Petőfi Népe, 1985. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-21 / 16. szám

1985. január 21. • PETŐFI NÉPE • % OLVASÓKÖNYV, MONOGRÁFIA — AZ ÉV KIÁLLÍTÁSA: SZÖVÉS-FONÁS Félegyházi múzeumösszegző Beszélgetés Fazekas István igazgatóval Hideg van a 'kiállítótermekben. Télen nem «ívesen megy az ember nagy, soktermes, fű­tötten múzeumba, inkább csak a kamaratár­latok meghitt, s meleg közegére vágyik. Kis­kunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban is meg­csappan ezekben a hónapokban a látogatók száma. Igaz ugyan, hogy a szövés-fonás doku­mentumait, néprajzi kincseit bemutató idő­szaki kiállítás most is sokakat vonz. Az ál­landó anyagokra kevesebben kíváncsiak, a zord börtönmúzeum például csak a turistákat izgatja. t. < fc,.; Fazekas Istvánnal, a félegyházi Kiskun Mú­zeum igazgatójával az irodabelli cserépkályha mellé telepszünk beszélgetni. Először arra ké­rem, foglalja össze az 1984-es esztendőben végzett munkájukat. — Duplán összegzünk, hiszen most kell szá­mot adnunk a középtávú terv teljesítéséről is. Nem mindig húzhatunk határokat, hogy eb­ben az évben, ezt vagy azt csináltuk meg, hi­szen sok esemény áthúzódik a 'következő esz­tendőre. Már 1984-ben elkezdtük az 1985-ös Kiskun Napok előkészítését, szeretnénk egy kiadványt megjelentetni. Tehát a Félegyházi olvasókönyv anyaggyűjtése még .tavaly meg­történt, s a kötet már együtt áll. Iványosi Szabó Tibor szerkesztésében lát napvilágot, augusztusban. Hiányzik a félegyházi monog­ráfia, ennek összeállításával is foglalkozunk. 1882 óta nem adtak ki nagyobb terjedelmű, tudományos igényű várostörténetet. — Tehát vállalkozásuk jelentős! — Ä régi monográfia elavult, sok minden­ről nem tesz említést. A századfordulón, majd a harmincas években is felvetődött annak gondolata, hogy kötetet kellene írni Félegy­házáról. Ez az igény ismét megfogalmazódott, s meg is valósulhat a „hiánykiadvány”. Ol­vasmányos formában tesszük közzé a szemel­vényeket, felhasználva a levéltári forrásokat, sok-sok képet, dokumentumot. A tudományos • A raktárban. (Fotó: Somos László) munkák közül említenék még. néhányat. Az 1984-es esztendő első felében a GyőnÉy-cen- tenárium ünneplésébe is bekapcsolódtunk, oly módon, hogy Győrffy István népszerűsítő írásainak stílusáról tartottam előadást Karca­gon. Kecskeméten', a múzeumi tanácskozáson pedig helytörténeti kutatókról — Szerelemhe­gyi Tivadarról, Szalay Gyuláról, Mezősi Ká­rolyról — emlékeztem meg. írom Szeged1 iro­dalmi- életét — 1945-től 1975-ig — a Szeged története ötödik kötetébe. Sajnos múzeumunk­ból elment a néprajzos, így most ez az állás betöltetlen. Viszont régészünk 1984-ben lett, Somogyvári Ágnes személyében. — Néprajzi anyaguk gazdagodott az-elmúlt évben: a szövés-fonás Kiskunfélegyházán cí­mű időszaki kiállítás tartalmas anyag! — Amit a szövés-fonás ürügyén összegyűj­töttünk, valóban új és gazdag kollekció. Mé­száros Ágnes, volt néprajzosunk takácsokról írott tanulmánya tárlatvezető katalógusként is megjelent. E témával eddig még nem fog­lalkoztunk, s mondhatom: érdemes (és érde­kes) volt. Az év kiállításának nevezzük egy­más közt a szóbanforgó tárlatot. Gácsi Mihály grafikáit és Veres Mihály festményeit is lát­hatták az érdeklődők tavaly. — Ügy tudom, sokan megfordulnak a hon­ismereti klub előadásain is. Népszerű a mú­zeumi ismeretterjesztésnek ez a formája? Kik járnak ide? — Havonta .tartanak előadást azok a szak­emberek, akik Félegyháza történetével, a kör­nyék néprajzával és a táj régészeti kutatásai­val foglalkoznak. Járt nálunk az egykori mú­zeumigazgatónk, Lükö Gábor. Szegedről Hor­váth Ferenc régész, s Kresz Mária. A Holló családról Fekete János kutatásait ismerhet­ték meg az érdeklődők. Értelmiségiek, diákok, nyugdíjasok jönnek el egy-egy klubfoglalko­zásra. Harminc-negyvenen mindig együtt van­nak a Holló-teremben. Sok-sok érdekes téma szerepel az idei programunkban is, egyet-ket­tőt megemlítek: a félegyházi útmenti keresz­tekről, az esszéíró Móráról, a város népmű­vészetéről, településföldrajzáról, a jászok ere­detéről is szó esik majd. — Szeptemberben kétnapos tanácskozást hívnak össze a jászok és a kunok régészeti, nyelvészéti és néprajzi kutatói számára. Már gondolnak ennek az előkészületeire, erről la­punkban is tudósítottunk. A sikeres szerve­zéshez azonban pénz kell. Hadd kérdezzem meg: hány forintból gazdálkodik a Kiskun Múzeum egy évben? — Háromszázhúsz-háromszázharmine ezer­ből, ez nem emelkedhet! Éhből kell a kiállí­tásokat finanszírozni, a nyilvántartásról, a raktározásról gondoskodni, s bizonyos bizton­ságvédelmi intézkedéseket megtenni. Az épü­• Néprajzi tárgyak a legfrissebb szerzemé­nyek közül. • Fazekas István, a félegyházi múzeum igazgatója. let felújítására mintegy 300 ezer forintot kap­tunk, éhből a szélmalom renoválására, a Mó- ra-ház tetőjavítására futotta. Sajnos, ezek a munkák az ígórtnél később készültek eL Ka­talógusokra 20 ezer forint jut, egy-egy kiál­lításra pedig 20—30 ezer. (A képzőművészeti tárlatok jóval olcsóbbak!) A Kiskun Napok költségvetésében pedig a város és a megye segítségére is számítunk, különben erőnket meghaladná a feladat... A karbantartásra — sajnos — egyre több pénz kell. Most két magánlakás üresedett meg az épületben, de a rendbehozatal, s a raktárrá való átalakítás belekerül 600—700 ezer forintba... — Ez persze nem megy egyik napról a másikra. Azt mondhatnánk, megoldódnak a raktározási gondok, de mégsem így van... — így igaz, ahogy mondja. Biztonságunk érdekében a kerítést, a tetőt is javítani kel­lene. A hideg kiállítótermekbe pedig gáz- konvektorok felszerelését tervezzük. Persze egyelőre csak tervezzük. — Milyen a kapcsolatuk az iskolákkal? — A pedagógusok múzeumi órákat tart­hatnak nálunk. Előre bejelentik igényüket, s jöhetnek a gyerekekkel. Kedden és pénteken délelőtt tíztől fél tizenkettőig zajlanak kí­sérleti órák a börtönmúzeumban vagy a nép­rajzi kiállításon. Bemutatunk a tanulóknak régészeti lejeteket; forrásokat is, ez' szintén' kedlvelt, kifejezetten * is kólái program! Az ál­talános iskolásokkal jó a kapcsolatunk, zépiskol ásókat most akarjuk meghódítani. — Másfajta kapcsolatról is érdeklődnék: a szomszédos megyék múzeumaival, kutatóival együttműködik-e a félegyházi intézmény? — Természetesen, ezt nagyon komolyan vesszük! A Szolnok és a Pest megyeiekkel kiállítások rendezésében, s anyaggyűjtésben is „közösködünk”. Csongrád megye muzeoló­gusaival gyakran találkozunk munkánk so­rán, de az ország távolabbi részében élőkkel is, például miskolciakkal, debreceniekkeL Tudnunk kell, hogy melyik múzeumban mi­lyen kincsek rejlenek. Ha időszaki kiállítást rendezünk, kölcsön kérjük a máshol létező tárgyat, dokumentumot. Munkáink, felada­taink nem zárulnak le a megyehatárral... Borzák Tibor SZÉPEN MAGYARUL — — SZÉPEN EMBERÜL Szofi „Az erőszak káros az egészségre!” Bemegy a magyar a trafikba: — Egy Szopiánét kérek. Erre a trafikos: — Egy Szófiámét kér a kedves vevő. A magyar: — Nem. egy Szo­piánét! A trafikos: — Igen, egy Szo- fiánét. A magyar föladja a küzdel­met,' mert szenvedélyes dohá­nyos, lepengeti némán a pénzt a Sopianae nevű cigarettáért. Bemegy a latin légionárius az aquincumi főparancsnokhoz: — ’ Tisztelt parancsnok úr, el szeretnék menni Sopianaeba há­rom hétre, meg akarom látogatni Terentius Scaevola Justiniamus barátomat, akivel a bergengó- ciusok ellen forgattuk a vasat. A jó öreg légionárius nem Szófiáméba — Szépiáméba kér el­bocsátást. Nem is sejti, hogy egyszer a huszadik században az ő kedves Terentius Scaevola Jus- tinianusának a városát magya­rok fogják lakni, hogy egyszer azok a magyarok dohányozni fognék, hogy Sopianae-ből Pécs lesz, abból a cigarettából pedig, amit Sopiamae-ről fognak elne­vezni, Szófiámé lesz a trafiko- sok meg a dohányosok sokadal­mának a nyelvén. Minden doboz , cigaretta káros az egészségre: a Kossuth is, a Munkás is, a Marlboro is, a Gauloise is — a Sopianae is. Légcsőhurut, köhögés, krákogás, rák, de ha a trafikban Szófiámét vagy Szofit kémek a mikotino- sok, s Szofiánét, Szofit adnak a boltosok, az egyáltalán nem ká­ros az egészségre a tüdőt, az ereket nem rombolja, azonban a fület igenis sérti, mármint azo- két, akik a latin szavak kiejté­sének a szabályait ismerik. A latinban a ph-betűkapcsolat f- hangot jelöl, Sopianae, vagyis a mai Pécs pannon nevében vi­szont nem ph, hanem p+i van, tehát Szopiánénak kell monda­nunk. A Szofiáné, illetve a Szo­fi a bolgár főváros, meg az isz­tambuli Hagia Sophia (Hágia Szófia) templom nevének a ha­tására terjedhetett el. A híres francia színésznő. Bri­gitte Bardot nevét általában Bridzsit Bardónak szokták mon­dani, holott a franciában nincs is dzs — olasz hatásra gyana­kodhatunk, ugyanis az olasz filmek révén nagyon, sokan tud­ják, hogy a g+i betűkapcsolat kiejtése dzsi. Egy másik népsze­rű színészt, Búd Spencert, mi­velhogy tisztára angolos a neve, Bad Szpenszemek szekták em­legetni. Bud Spencer művészne­vében a Bud a Buddha rövidí­tése, vagyis Búdnak kell ejteni, mint erről a Film, Színház, Mu­zsika egyik régi számából érte­sültünk. Mi a közös á három példá­ban? A tudálékosság, a féltudást fitogtató, illetve átvevő nyelvi magatartás? A kiindulópont mindenképpen a hiányos, a tö­redékes ismeret. Az aquincumi, légionárius nem művelt volt, amikor „Szopiáné”-ba kért eltá­vozást, csak éppen az anyanyel­vén beszélt; egy bergengócius erőd nevét egészen biztos, hogy ő is rosszul mondta volna, mert- hát hézagos volt a bengengóc műveltsége. A magyar trafikos, a magyar mozinéző, az aquincumi légioná­rius nem tudós, nem nyelvész- kedik, a mesterségét végzi: el­ad; szórakozik, mesél egy szép­keblű sztárról; vitézkedik — úgy használja a szavakat, ahogy a többiek, ahogyan a nép. A nép, amely megteremti nyelvét, _ ám eközben formálja is, a magáévá alakítja például az idegen sza­vakat. A Szofi, a Saofiáné, a Bridzsit, a íBad viszont se nem nyelvteremtés (szoteremtés), se nem anyanyelvivé való szabászat _ a három mintában egy a kö­zös vonás: tudok is valamit, meg nem is, de azért úgy teszek, mintha én mindenkinél mindent jobban tudnék. Dobozainkra föMrandó: „Az erőszak káros az egészségre!” Győri László Megújult Ajvazovszkij-képek Iván Ajvazovszkij (1817—1900) orosz festő száz műve tért vissza megifjodva, eredeti szépségében pompázva a művész egykori krimi házába, a galériába, mely nevét viseli. A képzőművészet kedvelői­nek körében nagy tiszteletnek örvendenek a festő akvarelljei és ráj- zai. A restaurátorok közel egy évtizedig munkálkodtak a műveken, melyeket megtépázott az idő. Megsárgult, gyűrött, rozsdafoltos és lyukas lapok kerültek a szakemberekhez, akik hosszú időt töltöttek a hiányok pótlásával, a lapok kiegyenesítésével, a megkopott rajzok, kontúrok megerősítésével. Restaurált képein, grafikai alkotásain uralkodó téma a tengeri táj. Tájképek a nagy rajzokhoz készült vázlatok is: az Olasz város, a Velenc a Hajóvárás, a Szélmalmok Hollandiában, a Keleti város és más munkák. Furcsa végrendelet A Fokti Antal örökösödési perét so­káig emlegették a tanyákon. Az egész ügy azzal kezdődött, hogy az öreget, amikor már elmúlt hetven­éves, öt gyereke közül egyik sem akar­ta magához venni, mert összeférhe­tetlen, veszekedős ember volt. Végül a legidősebb lánya, Boróka szánta meg. Ez azért is jó volt, mert így Fokti Antal­nak nem' kellett a városiba költöznie, csak épp az ő tanyájából, ahol ötven évig lakott, átment két dűlővel arrébb a Roriikáék tanyájába. A másik négy gyerek úgy számított, hogy ezzel végleg letettek az apjukkal való törődésről. — Amiért gondozod őt — mondta a városiba kerültek nevében Anti, a leg­idősebb — lemondunk az örökségről. Papírt, igaz, nem csináltak az egyez­ségről, de hát úgy gondolták, nincs is rá szükség. Nem is lett volna baj, ha azt a he­lyet, ahol Fokti Antal tanyája volt, nem sorolták volna be a zártkert-öve- zetbe. Mivel azonban ez történt, az ott levő tanyák, tanyahelyek értéke úgy felment, hogy ezért is megadtak volna százötvenezer forintot. így aztán amikor az öreg 'meghalt, a négy városi gyerek követelőzni kezdett. — De hát azt mondtátok, az enyém lesz a tanya, ha apánkat elvállalom — méltatlankodott Borika. Azok négyen csak hümmügtek, és sehogy sem akartak az ígéretre emlé­kezni. Azt mondták, .perre mennek. — A bíróságon úgyis csak a papír számít — hajtogatták. — Papír?' — Az hát. Már-már úgy. látszott, hogy a négy testvér eléri a célját, amikor Borika azzal állt elő, hogy az apjuk a halála előtt végrendelkezett, s őrá hagyott mindent. Meg is mutatta az írást. A négy testvér először megdöbbent, de aztán valamennyien nevetni kezd­tek. — De hisz apánk nem is tudott írni! Való igaz, soha senki sem látta, hogy Fokti Antal valaha is egyetlen betűt leírt volna. Számolni tudott az öreg, de írni:—olvasni •nem. Mind a négyen nyugodtan néztek a bírósági tárgyalás elébe. Ha mind azt mondják, hogy az édesapjuk analfabé­ta volt, hiába mutatja be Borika a vég­rendeletet. Arra pedig, hogy írásszak­értői vizsgálatot rendeljenek el, nem volt lehetőség, mert nem volt mivel összehasonlítani a végrendeletet. Borika ügyvédje azonban nyugodt volt. ' — Nem az a fontos, hogy Fokti bá­csi valóban ismerte-e a betűket, ha­nem hogy mit tudunk igazolni. Az ügyvéd nagyon ravasz, furfangos ember volt. Jól ismerték a, tanyákon is. Sok embert kihúzott mát a bajból, másokat meg tönkretett. A legnehezebb ügyiben is talált valami fogódzót, ami­vel nyerni lehetett. A tárgyaláson egy anyakönyvi kivo­natot tett le a bíróság asztalára, mely pecséttel, aláírással igazolta, hogy Fok­ti Antal elvégzett egy írni—olvasni'ta­nító tanfolyamat. Amikor a szövetkezet 1960-ban meg­alakult, az akkori vezetőség valóban szervezett egy gyorstanfolyamot a né­hány analfabéta tanyai ember számá­ra a tsznben, hogy ne legyen. olyan rossz a statisztika. A hallgatókat pe­dig még anyakönyvezték is az iskolá­ban. A bíróság az igazolás alapján ki­mondta, hogy a tanya Borókáé. A testvérek a hajukat tépték dü­hükben. Hogy aztán Fokti Antal tényleg is­merte-e a betűket, azt soha senki nem tudta meg. Erről legfeljebb az öreg tanító úr tudott volna valamit monda­ni, aki annak idején vezette a tanfo­lyamot, de már ő is meghalt. A papír azonban Borókáit igazolta. Tóth Tibor Zene hétezer sípon A főváros hangversenyéletének egyik jelentős színhelye a bu­davári Mátyás-templom. Ám e tekintetben jelentőségét a legutóbbi időkig nem az itt tartott orgonahang­versenyek szabták meg, sokkal inkább maga a kedvező helyen épült, történel­mi nevezetességű, szép gótikus temp-' lom vonzotta egy-egy koncertre a bu-r dap estieket s a fővárosba látogatókat. Mert a Mátyás-templom orgonája 1982- ig már jó ideje egyiike volt Budapest legelhanyagoltabb, legjobban tönkre­ment hangszerének. Pedig a hazai közönség részéről, de a város növekvő idegenforgalma követ­keztében is — különösen a templom melllett épült Hilton-szálló megnyitása után — a Mátyás-templomi orgonaes­tek iránt egyre fokozottabb érdeklődés mutatkozott. Az 1909-:ben épült, késő­romantikus stílusú hangszer pedig, amely annak idején az első elektromos vezérlésű orgona volt Európában, a nyolcvanas évek elején szinte már tel­jesen hasznólhatátlan volt. Holott 1931- ben, az első átépítés során bizonyos ér­telemben korszerűsítették is. Ekkor ka­pott az orgona új, nagyméretű játszó­asztalt, amelybe 'már — szintén először Európában — memóriaegységeket is beépítettek a különböző hangszfnkom- binációk tárolására. És bizonyos hang- képmódosítást is végeztek rajta: né­hány regisztert másfélékkel, korszerűb­bekkel cseréltek ki. Igaz, hogy jelentő­sen le is halkították a hangszer hang­ját, például azzal, hogy a pedál sípjait a hátsó toronyszobában helyezték el. Hogy miképp szólt a 30-as években a Mátyás-templom orgonája, arra ma már kevesen emlékeznek, 'hiszen a helyreállított hangszer nem volt hosszú életű. A háború alatt a templom hom­lokzatán lévő rózsaablak egy közeli robbanás következtében bezuhant a sí­pok közé, és jelentős sérülésekét oko­zott az orgona szerkezetében. A felsza­badulás után nagyjából kitisztították a • A Mátyás-templom orgonája. hangszert, 1947-ben még kisebb restau­rálásra is sor került, de igazi fényét már nem nyerte vissza az orgona. Egy idő után semmilyen technikai segéd- berendezés nem működött a játszóasz­talban, nem működtek a memóriák sem, jó néhány hang meg sem szólalt, mások beragadtak játék közben... 1982 októberében aztán leállították az or­gonát, és megkezdték felújítását. A re­konstrukciót Hock Bertalan, a templom orgonistájának tervei alapján végezte el a száztíz esztendős csehszlovákiai Riger Closs orgonagyár. (A tervet Ma- róti István, Gergely Ferenc és Koloss István organaművészek véleményez­ték, és kisebb módosításokat javasol­tak a gyár szakemberei is.) A nem mindennapi munkával feltűnően rövid idő alatt, 1984 elejére elkészültek, s a tavalyi .Tavaszi Fesztiválon' már több koncerten is megszólalt az újjávarázsolt hangszer. A Mátyás-templom mai orgoná ja mé­reteit tekintve nem nagyobb a korábbi­nál. A hangszer ma is, mint korábban, 85 regiszteres, hangereje azonban je­lentősen megnőtt, mivel közel hétezer (pontosan: 6860) sípja gyakorlatilag a legkedvezőbb akusztikai térbe került. Az átépítésnél a legfőbb cél az volt, hogy minél nagyobb mértékben meg­mentsék az előző orgona romantikus alapjátékait, s a hangszert alkalmassá tegyék elsősorban a templomi, másrészt a legmesszebbmenő konc ertigények ki­elégítésére. Utóbbi azt jelenú, hogy a barokk, a romantikus, sőt részben a kortársi orgonairodalom alkotásai egy­aránt megszólaltathatók legyenek rajta. A hétmillió-kétszázezer forintos költ­séggel felújított orgonán 1984 tavasza óta igen sok hazai és külföldi művész játszott, s mindegyikük a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott róla. A közön­ség is megelégedéssel hallgatja az új hangszert, hiszen az elmúlt nyáron jó­val több orgonahangversenyt rendez­tek a Mátyás-templomban, mint bár­mikor korábban. Sz. Gy.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents