Petőfi Népe, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-18 / 296. szám

1984. december 18. # PETŐFI NÉPE • 7 SPORT• SPORT «SPORT GÓLOK, PONTOK, JÁTÉKOSOK A Körös-csoport a számok tükrében Az őszi idény 15. fordulójával befejeződött a versenyidő­szak a területi labdarúgó-bajnokság Körös csoportjában. Az őszi első, nem kis meglepetésre, az újonc Miske gárdája lett, megelőzve olyan tapasztalt együtteseket, mint a Kecskeméti TE, a DÉLÉP, vagy a Kecskeméti SC. RÖGBI 337 gól esett A tizenöt forduló során 120 mérkőzést játszottak, és 337 gólt lőtték a csapatok. Ez találkozó­ként 2,8 gólos átlagnak felel meg. A legtöbb gólt a DÉLÉP együttese szerezte, ők 36 alka­lommal voltak eredményesek. Mindössze egy találat hátránnyal szorult a második helyre a KTE együttese. Az újonc Békéscsabai Agyagipar játékosai 7 gólt lőttek, ez némiképp magyarázza az utolsó helyüket.- A védők versenyében a Szarvas együttese viszi el a pálmát, mind­össze 10 gólt kaptak. Dicséret il­leti a KSC és a Miske együttesét, a védelmek itt megbízhatóan lát­ták el feladataikat. A Honvéd Kun Béla SE-nek hazai pályán két gólt rúgtak, de bravúrosan játszott a KSC védelme is. Ide- gepben csak ötször rezzent meg a hálójuk. A 120 mérkőzésen 17-féle ered­mény született. Legtöbbször (17) az 1—1 fordult elő. Ezt követte ,a 0—0, 16 alkalommal. Érdekes­ség, hogy háromszor is előfordult a 6—1, és négyszer a 4—2. A leg­több gól — nyolc — két mérkő­zésen esett: a Miske—KTE (5— 3) és a Békés'—Makó (5—3) ta­lálkozókon. Szabó Imre (DÉLÉP) a gólkirály Ősszel a 337 gólón 129 játékos osztozott. Az átlag fordulónként 22 gól. A mesterlövészek verse­nnyé! egy- régi ismerős, Szabó p r elvezeti, aki a DÉLÉP- vezer-r fegyéniséget • Kilenc találkozóéi Ivóit eredményes, egyszer mester - hánmast, négyszer 2—2 gólt ért el. Szabadrúgásai még mindig - élmérnyszámba mennek. A góllövőlista élmezőnye; 15 gólos: Szabó (DÉLÉP), 13 gólos: Vágási (Békés), 9 gólos: Öze (Sz. Dózsa), 8 gólos: Mari (KTE), 7 gólos: Csincsák (Sz. Dózsa), 6 gó­los: Kákonyi, Radics,- Vén (Mis­ke),, Sebestyén (Nagyszériás), Kvasznovszki (Orosháza), Kőhal­mi (DÉLÉP), Kovács, Bálint dr. (Makó), 5 gólos: Meszlényi, Feró (KTE), . Tóth (KSC), Horváth (Miske), Sajó (Lajosmizse), Rácz (Gyula), Hágelmann (SZVSE). Csapatonként a legeredménye­sebb játékosok; Miske: Kákonyi, Radics, Vén (6-—6 gól), KTE: Ma­ri (8), DÉLÉP SC: Szabó (15), KSC: Tóth (5). Békés: Vágási (13), Szarvas: Thury, Demjén (4 —4), Makó: Kovács. Bálint dr. (6—6), Szegedi Dózsa: Öze (9), Hs Kun Béla SE: Szabó, Sárközi, Mészáros I. (3—3), Orosháza: Kvasznovszki (6),-* Lajosmizse; Sajó (5), Gyula: Rácz (5), Mart­fű: Kesjár II.. Szántai (4—4), Nagyszénás: Sebestyén (6), SZVSE: Hágelmann (5). B.csabai Ágyagipar: Turcsek. Dómján, Bella, Drágán, Nagy, Bottá, Je- gyinák (1—1). Meglepően kevés, mindössze négy az öngólok száma, öngólo- ; sok: Littkei (Sz. Dózsa) a Békés '■ ellen, Leszeniczki (Nagyszénás) a Békés ellen, Csató (Gyula) a Nagyszénás ellen és Bogárdi (Miske) az SZVSE ellen. A KTE a megyei első összeállítottuk a megyei csa­patok egymás elleni táblázatát is. A Bács-Kiskun megyei együt­tesek versenyét a KTE nyerte. A lila-fehérek veretlenül vezetik a mezőnyt, a szintén veretlen, de kevesebb pontot gyűjtött Lajos­mizse előtt. Az egyébként bravú­rosan szereplő Miske a megyén belül, győzelem nélkül az utolsó. Bács-Kiskun megyeiek egymás ellen: 1. KTE 4 3 1 — líll—S 7 2. Lajosmizse 4 13 — 5—3 5 3. K1SIC 4 1 T 2 6—6 3 4. HKBSE 4- i 1- 2 4—8 3 5. Miske 4 — 2 2 3—7 2 Az 1983—84. évi bajnoki küz­delmek során az őszi listavezető a BKV Előre volt 24 ponttal. A későbbi bajnok a DÉLÉP SC ak­kor 19 pontot gyűjtött. A szege­diek tavasszal alaposan rákap­csoltak, hat pontot szerezték, töb­bet mint legnagyobb riválisuk. Hogyan szerepeltek a klubok a hazai -pályán? 1. DIÉLÉdP SC 8 6 1 1 24— 6 13 2. (Békés 8 5 a 2 22— 9 14 3. Miske 8 4 3 1 .21— 9 11 4. Makó 7 4 3 — 13— 4 11 6. KTE 7 4 3 — IQ— 5 11 6. KSC 8 4 3 1­14— 7 11 7. H. Kun B. SE T 4 3 — 8— 2 lil 8. Szarvas 7 3 3 1 12— 4 9 9. Orosháza 7 3 3 1 8— 4 9 F0. Martfű 8 3 3 2 42-—ŰJO 9 1H. Lajosmizse 7 3 2 2 •11— 5 8 H2. Sz. Dózsa 7 3 2 2 46—05 8 13. Gyula 8 2 4 2 ll2—ü2 8 W. SÄYS’E ösoíjIoöí: ■»*8; r&' ,h * 7 IS. Nagyszénás 7 2 2 3 T-44 6 A megszerezhető ' 246 fontból 144-et tartottak otthon a csapa­tok, a pontok 60 százalékát. Ve­retlen- három volt, nyeretlén egy. A KTE és a H. Kun Béla SE hét-hét mérkőzést játszott ott­hon, és így is az élmezőnyben foglalnak helyet, A DÉLÉP egyetlen hazai vereségét a KSC- től szenvédte el. A kék-fehérek csak most sajnálhatják a hazai pályán könnyelműen él-hullajtott öt bajnoki pontot. A csapatok idegenben: 1. KTE 8 5 —• 3 22—18 10 2. Miske 7 4 2 4* 7— 5 10 3. KSC 7 3 3 ■1 10— 5 9 4. Sz. Dózsa 8 3 2 3 7— 9 8 5. DÉ7L.ÉP 7 2 3 2 112— 6 7 6. Békés 7 .2 3 2 9— 8 7 7. Szarvas 8 4 6 1 4— 6 7. 8. Orosháza 8 2 2 4 9—UK) 6 9. Lajosmizse 8 1 4 3 6-H1I2 6 19. Maikó 8 — 5 3 42—17 5 Él. Gyula 7 — 5 2 7—13 5 412. Nagyszénás 8 2 1' 6 8—17 5 13. HKBSE 8 12 i 5 8—18 5­14. Martfű 7 1 1 5 4—49 3 15. SZVSE 7 — 12 5 3—4« 2 16. Bcs. Agyagip. 7 — — 7 4—22 — ijjj bán, Szarvason, Békésen és Oros­házán. Egyéb érdekességek Az őszi idényben a területi bajnokság Körös csoportjában a Bács-Kiskun megyei csapatok mérkőzéseit látogatták legtöb­ben. Pontos kép igazából nin­csen, hiszen a tudósítók nem az eladott jegyek számát tüntették fel, tehát szubjektív vélemé­nyekre vagyunk utalva. Ennek ellenére álljon itt a tudósítások­ban szereplő csapatonkénti néző­szám: KTE: 7 mérkőzésen 9600 néző (1370-es átlag), Miske: 8 mérkő­zésen 9800 néző (1225-ös átlag), KSC: 8 mérkőzésen 9300 néző (1162-es átlag), Lajosmizse: • 7 mérkőzésen 3600 néző (514-es át­lag), H. Kun Béla SE; 7 mérkő­zésen 3000 néző (428-as átlag). A KTE az első helyét a KSC elleni rangadónak köszönheti, amikor hazai pályán 5000 néző(!) előtt győzött 2—1-re. A bajnokság során a vendég- csapatok összesen 10 ezer 853 ki­lométert utaztak. Legtöbbet a Miske 1040 (150 km átlag), Gyu­la 875 (125), Martfű (122), Lajos­mizse 792 (112), KTE 758 (95), Sz. Dózsa 735 (92), Makó 727 (91), Nagyszénás 690 (86), H. Kun Béla SE 664 (83), Bcs. Agyagipar 602 (86), KSC 557 (80), SZVSE 541 (77), Orosháza 540 (67), Békés 525 (75), Szarvas 475 (60), és a DÉL­ÉP együttese 475 (68). Még tart a pihenő. Most bőven jut idő, hogy mindenki számot vessen önmagával, mérlegre te­gye teljesítményét, s megfogal­mazza a teendőket. A márciusi kezdés még messze van de az őszi végeredményre tekintve szembe tűnik hogy ki remény­kedhet ki örülhet és kinek van javítanivalója összeállította: Hegedűs Géza Nagy harcban dőlt el a GAMF Kupa sorsa SOROKBAN Jelentős nemzetközi tornával ért véget az idei rögbiidény. A Kecskeméten megrendezett GAMF Kupára rangos külföldi együttesek érkeztek, amelyek­kel a magyar élmezőny képvise­lői próbálták meg felvenni a har­cot. Mielőtt az eredmények részle­tes alakulásáról ejtenénk szót, ■ meg kell említeni a rendezők jó munkáját. A zord, télies időjárás ellenére zökkenőmentesen zaj­lottak a találkozók. Pedig már a rajtnál változtatni kellett a ki­íráson. hiszen két együttes nem érkezett meg. Így az eredeti há­rom csoport helyett kettőben zaj­lottak a küzdelmek, majd az el­ső három helyezettek újabb kör­mérkőzések során döntötték el a kupa sorsát. A kecskemétiek három csapa­tot állítottak ki. A legerősebb Kecskemét néven indult, a másik kettő a GAMF „A” és a GAMF „B” volt. Már az első találkozókon szá­mos izgalmas jelenetet és sok pontot érő akciót láthatott a hi­deggel dacoló szép számú közön­ség. A három külföldi csapat — jugoszláv Dinamó Belgrád, a csehszlovák Olomouc és az oszt­rák Celtic Vienna — magabizto­san gyűjtögette a pontokat. Jól •kezdett a Kecskemét is. A cseh­szlovákok ellen például a lefújás előtt 20 (!) másodperccel még-a házigazdák vezettek 12:0 arány­ban, s innen fordított az Olo­mouc. A legerősebb kecskeméti csapat jól tartotta magát a sokak szerint legjobbnak ítélt jugo­szláv együttes ellen is. A Dinamó csak 4:2 arányban bizonyult jobb­nak a sérülések miatt tartaléko­sán felálló hazaiakkal szem­ben. Ám a legnagyobb meglepe­tést mégis a kecskemétiek szerez­ték. A második számú együttes, a GAMF „A” biztosan. 6 pont különbséggel legyőzte a rendezők legerősebbnek számító csapatát, s ekkor úgy nézett ki. hogy érem nélkül maradnak a rendezők. Ám a Kecskemét 16:10-re verte az osztrák Celtic Viennát, s meg­szerezte az értékesnek számító harmadik helyet. A GAMF Kupa végeredménye: 1. Lokomotiv Olomouc 21 pont­tal, 2. Dinamó Belgrád 9, 3. Kecs­kemét 15, 4. Celtic Vienna 15, 5. GAMF „A” 12, 6. BEAC 10 pont­tal. • Egy kemény pozícióharc, amelyben öten „üthetik bottal” a labda nyomát... KOSÁRLABDA NB I-ES FÉRFI A-CSOPORT Rangadót nyert a Bajai SK A megszerezhető pontok 40 szá­zalékát — 96 pontot — a vendég­látó egyesületek otthonából hoz­ták. el. A számunkra különösen fájó eredmények: DÉLÉP—KTE 5—1, KSC—SZVSE 1—1, Makó—KTE 3—2. Teljes siker kísérte a misV keiek Békés »megyei vendégsze­replését. Győzni tudtak Békéscsa. BAJAI SK—MAFC 83—82 (41—49) Bp. Kinizsi utca, 300 néző. Ve­zette: Berki, Harsányi. BSK: Hosszú (22), Ágfalvi (7), Kovács (16), Likár (25). Gorja- nácz (7). Csere: Kiss (6). Edző: Kovács József és Schmidt Lajos. Az első félidőben végig a MAFC vezetett, és csak a fordulás után jött fel a bajai együttes. Ekkor ugyanis a műegyetemisták egész­pályás letámadással próbálkoz­tak, s ez a taktika inkább a ba­jainknak kedvezett, A 30. percben már 62—57-re a BSK vezetett, de a hajrá mégis izgalmasan alakult. Az utolsó percben egyenlített a MAFC, ám a lefújás előtt Hosz- szú kosara a bajaiak győzelmét jelentette. Kitűnt: Hosszú, Likár, Kovács, illetve Kókay, Mokos, Krasovecz. A bajnoki küzdelem az NB I." férfi Alcsoportban ezzel még nem fejeződött be. A BSK december 19-én, szerdán a Körmend ellen 17 órakor játssza az utolsó mér- - kőzést Baján. Ezt. követően ja­nuár 12-én a BSK—Csepel mér­kőzéssel folytatódik a küzdelem. NB I-ES FÉRFI B-CSOPORT KECSKEMÉTI SC—ALBA REGIA ÉPÍTŐK 100—81 (49—44) Kecskemét, 300 néző. Vezette: Hajniss, Elmauer. KSC: Felföldi (8), Horváth (10), , Veress (16), Gulyás (26), Boros (18). Csere: Csorvási (10), Rado- vics (9), Király (3). Edző: Rezák László. Hárompontos kosarakkal kez­dődött a mérkőzés. Felföldi és Gulyás, a másik oldalon pedig Kiss Károly dobta a félkörön kí­vülről a gyűrűbe a labdát. 1 Az eredmény azonban szoros maradt, bár mindig a KSC vezetett 4—5 ponttal. A szünet után rövid idő­re a vendégek Nagy Gy. eredmé­nyessége révén egymás után 10 pontot értek el, miközben a KSC egyet sem. Így az eredmény 54— 49 lett a fehérváriak javára. Ez­után lendült játékba a kecskemé­ti csapat. Sorozatban dobták a X A Dinamo Moszkva nyerte a vízilabda Szuper Kupát, miután Barcelonában 15—9-re nyert a Vasas ellen. X Végleges, hőfey Esterházy Márton, a Bp. Honvéd volt válo­gatott csatára az AEK Athén já­tékosa lett. X Labdarúgó ifjúsági EB-se- lejtezőn a magyar válogatott Lar- nacában 2—1-re nyert Ciprus együttese ellen. X A Magyar Motorcsónak Szö­vetségben a közelmúltban .tartot­tak évzáró és díjkiosztó ünnepsé­get. Ezúttal került sor az új válo­gatott keretek kijelölésére is. A Bajai Spartacus-Vízügy OB kate­góriás versenyzői közül Volentér és Sárkadi ismét a legjobbak kö­zött kezdheti a jövő évi idényt. X Központi edzőtáborozással készül a jövő évi versenyekre a felnőtt cselgáncsválogatott, amelynek több Bács-Kiskun me­gyei versenyző is tagja. A keret március 11-ig heti két alkalom­mal tart közös foglalkozást a Bp. Spartacus Szentkirály utcai ter­mében. Az első nemzetközi meg­méretésre január 12-én és 13-án kerül sor Párizsban, illetve Mon­góliában. am A totó 50. heti eredménye 4. Aston Villa—Liverpool 0—0 X 2. Coventry—Southampton i2—Í 1 3. Ipswich—Sunderland 0—2 2 4. Wattford—Tottenham 4rH2 2 5. Leicester—Luton 2—2 X 6. West Ham—Sheffield 0—0 X 7. Cremonese—internazionale D—2 2 8. Lazio—Verona 0—1 2 9. Napoli—Roma 1—2, 2 10. Arezzto—Genoa 0—0 X 111. Bari—Pisa. 1—4 X 112. Monza—Bologna 1—1 X 13. Padova—Pescara 4- 1 0—0 X Parma—Lecce 0—1 2 A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság -közlése szerint az 53. heti totó- nyeremények az illeték levonása után a kővetkezők: 13 plusz 1 találatos szel­vény 2 darab, nyereményük egyen­ként 1 51® 640 forint: 13 találatos szel­vény 5 darab, nyereményük egyen­ként 693 938 forint: 12 találatos szel­vény 290 darab, nyereményük egyen­ként ok 284 forinj.; m találatos szelvény 3666 darab, nyereményük egyenként 891 forint: 10 találatos szelvény 29 IBS darab, egyenként 168 forintot érnek. *A közölt adatok nem véglegesek. (MTI) távoli, három pontot érő kosara­kat, és a II. félidő 10. percében már 10 ponttal vezettek. A hajrá­ban a három számjegyű eredmé­nyért küzdöttek, de ezt csak az utolsó másodpercben Csorvási két bedobott büntetőjével sike­rült elérni. A KSC közepes telje­sítménnyel is biztosan szerezte meg a győzelmet. Kitűntek: Horváth. Gulyás Boros, Veress, illetve Nagy Gy., Kiss K. A KSC december 19-én, szer­dán 17 órakor a Ganz-MÁVAG ellen MNK-mérkőzést játszik Kecskeméten; a Városi Sportcsar­nokban. NB I-ES NŐI A-CSOPORT BSE—KECSKEMÉTI SC 99—39 (50—19) Bp, Városmajor, 200 néző. Ve­zette: Pajor, Szabados. KSC: Pásztor (5), Sütő (4) Ko­vács (5), Borgulya (2), Krimin (5). Csere: Fück (17), Hegedűs (1), Kajári. Edző: Király Sándor. A tanácsiak ellen a KSC-nek teljes csapatával sem lett volna esélye, de a tartalékos együttes igyekezett elkerülni a nagyobb arányú vereséget. Ez sajnos nem sikerült. Kitűnt: Fück, illetve Deák, Fo­dor. A bajnokság állása NB I-es férfi A csoport: 1. ZTE 9 1 817—764 18 2. Bp. Honvéd 8 2 956—743 18 3. Baja 7 3 810—800 17 4. MAFC 6 4 907—807 16 6. Körmend 6 4 887—854 16 6. Csepel 5 5 893—895 15 7. Tungsram 2 7 834—867 13 8. Pécs 2 8 752—847 12 9. Oroszlány 2 8 688—808 12 19. Szeged 2 8 745—904 12 NB I-es férfi B csoport: ■1. Videoton 10 1 : 858—697 21 2. Kecskemét 19 1 900—758 21 3. SÁÉV 7 4 900—871 18 ■4. BSE . 7 4 919—«72 18 5. Sopron 6 5 973—942 17 6. G.-MÁVAG 5 6 947—936 16 7. Bakony Vegyész 4 7 844—914 15 8. AR Építők 3 8 863—926 14 9. Nyíregyháza 2 9 844—392 13 10.TFSE 1 10 806—1010 12 NB I-es női A .< csoport: | 1. Tungsram 11 — 944—607 22 2. BSE 10 1 910—591 21 3. MTK-VM 8 2 746—604 18 4. BEAC 6 4 709—752 16 5. Pécs 5 6 751—776 16 6. Bp. Spartacus 5 6 802—808 16 7. TFSE 4 7 632—812 15 8. Kecskemét 3 8 745—898 14 9. Szeged 2 9 624—770 13 10. Szekszárd — 11 599—844 11 MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna (ism.) 8.05: Iskolatévé. Angol nyelv. Fol- ' low 'Me! 7. What’s this? .. . What’s that? 8.20: Deltácska Vadállatok, háziál­latok (FF) 8.40: Német nyelv. Willkommen in der DDR. 9. Rosen in Seelow 9.00: Környezetismeret (ált. isik. 2. oszt.) Mérések. Mióta mérünk? 9.15: Magyar irodalom (ált. isk. al­só tagozat) Móra Ferenc: A szánkó 9.35: Híres spanyol operaénekesek. 10.30: A vándor. Japán tévéfilm (ism.) 11.50: Képújság 14.30: Iskolatévé. 15.10: Nefelejcs. Az alsó tagozatos magyar irodalomhoz 15.25: Adni, kapni jó. Ünnepnapok 15.40: Evolúció. (A 8. osztályos bio­lógiához) 16.15: Hírek ' 16.20: A világ nagy városai. Francia filmsorozat. Párizs (ism.) 17.25: Eletet az éveknek 17.55: Reklám 18.05: Egy évszázad után új otthon­ban. A szegedi körzeti stúdió mű­sora 18.45: Képújság 18.50: Mini Stúdió ’84 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna 19.15: Esti mese 19.30: TV-híradó 20.00: Forró szél. Jugoszláv tévéfilm­sorozat X/2 rész: A taxis 21.05: Stúdió ’84 22.05: TV-tükör 22.15: Kockázat. 22.45: TV-híradó 3. TV II. MŰSOR: 16.50: Képújság 16.55: MLSZ teremlabdarúgó-torna. Közvetítés a Budapest Sportcsar­nokból 19.00: Mi és a komputer. Számítógép- kedvelők műsora (ism.) 19.30: A tánc világában. Szovjet ba­lettfilm (ism.) 20.00: Kotka-i Tengeri Napok, 1984. 20.45: TV-híradó 2. 21.05: Reklám 21.10: Horváték. I Tévéjáték Csáth Gé­za drámájából (ism.) 22.25: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 15.1210: Műsorismertetés — magyarul 15.25: Tv-híradó — magyarul 15.40: Reklám 15.45: Bejelentkezés és akció 15.50: Tv-híradó 16.15: Gyérmekműsor 16.45: Bajnoki kosárlabda-mérkőzés: Bosna—'Partizán, magyar nyelvű tfelirattal 18<15: Irodalom (118.45: Zenés műsor fiataloknak 10J15: Rajzfilm 10.(2:5: Rekjám 10.30: Tv-híradó — magyarul 19.55: Reklám 20.50: Vajdaságon át 20.46: Lottó 20.50: Reklám 2Q.55: Ellenség — hazai film 22.35: Tv-híradó 22.55: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.20: Társalgó 9.44: A gyermekek válogatta J. S. Bach 10.05: Mesterségünk címere 10.35: Éneklő ifjúság 10.52: Magyar művészek operettfel­vételeiből 11.36: Barabás Tibor novelláiból. Té­likabát 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Hangverseny délidőben 13.45: Népi hangszeres muzsika 14.10: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok — a fogínysor- vadásról 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Elő világirodalom. 15.19: Kórusainknak ajánljuk 16.05: Kérhetek valamit? A Gyermek­rádió kívánságműsora 17.00: Társadalom és iskola. A felső­oktatás irányításának változásai 17.30: Farkas Ferenc: Magyar Cap­riccio 17.45: A Szabó család 19.15: Kilátó 20.00: A zene nem ismer határokat 21.00: Operaáriák 21.30: Az egészségügy Világközpont­jában 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Kórusmuzsika 22.50: A közjó szolgálatában 23.00: Operarészletek 0.10: Michel' Legrand zenekara ját- . szik PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum 8.50: Pekingben azt beszélik I. rész. 9.05: Napközben 10.00: Spoitvilág 10.25: Fülszöveg 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25: Válaszolunk hallgatóinknak 12.10: Behár György fúvósműveiből 12.30: Népdalok 13.05: Pophullám 14.00: Zenés délután 14.15: Of fenbach-f el vételekből 14.40: Zeneiskolásoknak. Kurtág György: Játékok 15.05: Zsákai Piros László klarinéto- zik 15.20: Könyvről — könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Kamasz-panasz 18.30: Gramofonsztárok. Tommy Dor­sey zenekarának lemezeiből 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: „Csak azért sem”. Legkedvesebb verseiből válogat Béres Ilona 20.21: Nóták 21.05: Hosszúhajú veszedelem. 21.31: A Rádió Dalszínháza. 23.23 i. A tegnap slágereiből 24.00: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR: 9.08: Üj lemezeinkből 9.45: Berlioz operáiból 10.28: Szimfonikus zene 12.03: Puccini: Bohémélet. 13.05: Világújság 13.20: Az operaközvetítés folytatása 14.18: A kamarazene kedvelőinek 15.30: Labirintus. Zenei rejtvényed fiataloknak 15.45: Gyermekjelenetek. Részleted Schumann zongoradarabjaiból 16.00: Zenekari muzsika 17.00: Történetek állatokról. 17.30: Operaáriák 18.00: Fejezetek a cseh zene ezeréves történetéből XIV/7. rész 18.30: Na maternjem jéziku. A Ma­gyar Rádió szerb-horvát nyelvű, nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Muttersprache. A Ma­gyar Rádió német nyelvű nemzeti­ségi műsora Pécsről' 19.35: Muzsikáló természet. A szavan­na hangjai 19.40: Népdalkórusok 20.00: Együttesek — muzsikálnak —■ Magyar Rádió hangversenyciklusa» 20.45: „Viharban is talpon”. Beszél­getés Nagy Sándorral, a Baranya megyei MÉSZÖV nyugdíjas elnöké­vel. 21.50: Dalfelvételekből 22.06: Zenék, pillanatok gyermekko­romból 23.02: Rádiószínház. Hang-játék*. Schwajda György rádiókomédiája-

Next

/
Thumbnails
Contents