Petőfi Népe, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-02 / 283. szám

BAHGET ISZKANDER ALGÉRIÁJA Fotókirándulás a szépbe • Bármely állam ytazási irodájá. nak lennék is a főnöke, kedvcsi­náló prospektust ezentúl kizárólag Baihiget Iszkanderrei fotóztatnék s ha fölöttesedm netán kérdőre vonnának emiatt, ajánlanám ne­kik, hogy tekintsék meg a kecs­keméti Erdei Ferenc Művelődési Központban az Algéria című ki­állítást B. I. képeiből. Vakító fehér faiak, titokzatosan szűk sikátorok, tajtékosan moraj, ló hullámok, hajladozó pálmafák, végtelennek látszó mesebeli ho­moksivatagok: ez Bahget Iszkan- der Algériája. Első pillantásra úgy fest a do­log: B. I. „csupán” bemutat. Táj­részletekből egy ország ideálképét állítja össze, azt a falra rajzszö­gezhető posztert, amelyet jó néz­ni, mert belőle béke, nyugalom sugárzik. Az ilyen képeknek aztán körülbelül annyi a közük a való­sághoz, mint a tündérmeséknek: a „milyen szép is lenné-t”, tehát a fikciót emelik a realitás rang­jára. Csakhogy Baihget Iszkandemek esze ágában sem voit szépíteni bármit is, a legjobb példa épp a tárlat platkátfotója, egy fezes arab portréja, amely — és az ilyesmi, hez kell igazán az alkotói szem, mert százegy műteremben sem lehet ilyenné retusálni a valósá­got — kontúrjaiban Afrikáraem- lékeztet. Nos, az arab orra hegyén egy legigazibb légy trónol. Ez a fotó oda- és visszamenőleg hitele­síti az összes többit: muszáj hin. nőnk Bahget Iszkandemek. Aki, ráadásul, olyasmire vállal­kozik, amitől pedig épp a legjob­ban óvják — úgy általában — az alkotókat. Van mersze naplemen­tét fotózni, persze színesben: rőt. vörös hegyek között bukik le a nap, miközben tündöklő arany­nyal folyja be a csúcsokat. Egy másik képen még ennél is meré­szebb a kompozíció: miagát a szi­várványt fényképezte le B. I. Nem láttam még Magyarorszá­gon olyan fotókiállítást, ahol a színes képek valóban színesek let. tek volna, Bahget Iszkanderé épp ezért hatott (számomra) a megle­petés elemi erejével; nem azért, mert pipacsa égőbordó, tehát, mert a kidolgozás professzionális, ez végtére is, elemi kérdés, ha úgy tetszik, technikai minimum. Az alkotó tette a színek festői alkal­mazása: az ő homokja citromsár­ga, mélyvörös, alvadtvér-barna, vagy épp sivatagi szürke,, s leg. alább félszáz zöld árnyalatot is alkalmaz. Bahget Iszkander munkahelye, a MEZŐGÉP szolgálatában több évet töltött Algériában. Volt. aki gabonasilót épített, s ezzel haj­tott hasznot, volt, aki lakást. Bahget Iszkander — hivatalos teendői elvégzésén túl — azzal tette a legemlékezetesebbet, hogy felfedezte számunkra az ő „saját’’ Algériáját. Ha én lennék a posztereket ki­adó vállalat főnöke, kiadatnám B. I. gyönyörű fotóit, hogy ne rek" lámbeállításokat rajzszögezzenek a falra az emberek, hanem olyas­mit, ami valójában is szép. De mivel semmi közöm a poszterki­adáshoz, csak azt javasolhatom: ha tehetik, nézzék meg a fotókat. Hosszú ideig emlékezni fognak rájuk. Ballai József MŰHELYMUNKA ESKULITS TAMÁS: számos, megyénkben élő mű­vész munkáját, terveit mutattuk be. Ez alkalommal olyan alkotó­hoz kopogtattunk, akit még nem ismerhet a közönség úgy, mint — például — Bozsó Jánost, vagy Orosz Lászlót. Ennek két oka is van: fiatal szobrászról van szó és olyanról, aki csak néhány hónapja költözött megyénkbe. Eskulits Tamás 1974-ben fejezte be a főiskolát. Mestere Pátzay Pál volt. Első kiállítását Firenzében rendezték, ahol Stúdió-ösztöndíj, ja! egy évig dolgozhatott. 1977- ben — korábbi munkái alapján — elnyerte a Derkovits-ösztöndíjat- Három évig nyugodtabb, elmé- lyültahb munkára volt módja. 1977-ben Kisteleken avatták el­ső szobrát, egy Petőfi-portrét. Élete legnagyobb eddigi sikere: 1981-ben II. díjat nyert a Fa­sizmus Áldozatai Emlékmű elké­szítésére kiírt pályázaton. ■ — Lassan érő művésznek.tar- "'toírvT magäm.r'1fizeäiß eve vagyok a pályán, és csak két köztéri szobrom, van. Gauricus írta 1500 táján egy munkájában, hogy „az írók szavakkal . hatnak, a szobrászok viszont tettekkel”. Nos> én ebben latom a lassú érlelő- dés okát. „Tetteinket” nehezebb artikulálni. A régi mondás így is jó: a költő születik, a szobrász lesz... Ügy gondolom, nagyon is kell tíz év, hogy a mesterséget el­sajátíthassa valaki. Meg kellett tanulnom szobrászként „láttatni” gondolataimat. Megismerni, fölfe­dezni az anyagot. Érezni a tér és a figura viszonyát, kölcsönhatását- — A sors nagy ajándéka, hogy szinte közvetlenül a főiskola után az, európai kultúra Mekkájában, Firenzében dolgozhattam. A klasz- szikus szobrásza tot, amit koráb­ban csak diákon tanulmányozhat­„A költő születik, a szobrász lesz...” • Egy készülő munka: Vénusz születése. tam, ott élőben, térben tudtam vizsgálni. Testközelben élni a mes* terekkel, a művekkel... Kiváló iskola! Persze, ez nem jelentette azt, hogy miután hazajöttem, úgy dolgoztam, hogy megrohamoztak a megrendelők. — Mostanában nem panaszkod­hatott». Van mit tenni, sok a meg­rendelés. Ezért jöttem Kecskemét­re is. Az alkotáshoz — legalábbis számomra — nyugalom és csend kell, és a Műkertben mindez meg' van. Első Bács-Kiskun megyébe szánt szobromat két éve itt ké­szítettem a művész tel epén. Akko­riban ismertem, szerettem meg a várost. — Nagyon várom december he­tedikét. Ezen a napon avatjuk Dunavecsén a Vikár Bélát ábrá. zoló dombormű vemet. Nem szere­tem a hagyományos mellszobrokat. Egy ablakon kitekintő öregembert készítettem Vecsére. Két éve, amikor a megbízást kaptam, a Várban laktunk, Budán. Sokszor láttam ablakon kitekintő idős bá­csikat, ez fogott meg, így jött az ötlet. Az ablak örök jelkép ist nyitottság, kitekintés, várakozás jut az eszünkbe róla... A szob­rászatban pedig nem új. Schaár Erzsébet káprázatos dolgokat mű­velt ablakokkal. — Gondolatban ezen a munkán már régen tűt vagyok. Két na­gyon izgalmas feladatot kaptam; A győri Rába-szigeti parkba ké­szítettek egy ivókutat, és most nyertem egy pályázatot: én ké­szíthetem el a budapesti Deák térre Bajcsy-Zsilinszky szobrát; 1986-ban avatják majd, születésé­nek 100. évfordulóján. Kiállítás­ra is készülök. Jövőre az Erdei Ferenc Művelődési Központ meg­hívására bemutatkozhatom „új hazámban”, Kecskeméten is... Farkas P. József :s*Wí*5*ía* ideszármazott szőlész nem na­gyon számolt a talajvíz veszélyei­vel. Hankovszky magasabban fekvő úrréti .birtokát sem veszé­lyeztette az időnként fel-feltörő talajvíz. „János bátyám szőlőjé­ből azonban 17 holdat “kiölt, el­pusztította sok jó fajtáját. Nagy részét én mentettem meg, mivel magasabb fekvésű talajon vol­tam és áthoztam majdnem min­den eddigi fajtáját. A talajfel- töltés után tőlem ment vissza egy ■része Mathiász földjére”, emléke­zett egy előadásában Kocsis Pál, Mathiász időskori gondjaira. . A keserű tapasztalatok, az • új meg új veszélyek megerősítették hitét. Elsősorban az idevaló faj­ták tudnak megküzdeni a széllel, a vízzel, , a homokkal. „Homokra homokon született fajta való, al­kalmazkodik .a homok kiszáradá­sához, vízkutató gyökerei a mély­be futnak” hirdette. Aranyérem a fővárosban Az 1922-es országos szőlészeti és borászati kiállításon új nevet tanultak a .szakértők és az érdek­lődők. Huszonkét új fajtával je­lentkezett a 'fővárosi tárlaton Kocsis Pál, akinek ja nevét addig csak szűkebb hazájában ismer­ték. Az újság hírül adta, hogy további húsz fajtát állított elő, ezeknek az árusítását is megkez­di rövidesen. Sokan egyszerűen nem akarfák elhinni, hogy a két­méteres vesszők április 27-i, né­hány héttel korábbi magoncok- ból keltek ki. „A vesszők felbon­colása után győződtek meg, a szakértelem és a szorgalom töbr bet képes produkálni, mint amit az elméleti tudás lehetőnek tart”, olvasható a kiállításról beszámoló cikkben. Az újságíró szerint, már­is Mathiász méltó utódjának te­kintették az aranyéremmel jutal­mazott Kocsis Pált. Nóta cseng a szőlőhegyen Milyen is volt a szüret Kocsis Pál katonatelepi szőlőtelepén. Az egyik kecskeméti lap 1925. októ­ber 17-én megjelent riportjából idézünk. „A megelégedett gazda is előkerül jöttünkre, aki szíves vendégszeretettel kalauzol ben­nünket, és megadja* a felvilágo­sításokat. Az időjárás ezidén ke­gyeibe fogadta a szüretelőket, mondja. Kellemes meglepetés az' esős szeptember után. A szőlő érett, s a must édesebb, mint ta­valy. Igaz, hogy a jég 20—30 szá­zalék kárt okozott, s ezt 40—50 hektoliter must bánja... A prés­házban tekintünk szét, ahol a ha­talmas gépeken hat ember zúzza a szőlőt. Elmondja, hogy két nap alatt több mint 60 hektó mustot eresztettek le a borházba.” Találkozás Veres Péterrel Veres Péter általában alkal­mazkodott a vendéglátók áltál összeállított programhoz, ha író— olvasó találkozóra hívták, ha el­látogatott egy-egy városba. Leg­feljebb apró módosításokat java­solt az idő minél célszerűbb ki­használására. Kecskeméten mégis ő kérte: meghívói vigyék ki Ka­tonatelepre, kíváncsi Mathiász 'János telepére, de még inkább Ko­csis Pálra. Természetesen nagy örömmel fogadták a katonatelepi iskolá­ban rendezett összejövetelen a szőlészeti kutatóintézet munka­társai, a pedagógusok, a felsős diákok. Honnan tudta meg, hogy Pali bácsi a szőlőt, a kertészeti termékeket általában árucikknek tekinti? Mindenesetre helyeselte felfogását és több példával bizo­nyította, hogy a fogyasztói igé­nyek és szokások ismerete nap­jainkban alapkövetelmény. Itt­hon és külföldön megfigyelte, hogy a vevő megszeret bizonyos formájú, ízű gyümölcsöt, és más­nap, harmadnap, a következő hé­ten, ameddig csak lehet, azt akarja vásárolni. Alapvető érdek tehát az érési időszak megnyúj­tása, amivel Kocsis Pál messze­menően egyetértett. Mondani sem kell, egymás mellé ült a XX. század két nagy magyarja, - és hosszan beszélgettek gazdaságról, szőlőnemesítésről. Mintha évti­zedek óta ismerték volna egy­mást. Fiatalok tanítója Jókedélyű ember lévén, min­denütt jól érezte magát, de leg- szivesebben katonatelepi kis bi­rodalmában múlatta az időt. Itt minden dolgos .életére emlékez­tette. Kétszer is meggondolta, 'hogy „bemenjen-e” a városba. Ha fiatalok hívták, habozás nélkül igent mondott. Szerette az’ifjú ker­tészeket, szívesen szólt hozzájuk. „A növény nemesítés, állattenyész­tés további jó és szebbé fejlesz­téséhez olyan ifjú emberek kel­lenek, akik vállalják ezt a* mun­kát. Olyanokra van szükség, akik boldogok, ha észreveszik, hogy a természet fejlődésében akaratunk érvényesül. Ha a helyi adottsá­gokhoz alkalmazkodóbbá válnak egyes növények, már maga meg­adja azt a boldogságot, ami szen­vedéllyé fokozhatja, életcéllá te­heti a nemesítést.” összefogásra, egymás munká­jának megbecsülésére tanította a fiatalokat. Arra biztatta őket, legyenek ügyesek, élelmesek, szüntelénül számoljanak. Nem lehet utolsó szempont az, — mon­dogatta. —, hogy- mikor minek mennyi az ára. „Rokonházasság­gal kell .keresni a júliusi érésű, nagySzemű exportszőlőket.. Mire más ország felfigyelne, mi már leszüreteljük a magunkét”, olvas­ható önéletrajzában. Az életmű-koronázó Kossuth-díj Hetvennégy tavaszt látott, amikor díszes meghívót kézbesí­tett a postás Katonatelepre. Kos- suth-dijat kapott — tudatta a hivatalos irat. Mi tagadás, meg­dobogtatta szívét a jó hír; íme megbecsülik munkásságát. Meg­pihenhetett volna a sok munkától mégfáradt ember, de nem lett vol­na, az aki, ha abbahagyja, amíg mozogni tud. „A jobbnál jobbat akarok, a munka tovább folyik. Fő feladatomnak most azt ér­zem, hogy- a tenyészidő lerövidí­tésével a magyar étkezési szőlő elsőnek jelenhessen meg a világ­piacon. Ez jelenleg munkám lé­nyege”, nyilatkozta lapunk mun­katársának.. Még hét évet engedélyezett szá­mára a sors. Heltai Nándor RÓZSA ENDRE: Fölver egy hang Fölver egy hang: nehéz zápor a port. Kőkockákat a zivatar békái. Ki fogja le: ne ugrándozzanak?I Ideje' odébbállni. Özbak fején recsegve ütköző első agancs. — Holtak lehellete a fortyogó gaz s tobzódó bozót... Moccanni lefyet-e? Élösdi kaccsal fölfutó neszek. Szulák virága, nagyothalló tölcsér, Ég mellhártyáján szirom-fonendoszkóp. Nem hall többet a csöndnél. Csak a moha, Kőlyukban füldugó. A döbbentő dél dobjai a kripták. Vattán-átvérzö léptek száradnak ki. Ki volt, ki itt járt. PROVAZNIK GÉZA: életkép a lányok szótlan sorban állnak hivatalánál az éjszakának várva az üdvös elégtételt és az azt követő feloldozást

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents