Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-29 / 23. szám

INC. január 2». • PETŐFI NÉP* • I EGY LEVÉL ÜRÜGYÉN íp»^síSííí WííMMmMmmmmm fiatalokról - fiataloknak Gyújtószikrát Szeremlére! # Balról jobbra: Vancsura István főagronómus, Győrfi Rita óvónő, Scheidl Róbert és Scheidlné Beczes- perger Éva főiskolások, Zsellérné Kecskés Ilona tanárnő. (Somos László felvételei) Szeremlén fiatal értelmiségiekkel akartam találkozni. Nem volt nehéz rájuk akadni, hiszen amikor a tanácselnökkel te­lefonon tárgyaltam ez ügyben, már akkor is említette: van­nak szép számmal. Az általános iskolában a tanárok java­részt fiatal diplomások, az óvodákban minden óvónő hu­szonöt év alatti. A helyi termelőszövetkezetben dolgozók között szintén akadnak olyanok, akik nemrégen még egye­temisták voltak. KEZEMBE került a minap egy stencilezett levél. Egyik kecs­keméti grafikusunk — lei tudja hány példányban sokszorosított — levele. Elolvastam egyszer, kétszer, háromszor... S közben akaratlanul is sok furcsa dolog jutott eszembe. Mindenekelőtt’ az, amikor leg­utóbb beszélgettünk, s amikor egyebek mellett arról panaszko­dott, hogy az évek során fel­nőtt, profivá lett Kecskeméten egy fiatal képzőművész-gárda. Ezek az alkotók nemcsak hazai kiállításokon, de nemzetközi pá­lyázatokon, tárlatokon is több­ször bebizonyították tehetségü­ket, s a sikereiket szinte telje­sen önerőből, sok éves lemon­dások árán, anyagi támogatás nélkül érték el. Mert eddig nem sok jutott nekik a nagy közös alapból itt, Bács-Kiskunban. Miért?, Talán nem eléggé meg­fontolt, körültekintő, értékorien­tált a mecenatúra? Vagy — a jelenlegi gazdasági helyzetben — kevesebb van ebben a kalapban is? Esetleg ők zárkózottak, ma­guknak valók egy kicsit ahhoz, hogy ’észrevétessék, mire jutot­tak, mire képesek; nem igyekez­nék a segítség elé? — És így tovább: számtalan kérdés lehet­séges. Tény viszont, hogy való­ban egzisztenciális gondokkal küszködik jó néhány (már nem is annyira fiatal: jóval harminc év feletti) alkotó szűkebb hazájá­ban, Bács-Kiskunban. Mondhatni: ugyani hiszen van hol lakniuk, van mit enniük, el tudják tartani a családjukat1 — ha nem is a képeikből! —, vagy­is hol vannak a ■ mai művészek a régi nagyok szegénységétől, sa­nyarú sorsától!? A művészettör­ténet dugig van a meg nem ér­tett piktorok példáival, Paul Huszonegyféle stúdió A fehér .neoiklassziicista épület Budapesten, a Zugligeti .úton ad otthont a főiskoláinak. Kertjében új és régi ■ épületeik szolgálják a tanítás sokféle funkcióját. A fő­iskola a megújulás állapotában van: 1983 augusztusa ótaj — a Minisztertanács határozata értel­mében — új oktatási rendszert munkáltak ki, amelynek beveze­tése 1984 szeptemberében meg is kezdődött. Az első évfolyam már az új rend szerinti alapképzés­ben vesz részt. „Célja a szakmai ismeretek oktatása és az altkotói rátermettség pontos megítélése.” Az egy évesre' meghosszabbított „felvételi vizsga” után az okta­tók biztos információhoz jutnak a hallgató tehetségét, ügyességét, alkalmasságát’ illetően. A követ­kező években főiskolai szintű tervezőképzésben vesznék részt a hallgatók úgy, hogy a 21-féle stúdió (szakma) közül kettőt kell kiválasztaniok. Lehet valaki üve’g- és porcelántervező, vagy textil és ruházati formatervező, foglalkozhat alkalmazott grafi­kával és csomagolástechnikával. A főiskola az éllet kihívásaira felelt, amikor megteremtette a fotó. a film, a videó oktatását, létrehozta az animációs stúdiót,, völgy a környezeti formatervező stúdiót. Ám nemcsak a porcelánt vagy az üveget nem .leheti — vagy csak nagyon nehezen — ipari háttér nélkül előállítani; a környezeti formatervezésnek azonban végképp ki kell lépnie a főiskola fallal közül. Hasznos megállapodások A főiskola épp ezért igyekezett különböző megállapodásokat köt­ni, hogy az- oktatás optimális körülményeit biztosítsa. Az itt működő gépek ugyanis már las­san ipartörténeti értékűek, nem alkalmasak arra, hogy a jelenle­gi gyári körülményeket megte­remtsék. Arra csak a 'gyár, az üzem, a váilialat, a szövetkezet alkalmas. A főiskola megállapo­dásainak 'Sorában első helyen áll az, amelyet az Ipari Minisztéri­ummal kötött, amely kimondja A művész is a piacról él... Gaugaintől Csontváry Kosztka Tivadarig, akik úgy éltek, mint a templom egere, bár ma már templomokat lehetne emeltetni egy-egy alkotásuk árából. Csak­hogy a szegénység is — mint sok minden más — relatív. Ki­csit furcsa példával élve: az Űj- Guinea dzsungeléi ben még nap­jainkban is kőkorszaki körülmé­nyek között élő Jeukukuku har­cosnak körülbelül akkora kincset jelent egy fémből készült balta, mint a pályakezdő pedagógusnak egy minigarzon... Vagyis nem­csak a kor, az idő: az adott társadalmi közeg, a környezet is meghatározza, hol kezdődik a szegénység. A Ml társadalmunkban, illetve sziTkebb környezetünkben, Bács- Kiskunban van olyan tehetősebb réteg, amelynek tagjai szívesen vásárolnának alkotásokat tehetsé­ges festőktől, grafikusoktól. A bökkenő csak az, hogy nagyon sokan nem tudják, ki a tehetsé­ges, s hogy valóban mennyit ér egy-egy alkotása ennek vagy an­nak a művésznek. Elvétve talál­kozhatunk ugyanis olyan kiállí­tásokkal a megyében, ahol a kép címe és alkotójának neve mellett a hivatalosan — a Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapjának szakzsürije által — meghatáro­zott ár is szerepel. Azaz, nagyon szűkek a piaci lehetőségek, s ezért nem sokat profitálhatnak művészeink alkotásaikból. Pedig ahhoz, hogy jobb körülmények között élhessenek, az kell, hogy valamit kapjanak is a munká­— többek között —, hogy a mi­nisztérium segíti a hallgatók feladatainak a „megfelelő ipari munkahelyi körülmények közötti megoldását”. A főiskola pedig kezdeményezi, „hallgatóinak be­kapcsolódását a minisztérium felügyelete (alá tartozó vállalatok, intézetek munkájába”. Ennek a megállapodásinak a kimunkálásá­hoz a főiskola igénybe vette a Magyar Kereskedelmi Kamara segítségét. Az együttniűködés el­ső eredményei máris megszület­tek: például ajánlati terveket készített a főiskola a LAMPART Vegyipari Gépgyár részére gáz­fűtő berendezésre, tárolóegysé­gekre és világítótestekre. Szentendrétől Kecskemétig A főiskola eddig — egy-egy nyári, művésztelepi „kirándulást” leszámítva — Budapesthez kötő­dött. Most az új oktatási rend­szer ezt a fővános-centrikusságot is igyekszik feloldani. Nyaranta egy-egy kirakodóvásár, színielő- adás stb. alkalmával már Szent­endre adott otthont a budapesti művészeti főiskoláknak. A Pest megyei Tanáccsal most az Ipar- művészeti Főiskola olyan megál­lapodást kötött, amely szerint szervesen részt vesz a megye közművelődési, tárgy- és kömye- zetkialakításra vonatkozó tervei­nek kimunkálásában, megvalósí­tásában. Szentendre várossal már elkezdődött a tényleges együtt­működés: itt teremti meg a fő­iskola az alkotó- és továbbképző központot. És a hallgatók a vá­rostól meg is kapták az első fel­adatokat utcabútorok tervezésére, a Duna-parti sétány rendezésére. Gödöllőn hamarosan létrejön a kézműves képzés kihelyezett részlege, mert bármennyire alap­vető az ipar számára tervezők képzése, kvalifikált kézműves iparművészekre is szükség van. A kecskeméti műszaki főiskola, a GAMF, a veszprémi Vegyipari Egyetem is segítséget nyújt a fő­iskolai képzésben. Az Oktatási rendszer következő lépcsőfoka a mesterképzés. Míg a tervezőképzés 'főiskolai diplo­jukért, képeikért — morfondíroz­tam, a kecskeméti grafikus sten­cilezett levelét olvasgatva —, ám a vásárláshoz bolt is kell, és az árunak árj .. Olyan dolgok ezek, amelyek nem közömbösek sem a művész­nek, sem a művészetbarátnak (vásárlónak), sem a társadalom­nak. Ez utóbbinak miért nem? Mert ha filléres gondokkal vias­kodnak éveken, évtizedeken át a művészek, előbb-utóbb elhatal­masodik rajtuk a pesszimizmus, a keserűség, a kiúttalanság ér­zete, s ez törvényszerűen tükrö­ződni fog alkotásaikon is. Befejezve az elmélkedést, el­árulom, ki írta a szóban forgó levelet: Csáky Lajos grafikus- művész. S mit közöl ez a sok­szorosított írás olvasóival? Íme: „Tisztelt kiállításlátogató Műba­rát! Értesítem, ha a munkáim Vásárlása iránt érdeklődik, hogy az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban 1985. január végéig nyit­va tartó kiállításom anyagát ér­tékesíteni szeretném, kedvező vá­sárlási feltételek mellett. Kész- pénzfizetés esetén árkedvezményt biztosítok és .vásárlási elsőbbsé­get ...” A levél a továbbiakban rész­letezi az árkedvezmény mérté­keit, illetve a részletfizetési lehe­tőségeket. „Segíts magadon, az isten is megsegít”, „magad uram, ha szolgád nincsen”, mondja a népi bölcselet. Mi most mondjuk inkább azt, hogy egy üdvözölen­dő ötlet ez a levél, amely ha eléri célját, hasznos lehet min­denkinek. KIK ÉRTENDŐK a mindenki glatt? A fentebb említettek: művész, művészetbarát, társada­lom ... Koloh Elek mát ad, ez az egyszakos forma egyetemi felkészültségű vezető tervezőket képez. A mesterképző intézetben a mesterfokon képe­sített iparművészek mellett a másoddiplomások is tanulhatnak. Gondot fordít a főiskola a me­nedzserképzésre is. Könyvtár, fotó- és nyelvi labor Dr. Szilvásy Zoltán, a főiskola főtitkára szívesen kalauzol végig az épületegyüttesben. A főépü­letben, egy kihasználatlan tér­ben, emeleti pihenőben megnyílt a Kaesz Gyula Kiállítóterem, ahol most a főiskolai hallgatók fotópályázatának díjnyertes ké­pei láthatók. A kiállítás nyilvá­nos, bárki megnézheti. A fotólabor is átadásra kész: a régi ebédlőből csíptek le egy darabot, hogy ^kialakíthassák a sötétkamrákat, nagyítógépekkel felszerelt helyiségeket. Az ebéd­lőben ékes, naiv freskó, amolyan diák-utoteóvacsora kompozíció. Ragyogó új épületben kapott helyet a könyvtár és a nyelvi labor, A könyvtár negyvenezer kötetével és gazdag folyóirat-ál­lományával az iparművészet té­makörének gyűjtésére kijelölt országos feladatkörű könyvtár. Ez azt is jelenti, hogy a hallga­tókon kivül mindenki ide jár­hat, aki iparművészettel foglal­kozik. A • folyóiratokat itt is, mint minden jelentős könyviárr ban, cssk helyben lehet nézeget­ni, olvasni. A főtitkár azután eigy füves, fás térséget mutat: itt épül ha­marosan az iparművészeti főis­kolások kollégiuma. A Herman Ottó utcai épület már nagyon el­öregedett, eladják és itt a főis­kola területén építenek újat Halllgalói segédlettel készítik el a főiskola udvarának, környeze­tének rendezési tervét és mun­káit. Saját, külső és belső, szel­lemi és fizikai rendjét kell meg­teremtenie a főiskolának ahhoz, hogy a tárgyak és a környezet formatervezőit eredményesen ké­pezhesse. T. A. Személyes találkozásunkkor azt is megtudom Scheidl Károly tanácselnöktől, hogy egyetlen ké­pesítés nélküli nevelő sem tanít a faluban. Szolgálati lakásokat nem igényelnek a fiatal értelmi, ségiek, hiszen legtöbben család­jukkal élnek, tehát idevalósiak. Akik pedig Bajáról járnak ki. azok munkájuk leteltével igye­keznek vissza a városba. Előze­tesként még annyit: a; falu .mű­velődési házát 1984 februárjában életveszélyessé nyilvánították, je­lenleg. zárt ajtókat találnak a fia­talok. ha arra járnak. A felújítás­sal 1986 elején végeznek majd. Az ezzet — és más egyébbel — kapcsolatos gondok az élénk be­szélgetés során visszaköszönnek. Akik körülöttem ülnek: Győr. fi Rita óvónő, Zsellérné Kecskés Ilona tanárnő. Vancsura István, a szeremüei Dunavölgye Tsz fő- agronómusa és egy 'házaspár: Scheidl Róbert és Scheidlné Be. czesperger Éva a bajai tanítóképző végzős hallgatói. Még fel sem teszem az első kér­dést. amikor István elkezdi a be­szélgetést: — Az, hogy közel van Ba ja. be­folyásolja életünket, és szinte min­denkiét. A kezdő szakemberek számára a város vonzóbb, az Ipar még inkább. A mezőgazdasághoz egyesek azért nem ragaszkodnak, mert itt az év bizonyos időszakai­ban .többet kell dolgozni, mint máshol. Egy fiatal tsz-tag átlag- keresete 3890—4000 forint. Mit tapasztal az iskolában a tanárnő? Zselléméé a szó: — Tizenhármán vagyunk .pe­dagógusok. Többen Bajáról járnak ki tanítani. Én három éve kezd­tem Szeremjén a munkát, ideva­lósi vagyok. Ügy veszem észre, kitartóak a kollégák, nincs ..ván­dorlás” egyik munkahelyről a másikra. Miért vonzó Szeremle? Talán azzal magyarázhatnánk meg. hogy nyugodt, csendes te­lepülés. és ami a legfontosabb: karnyújtásnyira találjuk Baját. Mi, pedagógusok egy hold földet kapunk, pontosabban egy megál­lapodás értelmében 25 mázsa ku­korica árát utalja ki a tsz. s ez tízezer forint körül van. Kiegé­szítésnek nem rossz, mert a fi­zetésem 5400 forint. — Mindenképp kell valami­lyen nluszoénz — folytatja Ilona gondolatmenetét Rita. az óvónő —, ahhoz, hogy meg tudjon élni az értelmiségi fiatal. Ha épp olyan szerencséje van. hogy falun he­lyezkedett el. van lehetősége a gazdálkodásra. Én nem élek ez­zel. Havi jövedelmem 3400 forint, igaz. az alapom csak 2900. a te­rületi pótlékkal és más juttatá­sokkal lesz 3400. Munkaközösség, vezető és gyermekvédelmi fele­lős is vagyok. Nem panaszkodha­tó«!, hiszen csak másfél éve kezd­tem a pályát. A fizetésemből min­dig teszek félre utazásra, kirán­dulásra. S megveszem. amire szükségem van. Gondoltam, hogy előbb-utóbb az anyagiak kerülnek szóba. Va­jon a főagronómus mennyit ke­res. elégedett-e a fizetésével? — 9000 forint van a borítékban fizetésnapon. A munkaidőnk ..kö­tetlen”. s ez azt jelenti, hogy sok­szor még este hatkor sem me­gyünk haza. Elégedett vagyok a béremmel. Ösztönöz bennünket az év végi prémium is. a fizetés 20—40 százalékát kaphatjuk meg ilyenkor. István egy évi jövedelme mint­egy 150 ezer forint. Ritáé ennék egyharmada. Ugyanezt mond­hatja el Ilona is. A főiskolások nem számítanak még keresőnek, ők ösztöndíjat kapnak, ha jól tanulnak. (Robi és Éva már túl­vannak a vizsgaidőszakon, nem is rossz eredménnyel.) Heves vi­ta alakul ki. Rita elmondja, hogy a vezetőóvónő 12 éve dolgozik a szakmában és nem keres 5000 fo­rintot. pedig a felelőssége óriási. István hozzáteszi: nem szabad így párhuzamot vonni a két szak­terület felelősségével kapcsolat­ban. hiszen mindkettőjük ugyan­olyan kockázatot vállal. Csak épp az óvónő a tudatot, a mezőgaz­dász pedig a létet formálja. Egy­ben közös nevezőre jutnak: mind­két foglalkozás az ember idegeire (is) mehet. Megtalálják-e számításaikat Szeremlén a fiatal falusi diplo­mások? István: — Hercegszántóról jöt-' tem át ide a tsz-be. Baján lakom a családommal. Az ingázás meg­felelő nekem, s Baján megtalálom az alkalmat a szórakozásra, a ki- kapcsolódásra. a művelődésre is. Szeremlén. szegényesebb a vá­laszték e tekintetben, mint a vá­rosban. De a mezőgazdaságban, is el lehet tölteni a szabad időt! Róbert: — Fontosnak tartom, hogy a fiataloknak legyen baráti körük, tartozzanak egy közösség­hez. ahová nem kell tagsági iga­zolvány. Ilyen társaság nincs Sze­remlén. ÉVa: — Nem biztos, hogy min­den alkalmat megragadunk mi is a főiskola programajánlatából, amelyek mellesleg elég sablono­sak. Nagymágocsi vágyók. Szen­tesen jártam középiskolába, s ott igazi .közösségi élet zajlott, teli saját szervezésű elfoglaltsággal. Itt pedig? Sokszor még a progra­mokról is utólag értesülünk, mert későn írják .ki a faliújságra.^ A főiskolások körében az önműve­lésnek jut nagy szerep. Ezt .pedig bárhol, bárki megteheti Szerem­lén is. Hona: — Nem engedhetem meg magiamnak, hogy beüljek egy TIT-eiőadásra, erre nincs időm. A férjem ugyanis vidéken dolgo­zik, családi házat építünk, a kert, a jószág gondja rám vár. Köz­ben gyereket nevelek, dolgozom... * Nem is folytatom tovább. Ha mo­ziba Bajára alkarok menni, nem tudok viszajönni busszal, csak éjszaka. Nincs személygépko­csink, s így a közlekedés igen nagy .probléma/! Beszűkültek voina a művelő­dési lehetőségek Szeremlén? Nem igénylik a fiatalok az együttlé- tet? Dehogynem!' Ám — mint mondják — nagyon hiányzik a művelődési ház, mert jelenleg nincs hová menniük a faluban. Vagy mégis van? A pártházban, a tsz ébédlőjében kapnak helyet időnként, akkor viszont érdeklő­dőt kell találniuk a vetélkedők- höz-és más programokhoz, öt- letélméri — Vallják — niiids’ "hi­ány, s nem is az a gond, hogy ki legyen a közösség lelke. Sokkal inkább hiányzik az állandó, a megszokott hely, ahol mindig nyitott ajtók várják őket. Ezért velük együtt mi is szeretnénk bízni abban, ha a művelődési ház elkészül, talán ismét többet hallatnak magukról a szeremiei- ek. Mert eddig is ezt tették: az országhatáron innen és túl is­mert néptáncegyüittesük, az isko­lásoknak szintén szerveztek tánc- csoportot. — Véleményetek szerint össze­tartanak az értelmiségiek Sze­remlén? — kérdezem beszélge­tésünk végéhez közeledve. — Mi is csak most találkoz­tunk először. Így együtt még so­ha nem beszélgettünk, vitatkoz­tunk — feleli István. Elgondolkodhatnak tehát a sze­retnie! diplomások azon is: ők miféle közösséget alkothatnának? Mert összetartoznak. Mi lehet(ne) a megoldás, a recept? Erre ne­héz lenne most választ keresni, mindenesetre a riport utolsó mon­dataként ideírom a főagronómus- bölcs szavait: — Gyújtószikra kéül a tűzhözl Borzák Tibor A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat reklámkiad­ványáért kifizettem 12 forintot. A címoldalon októ­beri dátum, csak azt nem értem: miért decemberben volt kapható. Az is lehet, hogy vidékre később ér­kezett meg a szállítmány” ... Szóval: a Pick Up nag ycsalódás. Mindig is az volt. Az oldalakon csupa-csupa egekig magasztaló cikk olvasható, egyetlen kritikus — netán: önkriti. kus! — sor sem. Minden Magyarországon megje­lent nagylemez első rendű, tökéletes, utolérhetetlen. Mondhatná valaki: egy reklámkiafiványtól mást nem is lehet várni! Igen ám. de kissé visszataszító a dolog. Az R-Go, a Fonográf, a Hit sokat kritizált albumairól ugyanolyan felsőfokon imák a szerzők — kár, hogy csak a lap más oldalán tüntetik fel őket, egyszerre — mint a V’ Moto-Rock, a Neoton. Dés László LP-jeiről. Jeles zenekarokról, énekesek­ről pár sorban tudósít a lap. jelentéktelenekről pe­dig kolumnákat zengedeznek. Nem tetszik a Pick Up azért sem, mert nem friss. Olyan lemezekről olvashatunk, amelyek már réges. régen elfogytak a boltokból, nem újdonságok. Azt várná az ember: a tervekről, a készülő fekete koron­gokról is beszámolnak a mindenkor és mindenben oly jártas budapesti toliforgatók. De nem! Bizo­nyára azért, hogy ebben is csalódjunk. • A száját rágó Szikora Robi karjai között Varga Éva süti le a szemét, amíg a többi R-GO-legény mosolyog, Charlotte „veszi a kalapját”. Ez a szí­nes fotó a „színtelen” Pick Up címlapján látható! AHOL A TÁRGYAK ÉS A KÖRNYEZET FORMATERVEZŐIT KÉPEZIK Bemutatjuk az Iparművészeti Főiskolát Amikpr Magyarországon az első iparmű­vészek oklevelet kaptak — több mint száz esztendeje — az Országos Magyar Iparmű­vészeti Tanodában, ezen az elnevezésen, fog­lalkozás-megjelölésen a művészi igényű kézművességet értették. Az idő múlásával, a technológia megváltozásával, a sorozatgyár­tásra való rátéréssgh nemcsak a munka mi­nősége változott meg, -hamem- ar igények* is. » Korunk iparművésze tervezőként vesz részt £( folyamatban. Szerencsére a szó, a fogalom — iparművészet — annyira találó volt, hogy sértetlenül átvészelte a változások szükség- szerű módosításait. Hiszen egyformán ipar a kézművesség és a sorozatgyártás; a művé­szet pedig érzékletesen jelzi az esztétikai minőség igényét. A szó maradt, az iskola azonban tanodából Felső Ipariskolává, majd 1949-ben főiskolá­vá alakult, végül 1971-ben egyetemi rangra emelkedett. • Az egyik elsőéves hallgatónak Jahoda Maja bel­sőépítész korrigál.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents