Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-30 / 24. szám

IM«. Jftanár M. • PETŐN NÉPE • «

Emlékezés Csohány Kálmán grafikusra

Egymás . után hagynak el bennünket a felszabadulás utáni magyar képzőművészet iskolateremtő mesterei. Csohány Kálmán kétszeres Munkácsy-díjas, Érdemes művész is, aki csak most, január 31-én lenne hatvan éves, ha megérte volna.

• Kövek között

A hatalmas termetű, délceg paraszti iu 19ZS. január 31-én született Pásztón. Rövid élete során mindvégig magában hordta szülőföldjét, sohasem tagadta meg Nógrád inspiráló hatását. Nem feledte a szegénység küszködéssel teli szigorú világát, de a változatos táj líraian tiszta szépségét sem. A kevésszarvú, nehézsorsú ember megjárta a Hadak útját, amíg a Veres Péter-d szegénysorból a nemzetközi hírnévig eljutott. Volt faivágó a Csíki havasokban, vasúti pályamun- Ikás és szénbányász, mielőtt a falszabadulás után a Képzőművészeti Főiskolára bekerült. Hímez Gyula, Koffán Károly és Komecsmi György mester 'keze alatt tanult.

Tehetsége hamar kitűnt, pályája gyorsan emelkedett. A fel- szabadulással indult, és a hatvanas években kibontakozó gra- fikusnemzedék egyik legeredetibb egyénisége volt. Művei új tartalmat és stílust adtak a -magyar rajzkúltúrának. Egyike volt az önálló képgrafika megteremtőinek.

A sikerek sorozata I960 óta szegődött hozzá. Fő kifejezési formája a rézkarc volt, melynek egyik félülmúlihatatlan mestere lett. Szűkszavú, lényegre tömörített, balladáé hangú 'lapjain ősi népdalok ritmusát és gondolat- fűzését 'hangolta modern világunkra ritka műgonddal és egyöntetűséggel. Szemérmes, meditativ lírával szólaltatta meg gyermek- és ifjúkora múltba süllyedt paraszti világának ősi hiedelmeit, a hagyományos motívumkincset modern, szürrealista áttételekkel

párosítva. Grafikái a vaskos realitás és a tündérmese ötvözetei — néhány gyakran visszatérő, de mindig más jelentésű szimbólummal, mint a napkorong, a lombos vagy kiszáradt fák, és a szálló madaraik. A népművészet világába a népdalokon keresztül kapcsolódott leginkább, mint a Madarak I címet viselő, a hatvanas évekből származó rézkarcán, ahol a csupán néhány elnagyolt vonással jelzett „kerekerdőből” karcsú madártestek repülnék a hatalmas napkorong felé. Kevés, határozott, lendületes vonallal dolgozott. Ez a modern, de leegyszerűsített, puritán stílus összhangban állt egyéniségével. Kompozíciói tiszták és könnyen áttekinthetők. Gyakori szimbólumai voltak a varjak, melyeket sírkeresztekkel komponált össze a kis palóc temető élményeiből fakadt karcain. A mad'árszimbollka továbbfejlesztései a Varjaik és a galamb, az Éjszaka emlékei, az Elhagyott szárnyak sorozatai. Lapjain megjelentek a népi vallásosság szimbólumai is, a 'Háromkirályok, a Jó pásztor magyar változata, a pásztorfiú figurája, vagy a népmesék alakjai, mint az Ég és föld című ‘karcon a fejjel lefelé lépkedő leány.

Élete utolsó szalkasáSSan — hódmezővásárhelyi megszakításokkal — a fővároshoz kötődött. Távoil élt a vágyott természettől. Tragédiája volt, hogy az egyszerű, igaz élet elérhetetlen messzeségbe szökött tőle. A természetében és művészetében egyaránt a csendességet kereső művész a siker csúcsán, a Képző- és Iparművész Szövetség albínókéként a haláláig becsületes hittel vállait szolgálatban Is egyre vergődött. Lapjai harcairól tanúskodnak. Művein a jelen és a múlt szimbolikus tartalmai egybefonódnák.

Többértelmű búcsúzója A madarak elrepülnek című, tragikusan lírai hangvételű alkotása. A művészt jelképező, égigérő fáról lehulltak már a levelek. Utolsóként sorra követik a falusi ház, az otthon, a templom, a hit jelképei, és elrepülnek az álmokat, a vágyakat, a reménységet jélentő madarak is. A világ lezárult, a sors beteljesedett.

A sajátos mondanivalójával és fomavilágával korunk képzőművészetében egyedülálló művész halálában visszatért szülőfalujába. 1980. április 23-án helyezték örök nyugalomra a pásztói temetőben.

B. 1.

„A KONCERTEKET AZÓTA IS SZERETEM’*

Egy zeneiskolás a századelőről

Dr. Bűz;, Ákosnéra a kecskeméti Állami Zeneiskola igazgatója hívta fel a figyelmem. Éppen az intézmény fennállásának 90. évfordulójára terelődött a szó, amikor Palotás József említette az idős hölgy nevét. A század elején egyike volt a zeneiskola növendékeinek, s a közelmúltban az iskolának adta két — 1911-ben és 1914-ben — kelt bizonyítványát. A Kecskeméti Állami Segélyezett Városi Zeneiskola igazgatója ebben az időben M. Bodon Pál volt, születésének 100. évfordulójáról tavaly emlékeztünk meg. A néni, mint megtudtam, idős kora ellenére még ma sem mulaszt el egyetlen koncertet sem, a komolyzene iránti vonzalma nem csillapult az évek során. Nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, felkerestem a hajdani zeneiskolást. Lia néni először nagyon szabadkozott, mondván, ő csak egy a sok közül, aki akkoriban oda járt, de végül egy kellemes beszélgetés közben mégis felidézte emlékeit.

— A családunkban mindenki zongorázott, énekelt, így nem véletlen, hogy egészen kicsi koromtól én is szerettem a zenét. Akkoriban szokás vd’lt még a házi 'muzsikálás.. Egy-egy névnapon, ünnepnap összegyűlt a család valamelyik rokonnál, s előbb-utóbb vallató mindig odaült ,a zongora méllllé. Még iskolás sem voltam, amikor már kívülről tudtam a Háry Jánost. Elvégeztem a négy elemit, s már akkor úgy éreztem, meghalok, ha nem íratnak be a zenedébe. Hát, attól fogva oda jártam hét vagy nyolc évig, utána pedig privát úton tanultam. A zeneiskola iákkor egy egyemeletes házban vodt, falépcsön kellett felmenni. Még arra is emlékszem, hogy az udvaron egy nagy régi ágyú állt. Egy héten háromszor jártam a zenedébe, egyszerre négy növendékkel foglalkoztak. Egy rozoga zongorán gyakoroltunk, a nagyobb lánykák segítségével. Nekem egy-két évig nem vdlt otthon zongorám, de végül vetitek a szüleim, s azután minden nap gyakorolhattam. Sajnos, mikor ideköltöztünk, él kéllett adni, mert nagyon kicsi ez a lakás. Jól emlékszem az első kottámra is, de a többivel, Mozarttal, Beethovennel együtt élvitte a háború. A zenedében a zongorái és a zeneelméleteit Dávid Nándornénál tanul- itam, amikor haladó lettem, akkor kerültem Bodon Pál igazgató úrhoz, aki az összhangzattant tanította. Magas, sovány úriember vollt. Kedves és udvarias vaflit velünk, szigorúnak nem mondhatom^ bár mindig elég komolynak tűnt Akikoriban nemcsak gyerekek jártak ide, hanem felnőtt asszonyok is, sőt végzett tanítók, akik; továbbképezték magukat. Gyakran vittek bennünket hangversenyekre az iparos otthonba. A koncerteket azóta lis szeretem, most is van bérletem a .művelődési központba, s nem mulasztottam ét a nemrégiben Bodon Pál emlékére rendezett hangverseny! sem. A zenede nem számított luxusnak, a gazdag lányok inkább különórákon tanultak. Mii a városi pénztárba fizettük a tandíjat, nem volt olyan n|agy összeg, a jó előmenetelért él 'is engedtek belőle. Később elvégeztem a tanítóképzőt, s volt úgy, hogy magam is tanítottam növendékeket a zene kezdő elemeire. Nem voltam én művész, voltak nálam sokkal tehetségesebbek, de nagyon szerettem a zenét és szeretem ima is. El sem tudtam volna képzelni az életem enélküli. H. K. E.

• A zenedet bizonyítvány 1911-ben kelt, Bodon Bál aláírásával.

HONISMERET — HELYTÖRTÉNET

A 38-AS KECSKEMÉTI GYALOGEZRED EMLÉKMŰVE

A Mollináry bakák nyomában

Egy évszázada született, méltán híres — sőt, világhíres — szobrászművészünk elfeledett kecskeméti munkájára szeretném felhívni a figyelmet. Kisfalud! Stróbl Zsigmond alkotását büszkeséggel sorolhatjuk monumentális szobrai, emlékművei. lenyűgöző köztéri alkotásai közé. A nagykanizsai hősi emlékmű, a gellérthegyi Felszabadulási emlékmű, a Parlament előtti Kossuth-emlékmű fő alakja. és a többi sok-sok alkotás között — habár a művész munkáiról eddig megjelent egyetlen felsorolás sem tartalmazza, és életrajzából is hiányzik — tartsuk számon mi, kecskemétiek Kisfaludi Stróbl Mollináry bakák emlékművét.

A színház mellett álló, a fáktól már lassan eltakart szoboregyüttes felirata: „1867—1918. A Cs. és Kir. 38. Magyar gyalogezred és hősi halottainak emlékére emelték a bajtársak 1942. Nincsen párja a Mollináry bakának ... Kisfaludi Stróbl.”

A még megmaradt Szentháromság temetőben Imre Gábor szobrászművész első világháborús hősi emlékművét katonás rendben veszik körül a monarchiáért különböző harctereken elesett hősök sirnélküli emlékkövei. Itt, a köztemető csendjében, az idegen országokban elesett és eühantolt vitézek között több Mollináry bakának, a 38-as kecskeméti gyalogezred katonájának emlékét őrzik a mohával belepett, egyre olvashatatlanabb kövek.

De kik is voltak ezek a legények, Kecskemét és környéke szülötted? A 38-as Cs. és Kir. gyalogezredet 1725-ben állították fel, első tulajdonosa XIII. Alfonz spanyol király volt. Az alakulat állomáshelye és kiegészítő területe Kecskemét volt. Az ezred a 'hadsereg 1867-es gyökeres — osztrák ezreddkből magyar ezre- dekké történő — átszervezését követően kapta a Mollináry bakák elnevezést, 1845-től lovag, 1872-től pedig bárt!" 'Möllfnáty Antal táborszernagyról, az ezred új tulajdonosáról, amit megszűnéséig viselt is. Mollináry Antal apja MoIUnáry Károly, 48-as honvédezredes volt. Újvidék, majd a péterváradS vár térparancsnoka, akit Világos után elítéltek és lefokoztak.

Az 1866-os porosz—osztrák háborúban az aradi vértanú bátyja, gróf Leiningien tábornok a Ohlum, Lipa, Sadowa körül vívott elkeseredett harcokban „derék legények vagytok!” felkiáltással dicsérte meg a kecskeméti 38-as gyalogezred katonáit. Több alkalommal irányította és közvetve vezette a Molli- náry-bakákat Benedek Lajos magyar származású osztrák császári táSarszemagy, aki 1860-ban Magyarország főkormányzója volt. Benedek Lajos 1860-ban — mint az iskola tiszteletbeli védnöke — meglátogatta Kecskeméten a rövid életű, az önkény- uralom éveiben 1856 és 1861 között fennállott Alreál-tanodát. Az 1859/60-as évi tanévről Szi- lády Károlynál nyomtatott tu- dósítvány így ír erről az eseményről: „Az ifjúság nem csekély feLvillanyozására szolgált tanodánknak Benedek táborszernagy úr ón agyméltósága, Magyarország ■ kormányzója általi meglátogatása.” Az 1866-os poroszokkal vívott háborúban az Olmütz és Josefstadt alatt elvonuló kecskeméti 38-asok megrendültén gondoltak a falak. kör zött raboskodott és még annak idején is ott senyvedő 48-as hősökre. Ezek a Kecskemétről és környékéről verbuvált legények részt vettek a Benedek bukását is eredményező gyászos emlékű kőnigratzi csatában.

Az 1878. július 29-től október 19-ig tartó szerbiai háborúban előbb gróf Szapáry László altábornagy, majd Vécsey báró altábornagy parancsnoksága alatt a 37-es nagyváradi, a 38-as kecskeméti és a 39-es debreceni ez- redek „nagy lendülettel és kiváló vitézséggel” vették be Szarajevót és szállták meg Boszniát és Hercegovinát. A Mollináry- bakákat bevetették az olasz fronton, Tirolban, az orosz fronton, Galíciában és Wolhyniában, Szerbiában és Törökországban, sőt, még a Szentföldön is megfordultak.

A kecskeméti toborzó terület kiterjedt Hajós, Soltvadkert, Dunavecse, Kiskőrös, Kunszent- miklós, Solt, Űjkécske, Akasztó, Kalocsa, Kiskunfélegyháza és Szalkszentmárton sorköteleseire, akik együtt viselték a Molliná- ry-bakák fekete hajtókás, fehérgombos uniformisát.

Tragikus, véres csatáik tizedelték a 38-asok sorait. Ilyen eseményről tudósított a Kecskeméti Lapokban az egyik hős, Egyek! Mózes Wolhyniából, amikor megírta, hogy a Kecskemétről ide transzportéit 52 Mollináry- baka közül mindössze hatan maradtak életben. Más világban, : mások érdekeiért hullott Kecskemét és környéke népének vére a majd kétszáz évig fennállt ezredben. Az emléküket őrző és felidéző két köztéri alkotásunkról nemcsak a névtelen hősök, hanem Kisfaludi Stróbl és Imre Gábor művészete iránti tiszteletünk miatt sem érdemes megfeledkeznünk.

Saabé Tamás

wmmmmsmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm

KÖNYVESPOLC

Bényei József: Magyar írók perei

Mindenképpen érdekes, sőt, nem egy részletében izgalmas könyvet irt Bényei József, amikor összeállította a Magyar írók perei című kötetét. Amint bevezető saraiban a szerző is utal rá, e témakörben nem az ő Írása az első, de — tegyük hozzá — mindenképpen a legteljesebb eddig. Abszolút teljességre talán nem is lehetne törekedni, pontosabban annak alig volna értelme.

A könyvet ismeretterjesztő műnek foghatjuk fel, de megítélésünk szerint annál jóval több. Ismeretterjesztés abban az értelemben, hogy ikrono lógikusan tartalmaz neveket, dátumokat, eseteket, kézen fogva vezeti olvasóját a „történelmi tárgyalóterembe". Könyvének azonban az ismeretterjesztésen túl — sőt talán azt megelőzve — elsőrendű érdeme az irodalom fekete krónikájának bemutatása, zömmel olyan hírességek sorsán keresztül, akik — természetesen néhány kivételtől eltekintve — példaképei lehetnék a mái, főleg fiatal olvasóknak. Emberségből példát adhatnak, tisztességből, elvhitből — közkeletű szóhasználattal; gerincességből úgyszintén. S ez a fő érdeme a könyvnek. Mert valljuk be ismételten: a mai tizen-, sőt huszonéveseknek alig vannak ideáljaik, a szó nemes értelmében, s nem ideszámítva a rock-királyokat, az elfutó divat vonagló és ordítozó gitárhőseit. Nem ártott volna, ha egy-egy fejezet előtt odailleszti annak az írónak az arcképét. netán az inkriminált kézirat fakszimiléjét, akiről', illetve amiről a fejezet szól.

Nincs szándékomban végigmenni a könyviben leirt 47 iró pereskedésén, sorsán, néhányról azonban mindenképpen szólni kell. Természetesen vannak közöttük olyanok, akik nem irodalmi munkásságuk, — elveik miatt kerültek összeütközésbe a korabeli törvényekkel. Így például Janus Pannonius, akinek nem is volt pere, de mert a Mátyás király elleni összeesküvés fő szervezője, összetartója volt, menekülnie kellett, s futása végén, 1472 tavaszán halt meg.

Külön szót érdemel a Ráth- Végh István által is megírt Liszti László sorsa. Ez a XVII. század közepén élt gróf elsősorban nem is költő volt, hanem bűnöző; gyilkosnak, méregkeve- rőnek tartották kortársai, de nem ezek miatt, hanem pénzhamisításért került a hóhér kezére — lefejezték.

Közismert, hogy Csokonait kicsapták a debreceni kollégiumból: ivott, pipázott, szóval durván megszegte a kollégiumi szabályokat. Nem is kell csodálkoznunk a nagy tiszteletű tanári kar felháborodásán, akik akkor természetesen nem tudhatták, hogy a kicsapott fiatalember a magyar líra egyik legnagyobb költője lesz. Valamit azonban sejthettek — tudjuk meg Bényei könyvéből — mert bár sok dolgokban vétkesnek találták, úgynevezett húsvéti legátusnak az egyik leggazdagabb egyházközösségbe Halasra küldték. Innen azonban nem ment vissza Debrecenbe, hanem Pestre utazott, ahol 5—6 hétig tartózkodott (mint néző, ott volt a Vérmezőn, Martinovdcsék kivégzésén), s Pestről kért pünkösdi delegációt, amit meg is kapott. De az összegyűjtött pénzekkel „nehezen számolt cd”. '(Vajon Halason előfordulhat-e nyoma Csokonai 1795-ös húsvéti legációjában?) Végül is Vitéz Mihályt sem mint írót, költőt, hanem mint rossz magaviseletű embert állították perbe. Kicsapásának fő oka mégis politikai. Közismert volt kapcsolata Kazinczyval, aki viszont a jakobinusok perében, ami köztudott, várfogságra ítéltetett.

Nehéz elfogadni — legalább is ebben a gyűj töményben — a halálos hónaljvágás című fejezetet. Herczeg Ferenc (az eset idején. 1866 nyarán még Herczog) egy lány miatti párbajban megöl egy fiatalembert, s ezért négy hónapig államfogságra ítélik. Nem gyilkosságnak nevezték ezt akkor. hanem .vPárbajvétségnék”, s ez az urak között társadalmi sikk volt. Herczog pedig tökéletes úrnak számított, a börtönélet semmiféle változást nem jelentett éle. tében: külön szoba, szabad kijárás. éjszakai mulatozások a városban. stb. Az ügyiben nem ez a megdöbbentő, hanem ahogyan az esetről a már híres és méltóságos Írófejedelem, az úri osztályok kedvence nyilatkozott emlékirataiban:” ... ma is úgy látom, nem tehettem másként”. Ilyen lelkűiét, tel élt és dolgozott az az ember. akit még Nobel-díjra is felterjesztettek.

Bényei könyvéből szándékosan említettem néhány csupán egyedi esetet, s nem titkoltam, azért, hogy felhívjam az olvasók figyelmét. Elsősorban nem is a fentiekre, hanem azokra, amelyekben az írói-költői hit. az elv ütközik a törvényekkel. (Batsányi Jósika. Czuczar. Táncsics. Kemény. Tolnai Lajos. Vajda János. Ady. Gellért Oszkár. Juhász Gyula. József Attila, Kassák Lajos. Veres Péter stb.).

A szerző láthatóan a bőség zavarával küzdve írta könyvét. Arra azonban ilyen körülmények között ügyelnie kellett volna, hogy a stílus gördülékeny leeven. olyan mondatokkal, nyelvezettel kél. lett volna megírni, hogy az még inkább fölragyoghasson, vonzóbbá. és élvezhetőbbé tegye a ■kötetet. (Kozmosz könyvek. 1984.)

Gál Farkas