukoricát, s egy kis zsírt is kell a vízbe tenni, jobban csússzanak a szemek a kacsa nyelőcsövén. Hogy őrléskor mennyi vámot tart magánál a molnár. Hogy a bicikli belső gumiját miként kell megragasztani. Hogy legeltetéskor mit ehet a tehén a felfújódás veszélye nélkül. Hogy á lovas kocsi melyik részét hívják fürhéc- nek. Hogy Luca-napkor záptojást kell áthajítani a háztetőn. Hogy mennyi szalma vagy hány kéve szár- ízik kell a kemencébe, kenyérsütéshez. Hogy szél lesz, ha napnyugtakor vörös az ég alja. Hogy a kehes lónak égő-füstölő rongyot kell az orra alá tartani. Hogy augusztusban reggel kilenc óra van, ha Kásá- ék nagy diófájának a tetejéig érkezett a nap. FölsoroIhatatlan, hogy mi mindent tudtam, és n\os) hajlamos vagyok rá, hogy azt gondoljam: ez a műveltség. Tájékozottság a közeli környezetben és kíváncsiság a távolabbi iránta Hajlamos vagyok rá. hogy a műveltség összetevői közül azt tartsam "fontosabbnak, ami életműveltségnek nevezhető. Szemben azzal a makacs hagyományú műveltségideállal, amelynek nevében engem kinevetnivalóan műveletlennek bélyegezhettek azért, mert Voltaire nevét úgy olvastam a Pesti Hírlap képes mellékletében, ahogy kinyomtatva állt: Vol-ta-ire. HA NETÁN OLVASSA, ne sértődjék meg a mama Újkígyóson azért, hogy most kiszerkesztem, a makacs hagyományú műveltségideál jegyében őt is műveletlennek bélyegezhetnék. Hat elemi, göcsör- tös írás, helyesírási hibákkal, foglalkozási minősítés szerint háztartásbeli, és bizonyos, hogy Voltaire-t ő is Vol-ta-íre-nek olvasná. De menny« természetes báj a hát elemis, göcsörtírásos, helyesírási hibás leveleiben. A maguk nemében remekművek mind. És mennyi szakismeret a szakmátlanná minősítő .^háztartásbeli” megnevezés mögött. Annyi, hogy ez aztán végképp fölsorolhatatlan. A mama ezernyi dolgot tud. A kenyérsütésről, a ruha varrásról. a kacsatömésről, a hurkabélmosásról. a folttisztításról, a téhénifejésről, a palántázásról, a csirkenevelésről, a babafürdetésről, a betegápolásról. A maga nemében valóságos polihisztor, toronymagasságiban egy agyoniskolázott kékharisnyához képest. Azzal a kíváncsisággal ráadásul, amely a televízió elé ülteti mindennap, és amely — minthogy nem szegyen már falun sem olvasással tölteni az időt — könyvet vetet a kezébe. Ha így kiszerkesztem őt és dicséretét zengem, ne tekintessék ez fiúi elfogultságnak. A dicséret nem egyedül neki szól, hanem annak a műveltségtípusnak, amelyhez rajta kívül sokan sorolhatók még, és amelyet életműveltségnek neveztem az előbb. Olyanfajta műveltség ez, amely nélkül lexikonfejű ember elképzelhető ugyan, de harmqnikus személyiség sehogysem. .Én magam lépten-nyomon műveletlenségbe ütközöm, de egyik ütközéses esetnek sincs köze Voltaire nevének helyes kiejtéséhez. Hanem az életműveltségbe tartozó magatartásműveltséghez van például köze. Jönnék ki este egy lakóházból, az üveges nagykapun kíírül gimnáziumi osztály toporog, a kapu csak 'belülről nyitható. Nyitom tehát, hogy kilépjek, s jót tegyek velük is. Még csak résnyi a nyílás, de már tódulnak befelé, ajtóstul sodorva félre engem,' és egyikük sem tudja, hogy megköszönve a segítséget, engem kéne először kiengedniük. Műveltek? Talán ismerik a halmazelméletet, az orosz melléknévragozást vagy a popzenei újhullám sztárjait. És mégis műveletlenek. Pillanattal hamarább érkezem az áruházi üvegajtóhoz, mint a kifelé igyekvő elegáns pár. Elöl a hölgy, mögötte az úr. Nyitom az ajtót, de nem lépek 'be, kézmozdulattal jelzem a hölgynek: tessék, lépjen ki ő. Kilép, nem köszöni meg a gesztust, deki- lép mögötte az úr köszönet nélkül, mintha szolgálatom neki is járna. Valószínűleg doktor. Doktor med. Vagy doktor juris. De műveletlen. Megírok valamit, vélemény van benne. X-nek ez nem tetszik, de nem a véleményt cáfolja, engem ócsáról. Mintha erkölcsi vétket követtem volna el azzal, hogy olyan véleményt mondtam, amely nem egyezik meg az övével. X szakmabeli, mindenféle iskolákba járt, házikönyvtára van. De műveletlen. Mert nemcsak az udvariassághdány számít műve- letlenségnek. A toleranciahiány is. HOGY KI A MŰVELT ezek után? Tökéletesen senki. De valamelyest mindenki, aki törekszik rá. Élettapasztalással, viselkedéskultúrával,. türelem- gyaikorlással. Függetlenül attól, hogy le tudja-e írni' jól Rousseau nevét. Pedig ez még kacifántosabb, mint a Voltaire. Faragó Vilmos Módszertani pályázat úttörővezetőknek A Magyar Úttörők Szövetségének Országos Tanácsa módszertani pályázatot hirdet a kisdobosokkal foglalkozó úttörővezetők részére. A pályázat célja a kisdobosélettel kapcsolatos módszertani Írások gyarapítása. A dolgozatok kitérhetnek a kisdobosközösségek önállóságának, öntevékenységének fejlesztésére, a kisdobosrajok önkormányzatának működtetésére* a differenciált képességfejlesztés lehetőségeire. Ezenkívül foglalkozhatnak a pályázók a kisdobostagságra, az úttörőéletre való felkészítéssel, leírhatják a Hétmérföldes csizmában című közösségi játékkal kapcsolatos tapasztalataikat, javaslatot adhatnak dolgozataikban a napköziben, az iskolaotthonos osztályokban szervezendő mozgalmi munkára, illetve a hagyományostól eltérő szervezésű kisdobosközösségek tevékenységi formáira. Kidolgozhatják azzal kapcsolatos ötleteiket is: a társadalmi segítők bevonásával hogyan gazdagítható a kisdobosok mozgalmi élete, Illetve hogyan nyerhetők meg a mozgalmi munkának a veszélyezte* tett és a hátrányós helyzetű gyermekek. A pályamunkák terjedelme legfeljebb 20 gépelt oldal lehet. A Jeligés dolgozatokat két példányban — a szerző nevét és címét külön lezárt borítékban — március 31-ig kell eljuttatni a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa (1133 Budapest. XIII. Újpesti rakpart 37—38.) címére. A bírálóbizottság a legjobb közösségi dolgozatokat hat-t öt-, illetve négyezer, a legsikerültebb egyéni pályamunkákat pedig három és fél, kettő és fél ezer, Illetve 1500 forint jutalommal díjazza. A legjobb pályaművekből az XTttörővezető című lap válogatást tesz közzé, az alkotókat pedig meghívják a kisdobosvezetők 1985 augusztusában rendezendő országos tapasztalat c tei éjére. A pályázat eredményét 1985. május 30-ig kihirdetik. GYERMEKÉVEK- GYERMEKELET Csapattörténeti vetélkedő ' Az egyik első helyezett, a Batthyány iskola csapata. • A versenyző csapatok. (Némedi L. felvételei) Nagy izgalommal készültek a kiskunfélegyházi és a környező községekben élő gyerekek az elmúlt napokban lébonyolított csa- páttörténeti vetélkedőre. A város iskoláiból ötvennégy, a községekből huszonkét raj nevezett be. Legtöbben a Darvas József, a Batthyány Lajos és a Dózsa György iskolából érkeztek a vetélkedő színhelyére, a művelődési központba. A feladatokat a könyvtár munkatársai állították össze. 'Amint azt korábban kihirdették: már az indulásnál értékes pontokat szereztek mindazok, akik salját csapatuk történetét feldolgozták, s eljuttatták a szervezőknek. Fej-fej mellett végzett a Batthyány Lajos általános iskola 6/b osztályának, valamint a Dózsa György iskola 8 a osztályának csapata1 — első helyezést értek eL Harmadik helyre kerültek a tiszaalpári ötödikesek. Mivel a vetélkedőt féléves kutatómunka előzte meg, a résztvevők tudása mindenképpen gyarapodott, sok értékes adat birtokába kerültek. Valamennyi -résztvevőnek gratulálunk. Riport az egykori párttitkárral (A jánoshalmi úttörők riporter szakkörének két tagja, Maráczi Mónika és Gáspár Róbert az elmúlt napokban felkereste a nagyközség nyugdíjas párttitkárát, hogy megtudják: mit tett partizánként negyven esztendővel ezelőtt? A találkozóról készített riportot az alábbiakban olvashatjátok.) Jánoshalma megbecsült, tiszteletben álló lakója Ország Sugár Benő bácsi, nyugdíjas párttitkár. Szüléinktől, nagyszüleinktől megtudtuk, hogy Benő bácsi a lí. világháború idején partizán volt. Meglllietődve kerestük fel, hogy életéneik erről a szakaszáról elbeszélgessünk vele. — 1944 áprilisában kerültem a szovjet frontra — kezdte emlékezését, — és május 12-én átestem a tűzkeresztségen: megjártam egy ütközet poklát. Júniusban hadifogságba estem. Itt, a táborban keresett fel bennünket, magyarokat két szovjet tiszt. Jól beszélték a nyelvünket, hiszen magyar származásúak voltak: Révész Géza és Gorasin Rudolf volit a nevűik. Beszéltek a fronthelyzetről, a Vörös Hadsereg előrenyomulásáról, végül feltet(8.) Sokk — állapítottam meg, s a kijárat felé indultam. Utamat a felesleges kiadások közé soroltam; kifelé menet a portásnak odacsúsztattam egy ötdollárost, mivel biztos voltam benne, hogy nem fogadja el. Nem tévedtem. A Welden-Avenue-n, ahol a Withman's autóügynökség és a Nazir hotel volt, felduzzadt a tömeg. A hivatali órák befejeződitek, a kapukon kilépő emberek ellepték az utcát. Az utca, akár egy forró katlan, fortyogott. öt óra három perckor megérkezett, a szőke pipi. — Ó, hát mégis eljött — csicseregte, és azonnal belémkarolt. — Remélem, kitalált valami cuki programot! Mert tudja, imádom a cuki programokat... — Remek programot találtam ki. Miss ... , — Ruth. Ruth Neil. — örvendek. Flint Wittgen. — Szóval? Előrecsücsörítette ajkait, a vörös rúzson megcsillant a napfény. Zavaromban a zakóm zsebében kezdtem turkálni. — Gondolom, sétálhatnánk egy keveset, aztán megvacsorázhatnánk valahol. A helyet magára bízom. — A gondolataimban olvas, Mr. Wiltgen — kacsintott egy sokat ígérőt, aztán elindultunk a Victoria tér felé. — Mit szólna a Négy Medvéhez? Semmi kifogásom nem volt ellene. Ruth Neil igazán csinos lány volt, s így, közelről még jobban emlékeztetett Angela Bretallra. Mellei alig fértek bele narancs- sárga trikójába, amire szemmel láthatóan büszke volt. Séta közben igyekeztem minél többet megtudni róla. A Cornelai-negyedben bérelt szobát, barátnőjével együtt. Nebraska államban született, apját nem ismerte. Anyja festőmo- dell volt. Tizenhat éves korában elszökött tőle. A Whitman’s autóügynökségen mindössze fél éve dolgozik. Fizetéséből alig tud kijönni, ezért „hébe-hóba kénytelen férfiakkal ismerkedni”. Nem tartotta magát kúrvának, mint kifejtette, szükség törvényt bont alapon csinálja. Be kell vallanom, tetszett az őszintesége. A Victoria téren néger kisgyerek jött felénk, kezében jókora adag fagylalttal. Ruth persze azonnal fagylaltot akart enni. Beültünk a sarki cukiba. Miután a pincér elénk helyezte a két csicsás kelyhecskét, megszólaltam. — Nem gondolt még arra, hogy férjhez kéne mennie? Ruth megrázta fejét; szőke haja puhán úszni kezdett a levegőben. — Ugyan' ki venne el ilyen helyzetben? — Szerintem rengetegen. Elnevette magát. Egészséges fogaival elmeheteit volna fogpasztareklámnak.. — No persze, a csórók. De mit kezdjek egy csóróval, amikor én Is az vagyok. A gazdag pasasoknak meg gazdag nő kell. — Ezek szerint megvárja, amíg meggazdagszi k ? — Valahogy úgy, Mr. Wittgen. — Szívből kívánó,m, hogy sikerüljön. Aztán felszínes dolgokról kezdtünk csevegni. Már a Clint-Ave- nue-n sétáltunk, amikor a Nazir szállóra tereltem a szót. Ruth ismerte az alkalmazottakat. Először is az igazgató felől érdeklődtem. — Az egy bunkó — jellemezte. — Egy vén stanicli, aki szerintem tök impotens. — Csak nem kezdett ki vele is? Ruth felháborodást színlelt. — Hova gondol?! Bármilyen furcsa, de megválogatom a partnereimet. — Es mi kifogása van a diri ellen? — Beképzelt és túlságosan jólvasalt. Különben se bukók az ősz hajú ürgékre. — Pedig az efféle pasasoknál aztán áll a dohány. — Felőlem állhat. — Rámnézett. — Ha valaki szimpatikus, azzal ingyen is elmegyek. Megértettem a célzást. Evek óta nem kaptam hasonló bókot, úgyhogy néhány pillanatig madarat lehetett volna velem fogatni. — Kösz, Ruth. Amúgy is szorongat a magány. — Valóban? — Ruth hangjában cinizmust éreztem. — Ha kitárnám maga előtt a lelkemet, rég nyugdíjban lenne, mire a végére érnék — sóhajtottam, és ismét a Nazir alkalmazottaira tereltem a szót. Ruth összeráncolta homlokát, majd pupillája néhány pillanatra megnagyobbodott. — Van ott még egy pasas, aki esetleg számításba jöhetne, de ő nem tartozik a szálloda személyzete közé — mondta, és látszott rajta, hogy lelki szemei előtt. most ez a pasas lebeg. (Folytatjuk.) ték a kérdést: ki szeretne partizán lenni? Az elsőik között jelentkeztem. 1945 februárjában, amikor már elvégeztük Kijeviben a partizániskolát, Debrecenbe irányítottak bennünket. Ott székelt a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottsága, és az Ideiglenes Kormány. Zavartalan munkájukat kellett biztosítanunk. Májusban Pestre költöztünk, itt német. hadifoglyokat őriztünk. 1946-ban kerültem haza, Jánoshalmára. Földet kaptam, mint a többi kisparaszt, majd 1952-ben beléptem a Petőfi Termelőszövetkezetbe. Bekapcsolódtam a politikai életbe, hogy a Szovjetunióban tanultakat hasznosíthassam. Dolgoztam a tanács vezető testületében, majd tizenöt évig a szövetkezet párttitkáraként. — Mit javasol a mai fiataloknak? — Kérem őket, becsüljék meg a vivmányainkat. és tanuljanak az elmúlt esztendők tényeiből. Tiszteljék más nemzetek fiataljait és legyenek 'hű polgárai szocialista hazánknak! Bajnokok Nyolc országos bajnok címet szereztek az MHSZ Kiskunsági Erdész Lövész Klub sportolói az elmúlt évben! — adja hírül levelében Mező István alezredes, az MHSZ megbízott megyei titkára. A beszámoló soraiból az is kiderül, hogy az .alig egy esztendeje átadott kecskeméti MHSZ- lőtéren gyakorló úttörők 'közül egyre-másra kerülnek ki a bajnokok! A megyeszékhely legújabb iskolájából, a Mátyás király körútiból Széki Bálintné igazgató és Gál Gyula tanár irányította az ügyes gyerekeket a lövészklubba. Közülük a legjobbakat leigazolhatták, és Ok. részt vehettek az úttörőknek szervezett MHSZ-kupa versenyeken. Az elmúlt napokban értékelték az MHSZ-Kupa fordulóinak eredményeit, s kiderült, hogy a Mátyás király körúti iskola úttörője, Nagy Katalin az előírt „arany” szintet kétszeresen túlteljesítette! Ezt követően került sói1 az MHSZ téli bajnokságára; Debrecenben. Itt az iskola másik két úttörője, Mészáros Ildikó és Kiss Andrea, valamint a Lánc híd utcai iskolig úttörője, Abonyi Szilvia csapatban ezüst, Nagy Katalin egyéni versenyben bronzérmet nyert. Nagyszerű eredmény született a Budapesten megrendezett Ságvári Kupán, aholl Nagy Kati ismét fényes győzelmet aratott: az ifjúsági leány korcsoportban az aranyszínűt felett lőtt, összesen 360 kört. Valamennyiüknek szívből gratulálunk. Magyar diák Afrikában Magyarországon vannak olyan foglalkozások, amelyek a nálunk fejletlenebb országokban hiányszakmák. Ilyen például az orvosi hivatás.' Ha közülük segítségképpen éveikre elutaznak, akkor családjukat Is magukkal viszik. Így került külföldre Nagy István hetedik osztályos tanuló, a Béke téri Általános Iskolából, Kecskemétről. — Mikor mentetek ki? — 1982 decemberében. — Hányadikos korodban történt ez? — Ötödikes voltam akkor. — Milyen országokban, s azok melyik városaiban tanultál? — Algéria: Algír, Libia: Tripo- • li, Tunézia: Tunéz. — Milyen nyelveken tanítottak? — Angolul és arabul. — Tudtál ezeken a nyelveken beszélni? i— Nem. Odakinn tanultam meg. — Melyiket szeretted jobban és miért? — Az angolt, mert könnyebb volt számomra, a kifejezéseket, szavakat hamarabb megjegyeztem, mint az arabot. — Hányféle tantárgy volt? — Tudomány, matek, angol és arab nyelv. — Az osztály létszáma mennyi volt? i— Általában 35—36-an ültünk a padban egy osztályban. — Hol jobb tanulni? Magyar- országon vagy Afrikában? — Külföldön könnyebb volt... — Miért? — Ott nem jegyeket kaptunk. A felelésre, dolgozatokra pontokat adtak, amiket egy tesztlápra írtak rá. ■— Ezek a „jegyek" hogyan kerültek be a bizonyítványba, vagy be sem írták azokat? — Év végén " hazajöttem és minden tantárgyból „pótvizsgát” tettem. Ezeknek az osztályzatai kerültek be a bizonyítványomba. — És végül: hol szeretnél továbbtanulni? — A Katona József Gimnáziumban. Aki gimnáziumban akarja tanulmányait folytatni, annak jó tanulónak kell lennie. Nagy István Magyarországon 4-es, 5-ös jegyet szerez«. Szatmári Gabriella 8/a. Béke téri Általános Iskola, Kecskéméi összeállította: Selmeci Katalin Y *
