Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-30 / 281. szám
IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Párás, többfelé tartósan ködös időre lehet számítani, szórványosán ködszitálással, ónos azitálással, zúzmara-lerakódással. A déli, délnyugati szél csak kissé élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan ködös helyeken 0 fok közelében, máshol 5 fok körül valószínű. . , VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ai MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIX. évf. 281. szám Ára í 1,40 Ft 198.4. november 30. péntek Losonczi Pál ma hazaérkezik távol-keleti útjáról Tegnap reggel 8-kor — közép-európai idő szerint hajnali 2-kor — ázsiai körútját befejezve hazaindult Vientiane-ból Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. A magyar államfő felesége és kísérete Suharto in- . donéz elnök . és hitvese meghívására az Indonéz Köztársaságiban járt, majd párt- és állami küldöttség élén a három indokínai szó- " cialista országban, a Vietnami Szocialista Köztársaságban, a Kambodzsai , Népköztársaságban * és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatást. Különgépe a tervek szerint ma 9 órakor száll le a Ferihegyi repülőtéren. A KALOCSAI NEB MUNKÁJÁRÓL ' Igazodás a gazdaságpolitikai feladatokhoz A Bács-Kiskun megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tegnap délelőtt ülést tartott Kecskeméten. Napirendjén a Kalocsai Népi Ellenőrzési Bizottságnak az elmúlt három év munkáját összefoglaló beszámolója szerepelt. A jelentés megállapítja, hogy a vizsgálatok téma- választása igazodott a helyi • gazdaságpolitikai feladatok végrehajtásához. Problémák olyankor jelentkeznek, amikor a felelősség' érvényesítése a feladat. Amíg a kisebb beosztásúaknái maradéktalanul érvényesül, az az elv, hogy a felelősségre vonás mértéke arányban álljon az elkövetett mulasztással, addig a magasabb vezetőknél már nehezebb a helyzet. Legnagyobb gondok a szövetkezeti — főként a mezőgazdasági — vezetők felelősségre vonásával voltak, a vizsgált időszakban, például az uszódi, hartai, dunaegyházi termelőszövetkezetekben. Rögzíti a jelentés továbbá, hogy vannak még a kalocsai NEB-hek tennivalói az üzemi kollektívák tájékoztatásában, illetve az üzemi fórumok adta lehetőségek kihasználásában. Az embereket érdekli, hogy mit állapítottak meg, s az még. inkább, mi történik azután. A népi ellenőrzésről szóló törvény kiemelt feladatként kezeli a közérdekű bejelentések és panaszok intézését. Magas a kalocsai térségben a bejelentések száma. Ez azt bizonyítja, hogy a NEB-hez bizalommal fordulnak mindazok, akik a munkahelyeken, a közéletben szabálytalanságokat, visszásságokat, visszaéléseket tapasztalnak, mert- a megalapozott jelzésekre érdemi intézkedés a válasz. Sajnos, számos helyen hiányzik a garancia arra, hogy nem esik bántódása a bejelentőnek. A névtelenség mögé rejtőzés ezért elég gyakori. Igaz, hogy ezzel nehezítik a vizsgálat eredményességét, mert gyakran kellene kiegészítő információt szerezni, amelyre a névtelenség miatt végül is nincs lehetőség. A testület a továbbiakban dr. Molnár Mihály megyei NEB-tag és Annau György gazdasági szakértő kiegészítő jelentését hallgatta meg, amelyet az előadók a helyszíni ellenőrzés alapján fűztek a beszámolóhoz, összegzésként megállapították, hogy a kalocsai NEB a politikai és gazdasági céloknak, eleget tett, s egyben segítette az időszerű párt- és kormányhatározatok megvalósítását. A vitában többek között felszólalt Miskolczi János, a kalocsai városi pártbizottság első titkára és dr. Wágner Ottó, a KNEB mezőgazdasági és élelmezésügyi főosztályának gazdasági szakértője. Végül a testület a beszámolót és a kiegészítéseket egyhangúlag elfogadta. A tanácskozás befejező részében Szvorény János, a megyei NEB jövő évi ellenőrzési tervére készült javaslatot ismertette, amelyet a testület ugyancsak elfogadott. T. B. SZAKMAI KÉPZÉS, TÁMOGATÁS AZ ÉPÍTKEZŐKNEK Sikeres a kongresszusi és felszabadulási verseny Fiatalok a pálmonostori tsz-ben Pálmonostorán a Keleti Fény Tsz gazdálkodási feltételei és eredményei sokat javultak az utóbbi három évben. Száznégy férőhelyes tehénistállóval, borjúnevelővel, elletővei, hat dohányszárítóval, burgonyaszirom-üzemmel, szociális épülettel és a Sailai-majorban egy bekötőúttal gyarapodott a közös gazdaság. Utat építettek ezenkívül a két település, Pálmonostora és Gátér között is. Jó kukorica-, borsó-, lucerna- és búza-átlagtermésük közismert a környéken, akárcsak az állattenyésztésben elért eredményeik. Tavaly egy tehéntől átlagosan 4609 liter tejet fejtek. Gyapjú- termelésben is a jobbak közé számítanak. Fejlődött a melléküzemági tevékenység, amelynek idei termelési értéke az év végére előreláthatólag. 26 millió forint lesz. Üj. termékként néhány napja mérleget gyártanak. Mindebben. a szövetkezeti gazdálkodás sokoldalúvá válásában egyre nagyobb szerep jut a fiataloknak. A termelőszövetkezet 607 dolgozója közül százkilencvenket- ten 30 éven aluliak, a munkaképes ikorúak egyharmada. Nagyabb részük tag; tizenhármán felső-, középszintű és egyéb munkahelyi vezető beosztásban dolgoznak. Annak köszönhetően, hogy a ‘szakképzettséget szerzett fiatalok száma meghaladja a százat, a náluk idősebb dolgozókkal* együtt jelentősen hozzájárulnak • A gyümölcsrckcszgyártás az egyik fontos melléktevékenység. az eredményes gazdálkodáshoz. A vezetőség nyugodtan rájuk bízza a nagy értékű gépek kezelését, számíthat részvételükre a betakarításban. Az idei aratáskor is becsülettel teljesítették vállalt feladataikat. A kongresszusi és •felszabadulási munkaverseny azokban a termelési egységekben a legsikeresebb, ahol csakhem százötven fiatal serénykedik a kitűzött célok eléréséért. A Keleti Fény többféle módon erősíti helyzetét, például a 30 éven auliak szakmai képzésével, anyagi támogatásával és a munkafeltételek javításával. Jelenleg hatan tanulnak ösztöndíjasként egyetemen, főiskolán, szak- középiskolában és szakmunkás - képzőben. Több tízezer forintért védőfelszereléseket vásárolt a tsz, és csökkentette a munkaruha úgynevezett kihordási idejét. Kedvező eredményként értékelik, hogy a fiatalok — kevés kivétellel — olyan üzemegységekben tevékenykednek, ahol hideg-meleg vizes tisztálkodási lehetőség van.. Gondolnak az ifjú házasokra is. Ez év január 1-től a házépítőket 30 ezer helyett 50 ezer forint kamatmentes kölcsönnel segíti a gazdaság, s az építőanyag-szállításhoz személyenként négyezer forint fuvardíjkedvezményt ad. ■ 1982 óta huszonheten részesültek lakásépítési kölcsönben. A fiatalokra .az 1985. évi gazdálkodási feladatok megoldásában még inkább számít a pálmonostori szövetkezet — mint azt a napokban tartott ifjúsági' parlament tanácskozásán is megerősítették. Bővítik a vetőmagtermesztést. A jövő tavaszon már napraforgót is vetnek. A szálas takarmányok helybeni feldolgozására forrólevegős lisztüzemef építenek. Vasúti rakodó létesítését, növénytermesztési és szárítógépek vásárlását ugyancsak tervezik. Mindez a felkészült fiatalok segítségével válik a jövőben a Keleti Fény Tsz tovább- fejlődéséneklújabb forrásává. K — 1 ZBTF A NÉPÉRÓNT MEGY|&IZOTTSÁGA Együtt a lakóhelyért • Dr. Árvay Árpád beszámolóját tartja. (Tóth Sándor felvétele.) Nemcsak országosan, de megyénkben is megszaporodtak azok a tanácskozások, amelyek témáját így lehetne rövid mondatba sűríteni: arccal a települések felé! Egy hete, hogy a népfront megyei fórumot rendezett, ahol a terület- és településfejlesztés hosszútávú tervezetének országos és megyei vonatkozását vitatták meg. A hét elején pedig Kecskeméten a lakóhelyen végzett társadalmi munka országos tapasztalatairól folyt az eszmecsere,, amelynek mintegy zárszavaként Tiszakécske városi jogú nagyközség a' felszabadulás 40. évfordulója és a XIII. pártkongresszus tiszteletére jubileumi emlékverseny — településfejlesztési, -szépítési és -ellátási mozgalom — szervezését jelentette be. és csatlakozásra hívta fel az ország valamennyi lakóhelyi közösségét. " . ‘ Tegnaip, mondhatni, hogy az előbbi .közérdekű témák folytatásaként a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei Bizottsága ülésén a tanácsok lakossági kapcsolatainak erősítésére tett intézkedések tapasztalatairól és a közigazgatás korszerűsítésével összefüggő változásokról tárgyalt a testület dr. Dobos László elnökletével. Az értekezleten részt vett és felszólalt Terhe Dezső, á megyei pártbizottság titkára. A napirenden szereplő téma előadója dr. Árvay Árpád, a megyei tanács titkára volt, aki bevezetőként a testületi munka jellemző vonásairól, a politikai döntések alapján végzett tanácsi feladatokról, a demokráciát is kifejező bizottságok tevékenységéről szólt. Jelentősnek nevezte a tanácstagok interpellációs ténykedését, bár ebben némi csökkenés tapasztalható, ami az ügyek intézésének javulásával is összefüggésbe hozható. Fejlődött a végrehajtó bizottság beszámoltató és koordináló munkája, a társadalmi és más szervekkel való együttműködése közülük is kiemelendő a népfront és a tanács sokrétű kapcsolata, mely a napi feladatokban is érvényesül. A korábbinál is nagyobb szerepet kap a tervek elkészítésénél a lakosság véleményének kikérése. A költségvetési összeget is elérő társadalmi munika jelzi, hogy valóban közérdekű, értelmes célokra mozgósítottak a tanácsok, és sokat fejlődött az együttműködés. A helyes célok kitűzésén túl nélkülözhetetlen a munka társadalmi erkölcsi elismerése. Az előadó részletesen is beszélt a különböző társulási formák szerepéről, amelyekre nézve sok jó példa van a megyében, de ebben még további lehetőségek rejlenek. Ezután a közigazgatási átszervezés ismert körülményeiről, azok szükségességéről és várható kedvező hatásáról szólt a megyei tanács titkára, nem hallgatva el a gondokat sem, amelyeket a gya(Folytatás az 1. oldalról.) ÚJ JÖVEDELEMSZABÁLYOZÁS AZ ÁFÉSZEKNÉL Saját döntés, nagyobb mozgástér A népgazdaság fejlesztésének legfőbb forrása a munkaerő. Az új keresetszabályozások erőteljesen ösztönöznek az élőmunka hatékonyságának növelésére. A téma fontosságát hangsúlyozva tanácskozott tegnap a létszám- és bérgazdálkodásról a MÉSZÖV elnöksége Kecskeméten, a fogyasztási szövetkezetek székházában. A* megye áfészei az idén háromnegyed év alatt 4,2 százalékkal csökkentették a létszámot, az egy dolgozóra jutó árbevétel 8 százalékkal nőtt. Folyamatos tennivaló a megye szövetkezeteinél, a népgazdasági célokkal ösz- szefüggésben, a hatékonyság javítása, a jövedelmezőség, és ezzel összhangban a dolgozók javadalmazásának növelése. 1985- től új bérszabályozás lép életbe, amely erőteljesebben ösztönöz a jobb eredmények elérésére. A rendelkezés szerint az áfészeket a keresetszint-szabályozás kategóriába sorolták, mely szerint a dolgozók egyéni keresete alapján progresszív adót kell fizetni. Ezt a szabályozási formát a stabil nyereséget elérő szövetkezeteknél célszerű alkalmazni. Viszont lehetőség van arra is, Százhuszonöt éve született a Somogy megyei Hetes községben, és negyjven éve hallt meg egy roskatag, öreg dunavecsei házban Vikár Béla, a tudományos népzenekutatás egyik úttörője, jeles gyorsíró, nyelvész, műfordító. Elsősorban mint a Kalevala — Lön rőt Illés éppen 100 éve kiadott gyűjteményének — magyar nyelvre való átültetőjeként vált ismertté. A farm. nemzeti eposz népszerűsítéséért a Helsinki Tudományos Akadémia ‘tagjai közé kooptálta, és megkapta a legnagyobb finn kitüntetést, a Fehér rózsa rendet is. Első volt azok között, akik a népdalok süvegei mellett a dallamokra is felfigyeltek. A' fonográfot hazánkban ő állította először a tudományos kutatás szolgálatába. Több mint Ihétszáz népdalt örökített meg. Tucatnyi nyelven beszélt. Tehetségére jellemző, hogv ötvenévesen tanulta meg a grúz. nyelvet. Olyan szintre jutott, hogy sikerrel átültethette a 12. században élt .grúz költő. Rustaveli gyönyörű hőskölteményét, a Párdúcbőrös lovagot. Dunavecsére balsorsa száműzte. Budapesti lakását 1944 tavaszán bombatalálat érte. Minden értéke odaveszett. Névtelenségben és szegénységben másfél évig élt egyik vecsei rokonánál, ám szervezete nem bírta sokáig hogy az áfészek — saját döntésük alapján — bevezessék a keresetnövekmény-, vagy pedig a központi keresetszabályozást. A keresetnövekmény szabályozásának bevezetése esetén a rész- munkaidőben és a bedolgozóként foglalkoztatottak után adókedvezményre jogosult a szövetkezet. Az új bérszabályozási módszereket jövő év január végéig határozzák meg az áfészek. A tanácskozáson élénk .vita alakult ki. Szó volt arról'is, hogy a megye áfészeinek többségénél , jelenleg is forgalomhoz kötött jutalékrendszert alkalmazzák. Ha figyelembe vesszük, hogy a szövetkezetek nagy részénél az- elmúlt 3—4 évben nem történt ju- talékkulcs-módosítás, mindenképpen szükséges a bérezést olyan teljesítménymutatókra alapozni, a nélkülözéseket, s 1945. szeptember 22-én meghalt. A község ' elsősorban a helyi pedagógusok, muzeológusok és könyvtárosok jóvoltából ismerte meg, hogy tulajdonképpen kit is tisztelhet, az élete utolsó, dicstelen időszakát Vecsén töltő európai hírű tudósban. Ma már a régi Vándor utca — ahol egykor lakott — Vikár Béla nevét viseli, úgyszintén a könyvtár és a Petőfi Sándor Művelődési Ház egyik szép klubterme. A megyei és a helyi tanács, valamint a képzőművészeti lektorátus támogatásával Eskulits Tamás fiatal, tehetségéi szobrászművész készített szobrot Vikár Béláról, amelynek avatása december 7-én, 16 órakor lesz a művelődési ház parkjában. Ünnepi beszédet Rónay Rudolf, volt helsinki nagykövet, a Hazafias Népfront Országos Titkárságának tagja mond. A szobor leleplezése után Demeter Sándor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetőié. a Kalevala Emlékbizottság titkára nyitja meg. A Kalevala és a finn—magyar kulturális kapcsolatok című kiállítást. A rendezvényen a helyi általános iskola kamárakórusa Vikár Vecsén igyűjtött. népdalaiból mutat be egy csokorra valót, Páli Guőzőné szákfelügyelő vezényletével. F. P. J. amelyek az adott egységben jobb eredményekre ösztönöznek. A muníkaidő-beosztás helyes ki-, alakítása sem közömbös. A rö- videbb napi, továbbá a csökkentett éves munkaidőben való foglalkoztatást. minél nagyobb mértékben ki kell terjeszteni. Arról is többen szóllak, hogy az új típusú üzemeltetési formák alkalmazása lassan terjed' Az idén ugyan tovább növekedett a szerződéses üzemeltetésű egységek száma, de nem a tervezettnek megfelelően bővült a jövedelem- érdekeltségűeké. Hasonlóképpen növelni kellene a költségtérítéses egységeket. összegzésül megállapították az elnökségi ülésen, hogy a jövő esztendő elején bevezetendő keresetszabályozás nagyobb rugalmasságot és mozgásteret ad, de ez csak lehetőség. Ezzel élni csak úgy lehet, hogyha számolnak a helyi sajátosságokkal, ésszerűbbé teszik a gazdálkodást. K. S. Nemzetközi összeesküvés áldozata lett Indira GandhiT ŰJ-DELHI Az Indiai Kommunista Párt felhívást tett közzé a december végéré kiírt parlamenti választásokkal kapcsolatban. A dokumentum arra hívja fel á választók figyelmét, hogy az ; Egyesült Államok fokozza az Indiára nehezedő gazdasági és politikai nyomást, igyekszik destabilizálni az országot. Indira Gandhi meggyilkolása nem pusztán szélsőséges, fanatikus szikhek bűntette volt, hanem olyan —- ,az amerikai imperializmus által kiprovokált ' — cselekmény, amely egész India ellen irányult — hangoztatja az indiai kommunisták választási felhívása. Az Indira Gandhi meggyilkolását kivizsgáló bizottságnak arra utaló adatok jutottak tudomására, amelyek valószínűsítik a „feltevést, hogy nemzetközi összeesküvés állt a merénylet hátterében”. gÖ A vi zsgálócsoport egyik tagja a PTI indiai hírügynökséggel közölte: a; szikh ■ me- rénvlök egyike a gyilkosságot megelőző tóté Londonba telefonált, További részletek nem kerültek nyilvánosságra. A JÖVŐ HÉTEN Dunavecsén felavatják Vikár Béla szobrát *